2023. május 2., kedd

Odessza: 9 évvel ezelőtt 48 embert égettek halálra az ukrán nácik

Odessza: Elevenen égtek meg az emberek a ‘Jobb Szektor’ támadásában

Odessza 2014 május 2Eredetileg Közzétéve |

– A tűzoltókat sem engedték oda a gyilkosok –

A Jobb Szektor aktivistái, kiegészülve nyugati zsoldosokkal és focihuligánokkal egész nap hadban álltak Odesszában az oroszpárti tüntetőkkel. A Jobb Szektorosoknak sikerült felgyújtaniuk a Szakszervezetek Házát, ahol több oroszpárti tüntető barikádozta el magát. A tűz elől kiugráló embereket a lent várakozó ‘Jobb Szektorosok’ és focihuligánok egyszerűen agyonverték.

38 orosz ajkú tüntető pusztult el a ‘Jobb Szektor’ barbár támadásában.

A jobb szektor banditái Molotov-koktélokkal gyújtották föl az épületet, ahová bemenekültek előlük az oroszpárti tüntetők és elbarikádozták magukat.

Az épület hamarosan lángolni kezdett, a bent lévők csapdába estek. hatalmas tűz tombolt már a 2. és a 4. emeleten. Több tüntető füstmérgezést kapott, s már nem volt ereje felmenekülni a tetőre. – Az utcára sem tudtak visszamenni, mert a bejárat is lángokban állt, de várták őket a jobb szektorosok, a szemtanúk megfogalmazása szerint, akik úgy viselkedtek, mint az állatok, és agyonverték azt, akinek sikerült kimenekülnie az épületből.

Aki pedig bent maradt, megfulladt, vagy elevenen égett el. – A rendőrség pedig jó ideig nem csinált semmit, – tétlenül nézte a barbár gyilkolást.

Végül 50 embert sikerült a tetőről lehozni, de 38 az életét vesztette.

A Russia Today tudósítójának, az Odessza regionális tanácsának helyettes vezetője; Alexandr Albu később elmondta, hogyan kezdődött az egész:

Elmondása szerint, május 2-án délután jöttek a városba a Jobb Szektor fegyveresei. A radikálisok azonnal meg is támadták az önjelölt kijevi kormány ellen tüntetőket. Molotov-koktélokat is dobáltak a fegyvertelen emberekre, akik mintegy 200-an voltak. Férfiak, nők vegyesen, és sok volt köztük az idősebb, 50-es, 60-as éveikben járó ember.

Ezt követően az orosz ajkú tüntetők bemenekültek a Szakszervezetek Házába, ahol elbarikádozták magukat.

A támadók kábító és könnygáz gránátokat, majd Molotov-koktélokat dobáltak az épületbe. Aki pedig kimenekült, azt brutálisan megtámadták újra. Azon a 38 emberen kívül, akik bent égtek és a jobb szektorosok agyonvertek, – még legalább 100-an sebesültek meg.

A Russia Today tudósítójának szintén nyilatkozott az elszakadni kívánó Odesszai Népköztársaság elnöke, Valerij Kaurov és azt mondta; Míg a tüntetők fegyvertelenek voltak, addig az őket barbár módon megtámadó ‘Jobb Szektor’ tagjainak nemcsak gránátjaik és gyújtó palackjaik, – hanem Kalasnyikov karabélyaik is voltak. Ezeket használták is a tűzből menekülő emberek ellen.

Amikor az épület már nagyon égett és még mindig nem érkeztek meg a tűzoltók, kiderült, hogy a ‘Jobb Szektor’ akadályozta a tűzoltókat abban, hogy elkezdjék a tűz oltását.

A tűzoltók az kiabálták, “Az oroszok égnek, nem hagyjuk a népünket!”

Ezt követően, mikor fél óra múltán sikerül odaérniük a már lobogó épülethez, – és létrákkal mentették az embereket az ablakokból, a ‘Jobb Szektor’ fegyveresi kalasnyikovokkal célba lőttek a létrákon menekülő emberekre.

Ilyen barbár módon támadt a fegyvertelen lakosságra a Nyugat; Amerika, az Európai Unió és Izrael által támogatott önjelölt kijevi puccsista kormány erős karjának számító neofasiszta ‘Jobb Szektor’. Már senki sem csodálkozik azon, – hogy az a nép ellenállása nem törik meg, hanem minden ilyen akció után csak keményebbé és elszántabbá válik.

