A Magyar Békekör elítéli a Hamasz szélsőséges köreinek Izrael ellen indított véres támadását, és Izrael rá adott nem kevésbé véres válaszát. Tetteivel mindkét szélsőség azt éri el, hogy az ENSZ határozatok dacára továbbra sem születhet meg a független, szuverén palesztin állam. Objektíve mindketten meghiúsítják Izrael és Palesztina békés egymás mellett élését és együttműködését népeik javára. A Közel-Keleten kiújult véres konfliktus legfőbb okát abban látjuk, hogy a palesztinokat nem hagyják szabadon élni, és önálló államot alapítani.

Amíg Izrael és nyugati szövetségesei nem ismerik el a palesztin nép politikai és területi önrendelkezését, békétlenség fog honolni a Közel-Keleten. A palesztinoknak ugyanolyan joguk van a biztonsághoz, mint az izraelieknek.

A palesztin föld megszállása, az etnikai tisztogatások, apartheid rendszer bevezetése, a Gázai övezet gettósítása, a palesztinok emberi jogainak gátlástalan megsértése 2023. október 7-én robbanáshoz vezetett, a Hamasz brutális, széleskörű támadást kezdett Izrael ellen, melyre Izrael nem kevésbé brutálisan válaszolt.

Meggyőződésünk, hogy csak a béke helyreállítása és a palesztinokat megillető jogok biztosítása szolgálja Izrael és a palesztinok biztonságos fejlődését.

A feleknek azonnali hatállyal be kell szüntetniük a fegyveres cselekményeket, véget kell vetniük a terrorcselekményeknek, a foglyokat mindenfajta feltétel nélkül szabadon kell engedniük, a meghirdetett blokádot fel kell oldaniuk! A nemzetközi közösség bevonásával haladéktalanul meg kell kezdeni a két államiság megvalósítását célzó tárgyalásokat a palesztin joghatóság és Izrael között. A Magyar Békekör megítélése szerint azok az államok, amelyek akadályozzák a palesztin önrendelkezést és önálló államiságot, nem jogosultak közvetíteni a szemben álló felek között. Közvetítésre azok jogosultak, akik – az ENSZ-határozatoknak megfelelően – szuverén palesztin államot akarnak, és azt, hogy Palesztina és Izrael békében éljen egymás mellett.

A Magyar Békekör a leghatározottabban elítéli ártatlan emberek lemészárlását, a Hamasz és a cionista szélsőség polgári lakosság ellen irányuló bosszúhadjáratát. Együtt ítéljük el az antiszemitizmust, az arabgyűlöletet, és a cionizmust. A Magyar Békekör nem Izraelt támogatja Palesztina ellen, sem Palesztinát Izrael ellen, hanem mindkét ország békés együttélésének a híve. Független, szuverén Palesztina megteremtésében látjuk a politikai megoldást. Izrael és Palesztina egyenjogú állam kell, hogy legyen, helyet kell találniuk a konfrontációt kooperációval felváltó új világrendben.

https://bekekor.wordpress.com/2023/10/16/a-magyar-bekekor-allasfoglalasa-a-kozel-keleti-konfliktusrol-es-a-palesztin-kerdes-megoldasarol/