A Suruc területén júliusban, kurdok ellen elkövetett robbantásos merénylet után ismét kiújultak az évtizedes egyeztetési folyamatok végén a dolmabahcei megállapodással lezáruló harcok a Kurdisztáni Munkáspárt (továbbiakban PKK) és a török biztonsági erők közt.
A robbantás előtti időszakban Erdogan az általa alapított AKP választási győzelmének szavatolása érdekében intenzív kurd-ellenes kampányba kezdett, amely az etnikailag török választók többségi bizalmának megszerzésére irányult. Erdogan akkor azt a csatát megnyerte, de a háború – úgy néz ki – még hátra van.
Augusztus közepe óta az összecsapások súlypontja a sűrűn lakott városi területekre helyeződött át, és a felek taktikai lépései az ankarai, szintén kurdok ellen elkövetett véres tömegmerénylet óta egy kiújuló polgárháborúra való előkészület jeleit mutatják. Ezek a lépések az utóbbi hét során egyre intenzívebb formát vesznek. A török vezetés harckocsizó zászlóaljakkal megtámogatott dandárszintű gépesített lövészalakulatokat vezényelt a Van-tótól délre található Diyarbakir-Nusaybin-Semdinli-Baskale városok által határolt mintegy egyharmad Magyarországnyi régió összes jelentős településére. Gyülekezési és kijárási tilalmat léptettek életbe, az iskolákat és az állami hivatalokat bezárták, a tanárok és hivatalnokok pedig egy “azonnali sürgősségű továbbképzésről” kaptak tájékoztatást, mely kötelező jellegű és a fent említett területen kívül eső városokba irányították őket a részvételre. Eközben az állami egészségügyi intézmények alkalmazottait a városokban maradásra kötelezték, a kórházakban nagyszámú ágykapacitást szabadítottak fel, a súlyos betegeket áthelyezték a közeli régiókba. Cizre, Silopi és Nusaybin városokból helyi források szerint már a lakosság többsége elmenekült.
A PKK az elmúlt hónapban szintén taktikai előkészületek jeleit mutatta arra vonatkozóan, hogy az évtizedes hagyományokkal ellentétben nem vonul vissza a hegyi terep által nyújtott kedvező védelmi feltételek közé, hanem a városokban felveszi a harcot a török csapatokkal. A szervezet eddig a városokban alkalmazott hibrid harcászati stratégiája ez év augusztusa óta megváltozott. Eddig az urbanista környezetben mozgó fiatal, kevés tapasztalattal rendelkező milicisták segítségére a városokon kívüli zónákból érkező veteránok egy-egy akció lekoordinálása után azonnal visszatértek a hegyek közé. Augusztus vége óta azonban a veteránok folyamatosan a városokban vannak, és irányítják a városi PKK milíciákat, melynek következtében a török biztonsági erők veszteségei folyamatosan nőnek, és az összecsapások egyre komolyabb méreteket öltenek. A török csapatok szaporodó páncéljármű-veszteségei pedig a városokban futó rejtett védelmi vonalak, és robbantásos lesállások kiépítésének intenzív előrehaladtát jelzik. Az elmúlt héten mind az ankarai kormányzat, mind a PKK a városok elhagyására szólította fel a civil lakosságot, mivel hétfő óta változó intenzitású összecsapások zajlanak a felek között. Az áldozatok számáról egyelőre csak a török állami média körébe tartozó hírforrásokból lehet tájékoztatót kapni.
Amennyiben az észak-szíriai fronton az ottani Kurd Népvédelmi Erők kötelékében a Daesh (az Iszlám Állam megnevezése) ellen harcoló PKK alakulatok szintén visszatérnek ezekbe a városokba vagy azok környékére, akkor a török vezetés egy elhúzódó polgárháború biztos közepén találja magát. Ezek az egységek ugyanis jelentős fronttapasztalattal és modern irányított páncéltörő rakétatechnikával rendelkeznek, ezek a képességek pedig alkalmassá teszik őket arra, hogy a török földi alakulatoknak érzékeny veszteségeket okozzanak.
Az eseményeket tágabb geopolitikai kontextusba helyezve olyan képet kapunk, amely a jelenlegi török politikai elit számára minden fronton a vereség elszenvedését vetíti előre.  A vereség kulcspontjai a következők:
A július-augusztus hónapokban a törökországi import energiahordozó szállítási infrastruktúra ellen elkövetett négy sikeres robbantásos támadás egyértelműen jelzi, hogy a PKK képes a török gazdaság ezen szférájában komoly károkat okozni. Törökország az általa felhasznált energiahordozók 95%-át importból szerzi be. Az a tény, hogy az Oroszországi Föderációból érkező olaj és gázimport infrastruktúrát kivéve mind a meglévő, mind a tervezett összes gáz és olajvezeték a PKK által ellenőrzött területen fut keresztül, és hogy csak az orosz exportot biztosító vezetékhálózatot nem érte támadás, az ankarai vezetést gazdasági szempontból előbb vagy utóbb az orosz kormánnyal való tárgyalásra fogja kényszeríteni. Ezt a kényszert a török vezetés igyekszik katonai megoldásokkal felszámolni, és az orosz félre nyomást gyakorolni a jobb tárgyalási pozíciók elérése érdekében.