Szabad Riport

Források: Hídfő.netOrosz Russia Today

Odessza, Moszkva, 2023. május 2. (MB)

Kilenc éve annak, hogy az ukrán nácik felgyújtották a szakszervezetek odesszai székházát, és halálra égettek 48 embert, kétszázat pedig megsebesítettek – idézte fel a Magyar Békekör tudósítója kedden.

A tömeggyilkosság három hónappal azután történt, miután amerikai segédlettel puccsot hajtottak végre Ukrajnában, megdöntötték Viktor Janukovics elnök törvényes hatalmát, és egy Amerika barát politikust ültettek a helyébe Olekszandr Turcsinov személyében.

A 2014. februári Majdan-téri úgynevezett színes forradalom a szélsőjobboldallal szövetkező ukrán nacionalisták hatalomátvételét, az oroszellenes ösztönök elszabadulását, és az oroszok lakta Donbász elleni háború kezdetét jelentette. Néhány hónappal az odesszai tömegmészárlás után, az ukrán nácik rátámadtak az új kijevi rezsimmel szembeforduló donyecki és luhánszki területekre, és a minszki szerződésben előírt különleges státust semmibe véve 2022-ig, az ukrajnai orosz katonai beavatkozásig 13 ezer orosz életét oltották ki. (Azóta további 4-5 ezerét.)

Az orosz külügyminisztérium kedden közleményben tudatta: „Soha nem fogjuk elfelejteni az odesszai tragédiát. Igyekszünk azonosítani és megbüntetni azokat, akik részt vettek az atrocitásban”.

Az ukrán hatóságok azóta sem indítottak nyomozást az odesszai tömegmészárlás felelősei ellen, a demokráciára és az emberi jogokra oly gyakran hivatkozó nyugati hatalmak pedig minden további nélkül tudomásul vették a történteket – írta tudósítónk.+++

Kiadta: Magyar Békekör

A dokumentumfilm felvételek az odesszai szakszervezeti székház felgyújtásáról készültek.

https://www.facebook.com/russianhouse.chennai/videos/here-is-what-happened-in-odessa-on-may-2-2014according-to-official-figures-48-pe/721109766007398/

Kormányzás a “biológiai biztonság” és “Egy Egészség” nevében

A pandémia során ízelítőt kaptunk a kormányzás egy új formájából, amit korunk egyik legkiválóbb filozófusa, Giorgio Agamben 2020-as „Biológiai biztonság és politika” című esszéjében ékesszólóan ismertetett. 2020-ban nagyon kevés kivétellel minden állam, minden kormányfője hatalmas lelkesedéssel és magabiztossággal jelentette ki, hogy háborúban vagyunk egy láthatatlan ellenséggel és ezért mi, a lakosság vagyunk felelősek. Ha nem lélegeznénk ki annyi szén-dioxidot, ha nem fogyasztanánk annyit, ha nem szaporodnánk ilyen ütemben, ha beleegyeznénk minden totalitárius intézkedésbe, amit a gazdasági és politikai elit kijelöl számunkra, akkor nem lennénk ekkora bajban. Ennek a cikknek nem célja vitatni a környezetszennyezésnek, az emberi egészség degradációjának és betegségek létezésének tényét, csupán rávilágít olyan fontos fejleményekre, amikről modern történelmünk legkiválóbb gondolkodói is értekeztek már.

Visszatekintés

Tisztviselőink időről-időre arra ösztönöznek bennünket, hogy a „biológiai biztonság” nevében adjuk fel alapvető emberi jogainkat és vállaljuk társadalmi és gazdasági következményeit a veszélyhelyzet idejére kihirdetett korlátozásoknak, viseljük terhét a háborúnak, amit ők hirdetnek. 2020-ban sem egy emberiség fennmaradását fenyegető világjárványra, sem az idővel felkínált „ellenszer” megbízhatóságára nem volt bizonyítékuk. Az viszont bebizonyosodott – sajnos sokak számára túl későn -, hogy a genetikai „szer” nem hatékony és súlyos mellékhatásai is vannak, a korlátozások pedig a gazdaság manipulálását célozták. De a biológiai biztonság nevében formált kormányzást ez nem érdekli és a válságok kora nem ért véget a pandémia elcsendesedésével, ahogy nem is azzal kezdődött. Az állandósult egészségügyi válságok és terrorfenyegetettség korában élünk és az alábbiakban ennek jövőnket érintő néhány fontos fejleményéről olvashatsz. Amit Fabio Vighi professzor “vészhelyzeti kapitalizmusnak” nevezett, az tökéletesen kirajzolódik Agamben esszéjében az “egészség” és “biztonság” általi kormányzás vonatkozásában, hiszen ma

„az állampolgárnak már nincs joga az egészséghez (egészségügyi biztonság), hanem jogilag kötelezetté válik az egészségre (biológiai biztonság).”

