2017. március 6., hétfő

Nem csatlakoztak az EU-hoz, migránsokat kapnak

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter azt javasolta, hogy az Európai Unió hozzon létre menekültközpontokat azokban a térségi országokban, melyek még nem csatlakoztak az EU-hoz.
A javaslat szerint többek között Grúziában és több nyugat-balkáni országban alakítana ki menekülttáborokat az Európai Unió. A külügyminiszter a Bild am Sonntag német lapnak nyilatkozva azt mondta, nem különösebben fontos, melyik országban hozzák létre a táborokat, mert az intézkedés lényege az lenne, hogy valahová lehessen deportálni az EU területére illegálisan érkezőket. A javaslatból azonban kiderült, hogy Kurz azokba az országokba akarja küldeni a migránsokat, amelyek az Európai Unió határain találhatóak, de még nem csatlakoztak az EU-hoz.
„Nem fontos, pontosan hol lesznek ezek a központok. Az a fontos, hogy ezek az országok biztosítsák a védelmet, és azokat a személyeket, akik illegálisan érkeznek az EU-ba, vissza tudjuk küldeni ezekre a helyekre.” – mondta. Kurz szerint Egyiptomba és Grúziába, illetve nyugat-balkáni országokba kell küldeni a migránsokat.
A külügyminiszter azt mondta, hibás az Európai Bizottság azon politikája, amely a migránsok Közép-Európába beengedését írja elő, mert ezáltal csak még többen fognak jönni a következő migrációs hullámok során. Ő inkább egy kompromisszumos megoldást képvisel, miszerint a migránsokat azokba az országokba kell küldeni, amelyek eddig valamilyen oknál fogva nem léptek be az EU-ba. Ezzel fel lehet gyorsítani a csatlakozási folyamatot, hogy a nyugat-balkáni országok ezáltal próbáljanak megszabadulni a migránstömegekkel együtt járó problémától.
A migrációs hullámok az utóbbi évek során jelentős zsarolási potenciállal bírtak a térségi politikában. Görögország a migránsok továbbengedésével próbált kicsikarni különböző kedvezményeket a nyugat-európai országoktól. Az EU a migrációs hullámok kontrollálásával próbált nyomást gyakorolni Szerbiára a csatlakozás előmozdítása érdekében. Törökország szintén a migrációs hullámokat használta nyomásgyakorlásra, hogy kikényszerítse az uniós vezetők részéről a vízummentesség megadását.


http://www.hidfo.ru/2017/03/nem-csatlakoztak-az-eu-hoz-migransokat-kapnak/

2017. március 5., vasárnap

Politológus: az USA megosztottságot szít Európában

Az Egyesült Államok vezetői nem érdekeltek az Európai Unió egységének fenntartásában, ehelyett inkább külön-külön kötnének alkukat az egyes országokkal – mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1-nek nyilatkozva.
A szakértő szerint az Egyesült Államok vezetői nem érdekeltek az Európai Unió egységének fenntartásában, emiatt az USA továbbra is törekszik arra, hogy az európai országokkal külön tudjon alkut kötni. Kiszelly azt mondta, alapvető változás következett be a transzatlanti kapcsolatokban, és igen nagy a valószínűsége egy az Egyesült Államok és az Európai Unió közti valutaháború bekövetkeztének is.
Korábban Müncheni Biztonsági Konferencia elnöke, Wolfgang Ischinger egy sajtótájékoztatón szintén arról beszélt; Washington nem a stabilitás és béke garanciájának tartja az Európai Uniót, és az amerikai külpolitika nem egységes tömbként kezeli, hanem megpróbálja megosztani Európát, apró nemzetállamokként ráerőltetni akaratát az európai országokra.
„Vannak olyan magas rangú személyek az amerikai elnök környezetében, akik úgy gondolják, sokkal hatékonyabban lehet szót érteni külön-külön az EU tagállamaival, mint az Európai Unióval mint egységes egésszel. Úgy gondolom, ez egy jelentős kihívás. Ha Trump tényleg megpróbál politikai megosztottságot okozni Európában, az esetben egy valós problémával, egy transzatlanti konfliktussal kell szembe nézzünk, mert 500 millió európai meg kell mondja az amerikaiaknak: eddig és ne tovább.” – mondta.
Korábban annak is mutatkoztak jelei, hogy Washington a Visegrádi Csoport egységét is próbálja megbontani; amerikai diplomaták Varsóban elérték, hogy Lengyelország a NATO-együttműködés részeként ne támogassa a német katonák jelenlétét, ehelyett kifejezetten amerikai katonák érkezését kérjék a NATO keleti országaiba. A lengyel-amerikai katonai együttműködés szorosabbra fűzése azt követően vált a korábbinál is látványosabbá, hogy Csehország, Szlovákia és Magyarország részéről is felmerültek fenntartások az amerikai katonai jelenléttel kapcsolatban.
2015. augusztus 18-án Szlovákia külügyminisztériumának szóvivője a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy nem fogják engedélyezni az amerikai csapatok állandó jelleggel Szlovákiában állomásoztatását, és ez a kormány hivatalos állásfoglalása. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy december 14-i sajtótájékoztatón szintén azt mondta„Nem szeretnénk idegen hadsereget Magyarország területén állomásoztatni”. Lengyelország azonban a V4-ek ellenkezése közepette mind látványosabban szorosra fűzi kapcsolatát az amerikai hadsereggel.


