2015. március 14., szombat

Oroszország és Törökország biztonsági egyezményt kötött

Az orosz vészhelyzetek minisztériuma biztonsági megállapodást kötött Törökországgal a Török Áramlat nyomvonalán az infrastruktúra biztonságának szavatolásáról. A szerződést, melyet Vlagyimir Pucskov és Numan Kurtulmus török kormányfő-helyettes írt alá, felhatalmazza az orosz felet, hogy Törökország területén biztosítsa a gázvezeték őrizetét, valamint a török fél is ilyen felhatalmazást kap Oroszország területére vonatkozóan. A két miniszter észak-Japánban tartott megbeszélést, a harmadik világ katasztrófakockázatának csökkentését célzó nemzetközi konferenciát követően. A szerződés értelmében orosz biztonsági személyzet érkezik Törökországba, akik közvetlen garantálják majd, hogy az Európai Unió által ellenzett projekt építése körül ne szaporodjanak meg a terrortámadások.
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója január 15-én bejelentette, hogy a jövőben az Európai Unió csak Törökországon keresztül juthat orosz gázhoz. Európa gázellátása így a Törökország-Görögország-Macedónia-Szerbia-Magyarország nyomvonalú vezetéken át lesz biztosítva. Hazánk kulcsszerepet tölt majd be a gáztranzitban, a Déli Áramlat visszavonásával és az Északi Áramlat megszűnésével rajtunk keresztül húzódik majd az Európai Unió "ütőere".
Hídfő.net.ru | Török Áramlat

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/14/oroszorszag-es-torokorszag-biztonsagi-egyezmenyt-kotott

Megrázták a narancsfát?

A miniszterelnök édesapja hulladékfeldolgozót üzemeltetne Gánt település közelében, amit a helyiek nemigen szeretnének. Ennek kapcsán tartottak viharos körülmények közt lakossági fórumot, amelyről a Magyar Narancs számolt be.
Az Orbán-család tulajdonában lévő Nehéz Kő Kft. évi több tízezer tonna hulladékot szeretne feldolgozni a Vértes lábánál, Székesfehérvártól 25 kilométerre található Gánt-Gránás közvetlen közelében.
A közigazgatásilag Gánthoz tartozó településrész mintegy kétszáz ingatlanának tulajdonosai már több fórumon – Zámolyban és Csákberényben is – tiltakoztak a beruházás ellen, azonban péntek este idősebb Orbán Győzőnek mondhatták el kifogásaikat. Legalábbis addig, amíg a miniszterelnök édesapja egyáltalán meghallgatta a gánti művelődési házban megjelent mintegy száz panaszost. Mert a fórum végét nem várta meg a miniszterelnök édesapja.
A beruházás kapcsán egyebek közt telepítenének egy homlokrakodógépet, egy forgókotrót, egy törő és egy osztályozó berendezést mindössze 2-300 méterre a gránási lakóházaktól. Így előzetesen az ott eddig nyugalomban élők azzal számolhattak, ha mindenki rábólint a tervekre, hogy napi 1000 tonna törmeléket is hordhatnak majd a területre 24 tonna teherbírású munkagépekkel, majd a válogatott hulladékot folyamatosan szállítanák el. Eközben az aprító és az osztályozó berendezés naponta nyolc órán át zúgna, és a kamionokkal együtt verné fel a port, amely így rakódna rá a hétvégi és a családi házak jellemzően nagy kértjeiben termesztett zöldségekre, gyümölcsökre és a móri borvidék néhány ott termelő borászának szőlőseire. A lakosok szerint azonban ez elfogadhatatlan.
Orbán Győző, a Nehéz Kő Kft. munkatársa és az egyik hatástanulmány készítője próbálta mantrázni, hogy nem lesz por, nem lesz zaj és a környék értékes ivóvízbázisa sem lesz veszélyben.
A cérna akkor szakadhatott el Orbán Győzőnél, amikor az egyik lakos azt javasolta a többi gránásinak: egyenként kérjék a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnél, hogy vegyék fel őket ügyféli jogállásba, így ők is hivatalosan tehetnek észrevételeket.
A narancsosok is szerettek volna kérdéseket feltenni a miniszterelnök apjának , de ő a fórum elején kijelentette: csak akkor válaszol, ha 2 millió forintot adományozunk a gánti szociális otthonnak. Mint mondta: rosszindulatú újságíróknak csak így hajlandó nyilatkozni.
(HVG)

