2014. október 1., szerda

Ázsiai technológia: Kíméletlen kíberharc

Az USA képviselőházának bizottsága felhívta az amerikai vállalatok figyelmét, hogy információik és az ország nemzetbiztonsága érdekében tartózkodjanak a kínai telekommunikációs technológiával foglalkozó cégekkel való üzleti kapcsolattól. A bizottság októberi jelentés befolyással lehet a két ország gazdasági és politikai kapcsolatára nézve.

A kínai telekommunikációs cégek, főképp a Huawei és a ZTE, veszélyt jelentenek Amerikára nézve, ezért nem tanácsos velük üzletelni és az ő termékeiket vásárolni – jelentette ki tizenegy hónapig tartó vizsgálódása eredményeként októberben a washingtoni Képviselőház hírszerzési bizottsága. A Huawei egyik igazgatója a vádakra reagálva kijelentette, hogy csak azért bánnak igazságtalanul a cégükkel, mert kínai. A bizottsági jelentés alapján mindkét társaság termékei és szolgáltatásai hosszú távú nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthetnek az Egyesült Államok számára, mivel azok kapcsolata túl szoros a Kínai Kommunista Párttal és a hadsereggel. Egy 2011-es titkosszolgálati jelentés szerint a kínai és az orosz kormány jelenti a legnagyobb veszélyt az USA-ra kiberbiztonság szempontjából – közölte a Reuters.
„Az emberek nem veszik észre, hogy ma is hadban állunk a kibertérben. Úgy gondolom, hogy ez napjaink legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetése, amelynek kezelésére országunk nincs felkészülve” – nyilatkozta Mike Rogers, a bizottság elnöke még október elején. A kiberbiztonság kérdése azért bír nagy jelentőséggel, mert egy internetes támadás során nem csupán titkos információk kerülhetnek illetéktelenek tulajdonába, hanem az adott ország kritikus infrastruktúráját is veszély fenyegeti, mint például elektromos hálózatokat, forgalomirányító rendszereket és egészségügyi ellátóközpontokat.
A modern Kína képekben
Vádak
A bizottság elnöke, Mike Rogers a jelentés közzététele során elmondta, hogy a Huawei termékeit használó cégek több alkalommal jelentették a készülékek szokatlan működését, például routerek adatcsomagokat küldtek Kínába éjszakánként; valamint több amerikai bank jelentette rendszerük szokatlan módú túlterheltségét és összeomlását – amelyek egy kibertámadás jelei lehetnek. Olyan információk is a bizottság tudomására jutottak, amelyek alapján a Huawei ellen zsarolásnak, korrupciónak, diszkriminatív viselkedésnek és a szerzői jogok megsértésének vádja is felhozható lenne. Rogers kiemelte, hogy a cégek nem voltak hajlandóak a teljes együttműködésre a nyomozás során, ami tovább növelte a képviselők aggodalmát. A súlyos vádak ellenére a jelentés nyilvános verziója nem hozott fel semmilyen bizonyítékot állításai alátámasztására. Ezeket a vádakat a bizottság várhatóan tovább fogja utalni az igazságügyi és a nemzetbiztonsági minisztériumok elé.
A bizottság azt is felrótta a cégeknek, hogy nem szolgáltak sem válaszokkal sem pedig bizonyítékokkal az Iránnal folytatott üzleti viszonyukkal kapcsolatban. A Reuters márciusban hozta nyilvánosságra, hogy a ZTE tiltólistán szereplő amerikai telekommunikációs eszközöket adott el Iránnak – a kínai cég nem kívánta kommentálni az ügyet. Irán azóta igyekszik egyre nagyobb figyelmet fordítani kiberbiztonságára, hogy 2010-ben egy, vélhetően amerikaiak által kidolgozott programkód kárt okozott nukleáris programjában.
Tények és következmények

A világ vezető infokommunikációs technológiát gyártó vállalatai:

1.    Ericsson
2.    Huawei
3.    Nokia Siemens
4.    Alcatel-Lucent
5.    ZTE
A kínai telekommunikációs társaságokkal kapcsolatos félelmek azonban korántsem bizonyulnak alaptalannak, hiszen valószínűleg Kínából ered a világon történő kibertámadások túlnyomó többsége. Így nem csoda, hogy többek között az ausztrál döntéshozók is osztoznak az Egyesült Államok félelmében, és az infrastruktúra biztonságának védelmére hivatkozva megakadályozták, hogy a Huawei részt vegyen a nemzeti szélessávú hálózatuk kiépítésében – olvasható a The Economist honlapján.
A bizottság aggodalmai nagy valószínűség szerint vissza fogják vetni a Huawei és a ZTE amerikai terjeszkedését, mindemellett feszültséget okozhatnak a két ország közötti kereskedelemben is. A vádak és a bizottsági jelentés következtében az amerikai Cisco Systems – a világ egyik legnagyobb fogyasztói hálózati és kommunikációs technológiát és szolgáltatásokat tervező és értékesítő vállalata – felmondta régóta tartó kereskedelmi kapcsolatát a ZTE-vel.
Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy a bizottság a Huawei és a ZTE azon termékeire vonatkoztatta jelentését, melyek nagy mennyiségű adatok kezelését és feldolgozását végzik, nem pedig a cégek által előállított mobiltelefonokra.
Kínai reakciók

