2018. február 1., csütörtök

A Jobbik eltörölné a felsőoktatás nyelvvizsga-követelményét

Fotó: Index.hu
A Jobbik eltörölné a nyelvvizsga-követelményt a felsőoktatási felvételinél, és azt csak abban az esetben állítaná vissza, ha javul a középiskolai nyelvoktatás színvonala.
A Jobbik eltörölné a nyelvvizsga-követelményt a felsőoktatási felvételinél, és azt csak abban az esetben állítaná vissza, ha az oktatási rendszer képes lesz mindenkit megfelelően idegen nyelvekre tanítani – derült ki az Index.hu beszámolójából.
A beszámolóban az áll, hogy a párt kis csoportokban elérhetővé és kommunikáció központúvá alakítaná az angol nyelv oktatását, ezzel hozzájárulva a nyelvoktatás hatékonyságának növeléséhez.
A Jobbik szerint nemrég egy OECD-felmérésből kiderült, hogy Magyarországon tovább romlott a szegény gyermekek oktatási rendszeren keresztüli felemelkedésének esélye.
A párt képviselője, Dúró Dóra sajtótájékoztatóján azt mondta, “a magyar oktatási rendszer 2006 óta egyre kevésbé tud segíteni a legrosszabb anyagi helyzetben élő magyar diákoknak, átlagosan pedig már 100 szegény gyermekből csak 14 tud jó tanulmányi eredményeket elérni, aminél csak két ország teljesített rosszabbul az OECD-tagállamok közül.”
A párt szerint bizonyos iskolák újbóli önkormányzati fenntartásba vétele szintén javíthatna ezen a helyzeten.

http://www.hidfo.ru/2018/02/a-jobbik-eltorolne-a-felsooktatas-nyelvvizsga-kovetelmenyet/

Újabb menekülthullámra készülnek a török Vörös Félhold munkatársai

Törökországban a Vörös Félhold szervezete szíriai menekültek újabb hullámának érkezésére készül, miután a török fegyveres erők offenzívát indítottak a kurd milíciák ellen észak-Szíriában, Afrin közelében.
Afrin területén több mint 324000 ember él, az ENSZ adatai szerint az emberek harmada már országon belül elhelyezett menekült. A fegyveres harcok kiújulása miatt megindulhat az újabb menekülthullám, hiszen az ott élő emberek több mint 60%-a már korábban is humanitárius segítségnyújtásra szorult.
A Reuters hírügynökségnek nyilatkozva a Vörös Félhold munkatársa, Kerem Kinik azt mondta, a szervezet arra készül, hogy több mint 50000 ember elhelyezéséről tudjon gondoskodni az Afrin térségében létrehozott öt menekülttáborban.
Három új menekülttábort már felépítettek Afrin környékén, jelenleg ide tart a menekültek többsége. Két tábor korábban is működött az Idlib tartományban, ahol a terroristákkal vívott fegyveres harcok következtében több mint 30000 ember kellett elhagyja otthonát.
Kinik elmondása szerint egyelőre lehet számolni azzal, hogy 150000 ember hazatérhet, miután véget érnek a fegyveres harcok Afrin területén, de amennyiben a harcok elhúzódnak, hosszú távon az ő helyzetük is bizonytalanná válhat.

http://www.hidfo.ru/2018/02/ujabb-menekulthullamra-keszulnek-a-torok-voros-felhold-munkatarsai/

A német nők elindították az ellenállási mozgalmat a támadásokat és nemi erőszakokat rájuk szabadító politikusok ellen.



A magukat feministának nevező balliberálisok valójából a nők ellenségei, mert beengedik Európába az erőszaktevőket, nem engedik, hogy hatóságok fellépjenek a bűnözők ellen, és kicenzúrázzák az áldozatok segélykiáltását. Hivatalos adatok szerint naponta tíz nőt erőszakolnak meg migránsok Németországban.

Atomháború lóg a levegőben ...

