Budapest, 2026. október 13. kedd (MB)

Közéleti személyiségek egy csoportja feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségnél különösen nagy ökológiai és gazdasági kárt okozó kormányzati döntések miatt, azon személyek ellen, akik személyes felelősséggel tartoznak a máig lezáratlan Bős-Nagymaros duzzasztómű ügyével kapcsolatban.

Sajtóközleményükben ugyan nem tesznek említést a Paks II atomerőművel kapcsolatos kormányzati tervekről, de egyes aláírói szerint sem fér kétség ahhoz, hogy lépésükkel szeretnék elejét venni, hogy megismétlődjék egy akkora veszteség, amekkorát az országnak a Bős-Nagyaros beruházás leállítása okozott.

Alább közreadjuk sajtóközleményüket:

Alulírottak feljelentést kívánunk tenni különösen nagy ökológiai és gazdasági károkat okozó kormányzati döntésekkel kapcsolatban, azon személyek ellen, akik személyes felelősséggel tartoznak ezen döntésekért.

A döntések előzményei:

A magyar és csehszlovák kormány 1977-ben szerződést kötött három duzzasztómű és vízerőmű megépítéséről, csehszlovák területen Bősnél, magyar területen Nagymarosnál és Dunakilitinél. Fontos megemlíteni, hogy a szerződés Csehország és Szlovákia különválása után is érvényben maradt, és Csehszlovákia jogutódja Szlovákia lett.

Szükséges azt is megemlíteni, hogy a csehszlovák féllel már 1937-ben tárgyalások folytak ilyen közös vízügyi beruházásól, ennek megfelelően 1942-ben Mosonyi Emil professzor vezetésével meg is történt Nagymarosnál a környezeti feltételek felmérése és a helyszín kijelölése.

Az 1977-es államközi szerződés alapján az építési munka 1986-ban kezdődött, a munka azonban különféle okokmiatt akadozott, majd több határidő módosítás után, 1989-ben a magyar kormány a munka folytatását vízlépcsőellenes tüntetésekre hivatkozva felfüggesztette.

A rendszerváltást követően, az új magyar kormány 1992-ben súlyos döntést hozott. Egyoldalúan felmondta a beruházási szerződést, elrendelte a nagymarosi beruházás leállítását, és a megépült részek visszabontását, és azt is, hogy nem helyezzük üzembe Dunakilitinél a vízmegosztás szabályozására szolgáló duzzasztóművet. Ez azt jelentette, hogy a szlovák fél nem tudja működtetni Bősnél a hatalmas költséggel felépült vízerőművet.

A szlovák fél a szerződés egyoldalú felmondását nem fogadta el, és kárenyhítésre hivatkozva, szlovák területen, Dunacsúnynál megépített egy másik duzzasztóművet a vízmegosztás szabályozására. Ez azt jelentette, hogy ettől kezdve a vízmegosztás szabályozása szlovák területen történik.

A felek ezek után közös megegyezéssel a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak. A Bíróság 1997. szeptember 25-én hirdetett ítéletet. Az ítélet szerint Magyarország szerződést szegett, mert nem volt joga 1989-ben leállítani a nagymarosi beruházást, Szlovákiának viszont joga volt 1991-ben megvalósítani a Duna vizének a szlovákiai felvízi csatornába való elvezetését szolgáló „ideiglenes megoldást”, vagyis a duzzasztót Dunacsúnynál.

Részlet a Bíróság ítéletéből a Bős-Nagymaros perben:

155. Ezen okból a Bíróság (1) a Külön-megállapodás 2. fejezetének 1. bekezdése kérdésében

A) Tizennégy szavazattal egy ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak nem volt joga felfüggeszteni, majd később, 1989-ben leállítani a nagymarosi beruházás munkálatait és a bősi beruházás rá eső részét, amiért az 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződésben és egyéb, ahhoz kapcsolódó dokumentumokban felelősséget vállalt.

B) Kilenc szavazattal hat ellenében megállapítja, hogy Csehszlovákiának joga volt folytatni 1991. novemberében az „ideiglenes megoldás” megvalósítását, a Külön-megállapodás által meghatározott módon.

Bár az ítélet a szlovák felet is elmarasztalta néhány másodrendű kérdésben, a pert a legfontosabb kérdésekben a magyar fél elveszítette. Azóta a magyar fél részéről több sikertelen kezdeményezés történt az ítélet felülvizsgálására.

Mindezen tények ellenére, az évtizedeken keresztül hangoztatott állami propaganda azt állította, hogy a pert megnyertük, csak ezt a szlovák fél nem hajlandó elfogadni.

Pedig, ha elfogadnánk az ítéletet, jogosan tarthatnánk igényt a bősi 720 megawattos erőmű áramtermelésének harmad részére, amivel fedezni lehetne legalább 300 ezer magyar háztartás áramfogyasztását.

