2021. november 10., szerda

A spanyol egészségügy elismeri: "Nem rendelkezünk SARS-CoV-2 kultúrával a vizsgálathoz".

Az Igazságügyi Minisztérium, bírósági ítélet által kötelezve, írásos dokumentumban ismerte el, hogy nem rendelkezik sem a COVID-19-et okozó izolált vírussal, sem annak laboratóriumi tenyészetével. Ez a tény, következésképpen,még súlyosabbá teszi a jogok és a szabadság amúgy is nagyon súlyos korlátozását. Erre fel kell hívni a közvélemény figyelmét, és véget kell vetni a jelenlegi helyzetnek.

Lefizetett színészek orvosnak és álbetegeknek adják ki magukat, hogy a vakcinát népszerűsítsék

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Felháborító dologra derült fény, eszerint több olyan, a vírus miatt kórházba került beteg van, aki drámai történeteket mesél, és mindenkit arra kér, hogy oltassa be magát, holott valójában színész.
A covid vakcinával kapcsolatos nagy hazugságok mellett cenzúrázzák a vakcinák káros mellékhatásairól és a halálesetekről szóló információkat, mindezt azért, hogy a mérgező oltás elfogadását erőltessék.

Erőltetik az oltást, egy katona beleegyezett, most szenved a következményektől

A kísérleti vakcina elfogadására kényszerülő katonák közül néhányan méregtelenítéssel próbálják leküzdeni az ismert mellékhatásokat. Egy katona felesége megörökítette, hogy mi jött ki a férje testéből a méregtelenítés után. A beszámolója igazi RÉMTÖRTÉNET!

Dr. Richard Fleming: A Nemzetközi Büntetőbírósághoz benyújtott keresetek.

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Fleming kifejti, hogy a védőoltás kötelezővé tétele ellentmond az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ítélkezési gyakorlatának, és ezt a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon is megtámadták már, valamint emlékeztet minket arra, hogy az ellenállók ugyan csak egy maroknyi embert jelentenek, de polgárok milliói támogatják őket, ezért sikerrel fogunk járni.

Krystle Mitchell: sok rendőr nem akar engedelmeskedni az abuzív egészségügyi szabályoknak

Az ausztráliai Victoria állam egyik prominens rendőrnője megtöri a csendet a polgárok ellenében bevezetett fasiszta blokádról. "Minden barátom, aki rendőrségi frontember, olyan utasítások végrehajtására kényszerül, amelyekben a nagy többségük nem hisz".
Krystle Mitchell főtörzsőrmester bejelentette, hogy lemond, mert felszólalt a viktoriai rendőrség és Daniel Andrews politikus ellen..

Nicolas Dupont-Aignan, Francia képviselő elítéli a kormány érdektelenségét az egészségügy iránt - Franciaországban 25 kórházat zártak be, 5700 fekvőágyat építettek le 2020-ban!

A valóság az, hogy ez a kormány a világjárvány közepén fütyül a közegészségügyre, és ma megtudtuk, hogy előterjeszt egy törvényjavaslatot az egészségügyi passzus nyárig történő meghosszabbításáról. Ez azt jelenti, hogy a kormányt a társadalmi ellenőrzés, a digitális ellenőrzés és a kényszeroltások érdeklik, de egyáltalán nem érdekli a francia emberek egészsége.

Az ápolónő azt állítja, hogy kollégái a be nem oltottak halálát kívánják

A COVID-19 kezdete óta a rendszer megváltozott, a kórházak ma már inkább a betegek halálából profitálnak, mint a gyógyításukból. Az interneten nemrégiben egy frusztrált ápolónő videója keringett, amelyben elmagyarázza, hogy orvosok és ápoló munkatársai most már nyíltan kijelentik, hogy azt akarják, hogy a be nem oltott emberek meghaljanak, köztük ő maga is...

Albert Spence ápoló a Covid-kezelésekről tanúskodik: ez gyilkosság

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Albert Spence 31 éves tapasztalattal rendelkező tüdőgondozó. Nemrégiben nyilvános tanúvallomást tett a dél-karolinai állami törvényhozás előtt a COVID-19 "kezelési lehetőségeiről". Spence úr elmeséli, hogyan követett minden tanácsot a kezdetekben, aszerint, ahogy az orvosi rendszer megkövetelte, hogy hogyan kezelje a COVID-betegeket, annak ellenére, hogy ezek nagy része ellentétes volt a több mint 30 éves tapasztalatával, amelyet légzőszervi betegségekben szenvedő betegek kezelésében szerzett. Tudtán kívül segített a betegei megölésében azzal, hogy egyszerűen "azt tette, amit mondtak".

Svájci Népszavazás, NEM a Covid törvényre, eü-i kártya, tüntetések, Marburg

November 28-án a svájciaknak lehetőségük lesz arra, hogy népszavazást tartsanak arról, hogy támogatják-e a Covid-törvény eltörlését az egészségügyi igazolvánnyal együtt, ami megalapozhatja a szabadságot az egész világon, ezért sürgősen felszólítjuk az Alcyon Plejádok minden svájci követőjét, hogy kampányoljanak országszerte, mivel már csak néhány nap van hátra, hogy a népszavazás a nép javára alakuljon.
Ha a svájci nép legyőzi a zsarnokságot, akkor példát mutatna egész Európának és az egész bolygónak, bizonyítva, hogy az igazi hatalom a szabad és szuverén emberekben rejlik, nem pedig az elit parancsaiban, amely csak arra törekszik, hogy ezernyi ürüggyel zsarnokoskodjon, az őket feltétel nélkül szolgáló hivatalos médiával együtt.
A svájciaknál lehetnek azok a kulcsok, amelyek kinyitják az emberiség sorsának ajtaját a szabadság és a fény diadalának felé.