Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
A
biztonság miatt költözött Stockholmból Magyarországra a svéd-magyar
Natalie Contessa af Sandeberg, aki az M1 aktuális csatornának
nyilatkozva azt mondta: Magyarország jelenleg a legbiztonságosabb, mert
mások a törvények, nem engedték be a migránsokat.
Az M1-en pénteken sugárzott interjúban a nő, akinek az anyja magyar,
és Magyarországot is a hazájának tekinti, azt mondta: Magyarországon
nem olyan a helyzet, mint Svédországban, Németországban vagy
Ausztriában, Bécsben. Natalie Contessa af Sandeberg úgy vélte:
annak, ami Stockholmban történik, az 50 százaléka nem jelenik meg a
híradókban vagy az újságokban. Szerinte az utóbbi két-három évben
romlott drasztikusan a közbiztonság a svéd fővárosban. Felidézte:
amikor metróval ment be a munkahelyére, egy stockholmi kórházba, egy
bevándorló férfi megtámadta. Hiába kérte, nem segített neki senki a
körülötte állók közül, mert ők is féltek, a rendőrség pedig nem jött
ki. Szerencséje volt, hogy el tudott futni - tette hozzá. Megjegyezte:
több rendőr inkább otthagyja a munkáját, mert őket sem védik meg.
Azt mondta, sok svéd nem kap állást; az egyetemi kórházban, ahol
dolgozott, a kollégáinak a nyolcvan százaléka bevándorló volt, az
orvosok és az ápolók is. Arról is beszélt, hogy az iskolákban a
tanárokat késsel fenyegetik, az utcán nappal kirabolják a gyerekeket.
Ezek miatt is sok család tervezi, hogy elköltözik Svédországból.
Natalie Contessa af Sandeberg úgy fogalmazott, ő nem rasszista, itt
arról van szó, hogy "rájuk erőszakoltak" olyan embereket, akik
megfélemlítik, fenyegetik őket és elveszik a munkájukat. Hozzátette: a svéd államtól sok juttatást kaptak a bevándorlók, azonban nem becsülik meg, ellenük fordultak.
Élelem előállítás – fegyverek helyett Becslések szerint 1,4 milliárd ember él extrém szegénységben. Ebből kb. 0,8 milliárd ember alultáplált – vagyis kilenc emberből egy minden nap éhezik! Ha ezt az 1,4 milliárd embert naponta egy dollárral akarnánk ellátni, ami teljesen elegendő lenne ahhoz, hogy ne éhezzenek, akkor évente kiszámolva kb. 500 milliárd USA dollárra lenne szükség. Ha összehasonlítjuk ezt az összeget a katonai kiadásokkal világszerte, akkor látjuk, hogy ezek háromszor magasabbak (kb. 1.700 milliárd USA dollár)! Ha a katonai kiadások egyharmadát megspórolnánk, akkor elég pénz lenne az éhező emberek számára. És nem csak élelmiszerszállítmányozásra, hanem termesztésre is. Vagyis abszolút lehetséges lenne megállítani az éhezést a világon, ha „élelmet állítanánk elő fegyverek helyett”.
Bruno Le Maire francia
pénzügyminiszter csütörtöki közlése szerint Franciaország kezdeményezni
fogja, hogy az Európai Unió szintén védővámmal reagáljon azokra a
kereskedelmi korlátozásokra, melyek bevezetését az amerikai elnök
elrendelte Európával szemben.
Donald Trump amerikai elnök nemrég
jelentette be, hogy az Egyesült Államok 25%-os tarifát vet ki az
európai eredetű acél importra, és 10%-os többletköltséggel terhelik az
alumínium behozatalát. A francia pénzügyminiszter gyorsan reagált az
amerikai intézkedésre, melyre elmondása szerint az Európai Unió szintén
védővámmal kell megfelelő választ adjon.
“Franciaország sajnálja, hogy Donald
Trump aláírja az acél- és alumínium tarifákra vonatkozó
kezdeményezést. Egy kereskedelmi háborúban csak vesztesek vannak. Uniós
partnereinkkel áttekintjük, milyen következményekkel járhat ez az
európai iparágakra, és megállapodunk a megfelelő válaszról” – mondta.
Cecilia Malmstrom uniós kereskedelmi biztos eközben felszólította
az Egyesült Államokat, hogy mentesítse Európát a kereskedelmi
korlátozások alól, ellenkező esetben számolnia kell a válaszlépésekkel,
ami bizonyos amerikai import termékek ellen kivetett védővámot
jelenthet.
Liam Fox brit nemzetközi kereskedelemért felelős miniszter szintén kritizálta az Egyesült Államokat, amiért “rossz megközelítést” alkalmaz a globális piacon tapasztalható acél túlkínálattal szemben.
Az amerikai kereskedelmi korlátozások 15
napon belül lépnek érvénybe, az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi
Övezet (NAFTA) tagjaira nem érvényesek.
