2018. szeptember 9., vasárnap

Az Oroszországtól való elfordulás szétzúzza Ukrajna gazdaságát

 

A 2014-es az USA által kezdeményezett majdani államcsíny után a kijevi nyugatbarát puccskormány Ukrajnában drasztikusan lecsökkentette az ipari és kereskedelmi kapcsolatokat az akkoriban még legjelentősebb kereskedelmi partnerével, Oroszországgal, és az USA és az EU felé fordult. Ezáltal viszont hiány keletkezett az oroszok által szállított alkatrészek, valamint az orosz megbízások területén. Az ukrán Antonow konszernnek, a Szovjetúnió egykori legismertebb, leghagyományosabb repülőgépgyártójának ennek következtében le kellett állítania a termelését. „A legrosszabb viszont az, hogy megszakad a tradíció és a tapasztalatokat […] nem lehet továbbadni. A konstruktőrök kivándorolnak Oroszországba, Kínába, Európába“- véli a politológus Alexander Dudtschak. Következtetés: Ukrajna áldozatául esett az USA-irányította Oroszország ellenes hatalmi stratégiának.

von ep./ct.

2018. szeptember 3., hétfő

Jogsértő lehet a katalán zászló, megnyílt az újabb front

Kifogását jelezte Francisco Fernández Marugán spanyol ombudsman a katalán középületeken elhelyezett függetlenségi szimbólumok miatt hétfőn.
"A plurális társadalmakra jellemző ideológiai semlegesség elve összeegyeztethetetlen egy ideológia szimbólumainak jelenlétével a középületeken" - olvasható állásfoglalásában.
Francisco Fernández Marugán szerint ezen elvnek kell meghatároznia minden "szabad, nyitott, demokratikus és toleráns társadalmat", ezért tiszteletben tartására szólított fel.
Kitért arra, hogy augusztus elején már a katalán kormány egészségügyi tanácsosának figyelmét is felhívta minderre, miután állampolgári panaszt kapott egy barcelonai kórház homlokzatára kitűzött sárga szalagok miatt.
Ezek a szalagok jelképezik a katalán függetlenségi vezetőkkel szembeni bírósági eljárások, korlátozó intézkedések elleni tiltakozást.
Az ombudsman aggodalmát fejezte ki az együttélés "romlása" miatt a nyilvános helyeken Katalóniában, és elítélte a különböző agresszív cselekményeket, amelyek ezen szimbólumok kihelyezése, illetve eltávolítása miatt történtek az utóbbi időben.
A hatóságok a hétvégén őrizetbe vettek majd elengedtek egy gyűlölet-bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit Barcelonában, mert bántalmazott egy nőt, aki egy park kerítéséről szedte le a sárga szalagokat.
Létrejöttek úgynevezett takarító brigádok is, amelyek éjjelente csoportosan járják a katalán településeket, és leszedik, a többnyire sárga nejlonból készült szalagokat a lámpaoszlopokról, kerítésekről, korlátokról.
Az akcióhoz csatlakozott a Spanyolország egységét támogató Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt is, amely a legtöbb szavazatot kapta tavaly decemberben a katalán parlamenti választásokon, ám kormányt alakítani nem tudott az összefogó, és így többségbe kerülő katalán függetlenségi pártokkal szemben.
Albert Rivera pártelnök azonban hiába szedte le a szalagokat a kamerák előtt Alellában, néhány óra múlva azokat újból kitűzték a függetlenséget támogatók.
Katalóniában a múlt héten ügyészségi vizsgálat is indult katalán rendőrök ellen, amiért igazoltattak olyanokat, akik sárga szalagokat távolították el közterületen.
MTI

Kína gátat vethet az afrikai migrációnak Európa felé

Támogatja az afrikai országok részvételét az ‘Övezet és Út stratégia’ építésében

“Befektetéseivel munkát ad az afrikaiaknak, s megteremtheti jólétük alapjait.

