2014. december 31., szerda

Hat a medvemorgás

Visszakozik a Pentagon! Az amerikai hadügy úgy döntött, hogy a legfőbb latorállam Afganisztánból kivont banditaseregletének fegyverzetét és egyéb-Maradék-Ukrajnában “hasznosítható”-felszereléseit mégsem cuccolják le Nyalókakirály uradalmában.
A döntés hírét a szokásos csatornákon közölték is Valcmannal. A kedvezőtlen washingtoni direktíva igencsak elszontyolította Valcman Őfelségét és a kijevi udvartartást! Hiszen a “second hand” portékát már figyelembe vették a jövő esztendei költségvetés kiumbuldálásakor! Úgyhogy némi további “nemmegszorításra” még számíthatnak emiatt az ukrán alattvalók!
sm
Megfigyelők viszont úgy értékelik a Pentagon eme döntését, hogy némi riadalom támadt az ötszögletű hiénakotorékban az eredeti ötlet miatti medvemorgás hallatán.
Nagy-Britanni és…stb.stb.stb. Uralkodója -szóval II. Erzsébet kormányát pedig egyszerűen sokkolta az a hír, hogy Misa nem hajlandó türelmet tanúsítani. Még a “Queen Elizabeth” repülőgép-anyahajó elkészülte és hadrendbe állítása előtt Oroszország-engedve a csábos tekintetű Cristina Kirchner argentin elnöknő ajánlatának-légitámaszpontot rendez be Argentína területén. Ahol mindenféle-Őfelsége Kormánya szerint rettenetes-orosz harci repülőgépek fognak majd állomásozni. De főként SzU-24-es bombázók.
hadb
Őfelsége Kormányát az is kimondottan idegesíti, hogy Argentína elnöknője két héttel ezelőtt nekik is ajánlatot tett. A csábos tekintetű Cristina meg őnekik azt javasolta, hogy ülnének már le egy közös beszélgetésre a Falkland-szigetek hovatartozásának ügyében. Ezen javaslatát pedig azok után tette meg a csábos tekintetű Cristina Kirchner elnökasszony, hogy a Latin-Amerikai Gazdasági Unió egyhangúlag magáévá tette az ötletet: vissza kéne állítani Argentína fennhatóságát a Falkland-szigetek, a Dél-Georgia és Dél-Sandwich szigetek,-valamint a körülöttük lévő igencsak tekintélyes kiterjedésű Atlanti-óceáni vízvidék fölött. Amiket egy 1982-es argentin-brit affér óta Nagy-Britannia bitorol.
Őfelsége Kormánya most úgy véli, hogy az orosz hadászati bombázók és egyéb harci gépek megjelenése Argentínában az ő anyahajójuk elkészülte előtt, némiképp számukra hátrányosan alakítaná át a térség katonai erőviszonyait. Ami bizony a fentebb említett föld és vízbirtokok Argentínához való visszakerülésével járhat. Ezért hát a nagy izgalom most Londonban Őfelsége Kormányának soraiban. Ezért aztán a lovagiasság szabályainak fölrúgásával vádolják a Kremlt, mert nem várja meg, amíg az ő anyahajójuk…stb. stb. stb.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/31/hat-a-medvemorgas/

