2017. június 10., szombat

TERRORISTA ÁLLAMOK RENDELIK MEG A GYILKOSSÁGOKAT

Az elmúlt három évben megszaporodtak Európában az úgynevezett „terrorista” merényletek.

NEM TERRORISTÁKRÓL, HANEM BÉRGYILKOSOKRÓL VAN SZÓ
Európában a terrorista merényletek a 70-es években kezdtek elszaporodni, akkoriban az olaszoknál a P2-es szabadkőműves páholy rendelte meg ezeket, míg Németországban a Vörös Birgádok nevű bandák, akik mögött szintén zsidó érdekek húzódtak meg. A háttérről és a megrendelőkről akkor sem és azóta sem beszélnek. Az első nagyobb feltünést keltő tömeggyilkosságot a norvégoknál követte el a szabadkőműves ügynök (Breivik), aki 2011-ben 77 fiatalt és több felnöttet ölt meg. Jelenleg fényűző börtönben tölti idejét. Most nem soroljuk fel az összes többi merényletet, amelyek az USA-ban történtek főleG, majd áttették a célpontokat Európa meghatározott országaiba. Először a franciákat vették célba 2015-ben a zsidó szennylap szerkesztőségénél, de ez az ügy egy nagy szélhámosság volt, amit most nem részletezünk. Ezt követően Németország volt a célpont és kisebb mértékben a svédek. Sokan azt hihehették, hogy ezzel vége a megtámadott országok sorának. Most újabban Angliát szemelték ki, de ennek is meghatározott célja volt. A hírekben és a világsajtóban mindenütt úgy állítják be ezeket az ártatlan lakosok elleni merényleteket, mintha ezeket valami vérgőzös, bosszúálló iszlám egyének ötlete lett volna, holott ők valójában csak bérgyilkosok, parancsvégrehajtók. Az is hazugság, hogy az Iszlám Állam adta nekik parancsot, mert ilyen állam nincs, csak egy titokban tartott terrorbanda, akiket főleg amerikai fegyverekkel láttak el és a célokat Izraelből üzengetik meg nekik, összefogva a CIA-val. Közel jó öt év telt el, de még semmilyen Iszlám Állam vezetőt nem neveztek meg pontos névvel. Hát meg hogy lehet? Miközben mind Ameriában, mind Izraelben pontosan tudják kik a terrobanda vezető, akiket néha emlegetnek, de nem név szerint. Az időpontot, a célpontokat, az országokat és azt hogy hol és hogyan követik el a merényleteket, azt a cionista szabadkőművesek döntik el. Hogy mennyire megtervezett módon gyilkolnak és mennyire leplezik a szándékaikat, az most Angliában az elmúlt négy hónapban kiderült, mivel annyira primitív módon cselekedtek, amiből vissza lehet következtetni az eltervezett céljaikra.
Tegnap a rádióban a szakértők jó fél óráig szövegeltek a legutóbbi angliai választások eredményeiről, de a miniszterelnöknő rossz szereplése, pártjának gyengüle kapcsán egyáltalán nem hozták fel a bekövetkezett három merényletet. Mi volt ezekkel a célja a szabadkőműveseknek? Az, hogy Angliát legyengítsék amikor az EU-ból való kilépési tárgyalásokra sor kerül, ugyanis Theresa May „kemény” kilépést és kemény tárgyalásokat hirdetett meg az EU-val szemben, mivel az EU valami elképesztő nagy számlát nyújtott be az angoloknak, hogy fizessenek a kilépésért. Ebben az angolok elleni bosszúállásban valószínű Soros keze is benne lehetett, hiszen időközben már nyílvánvalóvá vált, hogy az EU szálait is ő mozgatja. Még az első két merényletet (London és Manchester) úgy ahogy el lehetett könyvelni, de a megrendelő gyilkosok csak most buktak le, amikor az angol szavazás előtt pár nappal előjöttek a harmadik merénylettel. Csak azért, hogy a kormányfő pártját legyengítsék a választáson és ez sikerült is nekik.
Az első londoni merénylet március vége felé volt, ahol 5 halott volt a londoni hídon és a parlament közelében elkövetett merényletnél. A következő nagyobb figyelmeztetés May kormányfőnek a manchesteri merénylet volt 22 áldozattal, majd közvetlenül a júniusi választás előtt jött a harmadik merénylet egy másik londoni hídon.Kép: 1-ső kép lezüllesztett angol rendőrök iszlám köszöntéssel szórakoznak, 2-dik kép az első londoni merénylet, ahol a parlament közelében egy rendőrt leszúrtak 3-dik képen, mert az angol rendőrnél nem lehet lőfegyver...4-dik kép igen érdekes, mert a mentőhelikopter odalán alul jól látható a „freemasons” szabadkőművesek felirat. Az 5-dik képen a legutóbbi gyilkosok, a 6-dik képen a manchesteri ártatlan áldozatok