Ezeknek a katonai megoldásoknak azonban az erőviszonyokat tekintve semmilyen realitásalapjuk nincsen. A török hadsereg védelmi vonalai jelen pillanatban négy frontszakasz irányából  vannak teljes stratégiai nyomás alatt. Ez a nyomás valós harci cselekmények nélküli, és a harci eszközök és stratégia különböző tengelyvonalakon való kibontakoztatását jelenti. Ebben a tekintetben a négy front, és a nyomást előidéző stratégiai lépések:
  • északi front – Törökország fekete-tengeri partvonala: részben az ukrajnai események török háttértámogatására, és a Krím-félsziget kérdésében felvett oroszellenes álláspontra adott válaszul a fekete-tengeri orosz flotta megerősítése, és manőverező műveleteinek kiterjesztése
  • keleti front – az Iránnal szembeni ellenséges lépésként értelmezett katari-török katonai bázisra adott válaszul az iráni harckocsizó alakulatok teljes modernizálása és kezdődő erőkoncentrációja a török-iráni határon, és az iraki síita frontcsapatok sikerei nyomán kiszélesedő arcvonal, modern légvédelmi elhárító rendszerek, támadó helikopterek telepítése Örményországba orosz részről a Szu-24 lelövése után
  • déli front – a szír-török határszakasz teljes hosszában való lekötöttség, amely a török szárazföldi hadászati képesség eszköz- és élőerő kapacitásának több mint 40%-át igényli jelenleg
  • nyugati-délnyugati front – Kelet-Mediterráneum/Égei-tenger térsége; az itt a szíriai terrorellenes műveletek támogatására felvonultatott orosz egységek tengeri és légi koncentrációja, amely a déli-délnyugati front légterének feltétel nélküli ellenőrzését is biztosítja, és a görög légvédelem és flotta aktivitásának fokozása
Ez a négy frontszakasz az ország teljes körperifériáját felöleli, kivéve a Bulgáriával határos szakaszt, amelyet a bolgár fél teljesen lezárt, és a határőrizeti szervek erre a részre eső teljes állománycseréje folyamatban van Bulgáriában, ami legfeljebb semlegesen reális, de semmiképp sem baráti lépés a bolgár kormány részéről.
A gyakorlatban a fenti tényezők összessége annyit jelent, hogy egy Törökország belterületén kiújuló kurd-török fegyveres konfliktus esetén a török stratégiai védelmi vonalak ellennyomása a széthúzódó vonalak egyidejű támogatási kötelezettsége miatt jelentősen csökken. Mivel a kurdisztáni régióban a török erők ugyanakkor valós harci cselekményre köteleződnének, ez a jelenlegi török védelemstratégia összeroppanásának lehetőségét is magában hordozza, mivel a török erők a körperiférián nagyfokú technikai hátrányban vannak, és ehhez a légtér feletti ellenőrzés teljes elvesztése (az USA visszarendelte az összes F-15C vadászgépét, és csak a Spanyolország által biztosított, erősen megkérdőjelezhető védelmi képességű egy darab Patriot-rendszer van az ország területén) mint súlyosbító tényező markánsan járul hozzá. Ezen kívül a hadsereg tapasztalt vezérkari tisztjeinek körében Erdogan által véghezvitt óriási mértékű politikai tisztogatás következtében a török védelmi erők harcászati operatív irányításában jelentős minőségi romlás következett be. Mindez hangsúlyozottan csupán a védelmi stratégia megsemmisülése, és nem jelent nemzetközi valós fegyveres konfliktust. Azonban a török belpolitika terén az eredendően is kiélezett helyzet azonnali berobbanását idézi elő. Az egyre mélyülő szociális és gazdasági válság, a katonapolitikai helyzet, a kurd kérdés mind politikai, mind etnikai vonalon, a török diplomácia elszigetelődése együttesen egy olyan gyúlókeverék, melynek berobbantásához csak egy újabb rossz lépés hiányzik. Amennyiben ez megtörténik, Törökország menthetetlenül a polgárháború útjára tér.
Ha az ország védelmi stratégiájának szétzúzásáért felelős politikai vezetés továbbra sem hajlandó szembenézni a geopolitikai realitásokkal, és az iszlamo-ottomanista politika erőszakos folytatására kötelezi el magát a hatalom megtartása érdekében, akkor pedig az oda vezető út egyre biztosabbnak látszik.


http://www.hidfo.ru/2015/12/torokorszag-utban-a-polgarhaboru-fele/