Ügyvédnő: ne fizessetek adót, az ukrán államiság megszűnt létezni

Általános állampolgári elégedetlenséget hirdetett Tatyana Montyan ukrán ügyvédnő és politikus, amiért a kijevi kormány hiteltörlesztésre és háborúra fordítja az ukrán állampolgároktól beszedett adóbevételeket. Az ügyvédnő elmondása szerint teljesen mindegy, hogy az ukránok fizetnek-e adót a kormánynak, mert az így vagy úgy, de kiveszi a zsebükből a pénzt, és a teljes összeg a nyugati hitelintézetek kasszájába vándorol. Az ügyvédnő az országgyűlés által elfogadott jövő évi költségvetés kapcsán mondta el ezt, hozzátéve, hogy az ukránok jobban teszik, ha elkerülik az adózás minden formáját, mert azzal közvetlen támogatják a háborút és az ország kizsákmányolását folytató kormány fennmaradását.
Hídfő.net.ru | Tatyana Montyan
Az ügyvédnő szerint rablók és kannibálok szavazták meg a következő évi költségvetést, akiknek egyszerűen nincs joga az ukrán nép képviseletére. Elmondása szerint az ukrán államiság a februári puccsal megszűnt létezni, a kormánynak pedig már nincs hatalma ahhoz, hogy az adóbevételeket önerőből behajtsa, így a nép meg kell tagadja az adófizetést, hogy a külföldi hitelekből fenntartott kormány minél nehezebb helyzetbe kerüljön és bukása elkerülhetetlenné váljon. Montyan szerint mostanra az állami hivatalok sem működnek, csak külföldi hitelekből tartják fenn azt a látszatot, hogy Ukrajnának kormánya van.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/31/ugyvedno-ne-fizessetek-adot-az-ukran-allamisag-megszunt-letezni1

A nyugatosság lidércfényei

Az ősszel kialakult politikai helyzet egyelőre látványos kudarcot hozott a radikális atlantistáknak, akik abban reménykedtek, hogy a jobboldalon is egyre határozottabb kormányellenességet meglovagolva utcára tudják vinni a nemzeti oldalt, hogy baloldali és jobboldali pártok együtt tüntessenek az Európai Unió zászlaja alatt. Mint utólag orosz forrásból kiderült, december 16-ra nem csak összevont kormányellenes tüntetést szerveztek a civilnek álcázott radikális atlantisták, de az Egyesült Államok több mint kétezer zsoldost vont ki a Donbassz régióból, akik átkeltek az ukrán-magyar határon, és jelenleg ismeretlen helyen, a forrás szerint azonban Magyarország területén tartózkodnak. Készen állt egy tömeges kormányellenes tüntetés radikalizálása. A helyzet akár a kijevi forgatókönyv szerint is alakulhatott volna, ha a jobboldal enged a provokációnak, és a Gyurcsányisták által megjelölt időszakban kezd aktívabban tiltakozni a korrupció ellen, vagy bármi más ellen, amit a liberális sajtó épp napirenden tart.
A tömeget azonban nem tudták radikalizálni, mert nem volt tömeg. Mindössze 7-800 ember gyűlt össze az eddigi legnagyobbnak beharangozott tüntetésre december 16-án, a tüntetés végeztével pedig haza is mentek. Bebizonyosodott, hogy a liberális sajtó minimális mozgósító erővel sem rendelkezik, ha nem tudja kénye-kedve szerint felhergelni a jobboldali szervezeteket. Hiába ér el a liberális sajtó több millió embert, abból mindössze néhány százan mentek ki tüntetni - azok egy része is főállású tüntető, újságíró, vagy olyan ember, akinek van fölösleges százezer forintja jó minőségű uniós zászlókra.

