2015. szeptember 19., szombat

Jövő nyárig rendkívüli állapot lesz Macedóniában

Macedónia parlamentje pénteken elfogadta a rendkívüli állapot meghosszabbítását rögzítő törvényt. A következő fél évben továbbra is teljes készültség lesz érvényben az ostromlott határszakaszok mentén.
Az északi és déli határvonal mentén érvényben lévő általános készültség 2016 június 15-ig került meghosszabbításra. A törvény engedélyezi a hadsereg állandó jelenlétét, és részvételét a határellenőrzésben. A kormány előrejelzése szerint erre egyre nagyobb szükség lesz; Mitko Cavkov belügyminiszter kijelentette, hogy a közeljövőben a migrációs nyomás fokozódásával számolnak Görögország irányából. A népvándorlási hullám kimeríthetetlen utánpótlással bír, és csak egyre többen indulnak útnak, amiért a nyugati országok gazdasági bevándorlók esetében befogadó politikát mutatnak.
Cavkov a 24vesti magazinnak adott interjújában kijelentette, hogy az úgynevezett balkáni útvonal más országai is fokozódó migrációs nyomás kezelésére kell készüljenek, és azzal sem lehet számolni, hogy ez a tél folyamán jelentősen csökkenne.
A macedóniai rendőrség jelentése szerint az utóbbi három hónap során 83 ezer bevándorló utazott át az országon. Macedónia augusztus 20-án hirdette ki a rendkívüli állapotot, akkor még átmeneti jelleggel, a jövő júniusig történő meghosszabbítás pedig egyértelműen mutatja; a liberális propagandával ellentétben nem lehet számolni azzal, hogy az Európába irányuló bevándorlási hullám enyhülni kezdene.

http://hidfo.ru/2015/09/jovo-nyarig-rendkivuli-allapot-lesz-macedoniaban/

Ursula háborúzna is Szíriában

Németország hajlandó katonai erővel fellépni az európai menekültválság egyik legfőbb kiváltó okaként számon tartott szíriai polgárháború befejezéséért – jelezte Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap szombati beszámolója szerint.
Németország készen áll a katonai szerepvállalásra Szíriában, ha előbb sikerül politikai megállapodásra jutni arról, hogy miként kell stabilizálni az országot, és az ENSZ felhatalmazást ad a küldetésre – mondta a miniszter egy pénteki berlini konferencián. Kiemelte: elsőként a nemzetközi közösségben diplomáciai úton ki kell alakítani a “politikai minimálkonszenzust”, vagyis egyetértésre kell jutni abban, hogy a konfliktus mely résztvevői ellen kell harcolni, és kiket kell támogatni. Máskülönben egy katonai stabilizációs küldetés biztosan a konfliktus szereplőinek kereszttüzébe kerül – mutatott rá.
Amennyiben viszont sikerül az ENSZ elveinek megfelelő, közös álláspontot kidolgozni, “további lépések” is következhetnek, és Németország “nem maradna ki” ezekből – mondta Ursula von der Leyen . A szíriai menekültek befogadása “nemes feladat Németországnak” – tette hozzá a védelmi miniszter a FAZ beszámolója szerint. Hangsúlyozta, hogy szerinte az Európai Unió a “tények kényszerítő ereje” révén közös megoldásokat talál majd a menekültválságra.
Ursula von der Leyen pénteki beszéde változást jelez a német kormány álláspontjában. Németország ugyan csatlakozott a Szíriában is mind inkább előrenyomuló Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni nemzetközi szövetséghez – és kiképzőkkel, harci felszereléssel és fegyverrel is támogatja az IÁ ellen harcoló észak-iraki kurdokat -, de eddig elzárkózott a szíriai katonai szerepvállalástól.
A védelmi miniszter még szerdán is azt mondta, hogy “elméletileg, abban az általunk nem kívánt esetben, ha csapatok vonulnának be (Szíriába), mindig csak olyanokat találnának el, akiket nem kéne, az egymással harcoló csoportok százainak malomkövei közé kerülnének, és több kárt tennének, mint amennyire hozzájárulnának a rendezéshez”.
(MTI)
Bal-Rad komm: A NATO-latorszövetség egyre több tagjának harci kedve ágaskodik a szíriai orosz rendteremtés hírére. Kiváltképp azt követően, hogy néhány alkalommal (legutóbb tegnap délután) az ISIS “harcosai” futástudományukat voltak kénytelenek bemutatni. Már akinek sikerült a produkció.
Az ausztrálok már a hét közepén rászánták magukat egy kis bombázgatásra, és most íme: a németeket is elöntötte a harci hév. Háborúznának Szíriában. No persze csak módjával. Azt nem bánnák ha az oroszok elvégzik a munka dandárját, és nekik csak a pompázatoskodás maradna, DE A VÉGSŐ OSZTOZKODÁSNÁL OTT AKARNAK LENNI!
Nagyjából ilyen indíttatás az, ami kellő ösztöke a háborúskodáshoz! Rémület attól, hogy Oroszország segít rendet tenni SZÖVETSÉGESE országában, és akkor a latorszövetségi tagországok nem az asztalnál fognak ülni, hanem az ebédlő sarkában kuporogva várnák a csontot. Mint jutalomfalatkákat. Migránsok formájában.
Szíria fölforgatásáért nem is érdemelnének mást!