Konfrontálódni fognak az USA-EU barát és a kelet felé orientálódó NWO-s erök. A miniszterelnök, Robert Fico is átállt a kelet felé orientálódó erökhöz, az ex-miniszterelnök Mečiarral és a Kotleba féle szélsöjobbal van szövetségben. Holnapra (március 9.) az amerikabarát tábor hatalmas tüntetéseket szervezett, amelyek valószínüleg eröszakba fognak torkollni.
Az amerikabarát (sátánista) erök lényegében feláldozták az egyik sajátjukat, ez az "oknyomozó újságíró" egy vakolókanalas-CIA ügynök volt, s nem az "olasz maffia" gyilkoltatta meg, hanem a sajátjai tetették el láb alól, hogy mártírként használva, a halálából csiholjanak forradalmat. Ebben a tervezett "színes forradalomban" se semmi nem az, aminek látszik. Még a Magyar Közösség Pártja se, amely a legsötétebb amerikabarát sátánista elemensek mellé állt. A megtévesztés totális.
2018.3.2
Tízezrek vonultak utcára Szlovákiában a megölt újságíróért
Holnapra (március 9.) még nagyobb tüntetések vannak szervezve, az összes egyetem és föiskola szabadot adott a diákjainak, hogy azok menjenek tüntetni. Az amerikabarát sötét erök már 1989-ben és 1998-ban is a diákság megtévesztésével jutottak hatalomra. 1998-ban a kelet felé orientálódó Meciar került ki a hatalomból, most pedig az egyre függetlenebb Ficot próbálják majd megdönteni, de öt most eröszakkal. Szlovákul értöknek pár érdekes videót belinkeltem alább arról, mi történt az elmúlt napokban valójában, a "kelet barát" NWO-s táborból.
Mondani se kell, a "keleti NWO-sok" is éppúgy vakolókanalasok mint az amerikaiak, de azoktól valamivel különbek és emberbarátabbak, s öszintén ki akarják juttatni az országot a jelenlegi USA-EU szorításból. Nem tudom, mi lesz itt holnap (március 9.-én), de hogy nem akármilyen nap lesz, az biztos!
2018.3.7 (A szlovák titkosszolgálat szerint hivatásos provokatörök érkeztek az országba, és szálltak meg pozsonyi szállodákban, hogy holnap "Majdant" csináljanak a fövárosban.)
Az aktuality.sk hírportál, melynek a meggyilkolt "oknyomozó újágíró", Ján Kuciak is dolgozott, a német Axel Springer kiadó tulajdonában van. Az Axel Springer közismert titkosszolgálati propaganda fedöszervezet, melyet még a hidegháború idejében hozott létre az amerikai CIA Nyugat-Németországban. Az aktuality.sk hírportál összes újságírója CIA ügynök is egyben.
Kuciak "olasz maffiás" sztoriját most ugyanaz a Tom Nicholson dobta be a médiumokba, aki 2012-ben az ún. "gorillás" NWO-s hamis forradalmi zavargások vezéralakja is volt, melyeket ugyanazon erök hoztak létre, amik akkor kormányon is voltak (a Radičová kormányban: Sulík és Matovič), s lényegében irányított bohóckodás volt az egész. Tom Nicholson felesége, Lucia Nicholsonová, a Sulík féle SaS párt alelnöke is egyben.
A mostani zavargásoknak viszont tétje van, most élesbe mennek a dolgok, a cél a kormány megdöntése.
Ma reggel minden szlovákiai börtönbe bejelentés érkezett arról, hogy az intézményekben bombát rejtettek el. A fenyegető üzenet e-mailben érkezett. Az esetről elsőként a közszolgálati RTVS tájékoztatott.
Ezzel akarják leterhelni a biztonsági eröket, hogy azok ne tudjanak majd kellöen beavatkozni a profi provokatörök ellen a 17.00-kor kezdödö nagy tüntetéseken.
Az események követése USA-EU ellenes szemszögböl ezen a hírportálon (szlovák):
A török kormánypárt tagja
szerint a regionális béke és stabilitás fenntartása érdekében akár egy
NATO-tagállam is folytathat katonai együttműködést Oroszországgal.
Semmilyen nemzetközi egyezményt nem sért
azzal Törökország, hogy a béke és stabilitás fenntartása érdekében
szoros energetikai és katonai együttműködést folytat Oroszországgal –
mondta Berat Conkar, a török kormánypárt tagja. A politikus szerint
NATO-tagállamok is kialakíthatnak ilyen megállapodást az oroszokkal, és
ez nem áll ellentétben az észak-atlanti szövetség alapelveivel.
Conkar a Szputnyik
hírügynökségnek adott interjú során azt mondta, a török-orosz
együttműködés nem áll ellentmondásban a NATO biztonsági koncepciójával.
“A török-orosz együttműködés nem áll
ellentmondásban a NATO biztonsági koncepciójával. Épp ellenkezőleg, a
NATO továbbra is fontos szerepet tölt be a Földközi-tenger, a
Fekete-tenger és a Közel-Kelet biztonságának garantálásában, ahogyan
Európában és az atlanti régióban is” – mondta.