Az amerikai tanácsadók láthatóan kudarcot vallottak. Most jön a következő felvonás. Talán azt gondolhatnánk, hogy télen szünetelni fog a felforgatási kísérlet, mert tavaszig már úgyse megy senki tüntetni. A valóság azonban az, hogy február végéig nagy valószínűséggel megkezdődik az utóbbi évek legnagyobb botrány-hullámának első felvonása, ami arra hivatott, hogy előkészítse a tavaszi kormányellenes tüntetéseket.
A radikális atlantisták, okulván az őszi vereségből, újabb frontot nyitnak. Újabb módszerrel akarnak anarchiát előidézni, újabb módszerrel akarják bevonni a jobboldalt, és újabb módszerrel akarják utcára vinni az embereket, de még mindig az Európai Unió zászlaja alatt.
Ez egy igen kemény támadás lesz, és kérdéses, hogy a jobboldal, vagy akár a kormány kezelni tudja-e a helyzetet.
- A radikális atlantisták belső bomlasztással megkezdték a kormányban egy a keleti nyitás miatt már létező törésvonal mesterséges felerősítését, és meg akarják repeszteni ezt a törésvonalat. A kormánypárt azon politikusai, akik nem támogatják a keleti nyitást, a közeljövőben elkezdenek kilépegetni a pártból. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a liberális sajtó jelenleg attól hangos, hogy a Fidesz egy-egy politikusa milyen kritikát mond Orbán Viktorról, vagy a kormány egy-egy lépéséről. Ezeket a kritikákat azért hozzák címlapon, mert egészen tavaszig címlapon fogják tartani azt a tényt, hogy a keleti nyitásnak a Fideszen belül vannak ellenzői. Ez egy pszichológiai előkészítés, ami kivételesen nem a tömegnek szól, hanem a kormánypárt tagjainak. Ha a Fidesz tagsága azt látja, hogy vannak, akik nyíltan kritizálják a pártvezetést, az eddig bátortalan hangok is nagyon hamar felerősödnek, vagyis létrejön a nyílt szakadás a kormánypártban. A liberális sajtó azon lépése, hogy címlapon tartja a kormánypárton belüli kritikákat, azt a célt szolgálja, hogy felszínre hozza a kormánypárton belüli ellentéteket, vagyis megrepessze azt a törésvonalat, amit a pártvezetés mindeddig kezelni tudott.
Kezdőlövés. Hol máshol, mint az Indexen?
A liberális sajtó eszközként közreműködik abban, hogy idegen erők a kormánypártban szakadást idéznek elő, és így destabilizálják a politikai rendszert. Azok a fideszesek, akik kritizálják a pártvezetést, mindeddig nem vállalták nyilvánosan a kormány kritikáját. Látván azonban, hogy más is vállalja, felbátorodnak, és még tavasz előtt megkezdődik a kulcsfigurák egymás ellen fordulása, a kilépések hulláma. Azt senki nem gondolja komolyan, hogy Orbánt a párton belül meg tudnák puccsolni, tehát a cél a szakadás előidézése.
Miért jó a radikális atlantistáknak, ha szakadást idéznek elő a Fideszben?
- Azok a fideszes politikusok, akik a tömegmédián át eszközölt pszichológiai előkészítés hatására hajlamosabbá válnak nyíltan kritizálni a pártvezetést, elkezdenek kilépni a pártból, de ha nem is lépnek ki, mindenféleképpen elkezdik kiteregetni a párt kétes ügyeit. Gyurcsány emberei, a nyugat emberei fogják kezdeni ezt a hullámot. Emlékszünk még Mellár Tamás esetére? Éveken át semmi problémája nem volt a Századvégnél zajló korrupcióval (és hallgatott róla), de abban a pillanatban, ahogy a radikális atlantista pártok megkezdték a felforgatási műveletet, elkezdte hozni a nyilatkozatokat, miszerint a Századvégnél tombol a korrupció. Valahogy így kell elképzelni a Fideszben bekövetkező szakadást is. Egyik pillanatról a másikra bejelenti valaki, hogy elege lett abból, ami a pártban megy, és "kiteríti a szennyest". A Fidesz bizalmas ügyei, azok a korrupciós és sikkasztási gyakorlatok, melyek kivétel nélkül minden pártban jelen vannak, egyik pillanatról a másikra fognak nyilvánosságot kapni. Valószínűsíthetően még Angela Merkel budapesti látogatása előtt, ez a botrányhullám lesz ugyanis a bemelegítés arra a szimpátiatüntetésre, amit Merkel látogatása alkalmából szerveznek majd az EU-pártiak.