Ivan Illich ezt 1975-ben „Egészségügyi Nemezis” remekművében úgy fogalmazta, hogy

“A halál medikalizálása révén az egészségügy monolitikus világvallássá vált, amelynek tanait kötelező iskolákban tanítják, és amelynek etikai szabályait a környezet bürokratikus átalakítására alkalmazzák.”
A nyugati ember elvesztette a jogot, hogy a haldoklása felett elnököljön. Az egészséget, vagy a megbirkózásra való autonóm képességet az utolsó leheletig kisajátították. A technikai halál győzelmet aratott a haldoklás felett. A mechanikus halál legyőzött és megsemmisített minden más halált.”

Ő is úgy vallotta, hogy a modern orvostudomány jelenti a legnagyobb veszélyt az egészségre a világon.

Válság és félelem: a kormányzás modern eszközei?

Felmerül hát a kérdés, hogy beszélhetünk-e múlt időben a katonai-egészségügyi komplexum túlkapásairól és korrupt tevékenységeiről a poszt-COVID korban? Beszélhetünk-e egyáltalán poszt-COVID korról, amikor „arcturus”, mint modern mitológiánk „rémisztő” démonjaként járja a világot? Vagy amikor a WHO riadót fúj a szudáni biolabor miatt, vagy épp azt tanácsolja „Ukrajnának, hogy semmisítse meg a kórokozókat a laboratóriumokban, hogy megakadályozza az “esetleges szivárgást”? Valamint számíthatunk-e további válságokra, amelyek a kormányzás és hadviselés új formáit prezentálják és nem utolsósorban a globális gazdaság szerkezeti átalakítását segítik elő?

Akik leengedték védelmi vonalaikat

Főként azon elemzők között népszerű az vélemény, hogy a nyugati imperialisták hamarosan elbuknak és elnyerik megérdemelt büntetésüket, akik az arany piaci árának emelkedésére spekulálnak. Sajnos itthon is kedvelt az a reményteljes elképzelés (érthető orosz nagyvállalati és kulturális kötelékek nyomán), hogy miután a nyugati szellem vasútja kisiklatta rothadó szerelvényeit, az „eurázsiai koalíció” és a „globális dél” emelkedik ki egy igazságosabb pénzügyi-kereskedelmi rendszerrel. Véleményem szerint ez távolabb sem lehetne az igazságtól, ahogy erről több ízben értekeztem a korábbiakban. Egy másik alapvető félreértést abban vélek felfedezni, hogy a pandémiának azért lett vége, mert a diktátorok képtelenek voltak tovább nyomorgatni a civileket, így egy újabb világjárvány hírére adott korlátozásokat képtelenség lenne megetetni az emberiséggel. Erre én nem látok bizonyítékot, de az igaz, hogy Kínából rögvest eltakarodott az a fránya vírus, amint az emberek elkezdtek tüntetni ellene, hiszen a pandémiák így működnek – tudni illik. A politikusok és nem a mikroorganizmusok rettegnek a felháborodott tömegtől, tehát amennyiben a tömegek értenék az átverés lényegét, abban az esetben képtelenség lenne a kormányzás effajta módszere. Vajon értjük a jelenleg zajló átalakítások súlyosságát?

Bár nem teljesen reprezentatív, egy nemrég közzétett felhívásomra adott válaszokból kiderül, hogy a válaszadók 30%-a gondolja úgy, hogy a helyzet jobbra fog fordulni. A pozitivitásnak nagyon örülök, hiszen fontos, hogy lássunk reményt változásra, de az legalább annyira fontos, hogy objektíven nézzük a helyzetet. Én reményteli vagyok, amikor képesek vagyunk fontos kérdéseket feltenni, de hamar visszaránt a bal-jobb politikai cirkuszt éltetők tömegeinek fájdalmas valósága. Azoké, akik a megváltót pódiumon szónoklókban és nem saját magukba és a környezetükben élőkbe vetett hitükben keresik.  Szubjektivitást félretéve, lássuk, hogy merre visznek az empirikus bizonyítékok, amikkel sajnos tényleg kevesen foglalkoznak ma már azok közül is, akik eddig érdeklődtek a téma iránt, hiszen a pandémia végével már nem érzik bőrükön a közvetlen fenyegetettséget. Egy olyan háborúban vagyunk ugyanis, amelyet saját kormányaink vívnak ellenünk. Az ötödik generációs hadviselés komplexitása megnehezíti ennek a ténynek a felismerését és bár egyezmény nincs pontos definíciójáról, különböző formái a biológiai hadviselés, kiberbiztonsági hadviselés, információs hadviselés területén azonosíthatók. Persze nem utolsósorban gazdasági jellegű támadás alatt is vagyunk és ezek egyre kifinomultabb formáját láthatjuk a globalizálódott világban. Ez a háború nem kiált önkéntesekért. A harcmezőn mindannyian jelen vagyunk, még azok is, akik egyelőre bedugják fülüket és eltakarják szemüket.