http://www.hidfo.ru/2017/03/politologus-az-usa-megosztottsagot-szit-europaban/

2017. március 3., péntek

Korlátozza a migránsok gyülekezési jogát a fejlett nyugat

Háromnál több ember nem tartózkodhat huzamosabb ideig egy helyen Brüsszel migránsok által lakott negyedében. A „dzsihád európai fővárosának” nevezett migránsgettóban három hónapra korlátozták a gyülekezési jogot.
A La Libre Belgique napilap szerdai beszámolója szerint Brüsszel Molenbeek negyedének önkormányzata a Berekkant nevű városrész környékére rendelte el a korlátozást, mely várhatóan három hónapig tart.
A migránsok által nagy létszámban lakott elgettósodott városrészben gyakoriak az utcai összetűzések, drasztikusan nőtt a lopások száma és kiterjedt kábítószer-kereskedelem is zajlik. A polgármester, Françoise Schepmans elmondása szerint a korlátozást a helyi lakosság kezdeményezésére lépték meg, a helyi rendőrkapitányság javaslata alapján eljárva.
A Molenbeek negyed mintegy 50 évvel ezelőtt kezdett el megtelni főként Törökországból és Marokkóból érkező migránsokkal, akik később nem integrálódtak, hanem elszigetelt közösséget alkottak és sokkal inkább a helyi lakosság számára kezdett élhetetlenné válni a környék.

http://www.hidfo.ru/2017/03/korlatozza-a-migransok-gyulekezesi-jogat-a-fejlett-nyugat/

„A mémek észrevétlenül lerombolják a demokráciát”

