2017. július 24., hétfő

Elmaradhat a katalán függetlenségi referendum

Egy a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozó spanyol közgazdász szerint nem valószínű, hogy októberben tényleg megtartják a Katalónia függetlenségével kapcsolatos népszavazást. A gazdasági vezetők többsége úgy gondolja, a függetlenség negatív hatást gyakorolna a spanyol gazdaságra.
Miquel Puig, egy katalán egyetemi konzorcium vezetője a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azon véleményének adott hangot, mely szerint aligha valószínű, hogy október 1-én tényleg megtartják a Katalónia függetlenségével kapcsolatos népszavazást.
“Úgy gondolom, valószínűtlen, hogy a függetlenségi népszavazást valóban megtartják. A spanyol kormány nem fog zöld utat adni ennek a kezdeményezésnek” – mondta. A közgazdász elmondása szerint ugyanakkor Katalónia független államként is életképes lenne gazdaságilag, hiszen pozitív kereskedelmi egyenlege van a világ országaival. A gazdasági vezetők azonban tartanak attól, hogy a függetlenség elszigetelődéshez vezethet.
Egy az El Pais napilap által publikált közvélemény-kutatás eredményeiből kiderült, hogy az ország üzleti vezetőinek mintegy 74%-a úgy gondolja, a katalán függetlenség fenyegetést jelenthet a spanyol gazdaságra. A Katalónia központtal működő vállalkozások vezetőinek 43%-a szintén ezen az állásponton van, ellenben Spanyolország gazdasági növekedésével kapcsolatban pozitív várakozásaik vannak.
Katalónia október 1-én tervez népszavazást tartani a Spanyolországtól elszakadásról. A spanyol kormány illegálissá nyilvánította a népszavazást, és az eddigiek alapján semmilyen körülmények közt nem fog engedélyezni egy ilyen kezdeményezést. Katalónia vezetői korábban nyilvánosan ígéretet tettek arra, hogy a népszavazást akkor is egyoldalúan megtartják, ha a madridi kormány azt nem engedélyezi.

