2017. október 3., kedd

Kiadta első éves jelentését a brit kiberbiztonsági központ

Az Egyesült Királyság Kiberbiztonsági Központja (NCSC) már a megalakulása utáni első évben több mint ezer biztonsági fenyegetést jelentő incidenssel kellett szembenézzen.
Több mint ezer kiberbiztonsági incidensről számol be a GCHQ Nemzeti Kiberbiztonsági Központja által kiadott első éves jelentés. A dokumentum szerint minden nap legalább két nagyobb kibertámadás történik, és a támadások fele fokozott fenyegetést jelent.
Az október 3-án kiadott első éves jelentés összesen 1131 esetről számol be. Ebből 590 jelentős fenyegetést jelentett, és több mint harminc esetben volt szükség a kormány részéről válaszra az incidens kezelését illetően. Az első egy év folyamán azonban nem történt olyan kiemelt jelentőségű kibertámadás, ami a kormányzatot vagy a kritikus infrastruktúra megzavarását célozta volna.
Az egy év alatt regisztrált jelentős incidensek közt azonban voltak az egészségügyi rendszereket, a parlament alsóházát vagy a skót parlamentet célzó támadások, emellett nagyvállalkozások ellen elkövetett bűncselekmények.
A nemzeti egészségügyi rendszert célzó támadások során a WannaCry zsarolóprogram bénította meg a működést, emiatt kórházak számítógépes hálózatai átmenetileg használhatatlanná váltak. A jelentés szerint a bűnözők részéről ez a siker további, még veszélyesebb bűncselekmények elkövetésére ösztönözheti a támadókat.
Ciaran Martin, a NCSC vezetője azt mondta, a 2017 évi áttekintés fejlődést mutat a kormány, a nagyobb ipari szereplők és az állampolgárok közti együttműködés terén, de még sok teendő van, mert a kiberfenyegetés “nagy, növekedő és sokrétű.”
A vezető elmondása szerint az első éves munka magában foglalta több mint 200,000 védelmi berendezés gyártását is a katonai kommunikáció biztonságosabbá tétele érdekében, emellett biztonságosabb eszközökkel látták el a kormányhivatalokat.

http://www.hidfo.ru/2017/10/kiadta-elso-eves-jelenteset-a-brit-kiberbiztonsagi-kozpont/

Vonatra támadtak a terroristák Németországban

Három ismeretlen személy a frankfurti repülőtér mellett tüzet nyitott egy közel 400 főt szállító vasúti szerelvényre. A rendőrség egyelőre nem fogta el az elkövetőket.
Az ismeretlen elkövetők egy erdő széléről légpuskával nyitottak tüzet a több száz embert szállító vonatra. A rendőrségi közlemény szerint azonnal keresni kezdték a három férfit, de nem jártak sikerrel. Az incidens után a szerelvényt leállították, az utasok egy másik járatra kellett átszálljanak.
A Focus Online szerint a vonat szélvédője megsérült, de személyi sérülés nem történt.
Nem ez az első eset, hogy német vonatokon ehhez hasonló incidens történik. Júniusban Unterföhring területén, Münchenhez közel követtek el hasonló bűncselekményt, melynek során az elkövetők egy igazoltatás miatt rendőrökre támadtak. Az akkori incidens során négy ember megsérült, az egyik rendőrnőt fejsérüléssel szállították kórházba.
A nyugat-európai hatóságok már régóta próbálják felkészíteni a nyilvánosságot ehhez hasonló esetekre. Szeptember elején a Le Parisien francia lap rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, a terroristák a következő hónapok során tömegközlekedést célzó merényleteket követhetnek el, akár vonatok kisiklatása is megtörténhet.

