2015. január 13., kedd

Erdogan: Netanyahunak semmi keresnivalója egy terrorizmus elleni rendezvényen

Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfői sajtótájékoztatóján felszólalt Benjamin Netanyahu európai látogatása ellen, hangsúlyozva, hogy az izraeli miniszterelnöknek semmi keresnivalója nincs Párizsban egy terrorizmus elleni felvonuláson, miközben Izrael állami szintű terrorizmust folytat a palesztin nép ellen.
Hídfő.net.ru | Recep Tayyip Erdogan
Erdogan emlékeztetett, hogy Netanyahunak nem áll jogában részt venni egy ilyen felvonuláson, mert a gázai övezetben végrehajtott offenzíva során az izraeli katonák nőket és gyermekeket mészároltak le.
Netanyahu részt vett Párizsban a terrorizmus elleni tömegdemonstráción, ahol integetett is a résztvevőknek és a sajtónak. "Hogy néz ki, hogy egy személy, aki állami szintű terrorizmust folytat és 2500 embert mészárolt le Gázában, most Európában van és integet?" - mondta Erdogan. "Úgy integetett, mintha az emberek érdeklődve figyelnék, és csak őt várták volna."
Az izraeli állami (2-es) TV-csatorna szerint Francois Hollande francia elnök korábban üzenetet küldött Netanyahunak, melyben arra kérte, hogy ne vegyen részt a felvonuláson, mert a jelenléte "megosztó tényező" lenne egy ilyen rendezvényen.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/13/erdogan-netanyahunak-semmi-keresnivaloja-egy-terrorizmus-elleni-rendezvenyen

Jelentés: politikai cunami várja 2015. évben Izraelt

Press TV: Az izraeli külügyminisztérium figyelmeztette a kormányt, hogy a tel aviv-i rezsim egy "politikai cunami"-ba kerülhet 2015. évben a diplomácia kapcsolatok tekintetében, különösen a palesztin állam várva várt elismerése kapcsán. Az izraeli külügyminisztérium kedden kiadott jelentése szerint ez az év lesz a legrosszabb a cionista rezsim által gyakorolt politikai nyomás szempontjából.l

Gilad Cohen minisztériumi igazgatóhelyettes által ellenjegyzett dokumentumokban arra figyelmeztet, hogy 2015-ben "politikai cunami" vár Izraelre, különös tekintettel az európai országok növekvő hajlandóságára vonatkozóan a palesztin állam elismerésének tekintetében.l

A dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy folyamatos bojkott kampány van érvényben Izraellel szemben, ami komoly aggodalmat kelt a rezsim számára, hiszen ez mutatja, hogy nő a szélsőjobboldali és a szélsőséges baloldali politikai pártok ereje Európában.l

A jelentésben szerepelt az is, hogy a Közel-Keleten Izraelre egyre nagyobb fenyegetést jelentő Hamász és Hezbollah egyre nagyobb katonai befolyással rendelkezik.l


Aggodalomra ad számukra okot az is, hogy az Egyesült Államok potenciális támogatója a palesztin államiság megvalósulásának, továbbá támogatja Palesztina tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában is.l

A dokumentumok, amelynek részleteit a Yedioth Ahronoth izraeli napilap tette közzé, azt vetítik előre, hogy az Iránnal tárgyaló hat világhatalom elfogadja az Iszlám Köztársaság nukleáris programja kapcsán a végleges megállapodást 2015 első felében - ami Izrael számára döbbenetes.l

A tanulmány hangsúlyt fektet a Közel-Keleten lévő ellenálló csoportok, beleértve a Hamász és a Hezbollah tevékenységére, mondván, hogy ezen szervezetek komoly fenyegetést jelenthetnek Izrael létezésére.l