Ehhez csatlakozhatnának a magyar vállalkozások is,  az ‘Övezet és Út stratégia’ projekttel összhangban, vagy akár annak keretein belül.” (SzRTI)

Xi Jinping kínai államelnök is részt vett a kínai és afrikai államfők, üzleti és ipari képviselők számára megrendezett magas szintű párbeszéd valamint a 6. kínai-afrikai vállalkozói konferencia közös megnyitóján szeptember 3-án. A kínai államelnök a megnyitón előadást is tartott.
Xi Jinping elmondta, hogy a Kína és Afrika közötti szoros gazdasági kapcsolatok jelentős eredményeket hoztak az afrikai ipari környezet korszerűsítése és az infrastrukturális beruházások terén, de segítették a kereskedelmi és befektetési rendszerek egyszerűsítését valamint a szegénység csökkentését.

„A Kína és Afrika közötti együttműködések eredményei az afrikai emberek javát szolgálják.” – hangsúlyozta Xi Jinping.

A kínai államelnök szerint az afrikai lakosság a világ népességének egyhatod részét tesz ki, ezért az Afrikában élő valamennyi nép jóléte fontos része kell, hogy legyen az emberi sorsközösségnek.
Xi Jinping bejelentette, hogy Afrika fontos résztvevője az Övezet és Út kezdeményezés tovább építésének. Kína támogatja az afrikai országok részvételét az Övezet és Út építésében, és kész arra, hogy az egyenlőség és kölcsönös előnyök biztosítása mentén, tárgyalásos úton erősítse Afrikával az átfogó kapcsolatokat a politika, a kereskedelem, a pénzügy illetve a kulturális csere terén – a mondta Xi Jinping.
CRI – China Radio International / SzRTI

2018. szeptember 2., vasárnap

Nyugati hamis-zászlós vegyitámadásnak indult, Zaharcsenko hamis-zászlós megölése lett belőle

Putyin valójában sakk-mattot adott a nyugatnak Zaharcsenkó donbaszi hamis-zászlós megölésével, mely az orosz titkosszolgálat müve volt.
De kezdjük az elején.

Szíriában az oroszbarát erök a nyugat és Izrael által támogatott szélsöséges iszlamista szervezetek (ISIS, Al-Nuszra, Al-Kaida stb.) utolsó fellegvárának számító Idlib kormányzóság elfoglalására készülnek. A nyugat, hogy mentse a terroristáit, egy újabb nagy hamis-zászlós vegyitámadásra készült volna Szíriában, melyet az Al-Nuszra hajtott volna végre, viszont az Asszad-rezsimre kentek volna, ami aztán ürügyet szolgáltatott volna egy Szíria elleni nagy nemzetközi hadmüveletre.
2018. aug. 31:
IDLÍB OSTROMÁRA KÉSZÜLNEK
Az oroszok szerint a készülő amerikai támadás nemcsak a szíriai rendezésre mérne súlyos csapást, de a globális biztonságra is. A tűzzel való játszadozás következményei megjósolhatatlanok. ...
A szóvivő megismételte a Moszkva és Damaszkusz által korábban is hangoztatott állítást, hogy a szíriai kormányerőknek nincsenek vegyi fegyvereik, mert 2014–2015 során nemzetközi ellenőrzéssel megsemmisítették ezeket, jelentette az MTI. Korábban az orosz védelmi tárca közölte, hogy nyugati országok újabb Szíria elleni katonai csapásra készülnek, amelyhez az ürügyet egy Idlíb tartományban, vegyi fegyverekkel végrehajtandó provokáció szolgáltatná. Moszkva szerint a megrendezendő incidens célja az, hogy a támadás Damaszkuszra terelje a gyanút.

Ez idáig mind "szép és jó", és nagyjából igaz is, de aztán történt egy váratlan dolog Kelet-Ukrajnában:
2018.aug. 31:
Meghalt az egyik ukrajnai szakadár vezető
Az Interfax orosz hírügynökség értesülése szerint egy donyecki kávéházi robbanásban meghalt Olekszandr Zaharcsenko kelet ukrajnai szeparatista vezető. A szakadár Donyecki Népköztársaságban rendkívüli állapotot hirdettek.