A migrációs válság lényege: kezdődik a harc. Azok ellen, akik a trójai falóból előmásznak.

“Amikor a trójai falóból kijöttek a görögök, nem azt kérdezték tőlük, hogy éhesek-e, fáradtak-e, hanem megkezdődött a harc.” – Ezekkel a sorokkal kezdődik a Magyar Idők publicisztikája, ami épp kendőzetlenül rámutatott a migrációs válság lényegére.
“Jelenleg Európa ellen háború zajlik, százezerszámra érkeznek a bevándorlók mindenféle hiteles, azonosításra szolgáló dokumentum nélkül, az unió pedig megbénulva szemléli az eseményeket” – jelentette ki a Magyar Idők napilapnak nyilatkozva Földi László. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint “a jól szervezett akció azt a célt is elérte, hogy az európai országok között konfliktusok, diplomáciai bonyodalmak alakultak ki”. Földi László szerint pedig a megoldás az, hogy vissza kell állítani a határellenőrzést,
és be kell hívni a NATO csapatokat, hogy kiverjék a terroristákat az elárasztott országokból. (HA-HA-HA, egyszer jó lenne elmondani a színtiszta igazságot, s nem a GAZSÁGokat szajkózni)
Érdemes ismételten elolvasni, mert úgy tűnik, ez a migrációs válság, és a szomszédos országok közti feszültség fokozódásának leglényegesebb mondata.
“A határok védelmében pedig a NATO-nak is szerepet kellene vállalnia. A katonai szervezetet ugyanis éppen erre a célra hozták létre.” Ezt Földi László jelentette ki, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója, egy kormánypárti (?) sajtóorgánumnak nyilatkozva. Ezen a ponton valóban azt mondhatjuk, hogy propagandával van dolgunk. Sajnos nem feltétlen Magyar Idők (mint publicisztikáik jelentős többségében), a fenti esetben inkább Hungarian Times – és nem feltétlen a magyarság érdekeinek megfelelően. Egy olyan propagandával van dolgunk, ami
a társadalom abszolút többsége által elfogadott kijelentések segítségével el akar velünk fogadtatni valamit, amit a társadalom abszolút többsége ellenez.
Ez esetben a NATO behívását. Mivel láthatóan ott tartunk, hogy a migrációs válságra hivatkozva bevonulhatnak az amerikaiak Magyarországra, ki kell jelentenünk néhány alapvető tényt.
  • A NATO alapításának célja nem a rendfenntartás volt. Az Egyesült Államok vezetése alatt álló észak-atlanti katonai szövetség egy hidegháborús képződmény, amit egy külső ellenség ellen, a szovjet fenyegetés ellen hoztak létre a nyugati országok.
Mivel ez egy hidegháborús képződmény, a Szovjetunió pedig rég felbomlott, a NATO létezése céltalanná vált. Ezért indokokat gyárt saját fennmaradására.
  • Ennek eredményeként kezdődött az “orosz veszély” propaganda, ami a külső veszély látszatának fenntartásával akarja igazolni, miért kell jelen legyenek az amerikai fegyveresek minden európai országban.
  • Ennek eredményeként kezdődött meg közel-keleti és észak-afrikai országok lerombolása is, és a
mesterségesen, irányítottan Európára zúdított népvándorlás, amit Washington most annak alátámasztására akar felhasználni, hogy stabil katonai jelenlétet tarthasson fenn Európában – és Magyarországon.