A liberális sajtó egészen tavaszig címlapon fogja tartani, amint a Fidesz belső ellenzéke kiteríti a párt piszkos ügyeit. Ez egy tudatos előkészítés, melynek célja, hogy elég botrányt és piszkos ügyet hozzanak nyilvánosságra ahhoz, hogy tavasszal már ne 700 embert tudjanak utcára vinni, hanem százezret. A kormány pedig nem (vagy csak nehezen) tudja kezelni a helyzetet, mert valós ügyekről van szó, amik ki lesznek teregetve, tehát nem hazugságkampánnyal kell szembenézniük, hanem saját tetteik következményével. Alig egy hónap van hátra, és a liberális sajtó újra örömmámorban fog úszni, és napi szinten kommunikálja majd, hogyan bomlik fel a kormánypárt. Mindez a jobboldali ellenzéket is lépésre kényszeríti.
Tüntetés-verseny, vagy szavazatvesztés
- A Jobbikot egy kényszerhelyzet elé állítja ez a kampány. Nem mondhatják a választóknak, hogy kiállnak a kormány mellett, a tüntetők pedig felforgatók, miközben az elmúlt 25 év legmocskosabb botrányai zajlanak, és mind egytől egyig igaz lesz. Ebben a helyzetben Magyarország egy új fenyegetéssel áll szemben: a jobboldali ellenzék fokozott amerikai befolyás alá kerülhet. Erőteljes törekvések zajlanak majd abba az irányba, hogy a nyugattól függetlenedő kormányt egy nyugati befolyás alá vont ellenzékkel ellensúlyozzák, legyen az jobboldali vagy baloldali. A párt meghatározó figurái a Fidesz szakadása előtti pillanatokban információkat kapnak majd a kormány botrányos ügyeiről. Politikai fegyvert adnak a jobboldali ellenzék kezébe, annak reményében, hogy így be lehet vonni a jobboldalt a kormányellenes felforgatásba. Az idegen nyugati hatalom megadhatja a Jobbiknak azt a lehetőséget, hogy a párt politikai előnyt kovácsoljon a kormánypárt szakadásából; a Fideszből kilépő bomlasztó személyek a tisztesség álarca alatt, a korrupció elleni harc jegyében nagyon sokan a Jobbiknál fognak majd lecsapódni. A párt pillanatokon belül abban a helyzetben találja magát, hogy Gyurcsány időzített bombái, akik a megfelelő pillanatban kilépnek a Fideszből, tömegesen átpártolnak a Jobbikhoz, miközben mind egytől egyig becsületes embernek látszanak.
Ennek kockázata abban rejlik, hogy ezek az emberek, még ha háttérben is maradnak, pénzt és információt hoznak magukkal. Mindent tudnak a kormány kétes ügyeiről, vagyis hatalmas politikai előnyt adnak a Jobbik kezébe. Egyúttal komoly gazdasági érdekeltségeik is vannak, melyek a párt holdudvarába kerülhetnek, ha a Jobbik hajlik az adódó alkalom kihasználására. És nem mellesleg mind a nyugat emberei, tehát a párt abba a helyzetbe kerül, hogy a nyugat emberei adják majd a politikai előnyt jelentő információt és gazdasági erőforrásokat. De facto egy ilyen helyzetben a Jobbik egésze nyugati befolyás alá kerülhet, és az információval, gazdasági erőforrással rendelkező ügynökök pillanatok alatt kitúrják az idealistákat, - azon a ponton a láncreakció már megállíthatatlan. Akkor a Jobbikban is szakadás következhet be, és kilépések hulláma, mert már most létezik egy törésvonal a párton belül, és sokaknak ez lesz az utolsó csepp a pohárban. Most még itt a lehetőség, hogy ezt a folyamatot ellensúlyozzák - később nem lesz. A pártvezetés talán abba az illúzióba lesz ringatva, hogy a hatalom közelébe juthat, - de akinél az információ és pénz, annál az irányítás. Tehát ez a "hatalom" nem több mint illúzió, az ellenség által felkínált lehetőség kihasználása a nyugat előtti teljes behódolást jelenti a Jobbik számára.
Okkal mondjuk már a Demokratikus Koalíció megalapításának pillanatától kezdve, hogy a DK a létező legveszélyesebb politikai formáció Magyarországon. Egyedül a DK rendelkezik a kormánypártéhoz mérhető szakértői gárdával, információs forrásokkal, ami az elmúlt években kialakult geopolitikai helyzet miatt nagyhatalmi támogatással társul. Kezükben van a hazai fővonalú média nagy része, közel monopolhelyzetben vannak a közélet tematizálásában. Ha a kormány nem tudja kezelni a kialakult helyzetet, nem csak a kormánypártban történik szakadás, hanem a radikális atlantisták egyszerre bomlasztották fel a kormánypártot és a nemzeti oldal egyetlen jelentős politikai erejét. Mindezt néhány hónap alatt. Ha ez a folyamat beindul, onnantól a kormánynál, és a Jobbiknál pattog a labda. A radikális atlantisták nem fogják feladni. Nekik mindegy, mikor jutnak hatalomra, ha kell, éveken át folytatni fogják a bomlasztást. A demográfia nem sürgeti őket, mert nem a magyar nép fennmaradásában érdekeltek, hanem Magyarország teljes felszámolásában.
