2018. május 16., szerda

A Tízszarvú Fenevad kiiktatná a dollárt az Iránnal folytatott kereskedelemből

Az Atlanti Tanács szerint a dollár megkerülésével lehetne áthidalni az amerikai szankciók által okozott problémákat.
Az Atlanti Tanács francia tagja szerint az EU vezetői fontolóra veszik, milyen válaszintézkedéseket lehet hozni az Amerikai Egyesült Államok ellen, amiért felmondja az iráni atomprogram kapcsán kötött egyezményt.
“Számos lehetőség létezik, és ezek két kategóriába sorolhatóak. Az első kategória egyszerűen azzal kapcsolatos: hogyan védjük meg a saját érdekeinket? Hogyan biztosítjuk, hogy az európai vállalatok tovább működhessenek Iránban? Hogyan védjük meg őket a(z amerikai) szankcióktól?”mondta Delphine O, az Atlanti Tanács francia tagja, hozzátéve, hogy a második kategóriába olyan intézkedések sorolhatóak, mellyel az EU az Egyesült Államokkal szemben tesz bizonyos válaszlépéseket, amiért a szankciók az európai cégeket sújtják.
A politikus elmondása szerint az EU elsősorban az első kategóriára kell szorítkozzon, és az USA elleni szankciók lehetőségével akkor kell érdemben foglalkozni, ha az amerikai érdekérvényesítés kézzel fogható veszteségeket okoz az európai vállalatoknak. A Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta; Irán azon elgondolása, hogy az Európai Unióval folytatott üzleteket dollár helyett euróban kell folytatni, megfelelő válasz lehet az új kihívásokra.
“Fontolóra veszünk minden olyan mechanizmust, ami lehetővé teszi számunkra, hogy dollár helyett euróban kereskedjünk, annak érdekében, hogy az amerikai szankciók ne legyenek ránk hatással” – mondta.
Hétfőn Irán berlini nagykövete, Ali Majedi azt mondta, az iráni fél létrehoz egy bankot annak érdekében, hogy az EU-val folytatott tranzakciók dollár helyett euróban történjenek. Ez a bank Németországban fog működni, és lehetővé teszi, hogy az Európai Unió a dollár kiiktatásával tovább kereskedhessen az USA által szankcionált országokkal, például Iránnal és Oroszországgal.

http://www.hidfo.ru/2018/05/az-eu-kiiktatna-a-dollart-az-irannal-folytatott-kereskedelembol/



nyíltan szembemegy az amerikai szankciókkal

Az Európai Bizottság elnöke csütörtökön egyértelműen kijelentette; az EU meg fogja tiltani az európai cégek számára, hogy betartsák az Egyesült Államok Irán ellen hozott szankcióit.
A Deutsche Welle beszámolója szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy javasolja egy olyan uniós szabályozás bevezetését, ami megtiltja, hogy az európai cégek betartsák az Amerikai Egyesült Államok által Iránra kivetett szankciókat.
Juncker az EU külügyminisztereinek csütörtöki találkozóján azt mondta, “Európai Bizottságként felelősségünk az európai vállalatok megvédése. Cselekednünk kell, és emiatt életbe léptetjük az 1996-os ‘blocking statute’ törvényt.”
Elmondása szerint a törvény már péntek reggel érvénybe lép, emellett döntés született arról, hogy az Európai Befektetési Bank megpróbálja előmozdítani az európai cégek iráni befektetéseit, és az Európai Bizottság az amerikai szankciók ellenére is célzottan támogatni fogja az Iránnal folytatott együttműködést.
Az 1996-os ‘blocking statute’ törvényt eredetileg a Kuba elleni kereskedelmi embargó, és az iránnal, Líbiával szembeni szankciókkal kapcsolatban dolgozták ki, de soha nem lépett életbe, mert az EU a konfliktusok politikai rendezését támogatta a gazdasági nyomásgyakorlással szemben. A törvény célja, hogy az EU területén kívül megvédje az európai cégeket a harmadik ország által hozott gazdasági szankciók hatásaitól.

http://www.hidfo.ru/2018/05/az-europai-unio-nyiltan-szembemegy-az-amerikai-szankciokkal/

2018. május 15., kedd

Megszűnik az Index.hu?