A WHO „nem vész el”, csak tárgyal

A sokak által remélt pozitív változás a WHO jelenleg zajló tárgyalásaival egyre távolabbinak tűnik. Az ENSZ és alszervezete, a WHO jelenleg fontos lépéseket tesz a biológiai biztonsági (világ)kormányzási törekvéseiben. Az Egészségügyi Világszervezet tagállamai ugyanis „megállapodtak egy… jogilag kötelező érvényű megállapodás első tervezetének kidolgozásáról” és „Pandémiára való felkészültségről szóló szerződése” a 2005-ös Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (IHR) módosításaival egyetemben olvasandók. Eredményeiket a Kormányközi Tárgyaló Testület tervek szerint 2024 májusában fogja az Egészségügyi Világközgyűlés elé terjeszteni.

Rendszeres olvasók számára nem kérdés, hogy az Egészségügyi Világszervezet digitális vakcinaútleveleket és a digitális nyomkövetés különböző formáit szorgalmazza és ez a demokratikusan meg nem választott (terroristákat alkalmazó), botrányok sorozatába keveredett, privát befektetők által dominált egészségügyi ügynökség állandóvá akarja tenni a COVID-korszak idején tesztelt felügyeleti technológiáját. Hiszen a

…javasolt módosítások új hatáskörrel ruházzák fel a WHO-t a “potenciális” egészségügyi vészhelyzetek kihirdetésére, és a tagállamok kötelezettséget vállalnak arra, hogy bizonyos típusú egészségügyi vészhelyzetekben a WHO-t “koordináló hatóságként” ismerik el.”

És itt jelezném a pozitív jövőképet illetően, hogy a WHO 194 tagállama vesz részt a folyamatban és Kína is hozzájárul a szervezet működéséhez. Csak néhány a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat potenciális módosításai közül;

Új rendelkezések, amelyek a “potenciális” egészségügyi vészhelyzetekre és egészségügyi kockázatokra vonatkoznak.”
Új hatáskörök az egészségügyi vészhelyzetek kihirdetésére.”
Új rendelkezés, amely a WHO-t “koordináló hatóságként” ismeri el a PHEIC (nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzet) során.”

A WHO tervei a félretájékoztatás és dezinformáció elleni küzdelemre az IHR keretében” is felfedezhetők, ahogy a cikkben is olvashatjuk. Ez azt jelenti, hogy az enyémhez hasonló kritikus hangvételt megütő cikk nagy eséllyel kerülhet eltávolításra, immár a WHO szabályzatának megfelelően. És ne feledkezzünk meg a WHO 2022-2032-re kitűzött „pandémiás és járványos potenciállal rendelkező kórokozók globális genomikai felügyeleti” stratégiájáról sem, ami a felügyeleti gazdaság és állam elengedhetetlen eszköze.

https://www.afro.who.int/news/how-wastewater-surveillance-helping-covid-19-fight

Egy egészségügy”

Ahogy Bridgen is említette beszédében, az ENSZ és kapcsolódó szervezetei szerint a természet és az élelmiszerláncok a világjárványt okozó kórokozók forrásai és annak érdekében, hogy „megvédjék az embereket”, az elmúlt két évtizedben lépésről-lépésre egy ernyő alá vonták ezeket a szektorokat. Az „Egy Egészség” (vagy inkább egészségügy) koncepció a 19. századig vezethető vissza. A ’80-as években ütötte fel a fejét ismét, amikor „Calvin Schwabe epidemiológus egységes humán és állatorvosi megközelítést sürgetett a zoonózisok elleni küzdelemben”. Politikai erőre 2004-ben kapott és azóta az ENSZ és alszervezetei más NGO-kal karöltve társadalomszervezési és pénzügyi irányelvekkel átszőve alkalmazzák a „Fenntartható Fejlődési Céloknak” megfelelően (Agenda 21, 2030, 2050). Vitatható, hogy egészen az ENSZ alapításáig visszavezethető maga az „ökológiai tudatosságot” és „emberi jólétet” (papíron) célzó (ideológiai) törekvés, ami remekül hangzik egy ideális világban, de nem abban élünk. Minden jó szándékú, jóérzésű és általános műveltséggel rendelkező személy képes felismerni bioszféránk és saját egészségünk megőrzésének fontosságát, de azt is fel kell tudnunk ismerni, hogy milyen áron kínálják mindezt és kik.