Huawei

- A céget 1987-ben alapította a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy volt tisztje
- A gyors növekedés eredményeképp mára több mint 140 ezer embernek biztosít munkát világszerte
- Fő profilja a telekommunikációs infrastruktúra kiépítéséhez szükséges eszközök gyártása
- Igyekszik terjeszkedni az okostelefonok és a tábla PC-k piacán is
- Három milliárd közvetlen és közvetett felhasználója van 140 országban a cég által gyártott termékeknek
Csen Lifang (Chen Lifang), a Huawei egyik igazgatósági tagja kifejtette a BBC-nek, hogy megérti az Egyesült Államok kiberbiztonsággal kapcsolatos fenntartásait, azonban igazságtalannak tartja, hogy a kongresszusi képviselők félelmet keltenek egy céggel szemben csupán a származása miatt. Állítása szerint a Huawei mindig is különös figyelmet fordított arra, hogy biztonságos termékeket szállítson a megrendelőinek.
A Huawei ellen irányuló vádak felháborodást keltettek Kínában, és a többség úgy véli, hogy protekcionista politikájával az USA saját pozícióját akarja megvédeni a telekommunikációs szektorban azáltal, hogy kizárja a kínai cégeket az amerikai piacról.
A ZTE egy, a bizottságnak küldött levélben hangot adott felháborodottságának azon állítások miatt, miszerint a társaság a kínai kormány irányítása alatt áll – írja a Reuters.
Európai Bizottság
A két kínai telekom óriás ellen nemcsak az Egyesült Államokban vizsgálódnak a hatóságok. A Huawei és a ZTE haladékot kapott egy, az Európai Bizottság által indítandó dömping- és szubvenció-ellenes eljárás alól, valószínűleg az év közepéig. Karel De Gucht, az EU kereskedelmi biztosa bizonyítékokat igyekszik begyűjteni, hogy a Bizottság eljárást indíthasson, azonban európai infokommunikációs technológiával foglalkozó cégek érdekei hátráltatják a folyamatot. A nyomozás megkezdésének előfeltétele lenne egy hivatalos panasz benyújtása, azonban a három legnagyobb európai telekommunikációs társaság – az Ericsson, Nokia Siemens és Alcatel-Lucent – közül egyiknek sem érdeke, hogy kihívja Kína haragját. A kínai piac keresletének dinamikus növekedése jelentős lehetőségeket rejt magában az említett vállalatok számára.
Annak ellenére, hogy Kína az EU második legnagyobb kereskedelmi partnere, fordítva pedig az első számú, nem feszültségmentes a kapcsolat – ahogy De Gucht fogalmazott, a kínai kormány szinte minden olyan lépést támogat, amellyel a kínaiak előnyére torzíthatja a piaci versenyt. Az Európai Bizottság szerint Kína sorozatosan megkárosítja az európai cégeket azáltal, hogy állami szubvenció segítségével mesterségesen alacsony árakon adják el termékeiket.
Egy korábban nyilvánosságra került, belső használatra szánt bizottsági kutatás péládul azt állította, hogy a két cég közkézben lévő bankokon keresztül jelentős állami támogatásban részesül Peking részéről. Az EU-vizsgálat szerint 2009-ben a 8 milliárd dolláros árbevételt produkáló ZTE 25 milliárd dollár értékben kapott kölcsönöket két állami kézben lévő kínai pénzintézettől, a Kínai Fejlesztési Banktól és a Kínai Export-Import Banktól, míg a Huawei legalább 30 milliárdos hitelekben részesült. A dokumentum szerint a két cég a hiteleknek köszönhetően az exportpiacokon számottevő előnyökre tett szert versenytársaival szemben, miközben befektetéseinek kockázatait a „politikai célokat szolgáló” bankokra hárította, mindez pedig „jelentős állami beavatkozásra utal”. A ZTE és a Huawei ugyanakkor azóta is tagadja a vádakat.

Hírfigyelő Szolgálat

Törökország is bakot lőne

Az Iszlám Állam terrorszervezettel szembeni beavatkozás előjele lehet, hogy a török hadsereg katonákat és harckocsikat indított a szíriai határ közelébe, még ha a mozgósított létszám töredéke is a teljes haderőnek.