Meg vannak örülve, ez a tegnap esti kabbalista-sátánista szempontból nézve "szupermisztikus" esemény mint valamilyen dilinyós-denevéreket megörjítette öket:
150 éve nem látott jelenséggel búcsúzik januártól a Hold
Sajnos nem viccelek, a helyzet halálosan komoly. Ez a republikánus képviselökkel teli express-vonat, melyen Paul Ryan republikánus házelnök is rajta volt, egy west-virginiai "nyaralóhely" (atombunker) felé tartott, és úgy lett a "jófiúk" által kisiklatva, hogy likvidálják a veszett kutyákat.

2018.1.31.
Republikánusokkal teli vonat csapott el egy kukásautót
Sajnos nem sikerült túl jóra, a terv szerint minél több republikánus kutyának ott kellett volna hagynia a fogát, de sajnos a vonat nem siklott ki, így az akció nem sikerült. Sokan közülük még így is mentek tovább a "nyaralóhelyre". Hivatalosan úgy volt az egész lefedve, hogy egy west-virginiai nyaralóhelyre mennek visszavonulni az ezévi "republican retreat"-re, tanácskozás céljából.

A CNN szerint soknak a családtagjai, a gyerekei is a vonaton voltak:
An Amtrak train carrying GOP Congress members, some of their spouses and children crashed into a garbage truck in Virginia.
A gyerekeiket is vajon minek vitték magukkal? Mitöl féltették öket?

A vonat a Greenbrier Resort-ba tartott Nyugat Virginiában.
Republican members of Congress on the train, which left Washington's Union Station, were on their way for a retreat at The Greenbrier in White Sulphur Springs, West Virginia.

The Greenbrier is also the site of a massive underground bunker that was meant to serve as an emergency shelter for the United States Congress during the Cold War
A Greenbier alatt egy hatalmas földalatti bunker található, mely a hidegháború alatt atomtámadás elleni menedékként szolgált az amerikai kongresszus tagjainak.

Január 29-én mind a három ún. "ítéletnapi" bevetésirányítási repülögépe az amerikai hadseregnek a levegöben volt, melyek csak atomháború esetén vannak bevetve mint légi parancsközpontok, mivel csak a  fent lenni a levegöben jelenti az egyedüli biztonságot ilyenkor a hadvezetésnek. De ez csak gyakorlat volt. A kritikusak az elkövetkezö napok és hetek lesznek.



E–4 Nightwatch
A Boeing E–4B az amerikai légierő légi bevetésirányítási célokra átalakított Boeing 747-eseinek katonai típusjelzése. A hidegháború idején a négy gépből álló E–4B flotta célja egy esetleges atomháború esetén egy repülő bevetésirányítási központ feladatának ellátása volt. ...
A gép szerkezetileg egy Boeing 747–200 utasszállító repülőgép, amelyet belül kifejezetten arra képeztek ki, hogy háborús esemény idején a legmagasabb rangú polgári és katonai vezetők számára biztosítsa egy mozgékony és atomtámadásnak ellenálló bevetésirányító központ szerepét. A legfelsőbb katonai hatalmat az amerikai katona terminológiában NCA-nak (National Command Authority) hívják. Az NCA fogalma egyszerre tartalmazza az amerikai elnököt és a hadügyminisztert. Nukleáris fegyverek bevetését csakis az NCA engedélyezheti, azaz az elnök és a hadügyminiszter együtt, külön-külön nem. A gép elsődleges feladata egy olyan nehezen megtalálható (és eltalálható) helyszín biztosítása volt, ahonnan az NCA egy atomháború esetén irányíthatja az ellencsapást.


Valaki felteheti a kérdést: mi lenne a Demokrata Párt képviselöivel egy atomháborúban? Obamával és a ballib/komcsi frakciókkal.

Hát ez (maguk a rosszfiúk szivárogtatták ki)

Netanjahu az amerikai Demokrata Párt "totális kiirtását" tüzte ki célul
(Israeli Prime Minister Vows Complete Annihilation Of Democratic Party In America)

http://www.whatdoesitmean.com/index2483.htm

Erröl a szándékáról tájékoztatta a napokban Netanjahu Putyint moszkvai látogatása során.