Csütörtökön több mint 500 amerikai katona érkezett Magyarországra. Háborús készülődést folytatnak Oroszország ellen, és ehhez Magyarországon szabad átvonulási lehetőséget kapnak. Háborúra azért van szükségük, mert háború nélkül senkinek nincs szüksége egy katonai szövetségre.
A fővonalú sajtó tegnap beszámolt arról, hogy az amerikaiak már nem csak átvonulni akarnak rajtunk. A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban. Eddig Szlovákián és Magyarországon kívül minden térségi ország beleegyezett, mert a NATO részeként mindegyik ország leépítette saját nemzeti hadseregét, így már nincs erejük nemet mondani. Most pedig elvárják, hogy Szlovákia és Magyarország is beleegyezzen az állandó amerikai katonai jelenlétbe.
Az észak-atlanti szövetség szóvivője mindezt azt követően közölte, hogy az amerikai katonák bevonultak Magyarországra. Ez az 500 amerikai katona nyomásgyakorlásként tartózkodik Magyarországon. (Már 500-at elismernek, szerintem egy nullát nyugodtan odatehetünk még!!!!)
A kormánynak október 8-ig van lehetősége, hogy egyértelmű igent vagy nemet mondjon az amerikai katonai jelenlét állandósítására. Arról kell döntést hozniuk, hogy elfogadják-e Magyarország katonai megszállását. Arról kell dönteniük, hogy a gyalog, délről érkező négerek helyett elfogadják-e az amerikai tankokban, nyugatról érkező négereket. Páncélos trójai falovakban érkeznek hozzánk, és higgye el mindenki, előmásznak majd. Japánban is megtették. Több ezer nemi erőszak után a civil lakosság követelte, hogy zárják be az amerikai bázist. Az amerikai katonák emiatt október végéig vannak itt – arra az esetre, ha a kormány nemet mondana.
Ennek ellenére, nem érdemes próbálkozni azzal, hogy a tényeket elferdítsék. Mind a tömeges illegális bevándorlás, mind pedig az amerikai csapatok bevonulása Magyarország megszállásának tekinthető. Úgy tűnik,
a kormány nyomásgyakorlásnak van kitéve, hogy elfogadja az amerikai katonai jelenlétet Magyarországon.
Ehhez pedig akadnak olyan szolgalelkű újságírók, akik középszerűségükben békésen eléldegélnek, emiatt közreműködnek mindebben – abban reménykedve, hogy ha Magyarország Ukrajna lesz, majd nem az ő lányaikat erőszakolják meg.
Úgy hisszük, a mindenkori hatalmi elit és a társadalom abszolút többsége harmonikus egységet kell alkosson, amiben mindkét fél feltételezheti a szolidaritást. Amennyiben a kormány a társadalom többsége akaratának megfelelő lépéseket tesz, mindig számíthat a többségi társadalom támogatására, és – bármilyen körülmények közt – egy külső ellenséggel szemben támogatásra lel. De mennyi ideig tudtak kitartani olyan rezsimek, melyek egy nép érdekével szemben akartak kormányozni? Évekig, évtizedekig? Mártírok és tömegek, egyének és tízezrek halála árán, de végül mindannyian elbuktak. Az amerikai katonai jelenlét megszállás. Most még nem tudja ezt a társadalom – de amint előmásznak a falovaikból, szép lassan majd rájön mindenki. A problémák mindenféleképpen eljönnek Magyarországra, akár akarják, akár nem.


