2014. július 30., szerda

Riasztó fegyverek: Ügyészségi határozat szerint a szállítás NEM viselés!

Az Ügyészség hangsúlyozza, hogy a szállítás NEM viselés!

Ügyészség: a szállítás NEM viselés!

Nagyon fontosnak tartjuk a mai világban megemlíteni, hogy az ismert közbiztonsági viszonyok sajnos önvédelemre sarkallják a tisztességes, becsületes honpolgárt szerettei és vagyona védelmében.  Ezért tartjuk fontosnak, hogy a gáz- és riasztófegyvert tartók értesüljenek az alábbi jogesetről, mert bár nincsen precedensjog Magyarországon, a rendőrségi jogellenes joggyakorlat tipikus, és a rá adott, tökéletesen jogszerű ügyészségi válasz más hasonló esetekben is tökéletes hivatkozási alap lehet, nem csak az adott megyében.

Rövid összefoglalás hivatalos ügyészségi irathoz (melyet értelemszerűen anonimizáltunk):
A történet lényege, hogy közúti igazoltatáskor a delikvens egy Omerta-T-GR gáz-riasztó gumilövedékes puskát tartott a gépjárműben, a gumilövedékek (értelemszerűen, mivel azok gyakorlatilag csak lövéssel üríthetők), benne voltak a töltényűrtömbben, riasztópatron viszont nem volt bennük - bár ez az Ügyészségi határozat szerint is irreleváns. A fegyverre nem volt viselési engedélye az eljárás alá vontnak. A rendőrök a fegyvert elkobozták (minősíthetetlen színvonalú lefoglalási jegyzőkönyv mellett), és szabálysértés miatt eljárást indítottak a fegyvert kocsijában szállító ellen. Aki ez ellen panasszal élt, melyben kifejtette, hogy a hatályos jogszabály szerint a gáz-és riasztófegyver nem lőfegyver, csak a viselése engedélyköteles, de a fegyver gépkocsiban szállításával nem tudta megvalósítani a jogszabály által viselésnek tekintett "testen, ruházaton való elhelyezést", és a fegyvere töltetlen volt amúgy is.
 Az ügyészség - a rendőrhatósággal ellentétes jogi álláspontra helyezkedett - magyarán elolvasta a hatályos jogszabályt, és teljes mértékben igazat adott a panasztevőnek.  

Az itt olvasható jogerős határozatában kifejti:
- a fegyver szállítása nem viselés, így az azzal kapcsolatos szabálysértés nem valósult meg, irreleváns, hogy a szállított fegyverhez van-e viselési engedély
- a gáz-riasztófegyver nem lőfegyver, csak fegyver
- amiből következően a szállítás során nem is kell alkalmazni a lőfegyverek szállítására vonatkozó szabályokat, tehát irreleváns, hogy a fegyver töltve vagy töltetlenül volt-e szállítás közben.
Gumilövedékes marokfegyver
Kiegészíteném még azzal, hogy a gumilövedékes fegyver ami jelenleg hazánkban kapható megszerzési engedély nélkül vásárolható és tartható, azonban a közterületi viselése tilos, erre engedélyt nem adnak. Magánterületen való jogszerű használatára készítették. Ezek a fegyverek nem egybeszerelt lőszerrel működnek így nem minősülnek tűzfegyvernek. Azaz, a gumilövedék előlröl töltődik be, az indítópatron pedig hátulról. Egybeszerelt lőszeres gumilövedéket ki sem adnak arra való tartási engedély nélkül. A gáz riasztó fegyverek is megszerzési engedély nélkül vásárolhatóak, és viselési engedély is kérhető rá, amit büntetlen előélet esetén meg is adnak, ez esetben közterületen töltve is viselhető rejtetten!

