2018. április 7., szombat

Boszorkányáldozás

Ma, a fejlett XXI. században még van egy viszonylag humánus módszer arra, hogy az összes liberális retket a máglyára hajítsuk, és ezt úgy hívják, hogy országgyűlési választás.
Ez itt egy őszinte cikk. Olyan, ami nagyon ritkán jelenik meg a médiában, vagy akkor se. Ha név és arc van hozzá, garantáltan szétszedik a liberálisok. Egy őszinte politikai vélemény, és holnap a saját anyám is az Index címlapján lesz mint Vlagyimir Putyin orosz ügynöke. Az ördöggel hált szegény, mert “fiatal volt és kellett a pénz”, és emiatt volt protekcióm a KGB-hez, születési előjogból kifolyólag, amit névtelen, neve elhallgatását kérő forrás is igazol. Két, neve elhallgatását kérő szakértő pedig alátámasztja a véleményét. Az olvasó el sem jut a második bekezdésig, mert addigra a cikk szerzője olyan mértékben le van járatva, hogy értelmes embert nem érdekel, pontosan mit is akart mondani.
Ez az elmúlt 28 év politikai kultúrája.
Meg egyébként is rossz ritmusban veszem a levegőt, tehát az egyénnel mindenféleképpen probléma van, csak ne a tartalommal, ne az ideával kelljen vitatkozni. Ez az elmúlt 28 év politikai kultúrája. Ha az uralkodó liberális ideológiával szemben ellenvélemény van, az egyént kell hitelteleníteni. Egy hiteltelen és nevetségessé tett egyénnel nem kell vitába szálljon az uralkodó ideológia, tehát mindenki lenyugodhat, “vessétek elénk a következőt”. Ez az elmúlt 28 év politikai kultúrája. Kamerázzuk be a mosdót és mutassuk meg a választóknak, mekkora hangok vannak a WC-kagyló környén, amikor odaül egy tányér bableves után, ez a miniszterelnöki székre is várományos személy, hogy a választóknak ellenszenvessé váljon. Ez az elmúlt 28 év politikai kultúrája. Túrjuk elő a Facebook-ról, mit posztolt oda 16 évesen két üveg vodka után, mert ez biztos releváns ma a 30-as éveit taposó politikusra. Ez az elmúlt 28 év politikai kultúrája.
Miért van az, hogy egy politikai kampány, egy választási kampány szükségképpen undorító kell legyen, és férgek kell másszanak benne?
A liberális demokrácia miatt.
A liberális demokrácia olyan mértékben nihilista, hogy ideákat nem ismer, csak egyéneket. Egy liberális demokráciában a politikai kampány középpontjában az egyén áll. A politikai kampányok nem értékekről és ideákról szólnak, hanem egyénekről. “Ennek az egyénnek több pénze van mint neked” és emiatt ne szavazz rá, mert nem fogja neked odaadni a pénzét. A másik egyénnek pedig a szeme se áll jól, meg se hallgasd a véleményét. A lényeg mindig az egyén – a politikai kultúra legbensőbb lényege, hogy leredukálja a közéleti vitákat eszmecseréről a célkeresztbe állított egyén elleni harcra. “Ezt az egyént szét kell szedni, hogy senki meg se hallgassa, mi a véleménye egy-egy társadalmi-politikai kérdésben.”
Lehet, nem egészen biztonságos, ha hullik a vakolat az intenzív osztályon – de igazából mindez kit érdekel? Aki kritizálja a vakolat hullását, annak alapvetően három luxusvillája van (máris címlapon) és stróman az anyja is, emellett arab befektetőkkel találkozott és az ördöggel hált szabadidejében. Ez az elmúlt 28 év politikai kultúrája.
2018. április 8.-a amiatt fontos, mert a liberális demokrácia 4 évben egyszer újra lehetőséget ad nekünk arra, hogy elgondolkozzunk azon, mit is akarnak tőlünk ezek az emberek, akik milliós öltönyökben járnak, és milliárdokat költenek arra, hogy mi valamiről valamit gondoljunk.
Elgondolkozhatunk azon, hogy melyik az a befolyásos maffiózó, aki legalább csak a látszat szintjén kapcsolatban áll azzal a hétköznapi valósággal, amit nekünk minden nap el kell viselni, miközben ők fényképezőgépek által övezve kezet ráznak és egy elszigetelt közegben nemzetközi szerződésekről tárgyalnak. Elgondolkozhatunk azon, hogy melyik az a befolyásos maffiózó, aki hajlandó kicsit visszakacsintani a többségi társadalomra, és kijelenteni, hogy “úristen, én is ember vagyok. Ha nem lenne a külföldi szponzorom, akkor köztetek élnék a mocsokban.”
Igazából április 8.-án arról kell döntenünk, hogy alapvetően köpünk erre az egész demokráciára, vagy elmegyünk, és választunk egy ilyen személyt, aki legalább minimális szinten visszakacsint arra a valóságra, amiben az emberek többsége él. Arra a valóságra, amiben bérletet kell venni a tömegközlekedésre, mert nincs sofőr, aki szállítson, és nincs más pénzéből fizetett bérelt autó, ami odavisz a bizottsági ülésre. Arra a valóságra, amiben amúgy nem érdemes megbetegedni, mert a kórházak ellátottsága miatt már várostól és kerülettől függ, hogy egy komolyabb betegségbe belepusztulunk, vagy minőségi ellátásban részesülünk.
Az elmúlt 28 év politikai kultúrája, hogy a problémákról csak akkor szabad vitatkozni, ha eközben külföldi érdekkel összejátszva az egész kormányt is buktatni akarjuk. Amúgy ne vitatkozzunk vele, mert címlapon leszünk és az anyánk is stróman volt.
A liberalizmus évtizedeken át megakadályozta, hogy értelmes vitát folytassunk fontos társadalmi kérdésekről.
Ha senki nem képzett ki arra, hogy neked véleményed legyen, akkor neonáci vagy. Ha kiképeztek rá, akkor szocialista. Nincsenek értelmes társadalmi viták, mert az első nagy levegővétel után kicsinálják az egyént, ami véleményt fogalmazna meg.
Szerintem – és ezt egy névtelen blogra írom egy liberális véleménydiktatúrában – április 8-án tengernyi választék van arra, aki ellen szavazni lehet. Lehet szavazni azok ellen, akik az elmúlt 28 évben nem engedték, hogy az átlagtól eltérő véleményed legyen, és legszívesebben a Facebookot is cenzúráznák, hogy továbbra sem lehessen véleményed. Lehet szavazni az ő kölykeik ellen, akik most másztak elő a Rózsadombról intézett külföldi iskolából, és úgy tesznek, mintha fiatal, új erő lennének, de igazából csak annyit akarnak, hogy neked ne legyen véleményed. Lehet szavazni a liberális cenzúra ellen, még ha nem is érdekli őket. Az a lényeg, hogy ez az egy szavazatod van, és utána nem nyilváníthatsz véleményt, csak ha megfelelő helyre születtél, vagy a megfelelő emberekhez törleszkedtél. Ez az elmúlt 28 év politikai kultúrája.
A középkori társadalmak még tudták, mit lehet csinálni azokkal a személyekkel, akik túl nagy, már-már természetellenes hatalom birtokába jutottak. Barbár módszerekkel, és erőszak által, de a társadalmi gondok okozóit néha máglyára tették az emberek. Ma, a fejlett XXI. században még van egy viszonylag humánus módszer arra, hogy az összes liberális retket a máglyára hajítsuk, és ezt úgy hívják, hogy országgyűlési választás. Ez a módszer addig él, ameddig be nem vezetik az internet feletti teljes kontrollt – ami nekik leghőbb vágyuk -, hogy neked újra ne lehessen véleményed. Érdemes élni vele. Nem kell egészen narancsnak lenni – bőven elég, ha kicsit jaffa vagy, és utálod azt, aki kormányon van, de mégjobban gyűlölöd azt, aki az elmúlt 28 évben megmondta neked, hogy ne magyar legyél, mert magyarnak lenni, az egy elmaradott dolog, és legyél inkább európai. Nem lehet, hogy ameddig az elmúlt 28 év kártevői hangosan visítanak, addig a dolgok legalább részben jó irányba mennek?

