2014. szeptember 6., szombat

Bankfordulat - Vajon kiutálják-e az EU-ból?

Oroszországban marad, és orosz ügyfelei mögött áll az ukrán krízis ellenére is a Raiffeisen - jelentette ki Oroszország-barát üzletemberek körében a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója a Reuters szerint.


Képtalálat a következőre: „raiffeisen logó kép”
Pofon vagy taktika a "Ráfázol Banktól"?
"Oroszországban marad a Raiffeisen, orosz ügyfeleink mögött állunk, és most is úgy gondoljuk, hogy Oroszország nagyon attraktív bankpiac, még ha keményebbé is vált - remélhetőleg, csak átmenetileg"- fogalmazott Karl Sevelda a tudósítás szerint.

Az Osztrák-Orosz Baráti Társaság csütörtök esti rendezvényén több mint százan vettek részt, köztük az OMV, az Immofinanz vagy éppen a bécsi orosz nagykövetség vezetői. Az elhangzottakból kiderült, hogy a nyugati kormányok által tervezett szankciók ellenére az osztrák üzleti közösség nagy része továbbra is a "business as ususal" pártján marad a moszkvai kapcsolatokban.

Bár az osztrák külkereskedelem kevesebb mint 3%-a irányul Oroszország felé, két nagy osztrák bank (az olasz tulajdonú UniCredithez tartozó Bank Austria, illetve a Raiffeisen) teljesítménye is nagyban függ az orosz piac teljesítményétől. Sőt, az év második negyedében a Raiffeisen Bank International nettó eredményének 56%-a érkezett Oroszországból.
Karl Sevelda szerint egy bankár erős idegekkel rendelkezik, és az Oroszország elleni szankciókból még profitálhat is a Raiffeisen.

Válságstáb? - akkor mégsincs minden rendben a szankciók körül...

Képtalálat a következőre: „agrár kép”

"Magyarország szorgalmazza az export támogatását, valamint a jelenleg alacsony referenciaárak felülvizsgálatát" - közölte a földművelésügyi miniszter az agrárminiszterek soron kívüli tanácskozása után, Brüsszelben.

Fazekas Sándor kiemelte: az egyéni termelőknek gyorsan kell lépniük, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak kell jelenteniük, hogy milyen károk érték őket. Ennek érdekében szombaton is dolgozni fognak a hivatalban- tette hozzá. A tárcavezető szerint az uniós piaci beavatkozásnak addig kell tartania, amíg az embargó érezteti hatását. Hangsúlyozta, hogy a tagállamok igényeit egyenlő módon kell elbírálni.
A miniszter elmondta: Magyarországot közepesen érinti az orosz embargó, a tavalyi számok alapján az Oroszországba irányuló magyar agrárexport mintegy 30-35 százaléka érintett, körülbelül 80 millió euró értékben. A helyzetet nem mezőgazdasági, hanem világpolitikai tényezők okozták, arra az álláspontra helyezkedett egyúttal, hogy ez az EU közös problémája, amit szolidárisan kell megoldani. Mint mondta: rendkívüli helyzet van, ennek megfelelően rendkívüli eszközökhöz kell nyúlni, fogalmazott Fazekas Sándor.
A miniszter Erdős Norbert fideszes EP-képviselővel is találkozott Brüsszelben, akivel a képviselő közleményének tanúsága szerint szorosabb együttműködésben állapodott meg annak érdekében, hogy egységesen lépjenek fel a magyar gazdákat és vállalkozásokat érintő uniós ügyekben, mint a mezőgazdasági támogatások megőrzése, az indokolatlan pénzügyi és adminisztratív terhek csökkentése, az orosz mezőgazdasági embargó okozta helyzet kezelése vagy az európai mezőgazdaság védelme a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon.

Képtalálat a következőre: „brüsszeli kép”

Az orosz embargóval összefüggésben Erdős a lehető legtöbb forrás mozgósítását sürgette a káros hatások enyhítésére. „A mezőgazdasági krízisalap felhasználásával kapcsolatban azonban óvatosnak kell lenni. A pénzalap költségvetése ugyanis a közvetlen támogatások összegét csökkenti, ezért a legvégső esetben szabad csak ehhez a forráshoz nyúlni" - figyelmeztetett közleményében Erdős Norbert.
Miután az európai agrártermékek egy részére kivetett orosz importtilalom okozta hatások nem mezőgazdasági forrásból fakadnak, megfontolandó, hogy az Európai Unió az agrárpénzeken kívüli forrásokat is mozgósítson a hatások mérséklése érdekében - mondta a tanácskozás után Maurizio Marina, a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács soros elnöki posztját betöltő Olaszország mezőgazdasági minisztere. Martina elmondta, fokozni kell az erőfeszítéseket és meg kell sokszorozni a kezdeményezések számát, a piaci folyamatokat pedig folyamatosan figyelemmel kell kísérni.
Dacian Ciolos agrárbiztos rámutatott, a bizottság nyomon követi a piaci folyamatokat, és további intézkedésekre is készen áll, ha a betakarításkor kiderül, hogy valamilyen termény esetén uniós intézkedésre van szükség.
A biztos megismételte, hogy középtávon azt tartja a megoldásnak, hogy a termelők más piacokon adják el terményeiket Oroszország helyett. Kitért az exporttámogatásra is, kiemelve, hogy a tapasztalatok azt mutatják: ilyen esetben ez nem a legjobb eszköz, mert ahelyett, hogy növelné az exportot, azok hasznát emeli meg, akik támogatás nélkül is exportálnak. Az esetleges célzott kompenzációval kapcsolatban megjegyezte, hogy ha az EU úgy dönt, hogy ilyen eszközt alkalmaz, akkor a pénzügyi erőforrásokat is fel kell mérni, és azt is, hogy ennek terheit hogyan osszák el a tagállamok egymás között.

Bíró Dalma összeállítása

A NATO is támogatja: „Defense Matters - Hungary” - Mint mondtuk, indul a háborús toleranciaprogram

Képtalálat a következőre: „Stratégiai Védelmi Kutatóközpont kép”
A NATO hatezer euróval támogatja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) „Defense Matters - Hungary” című projektjét - közölte az intézmény.
Mint írták: a program célja, hogy fokozza a biztonság- és védelempolitikához kapcsolódó társadalmi párbeszédet és információáramlást, erősítse a politikai és katonai elit, illetve a védelempolitikai szakértői körök közötti kapcsolatot.

Tálas Péter, az SVKK igazgatója szerint a támogatás komoly szakmai elismerést jelent. Hozzátette: a szeptember elsején kezdett rendezvénysorozat állomásain - budapesti és vidéki egyetemeken - valamint számos médiumban bővítik a NATO-val kapcsolatos ismereteket.

A program része több kiadvány megjelentetése és széles körben történő bemutatása is - írta az egyetem, kiemelve egyebek között a „Magyar biztonságpolitika, 1989-2014” című tanulmánykötetet. Az intézet munkatársai kifejezetten az országgyűlési képviselők számára is készítenek egy Biztonságpolitikai Kézikönyvet, amelyből a döntéshozók megismerhetik Magyarország biztonsági környezetének legfontosabb stratégiai összefüggéseit - olvasható az egyetemi közleményben.
Hírfigyelő Szolgálat

PUTYIN RENDSZERE MEGINGATHATATLAN



http://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%BClf%C3%B6ldi-h%C3%ADrek-k%C3%A9pekben-157

Haditechnika: Befejezés előtt a QF-16 tesztjei

Képtalálat a következőre: „qf-16 kép”
QF-16
Hamarosan befejeződik az amerikai légierő QF-16-ossá átalakított célrepülőgépeinek tesztelése. Az utolsó teszt során egy F-15-ös indít egy harci rész nélküli rakétát az új típusra.
A repülés eredetileg még augusztus 27-ére lett betervezve, azonban meg nem nevezett okok miatt néhány nappal módosult az időpont. Sikeres teszt esetén befejeződhet a típus fejlesztési fázisa, melyben hat repülőgép vett részt.