Az oroszok szerint Kijev állhat Zaharcsenko halála mögött
S ezzel vált a konfliktus maximálisan mocskossá nemcsak a nyugat de az oroszok részéröl is. Mert feláldozták az egyik sajátjukat.
Zaharcsenkót az orosz titkosszolgálat repítette a levegöbe, viszont a merényletet Ukrajnára kenték, ami aztán ürügyet adott volna az oroszoknak Ukrajna és Európa megtámadására abban az esetben, ha a nyugat meg merészelte volna támadni Szíriát. Ezzel az ügyes de mocskos húzással tudta Putyin elejét venni annak, hogy a nyugat katonailag a segítségére siessen az ISIS-nek, Al-Nusrának stb. Szíriában.
A helyzet továbbra is rossz.
Nna de ez már a végsö idei próféciák témájához tartozik!

Bazi nagy orosz-kínai hadgyakorlat – ennek a fele sem tréfa
Oroszország nagyobb hadgyakorlatot tart, mint a szovjet idők óta bármikor, ráadásul Kína és Mongólia részvételével. A Kínával való összezárás elsőre meglepő lehet, azonban nagyon is logikus: míg Oroszországot Trump kivételével a teljes amerikai politikai vezetés szorongatja, Kínát Trump fordította maga ellen a kereskedelmi háborúval. ...
Most Vostok-2018 lesz a hadgyakorlat neve, ennek megfelelően a gigantikus ország középső és keleti körzeteiben tartják, 300 ezer katona, 1000 repülő és két hadiflotta vesz részt benne, valamint az összes légideszant egység. Az eseményre szeptember 11-15. között kerül sor,

Dániel 8
23 És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, ravaszságokhoz értő király.
24 És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét.
25 És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.



Orosz hadgyakorlat kezdödik a Földközi-tengeren
https://index.hu/kulfold/2018/08/30/orosz_hadgyakorlat_kezdodik_a_foldkozi-tengeren/
Hadgyakorlatot tart Oroszország a Földközi-tengeren szeptember 1. és 8. között, a hadiflotta több mint 25 hajójának és a légierő 30 repülőgépének részvételével - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium alapján az MTI.
http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=239:2018-09-02-13-55-28&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58

augusztus 30 - bejelentik a "hadgyakorlatot" a Földközi-tengeren is, pozicionálják a flotillájukat, kivédendö egy NATO támadást
augusztus 31. - megölik Zaharcsenkót
szeptember 2. - legújabb fejlemény - megkezdték a hadmüveletet Idlib visszafoglalására

2018. augusztus 31., péntek

Zaharcsenko, a Donyecki Népköztársaság vezetője merénylet áldozata lett

Életét vesztette Olekszandr Zaharcsenko kelet-ukrajnai szakadár vezető pénteken pokolgépes merényletben, és miközben a moszkvai és a kijevi egymást vádolja a gyilkosság elkövetésével, a strana.ua ukrán hírportál összeállításában több lehetséges indítékot is felsorol, amelyek magyarázatot adhatnak a merényletre.

Kijev keze van a robbantásban


A hírportál szerint minden, nagy visszhangot keltő gyilkosság mögött a szakadárok Kijevet látják. A 2016-ban ugyancsak pokolgépes támadásban megölt, Motorola ragadványnéven ismert, valamint a 2017-ben rakétával megölt Givi nevű katonai parancsnokok halálát is Kijev számlájára írták. A pénteki merénylet után az úgynevezett Donyecki Népköztársaság hatóságai ráadásul már bejelentették: a robbantást megszervező "ukrán diverzánsokat" fogtak el.
Ez a feltevés nem alaptalan, mivel Zaharcsenko a kelet-ukrajnai szeparatizmus fő jelképe volt, likvidálásából óriási propagandafogást csinálhatna a kijevi hatalom, ami a jövő évi választás előtt jól is jöhet a népszerűségéből rengeteget vesztett ukrán elnöknek és kormányzatának.
Hogy ez a verzió mennyire valószínű, arra a kijevi hatalom reagálásából lehet majd következtetni, ha például üdvözölni fogja a szakadár vezető vesztét, mondván, hogy ez egy újabb győzelem Ukrajnának és "még egy lépés a megszállás megszüntetésének irányába". Ha azonban elhatárolódik a gyilkosságtól, és a helyi belharcoknak tulajdonítja Zaharcsenko halálát, Kijev indítéka már nem is lesz olyannyira nyilvánvaló.


