2018. május 8., kedd

Török politikus: szakadás történhet a NATO-ban

Török politikusok szerint a NATO-n belül szakadáshoz vezethetnek azok a szankciók, melyeket az Egyesült Államok hozna Törökország ellen az Sz-400 orosz rakétakomplexum vétele miatt.
Berat Conkar török országgyűlési képviselő a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozott az amerikai szankciókra adott esetleges török válasszal kapcsolatban. Elmondása szerint a kormány mindenféleképpen “releváns választ” fog adni az ellenséges intézkedésekre, ami szakadáshoz vezethet a NATO szervezetében.
A kormánypárti képviselő kifejtette; a Törökország elleni esetleges szankciók alapvetően összeegyeztethetetlenek a NATO tagjai közti szövetséges viszonnyal, emellett negatív irányba befolyásolhatják az Ankara és Washington közti viszonyt, ami jelenleg egyébként is “nehéz időket jár.”
Conkar szerint a Törökország elleni szankciók céljukat tekintve hatástalanok maradnak. Figyelmeztetett: ha a helyzet valóban szankciók bevezetésébe torkollik, az Egyesült Államok semmilyen legitim indokkal nem tudja alátámasztani, miért fordult egy NATO-szövetségese ellen.

“Egy ilyen helyzet eredményeként elkerülhetetlenül feszültség merül fel a NATO-tagállamok közt, a legkülönbözőbb területeken. A Törökország ellen szankciók bevezetése alapjaiban téves és meggondolatlan lépés”
mondta.
A politikus elmondása szerint Törökország “alternatív lehetőségeket” fog fontolóra venni, ha Washington életben lépteti a szankciókat Ankarával szemben.
“Egy olyan extrém lépés, mint a törökellenes szankciók bevezetése az Egyesült Államok számára is jelentős veszteségeket jelenthet. Olyan időket élünk, amikor a nemzetközi szereplők közösen kell szavatolják a térség és a világ biztonságát. Semmilyen felelőtlen lépés nem maradhat válasz nélkül.”
A hét folyamán Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kijelentette; Ankara válaszlépéseket fog hozni, ha az amerikai fél eláll az F-35 vadászbombázó repülőgép Törökországnak értékesítésétől. Elmondása szerint alapvetően nem összeegyeztethető az amerikai fél azon elgondolása, miszerint csak akkor adnak el fegyvert egy NATO-szövetséges országnak, ha az lemond más országokkal kötött üzleteket.
A múlt hónap folyamán Wess Mitchell külügyi államtitkár a külügyi bizottság előtt felszólalva jelentette be; Törökország amerikai szankciókkal kell szembenézzen, ha teljesíti az Sz-400 orosz rakétakomplexum megvásárlásával kapcsolatos üzlet feltételeit. Az amerikai fél ekkor megpróbált feltételeket szabni: az USA csak abban az esetben adná el az F-35-öt Törökországnak, ha a török kormány eláll az Sz-400 megvételétől.

http://www.hidfo.ru/2018/05/torok-politikus-szakadas-tortenhet-a-nato-ban/

Erdogan: a Nyugat a Balkán destabilizálására törekszik


Törökország határozottan ellenáll a Nyugat azon törekvéseinek, mellyel megpróbál válságot és instabilitást gerjeszteni a Balkán-félszigeten – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő.
A balkáni országok tavaly szemmel láthatóan az Európai Unió és Törökország érdekszféráinak ütközőzónájává váltak, miután Emmanuel Macron francia elnök kijelentette; az Európai Uniónak nyitnia kell azon balkáni országok irányába, melyek “osztoznak a demokratikus értékekben”, mert más esetben ezek az országok “olyan autoriter rezsimek befolyása alá juthatnak, mint Törökország vagy Oroszország”. Törökország külügyminisztériuma akkor éles elítélő nyilatkozatott adott ki a francia elnök kijelentése kapcsán.
Erdogan a szerb elnök Aleksandar Vuciccal tartott közös sajtótájékoztatója során azt mondta, a nyugati országok válságok gerjesztésével próbálják hátráltatni a balkáni országok és Törökország közti együttműködést.
“A nyugati országok negatívan ítélik meg a Balkánon folytatott tevékenységünket, kezdeményezéseinket, az általunk tett erőfeszítéseket … Azt látjuk, hogy valaki nem látja szívesen a Szerbiával, Bosznia és Hercegovinával folytatott együttműködésünket. Megpróbálják rossz színben feltüntetni törekvéseinket, mert tartanak az együttműködés kimenetelétől. A török kezdeményezések szembemennek azok elképzeléseivel, akik válságot és instabilitást akarnak gerjeszteni a Balkánon” – mondta.
A közös sajtótájékoztató során Vucic a térség egyik legfőbb hatalmi tényezőjeként beszélt Törökországról, ami jelentős hozzájárulást tett a “béke és stabilitás megőrzése” terén.

http://www.hidfo.ru/2018/05/erdogan-a-nyugat-a-balkan-destabilizalasara-torekszik/

