2021. szeptember 4., szombat

SZLOVÉNIA: Egyre feszültebb a hangulat a védettségi igazolványok miatt

 

Oltásellenes tüntetők hatoltak be a szlovén közszolgálati televízió (RTV) épületébe pénteken, majd sikerült bejutniuk a híradó stúdiójába is – írja az MTI.

Ljubljana központjában már hónapok óta tüntet egy csoport a kormány járványügyi intézkedései és az oltások ellen. Pénteken késő este sikerült bejutnia az RTV épületébe, majd elfoglalták a híradó stúdióját, ahol éppen nem volt adás. A helyszínre később a rendőrség is megérkezett, hogy eltávolítsák őket.

Az RTV épületébe vagy bármely más középületbe való behatolásnak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához, sőt éppen e szabadság feletti erőszakot jelenti

– írta Janez Janša szlovén kormányfő.

Véleménye szerint el kell ítélni, és meg kell büntetni azokat, akik önkényesen és erőszakosan közterületet sajátítanak ki.

A szlovén RTV vezetése az esetet megengedhetetlen támadásnak minősítette a média, az újságírás és a demokrácia ellen.

Az MTI híréből kimaradt, hogy mi volt a híradó-foglalók célja, miért elégedetlenek a közszolgálati hírcsatornával.

Azt viszont tudni lehet, hogy hétfőtől komoly szigorításokat vezet be a kormány. Majdnem minden ágazatra kiterjesztik a koronavírus elleni védettségi igazolást, vagyis minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási-, gyógyultsági igazolással vagy negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép más személyekkel, olyan intézményben dolgozik, vagy olyan tevékenységet folytat, ahol terjedhet a vírus – mondta Janez Poklukar egészségügyi miniszter.  Ezek közé tartozik az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, a kiskereskedelem, a különböző szolgáltatások, a kulturális és vallási tevékenységek és a sport is, ám  a sürgősségi ellátás, a béke és a közrend fenntartása és a katasztrófavédelem kivételt jelent.

Szlovéniában hétfőtől a maszk viselése is kötelező lesz mindenhol, ahol nem tartható be a másfél méteres távolság.

A több mint kétmilliós Szlovéniában a lakosság fele van beoltva.


https://mediaforras.com/szlovenia-egyre-feszultebb-a-hangulat-a-vedettsegi-igazolvanyok-miatt-1003

Reiner Fuellmich: A MÁSIK OLDALNÁL MINDEN ÁLARC LEHULLOTT, AZ EMBERSÉG EREJE GYŐZNI FOG

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

A plandémia megalkotóinak barikádjai omladoznak. És ez azért van, mert az emberség ereje nagyobb, mint a másik oldalé, az emberteleneké. Az érzelmekkel teli emberség mindig győzni fog a digitalizáció és a mesterséges intelligencia felett. A SÖTÉT OLDAL KÉTSÉGKÍVÜL EL FOGJA VESZÍTENI EZT AZ EMBERTELEN HARCOT AZ ÉLET ÉS A TEREMTÉS ELLEN.

Dr Joseph Mercola ELTÁVOLÍTJA A NETRŐL 25 ÉVNYI EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS CIKKÉT, AMELYEK SEGÍTETTEK

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Sötét időket élünk. A szólásszabadság csendje immár fülsiketítővé vált. Nemcsak a nyilvánvaló cenzúra megtűrt dolog, hanem aktívan bátorítják pont azok az emberek, akiket a szólásszabadságunk védelmével bíztak meg. Több mint 15000 olyan cikket fognak eltűntetni, amelyek olyan létfontosságú információkat tartalmaznak, amelyek világszerte emberek millióinak segítenek abban, hogy kezükbe vegyék egészségük irányítását. Volt idő, amikor az emberek nyiltan beszélhettek a véleményükről, és tiszteletben tartották a mások által kifejezett nézeteket. Ez már nem így van, más időket élünk.

Lara Logan, ENGEDÉLYEZTÉK AZ EMBERI-ÁLLATI HIBRIDEK LÉTREHOZÁSÁT!

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

A szenátus elfogadta a Végtelen határról szóló törvényt, amely törvényjavaslat közel 250 milliárd dollárt költ a feltörekvő technológiák támogatására, hogy az Egyesült Államok lépést tudjon tartani a kínai innovációval… beleértve emberek és állatok létrehozását. Ez egy Pandóra szelencéje, amelyet nem kellene kinyitni. Itt az ideje, hogy az amerikai nép felfigyeljen a kongresszus által elfogadott törvényjavaslatokra.

