2018. március 4., vasárnap

Trumpnak is megtetszett a korlátlan hatalom ötlete

Donald Trump amerikai elnök kifejezte támogatását annak kapcsán, hogy Kínában eltörlik az elnöki poszt betöltésére vonatkozó időbéli korlátozást, és azt mondta, ez az Egyesült Államok számára is járható út lenne.
Kínában február végén a Kommunista Párt Központi Bizottsága javasolta azon szabályozás eltörlését, ami előírja, hogy az elnök és alelnök nem töltheti be posztját két ciklusnál hosszabb ideig. Az amerikai elnök nem csak kifejezte támogatását a kínai intézkedés kapcsán, de egyúttal azt is elmondta, hogy követendő példának tartja azt az Egyesült Államok számára.
“Ő (a kínai elnök) már élete végéig elnök. Élete végéig elnök. Ő képes volt erre, hogy ezt megtegye, és jól teszi a dolgát. Úgy gondolom, ez remek dolog, egy napon talán mi is megpróbálkozhatunk ezzel” – mondta Trump egy floridai felszólalása során, a CNN beszámolója szerint.
Korábban a Fehér Ház már kiadott egy közleményt, miszerint Kínán múlik, hogy a saját országukban hogyan határozzák meg az elnöki poszttal járó jogosultságokat, és ebbe az Egyesült Államok nem kíván beleszólni.
A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee szerint “Kína kell döntést hozzon arról, mi a legjobb az országuknak”, bár Trump egyelőre az elnöki poszt időbéli korlátozását támogatja, ahogy azt a 2016-os kampány során is mondta.

http://www.hidfo.ru/2018/03/trumpnak-is-megtetszett-a-korlatlan-hatalom-otlete/

2018. március 3., szombat

Főleg idős asszonyokat tartóztatnak le gyűlöletbűncselekmény miatt migránspátyolgató Svédországban

Svédországban egy liberális jogvédő csoport a Facebook cenzúrázását folytatja. Bejelentéseiknek köszönhetően főként idős asszonyokat visznek bíróság elé, bevándorlásellenes hozzászólások miatt.
Az aktivista csoport a szólásszabadság védelmezőjének gondolja magát, és fő tevékenységi profilja, hogy a Facebookot böngészve gyűlöletkeltő kommenteket keres, amiről értesítéseket küld a rendőrségnek – írja a Svenska Dagbladet svéd napilap.
Véleménybűncselekmény
A beszámoló szerint a Näthatsgruppen nevű szervezetet 2017-ben alapították liberális demokrata aktivisták, akik hálózatépítésbe kezdtek és ennek köszönhetően ma már ügyvédek, volt rendőrök és programozók közössége folytatja a Facebook cenzúrázását, “véleménybűncselekmények” után kutatva.
Az aktivista csoport különböző szoftveres megoldásokat alkalmazva kulcsszavak alapján próbálja megtalálni a “gyűlöletkeltő” bejegyzéseket. Az eredményeket később egyénileg átvizsgálják, és megpróbálják megállapítani a szerző személyazonosságát, amit képernyőmentésekkel együtt elküldenek a rendőrségnek.
2017-ben 800 ilyen “gyűlöletbeszéd” esetről értesítették a hatóságokat, melynek eredményeként 77 bírósági eljárás indult.
“Zavaró dolgok”
A projektigazgató Tomas Åberg azonban a Svenska Dagbladet lapnak nyilatkozva elmondta; nem egészen így gondolták a szólásszabadság védelméért folytatott harcot. A liberális aktivisták azzal az elgondolással kezdték a projektet, hogy fiatal neonácik gyűlöletkeltése ellen fognak fellépni, de a gyakorlatban kiderült, hogy leginkább nyugdíjasok, főként idős asszonyok ellen indul bírósági eljárás a tevékenységüknek köszönhetően.
Åberg elmondása szerint megdöbbentő, hogy 65 évnél idősebb asszonyok “mennyi zavaró dolgot írnak a Facebookra”, különösen olyan cikkek alá, melyek arról számolnak be, hogy migránsok idős asszonyokat gyilkoltak.

http://www.hidfo.ru/2018/03/foleg-idos-asszonyokat-tartoztatnak-le-gyuloletbuncselekmeny-miatt/