Üzleti érdekek és leszámolások

Miután a szakadárok 2017-ben államosították a "népköztársaságok" területén lévő ukrajnai vállalatokat, megindult a harc vagyon tulajdonlásáért a helyi oligarchák és politikusok között. Elképzelhető, hogy Zaharcsenkótól és közeli szövetségesétől, a robbanásban megsebesült Olekszandr Tyimofejevtől, a szakadár kormány miniszterelnök-helyettesétől és bevételi forrásait kezelő miniszterétől így akartak megszabadulni az ellenlábasok.

Moszkva tisztogatott

Az utóbbi hónapokban egyre több jel utalt arra, hogy Moszkva megelégelte Zaharcsenko és Tyimofejev önkényeskedését, és már tervezte eltávolításukat. Feltételezések szerint a Kreml nem nézte jó szemmel, hogy a páros a saját zsebébe próbálta átirányítani a pénzforrásokat, valamint azt, hogy teljes zűrzavart teremtettek a "népköztársaságban" a csempészet és más bűncselekmények leplezésének érdekében.
Kiélezte a helyzetet az, hogy a Zaharcsenkónak közvetlenül alárendelt szakadár zászlóaljak elutasították, hogy beolvadjanak az orosz tanácsadók segítségével létrehozott "donyecki hadtestbe", miközben Zaharcsernko fegyvereseire hárult az ukrán állások elleni támadások nagy része. Nem kizárt, hogy Zaharcsenko ellenállt ezeknek a folyamatoknak, és ezért született a döntés arról, hogy egy könnyebben irányítható személy vegye át a helyét. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy nemrég Moszkvába rendelték, és ő ezt demonstratívan elutasította.
Zaharcsenko nyilván számot vetett azzal, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha Moszkvával dacolva saját útját járja. Aligha akadékoskodott volna, ha távozásra szólítják és ehhez nem kellett volna megöletni. Moszkvának számtalan eszköze volt ahhoz, hogy hasson rá. Zaharcsenko halála ráadásul rossz fényt vet Oroszországra, mert úgy tűnhet, hogy képtelen megvédeni a saját embereit, még egy olyan fontos személyeket sem, mint amilyen a meggyilkolt donyecki vezető volt.

Helyi leszámolás történt

Zaharcsenkónak bőven akadt ellensége Donyeckben. A Zaharcsenko-Tyimofejev páros üzleteket sajátított ki, önkényes büntetéseket rótt ki, a leszámolásokkal példát statuált másoknak. A néhai vezetőt gyűlölte több egy kiemelkedő hadműveleti parancsnok.
Zaharcsenko támogatottsága a donyeckiek körében és Oroszországban is csökkenőben volt. A donyeckiek megunták, hogy még mindig arra várnak, mikor lesz vége a "fiatal köztársaságok átmeneti időszaka" miatti zűrzavarnak. Ezt tetézték azok híresztelések, melyek szerint Zaharcsenko határozatlan időre elhalasztja a választásokat a Donyecki Népköztársaság vezetői tisztségére, amiből arra következtettek a bírálói és ellenlábasai, hogy meghatározatlan ideig még hatalmon akart maradni.

A kelet-ukrajnai konfliktus kiélezése

A gyilkosságot azért hajtották végre, hogy ürügyet szolgáltassanak a Donyeck-medencei harcok kiújulására. Ha igaz ez a feltevés, akkor más-más okokból, de a kijevi hatalomnak és a moszkvai keményvonalasoknak is érdekében állhatott Zaharcsenko eltávolítása. Kijevnek a jövő évi választások miatt is jól jönne a konfliktus kiélezése, hiszen háború alatt ritkán történik demokratikus kormányváltás. A moszkvai "héják" is meg akarják torpedózni Nyugat és Oroszország kapcsolatainak rendezését, és ezért állhatott ez érdekükben a konfliktus kiélezése.

MTI


Alekszander Zaharcsenko 1976.06.26. – 2018.08.31.

