2017. december 12., kedd

Tüntetés-etika az orrukat befogva tiltakozóknak

Nagy nap a mai! Hivatalosan is bejelentette az LMP és a Momentum, hogy készen áll együtt tüntetni a Jobbikkal Orbán Viktor sötét diktatúrájának megdöntése érdekében.
Tekintsünk el attól, hogy az MNO bombakészítéshez ad tanácsokat, a HVG publicistája pedig erőszakos cselekményeket helyezett kilátásba, elvégre a tüntetés békésen fog kezdődni, így elsősorban etikai kérdéseket kell feszegetnünk, mielőtt Orbán Viktor soraink közé küldi a provokátorokat.
Mielőtt kimegyünk együtt tüntetni a liberálisokkal, nem árt tisztázni, mi az, amit nem szabad mondani velünk közösen tüntető embertársainknak.
Vitathatatlan: ezen a derűs pénteki napon ők most nem hazaárulók, hanem harcostársaink. Érdemes tehát elgondolkoznunk azon, hogyan lehet ebben a nagy akcióegységben tisztelettel kezelni a bajtársainkká átvedlett transzgender személyeket, akik vélhetően “I stand with CEU”, “Soros army és hasonló feliratú kitűzőkkel, pólókkal, esetleg színes gumibugyikkal fognak mellettünk állni a diktatúra ellen beszédet hallgató tömegben.
“Mekkora orra van!” Semmiféleképpen ne mondjunk ilyet fennhangon, ha azt látjuk, hogy liberális embertársunknak kicsit furcsa az arca. Lehet, hogy csak rosszul látjuk, ahogy rosszul láttunk minden mást is a néppártosodás előtt, és egyébként sem barátságos gesztus megjegyzést tenni mások testi adottságaira. Apropó! A “tornából felmentett” és “gyíkvállú” kifejezéseket szintén próbáljuk kerülni. Akcióegység-társaink ezek hallatán sértve érezhetik magukat, és ha mégis megdől a diktatúra, szombat reggelre újra fasiszták leszünk emiatt.
A fáklya rendeltetés-szerű használatára fokozottan ügyeljünk. Számos EU-zászlót fogunk látni a tömegben, de ezúttal nem meggyújtani kell, hanem ezt fogjuk kitűzni a Fidesz székházára. A “hol az EU-zászló, hol az EU-zászló?” rigmust gyakoroljuk sokat! Lehet, velünk tüntető embertársaink többségénél mélyebb a hangunk, így célszerű lenne, ha mi mennénk az első sorba követelni, hogy Brüsszel álljon már ki a jogállamért. Raszta-hajú embertársaink láttán se kezdjünk Csubakkára utalásokat tenni. Bár Orbán Viktor sokak szerint maga a Darth Vader, ez itt nem a Csillagok Háborúja.
Sapkát vigyünk magunkkal feltétlen a pénteki tüntetésre. Lehet, szövetségeseink elő sem jönnek a kő alól, ha esik az eső, vagy fúj a szél, de mi garantáltan eltévedt vadhajtások leszünk a másnap reggeli sajtóban, ha rendesen van nyírva a hajunk. Pártunk választási győzelmének esélyeit rontja, ha nincs rajtunk sapka. Bakancsunkból a fehér fűzőt célszerű szivárványosra cserélni, nehogy a CEU-n emberjogvédelmet hallgató nigériai embertársaink a fehér elnyomásra asszociáljanak.
Ha úgy érezzük, hogy mindez ránk nem vonatkozik, ehelyett liberálisként inkább azon gondolkozunk, hogyan viselkedjünk a velünk tüntető fasiszta neonácikkal – akik tegnapi véleményünk szerint még írni-olvasni se tudtak -, akkor is van néhány etikai alapelv, amit érdemes betartani. Kopasz fejek, bakancsok, bomberdzseki láttán ne tegyünk kritikus megjegyzést; ezen a derűs napon biztosan nem értünk jöttek. Sokkal valószínűbb, hogy miattunk inkább nem is jönnek! De ha mégis, képzeljük azt, hogy rockkoncerten vagyunk. Egy-két rendesen csavart füves cigi, és kezelhetőbb a stresszes helyzet. Viszont ne kínáljuk meg őket, mert lehet, hogy ez egy olyan téma, amin a diktatúra elmozdítása után azonnal összekülönböznénk. Ne rontsuk el ezt a szép napot olyan sokadrangú kérdésekkel, hogy szabad-e drogosnak lenni, vagy nem. Ha mégis megkínáljuk őket, a “tesó” kifejezést célszerű nem használni. Igazából a legjobb, ha hozzájuk se szólunk, és akkor nem kell leszállni a magas lóról, amin az elmúlt húsz évben ültünk.
Fáklyás kopasz emberek láttán ne rettegjünk, ezért most nem fizetnek felárat. Ha valaki véletlen mégis inkább felgyújtja az EU-zászlót, nézzük el neki, ő valószínűleg Orbán Viktor által küldött provokátor. Rendes Jobbikos tüntetők már tudják, hogy mi vagyunk a nép, és mi nem akarunk zászlót gyújtogatni. Egy köteg Magyar Idők elégetése viszont mindig hangulatos közösségi program, egy ilyen cselekmény közepette írni-olvasni nem tudó barbár neonácivá nyilvánított embertársainkkal is együtt örülhetünk a diktatúra bukásának.
Bajuszra, bő gatyára megjegyzést ne tegyünk. Valószínűleg Orbán Viktor ragasztott bajuszt a velünk tüntetőkre, hogy ezáltal is megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzéki összefogást. Nagy-Magyarország matrica maradhat – Románia szövetségesünk, de a kormányt Putyin megvette kilóra, ezért a diktatúrát gyengítő háború csak jól jön. Végül, de nem utolsó sorban; ha a demokrácia védelme során fegyverek utcán felejtésére kerül sor, vigyázzunk, hogy újdonsült bajtársaink kerüljék az alkoholos italok fogyasztását. Nekünk, liberálisoknak ilyen esetben ajánlott mégis inkább hazamennünk, hogy a nyílt társadalom ellenségei inkább egymást lőjék le, mint minket. CEU-s disszertációkból tudható, hogy egy felvilágosult társadalomban se rendőrök, se egyéb hazafiak nincsenek.