http://www.hidfo.ru/2018/04/boszorkanyaldozas/

Stoltenberg: az atomfegyverrel elrettentés aktuálisabb, mint valaha

2018. április 6-án Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az USA Stratégiai Parancsnokságnál tett látogatása során arról beszélt, hogy az atomfegyverek elterjedése fenyegeti az Egyesült Államok biztonságát, és ma a szövetséges erők számára minden korábbinál fontosabb tényező a nukleáris fegyverkezés.
A NATO sajtószolgálata által kiadott közleményben az áll:
“Stoltenberg hangsúlyozta; a STRATCOM által ellenőrzött amerikai atomfegyverek a legfőbb garanciája a megbízható elrettentésnek és a szövetségesek biztonságának.”
A főtitkár emellett azt mondta, hogy amikor 1980-ban első alkalommal a parancsnokság épületében járt, sokan azt gondolták, a hidegháború után a NATO kevésbé fontossá válik – az atomfegyverek elterjedésével azonban egyértelművé vált, hogy az atomfegyver-arzenál birtoklása ma legalább annyira meghatározó erő, mint a hidegháború idején.


Stoltenberg csütörtökön kezdte észak-amerikai körútját. A STRATCOM nebraskai létesítményének meglátogatásán felül a Texasban működő Sheppard Air Force Base működését is megtekintette, ahol a NATO és Európa közös pilótaképzése zajlik. A NATO-főtitkár kétnapos látogatása során emellett a kanadai védelmi miniszterrel közösen ellátogatott a NORAD és NORTHCOM parancsnokságaiba.


http://www.hidfo.ru/2018/04/stoltenberg-az-atomfegyverrel-elrettentes-aktualisabb-mint-valaha/

2018. április 4., szerda

Patrick Moore: Bármit le lehet modellezni

"Felállítanak egy számítógépes modellt, amely megadja nekik a kívánt választ, majd azt mondják, hogy bizonyítékuk van arra, hogy ez fog történni a jövőben."

Dr. Patrick Moore, a Greenpeace társalapítója beszél a csaló klímamodellekről, amelyeket a klímatotalitáriusok a közelgő klímaapokalipszis "bizonyítékaként" terjesztenek.

Teljes interjú: https://www.youtube.com/watch?v=vb-52nlv0qs

Végre itt a ruha, ami a gyerekkel együtt nő!