– Putyin: Oroszország mindig veletek lesz! –

Ukrán terroristák augusztus 31-én bombamerénylettel meggyilkolták Alexander Zaharcsenkót, a Donyecki Népköztársaság vezetőjét.
A merénylet egy a Donyeck város központjában lévő kávézóban történt, nem messze Zaharcsenko lakóhelyétől. A robbantásban a 42 éves donyecki vezető halálos sebet kapott, s három másik ember is megsérült.

A merénylet idején Donbassz területén semmi komoly összecsapás nem volt az ukrán hadsereg és a donyecki felszabadító hadsereg között. A Donyecki Népköztársaság egyoldalú fegyverszünetet mondott ki augusztus 29.-én, az iskolakezdésre hivatkozván.

A terrorista gyilkossággal kapcsolatban megszólalt az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is;

Saját honlapján közzétette annak a táviratnak a szövegét, melyet a terrorista merénylettel kapcsolatban a Donyecki Népköztársaságnak küldött:

Vlagyimir Putyin, az irodájában, a Kreml-ben.
Mélységes részvétét fejezte ki a Donyecki Népköztársaság vezetője, Alexander Zakharchenko tragikus halálával kapcsolatban.
A távirat szövege:
“Alexander Vlagymirovics igazi népi vezető volt, bátor és határozott ember, igazi donbasszi hazafi. Nehéz időkben felállt szülőföldjének védelméért, hatalmas személyes felelősséget vállalva, vezette az embereket.
Zaharcsenko gyáva meggyilkolása újabb bizonyíték arra, hogy azok, akik úgy döntöttek, hogy a terror és a megfélemítés útját választják, nem akarnak békés, politikai megoldást, nem akarják, hogy kölcsönös párbeszéd alakuljon ki Donbasszban a harcoló felek között. Hogy békésen zárhassák le ezt a konfliktust.
Terrorral akarják destabilizálni a helyzetet és térdre kényszeríteni Donbassz népét. – De ez nem fog működni!
Arra számítok, hogy ennek a bűntettnek a szervezői és végrehajtói elnyerik méltó büntetésüket.
Szeretném ismét kifejezni részvétemet Alexander Vlagyimirovics Zaharcsenko családjának, valamint barátainak, s Donbassz minden lakójának ebben a gyászukban.
Oroszország mindig veletek lesz!”
Források:
Fort Russ/Tom Winter,Kremlin.ru/Vlagyimir Putyin

2018. augusztus 29., szerda

körkérdéseket intézünk az otthonvédő szervezetekhez, a pártokhoz, s az egyszerű emberekhez, az utca emberéhez, hogy mi a véleményük ezekről az erőszakos kilakoltatásokról?

1. Mi a véleménye a kilakoltatásokról, s általánosságban az otthonvesztésekről?
2. Mi a véleménye arról, hogy a bank az eredeti 3 milliós hitelből, 13 milliós tartozást csinált?
3. Egy normális országban szabad-e elvenni valakitől egyetlen otthonát, s elszakítani tőle gyerekeit? (A gyerekeket a gyámhatóság állami gondozásba helyezi).
4. Mi a véleménye a rendőrség szerepéről az erőszakos kilakoltatások közben?

Elsőként Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége elnöke tisztelt meg bennünket a válaszokkal. Ezeket az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