PersiaNews

Zseniális üzleti húzás

Mindent megbocsát a Charlie Hebdo

A szatirikus francia hetilap következő száma szerdán, egy héttel a szerkesztőség elleni véres támadás után jelenik meg. Mohamed próféta lesz a címlapon, a kezében a Je suis Charlie felirattal. Hatvanezer helyett hárommillió példányban.
moh
A következő szám a tanúsága szerint mindent megbocsát a Charlie Hebdo, az a francia szatirikus hetilap, amelynek a szerkesztősége a múlt szerdán lett egy szélsőséges iszlamisták által végrehajtott merénylet célpontja a 2012 szeptemberében és 2013 januárjában közölt Mohamed-karikatúrák miatt.
A támadók – az algériai származású Chérif és Said Kouachi – 12 embert öltek meg a szerkesztőségben és menekülés közben, aminek ellenére a Charlie Hebdo címlapon jelzi, hogy mindent megbocsát. A címlapon Mohamed próféta van, a kezében egy Je suis Charlie felirattal, amelyből a merénylet után világszerte visszhangzó jelmondat, a szólás szabadságáért való kiállás allegóriája lett.
Párizsban és Franciaország több más nagyvárosában vasárnap hatalmas felvonulást tartottak. A Le Monde nem értette, hogy Orbán miért van ott, de az első becslések szerint összesen két és félmillióan, a hétfőiek szerint 3,7 millión vonultak az utcákra. Ez több, mint ahányan a második világháborúban a felszabadulást ünnepelték, és a Charlie Hebdo most ehhez igazítja a példányszámot is, A lap szerdán, egy héttel a támadás után jelenik meg, hatvanezer helyett végül hárommillió példányban.
Ironikus, de a támadás előtt a Charlie Hebdót a megszűnés fenyegette, a hatvanezer példánynak ugyanis csak a felét tudta eladni. Ez a veszély most elhárult, a lap megmentéséből legalábbis nemzeti és nemzetközi közügy kezd válni, aminek az első jeleként Fleur Pellerin francia kulturális miniszter már csütörtökön egymillió eurót kért a kormánytól a Charlie Hebdo megmentésére. A szerkesztőségnek pedig az a Libération ajánlott ideiglenes menedéket, amely a Twitter-oldalán a Charlie Hebdo következő címlapja is megjelent.
(Nol)
Bal-Rad komm: A Charlie Hebdot-ezt a szatirikus “francia” hetilapot-a támadás előtt a MEGSZŰNÉS FENYEGETTE, mert a beltenyészeten kívül senki nem olvasta, senki nem vásárolta. Erre jön ez a három-Szíriában az Asszad elnök elleni terrorháborúban pallérozódott terrorista-és…!
-És hirtelen HATALMAS KERESLET lesz a Charlie Hebdo iránt. Az újság tulajdonosa és főszerkesztője-aki a terror idején ÉPPEN AZNAP szabadságon volt-markát dörzsöli. Hatvanezer helyett végül hárommillió példányban fog megjelenni az újság ezen a héten. ÖTVENSZERES A NÖVEKMÉNY!

Mohamed próféta lesz a címlapon, a kezében a Je suis Charlie felirattal!

Plusz hamarosan meglesz az egymillió euros pénzeső is! Plusz ingyen albérlet! Plusz azt a tucatnyi munkatársat is az állam temettette el! Plusz tízezernyi katona vigyázza már a “zavartalan üzletmenetet”! Zseniális!
MINDEN HÉTRE KÉNE EGY ILYEN ESEMÉNY! LEGALÁBB EGY HÓNAPON ÁT! TÍZMILLIÓS PÉLDÁNYSZÁMIG MEG SE ÁLLNA A CHARLIE HEBDO!
Ilyen Kouachi meg Coulibaly-féléket meg bőven lehet felhajtani a Közel-Keleten!
Ügyes üzleti projekt volt?! Bizony meglehet!
ÉSZ KELL EHHEZ KÉREM! (Meg gyomor.) A NÉPNEK SZENZÁCIÓ KELL!