Gölöncsér Miklós összeállítása

Magyarországon két bűnszervezet van, akik a parlamentben ülnek, meg akik a hatóságnál vannak (Nógrádi Zsolt)

Most már kikristályosodik az ember számára, hogy Magyarországon csak két bűnszervezet van, akik a parlamentben ülnek és akik a hatóságnál vannak. Nincs több bűnszervezet, ez a kettő pont elég - mondta el egy riportfilmben Nógrádi Zsolt olajtanú, aki szinte gyermekkorától kezdve Flaisz Ferencnek, az egyik leghírhedtebb milliárdos olajbűnözőnek dolgozott és akire az olajbűnözésben nyakig elmerült rendőrség, bíróság és politikusok gond nélkül ráverték saját apjának meggyilkolását, miközben a teremszolgáig bezárólag mindenki tudta, hogy semmi köze hozzá.

Az olajügyeket, melyekből sok ezer milliárd forintot nyelt el, többek közt a mai magyar politikai és gazdasági elit, 85 évre titkosították, Pintér Sándor pedig még kártérítést is kapott.

Domján Tibor, Budapest

A parlament, az ezredforduló idején még jócskán az olajpénzeken hízlalt döntéshozói, az összességében több ezer ember halálát és az ország, addig az egyik legnagyobb erkölcsi és vagyoni hátrányát okozó ügyének hivatalos szintű eltussolására, létrehozták az úgynevezett olajbizottságot, melynek rövid működése kapcsán szinte mindenkit megvádoltak és/vagy leültettek (többen pedig relytélyes körülmények között távoztak az élők sorából) akik bármilyen módon bizonyítani akarták a politikusok és a hatóságok, irányítói, továbbá legfőbb haszonélvezői szerepét az olajügyekben, ami nem is csoda, hiszen akkori értéken, egyes becslések szerint, összességében akár tízezer milliárd forintnyi fekete pénz sikerült kaszírozniuk, "csupán csak" ebből a bűncselekményfajtából.

A mai viszonyok és közállapotok szempontjából, valójában kulcsfontosságú bizottság működését és "eredményeit" mintegy megkoronázta, hogy az azóta már elhunyt Pallag Lászlót, az olajbizottság elnökét egy sajtótájékoztatón tett kijelentése miatt, Pintér Sándor belügyminiszter még be is perelte, a jó hírnevének és becsületének állítólagos megsértése miatt, melyben aztán a független és objektív bíróság, teketórizás nélkül 1.25 millió forint megfizetésére kötelezte Pallagot, az addigra már jócskán (olaj) milliárdos Pintér Sándor javára.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=dG-3VDIe9a0

Az ítéletről készült MTI jelentés (2000.12.14.)
A bíróság csütörtökön változtatás nélkül jogerőre emelte a Pintér Sándor belügyminiszter és Pallag László kisgazda országgyűlési képviselő közti személyiségi jogi perben az elsőfokú ítéletet. E szerint Pallagnak 1,25 millió forint kártérítést kell fizetnie az olajügyekben Pintér Sándorról tett nyilvános kijelentései miatt.

Az ítélet kimondja: Pallag László olajbizottsági elnökként június 9-én a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján valótlanul híresztelte azokat a Nógrádi Zsolttól származó tényállításokat, melyek szerint Pintér Sándor 1992 és 1996 között országos rendőr-főkapitányként tudta, mi történik Bács-Kiskun megyében, többször megjelent az alvilág rendezvényein, és onnan hol 20, hol 50 millió forinttal távozott.

- Pallag László e valótlan tényállításokkal megsértette Pintér Sándor jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogait - állapítja meg az ítélet. A bíróság a nem vagyoni kártérítés mellett eltiltotta a képviselőt a további jogsértéstől, illetve sajtótájékoztató keretében nyilvános elégtétel adására is kötelezte.


Ez is hatalmas kiadást okozott a magyar államnak!