Ennek szellemében 2022-ben

„négy nemzetközi ügynökség, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), az Állategészségügyi Világszervezet (OIE), az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) […] Négyoldalú egyetértési nyilatkozatot írtak alá a “One Health” [Egy Egészség] együttműködés új korszakáról”.

Végső soron a cél a globális ellátási láncok és minden ember és vállalat tevékenységének totalitárius szabályozása.

Az EU egészségügyi politikája esetében is a hangsúly az “Egy Egészség” megközelítésen van, amely az emberiség, az éghajlat, a környezet, az állatvilág, az élelmiszeripar és kapcsolódó területeinek szabályozását szándékozik központi irányítás alá vonni. Szintén 2022-ben, az EU új stratégiát kezdett kidolgozni a veszélyhelyzetek elhárítására irányuló egészségügyi stratégiájában. Ez olvasható tavalyi közleményükben is, ahol az egészségügyi rendszerek és az egészségügyi veszélyek állnak közleményük középpontjában. A COVID-19 hatására és a kialakulóban lévő antimikrobiális rezisztencia válság „leküzdése” érdekében minden bizonnyal további kényszerét fogjuk tapasztalni “a vakcinák, az “Egy Egészség” elveit teljes mértékben megvalósító globális felügyeleti hálózat, valamint” a frissen megerősített „szilárd nemzetközi szabályok” arzenáljának,

„beleértve a megerősített intézkedéseket is az antimikrobiális rezisztencia leküzdésére”.

Az Egyesült Királyság és az USA is ezt az egészségügyi politikát követik. Hát nem csodálatos?

Ha lehet félni, akkor lehet szabályozni is

Fontos megjegyeznem, hogy nem szándékom spekulálni, vagy jóslatokat közölni. Pusztán bizonyos trendekre és folyamatokra szeretném felhívni a figyelmet, amik mindenki számára követhetővé válnak az itt megadott hivatkozások alapján. Olyan válságok sorozata van kibontakozóban, amiket nem feltétlenül PCR-tesztek magas ciklusszáma igazol majd, vagy egy felrobbant biolaborból kiszabadult mutáns vírus híre, hanem lehetséges az emberi létezés körülményeinek erodálása által bekövetkező jelenség is, mint az Antimikrobiális rezisztencia válsága. Hogy mikor? Nos, az kevésbé fontos, mint az, hogy ezek a lépések a “biológiai biztonsági” kormányzást erősítik és a trendek arra utalnak, hogy előbb-utóbb egy újabb válság liheg nyakunkon. De történelmi példáink vannak arról is, hogy kormányok biológiai fegyvert teszteltek a mit sem sejtő lakosságon, szóval a lehetőségek tárháza végtelen. Az antimikrobiális rezisztencia válság (AMR) azonban egy olyan probléma, amin nem segített a COVID alatt meghozott intézkedések sorozata, sem a genetikai vakcinák egészségre kifejtett káros hatásai. De a problémák felnagyítása (ahogy COVID esetében is történt) szükséges ahhoz, hogy a felkínált „megoldást” elfogadjuk.

https://cdn.vox-cdn.com/

A biológiai biztonsági hadviselés történetének egy fordulópontja 2001-ben következett be a lépfene (Anthrax) támadásokkal és az elmúlt 20 év alatt folyamatosan duzzadt a biobiztonsági apparátus, a katonai és egészségügyi komplexum egyesítése által. A lépfene biofegyverként való felhasználása iránti katonai érdeklődés az első világháborúban kezdődött. A második világháború után az Egyesült Államok az 1950-es években is folytatta a biológiai fegyverekkel kapcsolatos kutatásait. 2001-ben a lépfene leveleket, amikkel amerikai tisztviselőket öltek meg, az afganisztáni és iraki invázió támogatására használták fel, valamint arra, hogy igazolják és meggyorsítsák az USA “Patriot-törvény” elfogadását, ami az amerikai (és a világ) polgárai autonómiájának csorbítását eredményezte. A biofegyvernek nem szükséges tömegeket elpusztítania, csak épp annyira kell hatásosnak lennie, hogy felkeltse a publikum figyelmét és bizonyítani lehessen, hogy egy adott probléma létezik. Ezért fontos értenünk az „Egy Egészségügy” nyújtotta veszélyeket, hiszen kórokozók mindig és mindenhol megtalálhatók, és ahogy a PCR-tesztek ciklusszámának azelőtt gyakorlatban elfogadhatatlan magasságát engedélyezték a COVID-válság manipulálására, úgy történhet ez az ivóvizünkkel, szennyvizünkkel, háziállatainkkal, állandó egzisztenciális válság okozta stressztől legyengült immunrendszerünkkel, vagy épp a levegő szennyezettségének mérésével. 20 év alatt megszoktuk az állandósult terrorfenyegetettséget és mint komplex társadalmak jellemzőjeként, probléma esetén sírva rohanunk az apuci államhoz megváltásért. Az ukrajnai háború és a COVID ebben csak egy állomás a sok közül.

