2015. december 31., csütörtök

Nem csatlakozhat az Európai Unióhoz az Erdogan-rezsim

Törökország valószínűleg nem fog csatlakozni az Európai Unióhoz a következő tíz év folyamán. Ankara emiatt saját politikai érdekérvényesítő képességét fokozza az Európai Unióban, és támogathat olyan politikai érdekközösségeket, melyek cserébe támogatják a török csatlakozási folyamat előreléptetését.
Günther Oettinger, digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos a német Bild napilapnak adott interjút, melyből kiderült; Európában sem lelkesednek a vezetők Törökország uniós tagságáért, mert ezzel egy újabb “problémás ország” csatlakozna az unióhoz, miközben az Európai Unió egyben tartása Törökország nélkül is kihívást jelent. Oettinger arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU egyre több tagállamában jelenik meg a politikai instabilitás, vagy populista kormányok jutnak hatalomra, ami annak veszélyével fenyeget, hogy megkezdődik az Európai Unió felbomlása. A biztos szerint a korábbi válsághelyzeteket túlreagálták a szakértők – ő most először lát reális lehetőséget arra, hogy az Európai Unió darabokra hullhat.
Oettinger elmondása szerint ma már annak kérdésében is megosztottá váltak a nyugati országok politikai elitjei, hogy jó döntés volt-e a kelet-európai országok felvétele. Szerinte az Európai Unió bővítését minél hamarabb folytatni kell, mindez azonban nem jelenti, hogy feltétel nélkül fel kellene venni újabb tagállamokat, pusztán a terjeszkedés biztosítékaként; az utóbbi bővítések során ugyanis az Európai Unió – nyugati tagjaihoz képest – csupa fejletlen országnak adta meg a tagságot, miközben egyértelmű volt, hogy ezek az országok versenyképtelennek bizonyulnak majd a nyugati piacokon. Szerinte Törökország tagsága éppen emiatt valószerűtlen; az Európai Unió szigorú feltételrendszert kell megköveteljen az újonnan csatlakozó országoktól, aminek csak a tényleges teljesítése után válhatna lehetővé a csatlakozás. Amennyiben az EU vezetői nem a területi terjeszkedést tartják szem előtt, hanem az integráció lehetőségének megőrzését, Oettinger szerint Törökország ebben vagy a következő évtizedben nem válhat az Európai Unió tagállamává. “Ehhez előbb bizonyítania kell elkötelezettségét az európai értékek irányába”, ami – az utóbbi hónapok történéseit figyelembe véve – közel lehetetlen.
Törökország először 1987-ben jelentette be igényét az EU-csatlakozásra. A tagjelölt státuszt 1999-ben kapta meg, azóta nem történtek jelentős előrelépések a csatlakozás irányába. Az európai vezetők tekintélyes része szintén ellenzi a törökök felvételét – elsősorban az iszlámmal szembeni aggályok miatt -, a csatlakozás gondolatát egyes érdekkörök főként geopolitikai szempontokat figyelembe véve támogatják. Ezek az érdekkörök – az Oettinger által elmondottakból következően – azonban komoly biztonsági kockázatot jelentenek az Európai Unió számára. Törökországnak a belső piacok megszerzése miatt sokkal inkább érdekében áll az EU-tagság megszerzése, mint amennyire az EU-nak szüksége van Törökországra. Ankara emiatt saját politikai érdekérvényesítő képességét fokozza az Európai Unióban, és támogathat olyan politikai érdekközösségeket, melyek az európai érdek ellenében is támogatják a török csatlakozási folyamat előreléptetését.

http://www.hidfo.ru/2015/12/nem-csatlakozhat-az-europai-uniohoz-az-erdogan-rezsim/