A Postabankot 200 milliárdért konszolidálták, eladták 101 milliárdért. Az államkasszába bekerült 83 milliárd forint, a különbözetet sikerdíjként fizették ki egymásnak az elkövetők. Veres János pénzügyminisztersége idején történhetett... Ugyancsak az ő sara az állami tulajdonú Mol-részvények 6500 forint/darab áron, amit aztán később Orbánék 22 ezer forint/darab áron vásároltak vissza. Se elszámoltatás, se felelősségre vonás, csak sok-sok kótyavetye!! (F.I.)

Kapcsolódó:
Volt egyszer egy CW Bank...
Kifütyülték Kubatovot és Orbánt is a Ferencváros stadionavatóján
Kilakoltatás - "Hol van a Fidesz?"
Ősszel szavazatok kellenek - újra felpörgetik a közmunkaprogramot
Napi ennivaló: Nem lehet végrehajtani
Napi ennivaló 2: A rezsicsökkentések továbbra is egyértelműen meghatározzák az alacsony inflációt



http://www.hirarena.com/magyarorszagon-ket-bunszervezet-van--akik-a-parlamentben-ulnek--meg-akik-a-hatosagnal-vannak--nogradi-zsolt-_463

Már nem élhette meg felmentését az öreg magyar

- Önvédelemből verte agyon a betörőt a bácsi -

“Hernádszentandrás – Jogos önvédelemből verte halálra a rá támadó betörőnőt még januárban H. Ferenc (†76)” – irja a Blikk.

“A kisnyugdíjasra otthonában rontott rá B. Ödönné (†56), és késsel hadonászva a férfi összekuporgatott pénzét követelte. Ferenc azonban piszkavasat ragadott, hogy megvédje magát és értékeit: a bácsi többször lesújtott támadójára, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrség ezért emberölés gyanúja miatt kezdett nyomozni.
– A megyei főügyészség megszüntette ügyfelem ellen a büntetőeljárást, mert megállapították a jogos önvédelmi helyzetet – tudtuk meg Beregszászi Bélától, a nyugdíjas férfi ügyvédjétől. Az ítélet azonban későn jött: H. Ferenc képtelen volt tovább cipelni a terhet, és azt sem várta meg, hogy kiderüljön az igazság, még március elején felakasztotta magát.
2013 júliusától a jogalkotók a megtámadottak oldalára álltak. Így ha a betörő éjjel, esetleg fegyveresen vagy társaival ront ránk otthonunkban, akár ­fegyverrel is megvédhetjük magunkat.”
Kivéve, ha rendőrség másképpen gondolja! És bizony az esetek nagy részében ezt teszi, ha kiderül, hogy az elkövető cigány származású. Akkor az öreg magyarnak már nincs joga megvédeni magát, – még akkor sem, ha az első ütés után a támadó asszony kezéből kirepült kés után előkerül egy másik, s feltett szándéka a támadónak, hogy megöli az öreget. – Mert bizony nem egy, hanem két kés volt a támadó nőnél. – Aki majd 20 évvel volt fiatalabb az öregnél.
Csakhogy az ilyen esetek elbírálása közben, amikor öregező cigány az elkövető, – úgy látszik a rendőrtisztviselők egy részérnél munkálni kezd a rasszizmus, – na nem a romékkal, hanem a magyarokkal szemben.
Felháborító és vérforraló, hogy a bácsi nem élhette meg a felmentését. – Összeomlott lelkileg, – melyben a támadó családjának folyamatos fenyegetőzése, és a rendőrség igaztalan eljárása is közrejátszott. – Aki még arra sem volt képes, hogy a további zaklatásoktól megvédje az öreget.
Bocsánatot kellene kérniük hivatalosan és nyíltan ezért az öreg családjától. – Ez a minimum!
Amúgy pedig végül ez ítélet arra bíztat mindenkit: Ne hagyja magát az éjszaka alattomban fegyverrel érkező támadóval szemben! – Mindenkinek joga van megvédeni magát, – akár tetszik ez a rendőrségnek, – vagy néhány liberális roma fajvédőnek, akár nem.

