A Stratfor szakértője szerint a migrációs válság súlya
alatt meg fog szűnni az Európai Unió, ehelyett egymáshoz közel álló
országok fognak kisebb szövetségi rendszereket alkotni Európában. Az
elmúlt évtizedekben elért összes eredményt felégetheti a migrációs
válság.
Az Európai Unió mai formájában meg fog szűnni, mert szerkezetéből
adódóan eleve bele volt kódolva a sikertelenség. A különböző kultúrájú,
történelmi hátterű és saját érdekeik mentén gondolkozó országok
szövetsége esetében csak az volt kérdés, melyik nagyobb válsághelyzet
okozza majd a széthullást, és úgy tűnik, a migrációs válság lesz a végső
teher, amivel az EU már nem tud megbirkózni. Így összegezte Mark
Fleming-Williams, a Stratfor elemzője a jelenleg is fokozódó
válsághelyzet következményeit. A szakértő szerint azonban ez nem az
Európai Unió sajátossága; bármilyen hasonló szerkezetű és hátterű
szövetségi rendszer idővel széthullik, ahogy a történelem folyamán arra
számos példát láthattunk már.
Fleming-Williams hangsúlyozta, hogy az Európai Unió központosítási
törekvései a nemzeti ellenállás leküzdhetetlen akadályába ütköznek, és a
korábbi válsághelyzetek tapasztalatai azt mutatják, hogy az európai
nemzetek nem összefogással és közös megoldással reagálnak a fokozódó
problémákra, hanem saját nemzeti érdekeiket kezdik fokozottan előtérbe
helyezni. Mindez elkerülhetetlenül vezet az unió széthullásához.
“Európa mozgatóerői természetüknél
fogva nemzeti jellegűek, és az országok végül saját nemzeti érdekeiket
fogják előtérbe helyezni.”
Fleming-Williams szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az
Európai Unió több kisebb szövetségre bomlik fel, amiből a korábbi EU
számos tagállama ki fog maradni. A korábbi unió “szelleme” azonban túlél
majd és továbbra is jelen lesz Németország, Belgium, Hollandia,
Luxemburg és Olaszország integrációs törekvésében, ami az EU hat eredeti
tagállamából csak öt, így végső soron az európai integráció kudarcnak
tekinthető. Eddigre azonban Olaszország összeroskad az államadósság és a
tömeges bevándorlás terhe alatt, emiatt valószínű, hogy nem kap
meghívást ebbe az új unióba. A szakértő ugyanakkor arra hívta fel a
figyelmet, hogy az Európai Unió alap törésvonalát mindig is a
német-francia kapcsolatok adták, így a két ország részvételével
kialakított kisebb unió szintén hasonló sorsra jutna.
A skandináv országok azonban egy saját uniót fognak létrehozni, ami a
korábbi Európai Unió magját alkotó országokhoz hasonlóan magasabb belső
integrációra törekszik majd. A szakértő szerint azonban ennek politikai
jellege nagy mértékben eltérő lehet a mostani állapotoktól, mert a
német befolyás jelentősen csökkenni fog a következő évtizedek során.
Németország fokozatosan elveszíti politikai befolyásának nagy részét, az
európai üzleti kapcsolatokban azonban továbbra is vezető szerepet
tölthet be.
Fleming-Williams szerint Európa olyan irányba halad, ahol az áruk és
munkaerő szabad áramlása továbbra is biztosított lesz, a mozgás
szabadságát azonban jelentősen korlátozni fogják.
- A Stratfor szakértőjének értékelése azonban alátámasztja, hogy
Európa vezetői továbbra is elkötelezettek a kontinens nem-európai
népekkel való betelepítése iránt. A migrációs válság során egyértelművé
vált, hogy a schengeni övezet strukturális akadállyá vált, ami
lehetetlenné teszi, hogy a multikulturalizmus támogatói minden országban
több százezer afrikai és közel-keleti migránst telepítsenek le hosszú
távon. Ahhoz, hogy a migránsok helyben tartásáról gondoskodjanak, a
liberális elitnek az európai országok körbekerítésére és a nemzeti
határok lezárására van szüksége. Ellenkező esetben semmilyen eszköz
nincs a kezükben, amivel garantálni tudnák, hogy a gazdaságilag
fejletlenebb európai országokban is letelepednek a nem-európai
népcsoportok.