https://www.cdc.gov/drugresistance/tatfar/index.html

Az antimikrobiális rezisztencia válság egy remek példája annak, amiről eddig szó volt, hiszen valóban úgy néz ki, hogy egy válság küszöbén állunk. Ahogy egy 2022-es tanulmány is írja,

A jövőbeni járványokat nem vírusok, hanem baktériumok okozhatják”.
„Az egyik legsürgetőbb közegészségügyi probléma az antimikrobiális rezisztencia folyamatos terjedése, különösen az antibiotikum-rezisztencia és az újonnan kifejlesztett antibiotikumok hiánya. […] az antibiotikumok növekedésserkentőként való használata az élelmiszer-állattenyésztés során hozzájárult a számos antimikrobiális szerrel szemben rezisztens baktériumok gyakoribbá válásához.  […] A baktériumok elleni vakcina létrehozásának legújabb sikeres módszerére példa az RNS-technológia alkalmazása. […] A nanorészecske-alapú vakcinák fejlődése új utat kínál az antibakteriális vakcina gyors fejlesztéséhez.”

Egy februári Scientific American cikkben egy CDC kutató arról nyilatkozott, hogy fogalmuk sincs, honnan bukkant elő 2009-ben egy olyan halálos baktérium, ami több mint 50 országban van jelen, és az USA több mint felében terjed jelenleg. Azt is állítja, hogy szükség van vakcinák fejlesztésére baktériumok ellen és a COVID hatására „a vakcinológia egész területe valóban előrelépett.” Ismét a varázsszó és lám-lám, egészen idén márciusig nem létezett mRNS vakcina baktériumok ellen. A világon először azonban

“a Tel Aviv-i Egyetem és az Izraeli Biológiai Kutatóintézet kutatócsoportja olyan mRNS-alapú vakcinát fejlesztett ki, amely 100%-ban hatékony az emberre halálos baktériumtípus ellen.”

Az antimikrobiális rezisztencia azt jelenti, hogy a fertőzést okozó organizmusok ellen használt gyógymódok hatástalanok. Például baktériumok ellenállóvá válnak antibiotikumra, hiszen azok a törzsek szaporodnak, amik képesek azt túlélni. Bár az elmúlt évtizedekben erősödni látszott a „csendes járványnak” is nevezett jelenség, igazán az elmúlt 3 évben kapott erőre és 2022 óta óriási hírverést láthatunk a médiában.  Kétségtelen, hogy megnőtt azoknak az életveszélyes bakteriális fertőzéseknek a száma, amik ellenállnak a kezeléseknek. Erről legutóbb decemberben adott ki jelentést a WHO, előtte októberben egy listát tett közzé a súlyosan veszélyes bakteriális fertőzésekről és 2017-ben tette közzé először azoknak a baktériumoknak a listáját, amelyek ellen sürgősen új antibiotikumokra van szükség.

“A listát az új antibiotikumok kutatásának és fejlesztésének (K+F) irányítása és előmozdítása érdekében állították össze, a WHO azon erőfeszítéseinek részeként, amelyek az antimikrobiális gyógyszerekkel szembeni növekvő globális rezisztencia kezelésére irányulnak.”
https://www.unep.org/news-and-stories/press-release/reduce-superbugs-world-must-cut-down-pollution

Az ENSZ februárban írt a “Szuperbaktériumok” elleni védelemről „A környezeti hatások erősítése az antimikrobiális rezisztenciára adott Egy Egészség [programterv] válaszában” címmel – ahogy látjuk, ismét az „Egy Egészség” nevében. De így tett a New York Times néhány hete, a Guardian és más nagy lapok is. A jelenlegi antibiotikum-hiány tovább súlyosbítja a problémát. Sőt,