http://www.hidfo.ru/2017/12/tuntetes-etika-az-orrukat-befogva-tiltakozoknak/



Izraeli politikus:
baloldali zsidók a Jobbik segítségével akarnak kormányra jutni

Az izraeli kormánypárt tagja szerint Magyarországon baloldali zsidók “az erősödő antiszemita jobboldallal összefogva” akarnak hatalomra jutni.
Nem tartja hitelesnek a Jobbik arculatváltását Eli Hazan, az izraeli kormánypárt nemzetközi ügyekért felelős igazgatója; elmondása szerint a Jobbik továbbra is egy antiszemita párt, és Magyarországon baloldali zsidók a szélsőjobboldallal összefogva akarnak hatalomra jutni. Az izraeli politikus a “szélsőségek összefogását” George Soros tevékenységénél is veszélyesebbnek tartja.
“Az utóbbi időben Magyarország a nemzetközi figyelem középpontjába került az Orbán-kormány és egy a szélsőbaloldalhoz köthető zsidó milliárdos, George Soros közti harc kapcsán. Ugyanakkor van egy sokkal fontosabb politikai kérdés, ami a hagyományos értelemben vett Európa szívében katasztrófával végződhet. Egy szélsőjobboldali párt, a Jobbik választási szövetséget akar kötni baloldali pártokkal” – írta.
A politikus Facebook-bejegyzésében felsorol több, évekkel ezelőtti incidenst, melynek kapcsán a Jobbik politikusait a balliberális pártok és a kormánypárt akkoriban egyaránt antiszemitizmussal vádolta. Eli Hazan többek közt egy holokauszt-emlékmű leköpését említi, emellett kijelenti, hogy a Jobbik eredeileg az antiszemita szavazók támogatását elnyerve jutott be a parlamentbe. Elmondása szerint “a párt belső lényege azóta nem változott”, a Jobbik mindössze politikai arculatváltást hajtott végre, és baloldali zsidók egy antiszemita erővel akarnak összefogni a kormányra jutás érdekében.
Eli Hazan név szerint az LMP-t és a Momentumot említi mint balliberális extrémista pártokat, melyekkel a Jobbik összefogna.
“Ami különösen aggasztó a mai Magyarországon, hogy az extrémizmus különböző formái, melyek egyesítik a radikális jobboldalt és baloldalt, valósággá válhatnak” – írta.
A politikus visszaidézi Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök kijelentését, miszerint a 2018-as választási győzelem elérése érdekében “egyik oldal sem lehet finnyás”. Emellett hivatkozik Heller Ágnes és több baloldali zsidó vezető kijelentéseire, melyek szerint elképzelhető “taktikai szövetség” a baloldal és jobboldal közt.
“Magyarországon mintegy százezer fős zsidó közösség él. Közvélemény-kutatások szerint többségük baloldali pártra szavaz. De úgy tűnik, a baloldal nem érti meg, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Tanulnunk kell a történelemből. Elég látni, hogyan segédkeztek a liberálisok a nácik hatalomra jutásában” – mondta.
Az izraeli politikus szerint, ha a magyarországi zsidók figyelmen kívül hagyják mindezt, ezzel maguk is elősegítik a Jobbik hatalomra jutását.
Külön érdekesség, hogy az izraeli politikus nem magyar származásúnak, hanem következetesen zsidó milliárdosnak nevezte George Sorost, ezzel megerősítve Izrael korábban hangoztatott hivatalos álláspontját, miszerint nem válik valaki antiszemitává pusztán attól, hogy kritikát fogalmaz meg egy befolyásos zsidó vezetővel szemben.