A NATO-ban Törökország rendelkezik a második legnagyobb hadsereggel, a szíriai határ hossza pedig 900 km. Törökország a térség meghatározó középhatalma, katonailag, politikailag, gazdaságilag, de „morálisan” is, mert az ország mindig is azt hangoztatta, hogy hídszerepet tölt be Európa és az arab világ között, a török parlament ülését holnapra hívták össze.
Arról tárgyalnak majd;
hogy az ország részt vegyen-e a harcokban?

Ha igen, új helyzet jön létre, mert az Iszlám Állam minden képzettsége, megszerzett pénzügyi forrása ellenére is csupán a török hadsereg kapacitásának a töredékével rendelkezik – ezt már egy nyugati biztonságpolitikai szakértő mondta, elemezve a török helyzetet. Az nem derül ki, hogy honnan tudja, hogy mekkora is az ISIS hadikapacitása? Kitalálhatjátok, honnan tudja...
A kérdés az, hogy Törökország felvállal-e egy támadó hadműveletet, vagy pedig csak és kizárólag a határok védelméről határoznak. Ha az előbbi mellett születik döntés, az ISIS-nek nem 3 éve van hátra, hanem sokkal kevesebb – szűrte le a szakértő.
Ebből következik, hogy amennyiben Törökországot csapás éri, az a NATO egésze elleni támadásnak minősülne. Ez lehet egy másik csapásiránya az atlantista kooperációnak Szíria ellen, hogy EU-NATO tag szomszédos térségeket is bevonjanak, a lényeg, hogy valamilyen úton-módon megindulhasson valamiféle hivatalos támadás.
Erdogan török kormányfő felhívta rá a figyelmet:
Törökországnak másfél millió menekültről kell gondoskodnia, azaz az ország többet fordít a menekültekre, mint a többi szövetséges ország együttvéve.

Gölöncsér Miklós




Törökország is belép a háborúba, megnyitja határait és bázisait a szövetségesek előtt, így onnan is fogják indítani a harcoló alakulatokat, amiknek célja legfőképpen Damaszkusz lerombolása, ill. likvidálni Asszadékat.

298 igen, 98 nem arán...yban megszavazta a török parlament azt az indítványt, hogy katonákat küldjenek Irakba és Szíriába, hogy fellépjenek az Iszlám Állam ellen.
Törökország korábban azért tartózkodott a katonai fellépés ellen, mert az IS 46 törököt fogva tartott, azonban őket elengedték múlt hónapban, továbbá az IS válaszcsapásaitól is tartanak.

Törökországot korábban több vád is érte, miszerint nem tesz semmit a dzsihadisták és a különböző források Szíriába áramlása ellen, valamint az sem akadályozza meg, hogy az IS olajhoz jusson a megszerzett olajmezőkről, de ezeket a vádakat visszautasították.

A megszavazott indítvány lehetőséget ad arra is, hogy Amerika használja a dél-törökországi, incirliki légitámaszpontot az IS elleni harcok során, mint ahogy más országok katonái is szabadon állomásozhatnak Törökországban.

A szavazás előtt egy nappal Recep Tayyip Edrogan elnök még arról beszélt, hogy hosszú távú megoldást kell találnia a nyugatnak a kialakult helyzetre, mert a bombázások csak ideiglenes választ jelentenek – ebbe pedig a szíriai kormány eltávolítása is beletartozna.

Az IS erői Szíria felől egyre közelebb hatolnak Törökországhoz, ahová egyre több kurd és szíriai menekül a szélsőséges Iszlám Állam elől, mostanra 325 kurd falut is elfoglaltak a határ mentén, ráadásul Szíria felől több rakétatámadás is érte a törököket, civil áldozatokat is követelve.

A szavazással egy időben tüntetés zajlott a parlamenten kívül a katonai fellépés ellen.
Továbbiak

RAF: Még hivatalosan nem Szíria ellen, de...

Nagy-Britannia nem egészen negyedszázadon belül - az 1991-es, illetve a 2003-as iraki invázió után - most harmadszor kapcsolódott be iraki hadműveletekbe nemzetközi koalíció tagjaként;
igaz, a brit katonai részvételhez ezúttal az iraki bábkormány "hivatalos kérése" szolgáltatta a jogalapot.

Ne feledjük, hogy az igazi cél Szíria megdöntése. A légitámadások célja - kiszivárgott információk alapján - a Szíria területén IÁ kézen lévő infrastruktúrális egységek(gyárak, olaj és gázkutak, stb...) lebombázása, mivel a nyugati sajtók szerint ebből van az IÁ hatalmas bevétele, amit fegyverkezésre fordítanak. Tehát ez a hívatalos, fősodratú leplezése a már egyre több helyen fellebbentett háttérfinanszírozásnak, vagyis a zsidó-szaudi-USA pénzcsapoknak az álcázására. Nemhiába, kitalált ellenségnek, megokolt pénzforrást kellett teremteni és elfogadtatni a közvéleménnyel.
A B-TERV;
Ha nem "katonailag" (A-TERV a lázadás által) döntenék meg Assad rendszerét, akkor gazdaságilag kényszerítenék térdre ezzel a manőverrel, hiszen megsemmisítenék a szír ipar nagy százalékát így.

