2017. május 4., csütörtök

Egy új koreai háború veszélyeire figyelmeztet az orosz külügyminisztérium

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter óva intett attól, hogy az Egyesült Államok erőszakos úton próbálja megoldani a koreai válságot.
Az Észak-Korea körül kialakult helyzet katonai megoldására tett kísérletek katasztrofális következményekkel járhatnak – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, egy a finn külügyminiszterrel tartott találkozó utáni sajtótájékoztatón.
„Meggyőződésünk, hogy a Koreai-félsziget atomproblémájára csak politikai megoldás létezik, a katonai megoldási kísérletek katasztrófával végződnének.”
Egy újabb koreai háború lehetősége azt követően merült fel, hogy Észak-Korea újabb atomfegyver-kísérletei miatt Donald Trump amerikai elnök elrendelte, hogy a haditengerészet készüljön fel a helyzet katonai megoldására. A félsziget közelébe érkező amerikai flotta egyelőre a dél-koreai haditengerészettel kezdett közös hadgyakorlatokat.
Az amerikai sajtó beszámolói szerint Donald Trump bármelyik pillanatban elrendelheti a katonai beavatkozást. Ugyanakkor, a kínai külügyminisztérium szintén felszólította az Egyesült Államokat a katonai megoldás mellőzésére, Trump egy utóbbi Twitter-bejegyzése pedig bizonytalanságot tükrözött az észak-koreai katonai beavatkozás kapcsán.

http://www.hidfo.ru/2017/05/egy-uj-koreai-haboru-veszelyeire-figyelmeztet-az-orosz-kulugyminiszterium/