„az antibiotikum-rezisztencia kialakulásának lehetősége az antibakteriális tisztítószerek és terápiás szerek fokozott használata miatt további, aluljelentett veszélyt jelent.”
https://www.imdb.com/

De a szuperbacik újdonsült népszerűsége a sajtóban valószínűleg részben annak is köszönhető, hogy egy jelenleg nagyon híres filmsorozat készült a témában, amelynek fiktív világában egy zombifikáló baktériumfaj elpusztította az emberiséget. Már hallom is, ahogy néhányan a prediktív programozást említik… Nem tudom és nem is akarok spekulálni, mindenesetre az egybeesés érdekes. Hasonlóan H. G. Wells Világok Háborúja klasszikusához, amiben egy olyan fejlett technológiájú civilizációt, amely legyőzhetetlennek tűnt, mikroszkopikus kórokozók pusztítottak el, amelyek létezéséről nem is tudott, ebben a sorozatban a sztori egy tényleges zombi baktériumon alapul, ami a valóságban hangyákat és rovarokat támad, de emberre nem veszélyes, viszont a filmben mutálódott. És ne feledjük, hogy tudósok hosszú ideje figyelmeztetnek bennünket, hogy

„egyes mikrobák emberi, állati és növényi betegségeket okoznak, amelyeket az éghajlatváltozás súlyosbíthat.”

Tehát a klímaváltozás is egy olyan népszerű faktor, ami a “Fenntartható Fejlődés Célok” erőltetésének kedvező válságos helyzet irányába mutat. Ma már az mRNS vakcinák sérültjeinek eseteit hivatalok és peer-reviewed tanulmányok ölelik fel, szóval ez minden bizonnyal tovább fogja erősíteni ezt a bizonyos válságot, amire hivatkozva a biobiztonsági állam emelkedik ki mindannyiunk örömére. Tehát ismétlem itt is a legfontosabb üzenetemet, hogy a vélt és valós problémákkal történő ijesztgetés és az örök terror kora nem szűnt meg a COVID genetikai vakcináknál, arcunk eltakarásánál, társas kapcsolataink rombolásánál és a kijárási korlátozásnál. Remélem, hogy nem engedted le antennáidat és vonultál vissza csigaházadba, mert a háború zajlik körülötted. Stresszelni nem érdemes, de naprakésznek maradni annál inkább! Ha a fenti információkat nem véled elegendőnek, alább hagyok további olvasnivalót. Sikeres tájékozódást!

https://szkeptikuskerekasztal.com/biologiai-biztonsag-az-egy-egeszsegugy-diktaturajaban/
További cikkek:

Az mRNS-vakcinák megvédhetnek minket az antibiotikum-rezisztens fertőzésektől?

https://www.antibioticresearch.org.uk/could-mrna-vaccines-protect-us-from-antibiotic-resistant-infections/

https://www.bbc.com/future/article/20211122-could-mrna-make-us-superhuman

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2666524722003032

Az UNICEF szerint az emberek a COVID-járvány idején elvesztették a gyermekkori védőoltásokba vetett hitüket

https://www.reuters.com/business/healthcare-pharmaceuticals/people-lost-faith-childhood-vaccines-during-covid-pandemic-unicef-says-2023-04-20/#:~:text=LONDON%2C%20April%2020%20(Reuters),a%20new%20report%20from%20UNICEF.

Halálos gombafertőzés gyorsan terjed az amerikai egészségügyi intézményekben

https://archive.ph/9T2nY#selection-291.0-306.0

A CDC adatai szerint a Candida auris néven ismert élesztőtörzs által okozott gombás fertőzések száma országosan megháromszorozódott, a 2019-es 476-ról 1471-re 2021-ben.

“Közelgő globális egészségügyi válság”: a CSIRO szerint sürgős cselekvésre van szükség a gyógyszerrezisztens szuperbaktériumok terjedésének megakadályozására

https://www.theguardian.com/australia-news/2023/feb/27/looming-global-health-crisis-urgent-action-needed-to-prevent-spread-of-drug-resistant-superbugs-csiro-says

Candida auris: a halálos gombás fertőzések “aggasztó” ütemben terjednek az Egyesült Államokban

https://www.theguardian.com/society/2023/mar/21/candida-auris-symptoms-fungal-infection-skin

CDC figyelmeztet a “Last of Us”-szerű halálos gomba gyors terjedésére

https://www.israelhayom.com/2023/03/22/cdc-warns-of-last-of-us-like-deadly-fungus-spreading-rapidly/#:~:text=Potentially%20deadly%20fungal%20infections%20with,and%20Prevention%20said%20this%20week.