http://www.hidfo.ru/2017/07/elmaradhat-a-katalan-fuggetlensegi-referendum/

SZENNYTÉVÉKET BE KÉNE TILTANI

Ha Magyarországon nemzeti rendszer lenne a Szent Korona Törvény nevében, akkor szennytévék eleve nem is lehetnének. Mocsokráciában, a cionista patkányköztársaságban azonban minden mocsok és erőszak lehetséges, ez a napi valóság.
A HÍRTV ÉS ATV ÉLENJÁR A HAMISÍTÁSOKBAN, DE AZ ECHO-TV IS A NYOMUKBAN HALAD
Közismert mindenki előtt, hogy Venezuela a világ egyik legnagyobb olajtermelő országa. Szépen is mentek ott a dolgok, amikor az egykori elnök, Chavez kezébe vette az irányítást és kicsavarta az USA-bérencek kezéből a tulajdonokat és sok más gyökeres és látványos változást csinált az ország érdekében. Azonban férgek ott is vannak bőven és ezek éppen olyanok mint nálunk, cionbérencek. Miután Chavez elnök gyanús körülények között meghalt, utódjának Maduro elnököt nevezte ki, de sajnos Maduró már olyan örökséget vett át, amit az ottani söpredék és Amerika-bérenc körök teremtettek. Fellázítottak tömegeket és azóta is rombolnak, gyújtogatnak. Ami viszonylag könnyű nekik, mert az olajat Amerika és más országok nem veszik át tőlük, valamint a rágcsálók az olaj árát levitték igen alacsonyra, csak azért, hogy – ezt jól jegyezzük meg –, Oroszország, Irán és Venezuela minél nagyobb veszteségeket szenvedjen el. Miközben Oroszországot és Iránt gazdaságilag is büntették, aközben Obama és Trump elnök ügynökei ott vannak Venezuelában és pénzelik a bűnöző csőcseléket. Eddig Maduro elnök minden lehetséges módon igyekezett a társadalmi feszültségeket csillapítani, de ez a férgeknek nem tetszik, mert ők csak a zűrzavarban és a mocsokban érzik jól magukat, akkor tudnak igazán rombolni. Ezt teszik most is, miután az elnök Alkotmányozó Nemzetgyűlést írt ki, hogy valóban a nép akarata érvényesüljön és nem a cionbérenc pártoké.
A HAZAI SZENNYTÉVÉK ALJAS BŰNÖZÉSEI KORMÁNYTÁMOGATÁSSAL
Nálunk tombol a zsidó liberalizmus, a Fidesz-kormány teljes egyetérésével és támogatásával Mi azonban ezen gyilkos eszmék ellen elszántan küzdünk, amíg ki nem irtják ezt a mérget. A képmutató Fidesz azt mondja, hogy a kormány „nem szólhat bele” a sajtó és tévéügyekbe. Ez egyrészt hazugság, mert a gyakorlat mást mutat, másrészt a hazai közéleti és politikai dolgokért és viszonyokért elsősorban a kormány a felelős, hiszen az ő törvényeik szerint folyik nálunk a rablás és a módszeres társadalmi rombolás. Ennek jegyében ezek a fenti szemét tévék úgy állítják be a venezuelai eseményeket, mintha az elnök lábbal tiporná az emberi jogokat és nem hallgat a gyújtogató, lázító csőcselékre. Van egy olyan érzésünk, hogyha az alkotmányozó nemzetgyűlés sikerrel jár, akkor ez nagy pofon lesz a csőcselék számára, amiből az USA és a cionkörök is érteni fognak. Persze ezek nem ijednek meg ettől, tehát a férgek ellen a harcot tovább kell folytatni. Nálunk is.
Maduro elnök minden USA-zsidó terror ellenére folytatja az Alkotmányozást.
Ez azt jelenti, hogy a mókuskerékből kiszállnak, amit az ellenség gyártogatott korábban, ami teljesen megbéklyózza a vezetést, hogy igazságosan, szabadon élhessenek, a politikai bűnözőket meg kidobják a közéletből, mint a sz...os macskát. Olyan áltörvényt gyártogatott az ottani álellenzék (USA által támogatott zsidó bábok), hogy amennyiben az őslakos indián vezetés kerülne véletlenül a hatalomba, akkor akár 2 hónap múlva megtámadhassák a nyertest, ha elégedetlenséget produkálnak. Ilyen helyzetet azzal hoztak létre a zsidók, hogy minden élelmiszert felvásároltak, a lakókat kiéheztetik és utána azzal jönnek elő, hogy itt bizony „elégedetlenség van.” Na, az effajta áltörvényeket mind kidobják a kukába és a kiéheztetésért, mint népirtásért a legnagyobb büntetést fogják esetleg kiszabni. Továbbá a gyilkosságra való felbújtók is ugyanezen kategóriába kerülnek. De idetartozik az is, hogy Amerika az állandó kéretlen beavatkozásáért felelőssé lesz tehető. (tudósítónktól, részlet, kép presstv)


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/szennyt%C3%A9v%C3%A9ket-be-k%C3%A9ne-tiltani

Juncker: a Fenevad választ kell adjon az újabb oroszellenes szankciókra

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra kéri a Bizottságot, hogy sürgősen vitassa meg, milyen választ ad az Európai Unió azokra az újabb oroszellenes szankciókra, melyek bevezetését jelenleg tervezi az Egyesült Államok.
A Bizottság szerdai találkozójára előkészített levél tartalmáról a Financial Times számolt be. A lap szerint Juncker azt írta, Brüsszel készen kell álljon arra, hogy napokon belül cselekedni tudjon, ha az Egyesült Államok az EU aggodalmainak figyelembe vétele nélkül fogadja el az újabb Oroszország elleni szankciókat.
Az egyik javasolt intézkedés lenne, hogy az Európai Unió “nyilvános és írott biztosítékot” kér az amerikai elnöktől arra vonatkozóan, hogy az újabb szankciókkal nem sérti az EU érdekeit. Egy másik lehetséges intézkedés, hogy az Európai Unió megakadályozná, hogy az európai jogban elismert vagy végrehajtható legyen az USA által tervezett újabb oroszellenes szankció. Emellett az EU a Kereskedelmi Világszervezet segítségével hozhat ellenlépéseket Amerikával szemben.
Szombaton az amerikai kongresszus nyilvánosságra hozta egy újabb törvénytervezet szövegét, mely Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen hozna szankciókat, melyekkel kapcsolatban a republikánusok és demokraták közt kedden megállapodás született. A törvényjavaslat úgy hivatkozik az Északi Áramlat 2 projektre, mint az Európai Unió és Ukrajna energiabiztonságára leselkedő veszélyre, és ehelyett azt javasolja, hogy inkább az Egyesült Államok nyújtson pénzügyi segítséget az állítólagos orosz befolyás ellensúlyozására. Ez alatt azt értik az amerikai törvényhozók, hogy az európai cégek az orosz gáz helyett inkább az amerikai cseppfolyósított földgázt vegyék meg, és ezzel kapcsolatban hozzanak beruházásokat amerikai támogatással.
Szombaton a Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy az Európai Bizottság közleményében arra figyelmeztette az Egyesült Államokat: a transzatlanti egység szempontjából negatív következményei lehetnek annak, ha az EU-val folytatott előzetes egyeztetések nélkül újabb oroszellenes szankciókat hoz.