Az Index.hu egy kérdőívben arról kérdezi olvasóit; hiányozna-e nekik a liberális lap, ha nem lenne, illetve, hogy finanszírozási problémák esetén hajlandóak lennének-e fizetni az online lap továbbműködtetését.
A közösségi finanszírozás lehetőségeivel foglalkozik az Index.hu szerkesztősége, miután a lap tulajdonosa több más médiaeszközétől is megvonta a működési forrásokat – derült ki egy a liberális hírportálon megjelent kérdőívből. Az Index.hu többek közt arról kérdezi olvasóit, hogy hajlandóak lennének-e támogatni a lap továbbműködését, ha erre szükség lenne, illetve, hogy hiányozna-e nekik a liberális újság, ha hirtelen leállna, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet.

A kérdőívben szereplő kérdések többek közt megpróbálják felmérni, tisztában vannak-e azzal az olvasók, hogy milyen tulajdonosi érdekek mozgatják az Index.hu-t, illetve, hogy propagandalapként milyen politikai nézeteket képvisel. Ezt követően kerülnek elő azok a kérdések, melyek felvetik a lap – anyagi okokból – megszüntetésének lehetőségét:
  • Hiányozna önnek az Index, ha nem lenne?
  • Ha az Index kérné önt, hajlandó lenne anyagilag támogatni a lapot?
  • Ha az Index kérné önt, havonta mennyi pénzzel támogatná rendszeresen az újságot?
Az anyagi okokból megszűnés lehetőségére utalhat az is, hogy arról kérdezik az olvasókat, “ki a kedvenc indexes újságírójuk”; értelemszerűen, amelyik sajtóalkalmazott a legnépszerűbbnek bizonyul, ő minden bizonnyal nem lesz a létszámleépítés áldozata, amikor a tulajdonos bejelenti a működési források csökkentését.
  • Ki a kedvenc indexes újságírója?
A kérdőív során a működési forrásokra hivatkozás mellett számos olyan – tartalomra, és megjelenésre egyaránt vonatkozó – kérdés is megjelenik, ami arra utal, hogy az Index.hu a közeljövőben egy nagy átalakításon eshet át az olvasói igényeknek megfelelően. Vélhetően ennek során válnak meg számos, kevésbé ismert újságírótól, mielőtt a tulajdonos nem-fenntarthatónak minősíti, majd a Népszabadság és Magyar Nemzet sorsára juttatja a szélsőségesen liberális és EU-párti lapot.



http://www.hidfo.ru/2018/05/megszunik-az-index-hu/

Havonta egy terrortámadás történt volna az Egyesült Királyságban

Az MI5 hírszerző szolgálat vezetője egy berlini biztonsági konferencián azt mondta, hogy a brit hatóságok tizenkét terrortámadást akadályoztak meg az elmúlt 12 hónap folyamán.
Az elmúlt 12 hónap folyamán tizenkét terrortámadást akadályoztak meg az Egyesült Királyságban, de az iszlám terrorizmus elleni harc további nemzetközi figyelmet igényel – mondta Andrew Parker, az MI5 brit hírszerző szolgálat vezetője egy berlini biztonsági konferencián.
“Csak az Egyesült Királyságban a márciusi Westminster eset óta 12 iszlamista terrortámadást akadályoztunk meg. Tizenkét olyan alkalom, ahol jó okunk volt feltételezni, hogy országunkban terrortámadás történne.”
Parker elmondása szerint folyamatos nemzetközi figyelem szükséges a Daes terrorista csoport megsemmisítéséhez, és a terrorszervezet egyelőre számos támadásért tudja vállalni a felelősséget Európában és más térségekben, annak ellenére, hogy a Közel-Keleten jelentős veszteséget szenvedett el.
2017 folyamán az Egyesült Királyságban öt terrortámadás történt. Márciusban a londoni Westminster Bridgenél gépjárművel hajtottak a járókelők közé. Májusban robbantásos merénylet törétnt a Manchester Arenanál egy koncerten. Júniusban két másik támadás történt Londonban, az elkövető mindkét esetben gépjárművel hajtott az emberek közé, szeptemberben pedig egy bomba robbant a londoni metróban.

http://www.hidfo.ru/2018/05/havonta-egy-terrortamadas-tortent-volna-az-egyesult-kiralysagban/