Haditechnika: Ukrán fejlesztés

Ukrán sajtóértesülések szerint 8x8-as meghajtású, páncélozott csapatszállító járművet fejlesztett ki az AvtoKrAZ ukrán vállalat. A belügyi erőknek és a hadseregnek szánt, a már ismert KrAZ N27.3EH alvázára épített, páncélozott jármű prototípusát még az idei év első félévében átadják az ukrán védelmi minisztérium szakértőinek. A jármű kategóriájában szokatlan kialakítású: a vezetőfülke mögött helyezkedik el a 14830 köbcentiméteres, 400 lóerős V8-as turbodiesel JaMZ-7511.10 motor, majd a páncélozott utastér. A hírek szerint az új csapatszállító moduláris felépítéssel készül, így alapja lehet egy járműcsaládnak is. A tervezők a hírek szerint a parancsnoki és a rakétahordozó változaton is dolgoznak már, de önjáró tüzérségi rendszer, távolról irányított repülőgépek hordozó- és indítójárműve, daru, kommunikációs átjátszó állomás vagy műszaki mentőjármű is építhető majd a járműből. Arról egy szó sem esik, hogy az ottani gazdasági helyzetben honnan kerül mindezekre megfelelő mennyiségű hrivnya...
Van külföldi támogató? Mert a kuporgató, nyomorgó nép nemigen támogatja....
Hírfigyelő Szolgálat

Aharon DAVID GORDON neves cionista zsidó társadalomtudós a " A munka, mint megváltás" elmélete.

Amikor a zsidók nem ismerik saját társadalomtudósaikat sem!



Ez a bölcs és messzelátó zsidó gondolkodó, társadalomtudós, ekképpen szól a zsidósággal kapcsolatos önkritikus tanulmányában:

"...a zsidók idővel hozzáidomultak eltorzult, elidegenedett természetükhöz....Mi (zsidók) megvetjük a munkát.
Még munkásaink is csak szükségből dolgoznak, s abban a reményben, hogy egy napon véget ér a munkás élet, s jó élet következik utána.
Nem szabad megcsalnunk magunkat.
Fel kell ismernünk, mennyire abnormisak vagyunk e tekintetben, mennyire idegenné lett számunkra a munka, s nemcsak az egyén, de a zsidóság életében is..."

" Egy olyan nép, amelyik teljesen levált a természetről, egy olyan nép, amely kétezer év óta falak közé volt zárva, amely mindenféle életmódot megtanult, csak éppen nem a munkás életet nem, nem válhat egyszerre eleven, természetes, dolgozó néppé anélkül, hogy minden akaraterejét e célra irányítaná. Hiányzik a legalapvetőbb elem: hiányzik a munka (nem a szükségből végzett munka, hanem az a munka, amely szervesen és természetesen hozzátartozik az emberhez), az a munka, amelynek révén egy nép belegyökerezik saját talajába és kultúrájába."

... "Saját kezünkkel kell megteremtenünk mindazt, ami az életet alkotja (Palesztinába) , minden munkát nekünk kell végeznünk, minden mesterséget és foglalkozást, a legegyszerűbbtől a legdurvábbig, legmegvetettebbig, a legnehezebbig. Éreznünk kell, amit a munkás érez, azt kell gondolnunk, amit ő gondol, úgy kell élnünk, ahogy ő él és mindezt a magunk módján. Akkor mondhatjuk majd, hogy van saját kultúránk, mert akkor lesz saját életünk. (55.-56. oldal) Id.: "Labour", in Aharon David Gordon: Selected Essays, New York 1973.

