2018. május 3., csütörtök

“Európa önellátóvá kell váljon a védelem terén”

Belgium miniszterelnöke szerint az Európai Unió függetlenné és önellátóvá kellene váljon a védelmi ipar terén, ahelyett, hogy az amerikai fegyvergyártó cégek piacaként funkcionál. A NATO-együttműködést azonban fenntartaná a belga politikus.
Európa mindent meg kell tegyen annak érdekében, hogy biztosítsa önállóságát a védelem terén, ugyanakkor a NATO keretein belül kell maradjon – mondta Charles Michel belgiumi miniszterelnök.
“A biztonság szavatolása közös felelősség. El kell érnünk egy autonóm és megbízható készséget, hogy a lehető leggyorsabban tudjunk reagálni a potenciális fenyegetésekre. Emellett folytatnunk kell a külső határ megvédésére tett törekvéseket is” – mondta az Európai Parlament előtt felszólalva.
A politikus hozzátette; Belgium továbbra is megbízható partner marad a NATO számára.
“A NATO keretein belül képzeljük el a kollektív európai védelmi képességek fejlesztését. Az európai strukturált együttműködés és az Európai Védelmi Alap megfelelő eszközök ennek eléréséhez. Operatív képességeink segítségével kell biztonsítanunk értékeink és geopolitikai érdekeink védelmét” – mondta.
Michel beszédében az is elhangzott, hogy Európa aktívabb kell legyen a geopolitika terén, mert az úgynevezett nemzetközi normákat egyre kevésbé tartják be a világ országai.
“A nemzetközi normákat egyre kevésbé és kevésbé tisztelik. Ki kell dolgozzunk egy valós kapcsolati stratégiát szomszédaink vonatkozásában, és jobban kell teljesítsünk a helyi konfliktusok elhárítása terén” – mondta, hangsúlyozva, hogy ez alatt elsősorban a líbiai és szíriai háborús gócpontokat érti.
Egy nappal ezelőt az Európai Bizottság az EU 2021-27-re vonatkozó költségvetési tervezetében javasolta a védelmi kiadások 40%-os növelését. A Bizottság emellett javasolta a külpolitikai kiadások fokozását és egy 13 milliárd eurós védelmi alap létrehozását.

http://www.hidfo.ru/2018/05/europa-onellatova-kell-valjon-a-vedelem-teren/

Ukrajna felfüggeszti részvételét a Független Államok Közösségében

Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi bizottság kiadott egy közleményt, mely szerint támogatja Ukrajna részvételének felfüggesztését a Független Államok Közösségében.
“A tanács emellett javasolta az ukrán képviselők részvételének felfüggesztését a Független Államok Közösségének testületeiben, és utasítja a külügyminisztériumot, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket több kormányközi megállapodás felmondása érdekében” – áll a közleményben.
Korábban a bizottság ülésén Petro Porosenko ukrán elnök maga jelentette be, hogy Ukrajna többé nem kíván a független államok közösségének munkájában részt venni, és a testületekben működő ukrán képviselők munkáját felfüggesztik.
“Nem léphetünk ki, mert nem vagyunk formális tagjai – a FÁK koordinációs testületeiben részvételt azonban felfüggesztjük” – mondta.
Az ukrán külügyminisztérium márciusban készített elő egy javaslatot, mely szerint kivonulnának a FÁK hivatalainak munkájából, ezzel feladva az Oroszországgal és több másik országgal kötött partnerségi egyezményt.
Áprilisban Petro Porosenko annak okán nevezte szükségesnek az együttműködés felmondását, hogy a FÁK tagállamai nem ítélték el az állítólagos orosz agressziót (a Krím-félszigeten tartott népszavazást).
2014-ben az ukrán kormány Ukrajna és Oroszország közti fegyveres konfliktussá nyilvánította az orosz többségi lakosságú területek függetlenségi törekvéseit. A FÁK tagállamai a későbbiekben nem fogadták el ezt a megfogalmazást, ami állandó szembenállás forrásává vált Ukrajna számára.
http://www.hidfo.ru/2018/05/ukrajna-felfuggeszti-reszvetelet-a-fuggetlen-allamok-kozossegeben/