2018. május 14., hétfő

Beültetett RFID-chipek: A sajtó támadásba kezdett

„Jönnek a bechipezett emberek!”- ez a cím jelent meg 2018. május 14-én a svájci BLICK kezdőoldalán. A bulvár-újság első három oldala leginkább egy RFID-chip beültetést népszerűsítő reklámkampányhoz hasonlított: „Egy kis chipet az emberbe és ez egy nagy előrelépés az emberiségnek”, “Aki fél, hogy visszaélnek az adataival, az a Facebooktól és az Amazon Alexa hangvezérelt asszisztensétől óvakodjon, ne ezektől a chipektől. “ Állítólagos szakértők szerint: „ A beültetett mikrochipek nemhogy kevesebb, hanem lényegesen nagyobb digitális biztonságot nyújtanak számunkra.” Ilyen érzés cyborggá válni” mondta valaki a RedBull egy reklámkampányában. “Ha beültetsz egy biochipet, több leszel, mint csak egy ember. Megmutatjuk neked, hogy ez hogy működik.” „Az egyetlen lehetőség, hogy emberként lépést tarthassunk a gépekkel, az az, hogy beépítsük őket magunkba:”. A fősodratú média riporterei élő adásban a nagy nyilvánosság előtt ültettették be a chipet, így például Tim Kuchenbecker az ARD híradójában. Kuchenbecker egy a kiállítók megbízásából dolgozó médiaügynökség képviseletében vesz részt a CeBit-en. A sajtótudósító sok előnyét látja annak, ha valaki bechipezteti magát. „Meggyőződésem, hogy ez a jövő.“ A yuoFM egy fiatal riporternője: „Itt van bent egy picike NFC-chip. Körülbelül akkora, mit egy rizsszem. Remélhetőleg ki tudok majd vele ajtókat nyitni, adatokat küldeni okostelefonokra…A chipet ide ültetik be a kezembe. Ó, halleluja, annyira örülök neki!” A FAZ-szerkesztő Jonas Jansen: „Egyáltalán nem fáj, körülbelül olyan, mint egy vérvétel, egy kis szúrás…És aztán mindenféle adatot rá lehet tölteni.“ Aki néhány évvel ezelőtt azt prognosztizálta, hogy a közeljövőben chipet akarnak a bőrünk alá szúrni, azt megbélyegezték, hogy összeesküvés-elméletet képvisel. Most ott tartunk, hogy a sajtó céltudatosan és szervezetten reklámozza az RFID-chip beültetést. Az ilyen reklámkampányok genocídiumhoz vezetnek, ami nemzeti, faji vagy vallási csoportok elleni népirtást jelent. És ezt a népnek meg kell állítania. De hogyan? ! Ez a fajta népirtás szinte észrevétlenül halad előre napjainkban a készpénz megszüntetésével. Ha Ön minden készpénz nélküli fizetést vehemensen elutasítana. akkor egy kis idő múlva bekorlátozná, majd ellehetetlenítené a megélhetését. Az Ön munkaadója is csak a bankszámlájára utalja a havi fizetését. A főbérlő a havi lakbért bank átutaláson keresztül kéri. Üzleti utazását is csak készpénzmentesen tudja interneten lekötni. Készpénzzel akarja kifizetni az új autóját? Franciaországban az 1000 eurós készpénzlimittel csak egy guruló roncsot tud venni. A személyes szabadságunk bekorlátozása alattomosan és állítólag a mi javunkra halad előre. Készpénz nélküli fizetőeszközök nélkül rövidesen már Ön sem tud létezni. Ugyanezt az elvet fogjuk megtapasztalni az RFID-chipek beültetésénél is: Az első beültetett chip generáció a kulcsot fogja helyettesíteni és lehetővé teszi a háztartási gépek egymással való összehangolását. A következő generáció a pénztárcát, hitelkártyát, tb-kártyát, stb. fogja helyettesíteni és átlátható polgárrá teszi Önt. Legkésőbb a harmadik generációs chippel bárhol a világon be fogják tudni Önt azonosítani és kontrollálni. Aki vallási, etikai vagy egyéb más okból nem akar chipet beültetni, előbb vagy utóbb ki lesz zárva a társadalomból és nem vehet részt a közéletben. Bárki nevezze is ezt összesküvéselméletnek, ha nem állítjuk meg, akkor tényleges összeesküvés lesz belőle! Állítsuk meg az RFID-t, mert népirtáshoz vezet! Tanulmányozza ebben az összefüggésben tényfeltáró Kla-TV adásainkat az alábbi linkek segítségével és tiltakozzon ennek az embergyűlölő technológiának az bármiféle előretörése ellen: www.kla.tv/338 // RFID - was geht? www.kla.tv/10679 // Chip-Implantatentwicklung birgt gewaltiges Missbrauchspotential in sich www.kla.tv/1804 // Stop RFID

von es.

