Maria Leptin, az Európai Kutatási Tanács elnöke arról beszélt a WEF-összejövetelen, hogy hogyan lehetne úgy beoltani az embereket, hogy ne kelljen holmi tudományos (vagy éppen tudománytalan) dolgokról beszélni.
“Talán érdekes, hogy azok közül az országok közül, melyeknek egy magas átoltottsági arányt sikerült elérni, két ország egyáltalán nem azzal indokolta ezt, hogy ők a polgárokkal megértették a tudományt.
Az egyik Bhután, ahol nagyon sikeres kampányt csináltak és figyelembe vették a polgárok igényeit, bevonták őket, megkérdezték őket. Informálták a vallási intézményt, sőt még a helyes időpont és dátum megtalálásába is bevonták. És egy fantasztikus tudósítást kaptak. De nem volt tudományosan elmagyarázva.
Példa, amit ismerek, Portugália, ahol a kampány egy nyugalmazott tábornokra lett bízva. És a tábornok úgy kezelte az országot, mint a csapatát és összedobolta a csapatot. Háborút hirdetett, melyet az ország hazafias szenvedéllyel együtt akart megvívni. És vezettek, azt hiszem, ők voltak Európában a legjobbak, ha nem az egész világon.
Tehát semmi tudomány! Ezt meg kell jegyeznünk!”
Jaja, emlékszem még, amikor itt Németországban és otthon Magyarországon is az a narratíva ment, hogy háborúban állunk a vírussal. Meg amikor az egyház Isten ajándékának nevezte a géninjekciót.
Manipuláció… Prof. Mattias Desmet pszichológus azt mondaná, hogy ez nem más, mint tömegképzés. Az emberek tömeggé, mégpedig tényekre rezisztens tömeggé formálása egy adott ideológia mentén. A tudomány nélkül… az emberi gondolkodás kikapcsolásával.
Ki lesz az, aki elítéli a doktor mengeléket? Talán azok a jogászok, ügyvédek, bírák, alkotmánybírák, akik jogosnak, törvényesnek és alkotmányosnak nyilvánították azt, ami a kovid-kamu elmúlt 3 évében történt, és még mindig történik? És majd egyúttal bűnrészesnek is nyilvánítják saját magukat?
Mi lesz a politikus bűnözőkkel, akik kiadták a parancsot a nyilvánvaló emberi jogi és alkotmánytiprásra? Akik kezdettől fogva pontosan tudhatták, hogy mi a valós helyzet, hiszen az összes titkosszolgálati eszköz és szervezet felett rendelkeznek? Akik a mai napig foggal-körömmel ragaszkodnak a hazug narratívájukhoz?
Ki fogja felelősségre vonni a karhatalmi szervek “parancsra tettem” idiótáit, akik rendes, normális embereket zaklattak, ahelyett, hogy a valódi bűnözőktől védtek és szabadítottak volna meg bennünket?
Ki fogja felelősségre vonni a média-propagandistákat, álszakértőket és celebeket, valamint a megbízóikat?
Mi lesz a gerinctelen tanárokkal, akik rengeteg gyereknek okoztak pszichés és egészségügyi ártalmakat egy életre?
Mi lesz a társadalom agymosott/agyhalott, ostoba, végletekig hiszékeny többségével, akik kiközösítették, meghurcolták a józanul gondolkodókat, megfosztották őket a megélhetésüktől, szétziláltak családokat és barátságokat? Sőt, lelkesen asszisztáltak a maguk és mások megnyomorításához és megöléséhez?
Erkölcsi értelemben ott tartunk, ahol a II. világháború utáni náci Németország. Szinte mindenki sáros valamilyen mértékig, ezért az az érdeke, hogy az összes mocsok a szőnyeg alá legyen söpörve. Pedig egyszer mindenkinek el kell számolnia a tetteivel, így vagy úgy.
Sajnos, mi magyarok ráadásul még a Marshall-segélyben sem reménykedhetünk. Az önsorsrontásunkért mi fogjuk megfizetni az árat, valamennyien.