http://www.hidfo.ru/2017/12/izraeli-politikus-baloldali-zsidok-a-jobbik-segitsegevel-akarnak-kormanyra-jutni/



Néhány százan vettek részt a balliberálisok tüntetésén

A tüntetést hirdető plakát, a résztvevők száma miatt is nagyon találó lett.
Fáklyás felvonulást tartottak Budapesten a balliberális ellenzéki pártok. A tüntetésen részt vett az LMP, az Együtt, a Momentum, az Európai Alternatíva és számos más kisebb párt. A tömegdemonstráción Vona Gábor is felszólalt, az ő beszéde itt elérhető.
http://www.hidfo.ru/2017/12/nehany-szazan-vettek-reszt-a-balliberalisok-tuntetesen/

2017. december 11., hétfő

A németek Trump miatt inkább az oroszokban bíznak

A német lakosság körében jelentősen leromlott az Egyesült Államok megítélése, mióta Donald Trump megnyerte az elnökválasztást. Egy friss közvélemény-kutatás szerint ma már inkább Oroszországban bíznak a németek.
Nagy mértékben leromlott az Egyesült Államok közmegítélése Németországban, mióta Donald Trump megnyerte az elnökválasztást – derült ki az ARD DeutschlandTREND beszámolójából. Egy az Infratest dimap által nemrég végzett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a német lakosságnak mindössze 25%-a tartja megbízható partnernek Amerikát, ami drasztikus csökkenést jelent a 2008-ban mért 80%-hoz képest.
Eközben Oroszországot a németek 28%-a megbízható partnernek tartja, és ez az érték fokozatosan emelkedik az évek során.
A Pew Research Center egy tanulmánya szerint az USA németországi közmegítélésének romlása összefügg Donald Trump 2016 novemberi megválasztásával. Miután Trump megkezdte elnöki mandátumát, számos ellenséges megnyilvánulást tett Németországgal szemben, emellett a világpolitikában betöltött szerepe is azt a képet közvetítheti, hogy megbízhatatlan partner Németország számára.

http://www.hidfo.ru/2017/12/a-nemetek-trump-miatt-inkabb-az-oroszokban-biznak/

Vladimir Putin orosz elnök, a valaha elhangzott legrövidebb beszéde az Orosz Parlamentben.