Oroszország tömegesen tartóztatja fel az Ukrajnába tartó hajókat

Az orosz határőrök naponta több Ukrajnába tartó hajót is megállítanak ellenőrzés és a legénység azonosítása céljából – jelentette az UNIAN hírügynökség az Állami Határőrszolgálat sajtóközpontja nyomán.
Bizonyos hajókat többször is ellenőriznek, jelezte az ukrán határőrszolgálat. Például egy máltai zászló alatt Olaszországból (Monfalcone) Ukrajna irányába (Mariupol) közlekedő motoros hajót (a legénység tagjai között 16 ukrán és két török állampolgárral) másodszor is feltartóztatták az Azovi-tengeren, miután korábban már ellenőrizték, amikor az áthaladt a Kercsi-szoroson.
Az UNIAN emlékeztet, hogy március 25-én az ukrán határőrök az Azovi-tengeren, ukrán vizeken feltartóztattak egy a megszállt Krím félszigetről származó hajót, amely orosz zászló alatt halászott.
Átvizsgálásakor kiderült, hogy a feltartóztatott hajó a Krímen van bejegyezve, a halászoknak pedig Kercsben kiállított orosz útlevelük van.
Az ukrán bíróság március 30-án zár alá helyezte a Nord halászhajót, legénységének tagjai ellen közigazgatási eljárás indult. A legénység két tagjának később sikerült orosz útlevéllel elhagyni az országot.
Volodimir Horbenkót, a hajó kapitányát azzal vádolják, hogy megszegte az Ukrajna ideiglenesen megszállt területeire való be- és kiutazás szabályait, miáltal sérültek az ország érdekei. Ezért öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A herszoni bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a kapitányt. Jelenleg a tengerész szabadlábon védekezhet azzal a feltétellel, hogy nem hagyja el a várost.
Válaszul az ukrán intézkedésekre az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB bűnügyi eljárást indított a krími hajó eltérítése miatt.
Forrás: karpataljalap.net

Ezt te sem hitted volna! Kiderült a nagy titok migráns-ügyben! Soros György exkluzív interjúja! (Osszátok meg ezt a cikket, mert ezt az aljasságot mindenkinek meg kell tudnia!)

George Soros amerikai-magyar üzletember, exkluzív interjút adott tegnap este egy amerikai lapnak. Az interjú fő témája, hogy a migránsok miért épp Európába mennek, mi ennek a háttere.