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/terrorista-%C3%A1llamok-rendelik-meg-gyilkoss%C3%A1gokat

Szerbia pert indít a NATO ellen az ország lebombázása miatt

Szerbia megalakít egy nemzetközi jogi csoportot, melynek célja, hogy összegyűjtse a világ legjobb ügyvédeit, és pert indítson a NATO ellen, amiért 1999-ben lebombázta az országot.
A Tudósok és Művészek Szerb Királyi Akadémiájának kezdeményezésére felkeresik a legjobb német, francia, olasz, orosz, kínai, brit és török ügyvédeket, hogy előkészítsék a NATO elleni pert.
A NATO 1999 márciusában bombázta Jugoszláviát és kezdett katonai beavatkozást Koszovóban, amit előtte az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem engedélyezett, ezért a nemzetközi jog sértésével történt.
Az Orosz Ügyvédek Nemzetközi Társulatának alelnöke, Mihail Ioffe a Szputnyik rádiónak nyilatkozva azt mondta, még van lehetőség a NATO számon kérésére, de ezt a jogi eljárást Szerbia közvetlenül az 1999-es bombázások után kellett volna lefolytassa, amikor még mindenki számára látható a pusztítás.
„Jogi nézőpontból már akkor vádat kellett volna emeljenek, amikor a károkozás megtörtént, a légicsapások következménye mindenki számára látható volt, nem most, amikor a nyomai már nem megkérdőjelezhetetlenek. Ennek ellenére máig látszódnak nyomai az emberek egészségi állapotán, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.” – mondta. Elmondása szerint ennek okán még mindig járható út ez az eljárás, a NATO számon kérhető az ország lebombázása miatt.
Ugyanakkor számos megoldandó probléma felmerül, amivel szembesülni fognak az eljárás során. „Kérdés, hogy az Egyesült Államok számon kérhető-e ezen a téren. Más országok szintén hárítani próbálják majd a felelősséget. A legnagyobb akadály, hogy az 1999-es bombázásokat egyetlen nemzetközi hatóság sem ismerte el nemzetközi agressziónak.”
„Az ENSZ nem engedélyezte a bombázásokat, de később az ennek ellenére végrehajtott műveleteket nem ismerte el agressziónak. Úgy gondolom, ez kellő alapot adhat a diplomáciai alkuhoz, amiből Szerbia profitálhat.” – mondta.
A NATO 1999. március 24-én bombázta le Szerbiát, az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül. Az „Operation Allied Force” a katonai szövetség által valaha végrehajtott legnagyobb hadmozdulat volt, és az első alkalom, hogy a NATO az ENSZ BT felhatalmazása nélkül katonai erőt alkalmazott egy szuverén ország ellen, ami nem jelentett veszélyt a katonai szövetség tagjaira.
A hadmozdulatok során a NATO 2300 rakétát lőtt ki mintegy 1000 célpontra, és 14000 bombát dobott le – beleértve szegényített urán bombákat is, melynek köszönhetően drámaian megnőtt a rákos megbetegedések száma. A hadmozdulat során több mint kétezer civilt gyilkolt meg az amerikai vezetésű koalíció, beleértve 88 gyermeket, és több mint 200000 szerb volt kénytelen elhagyni Koszovót a bombázások következményeként.

http://www.hidfo.ru/2017/06/szerbia-pert-indit-a-nato-ellen-az-orszag-lebombazasa-miatt/