A Boeing 2010 márciusában kezdte meg a munkát a selejtezett block 15, 25, 30-as szériákból származó F-16A és C modellek átalakítására, melyekkel a régi QF-4 Phantomokat váltják majd le. Az új típus képességei lehetővé teszik a modern vadászrepülőgépek repülési jellemzőinek szimulálását. A QF-4-esek jelentős része már megsemmisült a légilövészetek során. Ilyenkor természetesen a pilóták a földről irányítják a repülőgépeket.

Júliusban föld-levegő rakétával hajtottak végre lövészetet a QF-16-osra a White Sands lőtéren, amely azonban abból a szempontból sikertelen volt, hogy a rakéta nem érte el a találathoz szükséges közelséget. A cél nem a teljes megsemmisítés volt, mivel a Boeing által alkalmazott rendszer képes a repülőgépet egy adott távolságra megközelítő rakéta jelzését érzékelni, ilyenkor pedig találatot jelez. A jelzés elmaradása ellenére viszont a célgép a feladatát sikeresen, probléma nélkül teljesítette, ebből a szempontból a teszt sikerrel zárult.

A záró repülésen azonban már nem finomkodnak, a cél a teljes találat elérése, a robbanófej nélküli rakéta azonban nem feltétlenül fogja megsemmisíteni a gépet. A fejlesztési fázis befejezésével megindulhat a kis darabszámú sorozatgyártás (LRIP), az első néhány gép átalakítása már szeptemberben megkezdődhet a floridai Jacksonville-ben. Az LRIP 1 szériában 13 gépet alakítanak át, a második szériában 23-at. Emellett a Boeing további három szériára rendelkezik opcióval, melyek egyenként 21-25 közötti mennyiségről szólnak. A légierő számításai szerint összesen 210 QF-16-osra lesz szükségük a program során. Bár nem jelezték, hogy fel kívánnák fegyverezni a gépeket, vagy esetleg alkalmassá tenni őket felderítésre, a Boeing mégis végzett munkákat ebbe az irányba is, így akár az MQ-1 és MQ-9 Predator gépekhez hasonló feladatú típust hozhatnak létre az F-16-os alapjain.
Hírfigyelő Szolgálat

A széteső Irak három érdekeltsége - Autonómia a szomszédban vagy önálló államok?

Irak térképe
Amerikai légicsapások, élelmiszert és ivóvizet ejtőernyővel ledobó C–17-esek jelzik: katonai és "humanitárius" katasztrófa fenyeget Irak északi részén. Az ország központi USA-báb "demokratikus" kormányzata egyre nagyobb terület felett veszíti el ellenőrzését, a hadsereg jelentős része harc nélkül visszavonul. A nyertes a térség új „erős embere”, a szintén USA-hátterű ISIS nevű terrorszervezet. A lényeg, hogy fenntartsa a jelenlétét a térségben. Régen volt már az iraki bevonulás és kormánydöntés, majd békefenntartás... Valahogy nem sikerült a lakosság bizalmát elnyerni! Nem igaz, Amerika?
Gyakorlatilag igen!
Az államelméleti vagy nemzetközi jogi értelemben azonban nem szakadt három részre Irak – mondják az elemzők.
Irak jelenlegi "föderális" felügyeleti vagyis báb felépítése a Szaddám Huszein nevével fémjelzett nem amerikai érdekeltségű, arab-hazafias rendszer 2003. évi bukását követően alakult ki. Az eredeti cél az volt, hogy az iraki lakosság három, jól elkülönülő csoportját, azaz az északon élő szunnita kurdokat, a nyugaton élő szunnita arabokat és a keleten, délkeleten élő síita arabokat valamilyen formában egyben tudják tartani az államon belül. Az akkori föderális berendezkedés célja az volt, hogy fékeket és ellensúlyokat (ismerős ez valahonnan) építsenek be az import demokratikus rendszerbe, hiszen ezek az entitások már akkor hajlamosak lettek volna arra, hogy különböző irányokba mozduljanak el, legyen szó akár a szomszédos államokról, akár az önállósodás irányáról. Ennek kapcsán kaptak akkor a kurdok komoly engedményeket, és jött létre például az észak-iraki kurd regionális kormány.

Gölöncsér Miklós

Ok-okozati összefüggések



Megkisérlem - OK-OKOZATi - összefüggésében felsorakoztatni a tényeket. Bizony, bizony, nem itt tartanánk, ha képesek lettek volna bevallani, hogy a magukat szocialistának hazudók valójában DIKTATÚRÁT valósítottak meg 1990 előtt... Nem lett tisztázva - még 1990-ben - hogy valójában azért adták át oly "békésen" a hatalmat, mert máskülönben be kellett volna jelenteni Magyarország fizetőképtelenségét. (Tessék csak megnézni ennek bizonyítékát: az 1989-es MSZMP KB ülésein készült jegyzőkönyvek itt látható kivonatát!)
MSZMP KB-jegyzőkönyv fizetésképtelenségről: 01
valamint a másolatát: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=126643&n=furaila...



Be kellett volna vallani, hogy amiért az egyetlen párt oly mértékben telepedett rá Magyarország MINDEN ÜZEMÉRE, GYÁRÁRA és INTÉZMÉNYEIRE - a függetlenített kisz- párt- és szakszervezeti bizottságaival, annak minden infrastrukturális hátterével és az alkalmazottaik bérével - hogy FELÉLTÉK ezen üzemek, gyárak, és intézmények MINDEN nyereségét... És, már az 1970-es évektől kezdődően – mindent - attól a rothadónak hazudott Nyugattól fölvett kölcsönökből kellett fizetni!!!
- Egyik bizonyíték a máig érvényben lévő 1982. évi 6-os számú Törvényrendelet (Tvr.) 9. cikkelyének 2. szakasza! Ez alapján az IMF Magyarországon 1982. óta napjainkig korlátozás nélkül vásárolhat ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat (egyszóval mindent, ami megvehető és privatizálható adósság fejében.
Bővebben itt olvasható:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=94720&n=furaila...








Az, hogy már akkor is folyamatosan ELÁRULTA a MUNKÁSOSZTÁLYT ez a "PUHA" DIKTATÚRÁT megvalósító hatalmas PÁRT apparátus - mi sem bizonyítja jobban, mint-hogy az 1980-as évekre pont a MUNKÁSSÁG volt a legszegényebb!

Báthory Zoltán: a „Tanulók, iskolák
, különbségek (Egy differenciális tanuláselmélet vázlata)” című könyvét olvasva megtudhatjuk, hogy az 1980-as évek szakmunkás rétegének gyermekei teljesítenek a legrosszabbul az iskolákban.
A továbbtanulási arányuk egyre kisebb... Az okokat „kutatva” megállapítják a szerzők: a szegénységgel, az egzisztenciálisan halmozott hátrányos helyzettel magyarázhatók az „alul teljesítések” (vagyis: képességeik szerint többre lennének képesek). BÁTHORY ZOLTÁN olyan statisztikai adatokra hivatkozik ebben, a mások munkáját is összegző tanulmányában, melyek ezt bizonyítják. (Megjelent: 1992-ben a Tankönyv Kiadónál.)