Az interneten terjedő vicces tartalmak nagyban hozzájárultak a Trump-kampány sikerességéhez, de a Demokrata Párt is élt az úgynevezett „mémek” adta lehetőséggel. A liberális baloldal félelmei szerint a mémek felhasználásával tud felemelkedni az „új jobboldal”.
A The Guardian brit lap az amerikai elnökválasztás idején közölt egy összesítést, melyből kiderült, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csak a „fiatal, rendszerellenes mozgalmak”, hanem a republikánus és demokrata politika egyaránt megpróbál beférkőzni a legnagyobb nézettséggel bíró, mémeket közlő weboldalakra.
Ilyen módon a politikusok olyan embereket is el tudnak érni, akik egyébként nem érdeklődnek a politika iránt, és esetleg semmilyen más úton nem is lehetne eljuttatni hozzájuk politikai tartalmakat.
A „kihasználatlan szavazóbázisért” folytatott harc oda vezetett, hogy Hillary Clinton legnépszerűbb bejegyzése is mémmé vált.
Clinton épp közli Donald Trumppal, hogy törölnie kellene a Twitter-fiókját. A bejegyzés láthatóan több embert érdekelt, mint a szakértők által összetákolt kampányszövegek.
A mémek lehetnek viccesek vagy buták, de abban széleskörű egyetértés mutatkozik, hogy ez egy újabb közvetítő közeg, amit a politika fel tud használni. A The Guardian által közölt összesítés ráadásul ma egyre aktuálisabbá válik; a vicces/buta/gúnyos tartalmakat közlő képek még népszerűbb közlési formává válhatnak, miután a nyugati közösségi média egyre több követ mozgat meg a hozzászólási lehetőségek korlátozása érdekében.
A Guardian szerint a mémek könnyen terjednek, mert az információhiányra alapoznak, és előnyben részesítik az extrém nézőpontokat. Ezáltal „elérnek olyan emberek tömegeihez, akik a társadalom perifériáján élnek, és más formában aligha lehet őket bevonni a mindennapi politikába”. A Texas Egyetem egy kutatása ráadásul arra a következtetésre jutott, hogy minél inkább a társadalom perifériáján él valaki, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy sikeres mémeket tud készíteni.
A korábbi összesítés szerint 2010-ben még gyakorlatilag csak baloldali aktivisták elszigetelt csoportjai használták politikai eszközként a mémeket. Évekkel később Donald Trump kampányának sikerét már azzal is magyarázzák, hogy Trump kampányüzenetei utat törtek a népszerűbb mémes weboldalakra, és a jelenlegi trend szerint a mémek terjedése a „fehér nacionalizmus” terjedését is elősegíti.
Az USA első és utolsó fekete elnöke.
Az úgynevezett „új jobboldal” előtérbe kerülésében szintén fontos szerepet töltöttek be a mémek, és demokrata körökben utólag azzal magyarázzák Trump sikereit, hogy ez a jelenség segítette aktivizálni Trump szavazóbázisának szélsőséges elemeit. Az úgynevezett „igazság utáni korban” pedig bármi elképzelhető: lehetséges, hogy a közösségi média cenzúrázása katapult szerűen fogja elősegíteni a mémek – és azok által hordozott tartalmak – terjedését. Ehhez viszont nem szükséges, hogy a mémek többsége politikai tartalmú legyen: az abszolút hétköznapi humor terjedése teremti meg a médiafelületet – ebbe elég beinjektálni maroknyi politikai üzenetet, ami így a politika iránt nem érdeklődő személyek millióihoz is eljut.


http://www.hidfo.ru/2017/03/a-memek-eszrevetlenul-leromboljak-a-demokraciat/

Brutális lemaradásban a magyar régiók – Felzárkózás helyett még nagyobb lemaradás

Hétfőn publikálta az Európai Unió a régiók versenyképességi ranglistáját, és ennek alapján bátran ki lehet jelenteni, hogy a valóság nagyon távol áll attól, amit a Fidesz-propaganda kommunikál Magyarország teljesítményéről. A friss statisztika alapján egyetlen egy magyar régió versenyképessége sem éri el az uniós átlagot, még az egy főre eső GDP tekintetében erősebbnek mondható Közép-Magyarország sem.
Ami talán még ennél is rosszabb, hogy 2013-hoz képest az összes magyar régiónak sikerült hátrébb csúsznia a listán, miközben a szomszédos országok régiói vagy stagnáltak, vagy erősödtek. Több éves szemléletben a kelet-európai blokk országai közül egyértelműen Magyarország teljesített a legrosszabbul. Külön vizsgálva az indikátorokat pedig még aggasztóbb kép körvonalazódik: az egészségügyi mutatók tekintetében például az utolsó 10 helyezett között 4 magyar régió szerepel, az oktatást összefoglaló indikátor helyzetében sem sokkal jobb a helyzet.