2018. március 2., péntek

Amerikai helyett európai légierőt akar Németország

A német védelmi minisztérium az Eurofighter Typhoon negyedik generációs vadászbombázó repülőgépeket tartja első számú jelöltnek, melyek 2025-től a jelenleg használt Tornadok helyébe léphetnek. A minisztérium szerint az európai gyártású gépet előnyben kell részesíteni az amerikai alternatívákkal szemben.
Szerdán a német védelmi minisztérium közölte; az európai országok által fejlesztett gépet előnyben kell részesíteni az amerikai alternatívákkal szemben. Ilyen lenne például a Lockheed Martin F-35 gyártmánya, amit nem fog megvenni Németország, mert ehelyett inkább az európai védelmi ipart támogatnák – áll a Handelsblatt beszámolójában.
Ralf Brauksiepe védelmi miniszter helyettes szerint az amerikai gyártmányú F-35, F-15E és F/A-18E/F gépekre csak másodlagos alternatívaként tekintenek, ehelyett inkább az Eurofighterek megvételére összpontosítanak a közeljövőben.
Brauksiepe elmondása szerint erre amiatt van szükség, mert ezáltal nem az Egyesült Államokban, hanem Európában teremtünk értéket.
Korábban amerikai fegyvergyártó cégek képviselői számos – titkosított – eligazítást tartottak német tisztviselőknek, melynek során megpróbálták őket meggyőzni arról, hogy a mintegy 90 Tornado leszerelése után az amerikai cégek gyártmányait vásárolják meg.

http://www.hidfo.ru/2018/03/amerikai-helyett-europai-legierot-akar-nemetorszag/

2018. március 1., csütörtök

Elismerte a HVG: Soros-terven dolgoznak



A HVG újságírójának egy véletlen elszólásából kiderült, hogy a liberális lap a Soros-terv végrehajtásán dolgozik.
Többedmagára vonatkozóan beszélt a “Soros-terv” végrehajtásán dolgozó emberekről a HVG újságírója, “hvg.hu“. A név nélkül közölt publicisztika szerzője egy freudi elvétést ejtve azt írja, csak a magyar nép nagylelkűségének köszönhető, hogy ő és más emberek tovább dolgozhatnak a tömeges bevándorlási programon.
“a magyar nép nagylelkűségének köszönhető, hogy a Soros-terven mesterkedők sértetlenül és vidáman élhetik az életünket” – írta, többes szám első személyben, ami így azt jelenti, hogy a Soros-terven mesterkedők az ő liberális újságírói életüket élik.
Nem ez az első alkalom, hogy a HVG.hu nyíltan közösséget vállal G. Soros programjával. Korábban, a bevándorlási válság tetőzésekor publikáltak egy “Szerelmem, a migráns” című cikket, ami arra biztatta az olvasókat, hogy a menekülttáborokban próbáljanak maguknak “szerelmet találni.”


http://www.hidfo.ru/2018/03/elismerte-a-hvg-soros-terven-dolgoznak/

2018. február 28., szerda

A kártyás fizetésnek – csak elönyei vannak?

 

A bankok után már kiskereskedők is elkezdtek a készpénzzel való fizetés után külön dijat felszámolni – azzal az indokkal, hogy ez többletmunkával jár. á „A napi bevételeket meg kell számolni, biztonságba kell helyezni és el kell szallitani a bankba.“ allitja a „Nord” Kereskedelmi Szövetség alelnöke Hans-Jürgen Frick. Ez az érvelés szinte cinikusan hangzik, ha a sulyos következmenyekre gondolunk: A növekvő készpénzfizetési illetékek a vásárlókat egyre inkább a kártyás fizetésre kényszerítik és a készpénz teljes megszüntetéset segitik elö. Ez egyenes utat nyit a bankok és kormányok számára ahhoz, hogy közvetlenül hozzáférjenek az összes elerhetö vagyonhoz és ellehetetleniti a jól bevált matrac alatti tarolas lehetöseget! Ez valóban pozitív irányba mutató fejlődés? Vagy inkább beigazolódni látszanak a költő szavai, aki azt mondta: Aki a farkastól kér tanácsot, az a nyája életével fizet." Aforizmus Bernhard Freidank (Vrie-..) 13. század

https://www.ln-online.de/Nachrichten/Wirtschaft/Wirtschaft-im-Norden/Kostet-Barzahlen-bald-Gebuehren
https://kenfm.de/norbert-haering-konsequenzen-einer-bargeldabschaffung/

 