A konkrét brit légierő hadműveleti felhatalmazása egyelőre nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadásokra; a brit kormány álláspontja szerint ha ez szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson fognak dönteni. Michael Fallon brit védelmi miniszter szeptember 30-án, kedd este Londonban a BBC-nek elmondta, hogy két Tornado GR4 típusú harci repülőgép szállt fel az RAF ciprusi támaszpontjáról, és azt a feladatot kapta, hogy segítsen az Iszlám Állam egységei ellen harcoló kurd erőknek Irak északnyugati országrészében. A gépek azonosítottak és megsemmisítettek egy nehézfegyverállást, amely a kurd alakulatokat fenyegette, ezután az Iszlám Állam egy felfegyverzett kisteherautóját támadták ugyanabban a térségben. A gépek a bevetés után biztonságban visszatértek ciprusi támaszpontjukra - mondta Fallon.

Arra a kérdésre, hogy a bevetésnek voltak-e halottjai az Iszlám Állam soraiban, a miniszter azt mondta, hogy az akció előzetes kiértékelése erre még nem terjedt ki, de az valószínűsíthető, hogy a tűz alá vett fegyverzet megsemmisült. A brit védelmi minisztérium kedd esti hivatalos közleménye szerint a Tornado-kötelék eredetileg fegyveres felderítő bevetésre indult, és repülés közben kapta a parancsot, hogy avatkozzon be az Iszlám Állam és a kurdok között zajló összecsapásba. A gépek egy Paveway IV, illetve egy Brimstone típusú lézervezérlésű precíziós bombával támadták az Iszlám Állam fegyverzetét.

A brit parlament múlt pénteki rendkívüli ülésén adta hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel már folyó légi hadműveletekbe. Az RAF hat Tornado repülőgépből álló kontingenst vezényelt Ciprusra. A londoni alsóház, amely a parlamenti pártok ilyenkor esedékes éves kongresszusai miatt jelenleg szünetét tölti, a kormány kérésére tartott rendkívüli ülést pénteken, hogy megvitassa a brit légierő csatlakozását az Iszlám Állam elleni támadásokhoz. Az alsóház péntek esti szavazásán 524 képviselő voksolt a brit részvétel mellett; 43-an elvetették a konzervatív-liberális kormánykoalíció indítványát.
Közben újabb videó került elő, amiben a kivégzésre váró személy az USA politikáját bírálta.

Gölöncsér Miklós

Különleges Megoldás 2014 - A NATO oldalán készül az MH az ukrán helyzetre az oroszok ellen

Ilyen összetett gyakorlatot, mint a szeptember 22-én megkezdődött Különleges Megoldás 2014, a magyar különleges műveleti képesség életre hívása, azaz 2005 óta nem hajtott végre az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljon alapuló Különleges Műveleti Osztag. Sándor Tamás ezredes, a szolnoki alakulat parancsnoka elmondta: az előttük álló, NATO-szintű, különleges műveleti ellenőrzésen (SOFEVAL) derül ki, hogy az osztag elnyeri-e a harckész minősítést.
A zászlóaljunkon alapuló, de több más katonai szervezet elemeiből is megalakult Különleges Műveleti Osztag önálló gyakorlattal, a Különleges Megoldás 2014-el csatlakozik a Közös Fellépés 2014-hez. Újdörögdön, Veszprémben, az úgynevezett „nullaponti” lőtéren, és a kőröshegyi bázison dolgoznak majd katonáink, természetesen a gyakorlat előre meghatározott forgatókönyve alapján.



Sejthető, hogy maga a fiktív kiindulási helyzet is különleges…

Dióhéjban arról szól, hogy a Kargia nevű fiktív állam egy része függetlenné kíván válni az anyaországtól. Az elszakadni kívánó részen belül radikális kisebbség próbálná magához ragadni a hatalmat, és ezt a törekvést egy másik ország – rejtve és titokban persze, de − támogatja. Polgárháborús helyzet alakult ki. A szituáció feloldása érdekében a NATO − az ENSZ felhatalmazása alapján − vészhelyzeti reagálóerőt telepített az országba. Ennek részét képezi a magyar Különleges Műveleti Osztag, amely a Kargiai Nemzeti Haderővel együtt, illetve önállóan hajt végre feladatokat. Három különleges műveleti csoportunk, egy időben három különböző különleges műveleti kategóriában hajt végre feladatokat. Egy csoport különleges felderítést, egy csoport közvetlen műveleteket, egy csoport pedig katonai segítségnyújtási feladatot hajt végre.