Már Kínában is gyanúsnak találják a Sinopharmot, az állami cenzúra lecsap

 

Kínában nemrégiben nagy port kavart egy nő bejegyzése, aki az édesanyja COVID-19 vakcina beadása után bekövetkezett haláláról írt, és vizsgálatot követelt a kínai gyártású vakcinák hatékonyságát illetően. A cenzúra természetesen lecsapott rá, hiszen a Kínai Kommunista Párt (KKP) hírnevét rontotta posztjával.

Augusztus 24-én egy TomoJiangJiang nevű felhasználó a Weibón azt írta, hogy miután édesanyja március 26-án megkapta az első Sinopharm COVID-19 oltást, március 31-én kiütések és bőrvérzések jelentkeztek nála, és végül június 30-án meghalt.

“Nagyon szeretném tudni az igazságot… Sok jó orvossal találkoztunk, akik mindent megpróbáltak, de nem tudták megmenteni az édesanyámat. Az orvosok is nagyon sajnálják és tehetetlenek!” – írta a nő a bejegyzésben.

Az őszinteség káros

Két nappal később a Weibo zárolta a nő fiókját és a platform egyik moderátora arra figyelmeztette, hogy jobb, ha befogja a száját. Mivel a közösségi média platformok a Kínai Kommunista Párt (KKP) szigorú cenzúrarendszere alatt működnek, a cégeknél bevett gyakorlat, hogy moderátorok ezreit alkalmazzák, akik természetesen semmi mást nem csinálnak, mint kíméletlenül cenzúrázzák az államvezetésnek nem tetsző tartalmakat.

A ShineJiHaoYang felhasználónévvel rendelkező moderátor egy bejegyzésében azzal vádolta a nőt, hogy kitalált történettel próbált meg nagyobb látogatottságot szerezni a közösségi médiában. Az ismeretlen cenzor azt állította, hogy a nő édesanyja a valóságban él és virul, és hogy a hatóságok őrizetbe vették, mert “kárt okozott az országnak”.

Válaszul a nő augusztus 26-án új fiókot nyitott, és közzétett egy képet édesanyja halotti bizonyítványáról. A cenzor másnap visszavágott, és egy bejegyzésben azt írta: “A törvények nem fogják megengedni, hogy ürügyet használjon hazánk rágalmazására. Világosan tudnia kellene, hogy a vakcina hatásos”.

A moderátor magánakciója kritika lavinát váltotta ki a platformon. Sok felhasználó élesen bírálta, többen képernyőfotókat tettek közzé arról, hogy a cenzor a Weibo egyik csevegőcsoportjában azt írta korábban, hogy az áprilisi teljesítménye “kínos” volt. Kínában ugyanis havonta minimum 500 jelentést kell produkálni, ami azt jelenti, hogy sokszor mindenféle ok nélkül lecsapnak a cenzorok a felhasználókra csak hogy teljesítsék a havi kvótát.

Napokkal később a Weibo elbocsátotta a moderátort, és lekapcsolta a fiókját, mert rontotta a Weibo-cenzorok hírnevét.

A cég azt is közölte, hogy a nő eredeti fiókját azért tiltották le, mert “aktuális ügyekkel kapcsolatos káros információkat tett közzé”. A Weibo közleménye szerint a nőt a platform figyelmeztette, és nem a cenzor, akinek csak arra van hatásköre, hogy jelentse a problémákat, de arra nem, hogy fiókokat zároljon.

Mivel Peking agresszívan arra ösztönzi a lakosságot, hogy mihamarabb adassa be magának a Kínában gyártott oltóanyagot, egyre több állampolgár a közösségi médiában próbál beszámolni olyan esetekről, amelyekben szeretteik az oltás beadását követően meghaltak, vagy maradandó károsodást szenvedtek. Többen írtak a vakcina után jelentkező leukémiáról, szívelégtelenségről, agyvérzésről, epilepsziáról és amnéziáról.

Az oltás hatékonysága és a KKP hírneve

Szakértők szerint a KKP számára a kínai gyártású vakcinák sikerének népszerűsítése kritikus fontosságú a rezsim azon erőfeszítései szempontjából, hogy mind belföldön, mind pedig a világban javítsa imázsát. A cenzúrának pedig ebben fontos szerepe van.