Ezek után már azon sem lehet csodálkozni, hogy 1990-ben a 15 éves és ennél idősebbek 20,7 %-a NEM VÉGEZTE EL A 8 ÁLTALÁNOST!!! És 1,2 %-a ANALFABÉTA volt!!!
(Egy 1990-ben elvégzett statisztikai felmérés szerint. (KSH Statisztikai Évkönyv 1991.)

Nos, ez mind annak a magát szocialistának hazudó rendszernek a „SARA”, amiben a mai napig dagonyázunk!!!

ÉN MÁR CSAK TUDOM, HISZEN, TEXTILIPARI MUNKÁSNŐ voltam 1990-ben is... és úgy mentem nyugdíjba!!!! Teljesítménybérben - ami nem érte el a mai minimálbérnek megfelelő összeget sem - mert, ha valaki túlteljesítette a normát, akkor azonnal megszigorították!

És ezzel az osztályáruló HATALOMMAL kötötte meg a PAKTUMOT úgy - a magát demokratikusnak HAZUDÓ - új HATALOM, hogy MINDEN FELELŐSSÉGET áthárított az egyszerű polgárra, a volt melósra, aki elveszített mindenét és mehetett a munkaügyi hivatalba munkáért könyörögni. Ahol, viszont a régi-új bürokraták úgy kezelték őket, mintha ők árulták volna el a szocializmust!!! Mondván:
- „TI AKARTATOK KAPITALIZMUST! Hát, akkor most itt van nektek és egyétek meg, amit főztetek!”

ÉS AZÓTA IS A KAPITALIZMUST OKOLJA MINDENKI. Ez enyhén szólva tragi-komikus!!!
Ezennel jelentem: 1990-ben egyetlen párt sem kampányolt a kapitalizmussal!!!

http://furaila.xfree.hu/213604

Tehát, ebből logikusan következik, hogy senki nem a kapitalizmusra szavazott, amikor az MDF-re, SZDSZ-re, mint magát demokratikusnak és szabaddemokratának hazudókra adta a voksát!!!
NEM AS KAPITALIZMUSRA SZAVAZTUNK 1990-BEN, AMIKOR A VÁLTOZÁSRA SZAVAZTUNK! ITT EGY KORABELI KAMPÁNY-SZÓRÓLAP. EGYETLEN SZÓ NINCS BENNE A KAPITALIZMUSRÓL!!!!!
MOST JÖN A LÉNYEG!!!! AZ, AMI MIATT 25 ÉVE OTT TARTUNK, AHOL...KIFOSZTOTTAN, BECSAPOTTAN, NINCSTELENKÉNT HARCOLVA MINDAZÉRT, AMI MEGILLETNÉ A SZOCIALIZMUS ÉS A RENDSZERVÁLTOZÁS VESZTESEIT IS!!! És miért képesek magukat még mindig BALOLDALinak nevezni a legvadabb kapitalistákká vált - volt függetlenített pártvezérek?
Talán, mert megkötötték velük - a demokráciával és szabadság ígéretével kampányoló, magukat rendszerváltoztatónak hazudók - azt a bizonyos PAKTUMOT, aminek még a létezését is agyonhallgatják!

Sőt! Még 2014-ben is a TUDATLANSÁG és FÉLISMERETEK alapján fogunk elmenni "SZAVAZNI" és NEM VÁLASZTANI-tudni!!!
Tessék csak beleolvasni ebbe a visszaemlékezésbe, amit külön kiemelnék:

“...Ezért kötötte meg az ismert paktumot és nem tette lehetővé, hogy a tudatlanság, vagy félismeretek ezt lehetetlenné tegyék.”

http://furaila.xfree.hu/256559
Nemhogy 1990-ben NEM VOLT SZABAD a választás, hanem az azóta eltelt 23-24 évben sem! Mert milyen egy választási lehetőség az, amikor a NÉP nem választhat jelöltet saját maga lakóközösségéből, hanem el kell fogadnia a PÁRTOKra oszlott egy-párti előd utódainak JELÖLTJEIT, akikre aztán "SZAVAZHATUNK"!???
Vagyis, szó sem lehet valódi VÁLASZTÁSRÓL!!!
Bóna Mária Ilona fényképe.

A NATO csúcs határozata értelmében velünk fizettetik meg az újabb világégés árát.