1. Mi a véleménye a kilakoltatásokról, s általánosságban az otthonvesztésekről?
A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége álláspontja szerint csak is azokat az adósokat lakoltatják ki, akik nem szakemberhez fordultak, vagy otthon ülve vártak a csodára és az internetről összelopott peres anyagokból önállóan próbáltak valamit tenni.
De, mint tudjuk a bíróságokat is kötik a törvények és a jogegységi határozatok is, ezért egyáltalán nem lehet szakmai tudás nélkül a bíróságon érvényt szerezni a végrehajtási eljárásokban. Elvileg a végrehajtó a végrehajtást elrendelő okirat szerint jár el, ha tevékenységét törvényes keretek közt végzi. Szövetségünknek napi tapasztalata, hogy a Végrehajtói Kamara felszámolását követően kiestek azon gátlástalan végrehajtók, akik mindenükből kifosztották az embereket.
Jelenlegi végrehajtási eljárásokban nem tapasztalunk törvénysértő magatartást a végrehajtók részéről, pár apró esetet kivéve. Tehát a végrehajtóknak a közjegyzők által kiállított végrehajtást elrendelő okirat (VÉGREHAJTÁSI ZÁRADÉK) – ami egyenlő egy jogerős bírósági végzéssel – szerint kell eljárjanak és nincs joguk felülvizsgálni vagy bírálni azt.
Mindaddig, míg a bíróság másként nem dönt, addig a közjegyzők által kiállított végrehajtást elrendelő okirat (VÉGREHAJTÁSI ZÁRADÉK) alapján le kell folytassák a végrehajtási eljárást, árverést és birtokba adást. Véleményünk szerint nem lennének ezek a sok kilakoltatások és otthonvesztések, ha szakemberhez vagy a Fehér Kéményseprők Szövetségéhez fordulnának az adósok!
Szövetségünk fennállása óta egyetlen egy ügyfelét se lakoltatták ki! Több mint háromezer ügyet sikeresen és eredményesen lezártunk már.
2. Mi a véleménye arról, hogy a bank az eredeti 3 milliós hitelből, 13 milliós tartozást csinált?
Igen! Sajnos ez a jelenség az elszámolás úgynevezett „DH” törvény agyszüleménye.
Ugyanis a Magyar Állam Kormánya beleavatkozott két magánjogi fél szerződésébe oly módon, mely az egyik félnek hátrányos, történetesen pont az adósok ellen avatkozott bele, védve a bankokat.
Mint az már mindenki előtt ismert, hogy a kormányok különféle “megsegítésekkel” odázták el a “deviza alapú hitelnek” csúfolt hitelesek ügyét. MEGOLDÁS POLITIKAILAG nincs, hisz minden pártkatona (Fidesz, MSZP, LMP, Jobbik) megszavazta azt a híres elszámolási (2014. évi XXXVIII.-as és 2014. évi XL.-es DH törvényt). Ezzel beleavatkoztak politikailag is két magánjogi fél szerződésébe.
Ezért a 2015. évben bekövetkezett forintosítás eredményeként úgy jött létre új szerződés a felek között, hogy a szerződésmódosítást egyik félnek sem kellett alá írnia, mert az a törvény erejénél fogva lépett életbe.

Ennek következtében a 2015. év előtt befizetett összeget mindenkitől lenyúlták! SZÓ SZERINT ELLOPTÁK, majd az eredeti szerződésben foglalt folyósított hitelösszeg kamattal növelt értékét, PAPÍRON mindenkinek újra kifolyósították!

A TARTOZÁSA JELENLEG MINDENKINEK EZ A MAGASABB ÖSSZEG!
Szövetségünk kéri, hogy mindenki saját szerződése szerint számoljon utána. A kilakoltatások pedig pontosan azon ügyekben folynak és záródnak le, ahol az emberek nem csináltak semmit a saját ügyükben.
3. Egy normális országban szabad-e elvenni valakitől egyetlen otthonát, s elszakítani tőle gyerekeit? (A gyerekeket a gyámhatóság állami gondozásba helyezi).
A Fehér Kéményseprők Szövetsége álláspontja szerint NEM normális, hogy Magyarországon ilyen nagyságú otthonvesztések folynak, de erről nem csak a kormány tehet, hanem maguk az adósok is, mert nem szakemberhez fordulnak segítségért.
A Család a GYERMEK szent kellene legyen országunkban ráadásul most éppen a CSALÁDOK ÉVE van! De a jelek szerint a Magyar Családokat nem érdekli a saját és Gyermekük jövője, mert nem kérnek segítséget hozzáértő szakemberektől.
Arról nincs konkrét információnk, hogy állami gondozásba kerültek volna a gyermekek, de arról van tudomásunk, hogy éheznek a gyermekek.
4. Mi a véleménye a rendőrség szerepéről az erőszakos kilakoltatások közben?
Sajnálatos módon van a rendőrségi törvényben egy olyan jogszabály, ami alapján kötelesek a végrehajtót védelmük alá vonni, a hivatalos személy ügyintézése alatt.

De nincs joguk helyette intézkedni, vagy zárat és ajtót feltörni! Kerítésen nem mászhatnak be a magánterületre és a lakatos helyett nem nyithatnak ki zárakat. Erre a törvény határozottan tilalmat mond ki.