Mi fog történni a háromhetes gyakorlat során?

Elöljáróban annyit, hogy ilyen roppant összetett gyakorlatot a magyar különleges műveleti képesség megszületése, azaz 2005 óta nem hajtottunk végre. Egy mondatban: három hét folyamatos „háború.” Szeptember 22-én települtünk ki, és a katonáink napi 24 órában dolgoznak, egészen október 17-éig. (Kivéve persze az önkormányzati választások napját, amikor természetesen mindenki élhet alkotmányos választói jogával.) Különben folyamatosan zajlik a gyakorlat, amely teljes mértékben afganisztáni tapasztalatokra épül. Az eseményeket úgy ütemeztük, hogy a törzs tudjon ezekre reagálni, újabb feladatokat kidolgozni, és képes legyen időben alkalmazni a csoportokat. El kell mondanom, hogy a katonák kemény körülmények között dolgoznak. Az időjárás sem a legoptimálisabb, hiszen van olyan csoportunk, amelyik a gyakorlat első napjától kezdve különleges felderítést folytat, ami azt jelenti, hogy három hétig terepen éjszakáznak. Ez mentálisan, fizikálisan mindenképpen kihívás az állománynak. Persze a törzsben dolgozók feladata sem egyszerű, hiszen nekik ki kell szakadniuk a mindennapok valóságából, és bele kell élniük magukat abba, hogy a Kargia nevű országban, műveleti területen teljesítenek szolgálatot. A környezetet is megpróbáltuk ennek megfelelően kialakítani számukra: közvetlen támadásokkal, belövésekkel, hosszú éjszakai ébrenlétekkel. Igyekszünk minden tekintetben az Afganisztánban megismert valóságot megteremteni az újdörögdi bázison, illetve a különféle műveleti területeken.



Milyen úton jutott el erre a szintre a zászlóalj?

Az egyéni felkészülés után, külföldi műveletekben (MH PRT, MH OMLT, MH MTCS) szereztünk tapasztalatot. 2008-tól kezdtük el különleges műveleti csoportok szintjén a feladatainkat végrehajtani, majd 2012-től két csoporttal és szűkített törzzsel, majd két csoporttal és bővített törzzsel hajtottunk vége műveleteket Afganisztánban. Megszereztük tehát a megfelelő műveleti tapasztalatokat ahhoz, hogy túlléphessünk a csoportok alkalmazási szintjéről, magasabb szintre – azaz képesek vagyunk osztagszintű szervezetet kiállítani. Mint említettem, az osztag most három csoportot foglal magába, de hat-nyolc csoportig bármikor bővíthető. Képesek vagyunk akár más nemzetek különleges műveleti csoportjait is integrálni. Nyilván ez megköveteli, hogy a harcvezetés angol nyelven történjen, és nemzetközi csoportok jelenléte esetén az osztagparancsnokságon is az angol a munkanyelv.



Erre a gyakorlatra konkrétan hogyan zajlott a felkészülés?

Tavaly kezdtük a célirányú felkészülést, amihez segítséget nyújtott nekünk az Amerikai Egyesült Államok különleges műveleti egyeteme, amelynek oktatói műveleti és felderítő vonalon egyaránt különböző tanfolyamokat vezettek le. Amerikai katonákkal együtt részt vettünk közös, összetett feladatokból álló gyakorlatokon is – az amerikai fél például külön, tapasztalt tisztekből, altisztekből álló törzskiképző köteléket hozott létre, amelyik kimondottan a Különleges Műveleti Osztag kiképzésére koncentrált. Összességében szerintem elég összetett felkészítésen át jutottunk el idáig. A puding próbája viszont az evés, vagy hogy dr. Böröndi Gábor dandártábornok urat idézzem: „a terep nem hazudik”. Ezzel a megállapítással én is abszolút egyetértek. Itt és most a valóságban, különleges műveleti körülmények között tudjuk felmérni nem csupán a zászlóalj különböző elemeit, hanem magát ezt az osztagot is. Merthogy a gyakorlat keretén belül a NATO Különleges Műveleti Parancsnoksága értékelő foglalkozást − SOFEVAL-ellenőrzést – vezet majd le. A kérdés, hogy a jelenlegi osztagszintű képesség elnyeri-e a harckész minősítést?



Ez a SOFEVAL-ellenőrzés milyen fő szempontokat vizsgál?

Több részterület és több ezer szempont közül esetünkben a legfontosabb a felderítő és a hadműveleti szakterület, hiszen ezek adják az alapját annak, hogy sikeresen végre lehessen hajtani például egy-egy közvetlen műveletet. A különleges felderítésnél az ellenőrök például megnézik, hogy milyen módon áramlanak időben és minőségben az információk. Górcső alá kerül a törzs tevékenysége is: miként dolgozzák ki a harcfeladatot, hogyan adják ki a harcparancsot, milyen a döntési folyamat előkészítése, annak végrehajtása.