http://www.hidfo.ru/2017/07/juncker-az-eu-valaszt-kell-adjon-az-ujabb-oroszellenes-szankciokra/

2017. július 23., vasárnap

Ecsegfaván egy veszélyes-anyag tároló gyulladt ki 23-án délután, a mérgező füst Debrecen irányában terjedve mérgezi a levegőt...

Az USA aláássa a transzatlanti egységet az oroszellenes szankciókkal

Az Európai Bizottság felszólította az Amerikai Egyesült Államokat, hogy előzetes egyeztetést folytasson az EU-val minden egyes újabb, Oroszország ellen hozott intézkedéssel kapcsolatban. A Bizottság figyelmeztetése szerint az egyoldalú intézkedések aláássák a transzatlanti egységet.
Szombaton az amerikai republikánusok és demokraták megállapodásra jutottak azzal kapcsolatban, hogy a továbbiakban is szankciós politikát kívánnak folytatni Oroszországgal szemben. Egy tervezett új törvényjavaslat – elfogadása esetén – felhatalmazná a kongresszust arra, hogy vétóval éljen az elnök olyan kezdeményezéseivel szemben, melyek enyhítenék az Oroszország ellen korábban hozott szankciókat.
A tervezet szerint az Egyesült Államok újabb szankciókat léptetne életbe, többek közt egyéni szankciókkal sújtanák azokat az európai cégeket, melyek az EU területén orosz gázprojektekben vesznek részt. Az intézkedés célja többek közt, hogy megakadályozza az Északi Áramlat 2 gázprojekt megvalósulását, melyet Németország legnagyobb energetikai cégei támogatnak, és évente 55 millió köbméter orosz gázt szállítana Németországba.
Hangsúlyozni kell, hogy az USA újabb oroszellenes szankciói már nem csak Oroszországot vennék célba, hanem európai cégek ellen hoznának büntetőintézkedéseket, amennyiben eltérnek az amerikai külstratégia európai célkitűzéseitől, és az amerikai alternatíva helyett orosz vállalatokkal folytatnak együttműködést az EU területén.
A Reuters hírügynökség szerint az Európai Bizottság hevesen tiltakozik a tervezett újabb szankciók ellen. A Bizottság egyértelművé tette, hogy amennyiben az Egyesült Államok további szankciókat hoz, és ezt az EU illetékeseivel egyeztetés nélkül teszi, ez a transzatlanti egység megtöréséhez vezethet.
“Mint azt korábban is kijelentettük, különösen fontos, hogy a lehetséges újabb intézkedéseket koordináljuk a nemzetközi partnereinkkel, hogy partnereink közt fenntarthassuk az egységet a szankciók kapcsán” – áll a Bizottság által kiadott közleményben. “Aggódunk amiatt, hogy az amerikai kongresszus által megvitatott intézkedéseknek nemkívánatos következményei lehetnek, nem csak a G7 és transzatlanti egység viszonylatában, de az EU gazdasági és energiabiztonsági érdekeire nézve is.”
A Bizottság közleménye szerint, amennyiben az USA további szankciókat hoz Oroszország ellen, és ezt az Európai Unióval egyeztetés nélkül – egyoldalúan – teszi, ezzel veszélybe sodorja a transzatlanti egységet.