Karácsonyi éhezés

ételosztásMélységesen fel vagyok háborodva!
Az elmúlt időkben több alkalommal is tapasztalhattuk, hogy annak ellenére, hogy rengeteg probléma van az országban, az aktuális ( és a mindenkori) vezetés ahelyett, hogy hatékonyan és hasznosan avatkozna be, és támogatná az önzetlen lakosság önsegélyezését, ahelyett hazugsággal, statisztikákkal, elhallgatással “oldja meg” ezeket a gondokat. Ráadásul akadályozza azokat is, akik legalább tennének valamit.
Ahogy Mark Twain fogalmazott: “A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika.” (növekvő mértékű súlyosság szerinti sorba szedve)
Ez annál is felháborítóbb azon túlmenően, hogy miközben mindegyik kormányzó elit és tettestársai magukat fényezve hazudoznak, hogy gátlástalanul, nyíltan vagy csalárdan foszthassák ki a lakosságot saját gazdagodásukért, aközben megpróbálják elhitetni velünk, hogy mindezt a mi érdekükben teszik, és hogy minden intézkedésük milyen óriási segítség nekünk.
Csak megjegyzem, a sok-sok pozitívnak tűnő intézkedés végeredménye valahogy számunkra mindig negatívummá válik. Amikor egyik kezükkel látszólag adnak, akkor a másikkal ennek akár többszörösét veszik el tőlünk. Azt gondosan eltitkolják, hogy valójában mibe kerül a lakosságnak egy-egy ilyen bűvészmutatványuk. Ha mindennel tisztességesen elszámolnának, akkor kiderülne, hol landol a valódi haszon.
Listát írhatnék a futószalagon gyártott sledrián törvény-, vagy átverős intézkedéshalmazok veszélyes és káros következményeiről, mely a lakosság túlnyomó többségét sanyargatja, mi több ellehetetleníti.
Annak ellenére, hogy a képmutató kormányzat és önkormányzat letagadja a lakosság sosem látott, s egyre több családot érintő elszegényedését, kiveri a szemünket a nyomor, mellyel lépten-nyomon találkozunk, vagy a fokozatos elszegényedés állandó pénzhiány, melyet magunk is megtapasztalunk.
A városokból, a közterületekről eltávolították a mély-szegényeket, a hajléktalanokat, a koldusokat. Mindazokat, akik már saját erejükből soha többé nem élhetnek emberi életet, sőt már a puszta létük is veszélybe került. Azonban az, hogy igyekeznek őket szem elől eltüntetni, nem jár együtt a gond biztonságos és kielégítő megoldásával, de még a puszta létük megmentésével sem.
Azzal, hogy megfagyasztják, és sok más indirekt módszerrel (egészségügyi ellátás, rendszeres munkalehetőség, lakhatás, stb. megvonása) pusztítják a népesedő tábort és tizedelik a maradékot, ráadásul még újra is termelik ezt a réteget.
Valamikor azt mondták szüleink, “tanulj fiam, hogy boldogulj az életben” ma azt látjuk, hogy a nemcsak a tanulatlan, de a szakmával, diplomával rendelkező munkanélküliek száma is folyamatosan nő. (kivéve a statisztikákban)
Erre a kormány válasza: a külföldre kényszerítés, a regisztrálatlanság és hamis statisztikák. Így azokat is, akik tudnának dolgozni (noch dazu) adót is fizetni előbb munkanélkülivé, majd hajléktalanné végül pedig hazátlanná teszik.
A statisztikai átlag tartalmazza a több százezer és több millió forintos, bevételűeket és a nincsteleneket is.
Fentieket előrebocsájtva a szöveg verte ki a biztosítékot, melyet az “Ilyen nincs a földön” címmel egy éve megjelent írásban olvastam, ugyanis hasonló jellegű gyáva halogató technikát mind a mai napig tapasztaljuk, és nem csak az ételosztások alkalmával. (pl. az idei bezárt győri jótékonysági sütemény vásár alkalmával)
Maga a hír nem újdonság, hiszen nem ez az első alkalom, hogy a hatalom valamely eszközzel pl. önkormányzati segítséggel, megakadályozza a neki nem tetsző lakossági segítségnyújtásokat, egyebek közt az ételosztásokat. Nem, ezen már meg se lepődünk, – média eszközével sajnos lassan ezt is az ingerküszöb alá nyomják. Ellenben azon nemcsak meglepődünk, de fel is háborodunk, amikor a valódi okot valaki kimondja:
“Fiatalember, nem fog az ételosztáshoz engedélyt kapni, jobb, ha előre szólok, mert a kormány nem akarja, hogy az emberek annyi szegény embert lássanak az utcán egy helyen.”
“Ezt kaptuk utasításba, nem adhatunk engedélyt az ételosztáshoz köztereken.”
“Nem utasítják el, fiatalember, hanem elnapolják a döntést határozatlan ideig”
Az olyan esetekben mikor az önkormányzatoknak nem kell a zsebébe nyúlniuk, hogy a segítség oda kerüljön, ahová szükséges, – hiszen ismét nem a “sajátjukból” áldoznak a jó ügyre -, nem a PR-t és nem polkorrektséget kéne szem előtt tartaniuk. Mondjuk más esetekben sem!
Nos, ilyen valóban csak egy menthetetlenül liberális áldemokráciában történhet meg!
Bár nem csak ilyen, hanem még ilyenebbek is.
Azért meg különösen elszomorító, mert az önkormányzatok, akiknek deklarált feladatuk a helyi lakosság érdekeinek kiszolgálása és felügyelete, mégis csekély számú azon önkormányzatok száma országszerte, ahol a lakosság többségének elvárásai és igényei szerint tennék a dolgukat, akár egy szűk kör érdekivel szembemenve is.
Szász Gerda

Szíriában tegnap sem adtak hálát Allahnak az eredményes nap miatt a kormányellenes banditák. Az ország szinte egész területén űzött vadakként kellett rettegniük.

Al-Mara település “Dzshebhat An-Nusra” banditáit lepte meg tegnap a szír légierő. A meglepetést túlélt zsiványok szokásos reakciója: “Allahu Akhbar!” De az folyamatosan.
Kormánypárti milicisták tegnap élve elkaptak egy öngyilkos merényletre készülődő latoregyedet. Az öltözéke alapján joggal föltételezhető, hogy bár nem saját akaratából-de utolsó pillanatai voltak neki itt e földi létben.
Damaszkusz közelében az orosz légierő tegnap lebombázott egy dzsihadista sátánfészket. Abban pedig egy “OSZA” légvédelmi rakétakomplexumot. Ezt korábban a szír hadseregtől vaskárolták el a pribékek, de mivel nem értettek hozzá, jobbára csak ide-oda flangráltak vele. Hát mostmár erről a szórakozásról is le kell mondaniuk.
légv
Volt körülötte a csapás idején pár tucatnyi sátánivadék is.
http://www.balrad.com/2015/12/31/sziria-26/