Kép: Politico
Az interjúból közlünk fontos részleteket:
Riporter: Információink szerint, az Afrikában élő elszegényedett lakosság, nem véletlenül vette az útirányt Európa felé. Mit tud erről mondani?
George Soros: Igen, az ötlet a 2000-es évek elején bennem fogalmazódott meg, hogy telepítsük át a kontinensről a társadalmak azon rétegeit, akik mélyszegénységben élnek, és a saját hazájukban is gondot jelentenek a kormányoknak.
Riporter: Mit jelent ez konkrétan? Milyen gondot jelentenek azok az emberek a saját országaikban?
George Soros: Elsősorban társadalmi problémáról van szó. Nem dolgoznak, túlszaporodnak, terhelik az adott országot, amelyben az országvezetés nem kíván szociális infrastruktúrát felállítani életterük szélesítésére, mert az nagy munkával és nagyon sok pénzköltséggel jár.
Riporter: Értem, de ebből még nem következik az, hogy Európába kell letelepedniük. Hogyan jutott el a köztudatba, hogy Európa legyen a kontinens, ahova mehetnek.
George Soros: Most nagy titkot árulok el olvasóiknak: Én, azokban az években személyesen megkerestem, illetve érdekeltségi körömben levő megbízottaim megkeresték az illetékes kormányvezetőket, és mindegyikkel megállapodtunk abban, hogy egy számomra is jelentős összegért, én “deportálom” a mozogni tudó afrikai őslakosokat, azaz az “afrikánát” Európába.
Riporter: Mekkora összegről van szó kormányonként és mely kormányokkal jött létre konkrét megállapodás?
George Soros: Globális kérdésről van szó. Az összeg trilliós nagyságrend dollárban, konkrét számokat nem kívánok mondani! Abból a pénzből, annak egy csekély részéből csináltunk ott egy propagandát, elhúztuk a “mézesmadzagot”, hogy Európa várja őket, dolgozni ugyanúgy nem kell, mint otthon, a segélyekből nagyon jól lehet élni.
Riporter: Az európai vezetők, gondolom, erről semmit nem tudtak. Nem volt Önben egy félelem, hogy Európa nem fogja befogadni ezeket az embereket, és Ön, a megállapodásban foglaltakat nem tudja majd teljesíteni?
George Soros: Igen, átfutott az agyamon, de mások is nagy mahinátornak tartanak, magamat pedig felértékeltem világmegmentőnek, így az európai oldalon is kötöttem megállapodásokat, melynek lényege, hogy a “jövő nemzedékét” átadom, az olcsó munkaerőt, akik dolgozni és élni akarnak az “új világban”. Mint ahogyan Amerika volt az új világ az aranyásó-korszakban, most Európa az új világ az “afrikána” számára.
Riporter: Európában kikkel kötött megállapodást, és volt-e anyagi vonzata ezeknek az ügyleteknek?
George Soros: Most nem kell neveket említenem, a történelem azóta megformálta a neveket. Akik támogatják ma is az „afrikána” Európában való letelepedést, azokról van szó. Nekem ők is jelentős összegeket fizettek, hogy segítsem az „afrikána” betelepülését. Én, a világon több alapítvánnyal rendelkezem, ahol az alapítványban dolgozó önkéntesek, az utasításaimnak eleget téve (természetesen valójában díj ellenében), eleget tesznek a projektemben foglaltaknak.
Riporter: Arra gondolt Ön, hogy az afrikai nép, Európában nem ismert betegségeket visz majd magukkal az új világba?
George Soros: Ez már részletkérdés. Európa fejlett, kutasson, fejlesszen, oldják meg, ha saját népük jövőjét is szem előtt kívánják tartani!
Riporter: Mi arról a véleménye, hogy a terroristák is beszivárognak Európába a betelepülő bevándorlókkal együtt, illetve azok égisze alatt?
George Soros: Ön rosszul látja a helyzetet. Afrikában nincs terrorizmus. A terrorizmus akkor alakul ki, amikor népek érdekei ellen lépnek fel erőszakos módon, és a népek egyes kiemelkedő vezetői, a népakaratnak vagy vallási fanatizmusuknak megfelelően, ellenállást szerveznek, és ellenállnak, saját akaratukat kívánják érvényre juttatni. A fejlett társadalmak alkották meg a “terrorizmus” fogalmát. .. De visszatérve a kérdésére, ha a kialakult terrorsejtek beszivárognak Európába, az is Európa gondja. Én nem foglalkozom ezzel a problémával! Én itt, Amerikában, biztonságban vagyok! (Gonosz mosoly George Soros arcán..) .. És még egy fontos részlet: Az “afrikánához” csatlakozik az iszlám, és minden nép, aki munka nélkül akar jól élni. Európában van pénz, ebben a migrációs-válságban, osszák szét az arra rászorulok között!
Engem csak az érdekel, hogy 2030-ig, minimum 100 millió fő vegyes népet, “afrikánát” és iszlámot, valamint kevert népeket telepítsek be Európába!
Riporter: Nem szeretném Önt megbántani, de nekem erkölcsi aggályaim vannak az Ön tevékenységét illetően!
George Soros: Óh, drága, ifjú barátom! Ugye mondhatom ezt? Az erkölcs és tisztesség értéktelen és értelmetlen szlogenek. Ma már senkit nem érdekel az erkölcs! Ma a pénz dominál! Én elmúltam 80 éves, egész életemben “borsot törtem mások orra alá”, ez éltet. Azt ajánlom Önnek, ha sokáig szeretne élni, Ön se foglalkozzon olyan lényegtelen kérdésekkel, hogy “erkölcs”!
Riporter: Köszönöm a beszélgetést!
George Soros: Máskor is szívesen állok rendelkezésére!

Forrás: a dga-uk.com nyomán, Hirmagazin.eu