A közös nyilatkozat[i] a következőt tartalmazza: "Oroszország semmisítse meg a Krím önhatalmú elcsatolását, hagyjon fel a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával, az Ukrajna területén végrehajtott mindenfajta egyoldalú katonai akció vagy felforgató cselekmény a nemzetközi jog kirívó megsértésének tekintendő".
A nyilatkozat nyilvánosságra hozásával egyidőben az orosz külügyminisztérium viszont-nyilatkozatában[ii] a következőt írta: "Oroszország fenntartja magának a jogot az atomfegyver válaszként való használatához, ha ellene vagy valamelyik szövetségese ellen atomfegyvert vagy bármilyen más típusú tömegpusztító fegyvert vetnének be. Ugyanez vonatkozik olyan esetekre is, amikor hagyományos fegyvert vetnek be ellene, s ez az orosz állam létét veszélyezteti."
A nyilatkozat enyhítésére Oroszország kilátásba helyezett tárgyalásos megoldást[iii] - a NATO csúcson elhangzottakra reagálva -, de annak feltételeit az atomfegyverrel fenyegető válaszlépéssel azonosan határozta meg[iv].
A NATO-csúcs Afganisztánnal kapcsolatos döntése a terrorháború tényleges folytatását helyezi kilátásba[v]. Összeesküvés-gyártás lenne azt feltételezni, hogy az Afganisztánban terrortevékenységet folytató amerikai katonákat szállító repülőgép Iránon keresztül akart repülni, de "bürokratikus ügy" miatt érvényes engedélyek nélkül[vi].
A NATO-csúccsal kapcsolatos hivatalos híradások[vii] általános jellemzője az önigazolás, az erőfitogtatás és a helyzet súlyosságának tompítása.
A lóláb itt-ott kilóg. Obama ismét elhárította Izrael közvetlen védelmét Szíriával szemben[viii].
Nem lehet észre nem venni a NATO-csúcs nyilatkozatának túlkínálat-csökkenésére vonatkozó vetületét (amivel a XX. század két világégését kiváltó közvetlen okkal cáfolhatatlan azonosságot mutat): nyilvánvalóan a felgyülemlett fegyverkészletnek kell "gazdát" találni. Ennek következménye az olaj iránti kereslet növekedése. Szánalmas az a gyenge logikájú híradás[ix], amellyel az MTI igyekezett ködösíteni: hajnalban még minusszal indítottak a tőzsdék, viszont ahogyan telt az idő (és egyre biztosabbá vált, hogy a NATO-csúcson az amerikai szándék érvényesül) egyre erősödött. Ez is bizonyítja, hogy a föderalista paradigma hiénáinak, a spekulánsoknak a pénz az istenük, az emberáldozat szerintük csak a profitszerzés "járulékos vesztesége".
Orbán Viktor nyilatkozata[x] szánalmas, döbbenetes és vérlázító.
I. Szánalmas
Az EU ukrajnai provokációja óta a konfliktussal kapcsolatban a nemzetiségi önrendelkezési jogokért szállt síkra Orbán Viktor - legalább erkölcsileg támogatva a "szeparatistákat".
"Magyar szempontból nagyon sikeres NATO-csúcson vagyunk túl" - mondta nyilatkozatában. Ez a "sikeres NATO-csúcs" teljesen figyelmen kívül hagyta az ukrajnai nemzetiségi helyzetet, azt, hogy a kelet-ukrajnai terület lakóinak túlnyomó többsége orosz, vagyis a NATO-csúcs szembeköpte Orbán Viktort.
II. Döbbenetes
A "sikeres NATO-csúcs" nyilatkozatának fő vonása a Krím félsziget elszakadásával kapcsolatos.
2014. március 16-án tartott népszavazáson a részvételi arány meghaladta a 82 %-ot. A résztvevők 95,7 százaléka (a szavazásra jogosultak 78,47 %-a) az Ukrajnától való elszakadás mellett szavazott. Nevetséges módon, soha nem bizonyított "csalásokra" hivatkozva Ukrajna és a nyugat nem tartja legitimnek a voksolás eredményét (mintegy bizonyítva a referendumok erejét azoknak, akik szerint a "nemzetközi jog szerint" nagyarányú akaratnyilvánítás kötelező erejű).
Sajátos módon a NATO-csúcs résztvevői nem kérdőjelezték meg a Krím félsziget Ukrajnához csatolásának kérdését. Ugyanis 1954. február 19-én Hruscsov a krími területet kivette az orosz föderáció fennhatósága alól és az Ukrán SZSZK-nak ajándékozta - a népakaratnak döntési lehetőséget sem adva.
Az MTI híradása szerint "Az ukrajnai helyzettel, illetve Oroszországgal kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: a szankciók nem jók Magyarországnak, azok helyett tárgyalásos megoldásra, megegyezésre van szükség." - tehát csak a gazdasági szankciókra reagált, nem a NATO-csúcs katonai fenyegetésére, sőt, "NATO-csapatok jelennek meg Közép-Európa térségében" és "magyar katonák részt fognak venni a balti államok területén hamarosan megtartandó hadgyakorlaton" - mondta mintegy természetes következményként.
Igaza van: az orosz csapatok negyvenegynéhány évig "ideiglenesen itt tartózkodtak", miért ne tehetnék ezt meg a Varsói Szerződés helyébe lépő NATO-csapatok. Igaza van?
Igaza van: a nyugat terrorháborúiban már úgyis részt veszünk, ezért sok nemzetnek vagyunk potenciális célpontja - eggyel több, vagy kevesebb már mindegy. Igaza van?
Csak az nem világos, hogy mit jelent a következő mondat: "a döntés jelentősen növeli Magyarország és egyben Közép-Európa katonai biztonságát."
Milyen biztonságot kapunk azoktól, akik miatt fenyegetve vagyunk?
Nem az lenne a biztonság feltétele, hogy ne legyünk a terrorista NATO kengyeltartó csicskása?
Nem az lenne a becsületes, ha nem kellene "hősöknek" hazudni a terrorista hiénák magyar áldozatait?
III. Vérlázító
Az, amit következő mondata fogalmaz meg, nyilvánvaló hazugság: "Igazolva látom a magyar népnek azt a döntését, amikor népszavazással a NATO-csatlakozás mellett döntött".
Orbán úr társtettes volt abban, hogy a hatalom a választási törvényt kénye-kedve szerint cifrázta: a NATO népszavazásig az érvényes népszavazáshoz többségi egyező akarat volt szükséges. Azért, mert a magyar ember nem maga ellensége, nyilvánvaló volt: többség nem szavazza meg a Varsói Szerződés nyugati változatába lépésünket, ezért 25 %+1 fő érvényességi határt szabtak az 1997-es törvénymódosítással (az igazság kedvéért hozzá kell tenni: ekkor MSZP-SZDSZ kormány volt hatalmon).
Az 1997. november 16-i, NATO csatlakozásról szóló népszavazáson a részvételi arány 49,24 % volt és a választásra jogosultak 41,50 %-a szavazott igennel.
Bingó!
Bejött a választók átverése, és lehet mondani, hogy "a magyar nép" döntött a NATO-csatlakozásról.
Ugyanez ismétlődött meg az EU-csatlakozási népszavazáson (emlékeznek: "a bécsi fodrászüzletes" népszavazás). Itt meg arról döntöttünk, hogy a KGST nyugati változatának tagja leszünk-e. A választási törvény ugyanaz volt, mint a NATO-csatlakozási népszavazás idején. Nagyságrendileg az eredmény is ugyanaz, mint azon: a részvétel 45,62 %-os, és a választásra jogosultak 38,21 % igen.
Ezzel be is fejeződött a 25 % +1 fős időszak, hiszen a diktatúra katonai és gazdasági szervezetének tagjai lettünk. Esélyessé vált, hogy a népszavazások a diktatúrából kilépésünket érintik és ezzel a feltétellel elérik céljukat: 2012-ben vissza is állították a többségi érvényességet, ami a megosztott társadalom miatt nyilvánvalóan megbuktat minden referendumot.
A változtatás szükségességét bizonyította, hogy az Alaptörvényben joghézag tátongott, ami alapján - jogszabály szerint - érvényesíteni lehetett az EU-ból, a NATO-ból és az IMF-ből történő kilépési jogunkat, nem kisebb okra hivatkozva, mint arra, hogy ezek a szervezetek megszegik alapszerződésükben meghatározott ígéreteiket[xi].
Az Alkotmánybíróság határozatával befoltozta a joghézagot, de - félve, hogy másutt is van repedés - lehetetlenné tette sikeres népszavazás lebonyolítását a 2012-es törvénymódosítással a Parlament, bizonyítva, hogy milyen szinten képviseli a választók érdekeit.
Természetesen világszerte - Európában különösen - tömeges tiltakozást fog kiváltani a NATO-csúcs nyilatkozata. Lesznek tüntetések, megjelennek itthon is nagyszerű beszédet mondó emberek, színesen ecsetelve a szörnyűséget, ezzel nagy népszerűséget aratva. Lesznek zászló- és bábúégetések.
Szóval, minden lesz, ami eddig volt a demokrácia, a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság és egyéb vívmányoknak hála.
Ezt bekalkulálták a hiénák, mert úgy vannak vele, mint a közülük való Gyurcsány volt 2006-ban: "Tüntetnek? Majd hazamennek."
Eszembe jut 1956.
Nem egy ember, hanem egy eszme volt a vezér.
Ahogyan Pongrátz Gergely fogalmazta:
"Szabad Magyarországot!"
"Magyarország a magyaroké!"
"Mi nem szocializmust és nem kapitalizmust akarunk, hanem a sajátos magyar utat járjuk!"
Akár tudod, akár nem, akár akarod elfogadni, akár nem, ez bizony a Szent Korona Értékrend - vagyis az Isteni Iránymutatás - lényege.