Bukik a kijevi junta - John Kerry már tárgyalna

Iszonyat véres és halálos két napja volt az ukrán hadseregnek 28-29-én. A déli karomban beszorult katonák kimentésére, és a karom területének visszaszerzésére Marjupolból átcsoportosított sereggel lendültek támadásba 28-án reggel 4 órakor. Ugyanakkor erős tüzérségi tűz alá vették a védelmi vonalakat és Donyecket is. A CNN TV társaság megdöbbentő felvételeket tett közzé, melyen látható, a kijevi elmebaj odáig elért, hogy Donyeck városát ballisztikus rakétával lövik. Ez a rakéta a kijevi vezetés legpusztítóbb rakétája, közepes hatótávolságú, 500 kilogramm robbanótöltettel.
A déli karom mentesítésére indított támadás 2 nap alatt összeomlott. A támadásnak két fő iránya volt. Az egyik kelet felé, a zsák szájának kinyitását célozta meg, és Saur-Grave nevű területen ütközött meg a védelemmel. A másik támadási irány észak felé irányult, hogy az előbbi területet elvágja minden utánpótlási útvonalától - iránya szerint Torez települést célozta meg. Az akcióba 200-nál több gépesített egységet vetettek be. Ezek közül hatvan tankot, a többi BMP és BTR járművek, illetve néhány csapatszállító teherautó, melyek ágyúkat vontattak.
Az első nap északabbra Torez előtt ütköztek meg, ahol már az előretörő harckocsi ékek is komoly veszteségeket szenvedtek. Ezek után minden erő visszafordult, és keleti irányba indult meg. 29-én hajnalban kezdett kibontakozni az ütközet. A védelem mesterien taktikázott, csapdákat állítottak, kis csoportokban gyorsan rajtaütöttek, az ellenség hátába kerültek majd eltűntek. Ennek köszönhetően két nap alatt 125 páncélozott járművet lőttek ki, illetve ezek egy részét kisebb sérülésekkel zsákmányolták. Ma a maradék erő visszafordult, és Torez mellett nyugatra 15 kilométerre a településtől ezekben az órákban (július 30 délután) igyekszik elvágni Donyecket a keleti oldaltól. Ma már a milícia is bevetette harckocsijait ebben az ütközetben, amelyek eddig tartalékban voltak. 
Igor Sztrelkov helyettese, Fedor Berezin vegyes érzelmekkel tette meg jelentését a vezérkar felé, aki a helyszínen harcoló egységekkel van. "Hihetetlen pusztítást vittünk végbe. 125 harcjárművet lőttünk ki. Úgy néz ki minden, mint a második világháborúban Prohorovka mellett. Ukrán fiatalok, ne gyertek háborúzni. Meg akarjátok őrizni az ukrán géneket? Akkor ne gyertek ide. Menjetek újra a Majdanra és kérdezzétek meg Porosenkótól, milyen ez a csokoládé."
Az ukrán védelmi miniszter, Valerij Geletej 29-én délután jelentést tett Porosenkónak, hogy a hadsereg kimerült és képtelen tovább támadni a milíciát. Tartalékai kimerülnek, a katonák elfogynak. Nincs lehetősége folytatni a hadműveleteket. Két-három nap és meg kell állni. Az északi hadműveletek is annyira korlátozódnak, hogy rakétákkal és tüzérséggel lövik Luganszkot.