„Oroszországban oroszként szeretünk élni. Bármely kisebbség, bárhonnan is érkezett, ha élni, dolgozni és táplálkozni kíván Oroszországban, oroszul kell beszélnie és az orosz törvényeket kell tiszteletben tartania. Ha valaki Sharia Törvénye szerint a muszlimok életét akarja élni, őszintén azt ajánljuk számukra, hogy menjenek és éljenek ott, ahol az az állam törvénye. Oroszországnak nincs szüksége muszlim kisebbségre. A kisebbségeknek van szükségük Oroszországra, és nem biztosítunk számukra előjogokat, vagy a törvényeinket nem próbáljuk a szájuk íze szerint módosítani, tekintet nélkül arra, hogy milyen hangosan visítják: „diszkrimináció”.
Nem fogjuk tűrni az orosz kultúrával szembeni tiszteletlenséget.
Jobban tesszük, ha a „demokráciának” nevezett öngyilkosságokból tanulunk — Amerika, Anglia, Németország, Franciaország és Hollandia — amennyiben, mint nemzet túl akarjuk élni. A muszlimok elfoglalják ezeket az országokat, de nem fogják elfoglalni Oroszországot.
A mi orosz kultúránk nem kompatibilis a kultúra hiányával vagy a Sharia Törvényének, és
a muszlimok primitív életmódjával. Amikor ez a tiszteletreméltó törvényhozó testület új törvények megalkotására gondol, elsősorban az orosz érdekeket kell szem előtt tartania, nem figyelmen kívül hagyva, hogy a muszlim kisebbségek nem oroszok.”
Az orosz DUMA öt percig állva ünnepelte Putyint.

2017. december 9., szombat

Az igazság hóhéra – Egy zseniális dokumentumfilm, amit mindenkinek látnia ...

Aki szeretné ezt a világot jobbá tenni, de nem igazán tudja, hogy egyedül, hatalom nélkül mit tehetne ezért, az ne mulassza el terjeszteni a következő dokumentumfilmet, amilyen széles körben csak tudja. A világban a pozitív változások csak ott kezdődtek el, ahol a világközösség elég meggyőző bepillantást tudott nyerni abba, hogy valójában mivel teszik tönkre az emberiséget. Ma még mindenkinek megvan a személyes lehetősége arra, hogy az ilyen felvilágosító filmeket postai úton, DVD-technológián és interneten keresztül szinte korlátlanul terjessze. Így Ön magánszemélyként egyáltalán nem tehetetlen. A következő ismeretek elterjesztése által le tudja győzni a saját egyéni tehetetlenségét. Mivel a következő dokumentumfilmben leleplezett körök is ijedten ismerték fel ezt, így évek óta azon igyekeznek, hogy az Ön, előbb említett információs szabadságának minél előbb véget vessenek. Használja ki ezért a még rendelkezésre álló időt és lehetőséget és terjessze ezeket az átfogó ismereteket folyamatosan a lehető legszélesebb körben.

2017. december 8., péntek

Kiberbűncselekményt követtek el az Index újságírói

Az Önkéntes Kiberjogászok Szervezete feljelentést tett az Index.hu Zrt. ellen információs rendszer vagy adat megsértése bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt, miután kiderült, hogy a liberális sajtóalkalmazottak egy biztonsági rést kihasználva hozzáfértek a Magyar Posta ügyfeleinek személyes adataihoz.
Saját bevallásuk szerint egy biztonsági rést kihasználva hozzáfértek a Magyar Posta ügyfeleinek személyes adataihoz az Index.hu Zrt. alkalmazottai, miután egy állítólagos olvasójuk tájékoztatatta őket a rendszer sebezhetőségéről. Az állítólagos olvasó korábban maga is elkövette a bűncselekményt, ezután próbálták ki az Index újságírói, hogy tényleg működik-e. A liberális lap alkalmazottai a bűncselekmény elkövetését fotókkal is illusztrálták.
A lapot kiadó cég ellen az Önkéntes Kiberjogászok Szervezete a mai napon feljelentést tett, így a nyomozóhatóságok elviekben ki kellene hallgassák a feltételezett elkövetőket.
“Az újságíró alábbi állítása:
„Az Indexhez írt levelében pontosan leírta milyen lépésekkel, milyen jellegű adatokhoz lehet jutni. Kipróbáltuk, a biztonsági rés valóban létezik, tetszőleges alkalommal reprodukálható (természetesen itt nem írjuk le, hogy milyen lépések szükségesek a Magyar Posta ügyféladatainak megszerzéséhez):”
véleményem szerint meglapozza a feljelentésemben nevezett bűncselekmény tényállását, mivel az újságíró jogosulatlanul, a rendszer kereteit túllépve fért hozzá harmadik személyek személyes adataihoz.
A fentiekben leírtak alapján kérem T. Nyomozó Hatóságot, hogy az eljárást lefolytatni szíveskedjenek.” – áll a nap folyamán nyilvánosságra hozott dokumentumban.