2018. május 7., hétfő

Állítólag elhárítottak egy rakétatámadást Szaúd-Arábiában

A szaúdi légvédelem elfogott két, a húszi felkelők által indított rakétát, melyek Najran városában csapódtak volna be – áll az Al Arabiya TV-csatorna vasárnapi beszámolójában. A Szaada (Jemen) területéről indított rakétákat állítólag azonnal elfogták, miután behatoltak a szaúdi légtérbe.
Nem ez az első alkalom, hogy Szaúd-Arábia ehhez hasonló, Jemenből indított rakétatámadást hárít el. A múlt hónap végén Jazan területéről indítottak rakétákat a húszi felkelők, napokkal azt követően, hogy a jemeni legfelsőbb politikai tanács elnöke, Saleh Ali Al-Sammad életét veszítette egy szaúdi légicsapás során.
Korábban a nemzetközi sajtó több alkalommal is tévesen állította, hogy a szaúdi légierő elhárította a húszi felkelők által indított rakétatámadást.
Tavaly decemberben a Jemenből indított rakéták a rijádi repülőtér közelében csapódtak be. Az atlantista sajtó először egy álhírt közölt le, miszerint az ott állomásozó amerikai védelmi rendszer elhárította a rakétatámadást. A New York Times azonban cáfolta ezeket az értesüléseket. Kiderült; a húszi felkelők rakétái a Patriot-komplexumok jelenléte ellenére elérték céljukat.
Április végén szintén a szaúdi védelmi erők azt állították, hogy hét, Jemenből indított közép hatótávú ballisztikus rakétát fogtak el. Egy szemtanúk által rögzített és a The Aviationist által leközölt videofelvétel szerint azonban az amerikai gyártású Patriot rakéták két célt is eltévesztettek, és az egyik Patriot rakéta lakott területen csapódott be. Az incidens során egy családi ház megsemmisült, és haláleset is történt.

http://www.hidfo.ru/2018/05/allitolag-elharitottak-egy-raketatamadast-szaud-arabiaban/

A svédek 73%-a szerint nem lehet integrálni a migránsokat

Migránsok Stockholm külvárosában.
Az Európai Bizottság egy friss közvélemény-kutatása szerint Svédországban a lakosság többsége úgy látja, hogy a kormány bevándorláspolitikája kudarcot vallott, és nem lehetséges a migránsok integrációja.
Bár a közhidelem szerint Svédország az egyik legbefogadóbb ország Európában, egy nemrég készült közvélemény-kutatásból kiderült, hogy csak a kormány befogadó; a svéd lakosság 73%-a úgy gondolja, hogy túl sok a migráns Svédországban, a kormány bevándorláspolitikája és az integrációs törekvések pedig kudarcot vallottak.
Összehasonlításként; Portugáliában a lakosság 13, Írországban pedig 18 százaléka vall ugyanilyen nézeteket.
Az Európai Bizottság kutatása közel azonos eredményeket hozott az Ipsos felmérésével, melyet a Dagens Nyheter svéd napilap számára végeztek. Az Ipsos mérési eredményei szerint 10-ből 4 svéd állampolgár azt akarja, hogy “draszikusan csökkenjen az országban élő migránsok száma”.
A 2015-ben mértekhez képest ez a migránsok elutasítottságának megkétszereződését jelenti.
A mérés szerint összességében a svédek 60%-a támogatja a bevándorláspolitika szigorítását, eközben két év alatt felére csökkent (26-ról 12%-ra) azok aránya, akik támogatnának egy liberálisabb migrációs politikát.
Egy svéd politológus, Stig-Björn Ljunggren azzal magyarázta ezeket az eredményeket, hogy a svéd társadalom alapvetően nagyon befogadó, de ez nem azt jelenti, hogy az emberek egy arab-afrikai társadalomban akarnának élni. A lakosság többsége addig befogadó és barátságos az idegenekkel, ameddig ez nem veszélyezteti a társadalom homogenitását.
A svéd társadalom homogenitása azonban megszűnt a tömeges bevándorlás miatt, az afrikai és arab tömegek jelenléte alapvetően változtatta meg a mindennapokat és általánosságban a városképet. Ljunggren szerint ettől a ponttól a még több migráns beengedése csak a társadalmi feszültségeket élezi és a migráció elutasítottságát fokozza.


http://www.hidfo.ru/2018/05/a-svedek-73-a-szerint-nem-lehet-integralni-a-migransokat/