Sok mindennel adós még nekünk a technika és a tudomány, nekem az egyik legjobban a hoppanálás hiányzik, de a gyerekkel növő ruha is a listámon van.
cotton_azzurro_02-700x700.jpg
Úgy látszik, az utóbbi kérdést részben már megoldotta egy olasz cég, mert van már olyan body-juk, ami újszülött kortól totyogó korig lefedi a mérettáblát. Az ajánlás szerint 50-es mérettől 98-as méretighordható.
Először azt hittem, ez egy nagy adag mókusvakítás, valami trükk biztos van, vagy ha nincs is, akkor full műanyag az egész és egy dizájnos gumikesztű anyagba húzom majd bele a gyereket, de tévedtem.
A JBIMBI body összetétele 95% pamut és 5% elasztán, ráadásul az Öko-Tex 100 Standard által minősített, vegyszermentes gyártási eljárással készül.
Nemzetközi szabadalom védi ezeket a különleges szövésű pamut és dryarn anyagokat, amikből nem csak a body anyaga, hanem a cérna és a szegély is készül.
Amikor megjött, fogalmam sem volt róla, hogy fogom a másfél éves gyerekre húzni, mert tényleg újszülött méretnek néz ki, de zseniálisan nyúlik, nem kényelmetlen és olyan kellemes az anyaga, hogy a gyereket - bár amúgy is - de folyton simogatni kell benne.
Trükk amúgy tényleg van, de az anyag különleges szövésében kell keresni a titkot. Ha közelről nézzük, látszik is, hogy valami különleges megoldásról van szó.
A mosást eddig jól bírja, bár azt nem fogom tudni tesztelni, hogy évekig is tartja-e magát, de mindenképpen ígéretes.
Magyarországon itt tudjátok megrendelni: www.temiti.hu
http://okoanyu.blog.hu/2018/04/04/vegre_itt_a_ruha_ami_a_gyerekkel_egyutt_no

2018. április 3., kedd

Európát meggyengítette a nyílt társadalom ideológiája

Václav Klaus volt cseh államfő szerint a tömeges bevándorlást támogató “baloldali utópia” meggyengítette, függő helyzetbe taszította Európát.
A tömeges bevándorlás leginkább ahhoz a barbár invázióhoz hasonlítható, ami a történelem folyamán nagy mértékben visszavetette Európa fejlődését, és több száz évbe telt felépülni belőle – mondta Vaclav Klaus volt cseh államfő. Klaus szerint Európa válságának okozói elsősorban nem a baloldali pártok, hanem az a veszélyes baloldali ideológia, ami a tömeges bevándorlás támogatásával a terror és kiszolgáltatottság állapotába sodorja Európát.
A volt államfő szerint ennek az ideológiának egyik elsődleges ismertetőjegye, hogy egyfajta ál-humanizmus leple alatt megpróbálja elhitetni az európaiakkal; a migráció alapvető emberi jog, és a kemény munkával felépített európai jólétet meg kell osztani a világ minden részéről ideözönlő műveletlen és szakképzetlen embertömegekkel.
Klaus szerint a “jelenlegi európai elit” amiatt engedheti meg magának, hogy a nyílt társadalom ideológiája szerint veszélybe sodorja az európai lakosságot, mert a liberális életfelfogásból kifolyólag nem a hagyományos családmodell szerinti életet folytat – mivel ezek az emberek nem vállalnak gyermeket, nem érdekli őket, hogy milyen életkörülmények lesznek az európai kontinensen 50 év múlva.
A volt államfő elmondása szerint a migrációs hullám még nem érte el tetőfokát, és a baloldali elitet a fentiek miatt nem érintik saját tetteinek következményei, emiatt nem is képes felfogni, milyen katasztrófa szerű állapotokat idéz elő a bevándorlás támogatásával.

http://www.hidfo.ru/2018/04/europat-meggyengitette-a-nyilt-tarsadalom-ideologiaja/

2018. április 2., hétfő

Nemzeti vészhelyzet! (Fontos!)

Nemzeti vészhelyzet! (Fontos!)Nem csak Orbán magabiztos március 15-i fenyegetésén nem árt elgondolkodni, hanem azon is, hogy miért akarnak koalíciós vagy ügyvivő kormányt minden áron a bal-liberális ragadványnevűek, de a nagy számú reklám szerint "minél nagyobb választási részvételt" is. Orbán a bevándorlókkal riogatva kéri a voksokat, miközben sértődötten veszi tudomásul, hogy nevén nevezték a rablóit, vagyis őt is, nem csak azonos érdekekért ringbe szállt fajtársait. "Liberálisék" meg a másik oldalról kérik újra a lopási, csalási és bevándoroltatási lehetőségüket. Minden választásnál az a legjobb módszer, amikor a választó elhiszi, hogy saját értékelése alapján döntött. Ehhez a "szájába kell rágni mindent", lehetőleg úgy, hogy elhiggye, amit gondol a saját véleménye. Az elégedetlenségéhez és a szimpátia kialakításához szükséges okokat is meg kell mutatni számára, és így már nyugodt lelkiismerettel szavazhat arra vagy azokra, akikre a figyelmét ráirányították és megfelelőnek ítélhetők lesznek érdekei képviseletére (szerinte). A közvélemény és az egyed manipulálása a bolygó legfontosabb tudománya. Véletlenek nincsenek, főleg a politikának nevezett mocsokban. Úgy néz ki, hogy a Magyarországnak nevezet, szerintük izraeli tulajdonú vállalat 2018. április 8-án tartandó álválasztásának eredménye még mindig nem úgy alakul, ahogy tervezői elvárják, ezért még a Fekete könyvet is piacra dobták, miközben hatalmas erőbevetéssel gyorsul a szereplőket kiérdemelten lejárató választási kampánysorozat. Sokan kérdezik értetlenkedve, hogy mi ez a szokatlan "őszinteség", a szennyes szinte hihetetlen mértékű kiteregetése... mi fő az üstben?