A brit rendőrség szerint fölöslegesen van mindenhol arcfelismerő kamera

A londoni rendőrség adatai szerint az esetek 98%-ában hamis riasztást adnak azok az arcfelismerő rendszerek, melyeket a bűnüldözés hatékonyabbá tétele érdekében működtetnek a fővárosban.
Brit lapok azt írták, a Metropolitan Police arcfelismerő rendszerei 104 riasztást adtak, mely szerint körözött személyt észleltek a kamerák, de ebből mindössze két személyt tudott ténylegesen azonosítani a rendszer. Ezzel az arcfelismerő kamerák hatékonysága meglepően alacsony: mindössze 2 százalékos.
Dél-Wales területén ugyanez a rendszer több mint 2400 hamis riasztást generált június óta, de ebből mindössze 234 eset volt pozitív észlelésként visszaigazolva, ami kevesebb mint 10%-os hatékonyságot jelent.
A rendőrség szerint a hamis riasztásokat sem tartják rendszerhibának, ehelyett minden egyes esetet ellenőriznek abban a pillanatban, ahogy az észlelés megtörténik.
Mindkét rendőrhivatal arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszer még kezdeti tesztelés fázisában van. A Metropolitan Police közleménye szerint egyelőre nem történt letartóztatás ilyen technológia segítségével, és a hamis riasztások során készült képeket 30 nap után megsemmisítik. Dél-Wales rendőrhivatala pedig közölte; a hamis riasztások mértékét nem tartják túl magasnak, ha az arcfelismerő kamerák hálózata végül képes lesz rendeltetésszerűen ellátni feladatát.

http://www.hidfo.ru/2018/05/a-brit-rendorseg-szerint-foloslegesen-van-mindenhol-arcfelismero-kamera/

2018. május 13., vasárnap

Orosz katonák működtethetik a légvédelmet egy NATO-tagállamban

Német sajtóhírek szerint a NATO attól tart, hogy a Törökország által megvásárolt Sz-400 rakétakomplexumokat orosz katonák fogják működtetni és karbantartani, és Moszkva érzékeny információkhoz juthat hozzá az amerikai légierő térségi tevékenységével kapcsolatban.
A NATO attól tart, hogy Moszkva megfigyelheti a NATO-tagállamok légterét, miután az Sz-400 rakétakomplexumok orosz segítséggel fognak működni Törökországban – írja a Der Spiegel német lap.
A lap szerint az Sz-400 Törökország általi megvásárlásával Oroszország érzékeny információkhoz juthat hozzá az amerikai légierő térségi tevékenységével és legújabb katonai fejlesztéseivel kapcsolatban. Ezek az aggodalmak fokozottan érintik az F-35 gyártmányt, melyből a török légierő több mint száz gépet vásárol.
Hetekkel ezelőtt az amerikai fél szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Törökország nem hajlandó elállni az Sz-400 megvételétől – ebben az esetben Washington visszavonná az F-35 vásárlására vonatkozó ajánlatot.

Az Egyesült Államok korábban arról próbálta meggyőzni Törökországot, hogy az amerikai gyártású Patriot rakétakomplexumot vásárolja meg. A Patriot azonban számos alkalommal kudarcot vallott, ezekről az esetekről a német Local napilap és a New York Times egyaránt beszámolt.

http://www.hidfo.ru/2018/05/orosz-katonak-mukodtethetik-a-legvedelmet-egy-nato-tagallamban/

