A
2022-es alkotmány napján, ha tehetném, fejbe vágnám az első embert, aki
azt hirdeti, hogy Amerika írott alkotmánya jobb, mint Nagy-Britannia
íratlan alkotmánya. Miért? Mert Amerikának is volt egy íratlan
alkotmánya, amely ugyanolyan fontos volt, mint írott megfelelője, és
amely sajnos elhalványult, amíg végül a progresszívek és a New Dealerek
csendben meg nem ölték. A kulcskérdés, amellyel az amerikaiaknak ma
szembe kell nézniük, az, hogy megvan-e bennük az akarat mindkét
alkotmányuk újjáélesztésére, mielőtt túl késő lenne.
Amikor az amerikaiak az "alkotmányról" beszélnek,
akkor az 1787-ben Philadelphiában írt és később módosított
dokumentumra utalnak. Tisztában vannak az államok alkotmányainak
létezésével, de helyesen értik, hogy azok nem lehetnek
illiberálisabbak, mint amit a szövetségi dokumentum megenged, ahogyan
azt az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (SCOTUS), a törvények és
kormányzati politikák alkotmányosságának végső döntőbírája értelmezi.
Rég elfeledett, bár az Alkotmány mindent eldöntő preambuluma, a kilencedik módosítás, a Függetlenségi Nyilatkozat
és más alapító dokumentumok utalnak rá, Amerika második, íratlan
alkotmánya. Ez az Alkotmányban kifejezetten fel nem sorolt természetes
jogokból áll, olyannyira alapvető szabadságjogokból, hogy az alkotók azt
remélték, hogy egyetlen köztársasági kormány sem meri majd aláásni
vagy megkérdőjelezni őket. Tévedtek.
Bár a
tizennyolcadik században még élénk és jól ismert volt, Amerika íratlan
alkotmánya lassan erodálódott, és a huszadik század elejére teljesen
eltűnt. Amerika íratlan, természetes jogokra vonatkozó alkotmányának
leépülése tette lehetővé a New Deal-t, és a késői New Deal joggyakorlat
eltörölte annak utolsó maradványait. A Wickard-ügyben
(1942) például a Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag megerősítette a
szövetségi kormány azon jogát, hogy megakadályozza, hogy egy ohiói
farmer búzát ültessen a saját családja élelmezésére.
Az
attól való félelem, hogy néhány kulcsfontosságú elemét egy napon
megtámadják, az íratlan alkotmány részleges kodifikálásához és
ratifikálásához vezetett, amelyet a Bill of Rights néven fogadtak el. Ma
az Alkotmány első tíz módosításának nagy részét figyelmen kívül
hagyják, vagy legalábbis kétségbe vonják, annak ellenére, hogy
egyértelműen kijelentik, hogy "nem sérthetik meg". De még mindig
kézzelfoghatóbbak, mint a még több alapvető jog, amelyek szinte
eltűntek.
Az
íratlan alkotmány tartalmának teljes feltárásához egy könyvnyi
terjedelmű feldolgozásra lenne szükség, mégpedig olyanra, amely a
természetes jogokat sokkal komolyabban veszi, mint Christopher G.
Tiedeman 1890-ben megjelent The Unwritten Constitution of the United States
című műve: Filozófiai vizsgálat az amerikai alkotmányjog alapjairól.
Tiedeman a természetjogot "minden olyan jogi korlátozástól való
mentességre redukálta, amely nem szükséges mások sérelmének
megakadályozásához; a jog arra, hogy bármit megtehessünk, ami nem jár
birtokháborítással vagy mások sérelmével". De egyszerűen a "szükségtelen
korlátozásoktól való szabadság" elismerése megkérdőjelezi a legtöbb
kormányzati szabályozást, és újraértelmezi az íratlan alkotmány
szellemét, beleértve három kulcsfontosságú természetes jogot:
- Az önrendelkezés nem sérülhet, kivéve a szülőanyai jogállás, a hadifogság vagy a bűncselekmény miatti elítélés miatt. A tizenharmadik módosítás
eltörölte az első két kivételt, amelyek mindig is vitatottak voltak. Az
öntulajdon az amerikaiakat gazdaságilag és politikailag is szabaddá
teszi a rabszolgaságtól. Ez utóbbi teljes testi autonómiát jelent, még
vészhelyzetben is.
- A saját maga által választott foglalkozás gyakorlása,
a maga által választott feltételek mellett, nem sérülhet. Ez kizárná a
triviális foglalkozási engedélyezési törvényeket, a minimálbérre
vonatkozó összes törvényt, és az állami hatalom használatát arra, hogy
egyes személyeket vagy vállalkozásokat előnyben részesítsen másokkal
szemben, még vészhelyzetben is.