Gyorsnaszád helyett lyukas gumicsónak
A kormány- és a kormányközeli propaganda szerint a magyar gazdaság nagyon jól teljesít, ennek eredménye pedig, hogy fokozatosan felzárkózunk az Európai Unió átlagához. A hétfőn publikált régiós versenyképességi statisztikák azonban teljesen más képről árulkodnak: erős helyett nagyon gyenge teljesítmény, felzárkózás helyett pedig egyre nagyobb lemaradás. Elvonatkoztatva attól, hogy a magyar kormány saját hívei irányába nyilván nem is kommunikálna mást, érdemes megismerni, miből fakad az eltérés. Az a néhány fontos statisztika, amelyre rendszerint hivatkozik a kormány (például gazdasági növekedés, foglalkoztatás) kozmetikázott adatok, ami nem azt jelenti, hogy hamisítanák őket, hanem azt, hogy papíron szépen mutatnak, de a mögötte lévő teljesítményről kevés információt árulnak el. Két példa erre:
– Az elmúlt 3 évben a gazdasági növekedés egész jónak volt mondható összehasonlítva az elmúlt 10 év teljesítményével, de ennek elsődleges oka, hogy Magyarország a legnagyobb nettó haszonélvezője az uniós forráselosztásnak.
– A foglalkoztatás rekordszinten van, miközben a munkanélküliség 5 százalék alatt, ami szintén nagyon jónak mondható, csakhogy a statisztikában benne vannak azok is, akik átjárnak a környező országba dolgozni, valamint több mint 200 ezer közmunkás.
Ezzel szemben a most publikált jelentés rengeteg indikátorból épül fel, amelyek egyaránt tartalmaznak különböző makrogazdasági és más olyan társadalmi mutatókat, mint például az egészségügy vagy az oktatás helyzete, vagy éppen az üzleti környezetre, innovációs képességre vonatkozó indikátorokat. Ezek együttese alapján pontozzák a különböző régiókat, majd a pontok alapján osztályozzák őket. A versenyképességi osztályozás 1-től 5-ig terjedő skáláján Közép-Magyarország 4 pontot kapott (Budapestnek köszönhetően), a Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl 2-2 pontot, az összes többi magyar régió pedig a legalacsonyabb 1 pontot.
Ha Budapestet és környezetét kivesszük a kalapból, akkor jól láthatóan az összes magyar régió a versenyképességi rangsor utolsó egyharmadában helyezkedik el, és ezen belül is a sereghajtók között. Bár a kelet-európai blokk országai között nincs jelentős eltérés, ha a friss adatokat nézzük. Több időszakot is megvizsgálva már sokkal rosszabb kép rajzolódik ki hazánk: miközben a 2013-as eredményekhez képest a környező országok régiói vagy stagnáltak, vagy erősödtek a különböző indikátorok alapján, addig az összes magyarországi régió hátrébb csúszott, még Közép-Magyarország is.
Annak ellenére, hogy Budapest és környéke uniós összevetésben nem számít szegénynek (a GDP alapján a 263 régióból a 84. helyen szerepel), a versenyképességi rangsor 144. helyéről a 152-re esett vissza. Összességében ez azt jelenti, hogy Budapest és környéke nem azért gazdag”, mert versenyképes lenne, hanem azért, mert a magyar gazdaság szerkezete erősen itt centralizálódik, és néhány vidéki klasztert leszámítva a külföldi cégek számára sincs más lehetőség, mint Budapestre vinni telephelyeiket.
Még rosszabb a helyzet, ha az egyes indikátorokat külön vizsgáljuk: Magyarország nem csak az uniós átlagtól van messze, hanem néhány innovációs mutatót leszámítva még Kelet-Európa átlagát sem éri el (ebben pedig a nagyon szegénynek mondható Bulgária és Románia is szerepel, ha őket kivennénk a kalapból, még rosszabb lenne a helyzet hazánk szempontjából).

