2021. június 30., szerda

Így akarják elintézni az orvost, akinek felébredt a lelkiismerete

 

A kanadai dr. Francis Christian sebészprofesszor, egyetemi tanár június 17-én több mint 200 orvoskollégájának kiküldött egy anyagot, amelyben 6 pontban összeszedte, miért meggondolandó a gyerekek oltása covid ellen.

  • Az mRNA oltóanyagok új, kísérleti oltások, melyek embereken még soha nem voltak kipróbálva.
  • Ezek az oltások nem kapták meg a hagyományos engedélyt, csak feltételesen vannak engedélyezve.
  • A covid gyerekekre nem veszélyes. Annak a kockázata, hogy egy gyerek covidba belehaljon kevesebb mint 0,003 százalék.
  • A gyerekek nem terjesztik a betegséget a felnőttekre.
  • A VEARS-ban több ezer halálesetet hoznak összefüggésbe ezekkel az oltásokkal.
  • Az oltások világszerte komoly egészségügyi problémákat okoztak a gyerekeknél, mint például szívizomgyulladást.

Az anyag elküldése után 4 nappal (!) dr. Francis Christian a Saskatchewani Egészségügyi Hatóságtól kapott egy levelet, amelyben közlik vele, hogy tevékenysége szembemegy a hatóságok ajánlásaival. Ezzel egyidejűleg a Saskatchewani Egyetem azonnali hatállyal felfüggesztette állásából.

dr. Francis Christian kitart az álláspontja mellett, és a történtek ellenére optimista, mert úgy látja, hogy egyre több olyan orvos van, aki csak etikusan, a betegek érdekében hajlandó végezni a tevékenységét.

Forrás: https://mediaforras.com/igy-akarjak-elintezni-az-orvost-akinek-felebredt-a-lelkiismerete-819

SZLOVÁKIA: Covid-lottó és beszervezési prémium

 

Igor Matovič szlovák pénzügyminiszter bejelentette, hogy Szlovákia is bevezeti az úgynevezett "Covid-lottót", írja az Új Szó.

Hetente maximum kétmillió eurót fognak elkölteni erre a célra, a sorsoláson pedig azok is részt vehetnek, akik már korábban beoltatták magukat.

A szlovák pénzügyminiszter szeretné, ha a heti fődíj nyertesét vasárnaponként a köztévében sorsolnák ki, a napi nyertesek nevét pedig mindennap este hétkor hoznák nyilvánosságra.

Közvetítői bónusz

A bejelentés értelmében az is pénzjutalmat kap, aki egy másik embert rábeszél az oltásra: ha 50 év alattit, akkor 30 eurót, ha 60 alattit, 60 eurót, ha még idősebbet, akkor 90-et. Az oltás során a rábeszélt személy fogja bejelenteni, hogy ki győzte meg, és adnak neki egy kódot, amivel felvehető a jutalom.

Az akció július 1-én indul, és 2021. október 31-ig tart.

"Egyes embereket a szabad utazás, másokat a különféle létesítményekbe való szabad bejárás lehetősége motivál. Egyeseket talán a pénz ösztönöz arra, hogy oltassák be magukat. Ez mind rendben van. Igen, támogatom a lottót"

- közölte Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszter.

https://mediaforras.com/szlovakia-covid-lotto-es-beszervezesi-premium-821

Michael Osterholm, a CIDRAP igazgatója. Az önéletrajza mindent elárul

 

Beküldte a Covid bűnügyi nyomozócsoport
SOTN exkluzív

Michael Osterholm a 2001-ben alapított CIDRAP (Center for Infectious Disease and Research Policy) jelenlegi igazgatója és a Minnesotai Egyetem Regents professzora. Emellett ő a McKnight elnöki alapítványi közegészségügyi tanszék, a Környezet-egészségügyi Szolgáltatások Osztályának oktató professzora, a Technológiai Vezetői Intézet professzora a Tudományos és Mérnöki Főiskolán, valamint számos más kulcsfontosságú akkreditált pozíciót tölt be.

Mike Osterholm a CDC, a WHO, az NIH, az FDA és a Védelmi Minisztérium tanácsadója is. Számos elnöknek és külföldi vezetőnek adott tanácsot, például a néhai Husszein jordániai királynak. Michael Leavitt, a HHS minisztere 2005-ben kinevezte a biológiai biztonsággal foglalkozó nemzeti tudományos tanácsadó testületbe.

2008 októberében Osterholmot a Világgazdasági Fórum pandémiákkal foglalkozó munkacsoportjába nevezték ki. 2001-2005 között Osterholm Tommy Thompson "különleges tanácsadója" volt, és 2002-ben Thompson nevezte ki képviselőjének a CDC-t vezető ideiglenes vezetői csoportba. Miután Julie Gherberdinget 2002-ben kinevezték a CDC igazgatójává, Osterholm segített az átmenetben, amely 2003 januárjában fejeződött be. 2007-2014 között ő volt az NIH által támogatott Minnesota Center of Excellence for Influenza Research and Surveillance vezető kutatója és igazgatója.

Osterholm számos könyvet írt és számos tanulmányt publikált a JAMA, a Lancet és más befolyásos orvosi folyóiratokban. Például: Michael T. Osterholm, PhD, MPH: The Compelling Need for Game- Changing Influenza Vaccines.