Mivel az ügyben eddig kihallgatások nem történtek, nem került megállapításra, hogy a cikk szerzője egyedül követte-e el a bűcselekményt, vagy tettestársai is voltak.
Egyelőre nem tudni, hogy a hatóságok hibrid háborús kontextusban értelmezik-e a történteket. Ennek lehetősége annak kapcsán felmerülhet (fel kellene merüljön), hogy a liberális lap alkalmazottai már korábban is követtek el olyan cselekményt, melynek során ráirányították a nyilvánosság figyelmét magyarországi infrastruktúra sebezhetőségeire, ezzel további potenciális terhelésnek kitéve a sebezhető pontokat, ami hátráltathatta az adott rendszer működését.
Ameddig az illetékes hatóságok nem vizsgálják ki a felbujtó személyi kilétét, egyelőre nem egyértelműen kijelenthető, hogy az Index.hu újságírói nem külföldi ráhatásra hozták nyilvánosságra magyar infrastruktúra sebezhető pontjait.
Az Index.hu alkalmazottai korábban már megpróbáltak káoszt okozni azáltal, hogy a BKK informatikai rendszereinek sebezhetőségét nyilvánosságra hozták, ezzel gyakorlatilag minden amatőr hacker figyelmét ráirányítva a “könnyű prédára”, tömegessé téve a visszaéléseket.
A BTK 423. §(1) bekezdésbe ütköző cselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de a büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény jelentős számú információs rendszert érint – és a Magyar Posta minden bizonnyal annak minősül.



http://www.hidfo.ru/2017/12/kiberbuncselekmenyt-kovettek-el-az-index-ujsagiroi/



Hibrid háború:
az infrastruktúra elleni támadásban vesznek részt a liberálisok

Szakmailag nehezen lenne indokolható, ha a hatóságok véletlen egybeesésnek minősítenék, hogy a liberálisok mindig pont akkor hozzák nyilvánosságra magyarországi infrastruktúra sebezhetőségeit, amikor az egyébként is rendkívül nagy terhelésnek van kitéve.
Egyszerre támadtak a Magyar Postára álhírterjesztéssel és informatikai sebezhető pontok nyilvánosságra hozatalával a liberálisok, pontosan egy olyan időszakban, amikor – az ünnepek közeledtével – a posta egyébként is fokozott terhelésnek van kitéve.
December 8-án az Index.hu újságírója nyilvánosságra hozta, hogy a Magyar Posta informatikai rendszerének van egy sebezhető pontja, melynek kihasználásával harmadik fél hozzáférhet az ügyfelek személyes adataihoz és a csomagszállításra vonatkozó információkhoz.
Az esetet megelőzően az Index.hu is publikált olyan anyagokat, mely szerint a Magyar Posta működésében zavarok keletkeznek, az ünnepek közeledtével fennakadás mutatkozhat a csomagok kiszállításában. Például ITT és ITT. A liberális lap alkalmazottai tehát tisztában voltak azzal, hogy az ünnepek közeledtével a Magyar Posta fokozott terhelésnek van kitéve, és a túlterhelés miatt a normális működésben zavarok keletkezhetnek.
Ennek tudatában publikálták az újabb anyagot, ami a Magyar Posta informatikai rendszereinek sebezhetőségére hívja fel a figyelmet
– gyakorlatilag célpontként felmutatva a Magyar Posta rendszereit minden, könnyű prédára vágyakozó amatőr hekker számára. Publikálhatták volna korábban, vagy az ünnepek után is, de ehelyett pont abban az időszakban tették meg, amikor a posta egyébként is túl van terhelve, és az ezen felül bekövetkező esetleges hackertámadások már teljesenen bedöntenék a szolgáltatást.
Az Index.hu publikációiból az is egyértelművé vált, hogy a Magyar Posta működési zavarait politikai célokra és feszültségkeltésre akarják használni; miközben a liberális lap címlapon számolt be arról, hogy a kínaiak leveleit gyorsabban küldi ki a posta, más liberális médiafelületekkel együtt rendszeresen jelentettek meg olyan anyagokat, miszerint a magyarokét viszont egyáltalán nem is küldik ki.
A Magyar Posta elleni de facto kibertámadásra felhívással párhuzamosan zajló álhírterjesztésben ráadásul politikai pártok is részt vesznek. A Demokratikus Koalíció weboldalán szintén megjelent egy írás, miszerint a posta nem szállítja ki a leveleket.
Nem ez az első alkalom, hogy a liberálisok szisztematikusan megpróbálják magyar infrastruktúra túlterhelését előidézni. Áprilisban szintén politikai célok mentén történtek ilyen esetek; a CEU-ügy kapcsán hirdetett ellenzéki tüntetésekkel egyidőben több, a budapesti tömegközlekedés megzavarására tett kísérlet történt. Többek között hídlezárás, BKV-sztrájk és taxis blokád volt kilátásban. A metrófelújítást követően a nyugati cégek egy piaci vetélytársa által felújított metrószerelvények kapcsán váltak ismertté szabotázs-akciók, vagy annak előkészületei. A liberálisok minden esetben a működtető vagy más szerződő fél szakmai alkalmasságának hangsúlyozására használták fel ezeket az incidenseket.