Bill Gates még mindig fél egy apokaliptikus járványtól

dd-15
Egy időben a járványok témaköre, mint az idők jeleinek egyik ismertebb formája, viszonylag gyakori téma volt errefelé. Talán véletlen egybeesés, de mostanában nemcsak kevésbé foglalkoztatott a kérdés, de a hírekben is ritkábban lehetett ilyesmiről hallani. Egészen mostanáig. Néhány napja, nem más, mint maga Bill Gates tartott előadást a témában, én pedig úgy gondoltam, hogy ideje ismét foglalkozni a kérdéssel. Persze nem azért, hogy eggyel több tételt adhassunk a félnivalók listájához, hanem épp ellenkezőleg. Minél félelmetesebbnek tűnik a világ, annál fontosabb látni, hogy ezeket a félelmeket sokszor mi magunk gyártjuk, és ez akkor is igaz, ha a járványok veszélye nem kitaláció.
Nem kitaláció, azonban sokszor nem úgy vagy nem olyan formában érkezik, mint ahogy gondolnánk és a kiváltó ok sem a véletlen vagy az átok súlya alatt sóhajtozó természet, hanem az ember.
Tehát Bill Gates aggódik. Nagyon. Úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok és a világ úgy általában, nincs felkészülve a szerinte biztosan érkező világméretű, a 100 évvel ezelőttinél is több áldozatot követelő járványra.
Gates szerint ezt a bizonyos járványt, az 1918-ashoz hasonlóan, szintén az influenza vírus okozza majd. A Massachusetts-it Orvosi Társaság előtt tartott előadásában, a járványok terjedésének modellezésére szakosodott Washington-i intézet adatai alapján kifejtette, hogy amennyiben a járvány ma indulna el, hat hónap alatt 33 millió áldozatot követelne.
A folyamatosan mutálódó vírusokkal szemben igencsak alacsony hatásfokkal működő oltások mellett Gates a vírusok kezelésére használható gyógyszerek és antitest terápiák kutatására helyezné a hangsúlyt.
Érdekes módon nem Bill Gates látja a legsötétebbnek a helyzetet. Dr. Jonathan Quick, a Globális Egészségügyi Tanács elnöke a nagy influenzajárvány modernkori megismétlődése esetén 300 millió áldozatra számít. Dr. Quick úgy gondolja, hogy a járvány miatt hiány keletkezne a gyógyszerellátásban, az erőforrások (áram és az energia úgy általában) nem bírnák a terhelést és végül a globális gazdaság is összeomlana.
„Az [influenza vírus] a legördögibb, legnehezebben kontrolálható és a leggyorsabban terjedő vírus a világon,” nyilatkozta.
Gates úgy gondolja, hogy miközben az élet egyre jobbá válik a többség számára, a világ nincs felkészülve a járványokra. Szerinte úgy kellene készülni rájuk, mint egy háborúra.
„A következő világméretű járvány egy számítógépről is elindulhat egy terrorista keze által, aki a géntechnológia segítségével például ránk szabadíthat egy szintetikus himlővírust vagy az influenza halálos változatát.”
Egy riporter kérdésére válaszolva elmondta, hogy szerinte
„egy atomháború kirobbanásának esélye az én életem során elég alacsony. Úgy gondolom, hogy egy komoly Ebola járvány eshetősége ezzel szemben jóval 50% felett van.” (WashingtonPost)
Miközben Jézus is beszélt a járványok előfordulásának növekedésérőlMáté 24. vagy Lukács 21. fejezetében, és az Ő esetében nem beszélhetünk találgatásról vagy eshetőségről, a követendő hozzáállást Bill Gates-től nagyon eltérő módon mutatta meg számunkra. Ha egy tökéletes, veszélyektől és konfliktusoktól mentes világban élnénk, felesleges lenne aggodalmaink leküzdéséről vagy az odafentről való békéről beszélni. Vajon Ádám és Éva képes lett volna megfogalmazni, hogy mit jelent a béke? Ahogy a sötétség a világosságban fénylik, a béke is úgy nyer értelmet, ha azt a konfliktusok közepette tapasztaljuk meg. A mai világban talán nincs is ennél fontosabb gyakorlati tanulnivalónk, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy az aggodalom ma több embert öl meg a járványoknál és Jézus erre is figyelmeztetett:
„Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.”Lukács 21:26
A lényeg tehát, hogy akár a halálos betegségek, akár mások félelmei miatt aggódunk, létezik egy olyan béke, ami mindezt képes felülírni. Ez pedig „Isten békessége, ami minden értelmet meghalad”Filippi 4:7 és nem a körülményeink határozzák meg.

http://idokjelei.hu/2018/05/bill-gates-meg-mindig-fel-egy-apokaliptikus-jarvanytol/