2023. május 13., szombat

3 év után egy német hetilap is kezdi némileg pedzegetni az igazságot

 

A “Bayerische Staatszeitung” hetilap cikke:

https://www.bayerische-staatszeitung.de/staatszeitung/politik/detailansicht-politik/artikel/die-lockdowns-haben-die-pandemie-beschleunigt.html#topPosition


Dr. Dieter Köhler 15 évig volt a Német Pneumológiai Társaság elnöke, vele készítettek egy beszélgetést. Dr. Köhler többek között ilyen kijelentéseket tett:

“A “pandémia” kezdetén a WHO úgy viselkedett, mintha összedőlne a világ. Évtizedek óta léteznek pandémia-koncepciók, én magam is írtam egyet 2005-ben. Csak azt a döntéshozók egyike sem olvasta el. A WHO különösen a mesterséges lélegeztetésre vonatkozó iránymutatásában vallott kudarcot. A korai lélegeztetés miatt különösen az ipari országokban, több mint 100.000 ember halt meg szükségtelenül.”

“A legnagyobb hiba az volt, hogy megpróbálták megakadályozni a fertőzést. Hiszen valamikor úgyis mindenki megfertőződik. Ezért aztán mind immunológiai, mind epidemiológiai szempontból teljesen értelmetlenek voltak a 2G és 3G szabályok.”

A maszkviseléssel kapcsolatban azt mondja, hogy a kültéri maszkviselésnek semmi értelme nem volt, a beltéri maszkviseléssel némileg csökkenthető volt a rizikó, de a “pandémia” megfékezésében semmiféle szerepet nem játszott.

Szerinte csak az első “oltásnak” volt hatása, mert egy izlandi tanulmány azt mutatja, hogy a kétszer oltottak gyakrabban voltak betegek, mint azok akik csak egy adagot kaptak. (Saját megjegyzésem: Az elsőnek sem volt értelme, hiszen az oltatlanok kisebb arányban voltak betegek, mint az egyszer oltottak)

A lezárások közül csak a legelső volt jogos, mikor az ember még nem tudta biztosan, hogy mennyire lesznek a kórházak túlterhelve. 2020 közepén azonban már tisztán látszott, hogy a túlterheltség veszélye nem fenyeget, ezért az össze többi Lockdown felesleges, mi több káros volt. A házaikba zárt emberek könnyebben átadták egymásnak a fertőzést.

“Az a bizonyos killer-variáns, amelyet Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter emlegetett, soha nem érkezett meg. Ez logikus is volt, hiszen a vírusok folyamatosan mutálódnak és eközben szinte mindig gyengülnek. Lauterbach soha nem dolgozott tudományosan, illetve orvosként. Az orvosi engedélyét egy törvénymódosítás révén kapta meg anélkül, hogy valaha is kapcsolatba került volna a betegekkel. 2004-ben megszűnt a tizenkét hónapos orvosi gyakorlat igazolási kötelezettsége. Ezenkívül soha nem is doktorált le tudományosan. A Kölni Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtani Intézetének vezetőjeként kapott professzori címet. Első szerzőként soha nem publikált egyetlen releváns publikációt sem. Emiatt nem tudja megfelelően értékelni a szakirodalmat. A betegekkel kapcsolatos tapasztalatok hiánya is mindenhol észrevehető. Ez vonatkozik a legtöbb virológusra is, akik csak laboratóriumban dolgoznak.”

A szakemberek azért nem kritizálták az intézkedéseket, mert féltették a karrierjüket, illetve az orvosi társaságok sok esetben tudatosan megakadályozták a párbeszédet. Mivel a kórházaknak a korona sok pénzt jelentett, az orvosi társaságok olyan személyeket állítottak rendelkezésre politikai tanácsadónak, akik jól tudtak tárgyalni, de viszonylag kevés tudással rendelkeztek.

A politikának most már ki kéne mondani, hogy tévedett, de ez nem fog megtörténni, mert félnek a következményektől. Nem érdekük újraértékelni az intézkedéseket és belátni az elkövetett hibákat. (Mert mindaz, ami történt nem hiba volt, hanem tudatos)


Biró Éva

Új bírósági ítélet született 2023. május 9-én Texasban!

 

2022 januárjában született az a bírósági végzés, amely értelmében az FDA-nak minden hónapban 55.000 oldalnyi Pfizer-dokumentumot kell nyilvánosságra hozni a 16 évesnél idősebb emberekre vonatkozó kovid-oltóanyaggal kapcsolatban.

A második eljárás alkalmával most ugyanez a bíró utasította az FDA-t, hogy hozza nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyek alapján engedélyezték a Moderna, illetve a Pfizer oltóanyagait a 12-15 évesek számára. Havonta átlagosan legalább 180.000 oldalnyi dokumentumot kell benyújtaniuk.

https://tkp.at/2023/05/13/us-gericht-verurteilt-fda-zur-veroeffentlichung-von-180-000-seiten-pro-monat-ueber-nebenwirkungen-der-moderna-und-pfizer-c19-vakzine/

Ez maga az ítélet: https://www.sirillp.com/wp-content/uploads/2023/05/decision-619e6ce9524b9018add6229b0e45b535.pdf


Biró Éva

A kormányzati dolgozók elárulják alkotmányos esküjüket, és alávetik magukat az ENSZ napirendjének

Forrás:
https://www.bitchute.com/video/PvNunsfL8QUq/

2023. május 12., péntek

Etikailag teljesen megbukott orvosi társadalom

Újabb eljárás indul Tömeggyilkos Antikrisztuskövető Ursula von der Leyen ellen!

 

A “Liberum”, spanyol emberi jogi egyesület panaszt nyújtott be Brüsszelben az Európai Bizottság elnöke és Hazug Sátánfatty Stella Kyriakides egészségügyi biztos ellen. Három keresetet nyújtottak be Brüsszelben az Európai Unió és a Belga Királyság hatóságaihoz.

Itt olvasható el az erről szóló sajtónyilatkozat: https://drive.google.com/file/d/1_kW_fh2B6wE7Bpf4GXgeLtMwlyJS3xgs/view

A “Liberum” szerint mind Népirtó Alattomos von der Leyen, mind Zsebhitler Alávaló Kyriakides bűncselekményt követtek el a kovid-“vakcinák” megvásárlásakor. Az ellenük felhozott vádak: közfeladatokkal való visszaélés, sikkasztás, közokiratok megsemmisítése, köztisztviselők megvesztegetése.

Luís María Pardo, a “Liberum” jogi csapatátának képviseletében Brüsszelbe utazott, hogy személyesen juttassa el a panaszokat a Belga Ügyészséghez, az Európai Ügyészséghez és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz.

https://transition-news.org/eilmeldung-strafanzeige-gegen-ursula-von-der-leyen

Kibújik a szög a zsákból - nem lehet eleget hangsúlyozni

A G4 hatása