Az üstben bennünket főznek - lassan halálra - miközben alulról békaperspektívából szemléljük kannibáljainkat, akik átkaikon és hazugságaikon kívül ránk szórják az "összetevőket", Sorostól az EU-n át Izraelig, az oroszoktól az USA-ig. Nos, ez a szennyes 1989-től folyamatosan nyilvánosságra került, csak a legtöbben elfeledték túlnyomó részét, pedig szép számú web-oldal és a mindenkori ellenzéki sajtó, valamint a "szemtanuk" is közzétették, de csak részletekben, vagy mindig az aktuális bűncselekményekről a sajtóban, esetleg alig később, 2001-után ismert, de háttérbe szorított web-oldalakon. Az 1910-től nyilvánosan meghirdetett zsidó Magyarország területi kisajátítási szándék is gyakori téma a nemzeti oldal portáljain, de mindenki mindig megfeledkezik erről. Mindezek felemlegetése azért lényeges, mert a világpolitikának nevezett ürülékhegyben vájkáló politikusnak nevezett kollaboráns ganajtúró bogarak nagy mértékben befolyásolják a magyarországi történéseket illetve legtöbbször teljesen meghatározzák azokat, így a megvezetett és "önmagukat vélten választópolgároknak tartók" választási tanácstalanságát illik helyes mederbe terelni... láttatva a hátsó szándékokat is, amit hasonló tanácsadási próbálkozások nem tesznek meg. De rendszer elismerésével azt is elismerjük, hogy minden ellopott közvagyon és maga az ország is azoké akik törvénytelenül egy felhatalmazás nélküli rendszer-sorozatban, erőszakkal, csalással, lopással, rablással és gyilkosságokkal átmenetileg vagy nehezen visszaszerezhetően de bitorolják ezeket.

Ez egy igazi zsidó-típusú rendszer. Mindkét oldal kimerítette a BTK-ban felsorolt és minősített összes bűncselekmény elkövetési lehetőséget és még újabbakat is képesek voltak kreálni, de a "választásban" részt vevő 23 párt közül egy sem magyar. Az esélytelen kamupártokon kívül csak áljobboldali és álbaloldali zsidó pártok indulhatnak. A Gyurcsány és Karácsony Gergely félék, valamint Szél Bernadett keményen támadják Orbán (Orsós-Oppenheim?) érvénytelen, népi felhatalmazás nélküli rendszerét. Valamennyien ugyanazt képviselik: Magyarország kifosztását, kirablását, felszámolását és a magyarság kiirtását. Karácsony Gergely nem a "Karácsony szellemében" elvetné a szerintünk és a jog szerint sem érvényes alkotmányt, de azt nem árulta el, mennyit fizetnek a számára a migráns-befogadás reklámozásáért. Gyurcsány ("én becsületes ember vagyok") Ferenc hozza a tőle elvárt formáját (részegen is félrebeszél, hiába mondják, hogy a "részeg ember őszinte", bár esetében talán azért nem találó a mondás, mert túlzás az emberré felmagasztalás és fatális tévedés is lenne annak minősíteni). A nemzeti oldalon induló pártokat, szervezeteket, hiába adtak le 600-700 támogatót tartalmazó listákat képviselőjelöltenként, sorra elutasították, miközben tömeges csalások sorát, sorozatát prezentálták azok a választáson "részvételi jogot nyert" zsidó csoportosulások, amelyeket a közmédiában eddig is futtattak 4 éven keresztül.

A nemzeti képviselők jelentős része már a jelöléstől is visszalépett, mert megfenyegették, veszélybe került a munkahelye, megélhetését biztosító tevékenysége. Azt hiszem felesleges megemlíteni, hogy a FIDESZ-KDNP erdélyi, vajdasági, horvátországi, szlovákiai és kárpátaljai megvásárolt szavazatai, a kényszerből lojálisok népes táborának szavazataival, a FIDESZ-KDNP-én keresztül lopási, csalási és rablási lehetőségekhez jutók és jutottak, a bűntársak és Izraelből már "magyarként" ide települők szavazataival, az "átszavazók" utaztatott tömegeivel és a cigányoktól vásárolt szavazatokkal, a FIDESZ-KDNP a listás szavazatok döntő többségét mindenféleképp megszerzi, ami "véletlenül" pont nem lesz teljesen elegendő a kétharmados többséghez (bár még ez is előfordulhat, de kicsi a valószínűsége). Ezért a Parlamentbe bejutottakból be kell vonni minden fontos szereplőt, hogy az Uniós kilépés felelősségét, majd a később elkövetendő hazaárulási bűncselekmények következményeit, az ország teljes kiszolgáltatásának bűnét szét lehessen terhelni. A bevándorlóktól rettegők úgy érezhetik, hogy csak Orbán lehet a segítség, pedig a jelenleg kifejlődő közel-keleti háború fél Izraelnyi lakosság menekültként érkezése az izraeli-magyar menekültügyi egyezménynek köszönhetően hozzávetőleg és alapból legalább 3,5 millió zsidó érkezését "teszi lehetővé", de Orbán amúgy is 50 ezer bevándorlót engedett be már eddig, ún. "konfrontációs tartaléknak".