http://www.hidfo.ru/2017/07/az-usa-alaassa-a-transzatlanti-egyseget-az-oroszellenes-szankciokkal/



Az Európai Unió szankciókat hozhat amerikai vállalatok ellen

Brüsszel, Mártírok tere.
Az Európai Unió korlátozná az amerikai vállalatok hitelhez jutásának lehetőségeit, ha Washington az EU-val egyeztetés nélkül bevezeti az újabb oroszellenes szankciókat.
Az Európai Unió korlátozásokat vezetne be az amerikai vállalatoknak adható banki hitelekre vonatkozóan, válaszként arra az újabb amerikai intézkedéscsomagra, mely az Oroszország elleni szankciók részeként az EU energiaügyi érdekeit is sértené – derült ki a Szputnyik hírügynökség keddi beszámolójából.
A lapnak nyilatkozó diplomáciai forrás szerint az Európai Unió számára az egyik legkézenfekvőbb ellenintézkedés, ha korlátozza az amerikai vállalatok hitelhez jutásának lehetőségeit az EU területén.
Tegnap az Egyesült Államok képviselőháza nagy többséggel elfogadta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni újabb szankciókat. A szankciók elsősorban az orosz védelmi iparnak, hírszerzésnek, bányászatnak, hajóiparnak és vasúti iparágazatnak próbálnak károkat okozni, emellett korlátozzák az orosz bankokkal és energetikai cégekkel együttműködést. A törvény emellett korlátozná az államfő jogköreit is.
Hétfőn Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke felszólította a bizottságot, hogy vitassa meg, milyen válaszlépéseket hozhat az Európai Unió, ha az USA Brüsszel beleegyezése nélkül hoz újabb oroszellenes szankciókat. A Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozó diplomáciai forrás szerint az első ilyen ellenlépés az lehet, hogy korlátozzák az amerikai vállalatok hitelhez jutásának lehetőségeit az EU területén.

http://www.hidfo.ru/2017/07/az-europai-unio-szankciokat-hozhat-amerikai-vallalatok-ellen/

2017. július 22., szombat

Élesen bírálta Lengyelországot az amerikai külügyminisztérium

A lengyel kormánynak biztosítania kell, hogy a folyamatban lévő igazságügyi reform nem sérti az országát alkotmányát, és nem gyengíti a lengyel jogállamiságot – áll az amerikai külügyminisztérium által kiadott közleményben.
Élesen bírálta Lengyelország igazságügyi reformját az amerikai külügyminisztérium egy pénteken kiadott közleményben. A KM szerint a lengyel kormánynak be kell tartania a nemzetközi jogi irányelveket, és garantálnia kell a bírói hatalom függetlenségét.
“Arra kérjük az érintett feleket, hogy biztosítsák, hogy az igazságügyi reform nem sérti Lengyelország alkotmányát vagy nemzetközi vállalásait, tiszteletben tartja a bírói függetlenséget és a hatalmi ágak szétválasztását” – áll a közleményben.
A KM hozzátette, hogy a kormány által elfogadott új törvények sértik a bírói hatalom függetlenségét – tehát az amerikai külügyminisztérium gyakorlatilag egy törvény visszavonását várja el a lengyel kormánytól.
Az amerikai fél továbbá “meggyőződéssel hiszi, hogy a lengyel demokrácia képes lesz kezelni ezeket a problémákat”, és képes lesz megkötni az elvárásoknak megfelelő kompromisszumokat.

http://www.hidfo.ru/2017/07/elesen-biralta-lengyelorszagot-az-amerikai-kulugyminiszterium/