Balliberális pártok emellett kitartóan támogatják a tömeges bevándorlást, ami szintén egy az érintett országok infrastruktúrája elleni támadás; a határvédelem működtetése hatalmas forrásokat emészt fel, emellett a 2015-ben jött hirtelen jött tömeges bevándorlási hullám a magyar rendőrséget is lehetetlen helyzet elé állította. A tömeges bevándorlás kezelése forrásveszteség, nem várt kiesést okoz az állami költségvetésben, és túlterheli úgy a rendőri erőket, mint az igazságszolgáltatás hivatalait.
Ezek a külön-külön látszólag jelentéktelen esetek a negyedik generációs hadviselés, az úgynevezett “hibrid háború” eszköztárának részét képezik, melynek különböző forgatókönyveit az Egyesült Államok bizonyítottan több mint 70 esetben használta fel kevésbé együttműködő kormányok elmozdítására. Akarva vagy akaratlanul, de azok a sajtóalkalmazottak, akik a magyar infrastruktúrára nehezedő fokozott terhelés idején még további sebezhető pontokat hoznak nyilvánosságra, vagy más módon további terhelést helyeznek az érintett hivatalokra, egy ilyen hibrid háborús stratégiában eszközként vesznek részt.

http://www.hidfo.ru/2017/12/hibrid-haboru-az-infrastruktura-elleni-tamadasban-vesznek-reszt-a-liberalisok/