Ha az ellenőrzés sikeres lesz, mit jelent majd a harckész minősítés az osztag számára?

Amennyiben a Különleges Műveleti Osztag képesség elnyeri a harckész minősítést, a jelen állás szerint a Magyar Honvédségre kiadott nemzeti megkötéseken kívül más nemzeti megkötés nélkül alkalmas lesz arra, hogy bárhol a világon különleges műveleti feladatot hajtson végre – évszaktól, napszaktól, földrajzi viszonyoktól teljesen függetlenül. Ráadásul a harckész minősítésű osztagot be lehet integrálni egy nagyobb különleges műveleti kötelékbe is. Illetve az EU V4-es harccsoportra vonatkoztatva, ez a magyar képesség adhatja az egész harccsoport különleges műveleti komponensének magvát. Így kvázi vezető nemzeti szerepet tudunk betölteni.


Hírfigyelő Szolgálat

A szijjártói siker titka: nincs még zsiványbecsület sem!

Sikeres vállalkozóként több tízmillió forinttal támogatta fiát, Magyarország mai külügyminiszterét Szijjártó István, akinek a volt cége, a Vasútépítők Kft. az egyik legnagyobb hazai kartellbotrány egyik szereplője volt. De miután adatokat szolgáltatott a Gazdasági Versenyhivatalnak, mentesült a jogsértés következményeitől.
Büntetőeljárás nem indul azokkal a kartellező cégekkel szemben, amelyek az egyik legnagyobb bírságot kapták a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), mivel a jogsértéskor az még nem szerepelt a Büntető törvénykönyvben (Btk.), de a bírság megfizetését nem kerülhetik el – közölte megkeresésünkre a hivatal.
A GVH hét évvel ezelőtt indított vizsgálatot, miután felvetődött a gyanú, hogy több vállalkozás előzetesen megállapodott magyarországi vasútvonalak, vonalszakaszok felújítására, átépítésére kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatban a majdani piac felosztásáról, illetve egyes esetekben a győztes személyéről. A ténylegesen kiírt tenderek összértéke 24 milliárd forint volt. A GVH az eljárás során megállapította a jogsértést, és 2010 júniusában döntött arról, hogy a Colas-csoporthoz tartozó Colas Zrt. 1,5 milliárd, a Swietelsky- csoporthoz tartozó MÁVÉPCELL Kft. 2,1 milliárd, a MÁV MTM Rt. f.a. 178 millió, a Strabag-csoporthoz tartozó Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot köteles megfizetni.
A 2010-ben meghozott döntés csak júliusban vált jogerőssé. A hvg.hu azért fordult a hivatalhoz, hogy megerősítse, a bírság megfizetése elkerülhetetlen. Az eset érdekessége, hogy az ügynek szereplője volt a pályatervezéssel- és kivitelezéssel foglalkozó Vasútépítők Kft., amelynek Szijjártó Péter édesapja 2010 június végéig volt ügyvezető-tulajdonosa, 2012 márciusáig tulajdonosa. A Vasútépítő Kft, amely maga is több tenderen indult, és részt vett a versenyfelügyelet által kifogásolt egyeztetéseken, együttműködött a GVH-val, és ezzel elkerülte, hogy őt is megbüntessék. A jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy annak az érintettnek, amely bizonyítékokat szolgáltat egy kartellügy feltárásában, ne kelljen az eljárás következményeivel számolnia.
Ugyanakkor a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán 2011. július 1-jén elkezdődött egy per, melyben a Vasútépítők Kft. többek között azt kérte a bíróságtól, hogy módosítsa a GVH határozatát abban a tekintetben, hogy abban az szerepeljen: a cég volt az, amely az egész kartellezési vizsgálatot elindította. Ehhez a perhez a Vasútépítők Kft. oldalán csatlakoztak az akkor már felszámolás alatt álló MÁV MTM kivételével a versenyhivatal által megbüntetett vállalkozások. A per elindulásával párhuzamosan a társaságok kérték a GVH-határozat végrehajtásának felfüggesztését, illetve azt, hogy amíg a per le nem zárul, addig a bírságot ne kelljen leróniuk.