http://hidfo.ru/2015/09/a-migracios-valsag-lenyege-kezdodik-a-harc-azok-ellen-akik-a-trojai-falobol-elomasznak/

Kerry: “el-Aszadnak távoznia kell”, szerintem meg Káin bélyegének kellene távoznia, de ahhoz imádkozni kellene mindannyiunknak, mély őszinte megbánást tartva

Bassár el-Aszad szír elnöknek távoznia kell a hatalomból, de ennek időpontját és módját a szíriai rendezést érintő tárgyalások révén kell majd meghatározni – fejtette ki szombaton Londonban John Kerry amerikai külügyminiszter, aki brit kollégájával, Philip Hammonddal találkozott.
kerry
Az amerikai diplomácia vezetője a tárgyalások után újságíróknak nyilatkozva szükségesnek látta, hogy Oroszország és Irán is vesse latba befolyását, és bírja rá Aszadot a tárgyalásokra. Kerry szerint sürgősen újabb erőfeszítéseket kell hozni egy politikai megegyezés érdekében, amely véget vethetne az immár négy éve folyó polgárháborúnak és az egyre mélyülő szíriai menekültválságnak. “Mi készen állunk a tárgyalásokra. Aszad vajon szintén készen áll arra, hogy érdemben tárgyaljon? Oroszország készen áll-e arra, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse őt?” – tette fel a kérdést az amerikai külügyminiszter.
Kerry leszögezte, hogy Aszadnak végül távoznia kell a hatalomból, de ennek nem egyik napról a másikra vagy egyik hónapról a másikra kell megtörténnie. Olyan folyamatnak az eredményeként kell távoznia, amely során a konfliktus minden szereplőjének egyetértésre kell jutnia a menetrendet illetően – tette hozzá. Ezzel az állásponttal a vendéglátó Philip Hammond egyetértett.
aszi
Kerry aggodalmát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy Moszkva vadászgépeket küldött Szíriába, ez ugyanis szerinte veszélyt jelenthet az Egyesült Államokra és szövetségeseire. Kifejezte reményét, hogy “nagyon hamar” megkezdődnek a tárgyalások Washington és Moszkva között a szíriai helyzetről. Amerikai tisztségviselők korábban közölték: Moszkva pénteken néhány vadászgépet küldött egy szíriai támaszpontra. Oroszország azt állítja, hogy szíriai katonai jelenléte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelmet szolgálja – csakhogy ez utóbbinak nincs légiereje. Josh Earnest fehér házi szóvivő az előző napon egyébként már jelezte: Josh Earnest fehér házi szóvivő az előző napon egyébként már jelezte: Washington szívesen venné, ha Oroszország részt venne az Iszlám Állam (IÁ) elleni nemzetközi katonai koalícióban. “Ezért vagyunk továbbra is nyitottak a taktikai, gyakorlati megbeszélésekre” – tette hozzá. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő válaszul közölte, hogy Moszkva kész párbeszédet folytatni Washingtonnal Szíria kérdésében. “Sosem utasítottuk el a párbeszédet az Egyesült Államokkal. Nyitottak vagyunk rá a közös érdekek terén, beleértve Szíriát” – mondta.
A pénteki nap folyamán Ashton Carter amerikai és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter telefonon beszélt egymással. Több mint egy év után ez volt az első alkalom, hogy a két politikus eszmecserét folytatott, amióta megromlott a kapcsolat a két ország között az ukrajnai konfliktus miatt. Peter Cook, a Pentagon szóvivője szerint a két védelmi miniszter kifejezte reményét, hogy az orosz katonai jelenlét szíriai növekedése és az Iszlám Állam elleni küzdelem összhangban lesz egymással.
(MTI)
Bal-Rad komm: “…Kerry szerint sürgősen újabb erőfeszítéseket kell hozni egy politikai megegyezés érdekében, amely véget vethetne az immár négy éve folyó…”
-A politika-pláne a diplomácia-nem arról nevezetes, hogy talpig becsületes úriemberek alakítják. Kerry alakítás viszont egyenesen egy lehányásra méltó produkció!
Kirobbantanak egy polgárháborút, megszerveznek egy rémbandát-aztán amikor bukni látszik a bulijuk-FELTÉTELEKET SZAB(ná)NAK!
“…Kerry aggodalmát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy Moszkva vadászgépeket küldött Szíriába…az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelmet szolgálja – csakhogy ez utóbbinak nincs légiereje…”
-De akkor a Legfőbb Latorállam légiereje az miért hancúrozik arrafelé? Csak úgy?
“…fehér házi szóvivő az előző napon egyébként már jelezte: Washington szívesen venné, ha Oroszország részt venne az Iszlám Állam (IÁ) elleni nemzetközi katonai koalícióban…”
-Mijaffene! Most, hogy Oroszország beszállt a rendcsinálásba, hirtelen “koalíciós ajánlatot” kapott az eddig minden ajánlattól elzárkózó Legfőbb Latorállamtól! Nagyon fájhat az USA- bütykeinek a Medvetalp rálépés!