http://www.hidfo.ru/2017/10/vonatra-tamadtak-a-terroristak-nemetorszagban/

"Mind meghaltok!" 5 súlyos kérdés a Las Vegas-i mészárlásról

Több mint egy órán át zavartalanul mészárolt a tömeggyilkos



Az Egyesült Államok legsúlyosabb fegyveres mészárlása után több kérdés egyelőre megválaszolatlan, ezek közül gyűjtöttük össze a legfontosabbakat. Természetes, hogy közvetlenül egy ilyen tragikus és súlyos bűncselekmény után sok információ kering a médiában, amelyek időnként egymásnak is ellentmondanak, de az alábbi - a közvéleményt joggal foglalkoztató - kérdésekre egyenlőre nem érkezett magyarázat. Amint további információk jelennek meg, cikkünket frissítjük.
1. Miért telt el 72 perc a lövöldözés kezdetétől addig, hogy a kommandósok betörtek Stephen Paddock lakosztályába?
A tömeggyilkosság helyi idő szerint este 22.00 óra körül kezdődött, amikor Paddock kalapáccsal betörte a Mandalay Bay hotel 32. emeletén található 3 szobás sarok lakosztályának két ablakát, majd módszeresen elkezdett lőni az előre felállított automata fegyverekből. Elvileg már a légmentesen zárt ablakok betörését is  észlelnie kellett volna a hotel biztonsági rendszerének, és a szálloda előtti sokezres koncertlátogatók tömegéből is feltűnhettek a hotel csillogó front felületén keletkezett törések. Az első telefonos riasztás 22.08-kor érkezett a rendőrségre. Az első rendőrségi közlemény 30 perc után, 22.38-kor jelent meg egy "aktív lövöldözőről a Las Vegas Strip-en". Újabb 30 perc után, 23.08-kor lezárták a koncert környékét, majd 23.20-kor a kommandósok megostromolták Paddock lakosztályát, de a férfit már holtan találták. A gyilkos több mint egy órán át zavartalanul mészárolt, a nyitott ablakban állva, Las Vegas központjában, ahol elvileg az átlagnál is erősebb a rendőri jelenlét a kaszinók miatt.


A Daily Mail infografikáján a támadás legfontosabb részletei (bal fentről indulva): a betört szállodai ablakok; kilátás a szállodai saroklakosztály ablakaiból; a 22 ezer fős koncerthelyszín (színpad és nézőtér) Las Vegas ikonikus szállodasorának közepén
2. Hogyan tudott Paddock egy egész fegyverarzenált felhalmozni és a szállodai lakosztályába csempészni feltűnés nélkül?
Paddock szállodai apartmanjában összesen 23 fegyvert és több ezer nagy kaliberű lőszert találtak, ezeket négy nap alatt összesen 10 bőröndben csempészte be. Soha senki nem figyelt fel erre, sem a szállodán kívül, sem a bejáratnál és a takarítók sem, akik naponta jártak a lakosztályban. Emellett Paddock autójában bombakészítéshez alkalmas vegyi anyagokat, egyik lakásában pedig további fegyverarzenált és különböző elektronikus eszközöket találtak. A környezete azonban ebből semmit nem vett észre.


További részletek a támadásról, a Daily Mail infografikáján
3. Miért nem hallgatták ki eddig Paddock barátnőjét?
Paddock nem a saját nevén jelentkezett be a szállodába, hanem a barátnője személyi igazolványát használta, ezért kereste a rendőrség először a 62 éves Marilou Danley-t. Mint kiderült, a nő külföldön volt a mészárlás idején, Japánban. A rendőrség tisztázta a nőt, de annak ellenére, hogy ő rendelkezhet a legközvetlenebb információkkal Paddock utolsó hónapjairól, csak annyit közöltek, hogy "ha majd visszatér az Egyesült Államokba, meghallgatják".
paddock_girlfriend.jpg
Stephen Paddock, a tömeggyilkos és barátnője, akinek a nevén bejelentkezett a Las Vegas-i szállodába
4. Mi indította a büntetlen előéletű, hétköznapi életet élő jómódú nyugdíjast a katonai jellegű tömegmészárlás megszervezésére és elkövetésére?
Erre a talán legfontosabb kérésére egyelőre semmilyen érdemi válasz nincs. A nyugdíjas könyvelőből tömeggyilkossá vált férfi öccse, Eric Paddock azt nyilatkozta, hogy "mintha meteor csapódott volna az utcánkba", úgy érte a hír a támadásról, mert a férfi "teljesen normális életet élt, sem vallási, sem politikai elkötelezettsége, vagy érdeklődése nem volt". Egyetlen kirívó szenvedélye a szerencsejáték (főleg online póker) volt, nagy tétekben, időnként napi 20-30 ezer (!) dollárért játszott, de úgy tűnik, nem volt eladósodva, mert több, összesen egymillió dollárt meghaladó értékű ingatlannal rendelkezett Nevadába, Texasban és Floridában is. Nincs információ arról sem, hogy Paddock katonai tapasztalattal rendelkezett vagy lövészeti kiképzésben részesült volna. Az ISIS közleménye szerint Paddock néhány hónapja iszlám hitre tért és 'Abu Abdul Bar al-Amriki' néven csatlakozott az Iszlám Állam harcosának, de erre nincs független bizonyíték. (Az ISIS tavasszal egy videóban fenyegetett Las Vegas-i támadással). Paddock apja bankrabló volt, egy időben az FBI legkeresettebb bűnözőinek listáján szerepelt, de már régebben meghalt.
Frissítés1: Közben a szélsőbaloldali Antifa mozgalom egyik csoportja is bejelentkezett, mint írják Stephen Paddock tagjuk volt, akire büszkék, mint mártírra.
antifa_vegas2.png
5. Ki volt az a rejtélyes nő, aki előre tudott a támadásról?
Szemtanúk elmondták, hogy 45 perccel a támadás előtt egy "középkorú, ázsiai külsejű nő" egy férfi társaságában a koncertlátogatók tömegében előre furakodott, és közben azt kiabálta, hogy "Mind meg fogtok halni!". A párt a biztonsági őrök elvezették, azóta nem tudni, hogy megtalálták vagy kihallgatták volna.
Egy szemtanú, aki hallotta és látta a különös nőt, aki figyelmeztetett a támadásra