A rendőröknek a parancs teljesítésére és a végrehajtó testi épségének megvédésére van felhatalmazásuk, minden ezzel ellentétes cselekedet bűncselekmény, de érdekes módon még senki nem jelentette fel őket az ügyészségen a túlkapásaik végett, csak a nagy duma és a média megjelenés volt a cél.
Megjegyezzük, hogy nem önszántukból cselekednek a rendőrök, akik ki vannak vezényelve, hanem parancsra. Amennyiben megtagadják a parancsot, elvesztik munkájukat, s lehet, hogy holnap őket is kilakoltatja a végrehajtó, ahol a szolgálatban maradt társa fog asszisztálni.
Tudjuk, hogy rossz a törvény, de a végrehajtók kérték, hogy legyen védelmük, ha megszüntetnék ezen törvényeket, akkor a végrehajtók sem lennének akkora nagy mellénnyel és talán kevesebb helyre mennének kilakoltatni. De nincs meg az a társadalmi kényszer, hogy bármelyik törvényben módosítás lehessen. NINCS RÁ NÉPAKARAT, OTTHON ÜLNEK AZ EMBEREK ÉS VÁRNAK A CSODÁRA, HOGY MIÉRT NEM TUDJUK!
***
A Szabad Riport köszöni a válaszokat!

2018. augusztus 27., hétfő

Kiszáradóban vannak Izrael vízforrása

Elapadóban vannak Izrael vízforrásai az izraeli vízügyi hatóság szerint – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
A vízügyi hatóság vasárnap kiadott jelentése szerint öt aszályos esztendő után annyira drámai a helyzet, hogy ha a következő télen átlagos vagy akár annál nagyobb mennyiségű csapadék esne, már az sem tudná megállítani a vízforrások kiszáradását, miközben ráadásul várhatóan ismét átlag alatti lesz csak csapadék.
Izrael legnagyobb édesvízi tartalékának, a Kinneret-tónak (bibliai nevén: Genezáreti-tó) az összes eddig mértnél alacsonyabb a vízállása.
A súlyos változás már szabad szemmel is jól látható: néhány éve Máágan kibucnál egy szigetecske tűnt fel a vízben, amely néhány napon belül már félszigetté válik, mert a part felé eső részekről eltűnt a víz.
Ezért a tóból már nem pumpálnak vizet az országos hálózatba, sőt azt tervezik, hogy a tengervíz-sótalanító telepek vizét fogják visszavezetni a Kinneret kiszáradásának megakadályozására.
A 10-es kereskedelmi tévé híradása szerint már jelenleg is a sótalanítók fedezik a lakossági vízfogyasztás mintegy 80 százalékát, és a jelenleg működő öt sótalanító mellé két újabbat fognak építeni.
A Kinneret mellett a források hozama és a felszín alatti édesvízkészlet is drasztikusan csökken: az elmúlt öt év súlyos szárazsága nyomán mintegy 2,5 milliárd köbméternyi víz hiányzik.
Izrael helyzete azonban még így is viszonylag jónak tekinthető a kiszáradással küzdő térségben a szomszédos országokhoz képest, mert előzetesen felkészültek az ínséges időkre tengervíz-sótalanítók és – a lakossági fogyasztás közel 80 százalékát ipari-mezőgazdasági felhasználásra visszaforgató – víztisztító telepek építésével.

D. Kovács Ildikó
A man walks across the road with two water tanks after collect drinking water from pipes fed by an underground spring, in St. James, about 25km from the city centre, on January 19, 2018, in Cape Town.
Cape Town will next month slash its individual daily water consumption limit by 40 percent to 50 litres, the mayor said on January 18, as the city battles its worst drought in a century. / AFP PHOTO / RODGER BOSCH
Amikor a víz értékesebbé válik, mint az arany
Sosem fordult még elő, hogy a világ valamelyik nagyvárosában elfogy a víz. Nem tudni, meddig tart majd a szükségállapot Fokvárosban, de egy biztos: minden helyi lakos élete a feje tetejére áll.
Kiemelt kép: Europress/Hans-Jürgen Truöl/picture-alliance/DPA