Az elmúlt héten az euró radikális zuhanása a jennel, az amerikai dollárral és különösen a svájci frankkal szemben világosan jelzi a pénzügyi rendszer irányításáért folyó harcot, és a világ közeledik egy csúcsponthoz.

A svájciak annak érdekében tett lépése, hogy elválasszák a frankjukat az eurótól, egy héttel a svájci Davosban esedékes elit csúcstalálkozó előtt történt, mely a kínai második számú vezető, Li Ko-csiang (1) vitaindító beszédével indul. Ez az első alkalom 5 éven belül, hogy a kínai kormány bárki jelentősebb embert küldött volna Davosba.

A beszéd Kínára fog koncentrálni felvállava a nemzetközi helyzetet, és fel fog ajánlani lehetséges megoldásokat a különböző nemzetközi problémákra. Ez a davosi találkozó lesz az úgynevezett "Új globális kontextus", mely név egyértelműen azt jelenti, hogy elhatárolódik a fasiszta Új Világrendtől. Kínai kormányzati források azt mondják, hogy zárt ajtók mögött Li meg fogja vitatni a kínai/svájci pénzügyi integrációt. Amit ez világosan jelez, hogy a svájci banki világ, beleértve a központi bankok központi bankját, a BIS-t, csatlakoznak a BRICS / Nagy Britannia / Pentagon szövetséghez.

Ez volt a legnagyobb mozgás ebben az egy hétben, melyet látszólag egymástól független, drámai események jellemeztek. Talán a legjobb módja annak, hogy megértsük az összes többi kaotikus és gyakran bizarr incidenst, melyekre a múlt héten került sor, ha egy bandaháború szempontjából tekintünk rájuk. Akkor elkezdhetünk összekötni néhány pontot, de nem az összeset.

Először is emlékezzünk Christine Lagarde, az IMF francia vezetőjének ultimátumára, melyet Washington D.C.-nek adott, hogy vagy egyetértenek az IMF szavazati reformjával, vagy januárban nélkülük haladnak tovább. Aztán januárban Francois Hollande francia elnök szorgalmazta, hogy szüntessék meg az amerikaiak által hangszerelt Oroszország elleni szankciókat.

Közvetlenül ezután egy hamis támadás következett a francia Charlie Hebdo magazin ellen. Ezt követte egy hatalmas PR kampány, és az európai, és néhány ügyfél állam vezetőjének összejövetele, ahogy itt láthatjuk:
theguardian.com

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=MGutBldqioQ

Figyeljük meg, hogy az amerikai, orosz, kínai, indiai stb. vezetők nem jelentek meg ezen a PR rendezvényen. Amit ehelyett látunk, egy Rothschild szolga összejövetel.

Ezek azok az emberek, akik próbálnak ragaszkodni a világ pénzügyi rendszerének irányításába azáltal, hogy azt javasolják, hogy az IMF kibocsátotta Különleges Lehívási Jogokat (SDR) (2) kellene használni, mely mögött a világ erőforrásai állnak, mint a dollár helyettesítője, más néven világ jüan. Ez a frakció szavazati reformot szorgalmaz az IMF-en belül, de csak egyfajta korlátozott reformot, hogy továbbra is szilárdan irányíthassanak.

Mindenestre a nagy hamis show és vallási konfliktus provokáció után a francia rendőrség egyik vezetője öngyilkos lett.
telegraph.co.uk

Ezt követően az oroszok hirtelen bejelentették, hogy az összes Ukrajnán keresztül Európába irányuló gázszállítást leállítják, és azt mondták, hogy az európaiak kénytelenek lesznek Törökországon és Görögországon keresztül megszerezni a gázt.
russia-insider.com (energiaoldal.hu)

Az oroszok azt is mondták a görögöknek, hogyha elhagynák az eurót, akkor Oroszország hatalmas mennyiségű mezőgazdasági terméket venne tőlük. Ez a két orosz lépés az általános görög választások előtt történt, melyen várhatóan arra a politikai pártra fognak szavazni, amely véget akar vetni nemzetük Euro maffia rabszolgaságának. Mindeközben az Angliát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagutat füst miatt lezárták. Szintén ebben az időben dokkolt egy kínai hadihajó flotta Angliában.

Szintén a múlt héten történt egy pár érdekes dolog Ferenc Pápával a Fülöp-szigeteken. Ferencet egy sátáni kézjelet mutatva fényképezték le, és azt is mondta, hogy "megütne bárkit, aki sértegetné az anyját."
nouvelordremondial.cc (parameter.sk)

Ez röviddel azután történt, hogy a pápának éppenhogy sikerült elkerülnie egy balesetet, amikor egy repülőgép titokzatos módon túlhaladt egy kifutópályán a Fülöp-szigeteken.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=hFMQVDSxYzc

Továbbá a pápa kénytelen volt egy közeledő tájfun miatt lerövidíteni beszédét, melyet a két évvel ezelőtti tájfun túlélőinek vigasztalására tartott!