http://vigyazo.blog.hu/2017/10/03/_mind_meghaltok_5_sulyos_kerdes_a_las_vegas-i_meszarlasrol

2017. október 2., hétfő

Katalónia egyoldalúan kinyilváníthatja függetlenségét a referendum után

Katalónia a spanyol alkotmánybíróság döntése ellenére is kinyilvánítaná függetlenségét.
A katalán függetlenségi referendumon résztvevő 2,26 millió választó 90%-a arra szavazott, hogy Katalónia elszakadjon Spanyolországtól. Carles Puigdemont kormányfő az eredmények alapján ígéretet tett a függetlenség egyoldalú kinyilvánítására.
Carles Puigdemont, Katalónia vezetője szerint az elszakadó régió a tegnapi népszavazással elnyerte jogát az önálló államiságra, emiatt a szavazás eredményei alapján egyoldalúan ki fogják nyilvánítani a függetlenséget. Jordi Turull, a katalán kormány szóvivője azt mondta, a régió függetlenségéről a következő napokban dönt a parlament.
Katalónia parlamentje szeptember 6-án szavazta meg, hogy népszavazást tartsanak az elszakadásról. A szavazás során 135-ből 71 képviselő támogatta a referendum kiírását, az azt ellenző képviselők azonban tiltakozásként kivonultak az ülésről. A spanyol alkotmánybíróság később felülvizsgálat alá vette a katalán parlament által a referendumról és az átmeneti időszakról elfogadott törvényeket, ezzel illegálissá nyilvánítva az október 1-i népszavazást.
Az átmenetet szabályozó törvény a népszavazás után egy nappal lép életbe, és a törvény szövege szerint a parlament ki kell nyilvánítsa a függetlenséget, ha a népszavazáson az “igen” szavazatok jutnak többségbe. Az átmeneti időszak akár éveket is igénybe vehet – ezzel elhúzódó alkotmányos válságot von magával -, a népszavazást követően már egy új parlament fogja megkezdeni a katalán alkotmány kidolgozását.

http://www.hidfo.ru/2017/10/katalonia-egyoldaluan-kinyilvanithatja-fuggetlenseget-a-referendum-utan/