Blokkolni fogjuk Horvátország schengeni csatlakozását

Horvátország nem elkötelezett Európa határainak védelme iránt, ezért blokkolni fogjuk a schengeni övezethez történő csatlakozását. Az ország nincs felkészülve a teljes jogú tagságra, sok ezer bevándorlót küldtek tovább regisztráció nélkül Magyarország felé.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi kijelentése szerint 24 óra alatt összeomlott a horvát menekültügyi rendszer, emiatt továbbítják korlátlanul a migránsokat Magyarország területére. Zoran Milanovic horvát miniszterelnök pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón szintén elismerte; “az ország lehetőségei korlátozottak”, emiatt “átérnek a B-tervre”, és a magyar határhoz irányítják a migránsokat – majd utólag úgy fogalmazott; “láthatóan működik a B-terv.”
“Nem volt megállapodás a magyarokkal. Rákényszerítettük őket, hogy fogadják a menekülteket, úgy, hogy odaküldtük az embereket, és továbbra is ezt fogjuk tenni.”
A horvát hatóságok senkit nem regisztrálnak, ehelyett illegális módon, egyeztetés nélkül buszokkal és vonattal hordják a migránsokat Magyarországra. Megtehetik, mert Horvátország felől egyelőre még nem emeltünk határzárat. Európa politikája ezzel mindinkább eltolódni látszik egy a korábbinál is szabályozatlanabb irányba. Horvátország jelenleg hivatalosan is a “megtesszük, mert megtehetjük” álláspontját képviseli, és elkötelezett aziránt, hogy egészen addig továbbítja a migránsokat Magyarországra, ameddig a horvát határon azt fizikailag meg nem akadályozzuk.
Ugyanakkor, az Európai Bizottság pénteken már Horvátországgal szemben fogalmazott meg bírálatot. A bizottság szóvivője kijelentette; egyáltalán nem összeegyeztethető az uniós szabályokkal az, hogy a horvát hatóságok regisztráció nélkül továbbküldik a migránsokat. Ennek azonban semmilyen gyakorlati következménye nincs, így horvát részről akár újabb százezreket is továbbküldhetnek, ameddig a horvát-magyar határ szakaszon is kiépül a határzár.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a történtek után kijelentette; ha Horvátország be akar lépni a schengeni övezetbe, de nem hajlandó megvédeni a határokat, akkor éretlen rá, hogy a schengeni övezet tagja legyen. Magyarország blokkolni fogja Horvátország schengeni csatlakozását, amennyiben vezetőik továbbra is a “megtesszük, mert megtehetjük” politikáját folytatják.


http://hidfo.ru/2015/09/blokkolni-fogjuk-horvatorszag-schengeni-csatlakozasat/

Valami olyasmi történhetett Szíriában az utóbbi héten, ami a Legfőbb Latorállam USA-t komolyan fejbekólithatta.