"Egy nép csak saját erőfeszítései révén tehet szert földre, testi, lelki készségeinek kibontakoztatásával, belső lényének feltárásával. Kétoldalú viszony ez, de a nép az első - a nép megelőzi a földet.
Egy parazita nép nem eleven nép!
Népünk csak azáltal elevenedhet meg, ha mindegyikünk újjáteremti magát a munka és a természetközeli élet segítségével.
Így leszünk aztán jó földművelők, jó munkások, jó zsidók és jó emberi lények.
Másfelől viszont ha Palesztinában a galuti életet folytatjuk, a maga kicsinyes kereskedelmével és az összes velejáró dolgokkal együtt, akkor a következő nemzedékek még inkább ezt az utat követik majd. " ( Jewish philosophy in modern times : from Mendelssohn to Rosenzweig. Nathan Rotenstreich. New York : Chicago, San Francisco, Holt, Rinehart and Winston [1968] oldal 376.)
https://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/biography/ad_gordon.html
http://www.amazon.com/Selected-essays-Aaron-David-Gordon/dp/B00085J61Q (Válogatott esszék)

Jön a világszintű ellenőrző-rendszer!

USA-Izrael titkosszolgálati figyelmeztetések, Al-Kaida-IÁ terrorszervezet (összeolvadás?), iszlám-keresztény ellentét és ellenesség, zsidó kósherek kivégzése, hogy jogalap legyen Izrael belépése a történetbe, orwell-i NAGYTESTVÉR világ...
Mi kell még, hogy felkavarják az állóvizet?
Vagy figyelmet tereljenek el háttérdolgokról?
Netán tömegpszichózisokat idézzenek elő "a földi világbí(to)r(l)ók"?
Az is beszédes, hogy Nethanjahu-t meg sem hívták eredetileg a "párizsi békemenetre", hanem magától jelentkezett be.
Az NSA röviddel a Charlie Hebdo elleni merényletet és a túszejtéseket követően újabb üzeneteket fogott el, amelyek szerint Párizs után más európai fővárosok következnek, az NSA által rögzített beszélgetésekben elhangzik Róma neve. Az izraeli televízió információi szerint az Egyesült Államok titkosszolgálata arról értesítette Olaszországot, hogy az IÁ dzsihadista fegyveresei a Vatikánnal szembeni terrorakcióra készülnek. Az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozó olasz titkosszolgálati források megerősítették, hogy az utóbbi napokban ilyen információkat kaptak az amerikai és az izraeli titkosszolgálattól. Az olasz hatóságok szerint a Vatikán valóban a lehetséges célpontok között szerepel, de semmilyen konkrét jel nem utal arra, hogy terrortámadás érhetné a kereszténység központjának számító pápai államot. Vatikánváros területén és teljes környékén tovább fokozták az eddig is magas biztonsági készültséget. Ferenc pápának a Szent Péter téren vasárnap mondott beszéde alatt a szokottnál is magasabb volt a rendőrök száma a tér körül és a Vatikánhoz vezető római utcákban. A Szent Péter tér közelében levő szentszéki sajtóközpont bejáratát vasárnaptól az olasz rendőrség páncélos járműve védi. Az IÁ júliusban olyan videót tett közzé interneten, amelyen a dzsihadista fegyveresek zászlója lobogott a Szent Péter téren.A brit titkosszolgálatok arra figyelmeztették európai partnereiket, hogy az al-Kaida is merényleteket tervezhet. A nemzetközi terrorista szervezet valószínűleg robbantásos merényletekre készül repülőgépeken, erre utal, hogy nemrég részletes útmutatást közölt az interneten arról, hogy miként kell olyan robbanószerkezeteket készíteni, amelyeket nem szűrnek ki a repülőtéri biztonsági berendezések – áll a beszámolóban.
Németországban is álítólag  feldúltak egy lapszerkesztőséget, így van alapja az Európaszintű terrorvédelmi készültség kiterjesztésének szerintük. Nem mellesleg a dánok is fokozták a közhangulatot, mint ismeretes egy dán lapnál jelent meg az a bizonyos Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúra, ami előszőr kiverte a biztosítékot az iszlamistáknál. Ezt később átvette a Charlie Hebdo is, micsoda véletlen... Egy nappal azután, hogy egy milliós tömeg élén a terrorizmus ellen tüntettek Európa vezető politikusai, köztük a német kancellár, Angela Merkel is Párizsban, a németországi Drezdában ismét iszlámellenes demonstráción gyűltek össze több ezren. A rendezvényt a bevándorlás ellenes PEGIDA szervezte. Az időzítés nem véletlen. A német kancellár Párizsból meghívta Berlinbe a török kormányfőt, akivel közös sajtótájékoztatón beszél arról, hogy egyetért Christian Wulff volt államfő megállapításával, miszerint az iszlám országuk részévé vált. Németországban “szívesen látnak” mindenkit, aki elfogadja a törvényeket és nyelvtudást szerez, és a kormány mindent megtesz a bevándorlók integrációjának sikeréért, vallástól és a származástól függetlenül – mondta Merkel. Közben több német nagyvárosban villámcsődületek az iszlámellenes szervezetek ellen tüntettek. Németország a 4 milliós muzulmán közösségének kétharmada török származású, akik most rettegnek az iszlámellenes közhangulat erősödése miatt.
Az Egyesült Államok és szövetségesei igyekeznek megállapítani, hogy az al-Kaida terrorszervezet Arab-félszigeten működő csoportjának valóban volt-e közvetlen szerepe a Franciaországban történt terrorcselekmények megszervezésében, mielőtt megtorláshoz folyamodnának a militánsokkal szemben – jelentette ki az amerikai igazságügyi miniszter.