A Tesco nem támogatja az európai egységes bérezést

Ha magasabb béreket akarunk, búcsút vehetünk ettől a multinacionális cégtől.
A multinacionális cég nem akar nyugat-európai béreket fizetni Kelet-Európában – inkább kivonul az országból, és ott folytatja működését, ahol olcsóbb a munkaerő.
Kivonulhat a Tesco hazánkból, sőt a négy kelet-közép-európai leányvállalatot összefogó Tesco Europától is megválhatnak jövőre, amennyiben kitartanak követeléseik mellett a helyi munkavállalók – áll a Magyar Idők hétfői beszámolójában.
A lap londoni forrásokra hivatkozva azt írja, a multinacionális cég egyértelműen kettős mércét alkalmaz több európai országban az alkalmazottak bérezése kapcsán, a nyugat- és kelet-európai bérek közt tátongó szakadékot nem akarják áthidalni. A Tesco ehelyett elhagyná a térséget, és ott folytatja tovább működését, ahol ez kevesebb kiadással jár.
“Amennyiben a régióban tovább feszítik a húrt az elégedetlen munkavállalók, akkor a kivonulás mellett döntenek az érintett piacokról”
írták, hozzátéve, hogy ez kifejezetten a magyar, cseh, lengyel és szlovák leánycégeket fogja érinteni, vagyis az eddig kis befektetéssel nagy profitot hozó kelet-európai térséget.
“A magyarországi minimálbérek kötelező év eleji emelését elkerülhetetlen rossznak tartották a központban, ami a tervezettnél jobban megterhelte a pénzügyi eredményt. Önkéntes pénzosztásra azonban nem lehet számítani, még úgy sem, hogy egyébként a dolgozók követelései megalapozottak.”
A lap szerint a Tesco fenn akarja tartani a keleti és nyugati piacok közti kettős mércét, és inkább olyan feltételek mellett működne tovább, ahol az adókönnyítések mellett olcsó munkaerővel biztosított a kiemelkedően nyereséges működés.

http://www.hidfo.ru/2017/10/a-tesco-nem-tamogatja-az-europai-egyseges-berezest/

A Fenevad hallgat a népszavazás leverése kapcsán



A spanyol hatóságok 844 választópolgárt vertek meg a népszavazás során, köztük idős asszonyokat is. Katalónia azt várja az Európai Uniótól, hogy ítélje el a történteket.
Carles Puigdemont katalán kormányfő a tegnapi népszavazást követően kijelentette; az Európai Unió nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a spanyol rendőrség sértette az emberi jogokat, miközben összecsaptak a referendumot támogató választókkal.
A madridi hatóságok által illegálissá nyilvánított népszavazás során 844 embert vertek meg a korábban Katalóniába vezényelt spanyol rendőrök. Puigdemont szerint az EU nem teheti meg, hogy hallgat a történtek kapcsán, mert ezzel az egész kontinensen veszélybe sodorja “morális fennhatóságát”.
“Az Európai Unió többé nem nézhet félre. Hamarabb kell reagálnia, minthogy az autoriter rezsimként viselkedő állam az erőszak eszközéhez nyúl, és gyorsan kell cselekednie, hogy fenntartsa morális fennhatóságát Európában” – mondta.
A katalán vezető hangsúlyozta, hogy a spanyol kormány
elnyomással és erőszakkal reagált egy olyan népszavazási kezdeményezésre, amit a lakosság abszolút többsége támogat.
A baloldali Podemos párt katalán központja szintén felszólította az Európai Uniót, hogy foglalkozzon az emberi jogok sérülésével Katalóniában. Albano Dante Fachin Pozzi, a párt katalóniai főtitkára azt mondta;
“Ha az EU és az Európai Bizottság elnöke támogatja az elnyomást, mondják ki ezt egyértelműen, de ha a nép oldalán állnak, nem nézhetnek félre. Ha szemet hunynak afelett, ami Katalóniában történik, ezzel egyértelművé teszik, hogy az elnyomást, az erőszakot és brutalitást támogatják.”

http://www.hidfo.ru/2017/10/az-europai-unio-hallgat-a-nepszavazas-leverese-kapcsan/