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=cgMzjk7_6IM

Érdemes megjegyezni, hogy a P2 szabadkőműves páholy vezető tisztviselője Marco Di Mauro meghívta e sorok íróját egy találkozóra a pápával a fülöp-szigeteki látogatása idejére. Azonban Di Mauro rejtélyes módon eltűnt a pápa érkezése előtt, így nem került sor a találkozóra. Di Mauro aranyat keresett a Fülöp-szigeteken, hogy azzal egy új pénzügyi rendszert támogasson a P2 és a Vatikán irányítása alatt. Úgy tűnik, hogy néhány magasabb hatalom nem tartotta ezt túl jó ötletnek.

Egyértelmű, hogy mind az európaiak, mind a P2 szabadkőművesek valamiféle sokoldalú támadás alatt állnak, melynek célja, hogy megakadályozzák őket abban, hogy megtartsák, vagy visszaszerezzék az ellenőrzést a nemzetközi pénzügyi rendszer felett.

Mi a helyzet az Egyesült Államokban? Nos, a dolgok nem mennek jól Washington D.C. gengsztereinek sem.

Hosszú ideje már, hogy hazudnak a gazdasági helyzetről, ami tovább romlik. Most ismét közeledik a január 31-i fizetési határidő, és küzdenek. Éber hírolvasók arra mutattak rá, hogy az IRS (adóhivatal) eredményei arra utalnak, hogy lehetséges, hogy leállítják a finanszírozás hiánya miatt.
forbes.com

Továbbá a múlt héten egy fegyveres több lövést adott le az amerikai alelnök, Joe Biden otthonára. Mindez a titkoszszolgálat folyamatos személyzeti válsága közepette történt.
origo.hu

Valamint egy hatalmas dokumentum és bizonyíték dömping folyik idősebb George Bush és a náci, úgynevezett neokonzervatív csoport ellen. Busht nem látták távozni a kórházból, és sokan, akik hálózatának terrorja elől bújtak el, most előjönnek a rejtekhelyeikről.

Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium most azt mondják, hogy bűntettel fogják megvádolni az egykori tábornokot és CIA vezetőt, David Petraeus-t, több vállalati média jelentés szerint. Azonban sem az FBI-nak, sem az Igazságügyi Minisztériumnak, ahogy jelenleg vezetik őket, nincs meg a szükséges erkölcsi tekintélye ilyen vádak érvényesítéséhez.

A Pentagonnak és az ügynökségeknek katonai bíróságra kelle vinniük az olyan háborús bűnösöket, mint idősebb Bush, Donald Rumsfeld stb. olyan módon, hogy az ne váljon egy általános boszorkányüldözéssé.

Szintén megvannak a szükséges jogi eszközeik ahhoz, hogy eltávolítsák a korrupt politikusokat Washington D.C.-ből. Az olyan embereket, mint Soros György, akiről kiderült, hogy egyike volt azoknak, akik pénzt osztogattak, hogy megpróbáljanak faji zavargásokat provokálni Fergusonban, szintén börtönbe kell zárni, ahogyan a köztörvényes bűnözőket.

Ha ez megtörtént, a Pentagonnak és a fehér kalapos ügynököknek vissza kell állítaniuk az Egyesült Államok Köztársaságot, és meg kell győződniük, hogy kibocsátják a kormányzati pénznemet a többé már nem amerikai dollár helyett.

Az összeesküvés uralma a világ egészén hamarosan véget érhet, ha egy összehangolt támadást hajt végre az Egyesült Királyság / BRICS / Pentagon szövetség.

A sátánimádó összeesküvők most a háborús bűnös Benjamin Netanjahu körül keresnek védelmet, ahogy a nagy párizsi felvonulásról készült képen látható.

A japán Shinzo Abe rabszolga miniszterelnököt Izraelbe hívták, hogy találkozzon a rabszolga vezetőjével Netanjahuval, aki majd megparancsolja Abe-nek, hogy fosztogassa tovább a japán pénzügyi rendszert a sátánisták számára. Netanjahu, mint már említettük, az az ember, aki azzal fenyegetőzött, hogy elpusztítja az összes japán nukleáris erőművet, hacsak az ország át nem adja a valuta állományát. Ezért, és sok más okból Netanjahu hatalomból való eltávolítását folytatni kell, hogy a fenevad végül börtönbe kerüljön, ahová való.

Ugyanez igaz arra a gengszter családra, amely magáról nevezett el egy országot, Szaúd-Arábiát. Ha isten is úgy akarja, akkor Ibn Szaúd leszármazottai ki lesznek rángatva az otthonaikból, és a saját népük fogja megölni őket, ha nem fognak fegyvert a wahabista sátánisták ellen.

Összességében azonban az összeesküvés megdöntésére irányuló csata belépett a tisztogató szakaszába, csupán némi elszigetelt ellenállással.

Miután ez befejeződött, a szegénység megszüntetésére és a környezeti pusztítás megállítására irányuló hatalmas kampányt el lehet kezdeni, hogy végre paradicsommá változhasson ez a Föld.


Benjamin Fulford  ujvilagtudat.blog


(1) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Li_Ko-csiang
(2) - http://hu.wikipedia.org/wiki/SDR