A pontozás alapján kijelenthetjük, az egészségügy van a legrosszabb helyzetben. Itt az uniós átlag 75 pont, a magyar ennek felét sem éri el (35 pont), miközben a kelet-európai blokk országainak átlaga 48 pont. A régiók rangsorában itt az utolsó 10 között 4 magyar régió van, és a legutolsó helyezett is egy magyar régió. (Mielőtt valaki meglepődne azon, hogy a kelet-európai blokk országainak makrogazdasági környezetet mérő indikátora magasabb, mint a teljes uniós átlagé. Ez annak köszönhető, hogy a felzárkózó országokban magasabb a GDP növekedési üteme, mint a fejlett országokban, és az alacsonyabb bérek miatt a tőkevonzó képességük is jobb.)
A versenyképesség azért fontos mutató, mert a külföldi beruházások is részben ez alapján tudják eldönteni, hogy egy adott régióban mennyire érdemes beruházniuk, ráadásul nem csak rövid, hanem hosszú távon is méri egy ország fejlettségét/fejlődését. A jobb versenyképességi mutatók arról árulkodnak, hogy adott ország képes adaptálódni a folyamatosan változó gazdasági környezethez, és a többi országgal szemben valami pluszt tud felmutatni.
Nem az első árulkodó jel
Nem ez az első versenyképességi rangsor, amely alapján Magyarország egyre rosszabbul teljesít. A Világgazdasági Fórum ősszel megjelent publikációja alapján is azt a következtetést vontuk le, hogy a magyar gazdaság nem versenyképes, és számos területen reformokra lenne szükség ahhoz, hogy ne maradjunk le még jobban a versenytársakhoz képest. Véleményünk szerint arról már nem is érdemes beszélni, hogy mikor zárkózunk fel az uniós átlaghoz. A magyar kormánynak inkább arra kellene kidolgoznia egy stratégiát, hogy hogyan tudnánk felvenni a versenyt Szlovákiával, Lengyelországgal, vagy éppen az egyre inkább felzárkózó Romániával.
Nem túl biztató az az adat sem, hogy rengeteg pénz tűnik el még mindig a fekete gazdaságban. Egyes becslések szerint a külkereskedelemhez kapcsolódó áfacsalások közel 1000 milliárd forinttal csökkentik a GDP-t évente, emiatt a költségvetésből jóval kevesebb pénz jut az oktatásra, vagy éppen az egészségügyre.
Hosszú távon egyre nagyobb lemaradás
A magyar kormánynak ideje lenne felismernie, hogy számos területen sürgős reformokra van szükség, különben Magyarország egyre mélyebbre süllyed a régióban. Nem lehet örökké az uniós pénzekből fenntartani egy látszat növekedést, mert sosem lehet tudni, hogy a nettó befizető országoknak mikor lesz elege abból, hogy olyan országokat támogatnak, nem kevés pénzzel, amelyek képtelenek együttműködni fontos kérdésekben, röviden összefoglalva nem csapatjátékosok. Magyarország és a magyar régiók nem versenyképesek, ennek eredménye pedig könnyen az lehet, hogy 10 év múlva már nemcsak Szlovákia, hanem Románia is előttünk fog járni, ha a gazdaságpolitikai döntéshozók nem lépnek közbe, és ismerik fel, hogy a mostani irány nem jó.


TényTár

2017. március 2., csütörtök

V4: közös nyilatkozat az EU jövőjével kapcsolatban

Lengyelország miniszterelnöke azt mondta, a Visegrádi Négyek – Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – vezetői csütörtökön közös nyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió jövőjével kapcsolatban, amit a következő csúcstalálkozón az EU vezetői elé tárnak.
A Visegrádi Négyek vezetői csütörtökön közös nyilatkozatot fogadtak el, amit várhatóan az EU római csúcstalálkozóján fognak bemutatni – mondta Beata Szydlo lengyel miniszterelnök.
„Közös nyilatkozatot fogadtunk el Európa jövőjére vonatkozóan, amit az EU csúcstalálkozóján Rómában a Visegrádi Csoport együtt fog bemutatni. Ebben a tervben az EU megreformálásának szükségességéről beszélünk, mindazon negatív változásokkal kapcsolatban, melyek ma az Európai Unióban és környezetében tapasztalhatóak.” – mondta.
A kormányfő hozzátette; a közös nyilatkozat egyik kulcsfontosságú megállapítása, hogy meg kell őrizni az Európai Unió egységét, és szembe kell helyezkedni az EU-ban tapasztalható megosztottsággal. A lengyel politikus elmondása szerint a közlemény egyúttal állást foglal a protekcionizmussal szemben is a munkaerőpiac terén.
Március 25-én az EU tagállamainak állam- és kormányfői Rómában találkoznak, az Európai Unió elődjét jelentő Európai Gazdasági Közösséget megalapozó római szerződés megkötésének 60. évfordulóján. A Visegrádi Négyek közös nyilatkozata azonban nem az egyetlen, az EU jövőjével kapcsolatban megfogalmazott tervezet, amit a római csúcstalálkozón előterjesztenek. Szerdán az Európai Bizottság elnöke szintén nyilvánosságra hozott egy az EU lehetséges jövőjével foglalkozó „Fehér Könyvet”.