Na ezért nem tartja meg Trump az ígéreteit

Az elmúlt pár év során azt találtam, hogy Brandon Smith elég megbízhatóan elemzi a körülöttünk folyó eseményeket és a mögöttük sejthető célokat, illetve jól körvonalazza az ezek alapján várható forgatókönyveket. Persze nem olyan biztosan, mint mindenható Tervezőnk, akinek szívünk titkaihoz is bejárása van, de azért elég hasznosak vagy legalábbis érdekesek ahhoz, hogy megosszam őket. Brandon ezúttal a Trump-jelenség értelmezését folytatja a korábban elindított gondolatmenet mentén.
Amellett, hogy megjósolta Trump választási győzelmét, abban is elég biztos volt, hogy elnökségét elődjéhez hasonlóan a washingtoni bennfentesek, Goldman Sachs bankárok és háborúgyártó politikusok fogják irányítani.
Lássuk:
Trump egyik első ígérete volt, hogy „lecsapolja a mocsarat” és ez volt az első, amiben visszatáncolt. Olyannyira, hogy lecsapolás helyett éppen azokkal a mocsári lényekkel töltötte meg kabinetjét, akiknek kiebrudalását ígérte, és akiket riválisa, Hillary Clinton is szolgált.
Ebből sejteni lehetett, hogy a többi ígéret is hasonló sorsa jut, vagy azért, mert eleve ez volt a szándék, vagy azért, mert a Fehérház a főnök személyétől függetlenül a kijelölt keretek között kormányozza az Egyesült Államokat.
Trump mentéségre legyen mondva, hogy az elnöki ciklus még nagyon az elején jár, így egyes ígéretek még megvalósulhatnak, de a jelen helyzetet nézve, ennek egyre kisebb a valószínűsége.
A törvényjavaslat szerint a kabinet finanszírozása szeptemberig szól. Vajon a kormány végül beadja a derekát, hogy elkerülje a csődöt? Valószínűleg. Ez amúgy egy olyan terület ahol Trump igazi tűzvészt indíthatna, ha a másik opciót választaná. Trump támogatói mindenesetre erősen törik a fejüket, hogy hová tűnt a csökkentett üzemmódú államgépezetet ígérő, harapós bajnokuk.
Bár Trump célzott arra, hogy egy szeptemberi államcsőd jól jöhet az országnak, kevés az esély rá, hogy ezt tényleg hagyja megtörténni.
A NAFTA, vagyis az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény elleni kiállását is módosította. A Wall Street Journal számára adott interjúban a döntését azzal magyarázta, hogy ő egy „nacionalista globalista”. Tessék?
Trump azt a korábbi kijelentését is visszavonta, hogy Kína manipulálja a valutaárfolyamokat. Elképzelhető, hogy ezt egy Észak-Korea elleni támadás előkészületeinek részeként teszi. Az pedig, hogy Kína már nem áll ki kommunista társa mellett, azt mutatja, hogy a keleti nemzetek szintén a nyugatra jellemző globalista befolyás alatt állhatnak, vagyis teszik, amit mondanak nekik. Amennyiben Kína tartja magát legújabb álláspontjához, egy Észak-Korea elleni támadás egyre valószínűbbnek tűnik.
Ez a fajta retorika szintén szembemegy Trump korábbi pozíciójával, hiszen Irakkal kapcsolatban folyton arról beszélt, hogy a háború „teljesen értelmetlen” és az Egyesült Államoknak „még haszna sincs belőle”. Amennyiben az Irak elleni háború értelmetlen, mit mondhatnánk egy Észak-Korea elleni háborúról? Ez a háború még tovább tartana és még többe kerülne. De talán éppen ez a cél…
Mi lehet az oka a 180 fokos fordulatnak Trump politikai álláspontjában?
Kezdésnek ne felejtsük el, hogy Trump nem véletlenül került a Fehérházba. Első és legfontosabb, talán számára sem egyértelmű feladata, hogy a konzervatív címkét viselő táborból és a szuverenitást fontosnak tartókból bűnbakot gyártson az elkerülhetetlenül közelgő katasztrófákhoz. Innen lehetett előre sejteni Trump győzelmét, majd a választási ígéretek visszavonását is. Trump azért lett az Egyesült Államok elnöke, hogy a konzervativizmust egyszer s mindenkorra befeketítse.
Ettől függetlenül azt is fontos látni, hogy Trump konzervatív támogatottsága, a globalisták reményeivel ellentétben, egyáltalán nem vak vagy egységes. Nagyon sok konzervatív figyeli kritikus szemmel és igen óvatosan Trump ténykedését. Ettől persze még nem biztos, hogy meg lehet úszni a bűnbak szerepet. Van, aki úgy gondolja, hogy folyamatos vélemény- és pozícióváltása miatt Trump alkalmatlanná vált a bűnbak szerepre, mert nem „konzervatívként viselkedik”, pedig a lényegen ez nem változtat.
Trump egy konzervatív, nacionalista platformon győzött és retorikája továbbra is a nacionalista képet erősíti. Akkor is, ha a tettei ezzel nincsenek összhangban. A globalisták továbbra is neki szánják a konzervatív szerepet és a nyilvánosság nagy része ez alapján fogja megítélni, mert a kézzelfogható tettekhez képest a retorika sajnos jobban megmarad az emberek fejében.
A liberális gondolkodók is kitartanak Trump konzervativizmusa mellett, mert mindenáron szeretnék bebizonyítani, hogy a konzervatív elvek gonoszak. Trump minden rossz döntését a konzervativizmusra kenik majd, akkor is, ha még köszönőviszonyban sincsenek a konzervatív elvekkel.
Trump színváltásának másik oka az lehet, hogy az elit már nem tartja szükségesnek a „konzervativizmus és szuverenitás védelmezője” álca fenntartását. Talán azért, mert a válság már nagyon közel van, vagy olyan eseményekre számítanak, amik elfeledtetik az emberekkel az ilyen „mellékes” tényezőket.
Egy Észak-Korea elleni támadás például ilyen esemény lehet. Észak-Korea megtámadása minden szempontból teljesen értelmetlen, ami valóban csődbe juttathatja az Egyesült Államokat (hivatalosan is, nemcsak technikailag). Hihetetlen, hogy mennyire elszántan próbálják mélyíteni a feszültséget Észak-Korea és az Egyesült Államok között. Ennyire értelmetlen retorika az Irak elleni háború óta nem dőlt a Fehérházból. Obama se hagyott ki egyetlen helyzetet sem, ha háborúk kirobbantásáról volt szó, de Trump és Észak-Korea esetében az ürügyek gyártásával se nagyon törődnek, ami indokolhatna egy ilyen háborút. Mintha egyszerűen csak napirendre tűzték volna és kész.
Ettől függetlenül az igazi válság továbbra is inkább gazdasági jellegűnek tűnik. Az elmúlt nyolc év során rekord mennyiségű pénzügyi lufit fújtak fel, így tényleg nem az a kérdés, hogy mikor durrannak ki, hanem az, hogy mikor.
Persze mindemellett az is elképzelhető, hogy a Trump kabinet egyszerűen csak bénázik vagy rosszul időzít, de ennek kevesebb az esélye.
A rekord mennyiségű színváltást könnyelműség lenne céltalan skizofréniával magyarázni. Az Obama kormány is számtalanszor visszatáncolt ígéreteivel, csak éppen óvatosabban, és mindig fenntartva a látszatot. Ezért is sikerült kitölteniük a két teljes ciklust. Trumpnál nem ez a helyzet. Talán azért, mert komolyabbak a tétek vagy azért, mert időben közelebb vagyunk a tervezett válsághoz.
Addig állandó vitatéma lesz, hogy vajon a háttérhatalom menet közben vette át az irányítást a Fehérház felett, vagy erre nem volt szükség és Trump végig az ő emberük volt. A második variációnak azért nagyobb a valószínűsége, mert Trump nem sok ellenállást mutatott a fennálló hatalommal szemben, illetve az ellenállás mindössze szóbeli volt. A szavak pedig mit sem érnek tettek nélkül.
A helyzet egyik pozitív hozadéka lehet, hogy mivel sokan nem dőltek be a retorikának, a forgatókönyv jelentősen csúszhat. Emellett persze az se felejtsük el, hogy amikor az elit nem kapja meg, amit akar, többnyire régi, jól bevált eszközeihez nyúl, ami a háború és az erőszak.
(Forrás: alt-market.com)
http://idokjelei.hu/2017/05/na-ezert-nem-tartja-meg-trump-az-igereteit/