Ennek a jelentésnek hatására John Kerry, amerikai külügyminiszter azonnal felhívta Moszkvát, és kijelentette Putyin elnöknek, hogy az USA és Kijev kész a békéről és a tűzszünetről tárgyalni. Nem majd, hanem most azonnal. Hozzátette, hogy a béketárgyalások két feltétele, hogy a tűzszünetet mindenki kötelező jelleggel betartsa, és ehhez minkét oldalról EBESZ megfigyelők kellenek, valamit az, hogy ha békekötés történik, a felkelők letegyék a fegyvert. Cserébe autonómia szintű önrendelkezést kapnak, maguk dönthetik el, milyen nyelven kívánnak beszélni, és nagy fokú önrendelkezést kapnak. Kerry kijelentette azt is, hogy tisztában van az orosz történelmi kötődésekkel Ukrajna irányában, de Moszkva hagyja, hogy Kijev önrendelkezzen. Az amerikai külügyminiszter arra is felhívta Moszkva figyelmét, hogy a jelenleg kialakult helyzetben ha Oroszország beavatkozna, akkor kénytelenek lennének bevonulni Ukrajnába, amire válaszul az orosz elnök sokadjára is tudtukra adta, nem szándékozik hadsereget küldeni ukrán területre.
A déli régióban a milíciának arra is volt ereje, hogy előretöréseket hajtson végre a beszorult alakulatokkal szemben. Jelentették, hogy megtalálták az első "néger ukrán katona" holtestét. Majd kiegészítették azzal, hogy mindösszesen eddig 145 halottról tudták beazonosítani, hogy milyen külföldi zsoldos csoport tagja. Vannak lengyel és amerikai zsoldos alakulatok, akik a beszorult katonák között vannak. Csaták folynak a dolzsanszki határátkelőért, amely többször gazdát cserélt a napokban (délkeleti csücske a területnek) valamint kézbe vették Marinovka határátkelőt. 
Hídfő.net | Ukrajna déli offenzíva
1. pont: A dolzsanszki határátkelőért folytatott harc
2. pont: A milícia védekező harcai 29-én, a kettes és hármas pont közötti vonalon kiváló eredményekkel. A kettes ponton Marinovka határátkelő felszabadítása, valamint ellenlökés végrehajtása, a főerők feltartóztatása.
3. pont: 28-án végrehajtott áttörési kísérlet súlyos ukrán veszteségekkel. 30-án újra itt próbálkoznak.
A háború ilyen irányú alakulása tárgyalóasztalhoz kényszerítené Kijevet. Kérdés azonban, hogy a milícia akar-e tárgyalni. Olyan hatalommal, amely eleve nem legitim, és amely katonái és külföldi zsoldosai embereket kínoztak halálra, nemigen lehet miről tárgyalni. Az is félelmet kelthet az amerikai vezetésben és Kijevben is, hogy egyre több még nem érintett orosz városban, így Harkovban és Marjupolban is egyre több szórványos lövöldözés tör ki, és a háború inkább eszkalálódni fog tovább az orosz területeken, amelyeket feltartóztatni már nem lesz ereje sem Kijevnek sem az Egyesült Államoknak. legkevesebb 10 millió orosz akaratát nem lehet felülírni csak úgy.