Görög dráma: több országot magával húzhat a német politikai válság

Görögországban a szokásos gazdasági válság kirobbanására készülnek, miután egyértelművé vált, hogy Németország elhúzódó politikai instabilitásba süllyed.
Görögország előzetes gazdasági intézkedéseket hoz arra az esetre, ha Németországban vagy Olaszországban tovább mélyülne a politikai válság – mondta Dimitris Papadimitriou görög gazdasági miniszter a CNBC-nek nyilatkozva.
“Nem tudjuk, mi történik Olaszországban, és egyelőre nem látjuk, mi fog történni Németországban, tehát továbbra is számos kérdés marad megválaszolatlan” – mondta. A gazdasági fejlesztésért felelős miniszter szerint Görögország megelőző jellegű intézkedéseket hoz és felkészül arra a helyzetre, ha esetleg valami olyan készül az Európai Unióban, ami idegességet okoz a befektetők közt.
“Annyit mondhatok, hogy folytatunk bizonyos előkészületeket arra az esetre, ha valami történik, nem feltétlen Görögországban – tudja, egy instabil Európai Unió részei vagyunk” – mondta. Papadimitriou szerint az ember “nem csak arra kell felkészüljön, ami a saját házában történik, de arra is, ami a szomszéd házában.”
Olaszország tavasszal tart parlamenti választásokat, ami egy újabb kockázati tényező a 2018-as évre nézve. Olaszországban – akárcsak az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban – a választók elfordultak a fővonalú politikától, így felmerül annak lehetősége, hogy az új olasz kormány szembefordul a Brüsszel által megszabott szigorú fiskális politikával.
Németország szintén kockázati tényező a görögöknek, hiszen a görög adósság kezelése elsősorban Berlin döntésein múlik. Bár a német parlamenti választásokat már több mint két hónapja tartották, egyelőre nem tudni, megalakul-e egy új kormánykoalíció, és ha igen, ez milyen feltételek mentén történik. A német politikai válság kimenetele pedig nagyban befolyásolja, hogy lesz újrastrukturálva a görög államadósság.
Papadimitriou szerint Görögország számára az lenne kedvező, ha Angela Merkel koalíciót kötne Martin Schulz pártjával, de egyelőre nem látható egyértelműen, hogy van-e erre esély, illetve hogy ennek pontosan milyen következményei lesznek.

http://www.hidfo.ru/2017/12/gorog-drama-tobb-orszagot-magaval-huzhat-a-nemet-politikai-valsag/

Külföldi újságírókat környékeznek meg az amerikai titkosszolgálatok

Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint amerikai titkosszolgálatok megpróbálnak beszervezni külföldi újságírókat. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője maga is elismerte, hogy a követség rendszeres kapcsolatot tart ellenzéki újságírókkal.
Az amerikai titkosszolgálatok külföldi újságírók beszervezésével kapcsolatos kísérletei is szóba kerültek az amerikai és orosz külügyminiszterek legutóbbi találkozója során. Rex Tillerson és Szergej Lavrov az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) csúcstalálkozója alkalmából találkozott, ennek során a legfontosabb témák egyike voltak az amerikai titkosszolgálatok kiújuló beszervezési kísérletei.
Lavrov elmondása szerint az amerikai szervek nyomást gyakorolnak az orosz médiamunkásokra és diplomáciai gárdára, illetve számos olyan kísérlet történt, melynek során az amerikai titkosszolgálatok megpróbálták információszerzés céljából beszervezni a külföldi újságírót – ami ellen az orosz fél hivatalosan is tiltakozott az EBESZ-csúcstalálkozó alkalmából.
Ezt a problémát korábban már az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova is említette. Ő azt mondta; az utóbbi időben orosz újságírók fokozott nyomásnak vannak kitéve a titkosszolgálatok részéről, és számos beszervezési kísérlet történt. Elmondása szerint főként azok az újságírók érintettek, akik munkájukat részben vagy egészben az Egyesült Államok területén végzik.
Zaharova részletesen kifejtette az egyik érintett újságíró esetét, akit először előnyös együttműködés ígéretével, később zsarolással és pszichológiai nyomásgyakorlással próbáltak beszervezni az amerikai titkosszolgálatok – majd amikor egyértelművé vált, hogy ez nem működik, életveszélyes fenyegetést kapott.
A szóvivő elmondása szerint ráadásul ez egy széleskörűen jelentkező probléma, ami súlyosan korlátozza a szólásszabadságot.
“A szólasszabadság korlátozásának részeként teintünk erre a gyakorlatra. Ez nem pusztán Oroszország elleni agresszió, hanem általánosságban véve a szólásszabadság elleni támadás” – mondta.
Október 17-én a 444.hu-n megjelent egy beszámoló, mely szerint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője a Magyar Újságírók Országos Szövetségének egy rendezvényén felszólalva nyíltan elismerte, hogy kapcsolatban áll ellenzéki újságírókkal. David Kostelancik beszédéből kiderült; a kormányellenes újságírók információkat adtak át az amerikai nagykövetségnek a magyar médiapiaci viszonyokkal kapcsolatban.


http://www.hidfo.ru/2017/12/kulfoldi-ujsagirokat-kornyekeznek-meg-az-amerikai-titkosszolgalatok/