Nem csak a németek, az egész NATO-misszió elhagyhatja Törökországot

A török fegyveres erők veterántanácsának volt vezetője szerint Törökország alig fogja megérezni a németek kivonulását az Incirlik bázisról, és következő lépésként az egész létesítmény bezárására is sor kerülhet.
Nem csak a Bundeswehr kezd el kivonulni Törökországból, a kormány elmozdítására tett kísérlet miatt olyan feloldhatatlan feszültség alakult ki, ami miatt az országban működő NATO-missziót is távozásra kényszeríthetik. A török fegyveres erők veterántanácsának volt vezetője, Korai Gurbuz a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta; miután a németek Jordániába áthelyezték az Incirlik bázison szolgálatot teljesítő 260 katonát, a létesítményből az amerikai missziót is elkezdhetik kivonni.
Az Incirlik bázison szolgáló német katonák kivonulása egyértelműen az egész NATO-misszióra vonatkozik, hiszen a német fegyveresek az amerikai vezetés alatt működő koalíció részeként állomásoznak Törökországban. Gurbuz szerint Törökországban meg sem fogják érezni a németek kivonulását, hiszen ez a misszió eleve nem Törökország érdekei mentén működik.
Nem fogják megérezni a kivonulást. Ha engem kérdez, azt mondom, az Incirlik bázist be kel zárni. A NATO-csapatok kivonása csak jót tenne az országnak és biztonságosabbá tenné a régiót.” – mondta.
Az Incirlik bázisról kivonulással kapcsolatban hozott döntés Sigmar Gabriel német külügyminisztertől származik, aki sikertelenül próbálta a török kormányt nyomásgyakorlással rákényszeríteni arra, hogy engedje be a német politikusokat a létesítménybe. Korábban a török kormány azzal indokolta a politikusok kitiltását, hogy a német delegáció tagjai terrorszervezetet támogathatnak. Márciusban azonban a török védelmi miniszter nyíltan beszélt arról, hogy a német titkosszolgálatok is érintettek lehetnek a tavalyi puccskísérletben. Ennél fogva az Incirlik létesítmény körüli feszültség inkább szól a német titkosszolgálatok törökországi működésének korlátozásáról, mint üres diplomáciai játszmáról.
A bukott puccskísérlet előtti években már számos alkalommal zajlott tömeges tüntetés az Incirlik légibázis előtt – a török lakosság egy tekintélyes hányada úgy gondolja, hogy a bázist be kellene zárni és a NATO fegyveres erők el kell hagyják az országot. A közvéleménynek ez a vonulata még inkább felerősödött, miután a török kormány nyíltan a NATO-szövetséges országokat vádolta meg azzal, hogy fegyveres úton el akarták mozdítani a kormányt.
...............
http://www.hidfo.ru/2017/06/nem-csak-a-nemetek-az-egesz-nato-misszio-elhagyhatja-torokorszagot/

2017. június 9., péntek

Globalista családfák

 