Görög védelmi miniszter: ha kilépünk, láncreakció jöhet

Hídfő.net.ru | Panosz Kammenosz
Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter szerint ha Görögország elhagyja az eurozónát, az láncreakciót indíthat el, és Spanyolország, Olaszország, de még Németország is követheti ezt a példát. A Bild német lap szerint Kamennosz kijelentette, hogy keresik a módját annak, hogy ne kelljen kilépni, de számukra az az elsődleges, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, amiben nem kell folyamatosan fizetniük, - emiatt kerülhet szóba a kilépés. A védelmi miniszter szerint az Európai Unió kompenzációt kell fizessen, és Brüsszelnek minimum azt az összeget meg kell térítenie, amit Görögország az oroszellenes szankciók miatt elveszített.
Athén emellett más tételeket is számonkér, a Sziriza-kormány azt a stratégiát folytatja, hogy engedményeket ad a hiteltörlesztések kapcsán - az IMF megkapja a pénzét -, de ezt csak akkor hajlandók fenntartani, ha Görögország számára is fizetnek. Athén Brüsszellel az oroszellenes szankciók által okozott veszteségeket akarja kifizettetni, emellett a Ciprasz-kormány háborús jóvátételt akar fizettetni Németországgal. A kilépés elkerüléséről abban az esetben lehet szó, ha Athén is törlesztések útján bevételhez jut - ellenkező esetben marad a kilépés, és a láncreakció.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/14/gorog-vedelmi-miniszter-ha-kilepunk-lancreakcio-johet

Donbassz: Kijev-pénz a zsebben, indulhat a buli?

zsú
Donbasszban a mára virradó éjszaka valóban csendesen telt el, ám két órával ezelőtt (helyi idő szerint reggel nyolc órakor) Valcman latortüzérségz ismét megtörte a csendet. 122-es tarackokkal lőtték a Donyeck északnyugati részén fekvő temetőt. Csak károkat okoztak.
tem
(Станица-Луганска)Sztanyica-Luhanszka, (Болотеное)Bolotenoje, (Сизое)Szizoje, (Николаевка)Nyikolajevka, (Веселенькая)Veszelenkaja, (Валуйское)Valujszkoje és (Паньковка)Panykovka-térségekben is megszólaltak a latortüzérség lövegei ma reggel.
(Колесниковкa)Kolesznyikovkánál latortankok összecsődülete zajlik.
(Желобок)Zselobok és (Крымскоe)Krimszkoje magaslati pontjaira özönlik a latortüzérség.
Nagy viszont a mozgás martalóckörökben. Volnovaha körmyékén már mintegy 15-20 ezer lator és a technikájuk lett összevonva. A banditasereglet NEM ÉPÍT semmiféle műtárgyat vagy védelmi létesítményt. Ez pedig arra utal, hogy ott nem sokáig szándékoznak maradni.
A Krím-bejárat körüli térségből is gyülekezés híre érkezett. A valcmanisták ott is komoly erőösszevonást hajtanak végre.
Mint ismert, Majorszk-térségében már tegnap “hadijátékba” kezdett a bérgyilkoshorda.
(Красный Лиман)Krasznyij Limany és (Ямпол)Jampol, valamint (Новоселовка)Novoszelovka-térségében a helyi és környékbeli gazdáknak megtiltották a pribékek, hogy a földekre kimenjenek szántani-vetni. Azoknak pedig eszük ágában sincs odamerészkedni, hiszen hemzsegnek a földeken a már nem is álcázott “Grad” és “Uragan” rakétavetők.
A Popasznaja-Artyemovszk útvonal mentén pedig tábori kórházat állított fel a bérgyilkoshorda, és ma reggelre megjelent két mozgó krematórium is.
Tegnap a martalócerők terepi vezérei levélben szólították fel Nyalókakirályt, hogy jó lenne, ha seregletét “írástudók” vezényelnék Kijevből, mert nekik már elegük van Ilovajszk és Gyebalcevo után a horrorisztikus veszteségekből, amibe a képzetlen kijevi tábornoki kar küldte őket.
kotyli
Minden jel szerint-tekintettel arra, hogy tegnap a kijevi junta megkapta a már nagyon várt IMF-milliárdokat-Kijevben beindult a dőzs, Donbasszban pedig hamarosan indulhat az újabb menet. A háború újabb menete.
Az alábbi videon uglegorszki lakosok arról beszélnek, hogy a katlanharcok idején rengeteg angolul beszélő külföldi zsoldos fordult ott elő, meg igen sok lengyel.
https://balrad.wordpress.com/2015/03/14/donbassz-kijev-penz-a-zsebben-indulhat-a-buli/

A Kreml szerint nagy bejelentés várható ezen a hétvégén, miközben jelöletlen fehér kamionok özönlenek a vörös térre, és a világot bejárta a Putyin haláláról szóló pletyka

A Western Journalism című honlap megerősítette, hogy az orosz médiában azt mondták, hogy az újságírók maradjanak Moszkvában, mivel egy óriási bejelentés fog jönni a hétvégén, és senki ne hagyja ki.