A radikális atlantisták célja
Tehát, összegezve a kialakult helyzetet: a Jobbik számára van egy olyan lehetőség, hogy az előrehozott választásokon kormányra jut, és úgy táncol majd, ahogy a Fideszből kilépő nyugatos pénzemberek fütyülnek. Átveheti a korábbi Fidesz helyét: azé a Fideszét, ami még úgy táncolt, ahogy a nyugat fütyült - még a keleti nyitás előtt. A kormány számára nem sok lehetőség van: nekik egyik alternatíva a teljes felbomlás, a hatalom elvesztése. Nincsenek válaszút előtt; a radikális atlantista felforgatást kezelniük kell, ha nyeregben akarnak maradni. Csak a hatalomtechnikai módszerekben válogathatnak, és ennek a válogatásnak mindössze a nyugatos, modern életforma által korlátozott kreativitás szab határt.
A kormánypárt január elején fog megfogalmazni egy "országvédelmi akciótervet", amit ugyan nevezhetnénk inkább kormányvédelmi akciótervnek - csakhogy, a gyakorlatban azt láthatjuk, hogy az az ellenzék, ami most a kormányellenes tüntetésekben érdekelt, nem csak a kormány leváltásában érdekelt, hanem Magyarország megsemmisítésében. A radikális atlantisták el akarják tüntetni Magyarországot a térképről. Azt akarják, hogy amikor az új generáció az iskolákban megkapja a földrajzi atlaszt, abban a térképen egy hatalmas kék mező legyen, benne a felirattal, hogy "Európa". Magyarországnak nincs helye az ő térképükön, mert az Európai Egyesült Államok megalapítása hivatalosan is Magyarország felszámolásával jár. Tehát valóban, nem csak kormányvédelmi akcióterv készül, hanem országvédelmi akcióterv. Kiválogatják azokat a hatalomtechnikai eszközöket, amivel el lehet takarítani a radikális atlantizmust Magyarországról. A radikális atlantisták stratégiája pedig, hogy miközben a kormány velük mint külső ellenséggel számol, a párton belülről fogják a kormányt felszámolni, és így destabilizálni a magyar politikai rendszert.
Hídfő.net.ru | Nyugatosság lidércfényeiA nyugatosság lidércfényei (internetadó elleni tüntetésen)
Ha sikerrel járnak, 2016-ra előáll az a helyzet, hogy a jobboldal felforgácsolódott, a balliberális pártok pedig nagykoalíciót alkotva kormányra juthatnak - és a két opció közt mindössze az fog dönteni, hogy a Jobbikban 2016-ra van-e elég megbízható emberük ahhoz, hogy Washington ne a balliberális változatot tegye kormányra, hanem a külsőre jobban kinéző alternatívát, ami ellen nem tüntet majd a jobboldal, mert a jobboldal egy része a külsőségek miatt mindig is támogatni fogja. Ebből a szempontból a Jobbik számára a belső stabilitás megőrzése a lényeges kérdés, nem a szavazók megtartása, vagy a verseny tartása a kormányellenes retorikával. Szavazókat szerezni mindig lehet, az a pillanat kérdése - új pártot építeni viszont hosszú és körülményes. Van olyan helyzet, amikor a nem-cselekvés a cselekvés. Ha az ellenség azt akarja, hogy cselekedjünk, akkor okkal feltételezhetjük, hogy a cselekvés az ellenségnek válik előnyére, nem nekünk. Ez most egy pont ilyen helyzet.
Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy; hol vannak azok az amerikai zsoldosok, akik elhagyták a Donbassz régiót, és átléptek a magyar határon? 2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egy volt tisztje kiszivárogtatta azt az információt, hogy az Egyesült Államok mintegy kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén, és Ukrajna destabilizálására készül. Két hónapon belül tömeges EU-párti tüntetések kezdődtek Kijevben, amibe beszervezték a jobboldalt, majd beavatkoztak a civilnek öltözött zsoldosok, és a kormányt mindössze két hónap leforgása alatt eltávolították a hatalomból. A felforgatás idején több száz rendőr halt meg Kijevben.
Ez következik Magyarországon is, ha a kormány nem tudja kezelni a helyzetet, a jobboldali ellenzék pedig nem rendelkezik életképes stratégiával arra vonatkozóan, hogy hogyan kezelje, ha a nyugat pénzemberei előállnak a hatalom ígéretével, és ellepik a pártot. Most azok kezében van a kulcs, akik még a hatalom közelében is idealisták tudnak maradni. A hatalom és a rabszolgaság ugyanis nem áll olyan távol egymástól, mint sokan gondolják.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/31/nyugatossag-lidercfenyei