Nagy-Britannia is a fanatikus szélsőségesség hasonló fenyegetésével kénytelen szembenézni, mint Franciaország. A kormányfő elmondta: tanácskozik a brit biztonsági és elhárító szolgálatok vezetőivel, akikkel áttekinti, hogy „szükséges-e további lépéseket tenni” a terrorveszély ellen. Ez alig burkolt utalás volt arra a lehetőségre, hogy a brit hatóságok a legmagasabb fokozatra emelhetik a terrorkészültség szintjét. A brittek teljes mértékben támogatják a terrorveszélyt jelentő szélsőségesek megfigyelését, lehallgatását, e-mailjeik figyelését - „nem lenne fair azt kérni azoktól, akik biztonságunkra ügyelnek, hogy ezt félig gúzsba kötve tegyék”... Itt jegyeznénk meg, hogy - értesüléseink szerint - az USA-val összehangoltan az egész európai unió átfogó megfigyelési, titkosszolgálati törvénycsomagot készül beiktatni közigazgatási területein - tehát minden kontinenst érint valamilyen formában! Figyelem! Most tényleg készülhet az orwell-i világkép!

Lassan összeáll a kép?

Főleg, ha Izrael és Amerika bábáskodik felette, mint Ordo ad Chao BIZTONSÁG!


Várhegyi Kálmán

…Az állam egy kormányhatározat alapján azt is kizárta, hogy a közadakozásból befolyt kétmilliárd forintból a károsultak pénzhez jussanak…

Szanyi János a szüleit veszítette el a vörösiszap-katasztrófában, amelynek egyik előidézője János gimnáziumi osztálytársa volt.
Jogerőre emelkedett a Szanyi János kontra Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) ügyben a korábbi elsőfokú ítélet a Fővárosi Ítélőtáblán.
síró
A cégnek 8,5 millió forintot kell fizetnie Szanyinak, az unokáknak pedig 2-2 millió forintot. A felperes ügyvédje, dr. Magyar György a Borsnak elmondta: a férfi a szüleit veszítette el, édesanyját Devecser mellett, három kilométerre az otthonától találták meg a katasztrófa után több nappal. Édesapja testének jelentős része károsodott az iszapban, ennek következtében később meghalt.
– Sajnos úgy látom, hogy a kártérítést sosem fogjuk tudni behajtani – közölte a Borssal Magyar György. – A Mal-t felszámolták, az állam pedig nem vállalja át a kártérítések kifizetését. Az állam egy kormányhatározat alapján azt is kizárta, hogy a közadakozásból befolyt kétmilliárd forintból a károsultak pénzhez jussanak – tette hozzá a jogász…
síró
…Mint ismeretes: a 2010. október 4-én bekövetkezett ipari katasztrófában tíz ember vesztette életét.
(bors)