Miért jutalmazza a demokrácia az idiótákat? – Platón figyelmeztetése 2400 évvel ezelőtt A szöveg Platón demokrácia-kritikáját eleveníti fel, miszerint a rendszer nem a legalkalmasabbakat, hanem a legkarizmatikusabbakat juttatja hatalomra. Kutatások bizonyítják: már az arcvonások alapján 70%-os pontossággal megjósolható a választások eredménye, sőt 5-13 éves gyerekek is hasonlóan jól teljesítenek. Ez nem új jelenség: Platón Athén bukásán keresztül látta, hogyan győzi le a meggyőző beszéd a valódi szakértelmet. Híres hajómetaforája szerint a tapasztalatlan, de magabiztos amatőr (aki azt mondja, amit a tömeg hallani akar) mindig legyőzi a valódi navigátort, aki a veszélyekről és bonyodalmakról beszél. Így születnek a „szofisták”: meggyőző retorikusok, akik a látszat tudást adják el valódi bölcsesség helyett. A modern példák (Kennedy-Nixon tévévita, Brexit) és pszichológiai jelenségek (Dunning-Kruger-effektus, Kahneman System 1 gyors, érzelmi döntései) igazolják Platón meglátását: a demokrácia a doxa (vélemény, egyszerűsítés) helyett az episztémé (valódi tudás) ellen dolgozik. A rendszer végül saját magát rombolja le: káosz → erőskezű vezető ígérete → zsarnokság (lásd Róma, Caesar). Platón megoldása a filozófus-királyok uralma volt – nem a nép szavazata, hanem a hosszú évekig képzett, bölcs vezetők. A szerző szerint ma is ugyanezt tesszük: karizmát választunk szakértelem helyett, és ezzel a saját bukásunkat készítjük elő. A kérdés nyitott: képesek vagyunk-e tanulni Platón figyelmeztetéséből?