India is fegyverkezik

Az indiai védelmi minisztérium úgy döntött, hogy további 124 T-90 harckocsit vásárol Oroszországtól. A T-90-esek vásárlásával kapcsolatos első szerződést India 2001-ben írta alá. Ezen szerződés értelmében az „Uralvagonzavod” 124 összeszerelt harcjárművet szállított az indiai hadsereg számára, illetve további 186 harckocsi összeszereléséhez szükséges alkatrészeket. 2004-ben India és Oroszország egy újabb megállapodást kötött ezer T-90 harckocsi licenc alapján történő gyártására, majd három év múlva újabb egyezséget írtak alá 124 harckocsi megvásárlásáról illetve 223 összeszereléséhez szükséges készlet szállításáról. A harckocsikat teljesen kész állapotban fogják szállítani Oroszországból. Ezen kívül, a tervek szerint 272 darab harckocsit fognak összeszerelni India területén, illetve licenc szerződés alapján az indiai Ordnance Factory vállalat fog gyártani további 300 T-90-est. A beszerzésről hozott döntés oka, hogy az Indiai Szárazföldi Erők kötelékében napjainkra a harckocsik hiánya a becslések szerint elérte a 38 százalékot. A szabályozók szerint az ország hadseregének állományában legkevesebb 3 717 harckocsinak kell hadrendben állnia. Jelenleg India 1 409 darab T-90 harckocsi előállítására rendelkezik licenc megállapodással, amelyek közül az első 300 darabot 2010-ig tervezték legyártani. India 2013 végéig azonban csak az engedélyezett mennyiség alig több mint felét, 167 harcjárművet szerelt össze. A késedelem egyik oka, hogy az indiai fél néhány változtatást tervezett a harckocsikon, hogy azok megfeleljenek hadserege követelményeinek. Az indiaiak hosszú időn keresztül nem tudtak megegyezni a szükséges változtatásokban.
A fejlődő India a Földön az egyik legnagyobb szárazföldi hadsereggel rendelkező ország mára. Honvédelmét folyamatosan fejleszti korszerű haditechnikával - egyelőre csak a gazdasági BRICS-csoport keretein belül -, de információink szerint saját fejlesztésekkel is a hadszintérre áll hamarosan. Kitűnő mérnökgárdával rendelkezik mára ez a külső szemlélőnek lerongyolt ország. Persze a társadalmi külömbségek ma sincsennek kiküszöbölve nagy mértékben, de összeségében - amennire kasztrendszerű tradicióik engedik - valóságosan emelkedett az életszinvonal....nem úgy, mint nálunk, ahol csak statisztikákban mérhető a "jómód" és valójában már a 40%-a az összlakosságnak elszegényedett, plusz a 10% feletti kivándorlóval is számolhatunk. Persze itt van helyettü(n)k a majd letelepedő menekültáradat(már közel 300000 fő)....
Várhegyi Kálmán