“Az állami ellenőrzés és a cenzúra minden eszközt bevet, hogy megvédje vakcináit és a vakcinadiplomáciáját” – mondta Lawrence Gostin, a Georgetown Egyetem globális egészségügyi jog professzora a The Epoch Timesnak. Gostin az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzeti és globális egészségügyi joggal foglalkozó együttműködési központjának igazgatója is.

Chunhuei Chi, az Oregoni Állami Egyetem Globális Egészségügyi Központjának igazgatója szerint a Sinopharm COVID-19 vakcina klinikai vizsgálataiba 60 évesnél idősebb alanyokat alig vontak be. A nők kifejezetten alulreprezentáltak voltak. A WHO is megjegyezte, hogy a Sinopharm vakcina biztonsági adatai korlátozottak a 60 év feletti emberek esetében.

“A WHO nem ajánlja a 60 éves és idősebb emberek, terhes nők vagy krónikus betegségben szenvedők beoltását a Sinopharm COVID-19 vakcinájával” – mondta Chi.

A nő édesanyjának halálára utalva Chi azt mondta, hogy egy normális társadalomban a kormányok kivizsgálják az esetet, hogy van-e összefüggés a beoltott halála és a vakcina között. Kínában ilyenre egyáltalán nincs lehetőség. A KKP mindent megtesz azért, hogy a látszatot fenntartsa, még akkor is ha a vakcina hatástalan, vagy éppen káros.

A Bahreini Királyság és a Columbia Egyetem kutatói által nemrégiben készített tanulmány szerint a Sinopharm vakcinával oltottak körében a kórházi kezelés, az intenzív osztályra való felvétel és a halálozás aránya jelentősen magasabb volt más vakcinákhoz képest, különösen az 50 éves vagy annál idősebbek körében.

Gostin professzor szerint Kína nem adott világos információkat az oltóanyagai biztonságosságára és hatékonyságára vonatkozóan. “Abból, amit tudunk, a vakcinái közel sem olyan hatékonyak, mint a nyugati vakcinák, különösen a Delta-változattal szemben” – tette hozzá a nagy tudású szakember.

https://www.bitcoinbazis.hu/mar-kinaban-is-gyanusnak-talaljak-a-sinopharmot-az-allami-cenzura-lecsap/

III. világháború, 9/11-ÚjVilágTerv, rendőri jogok,önkény kényszeroltás-tüntetés

Mindannyian akaratlanul is részesei vagyunk egy folyamatban lévő harmadik világháborúnak, amelyben az ellenség a nép, az elit az emberiség ellen. A sátánista elit egyik fő célja már hosszú évek óta az a hátborzongató gondolat, hogy egy olyan nagy háborút hozzon létre, amely közvetlenül érinti és kiirtja az emberiség nagy részét, ami már láthattuk az első és a második világháborúban. Mindkettőt provokálták hamis zászlókkal, mint a Titanichoz hasonló Lusitania elsüllyesztése, a tévesen spanyolnáthának nevezett influenza, Pearl Harbor bombázása és még sok más. És mi a helyzet a most 20 éve történt 9/11-es merénylettel és a szabadság elvesztésének következményeivel, aminek ürügye a terrorizmus elleni harc? Sok tisztázatlan bizonyíték van arra, hogy ez a kormány saját maga által, a CIA és a Moszad részvételével végrehajtott manőver volt.
Ma, az ál-világjárványválság ürügyén hasonló helyzetben találjuk magunkat, ahol az alkotmányos szabadságjogokat és jogokat világszerte fenyegetik és felülbírálják annak érdekében, hogy megvesztegetés útján egy mérgező génterápiás vakcinát erőltessenek, most már a gyermekekre is. Drákói korlátozások számos országban, védettségi útlevelek, zsarnoki intézkedések, házkutatások és letartóztatások, agresszió, az információk és a polgárok megfigyelése és ellenőrzése, megosztás és megkülönböztetés a beoltottak és a be nem oltottak között…
A rendőrség és más erők azonban lázadnak a kötelező védőoltások ellen, és a polgárok oldalára állnak a véget nem érő tüntetéseken... egy harmadik világháborúban vagyunk, az elit biológiai és genetikai háborújában a lakosság ellen, egy fajnemesítő tervben az emberi lélek megszerzéséért.

A nagy félreértés