2018. május 6., vasárnap

Németország a belbiztonságra összpontosítana a Bundeswehr újjászervezésével

Az új nemzetvédelmi koncepció szerint Németország elsősorban a belföldi tevékenységre összpontosítana, mert az utóbbi években a nemzetközi missziókban részvétel miatt kezeletlenül maradtak a főbb belbiztonsági problémák.
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter meghirdette a német fegyveres erők teljes újjászervezését, ami után a belbiztonsági problémák kezelése fog a figyelem középpontjába kerülni. A Süddeutsche Zeitung egy “Koncepciók a Bundeswehr számára” című dokumentumra hivatkozva azt írja, a közeljövőben a Bundeswehr legalább olyan kiterjedt tevékenységet folytat majd belföldön, mint amennyire nemzetközi missziókban vesz részt.
A védelmi miniszter által meghirdetett új védelmi politika teljes fordulatot jelent a korábbi évtizedek gyakorlatához képest, melynek során a Bundeswehr tevékenysége főként a nemzetközi missziókban részvételre összpontosult.
Az újjászervezés részeként hosszú távon fokozzák a katonai kiadásokat, és megkezdődik a német fegyveres erők újra-felfegyverzése.
Korábban a Handelsblatt azt írta, a Bundeswehr 2018 folyamán több mint 450 millió eurót fog költeni a modernizációra.
A dokumentum azt követően jutott nyilvánosságra, hogy több német lap is azt írta; a Bundeswehr felszereltség- és létszámbéli hiányok miatt fokozatosan visszavonul a nemzetközi missziókban részvételtől.


http://www.hidfo.ru/2018/05/nemetorszag-a-belbiztonsagra-osszpontositana-a-bundeswehr-ujjaszervezesevel/

2018. május 5., szombat

Franciaországban a civilek kezdik megvédeni a határokat

Franciaországban a kormány cselekvésképtelensége ahhoz vezetett, hogy az emberek saját maguk kezdték el megszervezni az illegális bevándorlás elleni harcot. Több civil aktivista csoport is lépéseket tett annak érdekében, hogy megállítsák a migránsok beözönlését azokon a határszakaszokon, amit a kormány nem akar megvédeni.
Egy francia jobboldali mozgalom, a Generation Identitaire (GI) rögtönzött módon épített barikádokat és határkerítést kezd kialakítani az Alpokban, az olasz-francia határon, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók belépését Franciaország területére. Európai országokból több száz aktivista érkezett, hogy segítse a francia mozgalmat a határvédelmi munkában. Eközben a határ olasz oldalán is ellenőrzőpontokat működtetnek a mozgalom tagjai, ahol figyelmeztetik az illegális migránsokat, hogy a határ francia oldalán feltartóztathatják őket.
Az eredmény szembetűnő – az Alpok irányából Franciaországba érkező migránsok száma nagy mértékben csökkent, pusztán annak hatására, hogy valaki figyelmezteti őket; ne jöjjenek.
Jeremy Piano, a GI helyi vezetője a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a mozgalom minden törvényes eszközt bevet annak érdekében, hogy elvégezze azt a munkát, amit az állami szerveknek kellett volna. Elmondása szerint a GI tagjai járőröznek a határszakaszon, és minden törvényes eszközzel megállítják a migránsokat. Az eddigi tapasztalatok alapján pusztán a jelenlétük is elég volt ahhoz, hogy az illegális bevándorlók száma nagy mértében csökkenjen, de ha bevándorlót látnak, az elfogatásuk érdekében értesítik az illetékes hatóságokat.
Bár a 30 napos blokád-projekt a végéhez közelít, ennyi idő alatt is egyértelművé vált, hogy mindössze nagyon kis számú illegális migránst kellett feltartóztatni a határokon. A működő határvédelem híre gyorsan terjedt, és az illegális bevándorlás csökkentéséhez elég volt az olasz oldalon működő aktivisták tevékenysége is, akik figyelmeztették a migránsokat, hogy a határ francia oldalán feltartóztathatják őket.
A civil kezdeményezés tanulsága, hogy a tömeges bevándorlással szembeni erőteljes hatósági fellépés nem vezetne állandó és tömeges embertelenségekhez; az illetékes hatóságok részéről néhány erőszakos jelenet is elég lenne ahhoz, hogy a migránsok nagy része többé meg se próbálja illegálisan átlépni az Európai Unió határait.

http://www.hidfo.ru/2018/05/franciaorszagban-a-civilek-kezdik-megvedeni-a-hatarokat/

Belgium beszüntetné a terroristák segélyezését

Belgium társadalmi integrációs minisztere, Denis Ducarme bejelentette, hogy a továbbiakban a szociális munkásokat meg kell tanítani az iszlám radikalizáció jeleinek felismerésére, hogy kiszűrhessék a terroristákat a segélyezett személyek közül.
A miniszter szerint a közelmúltban azzal szembesült, hogy a hatóságok ilyen irányú törekvései nem elegendőek, emiatt minden szociális munkásnak meg kell tanulnia felismerni a potenciális terroristákat.
“Lehetőségem volt szembesülni azzal, mennyire fontos felismerni a radikalizációt, és ennek a fenyegetésnek a leküzdéséhez nem elegendőek a rendőrség és igazságszolgáltatás erőfeszítései. Emiatt megkövetelhető, hogy a szociális munkások is felismerjék a radikalizáció jeleit”mondta.
A miniszter ennek kapcsán közölte; százezer eurót különítenek el a kezdeményezés megvalósítására.
Augusztusban a La Libre Belgique újság arról számolt be, hogy Belgium hírszerző szolgálatai szerint segélyezett menekültek biztosítottak anyagi támogatást azoknak a terroristáknak, akik 2015 novemberében Párizsban, és 2016 márciusában Brüsszelben követtek el merényletet.

http://www.hidfo.ru/2018/05/belgium-beszuntetne-a-terroristak-segelyezeset/