Nagyhatalmi tárgyalásokat szorgalmaz az ukrán elnök

Előzetesen négyhatalmi tárgyalásokra hívta tegnapelőtt Petro Porosenko - aki kifejezte meggyőződését, hogy katonai úton nem oldható meg a kelet-ukrajnai konfliktus, azt politikai eszközökkel kel rendezni. hangsúlyozta ugyanakkor, hogy habozás nélkül kihirdeti a hadiállapotot, ha az ellenség a jelenlegi frontvonalon átlépve támadásba lendül - Oroszország, Németország és Franciaország vezetőit egy semleges helyre, Kazahsztán fővárosába, Asztanába a hónapok óta húzódó ukrajnai válság megoldására. Moszkvai diplomáciai forrásokra hivatkozva a TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy január 15-ét nevezték meg a találkozó lehetséges dátumaként.

Porosenko hétfőn kijelentette:
- az érintett országok külügyminisztereit felkérték, hogy dolgozzák ki a csúcstalálkozó napirendjét. Az ukrán elnök azt sem zárta ki, hogy az Egyesült Államokat is bevonják a további tárgyalásokba. Kijev vizsgálja annak lehetőségét, hogy egy esetlegesen jövőre megrendezendő békekonferenciára Ukrajna és Oroszország vezetői mellett amerikai és európai uniós tisztségviselőket is meghívjanak - tette hozzá Porosenko. És itt van a csavar, hogy ki is diktál Porosenkonak a háttérből. Nyílvánvaló, hogy ha az oroszok nem mennek bele abba, hogy az USA is részese legyen a megoldásoknak, akkor is Porosenkon keresztül érvényesíteni szándékozik Amerika az ide köthető érdekeit.
- az ukrán vezetés ugyanakkor továbbra is hajlandó tárgyalni a Kelet-Ukrajnában tevékenykedő oroszbarát szakadárokkal Fehéroroszországban.

Az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet (EBESZ), Ukrajna, Oroszország és az oroszbarát kelet-ukrajnaiak képviselőiből álló kontaktcsoport négy hónapi szünet után múlt szerdán ült össze újból Minszkben, és a múlt csütörtöki tájékoztatás szerint csupán az ukrán kormányerők és a szakadárok közötti korlátozott, de jelentős fogolycseréről született elvi megállapodás. A múlt péntekre meghirdetett tárgyalások ugye elmaradtak.


Gölöncsér Miklós

Donbassz óévbúcsúztatóra készül!