Jó estét kívánok Hölgyeim és Uraim! Szeretettel üdvözlöm Önöket a Klagemauer TV-n. Ma este többek között a következő témákkal: Már az egyiptomiak felfedezték Amerikát! Ősi térképek mutatják, hogy már a fáraók idejében kellett lennie egy tengeri kereskedelmi útnak Egyiptom és Amerika között. Királyi vérfertőzés: Az angol királyi család vérfertőzéses származási vonala visszavezethető egészen fáraó őseikig. A modern szexuális nevelés atyja sátánista volt. Az iskoláinkban napjainkban bevezetendő szexuális nevelés a sátánizmusból fakad. Globalista családfák: A Bush család speciális családfáját vizsgáljuk meg közelebbről. Ez a nap is olyan volt, mint a többi. A kis szőkeségnek a CBS híradójában fogalma sem volt róla, hogy milyen globális lavinát indíthat el az Early Show­ban leadott rámenős interjújával. De kimondta, amit kimondott, és ahogy ez a szavakkal történni szokott, szárnyra kaptak, és futótűzként terjedtek el az egész világon. Röviden: Egy hivatalos angol családfakutatásból kiderült, hogy milyen vérrokonság áll fenn pl. Barack Obama, a Bush család, az angol korona, és az összes faj és ország vezető rétegei között. Hogy Aleister Crowley milyen kitüntetett szerepet játszott ebben a mind idáig titokban tartott vérvonalban?...á, Ön sem tudta, hogy a terraherz.de szerint KRAULI többek között a Föld hatalmasaival is vérrokonságban állt! Akkor most válik csak igazán érdekessé a dolog! Köszönjük a további információkat! Crowley Aleister, angol okkultista, *1875 - 1947; írásai révén az okkult sátánizmus szellemi vezetője lett. Forrás: Lexikon: DER GROßE BROCKHAUS (1. kötet) Királyi vérfertőzés tb. Az ókori királyságok a vagyon és a hatalom családban tartása érdekében vérfertőzéshez folyamodtak: az anyák összeházasodtak a saját fiúgyermekükkel, a fiúk feleségül vették a saját lánytestvérüket, stb. Az angol királyi család vérfertőzéses leszármazása visszavezethető egészen egyiptomi fáraó őseikig. Mi is történt az akkori fáraókkal? Valamikor Egyiptomból uralták le a világot. És mi is történt ezután? Csak úgy felszívódtak? Nem. Mivel a nép már nem viselte el őket, elbújtak és titkos szövetségek segítségével uralkodtak tovább. Egyiptomból átköltöztek Európába és megalapították a Római Szent Birodalmat. Innen aztán támaszpontokat építettek ki egész Európában. Csak a saját családjaikon belül házasodtak. Nagy-Britannián keresztül terjesztették ki globális hatalmukat. A Windsor név egyébként nem az igazi neve az angol királyi családnak. Ezt a nevet a közelmúltban vették fel, bizonyára azért, hogy igazi leszármazásukat és vérvonalukat elrejtsék. Anglián keresztül terjesztették ki globális hatalmukat Washington D. C.-re, és a többire. Összefoglalva: 1 család, 1 vérvonal, 1 hatalom! Az igazság néha torzabb, mint a képzelet! Globális családfák is. Obama amerikai elnök legalább két királyi elődre hivatkozhat: I. Oroszlán Vilmos skót és II. Henrik angol királyra. Obama minimum hat amerikai elnökkel áll rokonságban: Jimmy Carter (7. félunokatestvér 4. fokon), Harry S. Truman (7. unokatestvér 4. fokon), a két Georg Bush (10. unokatestvér 2. és 3. fokon), Woodrow Wilson (Obama 6. unokatestvérének 6. fokon a férje) és James Madison (3. unokatestvér 10. fokon). Obama ezenfelül Dick Cheney alelnök 9. unokatestvére 2. fokon. Rokona még Jack Kerouac-nak és Diana hercegnőnek is! Ez egy szó szerinti sógor-komaság! Több jogalkotó és alkotmánybíró is Obama rokonságához tartozik. Ha tovább követjük a családfáját, mindenféle hírességet találunk közöttük: Madonna, Celine Dion, Tom Hanks, Brad Pitt, unokahúgával Angelina Jolieval stb. „Az amerikai kontinenseket mindig ugyanazok a brit és európai királyi házak szállták meg és irányították, akiket az úgynevezett függetlenségi háborúkban - a történelemkönyvek állításai szerint - előzőleg legyőztek.” Már az egyiptomiak felfedezték Amerikát! Újabb régészeti leletek megdöntik Amerika betelepítésének történetét. Már Krisztus előtt 300 évvel feltérképezte az egyiptomi Erasztothenész az Atlani-óceán nyugati részén a lakott szárazföldeket. Ezenfelül antik térképek is mutatják az amerikai kettős kontinenst az Antarktisszal együtt századokkal azok „hivatalos felfedezése” előtt. Óegyiptomi hajók az ősi térképeken mutatják, hogy a fáraók idejében egy tengeri kereskedelmi útnak kellett lennie Egyiptom és Amerika között. Erről tanúskodnak az egyiptomi múmiákban talált nikotin és kokain is. Bush minden európai uralkodóval szoros rokonságban áll, akár trónon van az illető akár nincs. „Amerikában 1789-től Georg Washingtontól Bill Clintonig az összes választást legtöbbször a brit vagy a francia királyi géneket hordozó jelöltek nyerték meg.„Bill Clintonig 42 elnökből 33 a következő két személlyel állt rokonságban: Nagy Alfréd, angol királlyal és Nagy Károllyal. 