Hirtelen eszükbe jutott, hogy tárgyalniuk kéne Oroszországgal a szíriai konfliktus megoldásáról. Persze komoly ösztöke lehetett Obamakinak és adminisztrációjának “az a valami történés ott Szíriában”, hiszen annak a valaminek az okán az ISIS nevű szörnyszülöttjük úgy irtózkodik, mint ördög a tömjénfüsttől.
A történések-amitől az ISIS-nek több helyen is inába szállt a bátorsága-vélhetőleg az orosz ilyen-olyan katonai segítség következményei. Amikkel Oroszország segíti Szíriát, és annak törvényes kormányát. De belerandítottak a Legfőbb Latorállam térségbeli terveibe.
Oroszország beleunt a világfölforgató tervekbe, és abba, hogy négy esztendeje már javaslatai a szíriai polgárháború rendezésére-mint a falrahányt borsó-peregtek le a Nyugatról. Sk. elkezdte rendezni a dolgokat.
Lett is riadalom Legfőbb Latorék háza táján. Hirtelen eszükbe jutott Oroszország. Hirtelen úgy kezdtéklátni bizonyos szíriai történések kapcsán, hogy tán mégiscsak meg kéne hallgatniuk a Kreml véleményét. Mégpedig sürgősen!
Történt ugyanis, hogy a Legfőbb Lator új hadügyére Ashton Carter tegnap előkotorta az elődje által a fiók mélyére kavart telefonszámot. És rácsörgött Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterre. (Ilyesmire a Legfőbb Lator aktuális hadügyére tavaly fanyalodott, a donbasszi kedvezőtlen hírek hallatán! Azóta sem!) Kicsikarta Sojgutól az ígéretet, hogy Oroszország tájékoztatni fogja az dzsihadista terroristák elleni harc dolgainak állásáról. Szergej Sojgu örömmel vette, hogy ugyanezt lelkesen megígérte a kissé megilletődött Carter latorhadügyér.
Kerry washingtoni külügyér is hirtelen jónak látta beszélni ISIS-ügyben Szergej Lavrovval. Meg amúgy egész Szíria ügyében. Oroszország külügyminisztere fölvilágosította Kerryt a dolgok állásáról, aki rögvest úgy ítélte meg, hogy szerinte jó lenne, ha az ő főnöke-Obamaki-SZEMÉLYESEN TALÁLKOZNA Szíria ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Hátha sikerülne rávenni Oroszország elnökét, hogy adjon már valami részt a Legfőbb Latorállamnak is a dzsihadisták elleni akciókban.
Merthogy valami olyasmit súgott Obamakinak a titkosszolgálata, hogy Oroszország rászánta magát a terrorállammalvaló végleges leszámolásra! Amely terrorállam-az ISIS-köztudottan az USA édesgyermeke! És hát félő, hogy ha a likvidálásából a Legfőbb Lator kimarad, akkor bizony alaposan lemarad a HELYZET UTÁNI rendezkedésről.
Márpedig-ugyancsak a Legfőbb Lator titkosszolgálatai szerint-Oroszország valami nagy dobásra készül Szíriában. Olyan nagyra, hogy… Az USA számára fejfájdítóan nagyra!
Ezért kezdenek a Legfőbb Latorállam Legfőbb Tisztségviselői lázasan sürögni-forogni!
Hogy eddig miért nem tették?
Hááát…! Elkalkulálták magukat! De nagyon.