Egységet akarunk? Legalább is egységteremtést azokkal, akik nem hiénák és nem is azok csicskásai?
1956-ban nem egy ember, hanem a Szent Korona Értékrend ért el világra szóló eredményt.
Nem kellene most is megpróbálni?
Kelt Szegeden, 2014. Földanya havának 6. napján.
dr. Halász József
[i] Oroszország semmisítse meg a Krím önhatalmú elcsatolását, hagyjon fel a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával, az Ukrajna területén végrehajtott mindenfajta egyoldalú katonai akció vagy felforgató cselekmény a nemzetközi jog kirívó megsértésének tekintendő
támogatják Ukrajna törekvését, hogy a politikai rendezés útját járja
NATO-csúcs - Közös nyilatkozat: Oroszország adja vissza a Krímet, hagyjon fel a szakadárok támogatásával
[ii] a jelenlegi doktrína értelmében Oroszország fenntartja magának a jogot az atomfegyver válaszként való használatához, ha ellene vagy valamelyik szövetségese ellen atomfegyvert vagy bármilyen más típusú tömegpusztító fegyvert vetnének be. Ugyanez vonatkozik olyan esetekre is, amikor hagyományos fegyvert vetnek be ellene, s ez az orosz állam létét veszélyezteti.
az ország katonai doktrínáját ez év végéig az új viszonyokhoz igazítja, figyelembe véve az újfajta fenyegetéseket. Ezek közé sorolja a NATO terjeszkedését, az amerikai rakétaelhárító rendszer kiépítését, valamint az ukrajnai politikai válságot.
A tervezett módosítások révén Oroszország szavatolni akarja technológiai függetlenségét a fegyverek, a számítógépes technika és más katonai felszerelések gyártásának a területén.
Volt vezérkari fonök: az új orosz katonai doktrína nem helyez kilátásba megelozo atomcsapást
[iii] A walesi csúcs eredményei azonban arról tanúskodnak, hogy a szövetség, törekedve domináns szerepre katonai szférában, feláldozza a valódi fenyegetések elleni küzdelemet: a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek terjesztése, a kábítószer-kereskedelem, a kalózkodás, a természeti és az ember okozta katasztrófák elleni harcot.
Ezen kívül - jegyzi meg az Orosz Külügyminisztérium - a NATO Ukrajnával kapcsolatos nyilatkozatai arról tanúskodnak, a Szövetség támogatja a neo-fasiszta és a szélsőséges erőket, beleértve a Jobb Szektort is.
Oroszország kielemzi a NATO-csúcs döntéseit
[iv] a NATO-val közösen Ukrajnában tervezett hadgyakorlatok és a walesi csúcstalálkozó hangneme alááshatják az ukrajnai békefolyamatot.
elhangzott nyilatkozatok és a döntés a 2014 végéig tervezett közös ukrán-NATO hadgyakorlatokról elkerülhetetlenül "élezni fogják a feszültséget és veszélyeztetik az ukrajnai békefolyamatban bekövetkezett óvatos előrelépést". Emellett hozzájárulnak "az ukrán társadalom megosztottságának mélyüléséhez". Ráadásul arról tanúskodnak, hogy a NATO feltétel nélkül támogatja a neonáci és szélsőséges kijevi erőket, közöttük a Jobboldali Szektort.
szeptember 16. és 26. között Nyugat-Ukrajnában hajtanak végre közös hadgyakorlatot.
az Olaszországban állomásozó amerikai 173. légi szállítású dandár 200 katonája is részt vesz
(A NATO) ... döntései "egyértelműen megmutatták, hogy a NATO, amelynek politikáját Washington és néhány európai főváros 'héjái' diktálják, Európában továbbra is uralkodó szerepre törekszik katonai területen." Szerinte a valódi veszélyek, a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen tett nemzetközi erőfeszítések szenvednek emiatt károkat.
új gyorsreagálású alakulat létrehozásáról született megállapodás
Ezt a kezdeményezést a NATO kiterjeszti Grúziára, és Moldovára is.
NATO-csúcs - Orosz külügy: A közös ukrán-NATO hadgyakorlat és a csúcstalálkozó hangneme alááshatja az ukrajnai békefolyamatot
[v] Afganisztán demokratikus jellegének erősítése, a közép-ázsiai ország további támogatása mellett kötelezte el magát csütörtökön kezdődött walesi csúcstalálkozóján a NATO, annak ellenére, hogy az afgán vezetéssel mindeddig nem sikerült megállapodni abban, indulhat-e jövőre a NATO vezetésével afganisztáni kiképző-tanácsadó misszió, miután ez év végén - 13 esztendő után - befejeződik az ISAF nemzetközi haderő küldetése.
a NATO-országok csúcsvezetői megerősítették, hogy 2017 végéig mindenképpen biztosítják a szükséges pénzforrásokat.
Afganisztán melletti elkötelezettségünk azonban túlnyúlik az ISAF-on, és továbbra is biztosítani fogjuk azt, hogy Afganisztánból soha többé ne fenyegethessenek bennünket terroristák"
arra lenne szükség, hogy legkésőbb néhány héten belül megszülessen a megállapodás az új misszióhoz tartozó katonák jogállásáról, és tisztázódjon, hogy az eddig harci szerepet ellátó ISAF-katonák mellett a felszerelés mekkora hányadát, milyen elemeit kell elszállítani Afganisztánból.
politikai akadályok léptek fel ... nincs olyan afgán közhatalmi tényező, amely megállapodhatna az új nemzetközi misszió keretfeltételeiről.
NATO-csúcs - Tartós elkötelezettség Afganisztán mellett
[vi] Az iráni Bandar-Abbászban szállt le pénteken az afganisztáni koalíciós erők katonáit szállító egyik chartergép.
A gépet az iráni légiirányítók felszólították, hogy térjen vissza Afganisztánba és nyújtson be szabályos útvonalengedélyt.
Az amerikai külügyminisztérium szerint a gépet egy "bürokratikus ügy" miatt irányították át
Iránban szállt le egy nyugati katonákat szállító chartergép
[vii] Anders Fogh Rasmussen ... segítséget ígért ahhoz, hogy Ukrajna gondoskodni tudjon biztonságáról. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nemzetközi közösségen belül "senki nem akarja háborúval megoldani" az ukrajnai válságot.
Mindaz, ami Ukrajnában történik, súlyos következményekkel jár az egész euroatlanti térség biztonságára és stabilitására
Oroszország "törvényellenesen és önhatalmúlag annektálta" a Krím-félszigetet, és ezt a lépést a nemzetközi közösség nem ismeri el és nem is fogja elismerni.
Ukrajna mindig a NATO mellett állt, és a jelenlegi nehéz időszakban a NATO is kiáll Ukrajna mellett.
A szövetség "átfogó és testreszabott" intézkedéscsomagot állított össze annak érdekében, hogy Ukrajna hatékonyabban tudjon gondoskodni saját biztonságáról
a szövetségesek a NATO-n keresztül 15 millió euró körüli közvetlen anyagi támogatást nyújtanak
Ha Oroszország további beavatkozást hajt végre Ukrajnában, arra a nemzetközi közösségnek "mélyebb, kiterjedtebb és keményebb", immár gazdasági jellegű szankciókkal kell válaszolnia, olyanokkal, amelyek "igencsak fájdalmasan" érintik az orosz gazdaságot, és még inkább elszigetelik Oroszországot
NATO-csúcs - Rasmussen: Moszkva egyetlen lépést sem tett a béke felé
a jelentősebb lengyel politikai erők támogatását fogja kérni a nemzetvédelem megerősítésére irányuló tervéhez. A terv a fegyveres erők és a nemzetvédelmi rendszer további korszerűsítését célozza.
Lengyelország a GDP két százalékát fordítja majd védelmi kiadásokra ... 2016-os költségvetésében elérhető.
a NATO úgy döntött, gyorsreagálású haderőt szervez, amely erősíti a katonai szövetség jelenlétét Kelet-Európában.
az új NATO-erő központja Lengyelországban lesz.
NATO-csúcs - A lengyel elnök összehívja a Nemzetbiztonsági Tanács ülését
A stratégiai partnerség a szankciók elfogadásával megszűnt létezni.
korábbi baráti véleménye Oroszországról megfoszthatta volna azon lehetőségétől, hogy megválasztják a posztra. Mogherini rugalmas politikus, és azt mondja, amit vár tőle az Európai Unió.
Mogherini: Oroszország már nem stratégiai partnere az EU-nak
állítólag az orosz elnök José Manuel Barroso az EB elnökével folytatott telefonbeszélgetésben mondta, hogy az orosz fegyveres erők "két hét alatt el tudják foglalni Kijevet", kiragadták a kontextusból.
Putyin szavainak más volt a jelentése, maga az a tény pedig, hogy nyilvánosságra hozzák az EB elnökével folytatott telefonbeszélgetés részleteit "túllépi a diplomáciai gyakorlat határait".
Az EB elismerte, hogy Putyin szavait kiragadták a Barrosoval folytatott beszélgetés kontextusából
Az Ark Royal leszerelése óta Nagy-Britanniának nincs repülőgép-hordozó kapacitása, csak egy helikopter-hordozó áll jelenleg hadrendben.
A NATO-tagországok a walesi NATO-csúcson azonban - tekintettel az ukrán válság fejleményeire - megállapodtak, hogy visszafordítják a védelmi kiadások csökkentésének folyamatát.