Nem csoda, hogy a republikánus képviselöi gárda most kishíján otthagyta a fogát a vonatbalesetben, miközben az atombunkerbe tartott a tervezett harmadik világháborújuk elöl.

S hogy Putyin, Netanjahu és Trump szövetségesek, mi sem bizonyítja jobban, mint ez:

Orosz hírszerzési vezetők jártak Washingtonban
http://www.atv.hu/kulfold/2018...hingtonban
Szergej Nariskin, az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetőjével együtt Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója is Washingtonban járt a múlt héten és találkozott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójával - értesült a The Washington Post című amerikai napilap.
...
Névtelenséget kérő, de az ügy részleteit ismerő források szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) igazgatója is Washingtonba utazott, de az nem világos, hogy Pompeo őt is fogadta volna.
...
A The Washington Post azt írta: volt és jelenlegi amerikai hírszerzési tisztségviselők szerint nagyon régóta nem volt arra példa, hogy ennyi orosz hírszerzési vezető egyszerre Washingtonba látogasson, és ott megbeszélést folytassanak egy vezető amerikai tisztségviselővel.

2018. január 31., szerda

Németország nem tartja meglepőnek a közös amerikai-lengyel kritikákat

A német külügyminisztérium szóvivője szerint Berlint nem lepték meg az Északi Áramlat 2 gázprojekttel kapcsolatban megfogalmazott amerikai és lengyel kritikák.
Berlint nem lepték meg a Washington és Lengyelország részéről az Északi Áramlat 2 gázprojektet érő kritikák – mondta Rainer Breul német külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
Szombaton Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel Varsóban tartott találkozója után azt mondta, Washington támogatja Lengyelország álláspontját az Északi Áramlat 2 gázprojekttel kapcsolatban. A lengyel álláspont szerint az orosz-német gázprojekt “aláássa az EU energiabiztonságát és stabilitását.”
A német külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján azt mondta; “Nem látom értelmét kommentálni, az elhangzott nyilatkozatot semmilyen formában nem tartom meglepőnek.”
Az Északi Áramlat 2 az orosz Gazprom és a francia Engie, az osztrák OMV AG, a brit-holland Royal Dutch Shell, és a német Uniper, ill. Wintershall közös projektje, mely évente 55 milliárd köbméter földgázt szállítana az orosz gázmezőkről Németországba. Megépítését bizonyos európai országok támogatják, mások – mint például Lengyelország – határozottan ellenzik, amiért ezáltal “fokozódna az orosz gáztól függés.” Az Északi Áramlat 2 megépítését kritizáló országok közös álláspontja, hogy az orosz gáz helyett inkább az Egyesült Államoktól kellene cseppfolyósított földgázt vásárolni.
A lengyel miniszterelnök, Morawiecki nemrég Magyarországon is járt házalni az amerikaiaknak – ekkor a magyar kormányfővel közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy szerinte többek közt olyan infrastruktúra-bővítést kellene végrehajtani, ami lehetővé tenné, hogy Magyarország is megvehesse az amerikaiak cseppfolyósított földgázát.
Az utóbbi hetek folyamán megjelent sajtóhírek szerint azonban az Amerikai Egyesült Államok is Oroszországból vásárol cseppfolyósított földgázt – bár ez ellen egyelőre nem mertek tiltakozni a lengyelek.


http://www.hidfo.ru/2018/01/nemetorszag-nem-tartja-megleponek-a-kozos-amerikai-lengyel-kritikakat/