A
lengyel elnök teljesítette a külföldi követeléseket

Lengyelország elnöke, Andrzej Duda bejelentette, hogy vétójogával él a tervezett igazságügyi reformmal kapcsolatban – napokkal azt követően, hogy külföldi érdekközösségek követelték a tervezett reformok leállítását.
Andrzej Duda lengyel elnök megvétózta a kormány által tervezett igazságügyi reformtervezetet, amely felhatalmazva volna a kormányt arra, hogy maga nevezze ki a Legfelsőbb Bíróság tagjait. A szenátus július 22-én már elfogadta az új törvényt, ám a szavazás után néhány órával tüntetések kezdődtek Varsóban, majd az elnök is közölte; megakadályozza a reform keresztülvitelét.
“Úgy döntöttem, visszaküldöm a parlamentnek. Következésképp a Legfelsőbb Bírósággal, és az országos igazságszolgáltatási tanáccsal kapcsolatos törvény esetében egyaránt vétójoggal élek.” – áll a 24-én megjelent elnöki közleményben, mely szerint a tervezett reformok “nem erősítenék az igazságszolgáltatást”.
A tervezett átalakításokat korábban számos külföldi kritika érte. Az Európai Unió vezetői szerint a reform sértené a bírói függetlenséget és a jogállamiságot. Az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans a tervezet kapcsán azt mondta, amiatt Lengyelország szavazatának megvonására is sor kerülhet. Az EU július 19-én megindította a szankciós procedúrát Lengyelországgal szemben.
A tervezett igazságügyi reformot az amerikai külügyminisztérium is kritizálta; a július 22-én megjelent közlemény szerint a lengyel ormány által elfogadott új törvények sértik a bírói hatalom függetlenségét. A közleményben emellett az állt; meggyőződéssel hiszik, hogy a lengyel demokrácia képes lesz kezelni ezeket a problémákat.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter hétfői nyilatkozata szerint azonban a Varsóban kezdődő tüntetéseket külföldi érdekközösségek pénzelik, céljuk pedig nem az igazságügyi reform megakadályozása, hanem a kormány megdöntése.
“Hatalmas pénzügyi háttér és befolyás áll a kezdődő tüntetések mögött. Ezek média-konglomerátumok, bankok és multinacionális cégek. Ezek a hatalmak jelenleg beavatkoznak a lengyelországi helyzetbe.”mondta Waszczykowski egy televíziós interjú során.
A külügyminiszter hozzátette; az ellenzéki csoportok és több európai vezető nem ismeri el a lengyel elnökválasztás és az országgyűlési választások eredményeit. “Kormánydöntési kísérleteknek lehetünk szemtanúi. A bíróságok, a reformok kérdése csak kifogás.”http://www.hidfo.ru/2017/07/a-lengyel-elnok-teljesitette-a-kulfoldi-koveteleseket/

Több száz német vállalat került feketelistára Törökországban

Közel 700 német vállalat került feketelistára Törökországban, terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt. Hónapokkal ezelőtt a török hatóságok ugyanezzel az indokkal német politikusokat is kitiltottak.
A Zeit német lap beszámolója szerint több tucatnyi német vállalkozás került feketelistára Törökországban, amiért felmerült a gyanú azzal kapcsolatban, hogy terrorszervezetet támogatnak. A listán szerepel többek közt a Daimler, a BASF és számos, világszerte ismert német cég. Bár a török államfő tagadta, hogy létezik ilyen feketelista, később a Handelsblatt arról számolt be, hogy ez a lista nagyon is létezik, ám nem néhány tucatnyi, hanem összesen 681 német vállalat szerepel rajta.
A német sajtóorgánum hírszerzési és kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy ezek a vállalatok amiatt kerültek feketelistára, mert valamilyen módon kapcsolatba hozhatóak Fethullah Gülen mozgalmával, amit Törökországban terrorszervezetként tartanak nyilván.
Csütörtökön Brigitte Zypries német gazdasági miniszter azt mondta, Németország meg fogja védeni a Törökországban működő német vállalatokat az igazságtalan gyanúsítgatásokkal szemben. A török államfő azonban közleményében elítélte Zypries nyilatkozatát, egyúttal azzal vádolva Németországot, hogy el akarja riasztani a befektetőket Törökországból.
Törökország korábban több német politikustól is megtagadta a belépést az Incirlik légibázisra, ami a kivonulás előtt éveken át a német misszió térségi központja volt. Velük kapcsolatban szintén azt állították a török hatóságok, hogy terrorszervezetet támogatnak.


http://www.hidfo.ru/2017/07/tobb-szaz-nemet-vallalat-kerult-feketelistara-torokorszagban/