Az USA Európát használná fel Oroszország elleni atomcsapásra

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az Egyesült Államok felkészíti az európai országokat arra, hogy taktikai nukleáris fegyvereket vessenek be Oroszország ellen.
A külügyminiszter kifejtette, hogy az USA súlyosan sérti az atomfegyverek leszereléséről kötött nemzetközi egyezményt, mert a NATO-országok arra folytatnak felkészülést, hogy az Európában elhelyezett amerikai atomfegyvereket bevessék Oroszország ellen.
“Az atomfegyverrel nem rendelkező NATO-tagországokat felkészítik arra, hogy az Európában elhelyezett nem-stratégiai amerikai atomfegyvereket használni tudják. Mindenki számára egyértelmű kell legyen, hogy az amerikai hadsereg felkészíti az európai országok fegyveres erőit a taktikai atomfegyverek Oroszország elleni bevetésére” – mondta.
Lavrov kijelentése szerint Oroszország készen áll arra, hogy további tárgyalásokat folytasson a nukleáris leszerelésről, ezáltal megakadályozva egy újabb fegyverkezési versenyt.
A külügyminiszter ugyanakkor kifejtette, hogy az atomfegyverek leszerelésekor – bár még mindig ez a meghatározó – ma már nem csak a földön és tengeren elhelyezett nukleáris töltetekre kell gondolni, hanem a folyamatban lévő fegyverkezés részeként a nagyhatalmak a Föld körül keringő katonai eszközökön is bevetésre készen álló atomfegyvereket tartanak készenlétben.
Lavrov elmondása szerint az európai állampolgárok képesek lesznek nemet mondani arra, hogy országaik területén az Egyesült Államok atomfegyvert tartson, de ehhez megfelelő tájékoztatásra van szükség.

http://www.hidfo.ru/2018/02/az-usa-europat-hasznalna-fel-oroszorszag-elleni-atomcsapasra/

Merkel: tényleg vannak no-go zónák Németországban

“No-go zónák” valóban léteznek Németországban, és a “túl sok menekült érkezése” számos kérdést vet fel – mondta Angela Merkel német kancellár egy televíziós interjú során. A vezető politikus nyilatkozatából kiderült, hogy minden, amit a liberálisok a bevándorlás kapcsán mondtak, hazugság volt.
Merkel az RTL-nek adott nyilatkozatában elismerte, hogy Németországban vannak olyan területek, ahol a helyi lakosság nem érezheti biztonságban magát, és itt az ideje annak, hogy a hatóságok végre tegyenek valamit a közbiztonság garantálása érdekében.
“Mindig is fenntartottam, hogy a közbiztonság fenntartása az állam feladata. Az államnál van az erőszakmonopólium, és az állam kell biztosítsa, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat, amikor nyilvános helyen járnak vagy találkoznak” – mondta.
Az interjú során Merkel cáfolta azokat az álhíreket, miszerint nincsenek no-go zónák Németországban, és egyértelműen kijelentette, hogy
vannak ilyen helyek, és ezeket nevükön kell nevezni, és a hatóságoknak tenniük kell valamit ennek kapcsán.
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag elismerte, hogy regnálása során kevésbé biztonságos hellyé tette Németországot, a kancellár az interjú során mindvégig kínosan kerülte az ő személyes felelősségének kérdését, és nem mutatott hajlandóságot az önkritikára.
Bár Angela Merkel nem jelentette ki egyértelműen, hogy a migránsok felelősek az erőszak terjedéséért, nem sokkal az interjú előtt nyilvánosságra jutott egy kormányzati tanulmány, melyből kiderült, hogy drámaian megnőtt a bűnelkövetés aránya a 14 és 30 év közti migránsok körében. A családügyi minisztérium megrendelésére készült tanulmányból kiderült, hogy a menekültek beözönlése robbanásszerűen növelte az erőszakos bűncselekmények számát Németországban.

http://www.hidfo.ru/2018/02/merkel-tenyleg-vannak-no-go-zonak-nemetorszagban/

Megírta az Index, hogy no-go zónák tényleg léteznek!