http://www.hidfo.net/2014/07/30/bukik-kijevi-junta-john-kerry-mar-targyalna



Valami egészen furcsa hirt közölt ma a http://tvzvezda.ru
Pavlo Klimkin a Reuters hirügynökségnek azt nyilatkozta, hogy Donyecket és Luhanszkot többé nem fogja támadni a “nemzeti” gárda.
“Nem fogjuk támadni ezeket a városokat. Készek vagyunk arra, hogy ezek a régiók több szabadságot, több felelősséget, nagyobb politikai és gazdasági hatalmat kapjanak.”
Klimkin MÁST IS mondott: a kijevi hatalom nem erőszakos, hanem tárgyalásos úton kivánja VISSZASZEREZNI AZ IRÁNYITÁS JOGÁT Donbassz fölött.
A kijevi latorhatalom-miközben ma is civileket gyilkolt Donbasszban, szirénéneket búg a világ fülébe. A történethez persze az is hozzátartozik, hogy az új hadügyér ma már arról sopánkodott, hogy elfogyott az ATO-ból a szufla. Idő kellene az erőgyűjtéshez.
Az orosz politika ezidáig nem kommentálta a hirt!
Tavaris Sztrelkov! Akkor most irány Kijev?-vagy nem irány Kijev?

Kárpátalján a mai napon is folytatódtak a civil tiltakozások a “részleges” mozgósitás ellen.

A nagyszőlősi és a técsői járás több településén lányok-asszonyok demonstráltak a valcmanista kijevi elgondolás ellen.
Nyalókakirály helyi aktivistái megpróbálnak “terelni”. A demonstrációk szervezésével a ruszin “szeparatistákat” vádolják, és azzal is illetik őket, hogy elégedetlenséget szitanak Kárpátalja Uralkodója-a Baloga-klán feje ellen.
Técsőn ellendemonstrációval is próbálkoztak. Nők grasszáltak az úttesten, és sárga szalaggal átkötözött kék csomagolású CSOKOLÁDÉVAL kinálgatták az autósokat. Eközben suhancok egy csoportja a Szlava Ukrajinye!-t orditoza torokszakadtából.
A nagyszőlősi járáshoz tartozó Viskovonál és Felsőkomjátinál a demonstrálók lezártak egy hidat, megbénitva ezzel a közlekedést.
Ilosván és Dubrovkában szintén tiltakoztak Nyalókakirályék “részleges” mozgósitása ellen.
Munkácson viszont a helyi cigányok rettegnek! Olyannyira rettegnek, hogy homokzsákokból még útakadályt is épitettek.
muk
Nagyon föl vannak háborodva még a gondolatától is, hogy…

https://balrad.wordpress.com/2014/07/30/karpatalja-tovabb-tiltakozik/

Bojkott oda-vissza


lengyel_élelmiszer_bojkottMíg az EU – főként amerikai nyomásra – újabb bojkottal és feketelistával fenyegetőzik, addig az oroszok sem maradnak tétlenek.
Az ukrajnai élelmiszer bojkott után, most a lengyelek kerültek sorra. Oroszország augusztus 1-én tilalmat vezet be lengyel gyümölcs, zöldség importra is.
Ami azt illeti az ukrán élelmiszer bojkott, már csak azért is jó döntés, mert alig van olyan ukrán élelmiszer, amely ne lenne érintett a GMO-val, valamint mind az ukrán, mind pedig a lengyel növényi alapú élelmiszerekkel, és zöldségekkel, gyümölcsökkel szemben Oroszország már régebben is minőségi kifogásokat fogalmazott meg, azonban ezeket egyik exportáló fél sem akceptálta.
Korábban Oroszország már import tilalmat vezetett be az ukrán gyümölcsökre, zöldségekre, konzerv halra, sőt 28 féle tejtermékekre is, zömmel szintén minőségi kifogások miatt. Ez utóbbi intézkedések minőségi előírások többszöri megsértése miatt kerültek bevezetésre, az ukrán import tejtermékekre (mikrobiális szennyezés valamint antibiotikumok maradékok tekintetében)
Запрет на ввоз в Россию овощей из ЕвропыAz Orosz Föderáció fokozott monitorozás alá vette a külföldi sajt importot is, ez különösen kiterjed Fehéroroszországra, mint Oroszország egyik legnagyobb tej beszállítójára, valamint a McDonald’s cég németországi, franciaországi fő beszállítóira.
Emellett Oroszország bezárta kapuit a grúz bor, ásványvíz, cseh alkohol, az UNIÓS országok friss zöldségei előtt is.
Случаи запрета на ввоз в РФ продуктов из других стран в 2006-2013 ггA Cseh Köztársaság erős alkoholtartalmú italai már 2012 szeptembere óta komoly minőségi kifogás alá estek, ezekre a tilalom ezért már tavaly is érvényben volt, mivel ezek között metil-alkohollal mérgezett termékek kerültek be Oroszországba melynek következtében 2013 nyaráig mintegy 90 fő szenvedett alkoholmérgezést és 31 ember pedig meghalt.