Cameron szerint a brit kormány e kötelezettségvállalás jegyében döntött arról, hogy mindkét készülő repülőgép-hordozót hadrendbe állítja.
NATO-csúcs - Cameron: hadrendbe állítják a második készülo brit repülogép-hordozót is
[viii] Obama sürgette, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei állapodjanak meg újabb, Oroszország elleni szankciókról, amelyeket felfüggeszthetnek majd, ha a béke tartósnak bizonyul.
Az amerikai és az európai felek most véglegesítik a gazdasági büntetőintézkedéseket, amelyek az orosz gazdaság pénzügyi, energetikai és hadiipari szektorát fogják célba venni.
"Oroszország agressziója Ukrajna ellen veszélyezteti az egységes, szabad és békés Európára vonatkozó elképzelésünket"
az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségesei készek rá, hogy Irakban legyőzzék a terrorszervezetet.
"központi koalíciónak" nevezett 10 szövetséges ország - az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kanada, Ausztrália, Törökország, Olaszország, Lengyelország és Dánia
az amerikai célok elérése érdekében nem szükséges csapatokat vezényelni Szíriába, ezeket a célokat meg lehet valósítani megbízható és mérsékelt szövetségesek támogatásával is.
NATO-csúcs - Obama bizakodó, de szkeptikus az ukrajnai tuzszünettel kapcsolatban
[ix] A kereskedést kis mínusszal indították az indexek, de egy órával később, napi mélypontjukról folyamatos emelkedésre váltottak. A kezdeti esést azt váltotta ki, hogy az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete csalódást keltő foglalkoztatottsági adatokat közölt.
a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 1,08 dollárral 93,37 dollárra csökkent. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 100,67 dollár volt, 1,16 dollárral olcsóbb a csütörtökinél az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
a bankközi devizapiacon az euró 0,20 százalékkal 1,2955 dollárra erősödött a csütörtök esti 1,2954 dollárról. Az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,12 százalékkal (2 dollárral) 1268 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.
Tozsde - Erore kaptak az indexek New Yorkban
[x] Magyarország, csakúgy, mint a szövetség többi állama, növelni fogja katonai kiadásait
"Magyar szempontból nagyon sikeres NATO-csúcson vagyunk túl"
döntés jelentősen növeli Magyarország és egyben Közép-Európa katonai biztonságát.
"Igazolva látom a magyar népnek azt a döntését, amikor népszavazással a NATO-csatlakozás mellett döntött" - jelentette ki Orbán Viktor. Leszögezte, hogy "Magyarország biztonságát csak és kizárólag a NATO keretein belül tudjuk garantálni".
A magyar hadsereg fejlesztésre szorul, de az is csak NATO-köteléken belül képes garantálni az ország biztonságát
"Mindenki növelni fogja katonai kiadásait, új eszközöket is beszerzünk. NATO-csapatok jelennek meg Közép-Európa térségében"
magyar katonák részt fognak venni a balti államok területén hamarosan megtartandó hadgyakorlaton.
a térség minden egyes érintett országa elkészíti az év végéig azokat a katonai terveket, amelyek abban az esetben lépnek életbe, ha közvetlen katonai fenyegetés érné ezeket az országokat.
Az ukrajnai helyzettel, illetve Oroszországgal kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: a szankciók nem jók Magyarországnak, azok helyett tárgyalásos megoldásra, megegyezésre van szükség.
NATO-csúcs - Orbán: a döntések jelentosen növelik Magyarország biztonságát
[xi]
1. Az EU nem teljesítette Magyarországgal szemben a Lisszaboni Szerződés I. CIKK (Az Európai Unióról szóló szerződés) 3. cikkében meghatározott céljait:
Cél: a (2) bekezdésben hivatkozott (a 26. cikk (3) bekezdésben meghatározott) négy liberális alapelven keresztül szabadság, biztonság és jogérvényesülés valósul meg,
Tény: a magyar emberek, vállalkozások, termékek, szolgáltatások esélyegyenlőtlen helyzetbe kerültek az EU-n belül, ami gazdasági kiszolgáltatottságot, jövőkép nélküli bizonytalanságot és jogi diktatúrát jelentett.
Ezt elsősorban a tiltó rendelkezések, a (folyamatosan bővülő, függetlenséget csorbító) kizárólagos hatáskörbe vont területek, továbbá a kiegészítő jogszabályok, különösen a kvótarendszer és a Koppenhágai Kompromisszum - okozzák.
b./ Cél: az EU fenntartható fejlődéséért munkálkodik, amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapul. (3. bekezdés)
Tény: munkanélküliség növekedése, általános elszegényedés, megszorító intézkedések folyamatos életbe léptetése, szociális érzékenység teljes hiánya.
c./ Cél: a jólét előmozdítása (1. bekezdés)
Tény: Az előző két pont következtében az EU tagság nem a jólétet mozdítja elő, hanem folyamatosan csökkenti a jólétet.
2. A Nemzetközi Valutaalap nem teljesítette Magyarországgal szemben, az alapokmány I. cikkében (Célkitűzések) megfogalmazott céljait:
a./ Cél: hozzájárulni a foglalkoztatottság és a reáljövedelem magas szintjének előmozdításához (II. bekezdés)
Tény: a foglalkoztatottság csökken, a reáljövedelem alacsony,
b./ Cél: valamennyi tag termelőeszközeinek fejlesztéséhez (II. bekezdés)
Tény: a termelőeszközök visszafejlődtek, stratégiai nemzetgazdasági ágazatok szűntek meg,
c./ Cél: előmozdítani az árfolyamok stabilitását (III. bekezdés)
Tény: a forint árfolyama instabil.
d./ Cél: anyagi eszközeinek megfelelő biztosítékok ellenében való időleges rendelkezésre bocsátása révén biztonságot adni a tagoknak, lehetővé téve ezáltal számukra, hogy fizetési mérlegzavaraikat olyan intézkedések foganatosítása nélkül küszöböljék ki, amelyek károsan hatnak a nemzeti vagy nemzetközi jólétre (V. bekezdés)
Tény: az anyagi eszközök rendelkezésre bocsátásának biztosítékai a nemzeti jólétet csökkentették,
e./ Cél: megrövidíteni a tagok fizetési mérlegében fellépő egyensúlyhiány időtartamát és enyhíteni annak mértékét (VI. bekezdés),
Tény: a fizetési mérleg egyensúlyhiánya állandósult, az államadósság nem csökkent, hanem növekedett.
A fentiek következményeként Magyarországot az a veszély fenyegeti, hogy az IMF az alapokmány IX. Cikk (Jogállás, mentességek és kiváltságok) 2. szakasz II. bekezdésének érvényesítésével ("ingatlan és ingó tulajdont szerez és efölött rendelkezik;") az államadósság biztosítékaként jelzáloggal terheli a Magyarország területet majd - mivel az adósságállományt csökkenteni nem tudjuk - tulajdonjogot szerez afölött. Ennek reális veszélyét erősítik azok az államfölöttiséget jelentő mentességek és kiváltságok, amelyek az alapokmány szerint az IMF-et megilletik.
3. Az Észak-atlanti Szerződés nem teljesítette Magyarországgal szemben, a Szerződés 1. cikkében (Célkitűzések) megfogalmazott céljait:
a./ Cél: A nemzetközi viszályokat, amibe belekerülnek, békés eszközökkel, olyan módon rendeznek, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe.
Tény: olyan nemzetközi viszályokba kerül bele a NATO, amelyet önmaga kezdeményezett, hamis, valótlan okokra (ld. Irak, Afganisztán) hivatkozva "megelőző" intézkedésként, a demokrácia védelmére hivatkozva. Miután az ok hamis, a beavatkozás igazságtalanok, antidemokratikusak, és nem a nemzetközi békét, hanem a nemzetközi feszültség növekedését szolgálják, biztonságpolitikai veszélyhelyzetet teremtve a tagországokban.
b./ Cél: nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő, bármilyen módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől és erőszak alkalmazásától.
Tény: Az erőszakkal való fenyegetés most Iránnal szemben jelentkezik, ismét bizonyítatlan okra hivatkozva. Különösen veszélyes a NATO alapító tagállama, az USA és Izrael szoros kapcsolata ("legfontosabb szövetséges" - Obama) a jelenlegi helyzetben, amikor "Már nem az a kérdés, hogy lesznek-e izraeli légi csapások Irán ellen, hanem az, hogy mikor." (Le Figaro - MTI)
A nemzetközi közvélemény egyre kritikusabb a "terrorizmus" kifejezés alkalmazásával kapcsolatban, tekintettel arra, hogy a NATO tevékenysége valósítja meg a klasszikus értelmezést, mi szerint a terrorizmus "politikai vagy gazdasági hatalom megszerzése és megtartása érdekében alkalmazott erőszak", és ez alapján a NATO által terroristáknak bélyegzettek önvédelmi harcot folytatnak.
Ebben az erkölcsileg is egyre védhetetlenebb helyzetben vagyunk mi potenciális célpontja a NATO terrorista tevékenységét szenvedő országoknak, nemzeteknek, származásukkal összetartozó embercsoportoknak.