19 közülük rokona III. Edward angol királynak, akitől 2000 vérvonal vezet Károly hercegig. A Bush-ok családfája George Walker Bush szűkebb vérrokonai között található többek között az ifjabb Joseph Smith, (a mormon szekta megalapítója, amely ugyanazokat a szimbólumokat és szertartásokat használja, mint a szabadkőművesség). Sir Winston Churchill, Franklin D. Roosevelt, Richard Nixon, Gerald R. Ford; Lincoln volt Bush 7. unokatestvére 5. fokon… John Kerry a 9. kétszeres unokatestvére stb. John McCain Laura Bush, George W. Bush unokatestvére 6. fokon. Olyanok is vérrokonaik, mint a Playboy alapítója, Hugh Hefner, stb. Végül pedig a terraherz-worldpress.com szerint a modern sátánizmus alapítója Aleister Crowley nemzette Barbara Busht, George W. Bush anyját, és így tovább. Tehát ez az 1 vérvonal uralja az egész világunkat! Sólyom fejemmel kivájom a kereszten függő Jézus szemét. Rávetem szemeim Mohamedre és megvakítom. Karmaimmal kitépem az indiaiak, a buddhisták, a mongolok, húsát. (Aleister Crowley) A modern szexuális nevelés atyja sátánista volt rb. Az mostanában az iskoláinkban bevezetésre kerülő szexuális nevelés a sátánizmusból fakad. Alfred Kinsey 60-as évekbeli tanulmányaira alapul. Kinsey viszont sátánista volt, mégpedig bevallottan a XX. század legnagyobb sátánistájának, Aleister Crowleynek a követője. Minden esetre kevesen tudják, hogy Crowley borzasztó sátánista rituálék során gyermekeket gyalázott meg, aztán megölte és feláldozta őket. Kinsey tanulmányai szintén főleg pedofil perverz kísérletekből származnak, amelyeket csecsemőkön és kisgyermekeken végeztek. Ezeket volt, hogy napokon át stimulálta szexuálisan. Saját bevallása szerint egészen addig, amíg aztán azoknak spasztikus görcseik és eszméletvesztési rohamaik nem lettek. A világ urai lebuktak, hogy Moloch szertartáson vettek részt! 2000. július 15-én egy 100 éves titokról hullott le a lepel: Az Észak-Karolina erdeiben, (Bohemian Grove) amerikai elnökök, bankárok, a nemzetközi politikai élet, kormányok, a gazdasági élet, a vallások, a média vezető funkcionáriusai, tudósok, stb. rendszeresen azért gyűlnek össze, hogy áldozatot mutassanak be Molochnak. A Lucifer iránt elkötelezett körök az óegyiptomi időktől fogva Molochnak mutattak be áldozatot. A sátáni szertartás folyamán elsősorban kisgyermekeket, állatokat, de felnőtt embereket is feláldoztak. Hangfelvételek is tanúskodnak a Bohemian Grove-ban folyó homoszexuális kéjelgésről. A résztvevők persze tagadják, hogy élő embereket áldoznak fel Moloch tüzében. Hihetünk-e egyáltalán azoknak az erőknek, akik hazug kifogásokkal szemrebbenés nélkül mindenki szeme láttára egész országokat égetnek fel kamerák előtt, mint pl. Irakot és a többieket? Hét éves voltam, amikor először tartották azt a kést a torkomhoz, amivel általában a gyermekeket, magzatokat, állatokat... ölték meg. Meg kellett esküdnöm, hogy erről soha senkinek sem fogok beszélni. A rituálék alatt gyakran dobtak be egy pedofil férfiakból álló bandába, ahol arra szoktattak, hogy ellenkezés nélkül hagyjak magamon mindent elkövetni. Ütöttek, korbácsoltak, vizeletet itattak, székletet etettek velem... A nemi szervemnél mindig nagy fájdalmakat okoztak. Bármikor megerőszakoltak kedvük szerint, és mindenféle undorító dolgokra kényszerítettek, amit velük kellett tennem. Kaptam verést, elektro-sokkot, injekciókat, drogokat... aszerint,hogy mit akartak velem kezdeni. Bizonyos ünnepeiken, gyermekeket, magzatokat áldoztak, öldöstek le az oltáron. Amikor még kicsi voltam, néznem kellett ezeket, később nekem is részt kellett vennem a gyermekek, a halott magzatok feldarabolásában, a húsukból egy darabot enni, a vérükből inni... A legrosszabb az volt, hogy mindezekkel magamra maradtam, nem volt szabad soha erről beszélnem. Ez után a sokkoló beszámoló után tisztelt nézőink szeretnénk felhívni figyelmüket a Sátán-szektákról szóló német nyelvű Themenblockunkra és magyar adásunkra. Ott feltesszük a kérdést, hogy vajon kik a fehér mellényes urak, „Vajon kik állnak a meghátráló hivatalok hátterében” és hogy a „Sátánisták gyilkolnak, de vajon hol vannak a szektaszakértők”? Tisztelt Nézőink! Ez a legújabb „genealógiai lelet” bizonyítja azt a tényt, hogy valóban létezik a szabadkőműves Titkos társaság általi összeesküvés. Azt hogy ezek Lucifert illetve Sátánt istenükként tisztelik, már többek között bemutattuk a „Mennyire humánus a szabadkőműves csúcs?” című adásunkban. Kívánjuk, hogy további egyértelmű bizonyítékok vezessenek ezeknek a sátáni alantas titkos szervezeteknek a kiszelektálásához. Számtalan ember a tanú rá, hogy a sátánisták képmutatók és semmiféle aljasságtól nem riadnak vissza. Mára elbúcsúzunk Önöktől. Legközelebb is tartsanak velünk.