Aki az arabok és a zsidók ellenséges viszonyát csak egy kicsit is ismeri, tudja, hogy miért nem jöhetnek az izraeli felségterületként és letelepedési célországként ismert Magyarországra az iszlám hívői, és idézve a korábban tartott népszavazás kérdéséből "nem magyar állampolgárok". Mivel fél Izrael illegitim álmagyar kormány által aláírt egyezmény szerint rendelkezik magyar állampolgársággal és azok is akik a magyar gyarmati illegitim kormánytól egyéb úton szereznek állampolgárságot, Magyarország teljes megszállhatósága biztosított. Bárki mélyebben belegondolhat, mi célt szolgálhat a liberálisnak hazudott baloldal menekültpárti politikának nevezett halandzsája, amikor Gyurcsányostól, Szél Bernadettestől, Karácsony Gergelyestől mind zsidó és magyarellenes Link , tehát elméletileg nem lehet érdekük maguk ellen beszélni, mert kétsége sem lehet egyiknek sem, hogy Franciaországhoz hasonlóan, ahol az európai zsidóság legnagyobb populációja él, itt is a zsidókat támadnák meg az ide telepítendő "iszlám hívők".

A bevándorlóktól való félelem Orbán szinte kizárólagos aduja, amit alaposan kihasznál egyesek szerint 4000 milliárdos korrupciós és pénzlopásos ügyletei elfedéséhez, de "a király meztelen". A 3-4 milliárd eurós FBI nyomozás tárgyát képező "EU támogatások elsíbolásából származó jutalék" sem aprópénz, vetekszik Gyurcsány-Veres-Kóka 1380 milliárd forintos (4 milliárd dollár) 2005-ös költségvetési lopásával. Ténylegesen ez csak egy töredék, amelyről némi felvilágosítást ad a Fekete Könyv, de volt egy első Orbán-kormány is Prince-üggyel, és azt megelőzően is Orbán-Pintér korrupciós és maffia ügyek tömege (aranyháromszög, olajszőkítés, csúszó és kenőpénzek, néhány gyilkosság stb.), mert a "szegény" FIDESZ-t és Orbánt "fel kellett tőkésíteni a maffiapénzekből" 1990-1998 között. Viszont abban minden egyes költségvetési fosztogatási lehetőségért választási küzdelembe bocsátkozó egyetért, hogy az álválasztáson minél nagyobb lélekszámban (lélekszámban, nem létszámban) jelenjenek meg az ország azon lakosai is, akik eddig nem akarták hozzájárulásukkal szentesíteni az illegitim rendszert és saját elnyomóik, kirablóik, gyilkosaik ehhez való "jogait". Aki a FIDESZ-KDNP-re szavaz, érdekből vagy a bevándorlóktól való félelemből teszi. Aki nem megy el szavazni, legalább nem szavaz maga ellen, nem érvényesít, legalizál és elfogad egy érvénytelen, népi felhatalmazás nélküli rendszert, nem mintha nem készülnének Magyarország történetének legnagyobb választási csalására, amikor már nem csak az a tét, hogy ki fog kormányozni a zsidó pártok közül, hanem az is, hogy a választók a választáson megjelenésükkel elismerik-e a rendszert...
Már a megtévesztő és a FIDESZ-KDNP alkotmány szentesítésére szánt népi felhatalmazás megszerzéséért rendezett 2016-os "bevándorlás elleni" népszavazás is azt célozta, hogy a magyar országgyűlés (többségi felhatalmazás esetén a FIDESZ-KDNP alkotmány elfogadása) dönthesse el azt, hogy a "nem magyar állampolgárok" betelepülhessenek-e, vagyis ne az EU döntse el ezt:

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Rengetegen estek értelmezési hibákba, nem véletlenül, köszönhetően a megtévesztő kérdésfeltevésnek. Mivel a FIDESZ-KDNP alkotmányát nem erősítette meg népszavazás, vagyis nem is kért (elbukta volna), ezért nem is kapott népi joghatalmi felhatalmazást (2011-ben tudták, hogy az alkotmányukat nem fogadnák el). Orbánék és ellenzéki bűntársai megelégedtek azzal, hogy hivatkozva a népszavazás 40%-os "nem" szavazataira, a kapcsolódó népi felhatalmazásra "hivatkozást" elnapolták a 2018-as választás utánra, és megszavazták a főként Magyarország lakossága ellen hozott terrorizmus elleni törvényt, kihasználva a bevándorlóktól i rettegést. Mivel az általuk említett "magyar országgyűlés" sem rendelkezik azóta sem népi felhatalmazással, a rendszer-legitimizálási próbálkozás nem hozott teljes sikert, de különben is, az Unió miért is írta volna elő "magyar állampolgárok" kötelező betelepítését? A "nem magyar állampolgárok" kötelező betelepítése elleni "nem" annyit jelent, hogy minden olyan állampolgár betelepülhet, aki rendelkezik vásárolt vagy izraeli elkötelezettségű magyarnak mondott álkormányok által osztogatott magyar állampolgársággal. A "vásárolt állampolgársági üzlet" amúgy is erősen deficites és nem csak azért, mert a befolyt összegről így ír a Wikipedia: "A külföldi befektető e kötvények vásárlása révén tulajdonképpen kölcsönt nyújt a magyar államnak, amit középtávon komoly kamattal együtt kap vissza az államtól. Profit az ügyletben kizárólag a közvetítő cégekben keletkezik, de az igen jelentős mértékű" Link. Az államnak, vagyis az adófizetőknek legalább évi 3,4-3,5 százalékba kerül a piaci finanszírozás.