Út a sikerhez: ügyvédek marakodnak a nagyobb koncért.
Ezzel az érintett cégek három évet nyertek. Idén május 20-án ugyanis a Kúria kimondta, hogy a GVH-nak volt igaza. A versenyhivatal részéről Gondolovics Katalin szóvivő a hvg.hu-val közölte, hogy kúriai ítélet alapján végrehajthatóvá vált az általuk kiszabott versenyfelügyeleti bírság, így az eljárás alá vont vállalkozásoknak azt be kell fizetniük. „A versenykorlátozó megállapodás megkötésekor, 2004 novemberében még nem volt hatályban a Btk. azon tényállása, amely lehetővé teszi az árrögzítő kartellek büntetőjogi üldözését. Erre figyelemmel, a GVH nem élhetett feljelentéssel.”
A Vasútépítők kft. töretlen sikere
Szijjártó István a cégnyilvántartás adatai alapján 2010 június végéig volt a Vasútépítők Kft. vezető tisztségviselője. Tulajdonosként még 2012 mácius 8-ig szerepelt a cégben. 2003-ban a kft. egyik tagja lett a Vasútépítők győri székhelyével azonos címen lévő Wiebe Hungária Vasútépítő Kft., amely vezetőjének – illetve a cég német tulajdonosának – kézbesítési megbízottja néhány éven át Szijjártó István volt.
A vállalkozás nettó árbevétele 2009-ben 3,5 milliárd volt, 2010-ben 2 milliárd, 2011-ben 2,2 milliárd, 2012-ben 1,7 milliárd, majd egy évvel később jelentősen megugrott 5,3 milliárd forintra.
(HVG)

Végrehajtók futása

15795_276695182519227_8776656915329329092_n

“Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva, seregének seregünk nyomába’, Megrémülve fut a magyar hadtól…”

SzRTI: “Lám eljött az az idő is, amikor a végrehajtó már nem is hiszi akkora királynak magát. És ez még csak az eleje az eseményeknek…”

Ma délelőtt 10.30-kor kezdődött Balogh Béla vs. Császti Ferenc végrehajtó büntető pere a II-III. kerületi bíróságon. Erről az eseményről a ‘Radikális bankellenes csoport’ a fenti címmel, – a következő tudósítást írta a Facebookon:
“A mai délelőttről nekem ez a vers jutott eszembe: “Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva, seregének seregünk nyomába’, Megrémülve fut a magyar hadtól…” – (Petőfi Sándor: A vén zászlótartó)
Ma 10.30-kor kezdődött Balogh Béla vs. Császti Ferenc végrehajtó büntető pere a II-III. kerületi bíróságon.
Szép számmal összejöttünk, már jóval a tárgyalás előtt Balog István és Kovalcsik Enikő ( a hajdani Búza utcai kilakoltatás kárvallottja ) megfelelő tájékoztatással szolgált az utca emberei felé. Többen megálltak és hallgatták, sokaknak feltűnt a csoportosulásunk és a – természetesen – ott lévő rendőrök is.
Kicsivel a tárgyalás előtt bementünk a bíróság épületébe és vártunk a kiírt tárgyaló terem előtt.
Balogh Béla már több nappal ezelőtt jelezte a bíróságnak, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel biztosítsanak nagyobb termet. A bírónő nem tűnt együttműködőnek, közölte, hogy ne oktassuk ki őt, ekkora terem van és kész.
Mikor beszólították a tárgyalásra a tárgyalás részt vevőit, Császtinak sorfalat álltunk és kellőképpen a tudomására hoztuk, hogy nagyon utáljuk őt is és a ténykedését is. Picit talán zavarban is volt, mert gyorsan beiszkolt a terembe.
Később bemehettek az érdeklődök is, de csak 13-an. Mi ennél sokkal többen voltunk, így bementünk mindnyájan.
10599568_276694479185964_4720225710103607088_nA bírónő próbálta kiküldeni a létszám fölöttieket, de nem sikerült neki. Ahogy a képeken is látszik, egymás ölében ültünk, csak az maradhatott bent, aki ült. Megoldottuk : )
Császti cimborái már kívül rekedtek. Sőt magát Császtit is felszólítottuk, hogy álljon fel a székről, ami az érdeklődőknek volt fenntartva. Felállt és állva hallgatta végig a nem túl hosszú tárgyalást.
Balogh Béla elfogultságra (hiszen Császti ezekben a kerületekben “dolgozik”, tehát bejárása van a bíróságra), hivatkozva kérvényezte, – hogy másik bíróságon tárgyalják az ügyet. Ennél fogva a tárgyalást berekesztették és a továbbiakról a Törvényszék dönt.
Mi kivonultunk, de Császti, Radics és a többi végrehajtó és sleppje nem mert kijönni.
1452308_276694985852580_5259441040371573071_nPedig mi megvártuk őket, hívtuk is, hogy jöjjenek, de csak nem merték kidugni a fejüket. Körbejártuk a bíróság épületét, hogy vajon melyik patkány lyukon akarnak eliszkolni. Végül egy sötét üveges kis buszt küldtek értük és egy másik kijáraton át kimenekítették ezt a szánalmas bagázst.
Kicsit megkergettük őket, csak, hogy szokják a törődést. - Erről a helyszínen készült videó itt látható >>
Közben nem felejtkeztünk meg az iskola ablakokból kilógó diákok felvilágosításáról sem, mondtuk, hogy bármit is szívnak magukba az alma mater falai között, bank közelébe soha ne menjenek és végrehajtót soha ne tekintsenek embernek, mert ez egy másik faj.
Ezek nagyjából a tények, de az érzelmek, melyek közben kitörtek az ott lévő emberekből, sokkal jobban mutatják, hogy közel már a vége. Többen sírtak elkeseredettségükben, tehetetlenségükben, mert Császti már elvette a családjuktól amit csak tudott.
Egyik harcostársunk zokogva magyarázta a rendőröknek, hogy miért nem hagyhatja már tovább magát, miért fog elmenni a végsőkig. A rendőrökön is látszott, hogy megfogta őket a dolog, de egyelőre még a munkahelyi fegyelem győz náluk : (
Végül, bár ha néha sírva is, de megkergettük ezeket az emberi nem szégyeneit. Biztos vagyok benne, hogy nem erre számítottak. A következő tárgyaláson is ott leszünk, mert ezeknek a pénzéhes erkölcsi nulláknak érezniük kell, hogy nem tehetnek meg bármit ezután, nem lehet jogtalanul embereket kifosztani, halálba kergetni.
1006103_276695109185901_2532859205820119110_n
Most már rajtuk van a sor, hogy bűnhődjenek, hogy számoljanak, hogy elszámoljanak és imádkozzanak, hogy nekik ne kelljen belehalni ebbe a “deviza” csalásba.”
A Szabad Riport megjegyzése: Lám eljött az az idő is, amikor a végrehajtó már nem is hiszi akkora királynak magát. És ez még csak az eleje az eseményeknek.
Ceterum censeo: Régóta, nagyon régóta figyelmeztetünk már, hogy a végrehajtási eljárásokat meg kell állítani, – fel kell függeszteni! Mindaddig, míg a végrehajtók valódi törvényességi felügyelete meg nem valósul Magyarországon. – Vagyis minden végrehajtási eljárást államosítani kell, – szigorú állami ellenőrzés alá kell vonni!
Legyen vége a végrehajtói biznisznek!
Így elkerülhető, hogy – a bankok, a végrehajtásokban résztvevők és a multi szolgáltatók triumvirátusa, – a tovább folyó kilakoltatásokkal, – még jobban kiélezzék az amúgy is pattanásig feszült helyzetet, – mielőtt áldatlan tevékenységüknek beláthatatlan következményei lesznek.