Osterholm a civil lakosságot célzó biológiai ágensek nemzetközi vezetője volt. Ő a CSTE (a CDC számára a világjárvány felügyeletéért felelős ügynökség) korábbi elnöke. Tagja az ASM, IOM, IDSA, ASP, CEIRS, CLF, IVR, PPAC, COBRA, UNCOVER, VEIDOH szervezeteknek.

A CIDRAP konzorciumi tagközpont. A finanszírozás számos forrásból származik, többek között a Bill és Melinda Gates Alapítványtól, a Wellcome Trusttól, a Carlsburg Alapítványtól, a Bush Alapítványtól, a Walton Családi Alapítványtól, a Merck and Co-tól, a CDC Alapítványtól, a Mayo Alapítványtól, a Leaker Alapítványtól, a WHO Alapítványtól, a CEPI-től és sok más forrásból.

Hogyan maradhat valaki ilyen akkreditációkkal, múlttal, tudással, tapasztalattal észrevétlen? Hogy lehet, hogy Michael Ostetholm nem felelős a járványokért, de Tony Fauci-t, a bűnbakot előre állítják?

Michael Osterholm több szimulációs és asztali képzésben vett részt, mint Dr. Fauci és Bill Gates együttvéve. Az Atlantic Stormtól kezdve a Spars 2025-2028-ig, és a kettő között mindenben.

Osterholm a felelős az orvosi nyelvezet megváltoztatásáért, hogy az illeszkedjen a járványtani nyelvezethez (pl. "tünetmentes" az orvosi nyelvben azt jelenti, hogy egészséges; a járványtani nyelvben azt jelenti, hogy olyan személy, aki egy olyan jelátvivő, aki nem mutat betegséget). A nyelv számít!

 

A WHO Osterholm segítségével készítette el az első forgatókönyvét "X betegség" címmel; még mindig benne vagyunk! Mike Pompeo kijött az elején, és azt mondta, hogy ez egy élő szimuláció, és alig valaki vette észre.

Most már a grafén is megjelenik az injekciókban. Mike Osterholm történetesen partnerként - az adófizetők pénzéből - elindított egy vállalkozást, a Grip Molecular-t, amely történetesen graféntermékeket gyárt. https://www.gripmolecular.com/news/.

Mike Osterholm volt az első, aki a "világjárványról" szóló hívást kapta. Ő volt az egyik főszereplője a rendkívül hibás PCR-teszt elterjesztésében is. Milyen kényelmes egy élethosszig tartó Big Pharma vakcina képviselőnek, aki könyörtelenül nyomja a Covid vakcinát a függöny mögül.

Osterholm szintetikus RNS-t rendelt az iowai IDT-től. Ők szintetikus génekre specializálódtak. Ők az egyetlen cég, amelyet a CDC is használ primerek és szondák gyártására. Csak a laboratóriumok egy bizonyos csoportja tudja feldolgozni a teszteket, és ők mind ugyanattól a cégtől kapják a szükséges regeánsokat. Soha nem volt izolált és tisztított vírus; minden szintetikus volt. A CDC honlapján az áll, hogy egyetlen laboratórium sem próbálkozhat a vírus izolálásával és tisztításával.

Azt is meg kell említeni, hogy Bill Gates sokkal inkább érdeklődött a 8-as kromoszóma iránt, amely a minden emberben megtalálható gén, ez a szintetikus gén is az IDT által szállított primerben található.

Minnesota idén valóban sok mindenben a nullpontot jelenti. Hogyan betűzöd:
MAYO CLINIC?!?!?!?!!

Végezetül azt is meg kell említeni, hogy Michael Osterholm szabadkőműves, és tagja a Külkapcsolatok Tanácsának igazgatótanácsának.

State of the Nation

A SOTN szerkesztőjének megjegyzése: A Joe Rogan által 2020 márciusában Michael Osterholmról készített interjúból világossá kellene válnia, hogy ő volt az OPERATION COVID-19 egyik kulcsfogaskereke. Nagyon sokatmondó válaszai azt mutatják, hogy pontosan tudta, hogy mi volt már a háttérben felállítva a wuhani kitörés előtt; és hogy Osterholm volt a Covid szuperoltási menetrend egyik fő mozgatója. VIDEÓ: Ismerje meg a Covid szuperoltási menetrend rejtett irányítóját!

*Ez a poszt egy sorozat I. része, amely a Covid bűnügyi összeesküvés mélyreható bennfenteseinek leleplezését tűzte ki célul, akik egyébként a radar alatt rejtőzködnének.

https://pokolafoldon.hu/great-reset/az-ember-az-operation-covid-19-kozeppontjaban

Jó példával szolgál Madagaszkár

 

Jó példával szolgál Madagaszkár, aki kilépett a WHO-ból, már nem tagja a szervezetnek, mondván, hogy nekik megvan a saját gyógymódjuk a COVID kezelésére, és óva int minden afrikai embert a vakcináktól. Bárkit szívesen fogadnak országukban kezelésre. A madagaszkári elnök elmondta, hogy a WHO 2 millió USD-t ajánlott fel neki, ha” egy kis mérget tesznek a COVID elleni orvosságba”.
https://edcdeveloper.wordpress.com/2021/06/30/breaking-madagascar-quits-world-health-organisation-over-covid-19-scandal/