Ha a 2018. április 8-i illegitim választás magas részvételi arányt mutat, az alakuló vegyes, főleg zsidókból és kollaboránsokból álló bábkormány úgy fogja ezt lekommunikálni, mintha Magyarország lakossága többségében elfogadta volna a rendszert, vagyis a FIDESZ-KDNP alkotmány szerinti rendet, a gumitörvényeivel, újabb kiegészítéseivel együtt, amelyek ugyanolyan megtévesztéseket tartalmaznak mint a bankok "belső kereskedelmi szabályzataira" hivatkozások a törvényeket így kijátszó banki szerződésekben. (A szerződés csak törvényi szabályozás szerint módosítható, de a belső kereskedelmi szabályzat már bármikor és szinte bárhogy, mivel nem törvény és törvény sem szabályozza ezek módosítását.) Természetesen a három Orbán-kormány fosztogatásain kívül az Antall-Boross, Horn-Kuncze, a Medgyessy, majd a Gyurcsány-Bajnai kormányok fosztogatásait is illene beleszámolni Magyarország felhatalmazás nélküli zsidó álkormányai okozta veszteségekbe, ami már csak százezer milliárdokban kifejezhető. A rendszer elfogadása egyúttal azt is jelenti, hogy kisebb átalakításokkal ugyan, de bebetonozzák eddigi lopásaik, csalásaik, "egyezményeik" törvényességét, beleértve a devizahitel csalást is, Gyurcsány és bandája lopásait, Tiborczok, Mészáros Lőrincek fosztogatásait...

Megdöbbentő és sejtet valamit, hogy köztörvényes bűnözők tömege jelölteti magát képviselőnek, miniszterelnöknek, ül a Magyar Parlamentben, közigazgatási hivatalokban az EU, az oroszok és az USA tudtával, miközben a gengszterváltás óta 500 feljelentés, 500 "politikus" ellen bizonyítékokkal ellátva várja a nyomozó főügyészségen, hogy egyszer majd eléri az "igazságszolgáltatás sújtó karja" a bűnösöket (bűnsegédjeikkel együtt több tízezres a létszám). Ugyanazok a bolsevik leszármazottak és kinevelt férgeik taszítják egyre mélyebbre Magyarország magyar lakosságát akik a Kádár-rendszerben KISZ-titkárok, besúgók "jó elvtársak" voltak. A Rózsadombi Paktum minden pártra nézve elsődlegesen kötelező alapvetése a "népességcsere" volt. A magyar lakosságot első lépésben a cigányok pozitív diszkriminációjával és eltartásával, majd az egyre jobban növelt zsidó bevándorlás miatt fokozott és kikényszerített elvándoroltatás is csökkenti. Orbán már 2002-ben Link több millió közel - és távol-keleti bevándorlót várt a "lakosság elöregedése" miatt. Hogy is van ez?

Magyarországon, a németeknél, de Európában is egyszerre öregszik el a lakosság (ahogy Európa és USA-szerte), miközben a magyar és német fiatalok munkanélküliek? Évi 150 ezer német fiatal keres más országokban munkát, mert otthon nem kellenek Merkeléknek. Magyarországról több mint egy millió ember ment nyugatra, jelentős részük azért, mert itthon nem talált olyan munkát amiből fizetni tudta volna az Orbánék falazása közreműködésével csalással felduzzasztott devizahitelét, vagy el tudta volna tartani családját. Mit vár az ún. szavazáskor "állampolgárnak", "szavazópolgárnak" felmagasztalt, választások között kifosztandó, megfélemlítendő, elüldözendő, kiirtandó "gójnak" tartott rabszolga magyar? A nagy átlag nem veszi észre, hogy látszólag demokratikus keretek között a beleegyezését kérik a kiirtásához, elüldözhetőségéhez. Így már bármelyik "megválasztott hóhérunk" nyugodtan alhat, bár ha nem csalnának ráadásként még a választásban is, nem okozna kielégülést a számukra. Orbán március 15-i beszédében tökéletesen megfogalmazta az elvárásokat:

"El akarják venni az országunkat, nem egy tollvonással, mint száz éve Trianonban, most azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, más földrészről érkező idegeneknek, akik nem beszélik a nyelvünket, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket és életformánkat."
Kik is akarják ezt? Csak az a kérdés, hogy a "zsidó származására büszke" Orbán felettesének, Netanjahunak az elvárásai szerint a zsidók kultúráját, törvényeit, életformáját érti ez alatt, vagy a cigányokét? Esetleg mindkettőt? Hisz a belterjesség mindkét csoportnál alapvetés, mert ha lenne bennük némi befogadó magyarok iránti lojalitás, esetleg némi magyar identitástisztelet, nem hoztak volna népnyúzó, csalásokat törvényesítő, bűncselekményeiket titkosító törvényeket, rendelkezéseket, jogi szabályozásokat.