Októberben visszavonható lesz a CEU működési engedélye

Szerdán a Közép-európai Egyetem rektorával közölt egy beszélgetést a BBC brit médiatársaság, melyből kiderült, hogy amennyiben nem történik változás CEU-ügyben, már idén októberben visszavonhatóvá válik az egyetem működési engedélye.
Michael Ignatieff szerint a CEU már hat országtól ajánlatot kapott arra vonatkozóan, hogy amennyiben Magyarországon nem sikerül megoldani a továbbműködést, oda költöztethetik az egyetemet.
Nem zárunk be, de lehet, hogy el kell hagynunk az országot” – mondta.
A rektor szerint a magyar kormány „komoly hibát követett el” azzal, hogy azt gondolta, a Trump-adminisztráció támogatni fogja a CEU felszámolását. „Az amerikai kormány azonban már az első pillanattól rendkívül egyenes módon viselkedett” – tette hozzá.
Az amerikai fél azonban úgy tűnik, nem akarja bármi áron megmenteni a Soros-egyetemet, mert az egyenlő félként tárgyalás helyett eddig csak követeléseket és ultimátumokat tudott felmutatni, miszerint a kormány vissza kell vonja a felsőoktatási törvény módosítását. Ez a hozzáállás azonban nem a CEU helyzetének rendezését szolgálja, hiszen a magyar törvények szerint az egyetem működését hat hónapon belül államközi szerződés kell garantálja, ellenkező esetben a működése törvénytelenné válik.
Az amerikai külügyminisztérium ráadásul a napokban közölte, hogy jelentős leépítésekbe kezd. Trump megválasztása után egyelőre még nem került sor arra a tisztogatásra, ami jelentős külpolitikai változások idején rendszerint lezajlik egy ország külügyminisztériumában, így az amerikai külügy hozzáállásának alakítását továbbra is az egypólusú világrend fenntartását szolgáló szakértői gárda folytatja. Ameddig a nagy tisztogatási hullámok le nem zajlanak az amerikai minisztériumokban, addig aligha előre jelezhető, hogyan fog viszonyulni az Egyesült Államok ahhoz, ha a Soros-egyetem működése törvénytelenné válik Magyarországon.

http://www.hidfo.ru/2017/05/oktoberben-visszavonhato-lesz-a-ceu-mukodesi-engedelye/