A halálos gomba gyorsan terjedt a járvány idején, állítja a C.D.C.

https://www.nytimes.com/2023/03/20/health/candida-auris-us-fungus.html

A WHO új jelentése szerint a gyógyszerrezisztens baktériumok miatt egyre több az életveszélyes fertőzés.

https://news.un.org/en/story/2022/12/1131527

“Csendes világjárvány” figyelmeztetés a WHO-tól: A baktériumok túl sok embert ölnek meg az antimikrobiális rezisztencia miatt.

https://www.foxnews.com/health/silent-pandemic-warning-who-bacteria-killing-too-many-people-antimicrobial-resistance

A baktériumok antimikrobiális rezisztenciájának globális terhe 2019-ben: szisztematikus elemzés

https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(21)02724-0/fulltext

Az évente 1,27 millió halálesetet mutató új globális adatok rámutatnak az antimikrobiális rezisztencia kezelésének sürgető szükségességére

https://www.statnews.com/2022/01/19/1-27-millionglobal-deaths-in-2019-due-to-antimicrobial-resistance/

A szemcseppekben lévő halálos baktériumok személyről személyre terjedhetnek

https://www.scientificamerican.com/article/deadly-bacteria-in-eyedrops-may-spread-from-person-to-person/

Halálos gombafertőzés terjed riasztó ütemben, CDC szerint

https://www.nbcnews.com/health/health-news/cdc-fungal-infection-candida-auris-alarming-spread-rcna75477

Mi a Shigella baktérium? A szakértők elmagyarázzák a tüneteket és a kezeléseket, mivel a gyógyszerrezisztens törzsek aggodalomra adnak okot

https://www.cbsnews.com/news/shigella-bacteria-symptoms-causes-what-is-it/

Felkészülés a szuperbaktériumokra: A környezeti fellépés megerősítése az antimikrobiális rezisztenciára adott egyegészségügyi válaszlépésben

https://www.unep.org/resources/superbugs/environmental-action

Az antibiotikum-rezisztencia-válság aggasztó fordulatot vett

https://archive.ph/hyQnx#selection-543.0-548.0

Új jelentés sürgős fellépésre szólít fel az antimikrobiális rezisztencia-válság elhárítása érdekében

https://www.who.int/news/item/29-04-2019-new-report-calls-for-urgent-action-to-avert-antimicrobial-resistance-crisis

Antibiotikum-rezisztencia: Mit teszünk a válság megoldása érdekében?

https://frontline.thehindu.com/news/antibiotic-resistance-what-are-we-doing-to-solve-the-crisis/article66377673.ece

Az árnyékjárvány: Antibiotikum-rezisztencia növekszik

https://archive.ph/2LVX2#selection-451.0-451.53

A szuperbaktériumok terjedése: Az antibiotikum-rezisztencia válságával szembenézve

https://www.medicalnewstoday.com/articles/327050

Az antibiotikum-rezisztencia válsághelyzetben van

https://www.asbmb.org/asbmb-today/policy/110721/antibiotic-resistance-is-at-a-crisis-point

Skarlát: A halálos történelem és hogyan érvényesül

https://asm.org/Articles/2023/January/Scarlet-Fever-A-Deadly-History-and-How-it-Prevails

Az USA új biofegyverek kifejlesztésére használt ukrajnai laboratóriumokat – az orosz Biztonsági Tanács titkára
https://tass.com/world/1444029

Amerikai laboratóriumok rosszul kezelik a halálos baktériumokat
https://www.ctvnews.ca/u-s-labs-mishandling-deadly-germs-1.258595?cache=yes%3FclipId%3D86116

A WHO közölte, hogy azt tanácsolta Ukrajnának, hogy a betegségek terjedésének megakadályozása érdekében semmisítse meg a kórokozókat az egészségügyi laboratóriumokban.

https://www.reuters.com/world/europe/exclusive-who-says-it-advised-ukraine-destroy-pathogens-health-labs-prevent-2022-03-11/

A növényi toxin “új fegyver” a baktériumok elleni antibiotikum-háborúban

https://www.theguardian.com/society/2023/jan/29/plant-toxin-new-weapon-antibiotic-war-against-bacteria-albicidin

Minden, amit az “arcturus” Covid törzsről tudni kell
https://www.telegraph.co.uk/global-health/science-and-disease/new-arcturus-covid-variant-symptoms-vaccine-india/

Ez egy irányított migrációs invázió Európába‼️

A "nemzetközi közösség" farizeusai

A covid kígyóméreg génmanipulációs oltások AIDS-t okozhatnak