"Sok mindent vittünk már véghez az elmúlt harminc év során, de a legnagyobb csata, amit együtt vívhatunk meg, még előttünk van. El akarják venni az országunkat!"
Valóban sok csatát vívtak ellenünk az elmúlt 30 év során a "bal -és jobboldaliak". Több mint 150 évbe került, hogy megszerezhessék Magyarországot. Semmi kétség, hogy a tolvaj, rablógyilkos sirámait halljuk veszélybe került zsákmánya miatt. A magyarok országát, nyelvét már elvették, kiárusították, kisajátították. Harmad-negyed rangú "állampolgár" lett a magyarságból saját hazájában. Olcsó üzemeltetési költségű rabszolga, akinek bagóért eladható a munkaereje (lásd a sok német ajkú -és cigány "munkaerő közvetítőt), búsás "részesedést" bezsebelve utánuk, de Orbán is olcsón kínálja magyar rabszolgáit. A "maradék" pedig leselejtezésre kerül, a gyengébbeket gyorsabb elhalálozásra késztető vegyi-permetezésekkel, "etnikai konfliktusokkal", lerongyolt egészségüggyel, alacsony bérekkel, nyugat-európai árakkal ölik meg. Akit tudnak elűznek, a többit míg végelgyengülésben ki nem múlik az utolsó magyar is, lassan ölik meg. A palesztinok legalább elmondhatják, nem bújtak a bőrükbe...

"Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk föl soha."
Védjük meg Magyarország területét a bevándorlóktól a zsidóknak. Palesztinában sem adták fel. Oda is úgy vonult be az askenázi-kazár zsidóság, hazájának nevezve a Palesztina területén erőszakkal létrehozott izraeli államát - pedig egyetlen ősük sem élt ott - hogy mára alig maradt palesztin terület. 29-évet végigrabolva, mindent kisajátítva elvárnák a magyaroktól, hogy a magyarok védjék meg az izraeli országfoglalóknak Magyarország területét, és szerezzék vissza a Trianonnál elrabolt magyarlakta területeket, hogy Netanjahu és bandája idetelepedhessen és átvehesse felettük az uralmat. Ezért volt Trianon is. Hogy könnyebben megszerezzék Csonka-Magyarországot, majd kiirtva a magyarság magját, visszacsatolják a mára már alaposan vegyes lakosságúvá tett területeket.

Most ugorhatunk egy nagyot. Mit is fog eredményezni egy most eszkalálódó közel-keleti háború? Az USA újabb vegyi-fegyveres hamis zászlós támadásra készül Szíria ellen rövid időn belül, de tudjuk, hogy valójában az oroszok, Kína és Irán ellen, kialakítva egy tényleges Kelet-nyugati háborút, bár ennek indoklása már most is büdös nem csak az amerikai embereknek, de Európa lakosságának is. Válaszul orosz ellencsapás semmisítheti meg nem csak a kilőtt rakétákat, de azokat a rakétakilövő állásokat is, legyenek szárazföldi, légi és vízi indítóhelyek, amelyek kilövik ezeket a vegyi -és romboló fegyvereket. Ugyanez vonatkozik a légi -és deszant alakulatokra is. Ez "Trump küldetése"... de nem kétséges, "segítenek izraeli barátaiknak a hova menekülésben". Mindez már sok éve eltervezett és lépésenként végrehajtott aknamunka eredménye, ezért érdemes elgondolkodni a magyar lakosság esélyein, hogy Izrael lakossága, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi, 18 éves korától hadköteles.

"Izraelben minden férfi 3 éves katonai szolgálatot teljesít, a nők pedig kötelezően 2 évet. A kiképzés alapvető eleme a “Krav Maga”. Így aztán minden izraeli állampolgár tud “krav magázni”, vagyis terroristát semlegesíteni. Ráadásul a hadseregben minden izraeli megtanul krav magásan is embert ölni. Kézzel ölni: az Imi féle Krav Maga és az izraeli antiterrorista kód szerint sokkal biztonságosabb, mint fegyverrel. A puszta kéz azért jobb a fegyvernél, mert ha valaki pár centivel elvéti a lövést, akkor robban terrorista, civil, mindenki, egy egész metró állomás – írja a Frei Dosszié."
Hát ezért nincs Magyar Néphadsereg és ezért volt annyira fontos az első FIDESZ-kormány idején "lefegyverezni" Magyarországot. Nem ismerős ez a Trianon előtti Magyar Hadsereg lefegyverzése megismétlésekén?

Az áljobboldal, a megvezetett "állampolgárok félelme" és az álbaloldal bevándorlást támogató látszatpolitikája súlytalan, mivel Magyarország magyar lakosságát igazából nem a bevándorlók fenyegetik, hanem Izrael és országfoglalói, valamint az országot 73 éve megszállás alatt tartó "bolsevik álkormányok". A "Netanjahu-Orbán paktum" ebben a kontextusban született. Orbán azért magabiztos és fenyegető, mert több milliós felfegyverzett és kiképzett askenázi-kazár zsidó biztosítja hamarosan, hogy ne legyen felelősségre vonható. Természetesen a magyarországi "iszlám terrorizmus" ellen életbe léptetendő "Terrorizmus elleni törvény" rendkívüli állapotának kihirdetési védelme alatt. Ehhez még azonban szükséges a magyarság saját maga elleni szavazásra késztetése, a választási győzelem, a közel-keleti háború, és az EU kilépés.