Senki nem hisz már a Soros-egyetemnek

A Soros-egyetem felszólította a kormányt (!), hogy azonnal kezdjen vele tárgyalásokat a továbbműködés lehetőségeiről. Egyelőre azonban az sem tudható, kivel lehetne tárgyalni, mert a CEU központjában csak az Open Society Foundation található.
Furcsa közlemény jelent meg a CEU weboldalán, melyben az egyelőre törvénysértő módon működő egyetem felszólítja a magyar kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen vele tárgyalásokat a továbbműködés legálissá tételéről.
A magyar kormányzat azt állítja a nyilvánosság előtt, hogy nem akarnak bezárni semmilyen egyetemet. Azonban ennek az állításnak ellentmond a felsőoktatási törvény módosításának, a lex CEU-nak a szövege. Amennyiben a törvényt nem vonják vissza, vagy nem módosítják újra, az Oktatási Hivatal már 2017. október 12-től visszavonja a Central European University működési engedélyét. 2018. január 1-je után a CEU nem vehet fel új diákokat – áll a Soros-egyetem weboldalán megjelent szövegben.
„A CEU arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy az elmúlt három hétben, amióta Áder János köztársasági elnök tárgyalásra szólította fel az érintett feleket, a CEU-val a kormány részéről nem tárgyalt senki.” – írták, hozzátéve, hogy a magyar kormány befolyásos külföldi személyek és intézmények véleményét kellene mérvadónak tartsa a magyarországi felsőoktatás kapcsán.
”A CEU szorgalmazza, hogy a magyar kormány hallgasson az Európai Bizottság, az Európai Néppárt, több mint 650 egyetem, 24 Nobel-díjas, az Egyesült Államok, Németország és Franciaország kormányainak, több tízezer magyar polgár és a magyar értelmiség különböző politikai meggyőződésű tagjainak kérésére.”
Ugyanakkor, a Magyar Idők egy publicisztikája szerint a kormány álláspontja egyértelmű – ellentétben a Soros-egyetemmel, melynek működése teljesen átláthatatlan. Az egyetem alapítója és rektora is titkos éjjeli találkozókon, egy üveg Whisky mellett Brüsszelben próbálja egyengetni az egyetem sorsát, miközben a magyar kormány továbbra sem tudja, hogy egy vagy két egyetemről van szó, így az sem egyértelmű, kivel kellene tárgyalni.
Ellentmondásos a CEU kommunikációja, hiszen közleményükben azt írták magukról, egyetlen, integrált egyetem a magyar és az amerikai CEU, így viszont nem lehetséges, hogy az amerikai CEU-val nem osztják meg az Európai Unióban elnyert kutatási pénzeket.” – áll a Magyar Idők beszámolójában.
Bár a tömegdemonstrációk résztvevői és a liberális sajtóorgánumok a CEU továbbműködését követelik, a CEU weboldalán megjelent közleményből kiderült, hogy egyik oktató sincs velük szerződéses viszonyban. „Az ezen oktatási programokban tanító oktatóknak a KEE-vel van magyarországi munkaszerződése.” – írták, miközben a közlemény a CEU nevében, a CEU weboldalán jelent meg, a CEU megvédésének szándékával. Okkal merül fel a kérdés sokakban:
hogyan akar diákokat felvenni a CEU, ha oktatói sincsenek?
Korábban egy kormánypárti bulvárlap rámutatott, hogy a CEU bejegyzett címén valójában Soros György egy másik állatkája, az Open Society Foundation található. Lehet, hogy végső soron az Open Society Foundation megvédéséről szól ez a médiahisztéria? Ha a CEU-nak oktatói sincsenek, bejegyzett New York-i központjában pedig csak Soros György alapítványa működik, miért jelentene problémát a működési engedélyük visszavonása?
Azonban a legnagyobb kérdés mégis az: ki és milyen célra képzi ki azokat a diákokat, akiket a CEU vesz fel, miközben a CEU-val saját bevallása szerint egyetlen oktató sem áll szerződéses viszonyban, bejegyzett címükön viszont az Open Society Foundation működik?

http://www.hidfo.ru/2017/05/senki-nem-hisz-mar-a-soros-egyetemnek/