Hogyan történt a svájci frank/CHF devizában az eladósítás?

Úgy, hogy a bankok nem is ajánlottak akkoriban / 2004 - 2008 / más hitelt, mint deviza alapú javarészt CHF hitelt. De nem CHF volt a kölcsön kifizetésekor az adós bankszámláján, amit az adós kapott a banktól, hanem a forint összeg. Így olyan forint kölcsönt kaptak az adósok, mely kölcsön visszafizetése a bankközi devizapiac CHF mozgásához volt kötve. Tehát az adósokat a kölcsönt folyósító bankok az adósok tudta és beleegyezése nélkül kivitték a nemzetközi deviza piacra, a deviza tőzsdére.
Az adósok a hitel felvételkor "virtuálisan" eladtak az érvényes CHF árfolyamon, jellemzően 150 - 160 Ft-on CHF-ot a bankoknak, mintha további forint erősödésre számítanának a forintnál a CHF-el szemben, és a bankok forintot írtak jóvá a számlájukon. Erről a "műveletről" és hogy ezzel pontosan mit is csinálnak azonban semmilyen tájékoztatást nem kaptak a hitel igénylésekor az adósok. A kölcsön törlesztése is mindvégig csak forintban történhetett.
Kik kereskedhetnek a nemzetközi bankközi piacon? Csak a bankok.
Ők alakítják az árfolyamokat is. A hitel felvétel előtt éveken át erős Ft, gyenge deviza árfolyamokkal, majd az általános eladósítás után gyenge Ft, erős CHF... ennyi történt.
Most 260 Ft felett van a CHF/HUF árfolyam.
Ez láthatóan előre megtervezett pénzügyi manőver volt. Mert miért nem fordítva történt a devizák mozgása? Mert ez nem volt a bankok, a "befektetők" érdeke.
A deviza mozgásokat talán a legjobban Fibonacchi szintek és Elliot hullámok írják le. Ezek havi, évi chartja alapján előre látható volt a CHF erősödése. Pont a bankok ne látták volna ezt, mikor igazából csak ők értenek ehhez? És ahogyan nemegyszer kiderült, pl. manipulálhatják is az árfolyamokat: hvg.hu
A bankok a számukra kedvezőtlen, ill. nemkívánatos deviza mozgások ellen természetesen le is tudják védeni magukat különböző fedezeti ügyletekkel.
Most ezt miért nem tették? Mert tudták, hogy nem érheti őket "meglepetés"?
Az előző Gyurcsány -Bajnai kormány is feltétel nélkül támogatta a bankokat:
"További fontos elem, hogy bár a bankok nyereségesek, támogatásukat folytatni kell. A bankok megsegítésének forrása pedig a felvett hitel. Ennél a témánál megjegyzi az anyag, hogy a bankokból jelentős pénzösszegek hagyták el az országot. Ugyanis a nálunk működő leányvállalatok pénzét a külföldi anyabank magához vonta. Ez az egyik oka annak, hogy a bankok nem adnak hitelt a hazai vállalkozásoknak, illetve folyamatosan rontják számukra a hitelezési feltételeket. Az anyag szerint 2008 vége és 2009 júliusa között a hazai cégeknek nyújtott hitelek mennyisége 2,7 százalékkal csökkent. Ettől függetlenül támogatásukat töretlenül folytatni kell.
Erre a kormány 2010 végéig 270 milliárd forintot tart készenlétben, mivel - ahogy az anyag fogalmaz - elkötelezett a bankok további megsegítése mellett. "
szmm.hu
A mindenkori magyar kormány sajnos asszisztált az ország devizában történő eladósításához.
Az önkormányzatok is devizában adósodtak el, amit végül az állam átvállalt tőlük. Azaz mindannyiónkra szétterítette ezt a fajta adósságot... A bankok profitja így itt is megmaradt.
A jelenlegi nemzetközi és hazai látszólagos bírósági perek a bankok ellen sajnos épp a bankok jogtalanul, etikátlanul megszerzett profitjának védelmét szolgálja.
A helyzet évek óta ismert volt mindenki számára. Vajon miért húzta a kormány az időt azzal, hogy a még sarki fűszerestől is írásbeli véleményt kért erről a helyzetről? Az idő múlása nem a bankoknak kedvezett?
Amikor a bíróságokon kiderült, hogy a deviza szerződések több ponton támadhatóak, azaz semmisek, a bankok bajba kerülnek, a kormány leállította az adósok által indított bírósági pereket, és maga állt az adósok helyett a bankok és a bíróság közé.
168ora.hu
Ám a meghozott törvénye nem helyezi vissza eredeti jogába az adósokat, mint pl. Horvátországban, a bankoknak mindössze a jogtalanul elvett összeg egy kis részét kell így várhatóan visszafizetni, a "lopott malac farkát" kell csak arányaiban visszaadni a károsultaknak. Ezt a közzétett deviza hiteles kalkulátor mutatja: http://mfor.hu/kalkulatorok/devizahitel.html?action=submit mely szerint pl. 2008 -ban 6 évre felvett 1.120.000 Ft felvett "CHF alapú" kölcsönből kb. 90.000 Ft-ot engednek el...miközben 2.000.000 Ft már visszafizetésre került, és még 800.000 Ft tartozást tart nyilván a M. bank. Ez lenne az igazságtétel? Kinek is az érdeke/igazsága érvényesül itt?
És ezekkel a bankok ellen indított kirakat perekkel a kormány - valószínűleg / esetleg szándéka ellenére - kifoghatja szelet a deviza adósok vitorlájából, mert vélhetően a szerződés semisségére már nem hivatkozhatnak a károsultak...hiszen a bíróság most megállapítja azt... csakhogy a lehető legkisebb "kárt" okozva/ítélve a bankoknak, és maximális veszteséget az adósok számára.
Így a bankok megtarthatják a károsultak pénzét, jórészt azt is úgy kommunikálva, hogy: ezzel 900 Mrd Ft veszteség éri a bankszektort.
168ora.hu
Milyen veszteség? Mert vissza kell adni egy kisebb részt a "lopott jószágból"? Ez a veszteség? Nem csak kisebb nyereséget érnek el a bankok?
Helyretette ezt a fajta kommunikációt egytelen kormánytisztviselő, vagy bármilyen színárnyalatú politikus?
Olvastunk ilyen hangvételű cikket valahol a fősodratú médiában, elhangzott a fentieket tartalmazó riport? Az újságírók nem látnák át az eddig felsoroltakat?
A bankok a lehető legkisebb jogtalanul elvett összeg - nem is visszafizetésével, csak a jogtalan adósság egy részének elengedésével megússzák ezt az egyébként számukra egyértelműen elveszett jogi ügyet?
origo.hu
Ha készpénzben visszakapnák a károsultak az őket megollető összeget, valószínűleg elköltenék azt, ami fogyasztás gazdasági növekedést eredményezhetne.
Ekkor még nem esett szó a világviszonylatban is példa nélküli, a bankok által szerződésben rögzített egyoldalú! szerződésmódosításról. Természetesen csak a bank módosíthatott egyoldalúan szerződést az adóssal szemben, az adós nem.
Átláthatatlanul emelték éveken át a törlesztő részletek összegét erre hivatkozva. mno.hu
És ezt a fajta pereskedést, törvénykezést a bankokkal "szemben" kormány siker propagandával próbálja eladni a választóknak. index.hu
Milyen lehetősége marad a devizahitelesnek abban az esetben, ha a fenti gondolatkísérlet beigazolódik?
Perelheti majd - ha lesz ideje, pénze, ereje és maradék jogalapja - a Magyar Államot, a kormányt, aki megteremtette és fenntartotta ezt a bankoknak kedvező jogi helyzetet, és aztán megvédte a bankokat az igazságszolgálatással szemben?
Akkor kinek az oldalán áll/t a mindenkori magyar kormány?
(Olvasónktól)