A politikus hozzátette; mindezeket
figyelembe véve a NATO-nak nincs semmilyen valós oka arra, hogy
aggodalmakat tápláljon a török-orosz közeledés kapcsán. Conkar
elmondása szerint Törökország nem a NATO alternatívájaként tekint az
orosz katonai együttműködésre, hanem épp ellenkezőleg, a kettő
kiegészíti egymást a török biztonságpolitikai koncepcióban.
Az
ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint rasszista a magyar kormányfő azon
kijelentése, hogy “nem támogatjuk, hogy a színünk keveredjen
másokéval”. A kelet-európai lakosság elsöprő többsége azonban a magyar
álláspontot támogatja.
Nem hajlandó lemondani az ENSZ emberi
jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein, és minden egyes szavát vállalja
annak a botrányos közleménynek, mellyel korábban nyíltan kiállt a
fajkeveredés mellett – derült ki a 444.hu beszámolójából. A politikus
korábban egyértelművé tette, hogy az ENSZ élesen szembehelyezkedik a
kelet-európai lakosság abszolút többségének véleményével, és
rasszistának tartja azt, aki a többségi álláspontot képviseli.
Az egyszerre fehérterrortól és sötét
diktatúrától rettegő arab-muszlim politikus szerint minden színesbőrű
embert sért a magyar kormányfő kijelentése, miszerint “nem akarjuk,
hogy a színünk keveredjen másokéval.”
Szerinte mindenkinek fel kellene
háborodnia, amikor azt hallja, hogy egy modern, kelet-európai tagállam
vezetője pofátlan módon ilyenekről beszél – írja a 444.hu.
A kelet-európai lakosság azonban nem
támogatja az ENSZ fajelméletét; hónapokkal ezelőtt az Eurobarometer
közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a térségi országokban a lakosság többsége elutasítja a fajkeveredés gondolatát.
A kutatás szerint Szlovákiában és a Cseh
Köztársaságban a lakosság 71-80%-a elfogadhatatlannak tartaná, ha
gyermeke egy “fekete személlyel” élne párkapcsolatban. Ugyanez az arány
a balti országokra, Romániára és Magyarországra vonatkozóan 51-60
százalék. Az ENSZ tehát egy olyan fajelméletet akar lenyomni az emberek
torkán, amit a demokratikus többség egyértelműen nem támogat. http://www.hidfo.ru/2018/03/hivatalos-az-ensz-tamogatja-a-fajkeveredest/
A Zerohedge
(sok nagy hírügynökséggel egyetemben), a dél-koreai Csung Eui-yong
nemzetbiztonsági különmegbízott nyilatkozatára hivatkozva néhány perccel
ezelőtt adott hírt arról, hogy a két Korea megállapodott a közvetlen
tárgyalások elindításáról. Észak-Korea azt is jelezte, hogy hajlandó
feladni atomprogramját, amennyiben „a rezsim biztonságát garantálják”.
Csung Eui-yong, aki egyébként a koreai
hírszerzés vezetőjével közösen személyesen is találkozott Kim Dzsongun
észak-koreai pártfőtitkárral, Pyongyang-ból visszatérve nyilatkozott
újságírók előtt.
A hír hatására a piacok azonnal szárnyalni kezdtek.
Csung szerint a következő lépésre,
vagyis magukra a tárgyalásokra áprilisban kerülhet sor, ráadásul
Észak-Korea arra is ígéretet tett, hogy addig egyetlen ballisztikus
rakétakísérletet sem hajt végre.
A hír azért is érdekes, mert az utóbbi
hónapokban egyre több helyen lehetett arról olvasni, hogy Észak-Korea
jelenti az egyik legkomolyabb veszélyforrást a világon, legalábbis, ami
egy kiterjedt vagy akár globális háború kirobbanását illeti.
Ami pedig a Bibliát illeti, úgy tűnik,
hogy Koreának valamilyen módon tényleg szerepe lesz az utolsó idők
eseményeiben, és a többség szerint nem a jó oldalon.
„Korai tibeti források szerint „Góg
földje” Mongólia keletebbi területein feküdt, ami kétségtelenül azonos
volt a koreai forrásokból ismert Goguryeo-nak nevezett országgal. A
koreai leírások szerint az i.e. 37-től ismert Goguryeo birodalom
magában foglalta a mai Korea északabbi részeit, Mandzsúriát,
Észak-Kínát és Mongólia keleti részeit. … A Goguryeo (Góg országa)
névből származik a modern Korea megnevezése is. Koreának így
mindenképpen nagy szerepe lesz a Góg-Magóg szövetség részeként.” (forrás) http://idokjelei.hu/2018/03/eszak-korea-hajlando-feladni-atomprogramjat-ha-garantaljak-a-rezsim-biztonsagat/