A Fenevad nem avatkozik be erőszakos karhatalmi fellépés esetén

Miután az Európai Unió különféle kritikákkal illette Magyarországot az “európai értékek sértése” miatt, ugyanezek az értékek Spanyolországra már nem vonatkoznak: az Európai Bizottság hivatalos közleménye szerint a katalán népszavazás belügy, a szavazás egyébként is illegális volt.
Hónapokkal ezelőtt az Európai Unió és a nyugat-európai országok vezetői számos kritikával illették Magyarországot, amiért “korlátozza a civil szervezetek jogait és a sajtószabadságot”. A brüsszeli hangadók követelték, hogy a magyar kormány tegye lehetővé a Soros-egyetem továbbműködését, emellett különféle kifogásaik voltak az ellen is, hogy a külföldről támogatott civil szervezetek be kell számoljanak arról, ha külföldről támogatják őket. Szerintük Magyarország ezzel sérti az európai értékeket, emellett ráadásul a “sajtószabadság” is sérül Magyarországon.
Nem vertük szét, de sértettük
Az Európai Unió és a nyugat-európai országok vezetői többek közt Magyarország szavazati jogának megvonását követelték, emellett kilátásba helyezték Magyarország Európai Unióból való kizárását az állítólagos európai értékek állítólagos sértése miatt.
Az oktatási törvény, a civiltörvény tehát sértette az európai értékeket, a migránsok be nem fogadása miatt ráadásul gazdasági szankciókat is kell hozni Magyarország ellen, hiszen ez már alapvető emberi jogok sértése is. Ha ezeket megértettük, és tudomásul vettük, hogy mindez európai értéket és emberi jogot sért, akkor érdemes megnézni, mi nem sérti a gyakran hivatkozott értékeket és jogokat.
Szétverték, de nem sértették
Ma az Európai Bizottság – hosszas késlekedés után – hivatalos közleményt adott ki a katalán népszavazás kapcsán. Margaritis Schinas, a Bizottság szóvivője egy-két lózungtól eltekintve a következőképpen értékelte a történteket:
a katalán referendum a spanyol törvények szerint illegális volt, és ez a kérdés Spanyolország belügye.
A történtek kapcsán semmilyen eljárást nem indít az EU.
Spanyolországban az utóbbi hetek folyamán fegyveres hatósági személyek rajtaütöttek nagyobb sajtóorgánumok szerkesztőségein, nyomdákon, kiadókon, és erőszakkal lefoglaltaknépszavazásra szánt kampányanyagokat. A bíróságok eközben figyelmeztetéseket adtak ki, miszerint a sajtó bizonyos témákról nem írhat (nem népszerűsítheti a referendumot), ellenkező esetben különféle jogi következményekkel kell számoljon.
A referendum előkészületeit segítő polgármestereket börtönbüntetéssel fenyegették meg. Lefoglaltak több millió szavazócédulát és rengeteg szavazóurnát, majd az ennek ellenére megtartott békés népszavazáson politikai utasításra nyugdíjasokat vertek.
A Bizottság mai közleményéből kiderült: az EU vezetői szerint utóbbiak nem sértik az európai értékeket. Nem sérült se a sajtószabadság, se az emberi jogok. Nem kell eljárást indítani, szavazójogot megvonni, nem kell demokrácia-deficit miatt kiabálni, nem kell gazdasági szankció. Ez egy tagállam belügye, az EU nem foglalkozik ilyesmivel.
Nekünk sem kellene sérteni?
Az Európai Bizottság mai közleményének segítségével nagy nehezen végre helyére kerültek az európai értékek és emberi jogok. Ha egy tagállam törvényekkel próbálja ésszerű keretek közé szorítani a külföldről pénzelt ellenzéket – az európai értéket és emberi jogot sért. Ha egy tagállam karhatalmi erővel ver szét mindent, ami a kormánynak nem tetszik; ez viszont nem sért emberi jogot, európai értéket.
Az Európai Bizottság ezen intelmei alapján vezető politikusok most elgondolkozhatnak azon, hogy a közös európai értékeket súlyosan sértő intézkedések helyett inkább maguk is ilyen európai értéket nem sértő-nek bizonyuló intézkedéseket kellene hozzanak.

http://www.hidfo.ru/2017/10/az-eu-nem-avatkozik-be-eroszakos-karhatalmi-fellepes-eseten/

Assange: Spanyolországot ki kell zárni az Európai Unióból

Julian Assange, a WikiLeaks alapítója arra kéri az Európai Bizottság elnökét, hogy függessze fel Spanyolország EU-tagságát a katalán népszavazás leverése miatt.
A WikiLeaks alapítója Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult a Katalóniában történt erőszakos jelenetek kapcsán, arra kérve az uniós testület vezetőjét, hogy függessze fel Spanyolország Európai Uniós tagságát a jogsértések miatt.