Az Erste bankon is csattant az ostor

Leminősítette az Erste bankcsoportot a Moody's Investors Service hitelminősítő intézet, az Erste közép-európai piacain jelen lévő kitettségek vélhető kockázatai miatt. Az indoklásban többek között az szerepel, hogy a kelet-európai kihelyezett hitelek több mint 14%-a nem térül meg, és folyamatosan emelkedik a nemfizetés kockázata. Magyarországon ez az arány 26,4 százalék, lassan a bank hiteltevékenységének egyharmada követelések behajtásából áll.
Hídfő.net | Erste Bank
Korábban a Fitch Ratings hitelminősítő intézet is összeállított egy listát, amiben a Magyarországon jelen lévő nyugati bankok igen rossz minősítést kaptak a kihelyezett hitelek fizetőképessége tekintetében. Ugyanakkor a nyugati hitelminősítő intézetek egyértelműen politikai alapon hozzák az előrejelzéseket, melyek többnyire önbeteljesítő jóslat szerűek. A politikai alapon hozott gazdasági elemzések önbeteljesítő jellege abban rejlik, hogy a leminősítés, a negatív kilátások valóban elriasztják a befektetőket, így amit a hitelminősítő egyszer célba vesz, az gazdaságilag egy hanyatló spirálba kerül - nem sok esélye marad a növekedésre.
Nem véletlen, hogy a hitelminősítők a Magyarországon jelentős kitettséggel rendelkező nyugati bankokat minősítik le, illetve fenyegetik leminősítéssel. Mindez arra ösztönzi a nyugati bankokat, hogy a befektetők szemében hitelességüket visszaszerezzék, amit jelen helyzetben a kormány elleni gazdasági/jogi fellépéssel tudnak elérni. A hitelminősítő intézetek a fentiek miatt jelentős szerepet játszanak abban, hogy a bankok perek sorozatát indítják az állam ellen; csak akkor tudnak kedvezőbb színben feltűnni a befektetők előtt, ha lerázzák azokat a korlátokat, melyek a gátlástalan profitszerzés útjában állnak. Példának okáért; ha pert nyernek az állam ellen, ami korlátozná a szerződések egyoldalú módosítását, vagy a kilakoltatásokat (behajtást).
Jelen helyzetben a hitelminősítő ostor, ami a Magyarországon jelen lévő bankokat a kormány ellen fordítja. Fontos a kérdés; kinek a kezében van ez az ostor?


http://www.hidfo.net/2014/09/06/az-erste-bankon-csattant-az-ostor

Ellenállás napját tartanak a radikálisok

Ma egy indikátor jellegű rendezvényt szervez a fővárosban a Demokratikus Koalíció és az Együtt PM, vélhetően azzal a céllal, hogy felmérjék a nyugati politikusok, hitelminősítők és médiavállalatok közös akciózásának eredményét. A rendezvényt az "Ellenállás napja" néven hirdették meg, utalván arra, hogy Magyarországon "oda van" a demokrácia. Ezen kívül a szolidaritás, a társadalmi stabilitás is oda van, és burjánzik a korrupció, a makrogazdasági adatok pedig borúsak. A Demokratikus Koalíció így megkockáztat egy általános elégedetlenség jellegű megmozdulást, hogy felmérje, több embert tudnak-e utcára vinni, mint mielőtt az RTL megkezdte a kormánykritikát.
Az Európai Egyesült Államok létrehozásán erőlködő radikális atlantistákon felül az MSZP is megjelenik, aminek - a DK-val és Együtt PM-el ellentétben - ugyan nincs hivatalos állásfoglalása arról, hogy fel kell-e számolni a magyar államiságot, de a radikálisok utcára vonulásakor rendíthetetlenül helytállnának mint "ellenállók". Ugyanakkor nem teljesen egyértelmű, hogy mi ellen akarnak ellenállni - a kisebbségi Gyurcsány-kormány kihágásai nyilvánvalóan kevésbé voltak "demokratikusak" mint a látszólag kétharmados Orbán-kormány kihágásai. Emellett - bár belpolitikai szükségszerűségből a kormány igencsak nyugatellenes retorikát vesz fel néha - a hazai pártok közül továbbra sincs egyetlen egy sem, ami ne az atlantizmust képviselné Magyarországon.
http://www.hidfo.net/2014/09/06/ellenallas-napjat-tartanak-radikalisok

D_SOS20140906019
Az ‘Ellenállás napja’ című demonstráción, – Budapesten 2014. szeptember 6-án, – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszél az Egyetem téren. – (MTI Fotó: Soós Lajos).

- Nevetséges oximoron -

A gyarmatosító Unió zászlajával hirdetni az úgynevezett ‘Ellenállást’ – bizony komikus összeférhetetlenség. Nyilvánvalóvá teszi, – hogy az ‘Ellenállás’ nem a nép érdekében történik, – hanem az Unió érdekében. – És a hazai radikális unionisták, – vagyis a liberális burzsoázia érdekében.
Uniós zászlóval hirdeti Gyurcsány az 'Ellenállást'
Uniós zászlóval hirdeti Gyurcsány az ‘Ellenállást’
Ám a bankok és a multiszolgáltatók által kifosztott magyar nép többsége ezzel nem azonosul. A népnek nem kell az Unió. A népnek Magyarország kell, de teljesen!
Úgyhogy Gyurcsány ezzel a nevetséges uniós ellenállásával csak maga alatt vágja a fát. – De hát ezzel végre igazat is mond, – két hazugság közt, …”reggel éjjel, meg este…”
Bal-Rad