Szegedi Bori – Szabad Riport
felhasznált források:Politikus.ru / Ria Novosti


Előzetes megállapodás az Oroszország elleni gazdasági szankciókról

Előzetes megállapodás született kedden az Európai Unió tagállamainak nagykövetei között az Oroszországgal szemben bevezetendő széles körű gazdasági szankciókról - közölték diplomáciai források. További, az orosz energetikai, hadiipari és pénzügyi szektort érintő amerikai szankciók bevezetését jelentette be kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök, ugyanakkor cáfolta, hogy az Egyesült Államok egy újabb hidegháborúban állna Oroszországgal.
szankcio oroszorszag
Az elnök a gazdasági büntetőintézkedések meghozatalát azzal indokolta, hogy Oroszország továbbra sem működik együtt az ukrajnai válság rendezésében, mi több, tovább támogatja a szakadárokat, tüzérséggel löveti az ukrán kormányerők állásait és csapatokat vont össze a két ország határán. Kitért arra, hogy Moszkva mindezidáig nem működött együtt a Kelet-Ukrajna felet lelőtt maláj utasszállító pusztulásának kivizsgálásában sem.
Az Európai Unió külügyminiszterei a múlt héten határoztak arról, hogy elő kell készíteni olyan büntetőintézkedéseket, amelyekkel korlátozható Oroszország hozzáférése a tőkepiacokhoz, a védelmi szektor termékeihez, valamint az úgynevezett kettős felhasználású termékekhez, amelyeket katonai, rendészeti és polgári célokra is lehet használni, továbbá az úgynevezett érzékeny termékekhez, beleértve az energiaszektorban használatos technológiákat is.
A védelmi célú termékek, jobbára fegyverek Oroszországba irányuló exportjának tilalma a megállapodást ismerők szerint kizárólag az új szerződésekre vonatkozik majd, így például nem érinti közvetlenül azt a már hatályos szerződést, melynek értelmében Franciaország két Mistral típusú hadihajót szállít Oroszországnak. Az energiaszektorban a szankciók a mélytengeri és sarkvidéki olajfúrásokhoz szükséges technológiákat érintik, a földgázkitermelést egyelőre nem. A pénzügyi szankciók egyelőre azt jelentik, hogy mostantól az Európai Unióban sem magánszemélyek, sem más, így bankok és vállalatok sem vásárolhatnak vagy adhatnak el orosz állami tulajdonban lévő vállalatok vagy fejlesztési bankok által kibocsátott új kötvényeket vagy részvényeket.
Egy neve elhallgatását kérő magas rangú tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy a büntetőintézkedések csütörtökön vagy pénteken léphetnek hatályba, és három hónap múlva vizsgálják majd felül őket. A név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztviselő arra is kitért, hogy a szankciók szigorításának vagy lazításának szükségességét is folyamatosan értékeli majd az Európai Unió, emellett pedig egy év múlva, ha szükséges, meg kell majd újítani az intézkedéseket.
A büntetőintézkedések elfogadását követően pár órával közös közleményt adott ki Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság vezetője, amelyben azt írják: a szankciók elfogadása erőteljes figyelmeztetés, hogy egy szuverén állam területének törvénytelen elcsatolása és szándékos destabilizálása elfogadhatatlan a XXI. századi Európában. A két uniós vezető leszögezi: gyors és határozott válaszra van szükség, mikor az erőszak kicsúszik az ellenőrzés alól, és 300 ártatlan civil életét követeli, akik Hollandiából Malajziába tartottak.
"Az Európai Unió teljesíti kötelességét, megvédi és szavatolja polgárai biztonságát, valamint kiáll szomszédai és partnerei mellett" - szögezi le közleményében Van Rompuy és Barroso.
A közlemény emlékeztet, hogy az EU kollektív formában és kétoldalú találkozók alkalmával is többször kérte Moszkvát, hogy segítse elő a békés rendezést, ám a Moszkvából érkező vegyes üzenetek dacára "a vállalt kötelezettségek teljesítése elégtelen maradt".
"Felszólításaink gyakorlatilag válasz nélkül maradtak" - írják közleményükben a politikusok, akik szerint a fegyverek és fegyveresek továbbra is akadálytalanul áramlanak Oroszországból Kelet-Ukrajnába, az erőteljes orosz állami támogatást élvező nacionalista propaganda pedig továbbra is a törvényellenesen tevékenykedő fegyveres szeparatisták mellett áll ki.
"Dühösen és frusztráltan szemléltük, hogy késik a nemzetközi hozzáférés biztosítása a légi katasztrófa helyszínéhez, hogy a roncsokat manipulálják, az elhunytakkal pedig tiszteletlenül bánnak" - áll a közleményben.
Van Rompuy és Barroso azt is világossá teszi: a büntetőintézkedések legújabb köre azt az erőteljes üzenetet küldi az orosz vezetőknek, hogy Ukrajna vagy bármely kelet-európai szomszédos állam destabilizálásáért az orosz gazdaság súlyos árat lesz kénytelen fizetni.
"Oroszország azt fogja tapasztalni, hogy saját lépései révén mind jobban elszigetelődik" - húzza alá Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso.
Az uniós vezetők azzal zárják mondandójukat: az EU készen áll arra, hogy a szankciókat visszavonja, ha Oroszország aktívan és egyértelműen hozzájárul az ukrán válság megoldásához.
Forrás: MTI