http://www.balrad.com/index.php/2015/09/19/surog-forog-az-usa-gondban-vannak/

Az Afrikai-Magyar Egyesület közleménye

A Menekültek Világnapja alkalmából a Magyar Afrika Társaság megerősíti, hogy aggodalommal, és együttérzéssel követi a menekültek drámáját a Földközi-tengeren és a Balkánon. Elítéljük az emberek megkülönböztetését bőrszínük, származásuk, vallásuk alapján, és kiállunk amellett, hogy azok az európaiak, akiknek az ősei bevándorlók voltak szabadon, félelmek nélkül élhessék életüket kontinensünkön, és járuljanak hozzá nemzeteink boldogulásához.
Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a bevándorlás, különösen az illegális bevándorlás sem Európa, sem Afrika számára nem jelent megoldást. Nemcsak Európa nemzeteit terheli meg, és jelent számunkra komoly feszültségforrást, de Afrikának is rossz. Hiszen hogyan reménykedhetnek jobb jövőben azok a nemzetek, ahonnan fiatal, munkaképes, tanult emberek teljes nemzedéke hiányzik?  Afrika problémáit Afrikában kell megoldani, akár európai segítséggel. El kell érnünk, hogy a fiatal afrikaiak a kivándorlás helyett otthon találják meg a boldogulás útját.
Társaságunk saját eszközeivel is azon igyekszik, hogy Afrikában a gazdasági fejlődés mindenki számára vonzó perspektívát teremtsen. Egy fejlődő, gazdagodó Afrika, amely képes megtartani fiait, Európa számára hosszú távon is fontos partner lehet.
Kiadó: Afrikai-Magyar Egyesület

Antikrisztus által Irányított Népvándorlás Marianum Regnum ellen

Mostanra aki nem süket és vak, meg kellene értse azt, ami itthon történik. De mint tudjuk, Magyarország a süketek és vakok országa, akiket ráadásul tehetetlen bábokká kábít a zsidó propaganda ópium. Senki nem keres rá a migránsözön valódi okaira. Pedig ahhoz, hogy Észak-Afrikától a fekete kontinens belsejéig, Afganisztántól Pakisztánig emberek százezreit rábírják, hogy egy szatyorral a kezükben hátrahagyják otthonaikat, felforgató ügynökök tömege szükséges. Kik ezek az ügynökök? Milyen célokat szolgálnak? Néhányan talán tudjuk, (sejtjük) a választ.

Lehetetlen, hogy a menekülteket kihallgató rendőrök ne rendelkeznének információkkal. Akkor pedig mire ez a nagy titkolódzás és elhallgatás? A haldokló Európára szabadított tizedik csapás idejét éljük. Magyarország esetében az igazi hatalom már elvesztette tűrőképességét. A mértéktelenül felszaporított cigányság (eddig) kevésnek bizonyult az őslakosság totális elpusztítására. Kell az ország, de a lassú söprű ideje elmúlt. Ne legyenek illúzióink, olyan országok életképes egyedeit szabadítják ránk, akik saját szülőföldjüket (jobbára külső "segítséggel") már felzabálták. Ahogy megfelelő lesz a beözönlöttek létszáma, magyarok tízezreit fogják lemészárolni. Aki pedig sikerrel védekezik, azt elpusztítja a zsidótörvényekkel kibélelt "állam". Mit gondoltok? Miért kapnak ezek ingyen kaját, szállást és napi négyezer forint zsoldot? Számoljunk csak! Egy magyar nyugdíjasnak negyvenhárom év munkaviszony (és adózás után) jó ha nyolcvanezer forint nyugdíja van. Egy afrikai pedig, akinek egyetlen, a létezését igazoló papírja sincs, felmarkolhat nettó százhúszat. Mi ez ha nem zsold? Mi ez ha nem üzenet? S, hogy mit üzennek a már nem is annyira rejtőzködő hatalmasok? Csak annyit: végetek van! Az időtök lejárt - elég buták és gyávák voltatok ahhoz, hogy barom módjára vágóhídra kerüljetek.


http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/3642-hozzaszolas-a-bevandorlokrol