Ahogy itthon Orbánnak, úgy Netanjahunak is ég a talpa alatt a talaj Izraelben, visszaélései, lopásai, csalásai, korrupciós ügyletei miatt. Ilyen esetben minden rendszer irányítása, legyen az törvényes vagy törvénytelen, nyílt diktatúrába megy át, hisz vezetésük a bűnelkövető. Akik még nem vették volna észre, ezért volt a gengszterváltás, Magyarország fiktív eladósítása, a rablóprivatizáció, a devizahitelezés, 2006. október 23. és a magyar népesség javának elüldözése. Trianon is hatalmas magyarság elleni igazságtalan csalásként híresült el a történelemben, a mostani viszont egyenlőség jelet tesz a palesztinok sorsával. Netanjahunak "véletlenül jót tesz" ez a közel-keleti háború. A kormány elleni lázadást már csak a hadiállapot bevezetésével tudja elkerülni. Eddig is jó szolgálatot tett az Izrael által pénzelt "palesztin ellenállási" hajlam. Megérhetjük még, hogy a jövőbeli magyar ellenállást is zsidók pénzelik majd (eddig is már többször megtették), és ha netán nem lennének elég felkészültek, élükre állnak, mint az "Arab Tavasz" idején egyes arab országokban. Így lesz indok teljesen elűzni, kiirtani a magyarokat a BTK 143. § (Emberiség elleni bűntett), BTK 142.§ (Népirtás) és a BTK 145. §/ (Elöljáró vagy hivatali vezető felelőssége) paragrafusokban megjelölt bűncselekménynek minősülő (akár életfogytiglan) cselekmények büntethetősége ellenére... Aki mindenáron érvényesnek kívánja elfogadni a jelenlegi és az 1989-óta ránk erőszakolt rendszereket, aki más választási lehetőség híján megelégszik zsidók általi képviselettel, szavazatával döntse el, hogy melyik hóhér tegye nyakára a kötelet...


2018. április 1., vasárnap

Mindeközben a törzsi népek teleszülték Németországot

1996 óta soha ennyi gyermek nem született még Németországban, amiért többnyire a hagyományosan sokgyermekes családmodellt követő országokból érkező migránsok felelősek – írja a Reuters hírügynökség, hivatalos német bevándorlási adatokra hivatkozva.
A beszámoló szerint, miközben a német születések száma csak 3%-kal emelkedett, eközben 25%-kal nőtt a születések száma a Németországban élő külföldi állampolgárok körében. A Szövetségi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy 2016-ban 792131 gyermek született Németországban, ami 7%-os növekedés az előző év adataihoz képest, és a legmagasabb szám 1996 óta.
Németország 2015-ben több mint egymillió menekültet fogadott be, főként az iraki és szíriai háborús övezetekből, és a fekete-afrikai országokból. Mint a statisztikai adatokból kiderült, az egy éve érkezett migránsok annyi gyermeket szültek Németországban, hogy az több százalékos növekedést okozott a születések számában.

A lap megjegyzi, hogy Németország Európa legnagyobb gazdasága, ami régóta küzd a társadalom elöregedésével, és a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében engedélyezte a tömeges bevándorlást.
A Reuters beszámolójában az áll, hogy a családtámogatások és a gazdasági növekedés is segítette a születések számának növekedését, de a társadalom megfiatalítását elsősorban a migrációval akarják megvalósítani. A statisztikai adatokból kiderült, hogy ma már az élveszületések negyedéért a migránsok felelősek; a német állampolgárok körében 607500 születést regisztráltak tavaly, míg a Németországban élő külföldi állampolgárok 184660 gyermeket szültek. Hozzá kell tenni; ez csak az első generációs migránsokra vonatkozó adat, hiszen aki afrikai migránsok leszármazottjaként már Németországban született, az a statisztika szerint német szülőnek számít.
A hivatal szó szerint említi is, hogy elsősorban azok szülnek több gyermeket, akik olyan országból érkeztek, ahol egyébként is sok gyermeket vállalnak a családok (afrikai és közel-keleti országok). Emellett azt írták, hogy a termékenységi ráta a migránsok körében 50%-kal magasabb, mint a német nők körében. A német honatyák megtöltik a nemzettestet ezzel a sötét áradattal, és néhány évtized múlva Németország egészen máshogy fog kinézni, mint az ezredfordulón.
Lassan már nincs is szükségük bevándorlásra, pusztán türelemmel és a belső növekedésre alapozva demokratikus többséghez juthatnak a migránsok.
A Reuters beszámolója ugyanakkor azt írja, a gazdasági csoda még várat magára, és a szakértők becslései szerint a több millió migráns beengedése ellenére nem fog nőni a dolgozó lakosság nyugdíjasokhoz viszonyított aránya a következő évtizedben.


http://www.hidfo.ru/2018/04/mindekozben-a-torzsi-nepek-teleszultek-nemetorszagot/