Donbasszban az óesztendő utolsó előtti napja a ma reggelig bezáróan is csatározásokkal volt terhes. A Luhanszki Népköztársaság erői ezekben nem nagyon vettek részt, de tegnap csináltak egy kis “haditornát”! Hadgyakorlatot tartottak.
http://vk.com/video_ext.php?oid=-57424472&id=171211425&hash=476a765c9f31cf8f&hd=2
pesz
(Станицa-Луганскa)Sztanyica Luhanszka környékén persze korántsem játsziból lövöldöztek. Ott tegnap este és az éjszaka is komoly tüzérségi adok-kapok zajlott.
(Бахмуткa)Bahmutkánál tegnap délutántól ma reggelig három latorattak-kísérlet akadt meg a milicisták elszántsága miatt.
(Пески)Peszki a mára virradó éjszaka folyamán igen súlyos összecsapások után a népköztársaságiak kezére került. Valcman latorjai jelenleg is kétségbeesetten próbálkoznak az elvesztett települést visszakaparintani a milicistáktól. Az éjszakai harcokban hat milicista elestéről kaptunk értesítést.
(Майорск)Majorszk és (Шумы)Sumi környékéről a valcmanista latortüzérség “Grad”-ütegei lövöldöznek vad tempóban, pozícióik elvesztésétől rettegve. Komoly feléjük tartó miliciaerőket vizionálnak ugyanis.
A (Дебальцево)Gyjebalcsevo-vidéki martalóchordák mára virradóan “előszilveszteri milicista tűzijátékban részesültek”. (Харцызск)Harcizk-környéki cimboráiknak is hasonló élményben volt részük.
(Снежное)Sznyezsnoje két elektromos tanszfortorállomását mára virradóanvélhetőleg valmanista diverzánsok-felrobbantották.
(Никишино)Nyikisino-térségében egész éjjel nyughatatlankodtak a valcmanista martalócok. Az óévet márpedig a jelek szerint minden dacoskodásuk ellenére is az eddig már unalomig megszokott katlanjukban lesznek kénytelenek búcsúztatni.
(Горловкa)Gorlovkategnap délutántól ma reggelig csendes volt, csakúgy mint Donbassz fővárosa-Donyeck. A repülőtér is nyugalomban töltötte az éjszakát, köszönhetően a Peszkiért dúló harcnak. Nyalókakirály peszki martalócainak most egyéb gondjuk is van, mit Donyeck és a repülőtér bombázása.
pár
A “nyugodt” Gorlovkában kívánja az év utolsó éjszakáját eltölteni Grem Phillips is, aki időközben teljesen felépült sebesüléséből. Nem lesz egyedül az óévbúcsúztatón.
gés

https://balrad.wordpress.com/2014/12/31/donbassz-oevbucsuztatora-keszul/

Nincs biztosítás, utasain spórol a BKV

Ráfáznak, akik úgy gondolják, hogy a BKV-jegyük megvásárlásával biztosítást is vettek. A cég megszüntette az utasbiztosítást.
Néhány éve a fővárosi buszokon, villamosokon tájékoztató matricák informálták az utasokat arról, hogy a jegyük vagy bérletük megváltásával egyúttal utasbiztosításban is részesülnek a járműveken.
Baleset után jöhet a pereskedés
A BKV Zrt. azonban 2012-ben felmondta a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-vel kötött utas-balesetbiztosítását, mondván, annak fenntartása gazdaságtalan, előnytelen, illetve a BKV Zrt. részére jogszabályi kötelezettség nem írja elő. A BKK sajtóosztálya arra a kérdésünkre, hogy mi történik, ha valaki eltöri a lábát vagy a kezét egy BKV-járművön, annyit mondtak: a szolgáltatók felelősségbiztosítása alapján lehet az esetleges kárigényeket rendezni.
Ám a bírósági macerát kevesen vállalják, mert kérdéses a kimenetele. Vagyis amíg korábban limitált kártérítést nyújtott a jeggyel vagy bérlettel rendelkező utasok számára a cég, amikor őket a BKV Zrt. üzemi területén (mozgólépcsőn, járművön, járműről történő le- és felszálláskor) valamilyen baleset érte, ma már komoly bizonyítás szükséges, hogy valóban a társaság volt a hibás. Ugyanis csak ekkor fizet a cég.
Az ügyvéd szerint az utasok számára sokkal előnyösebb volt a régi konstrukció. – Bár a BKV felelőssége fennáll most is, de már az utasnak kell bizonyítania, hogy a kára a társaság hibája miatt következett be, arról nem beszélve, hogy vitatott összegnél még akár hosszan pereskedhet is – magyarázza dr. Fridman Róbert.
A Volánbusznál és a MÁV-nál van
A Volánbusz Zrt. és alvállalkozója által üzemeltetett helyi, helyközi, szerződéses és bérautóbuszokon utazók, valamint nemzetközi utazások esetén a Volánbusz Zrt.-nél vásárolt menetjeggyel utazók számára automatikusan jár az utasbiztosítás. Ugyancsak automatikusan jár az utasbiztosítás a MÁV–Start vonalaira jegyet váltóknak, sőt azoknak is, akik díjmentes utazásra jogosultak. Szemben a BKV-val...

Bors