 

von tb./is./rb.

Quellen/Links: Lexikon: DER GROSSE BROCK- HAUS (Bd. 1) Terraherz.de: Die 13 satanischen Blutlinien www.youtube.com/watch?v=aDlM0U0-30E
Die Satanische Blutlinie auf dem Weg zur Weltherrschaft Teil 1 www.youtube.com/watch?v=mCBa8QqaaC4&list=PLEF9B19C065A2A1BD
https://disc.yourwebapps.com/discussion.cgi?disc=149495;article=121746
Michael Tsarion: Astrotheology and Sidereal Mythology Dominique Görlitz Experimentalarchäologe www.youtube.com/watch?v=vytTmT9Ho78
Offizielle Genealogie Englands: Burke´s Peerage, London https://ericdubay.hubpages.com/hub/bloodlines
Spiegel 1905 Wikipedia Film "Urväter der Frühsexualisierung" mk-tv.info?show=kinsey Film "Sexzwang", mk-tv.info?show=sexzwang www.youtube.com/watch?v=P0k7wWbOB9k

 

Az USA területéről minden nap hackertámadás éri Oroszországot

A Kreml szóvivője szerint Oroszországot minden nap hackertámadás éri az Egyesült Államok területéről, mégsem fogalmaznak meg olyan nevetséges vádakat, hogy ezeket a támadásokat a Fehér Ház utasítására vagy az amerikai titkosszolgálatok követték volna el.
Minden nap észlelünk olyan hackertámadásokat, melyeket az Egyesült Államok területéről követtek el, beleértve az orosz elnök weboldalát célzó támadásokat is.” – mondta Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva. A szóvivő hozzátette, hogy napi rendszerességgel a világ számos országából történnek hasonló támadások.
Arra a kérdésre, hogy ezekért a támadásokért a Kreml amerikai titkosszolgálatokat tart-e felelősnek, Peszkov azt mondta, hogy ő csak az „Egyesült Államok területéről” végrehajtott támadásokról beszélt.
Nem akarom a közvéleményt megnevettetni egy olyan állítással, mely szerint Washington áll a hackertámadások mögött. Az a tény, hogy egy hackertámadást egy adott ország területéről követtek el, nem jelenti, hogy abban a hivatalos hatóságok is érintettek voltak.” – mondta.
Az orosz külügyminisztérium korábban számos próbálkozást tett abba az irányba, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közt valamiféle együttműködés alakuljon ki a kiberbűncselekmények elleni harc terén, de erre az amerikai fél mindeddig nem mutatott hajlandóságot.
Amerikai sajtóorgánumok és az általuk közölt anyagokat kritika nélkül átvevő európai média gyakran vádol “orosz hackereket” különböző kiberbűncselekmények elkövetésével. Ezeket rendszerint annyi bizonyítékkal tudják alátámasztani, hogy egy adott támadást Oroszország területéről követtek el. Ilyen esetekben rendszerint azt a feltételezést is hozzákapcsolják, miszerint ebből egyenesen következik, hogy orosz titkosszolgálatok követték el a támadást és személyesen Vlagyimir Putyin parancsára.

http://www.hidfo.ru/2017/06/az-usa-teruleterol-minden-nap-hackertamadas-eri-oroszorszagot/