- A piacokra és más önkéntes erőfeszítésekre való hagyatkozás,
az állami hatalom alkalmazása a vélt társadalmi problémák megoldására
csak azután, hogy az önkéntes eszközöket kipróbálták, és azok nem
bizonyultak elégségesnek. Amint a hamarosan megjelenő könyvem, az
Elveszett szabadság (AIER, 2022) mutatja, a korai amerikaiak az önkéntes
társulást a politikai szabadsággal tették egyenlővé. Ahelyett, hogy
azonnal megkérdezték volna, mit tehetne a kormány, maguk oldották meg a
társadalmi problémákat, önkéntesen, nonprofit szervezeteken keresztül.
És ezt még vészhelyzetek idején is megtették, beleértve a polgárháborút
is.
"A nagy
társadalmi nyugtalanság napjaiban" - fejtette ki Tiedeman 1890-ben -
"üdvözöljük a bíróságok azon hajlandóságát, hogy ezeket az általános
jognyilatkozatokat felhatalmazásként ragadják meg, hogy tilalmat
rendeljenek el minden olyan törvényhozási aktusra, amely az egyén
természetes jogaiba avatkozik, még akkor is, ha ezek az aktusok nem
sértik az [írott] alkotmány egyetlen konkrét vagy különleges
rendelkezését sem".
De már
Tiedeman írása előtt a legfelsőbb bíróságok elutasították azt a
gondolatot, hogy "az Alkotmányon kívüli elveket kellene figyelembe
venniük, amelyek alapján az ilyen [túlterjeszkedő] jogszabályok
elítélhetők". Ezt úgy tették, hogy az íratlan alkotmány szabályait olyan
alkotmányos jogokba csomagolták, mint a tágan értelmezett tisztességes
eljárás. Az 1877-es Bertholf v. O'Reilly
ügyben (74 N.Y. 509) például a New York-i Fellebbviteli Bíróság úgy
döntött, hogy "az élethez való jog magában foglalja az egyénnek a
testéhez való jogát a maga teljességében és feldarabolás nélkül; a
szabadsághoz való jogot, a képességek gyakorlásához és az élet
fenntartására irányuló törvényes hivatás követéséhez való jogot
[hangsúlyok hozzáadva]".
A
csomagolás taktikája lehetővé tette a jogászok számára, hogy szövegre
hivatkozva igazolják döntéseiket, amelyek eleinte az alapítók
nézeteivel összhangban folytak. A fent hivatkozott ügyben például a
Bíróság egyértelműen kimondta, hogy az adózásnak "közcélra" kell
történnie, így egyértelműen alkotmányellenes, ha a kormányok egyik
állampolgártól a másikra ruházzák át a tulajdont. Amikor azonban a
progresszíveknek és a New Dealernek később sikerült kiforgatniuk az
olyan kulcsfogalmakat, mint a közcél, a közegészségügy és a tisztességes
eljárás, az egyre inkább elfeledett íratlan alkotmány már nem volt
elég erős ahhoz, hogy megvédje az alapvető természetes jogokat a
kormányzat beavatkozásától.
Mivel a
joggyakorlat már nem volt az alapvető elvekhez rögzítve, az egyik
sikeres progresszív beavatkozás egyszerűen precedensként szolgált a
következőhöz, amely lehetővé tette a következő, és még egy újabb és még
egy újabb beavatkozást a látszólag véget nem érő folyamban. Egy
évszázaddal később a nemzet félig fasiszta kormánya felismerhetetlenné
vált a keretezők és az alapítók számára. A szólásszabadságba való sunyi
beavatkozás, a tudománytalan klíma-, maszk-, oltóanyag- és leállási
mandátumok, a vagyon tömeges újraelosztása külföldi és belföldi
cimboráknak, a nemkívánatos, de hatályon kívül nem helyezett törvények
lobogtatása és más büntetlen förtelmek rémálmaik tárgyát képezték.
Az
íratlan alkotmány halott betű maradt, és a Bill of Rights, még az
egykor szentséges Első Alkotmánykiegészítés is napi támadásoknak van
kitéve. Attól tartok, hogy egy napon az Alkotmány napját be kell majd
vonni az Emléknapba. Ennek a szörnyű végkifejletnek a megakadályozása
érdekében az amerikaiaknak határozottan ki kell állítaniuk azt a
természetes jogukat, hogy hagyják őket azt tenni, amit akarnak, kivéve,
ha viselkedésükkel bizonyíthatóan nem ártanak más amerikaiaknak. Még
ebben az esetben is lehetővé kell tenni számukra, hogy önkéntes
megoldásokat keressenek, mielőtt a kormányok alkotmányosan
beavatkoznának.