Ukrajnában télen nem lesz fűtés, a kormány elkezdte felkészíteni a lakosságot

Kijev városi közigazgatása elkezdte felkészíteni a lakosságot arra a tényre, hogy télen a házakban nem lesz fűtés. Az ok nagyon egyszerű: elfogyott a gáz. "Az állam által elérhető gáz fenntartása pontosan szabályozott, egyenletesen elosztott a régiók közt. Kijev elkülönített 1,2 milliárd köbméter gázt a lakosságnak fűtési célra, de ez nem elég ahhoz, hogy egy fűtési szezonban a lakosságnak kényelmes hőmérséklet a lakásokban fenntartható legyen" - mondta Dmitrij Novickij házelnök.
Elmondás szerint számos régióban forró víz sem lesz a télen, hogy spóroljanak a gázzal. "Az ukránok meg kell érteniük, mert ma az ország gázkészletekkel gazdálkodása egy nemzetbiztonsági probléma" - tette hozzá Novickij.
A következő fűtési szezonhoz Ukrajnának további 6-7 milliárd köbméter gázra lenne szüksége, hogy elkerüljék a tömeges fagyhalált.
Hídfő.net | Ukrán tél
Ukrajna éves szükséglete 55 milliárd köbméter, ennek fele korábban az orosz gázmezőkről érkezett. Eközben még a legoptimistább előrejelzések szerint is az Ukrajnába irányított "reverz" gázszállítás mértéke a közeljövőben nem haladhatja meg a 10-15 milliárd köbmétert évente. 
Június végén Ukrajna föld alatti gáztározóiban 14.4 milliárd köbméter gáz volt, de ennek nagy részéért még nem is fizettek.
Ukrajna késedelmes tartozása Oroszország felé július elején körülbelül 5.3 milliárd dollár. Július 16-ára az orosz gázszállítás teljesen leállt, de addig Ukrajnának volt ideje betölteni további 2 milliárd köbméter gázt a tározókba. A "Gazprom" előrejelzése szerint az Európába irányuló gázvezetékek illegális megcsapolását aktívan szeptemberben kezdheti meg a kijevi kormány. Abban az esetben lehetéses, hogy átmenetileg teljes Európába leáll a gázszállítás.


http://www.hidfo.net/2014/07/30/ukrajnaban-telen-nem-lesz-futes-kormany-elkezdte-felkesziteni-lakossagot