2017. június 8., csütörtök

A Fenevad Magyarországra kényszerítené Gyurcsány programját

Vera Jourová, az Európai Unió igazságügyi biztosa azzal fenyegetőzik, hogy megvonják a kohéziós támogatásokat Magyarországtól, ha nem veszünk részt az európai ügyészi hivatal működésében.
Az uniós vezető javaslata szerint azok a tagállamok, melyek nem vesznek részt a Demokratikus Koalíció által erőltetett Európai Ügyészség felállításában, 2021-től már nem kaphatnák meg a kohéziós forrásokat, ami 2014 és 2020 közt több mint 60 milliárd eurót jelent.
Az Európai Unió 20 tagállamának igazságügyi miniszterei ma megállapodtak abban, hogy létrehozzák az Európai Ügyészséget. Az újabb uniós hivatal célja, hogy Brüsszel szabályozni tudja, hogy csak az európai integráció tovább mélyítését támogató pártok juthassanak uniós forrásokhoz. Az újabb tagállami jogkörök elvételét „csalással szembeni fellépés”-ként próbálják eladni a választóknak.
Megküzdünk Brüsszellel
A mai találkozón Magyarország mellett Lengyelország, Hollandia, Málta, Svédország, Dánia, Írország és az Egyesült Királyság tiltakozott a kezdeményezés megvalósítása ellen. Előbbi 5 ország jelezte, hogy nem támogatja az Európai Ügyészség létrehozását, utóbbi 3 pedig nem fog részt venni a működésében, de nem fogja megakadályozni a több tagállam mélyebb integrációját.
Vera Jourová igazságügyi biztos egyértelművé tette; lehet nem részt venni a nemzetállamok felszámolásában, de akkor az uniós források sem lesznek elérhetőek egy idő után. Javaslata szerint 2021-től vonnák meg a kohéziós forrásokat azoktól a tagállamoktól, melyek nem akarnak részt venni az Európai Ügyészség működésében.
Ez azt jelenti, hogy a következő parlamenti ciklus végére Magyarországnak valamilyen – pl. orosz – forrásból pótolnia kell a kieső uniós pénzeket, ami elég jelentős összeg ahhoz, hogy a széles nyilvánosság megérezze a hiányát, ha hirtelen eltűnik.
Az Európai Ügyészség felállítására elsőként 2000-ben tettek javaslatot. Gyurcsány Ferenc radikális atlantista pártja már megalakulása óta támogatja ezt a kezdeményezést, ami újabb nemzetállami jogkörök elvonását jelenti, és egy újabb lépés az Európai Egyesült Államok létrehozása felé.
Az ehhez hasonló kezdeményezések miatt Magyarország előtt két alternatíva áll: egyik a nemzetállami jogkörök apránként átadása Brüsszelnek és végül a feloldódás – másik, hogy az ország még a következő parlamenti ciklus során teljes egészében alternatív forrásokkal kell kiváltsa az uniós pénzeket.

http://www.hidfo.ru/2017/06/az-europai-unio-magyarorszagra-kenyszeritene-gyurcsany-programjat/

A Fenevad szankciókat hoz, ha nem engedjük az etnikai arányok megváltoztatását

Az Európai Bizottság figyelmeztetett, hogy szankciókat hozhat Lengyelország, Magyarország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia ellen, ha a következő hét kezdetéig nem változtatnak azon az állásponton, hogy nem hajlandóak befogadni a kvóta alapján kiosztott migránsokat.
A visegrádi csoport eddig egységesen ellenezte az Európai Bizottság elgondolását, mely szerint színesbőrű migránsokat kellene tömegesen letelepíteni azokban az európai országokban, ahol eddig ilyen etnikai hátterű népek még nincsenek jelen nagy létszámú kisebbségként. A figyelmeztetés szerint azonban Lengyelország és Magyarország még júniusban meg kell kezdje a migránsok letelepítését, ellenkező esetben az Európai Unió szankciókat fog hozni.
Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi biztos szerint nemsokára megkezdik az eljárást, mert ezek a tagállamok az elmúlt egy év folyamán egyetlen migránst sem fogadtak be, és nem is tettek ígéretet arra, hogy a későbbiekben megkezdik a betelepítést.
A Bizottság szeptember 2015-én állapodott meg a Görögország és Olaszország hatóságai által beengedett migránsok európai országok közti elosztásáról, többek közt a GDP és számos gazdasági tényező figyelembevételével.
Az intézkedés ellen leginkább a visegrádi országok tiltakoznak, hiszen ezekben az országokban még nem él a lakosság számára zavaró létszámban fekete és arab kisebbség, ezért az Európai Bizottság kvótarendszere a visegrádi országokban az etnikai arányok mesterséges átrendezését jelentené.


http://www.hidfo.ru/2017/06/az-eu-szankciokat-hoz-ha-nem-engedjuk-az-etnikai-osszetetel-megvaltoztatasat/