http://www.westernjournalism.com/kremlin-tells-journalists-not

Miközben tele van az internet Vlagyimir Putyin halálhírével, és most már a főáramú média is, éppen az elmúlt órákban kerültek fel a világhálóra Moszkvából olyan képek, melyek azt mutatják, hogy valami nagy dolog történik. Nagy fehér kamionok hajtottak be a városba egymás után, és jelenleg egy hatalmas építkezés folyik a Vörös téren, ahogy a képeken látszik.

http://russia.liveuamap.com/en/2015/13-march-trucks-near-kremlin

https://twitter.com/belamova/status/576493677247361024


A Vlasti.net orosz hírportál is ugyanerről ír, vagyis arra kérik az újságírókat, hogy ne hagyják el a várost a hétvégére, mert nagy bejelentés várható.

http://vlasti.net/news/213426

https://translate.google.hu/translate?sl=ru&tl=hu&js=y&prev=



Alekszej Mukhin, a politikai információs központ igazgatója megerősítette a hírt, feltételezve, hogy "valami fontos" fog történni. Amikor Putyin egészségi állapotáról kérdezték, Mukhin sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy Putyin jelenleg "cselekvőképtelen" volna.

A Kreml viszont biztosított mindenkit afelől, hogy Putyin jó állapotban van. Az Euronews szerint Dmitrij Peskov, az elnök szóvivője azt mondta: "egyáltalán nincs ok semmiféle kétségre az egészségi (Putyin) állapotát tekintve". Hozzátette, hogy "Az egészsége valóban tökéletes, és minden rendben van vele, a hagyományosan túlterhelt munkaterve szerint dolgozik."

Mukhin két üzenetet is tweetelt a kérdés kapcsán. Először: "Srácok, most kell az elnöknek, hogy összejöjjetek." Pár perc múlva hozzátette: "Legyetek bátrak srácok - Putyin a következő szintre lépett a játékban..."


Néhány órával korábban Mukhin elmondta a Pravda.ru-nak, hogy Putyinnak nincsenek riválisai Oroszországon belül, hozzátéve, hogy a népszerűsége csak nőni fog a "növekvő külső nyomás hatására".

http://www.disclose.tv/news/kremlin_prepares_for_major

Nyafogás

Nyalókakirály külügyére Pavlo Klimkin levelet írt tegnap az ENSZ főtitkárának. Maradék-Ukrajna külügyminisztere ENSZ békefenttartók Donbasszba küldéséért rimánkodik a világszervezetnél.
Nyalókakirály ezzel párhuzamosan melengeti ötletét, hogy az EU küldjön rendőri erőket a térségbe, akik lezárnák az orosz-donbasszi határt. De hát ehhez is az ENSZ BT felhatalmazása szükségeltetik sajna, ahol viszont az “ősellenség”-Oroszország-vétójoggal rendelkezik. Ami végett vélhetőlek kútba is fog esni a kijevi junta minden álma.
Mindezektől függetlenül Valcman tovább forralgatja terveit. Szerinte ugyanis Oroszország ismételten “agressziót fog elkövetni” birodalma ellen, ám akkor(ra) nyugati kitartói már hatásos gyilokeszközökkel fogják martalócbandáit felszerelni. Oroszországnak pedig újabb szankciókra, újabb ejnye-bejnyékre kell felkészülnie!
Ugyanakkor az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) góréja elkeseredetten nyafogott, hogy Oroszország új típusú manőverező robotrepülőgépeket állít hadrendbe, amik aztán mindenféle hordozóeszközről indíthatóak.
William Gortney tengernagy jajveszékében kinyögte, hogy ezekkel a manőverező robotrepülőgépekkel kapcsolatos egyik legnagyobb kihívás a NORAD számára azt megállapítani, hogy azokat felszerelték-e nukleáris robbanótöltettel.
Az admirális szerint az elmúlt évet az orosz haderő világszerte érezhető erősödő magabiztossága jellemezte. Ennek részeként az orosz nehézbombázók tavaly többet járőröztek Oroszország légterén kívül, mint bármikor a hidegháború óta.
A NORAD ugyan közvetlen légtérsértést nem tapasztalt az USA és Kanada környékén, de hát vérfagyasztó az, hogy vörös csillagos repülőgépek egyáltalán…Gortney tengernagy szerint Oroszország a NORAD működésére volt kíváncsi és eközben javulás volt megfigyelhető az orosz haditengerészeti és légi felderítés együttműködésében. Ami egészen félelmetes dolog az admirális úr szerint.


https://balrad.wordpress.com/2015/03/14/nyafogas/

Milánó 2015 03. 13.

milá1 milá2 milá3 milá4 milá5 milá6 milá7 milá8 milá9 milá10 milá11 milá12 milá13 milá14
https://balrad.wordpress.com/2015/03/14/milano-2015-03-13-es-magyarorszag/