http://www.hidfo.ru/2017/03/v4-kozos-nyilatkozat-az-eu-jovojevel-kapcsolatban/

A hangos trójai

A HVG publicistája szerint Orbán Viktor tegnapi beszédében egy olyan állapotot tartott kívánatosnak, ami csak népirtással érhető el. Az újságíró szerint már csak a zsidózás hiányzik a kormányfő retorikájából, de a Soros György terveivel szembeni ellenállást akár annak is lehet nevezni.
„A megkattant fajvédő” címmel közölt publicisztikát a HVG Orbán Viktor keddi beszédével kapcsolatban, melyben a kormányfő többek között kifejtette, hogy Magyarországot etnikailag homogén országnak kell megtartani. A tömeges bevándorlással etnikai megosztottság mentén párhuzamos társadalmak jönnek létre, amit Magyarország kormánya nemkívánatos állapotnak tart, mely csak a közbiztonság romlását idézné elő. A liberális újságíró annak boncolgatásába kezdett, pontosan mit jelent az etnikai homogenitás, s ennek során levezette, hogy Magyarország etnikailag nem homogén ország, a kormányfő által hivatkozott etnikailag homogén állapot pedig csak népirtással lenne elérhető.
Ugyanakkor, hogy mit nevez etnikumnak egy liberális újságíró két romkocsmás éjszaka közt félúton, azt érdemes élesen elkülöníteni attól, amit szakmai körökben etnikumnak neveznek. Az etnikumot többnyire ehhez hasonló módon szokás meghatározni: „emberek történetileg kialakult együttese, akik tudatában vannak népkénti összetartozásuknak és más, hasonló együttesektől való különbözőségüknek.” (A. Gergely András, kulturális antropológus – talán liberális körökben sem fognak a neve láttán fasisztát kiáltani).
A szakmai körökben használatos megfogalmazás alapján, amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy Magyarország etnikailag homogén ország kell legyen, akkor az alatt pontosan azt érti, hogy
a történetileg itt élő emberek tudatában kell legyenek népkénti összetartozásuknak, és hasonló együttesektől való különbözőségüknek.
Amennyiben a liberális újságíró azt kezdi boncolgatni, hogy a Magyarországon élő németek, cigányok, ruszinok különböző etnikumhoz tartoznak, valójában annak kérdését boncolgatja, hogy ezek közt az emberek közt van-e összetartozás-érzet – mert amennyiben van, a definíció szerint egy és ugyanazon etnikumhoz tartoznak. Ez a meghatározás meglehetősen távol áll a „fajvédő” alapállástól, ami elég szigorúan véve fizikai/biológiai attribútumok mentén húzza meg a határvonalat emberek csoportjai közt.
Fajokról, vagy etnikumokról beszélt Orbán Viktor? Etnikumokról. A faj szót nem említette. A faj szót egész konkrétan a liberális újságíró említette először, a fent idézett publicisztikában.
Miután sikerült liberális újságíróként is megismerni az etnikum fogalmát, érdemes újból nekifutni a fentieknek: az etnikailag homogén ország azt jelenti, hogy a lakosság többségének valahol mélyen összetartozás-érzete van, tehát nem másik csoport tagjaként tekintenek egymásra. A tömeges bevándorlás során azonban olyan közösségek is érkeznek az európai országokba, melyek nagyon is különálló közösségként tekintenek az európaiakra, emiatt nem integrálódnak, hanem párhuzamos társadalmakat kezdenek kialakítani – melynek tagjai összezárnak, és következetesen ’külsősnek’, másik etnikumhoz tartozónak látják az európaiakat – mi pedig őket.
Liberális újságíróként az ember értelemszerűen nem akarja, hogy a lakosság többségének összetartozás-érzete legyen. Máskülönben nem tartanának folyamatosan címlapon olyan tematikát, miszerint Magyarország lakosságának különböző csoportjai egymást ellenségnek tekintik, megbélyegzik. Rettegnek, mint az ördög a szentelt víztől, mert ha a magyarországi lakosság valóban elkezd egyetlen etnikumként tekinteni magára, az többek között politikai stabilitást is jelent. Ez egy merőben kellemetlen helyzet lenne olyan személyek számára, akiket Washington iránt lojális feletteseik alkalmazottként a politikai stabilitás megbontásának szolgálatába állítottak.
Etnikailag homogén ország-e Magyarország? Ha az emberek nem hagyják, hogy a liberális sajtó feszültségszítása párhuzamos társadalmakat szakítson le belőle, minden bizonnyal az lehetne. Ezek az újságírók amolyan trójai falovak, begurítják őket és próbálják megbontani etnikai homogenitást az emberek egymás ellen fordításával. Hogy fajilag homogén-e az ország, az egy másik kérdés – de a keddi beszédben nem faji homogenitásról beszélt a kormányfő.


http://www.hidfo.ru/2017/03/a-hangos-trojai/