Katalónia tegnap tartott népszavazást a Spanyolországtól elszakadásról, amit a madridi hatóságok illegálissá nyilvánítottak. A spanyol hatóságok brutális rendőri erőszakkal reagáltak a népszavazási kezdeményezésre, az összecsapások során több mint 800 ember sérült meg.
Szombaton Assange a katalán függetlenségi referendum ügyét a világ első internet-háborújaként jellemezte, amiért a spanyol és a katalán hatóságok egyaránt az IT eszközeihez nyúlva próbálták meg ellehetetleníteni, ill. keresztülvinni a népszavazást.
A referendumot népszerűsítő honlapok és a szavazatszámlálást lebonyolító szoftverek körüli harcon felül azonban fizikai erőszakkal is megpróbálták eltántorítani az embereket a szavazáson részvételtől.
A WikiLeaks alapítója emlékeztetett; a lisszaboni szerződésben az áll, hogy az Európai Unió alapértékei az “emberi méltóság, a szabadság, demokrácia, egyenlőség, a jogállam és az emberi jogok tisztelete.”

http://www.hidfo.ru/2017/10/assange-spanyolorszagot-ki-kell-zarni-az-europai-uniobol/

2017. október 1., vasárnap

Szerbia vizsgálja a NATO-bombázások egészségügyi következményeit

A NATO egy célpontja Belgrádban.
Szerbia jogi eljárást indít 19 NATO-tagállam ellen, melyek részt vettek az ország lebombázásában. A NATO-beavatkozás után megszaporodtak a rákos megbetegedések, autoimmun betegségek és a terméketlenség.
Szerbiában egy orvosszakértőkből álló csoport a következő hét folyamán fog találkozni az egészségügyi és környezetvédelmi minisztérium vezetőivel, hogy előkészítsék az 1999-es NATO-bombázás egészségügyi hatásainak átfogó vizsgálatát. A friss vizsgálati eredményeket arra fogják használni, hogy alátámasszák a katonai beavatkozásban résztvevő 19 NATO-tagállam elleni eljárást.
A NATO-bombázások helyszínén a radioaktív szennyezettség miatt máig általánosságban véve rossz az emberek egészségi állapota; elterjedt a terméketlenség, nagyságrendekkel gyakrabban fordulnak elő rákos megbetegedések és autoimmun betegségek. Goran Trivan környezetvédelmi miniszter elmondása szerint minden olyan civil kezdeményezést támogatnak, ami ennek kivizsgálását kezdeményezi, ennek megfelelően részt vesznek a vizsgálati bizottság létrehozásában.
“A múltban a nyilvánosság gyakran rámutattot, hogy a háborús bűncselekmény helyszínén a föld máig szennyezett. Mi teljes mértékben támogatjuk azokat a törekvéseket, melyek ennek feltárását kezdeményezik, és részt veszünk az ezt vizsgáló bizottság létrehozásában” – mondta.
Az állami hírszolgáltató megjegyezte, hogy a NATO-bombázások után radioaktív szennyeződést találtak Bujanovac, Presevo és Vranje környékén, a koszovói határ mentén.
A vizsgálatban számos szakterület képviselője vesz részt – köztük radiológusok, epidemiológusok és toxikológusok -, akik a föld, víz, levegő és élelmiszerek szennyezettségét fogják vizsgálni. Emellett létrejön egy testület, ami gazdasági és jogi vizsgálatot folytat. A vizsgálati eredményeket arra fogják használni, hogy alátámasszák a bombázásokban résztvevő 19 NATO-tagállam elleni eljárást.
A szerb hatóságok szerint az 1999-es NATO-bombázások során több mint 2500 civil veszítette életét, köztük 89 gyermek, mintegy 12500 ember pedig sérüléseket szenvedett. Becslések szerint az okozott anyagi kár 30-100 millió dollár. A katonai beavatkozást az ENSZ jóváhagyása nélkül hajtották végre, a nyugati országok azon állítására alapozva, miszerint a jugoszláv erők etnikai tisztogatást folytatnak Koszovóban.

http://www.hidfo.ru/2017/10/szerbia-vizsgalja-a-nato-bombazasok-egeszsegugyi-kovetkezmenyeit/