De, ha ez nem valósul meg, akkor akár holnap megtörténhet az, – hogy egy kifosztott embernek, (akinek talán még a párja is áldozatául esett az erőszakos kilakoltatásnak, vagy elveszik tőle gyermekét), – elszakad a cérnája. És, akkor olyan lavina indul el, – melybe belepusztul a rendszer.

Ebből kaphattak ma egy kis ízelítőt.
Szabad Riport
Forrás: Radikális bankellenes csoport/Fb
Kapcsolódó anyagok:

Néhány Kolomojszkij-lator Moszkvába “érkezett – ELŐADÁST TARTANI”

Moszkvában a közeljövőben “meghallgatják” az illetékes igazságügyi szervek a “Dnyepr” magán-latorzászlóalj néhány egyedét! (Most ne firtassuk hogyan kerültek Moszkvába ezek a Kolomojszkij által abrakolt bérgyilkosok!)
Ez a féreghorda rengeteg háborús bűncselekményt követett el, többek között öregeket, gyereket, nőket gyilkoltak Donbasszban. Már folyamatban van a sakálok pszichológiai és pszichiátriai vizsgálata, amelyet súlyos bűncseleknmények elkövetőin az orosz törvények értelmében kötelezően el kell végezni, megállapitani büntethetőségüket.
Erről a tényről a TASSZ-t Vlagyimir Markin az Orosz Föderáció eseti bizottságának (amely a donbasszi bűncselekmények kivizsgálására hivatott) elnöke tájékoztatta ma.
Markin szerint az eljárás során arról is meg kell győződni, hogy Kolomojszkij milyen formában apanázsolta a fertelmes bűnöző csürhét.
Az ez év szeptember 10 – én már az ukrán főügyész is “besokallt” az “Ajdar” az “Azov” a “Donbassz” a “Dnyepr” és más egyéb, Kolomojszkijhoz köthető pribékhordák donbasszi rémtettei miatt. Vitalij Jarema akkor vizsgálattal riogatta a fenevadakat – de hát vizsgálatnak nyoma sincs.
A jelek szerint viszont Moszkvában nem csak igértek, de tesznek is az ügy érdekében.
Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni. De ha Oroszország minden kétséget kizáróan megállapitja Kolomojszkij keze nyomát a bűntettek mogött, a Jóisten legyen irgalmas Kolomojszkij és Jaros lelkéhez!
http://balrad.wordpress.com/2014/10/01/nehany-kolomojszkij-lator-moszkvaba-erkezett-eloadast-tartani/