Kinek a számlájára írható az olajpiaci
árzuhanás? A szaúdiak voltak? Netán az Egyesült Államok? A kettő együtt
Oroszország ellen? Vajon folytatódik az olajár szabadesése 2015-ben?
Az alábbiakban látni fogjuk, hogy egyes
elemzők szerint az olaj ára akár a hordónkénti 20 dollárt is elérheti,
ami több millió munkahely megszűnését és sok milliárd dollár
veszteséget jelentene az Egyesült Államokban, nem beszélve a sok
ezermilliárd dollár „értékű” derivatíváról, ami az energiaiparhoz
köthető.
A globális pénzrendszer már eleve nagyon
sebezhető állapotban van, az olaj árának szándékos bedöntése pedig a
lehető legjobb módszer egy komoly defláció elindítására. Akárki is áll a
háttérben, a tűzzel játszik.
Az áresés kezdetétől fogva a legtöbben a
szaúdiakra mutogatnak. Kétségtelen, hogy a szaúdi uralkodóház nem
egyszer manipulálta már az olaj árát, hogy bizonyos geopolitikai
célokat elérjen.
Andrew Tops a következőket írta erről:
Nem szükséges túl messzire tekinteni, hogy példát találjunk az olaj
árának manipulálására a világ legnagyobb olajexportőrének számító
szaúdi kormány által, bizonyos külpolitikai célok elérése érdekében.
1973-ban Anwar Sadat egyiptomi elnök rávette Fejszál szaúdi királyt,
hogy csökkentse az olajtermelést és emelje meg az árakat, sőt, vezessen
be olajkiviteli embargót, hogy ezáltal megbüntesse az Egyesült
Államokat, amiért az Izraelt támogatta az arab államokkal szemben. A
taktika működött. Az „olajsokk” hatására az árak megnégyszereződtek.
1986-ban a történet megismétlődött, amikor a Szaúdi-Arábia által
vezetett OPEC hagyta, hogy az olaj ára meredek esésnek induljon, majd
1990-ben is, amikor a zuhanó olajárakkal Oroszországot próbálták
legyőzni, mert az veszélyt jelentett olajpiaci pozíciójuk számára.
1998-ban tervük sikerrel járt. Amikor az olaj hordónkénti ára 25-ről 12
dollárra esett, Oroszország kénytelen volt államcsődöt jelenteni.
A szaúdiak és más OPEC tagállamok természetesen a fentiek
fordítottját is bevetették már, amikor a termelés visszafogásával
mesterségesen magasan tartották az árakat. 2008-ban az olaj hordónkénti
ára elérte a 147 dollárt, a szaúdiak és társaik pedig úsztak a
petrodollárokban.
Visszatérve a jelenhez, az OPEC tagoknak komoly érdeke fűződik a
drágább olajat termelő versenytársak kiiktatásához. Ilyen versenytárs
például a palaolaj termelő Egyesült Államok, amelyet érzékenyen
érintenek a jelenlegi alacsony árak. Szaúdi-Arábia már az olaj árának
esése előtt kedvezményes áron adott el olajat Kínának, amikor pedig az
OPEC november 27-én megtagadta, hogy visszafogja a termelést,
egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államokat akarják büntetni az
árháborúval.
Amennyiben Szaúdi-Arábia stabilizálni
akarná az olaj árát, nem kellene egyebet tennie, mint bejelenteni a
termelés lassítását. Az a tény, hogy ezt nem tették meg, már önmagában
is nagyon árulkodó.
Az Egyesült Államok meggyengítése mellett sokan úgy gondolják, hogy Szaúdi-Arábia Iránt is szét akarja zúzni. A
Daily Mail a következőket írta:
Mindenek felett azonban Szaúdi-Arábia és öbölbeli szövetségesei
elsőszámú regionális ellenségüknek tekintik Iránt, mind vallási mind
pedig politikai szempontból.
Tisztában vannak azzal, hogy a síita muzulmán szekta által dominált
ország támogatja az Arab-félszigeten élő, neheztelő és dühös, több mint
egymillió főt számláló, szintén síita szegényebb osztályt, amelyik
csupán egy szikrára vár a szaúdi rezsim elleni lázadáshoz.
A többségében szunnita szaúdiaknak az sem tetszik, hogy Irán
támogatja Assad kormányát Szíriában. Azzal is tisztában vannak, hogy a
korrupcióval átitatott és szankciókkal sújtott iráni gazdaság számára
létkérdés, hogy az olaj ára ismét emelkedésnek induljon. Éppen ezért
eszük ágában sincs ezt elősegíteni.
A helyzet az, hogy Szaúdi-Arábia helyzete továbbra is erős, mivel
számukra az olaj kitermelés olcsó, tartalékaik pedig bőségesek. Akár
három évig is képesek lehetnek megbirkózni az alacsony olajárakkal.