Elismerte az Index.hu szélsőségesen liberális hírportál, hogy tényleg léteznek no-go zónák Németországban. A nyugat-európai híreket gyakran perceken belül leközlő híroldal négy nap késéssel számolt be a német kancellár kijelentéséről, miután éveken át tagadta a no-go zónák létezését.
Négy nap – ennyi ideig tartott az Index.hu vélemény-tervezőinek, mire kitalálták, hogyan lehetne lekommunikálni, hogy az általuk igen mélyen tisztelt bevándorlás-párti kancellár kihúzta a szőnyeget a hazugságáradat alól, amit éveken át folytattak. A szélsőségesen liberális hírportál korábban rendszeresen hangoztatta, hogy Európában nincsenek is no-go zónák, és aki szerint mégis van, azok az emberek mind szélsőjobboldali álhírterjesztők, vagy az orosz titkosszolgálat fizetett trolljai.
A német kancellár egy hétfői interjúja során azonban bevallotta, hogy minden, amit a liberálisok korábban a bevándorlásról mondtak, hazugság volt, és gyakorlatilag éveken át azoknak volt igaza, akiket ők szélsőjobboldali álhírterjesztőnek, Putyin trolljának bélyegeztek.
“Angela Merkel elismerte, hogy Németországban is vannak úgynevezett no-go zónák, azaz a közkeletű definíció szerint olyan negyedek, melyekben a hatóságok csak korlátozottan tudják érvényesíteni a törvények uralmát, és kívülállók számára nem ajánlatos a belépés”írta az Index.hu ebben a sajtótörténeti remekműben, amivel egyértelműen nem sikerült megnyerni a hírversenyt, és valószínűleg Soma-díjat sem kapnak majd érte.
A szélsőséges hírportál emellett azt írja, hogy nem csak az ő köreikben, de német kormánykörökben is zavart okozott, hogy átszakadt a hazugság fala.
“A zavart jelzi, hogy Merkel szóvivője, Steffen Seibert sem volt hajlandó kibontani főnöke kijelentését, egy, a no-go zónák megnevezésére vonatkozó kérdést szerdán azzal ütött el, hogy „a kancellár szavai önmagukért beszélnek” – írja a liberális újságíró, aki egyébként pontosan addig hallgatta el a no-go zónák létezését, ameddig az amerikai Washington Post le nem közölte, hogy Merkel szerint mégis vannak no-go zónák.
Természetesen, a liberális újságírók hosszas hallgatása számos kérdést felvet. Nem a no-go zónákkal kapcsolatban, hiszen ezek létezése eddig is kész tény volt. A lényegi kérdés sokkal inkább az; ha a média a negyedik hatalmi ág, és a törvényhozó hatalomba megválasztott személyeket legalább négyévente le lehet szavazni és alkalmatlanság esetén el lehet zavarni, miért nem lehet elzavarni évtizedeken át azokat az újságírókat, akik nyíltan a szemünkbe hazudnak, és nyilvánvalóan képtelenek arra, hogy hiteles tájékoztatást folytassanak?
A sajtószabadság azt jelenti, hogy a liberális újságíróknak mindent szabad?


http://www.hidfo.ru/2018/03/megirta-az-index-hogy-no-go-zonak-tenyleg-leteznek/



Megbukott a bevándoroltatás ideológiája

A francia Nemzeti Front EP-képviselője szerint Angela Merkel német kancellár a no-go zónák létezésének elismerésével gyakorlatilag kijelentette, hogy a “nyitott kapuk” politikája kudarcot vallott, és a bevándorlás problémát jelent Európa számára.
Angela Merkel a no-go zónák létezésének elismerésével megerősítette, hogy a tömeges bevándorlásnak negatív következményei vannak, és a migráció hosszú távon árt Európának – mondta Gilles Lebreton, a francia Nemzeti Front EP-képviselője a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva.
A politikus szerint már Angela Merkel is felismerte, hogy felelős a kialakult helyzetért, hiszen az RTL-nek adott nyilatkozata erről tanúskodik.
“Merkel elkezdte felismerni, mi a következménye annak, hogy felelőtlenül támogatta a tömeges bevándorlást? Úgy tűnik, mert az imént épp elismerte, hogy Németországban vannak no-go zónák; olyan területek, ahol a német törvények nem érvényesek. Merkel azt is elismerte, hogy erre a jelenségre csak akkor kezdett felfigyelni, amikor már több millió migránst engedett be Németországba” – mondta.
A politikus szerint Angela Merkel televíziós nyilatkozata egy beismerő vallomás, mert abban gyakorlatilag kijelentette, hogy nem védte meg Németországot, és az ő politikájának köszönhetően bizonyos régiókban az emberek nem mernek kimenni az utcára.
A no-go zónák létezéséről már 2015-ben is beszélt az európai sajtó, de a tömeges bevándorlás ideológiáját támogató liberálisok ezt összeesküvés-elméletnek nevezték. No-go zónának azokat a területeket nevezik, ahol az állami erőszakmonopólium már nem érvényesül, mert oda gyakran a rendőrök sem mernek bemenni.

http://www.hidfo.ru/2018/03/megbukott-a-bevandoroltatas-ideologiaja/