A magyar kormányzati döntések káros következményei:

1. Átengedtük a vízmegosztás szabályozását a szlovák félnek, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hoztuk az országunkat, és csupán a szlovák fél jóindulatán múlik, hogy mennyi vizet hajlandó átengedni a régi Dunamederbe.

2. Dunacsúny és Dunakiliti között jelentősen alacsonyabb lett a Duna vízszintje. Emiatt jelentősen csökkent a Mosoni Dunaág vízszintje is, súlyos károkat okozva a környezetnek, a mezőgazdaságnak, és veszélyeztetve a Szigetköz biztonságos ivóvíz ellátását.

3. Az eredeti szerződés szerint a 720 megawatt teljesítményű bősi erőmű áramtermelésének 1/3 része Magyarországot illetné, mivel a teljes esésmagasság 1/3 része eredetileg Magyarország területén volt. Erről az ingyen áramról azonban a szerződés egyoldalú felmondásával lemondtunk.

4. A nagymarosi duzzasztómű és erőmű hiánya több szempontból is súlyos kárt jelent. Egyrészt elmarad a duzzasztó hatás, ami több mint 100 km-re felfelé megemelte volna a Duna vízszintjét. Másrészt lemondtunk egy olcsó áramot szolgáltató, 169 megawatt teljesítményű időjárás-független erőműről.

5. A Bős-Nagymaros ügy után kialakult vízerőmű ellenes állami gyakorlat azért is káros, mert a jól szabályozható vízerőművek alkalmasak arra, hogy a víztározó kapacitásuk mértékében kiszabályozzák az időjárás-függő erőművek által okozott hálózati teljesítmény ingadozásokat, és így sokkal kevesebb költséges és környezet károsító hatalmas akku telepekre lehet csak szükség.

6. Nem csak az első „szabadon választott” kormány, de valamennyi további kormány továbbra is kitartott az eredeti hibás döntések mellett, és meg sem próbálta a károkat enyhíteni. Éppen ellenkezőleg, tovább folytatták a vízlépcső ellenes állami propagandát, megtiltották a kérdés nyilvános megvitatását, tudatosan lejáratatták és kiközösítették azokat a szakembereket, akik szót mertek emelni a káros döntések miatt, és szinte teljesen felszámolták a korábban nemzetközi hírű hazai vízügyi tudásbázist.

Kerényi Ödön, a Magyar Villamos Művek Tröszt egykori műszaki vezérigazgató-helyettese az elveszített hágai per lezárása után kalkulációt készített, hogy a vízlépcső üggyel kapcsolatban mekkora veszteség érte Magyarországot, és ebben a következő tételeket vette figyelembe:

– Kártérítési kötelezettségek Szlovákia felé

– Kártérítési kötelezettségek a beruházásban érintett ausztriai vállalkozók felé

– A félig megépült nagymarosi beruházás építési és lebontási költsége

– A szlovákoktól nekünk jogosan járó, de igénybe mégsem vehető villanyáram.

Kerényi számításai szerint a teljes kárösszeg 1998-as árfolyamon számítva 1,45 milliárd USD-ra becsülhető. Vagyis ekkora volt a veszteség 1998-ban. Ez azonban azóta is napról napra, évről évre növekszik, ami azt jelenti, hogy folyamatosan folyik ki a pénz a magyar költségvetésből.

Fentiek alapján megállapítható, hogy az 1989/90-ben lezajlott rendszerváltás óta hivatalban lévő valamennyi kormányt felelősség terheli a felsorolt károkért, egyrészt a meghozott hibás döntések miatt, másrészt a kárenyhítés érdekében szükséges, de meg nem hozott döntések miatt.

Alulírottak, a fentebb kifejtett tények és indokok alapján kérjük a káros intézkedésekért, valamint a szükséges intézkedések elmulasztásáért felelős személyek felderítése érdekében nyomozás elrendelését, és büntetőeljárások megindítását.

A beadvány aláírói és támogatói:

Dr. Petz Ernő, vasdiplomás gépészmérnök, c. egyetemi tanár (a Lévai Energia Akadémia és a Reális Zöldek Klub képviseletében),

Lóránt Károly, gyémántdiplomás villamosmérnök, közgazdász,

Dr. Héjjas István, gyémánt diplomás gépészmérnök, irányítástechnikai szakmérnök, ny. kutató-fejlesztő mérnök,

Dr. Szász Gábor, aranydiplomás gépészmérnök, emeritus professzor,

Hetzmann Albert, okl. gépészmérnök, irányítástechnikai szakmérnök,

Pálos László, okl. villamosmérnök, ny. tudományos tanácsadó,

Király József, okl. vegyészmérnök,

Dr. Simó Endre, közgazdász, újságíró, társadalmi munkás, nemzetközi kapcsolatok szakértője,

Dr. Artner Annamária, közgazdász, egyetemi tanár,

Kondor Katalin, közgazdász,

Dr. Hossó Andrea, közgazdász,

Rab Irén, kultúrtörténész,

Aba Béla, grafikus.