Mások meg vannak győződve arról, hogy Szaúdi-Arábia és az Egyesült Államok fogott össze Oroszország ellen.
Nicolas Maduro venezuelai elnök például a következőket mondta egy üzleti fórumon:
„Tudták, hogy olajháború folyik? Ennek a háborúnak a célja pedig Oroszország elpusztítása.
Egy stratégiailag megtervezett háborúról van szó… ami Venezuelát is
célozza, hogy leverje forradalmunkat és gazdasági válságot indítson,”
mondta az elnök azzal vádolva az Egyesült Államokat, hogy el akarja
árasztani a piacot palaolajjal.

A zuhanó olajárak sokak szerint Venezuelát és Oroszországot érintik a legkeményebben.A jelek szerint
Vlagyimir Putyin is hasonlóképpen látja a helyzetet:
„Mindannyian látjuk az olajárak csökkenését. Sokat hallani arról,
hogy ezt mi okozza. Lehetséges, hogy az USA és Szaúdi-Arábia közötti
megállapodásról van szó, hogy ezzel megbüntessék Iránt és befolyásolják
Oroszország és Venezuela gazdaságait? Igen, lehet.”
Afelől nincs kétség, hogy Barack Obama
szeretné megbüntetni Oroszországot az ukrán helyzet miatt, az olajárak
manipulálása pedig jó módszernek tűnik ehhez, és amennyiben az amerikai
palaolaj iparág is elszenved néhány találatot a csatában, az Obama
kormányon belüli radikális környezetvédők biztos nem fognak tiltakozni.
Egyesek szerint azonban az olajárakkal kapcsolatos helyzet ennél sokkal összetettebb.
Marin Katusa szerint például egy három pólusú harcról van szó az OPEC, Oroszország és az Egyesült Államok között:
„Háromirányú háborúról van szó az OPEC, Oroszország és az Egyesült
Államok között,” mondja Marin Katusa, a Casey Research vezető
energiaügyi befektetési stratégája.
Katusa szerint az olajtermelés nem fog tovább lassulni 2015-ben.
„Tudjuk, hogy az OPEC nem fogja csökkenteni a termelést. Növelni
fogják. Oroszország minden eddiginél magasabb szintre emelte a
termelést.”
Azzal, hogy az OPEC és Oroszország nem hajlandó osztozni piaci részesedésén vajon hogyan teljesít majd a palaolaj iparág?
„A papaolaj termelők sokoldalúsága és ellenálló képessége sok embert
meglep majd. Nem hiszem, hogy az ágazat egyik napról a másikra
összeomolhat,” mondja Katusa.
A mögöttes okoktól függetlenül úgy tűnik, hogy az olajháborúnak egyhamar nem lesz vége, ez pedig további árcsökkenést jelent.
Darin Newsom,
a Telvent DTN elemzője szerint ez akár 30 dollár körüli hordónkénti
árat is jelenthet. Mások ennél is pesszimistábbak. Jeremi Warner, aki
korábban pontosan előre jelezte, hogy az olaj hordónkénti ára 80
dollárra eshet 2014-ben, a Sydney Morning Heraldban 20 dolláros árakról
beszélt:
A legtöbb gazdasági rovatvezetőnek megalázó visszatekinteni előző
évi jóslataira. Esetemben erről nem beszélhetünk, mert legfontosabb
előrejelzésem, miszerint az olaj hordónkénti ára 80 dollárra süllyed,
igencsak pontos volt, ráadásul az okok meghatározása is telitalálat
volt.
Azt hiszem idén is maradhatunk ennél az előrejelzésnél. A válság
előtti „normális”, mondjuk 100 dollár feletti értékekhez történő
visszatérés helyett, amire sok kereskedő számít, úgy gondolom, hogy az
olaj ára még jó ideig alacsony marad és akár a 20 dollárt is elérheti,
mielőtt ismét emelkedésnek indulna.
Vannak, akik még ennél is borúlátóbbak.
Abigail Doolittle például a legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetén 14 dolláros hordónkénti árat is el tud képzelni.
A helyzet azonban, hogy az Egyesült
Államok gazdasága a legborúlátóbb forgatókönyvek megvalósulása nélkül
is könnyen összeomolhat, nem beszélve Venezueláról, ahol több milliárd
dollár értékű adósság visszafizetése válik majd esedékessé ősszel.
Forrás:
The Economic Collapse
Időkjelei: Számos elemzést elolvasva a témában, egy közös motívumot szinte valamennyi véleményben találunk: 2015-ben bármi megtörténhet…
Akármilyen irányba próbálják is a
globális játékosok terelni ellenfeleiket, akarva vagy akaratlanul,
de ők maguk is egy 6000 éve formálódó terv megvalósítását segítik elő,
aminek végül ők maguk lesznek a legfőbb vesztesei.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” – Máté 16:26