A britek kitiltanák a képzetlen kelet-európai bevándorlókat

Lengyelek, takarodjatok - nyomdafestéket nem tűrő falfirkák Londonban.
Az európai országokból érkező képzetlen bevándorlók tömege volt az egyik fő indoka annak, hogy a britek népszavazással döntöttek az Európai Unióból kilépésről. Egy új javaslat szerint a kelet-európaiak bevándorlására ugyanazon szabályozás vonatkozna, mint a harmadik ország béli állampolgárokra.
Egy brit újságíró, David Goodhart, a Policy Exchange agytröszt demográfiáért felelős igazgatója január 31-én kiadott egy tanulmányt, melyben kezdeményezi a képzetlen munkaerő beáramlásának korlátozását az Egyesült Királyságban. Az elgondolás szerint az Európai Unió keleti tagállamaiból érkezőkre ugyanaz a szabályozás kellene vonatkozzon, mint a harmadik ország béli állampolgárokra, például az Ausztráliából és Indiából érkezőkre.
A szerző közlése szerint a munkaerő szabad áramlásának megszüntetése nélküli Brexit egyrészt megvalósíthatatlan, másrészt nemkívánatos, mert az EU keleti tagállamaiból érkező bevándorlók tömege volt a Brexit-szavazás egyik legfontosabb tényezője. Az elgondolás szerint, a Brexit utáni állapotok közepette is garantálni kell “a szabad mozgás elvének egy korlátozott formáját”, ami főleg a diákokra és szakképzett munkaerőre vonatkozna, ugyanakkor jelentősen lekorlátozná a képzetlen munkaerő beözönlését. Goodhart ugyanakkor nem változtatna a turistákra és az EU-ból érkező diákokra vonatkozó szabályozáson.
A szerző egyúttal arra kéri a kormányt, hogy garantálja a jelenlegi státusz megtartását annak a 3 millió európai állampolgárnak, aki jelenleg az Egyesült Királyság területén él.
A kilépési kampányt követően 2016. június 23-án a brit választók 51,81%-a szavazott az Európai Unióból kilépésre, és 48,11%-uk a maradásra. A brit kormány 2017. március 29-én életbe léptette a lisszaboni szerződés 50. cikkelyét, ezzel meghatározva azt a kétéves időintervallumot, melynek keretén belül megállapodásra kell jutni a kilépés után érvénybe lépő új szabályozásról.

http://www.hidfo.ru/2018/01/a-britek-kitiltanak-a-kepzetlen-kelet-europai-bevandorlokat/

Az USA szankciókat hozna Törökország ellen

Az Egyesült Államok gazdasági szankciókat hozna Törökország ellen, amiért a török partnerek az amerikai Patriot rendszer helyett orosz rakétakomplexumot vásárolnak.
Az Egyesült Államok gazdasági szankciókat hozhat Törökország ellen az orosz Sz-400 rakétakomplexum megvásárlása miatt – derült ki egy a török-amerikai kapcsolatokat értékelő jelentésből. A Turkish Heritage Organization szerint több olyan üzlet is köttetett, amire válaszul az Egyesült Államok szankciókat fog hozni.
“Vannak olyan aggodalmak, miszerint az USA 2018-ban szankciókkal reagálhat az üzletkötésre” – írták, hozzátéve, hogy 2017 augusztusában törvénybe iktatott Countering America’s Adversaries Through Sanctions Act (CAATSA) alapján bármikor könnyen életbe léptethetőek az új korlátozások.
Törökország tavaly decemberben írt alá szerződést az orosz Sz-400 rakétakomplexum megvásárlásáról, emellett a jelentésben az áll, hogy a Török Áramlat nevű gázprojekt miatt is szankciókat hozhat az USA.
“2017-ben Törökország gázimportjának több mint 50%-a Oroszországból érkezett. Annak ellenére, hogy Törökország függetlenedni akar az orosz energiahordozóktól, a Török Áramlat projekt ezzel ellentétesen hat és 2018-ban amerikai szankciókat vonhat magával” – áll a jelentésben.
Törökország és az Egyesült Államok közt a feszültség fokozódásához az is hozzájárul, hogy az amerikai kormány támogatja a Kurd Népi Védelmi Egységek nevű szervezetet észak-Szíriában, Törökország pedig ezzel szemben megpróbálja megakadályozni a függetlenségre törekvő kurd fegyveres erők megerősödését.

http://www.hidfo.ru/2018/01/az-usa-szankciokat-hozna-torokorszag-ellen/