2015. január 27., kedd

Zavargások Koszovóban: több mint százan megsérültek

Több mint százan megsérültek a keddi pristinai tüntetés során, amelyen az utcára vonulók egy szerb kisebbségi miniszter távozását, valamint a trepcai bányakomplexum átvételét követelték.

A több ezer koszovói albán tüntetőt vízágyúkkal és könnygázzal akarta szétoszlatni a rendőrség, a tömeg azonban köveket és Molotov-koktélokat dobott a rendfenntartókra. A több mint öt órán át tartó tüntetés során a hivatalos adatok szerint 86 rendőr sérült meg, 41 tüntetőt pedig őrizetbe vettek.

A helyi beszámolók szerint az Önrendelkezés nevű ellenzéki párt szimpatizánsai, valamint más elégedetlen lakosok elsősorban Aleksandar Jablanovic koszovói szerb miniszter kormányból való kizárását követelték. Az Önrendelkezés kedden 16 óráig adott időt a pristinai kormánynak arra, hogy menessze a minisztert, aki néhány napja szörnyetegnek nevezte koszovói albán nők egy csoportját, a még mindig eltűntként nyilvántartott albánok hozzátartozóit. A csoport január 6-án, az ortodox karácsony napján kövekkel dobált meg egy buszt, amellyel a Koszovóból elszármazott szerbek szerették volna meglátogatni egykori otthonaikat.

Szombaton már volt egy hasonló tüntetés a koszovói fővárosban, akkor a rendőrség könnygázt vetett be. A demonstrálók kövekkel dobálták meg a kormányépületet, amely előtt tüntettek, több ablakot betörtek. Az összetűzés során 19 rendőr megsérült, 22 tüntetőt őrizetbe vettek.
A keddi pristinai tüntetés során több mint százan megsérültek Galéria: zavargások Koszovóban További képek

Az emberek azt követően vonultak ismét utcára, hogy az ellenzéki párt követelését még csak napirendre sem tűzte keddi ülésén a kormány.

A tüntetők szerint a koszovói kormány túl engedékeny Szerbiával szemben, a miniszterelnök, Isa Mustafa Szerbia szolgája, Hashim Thaci volt kormányfő és jelenlegi külügyminiszter pedig börtönbe való - ez volt olvasható azokon a táblákon, amelyekkel Pristina főterére vonultak az emberek.

Mustafa leszögezte: kormánya nem enged az ultimátumoknak, és nem fogja tolerálni az erőszakot. Thaci szerint az ellenzék erőszakkal akarja magához ragadni a hatalmat.

Január közepén felröppent a hír, hogy Pristina saját igazgatása alá vonná az észak-koszovói Mitrovica melletti Trepca bányát, a szerb kormány azonban határozottan tiltakozott ez ellen, főként azért, mert továbbra is saját tartományának tekinti Koszovót. Később a koszovói kormány visszavonta az indítványt, a lakosság azonban követeli az egykori Jugoszlávia legnagyobb ólom-, cink- és ezüstbányájának átvételét.

Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának túlnyomó többsége albán nemzetiségű, a szerb kisebbséget mintegy 120 ezer fősre becsülik. Koszovó és Szerbia viszonya 2008 óta rendezetlen, Pristina akkor egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, amelyet Belgrád azóta sem ismer el, míg a világ több mint száz országa szerint Koszovó önálló állam. A kapcsolat rendezése érdekében február 9-én Brüsszelben ismét tárgyalóasztalhoz ül a szerb és a koszovói kormányfő.

2008 óta nem voltak a keddihez hasonló mértékű utcai zavargások Koszovóban.

atv.hu/MTI

Független Görögök: geopolitikai fordulat kell

A Független Görögök párt képviselője, Gabriel Avramidisz bejelentette, hogy Görögországnak geopolitikai fordulatot kell tennie, és a "nyugati szövetségesek" helyett az Oroszországi Föderáció felé kell fordulnia. A Független Görögök kormánypozícióban vannak, miután a Sziriza baloldali pártszövetség nyerte az országgyűlési választásokat, és elfogadták a Független Görögök koalíciós ajánlatát.
Hídfő.net.ru | Gabriel Avramidis
Avramidisz bejelentése egybehangzik azzal, hogy a párt vezetője, Panosz Kammenosz január 15-én Moszkvába látogatott, ahol találkozókat tartott a kormánypárt politikusaival, köztük Aleszej Puskovval, az Állami Duma külügyi bizottságának vezetőjével.
Emellett az orosz mezőgazdasági miniszter a választások előtt felajánlotta, hogy Görögország mentesülhet az orosz szankciók alól, ha kilép az Európai Unióból, mert a szankciók az EU egészére vonatkoznak, nem az egyes tagállamokra. Nyikolaj Fjodorov egyben arra is ígéretet tett, hogy amennyiben Görögország mentesül a szankciók alól, ez a következő 30 évben így maradna.
Oroszország emellett Görögországon keresztül építi meg a Déli Áramlat alternatíváját, ami Törökország-Görögország-Macedónia-Szerbia-Magyarország nyomvonalon szállítana gázt az Európai Unióba. A projekt megvalósulása esetén - tekintve a Görögországban alakuló helyzetet - hazánk lenne az első tagállam, amin keresztül az Európai Unióba jut az orosz gáz.
Ha Görögország valóban geopolitikai fordulatot tesz (amit nem egy kis párt javasol, hanem kormánypárt), hazánk számára is adódik egy ütőkártya az Európai Unióból kilépéshez. Ha az Európai Unió határai Magyarország déli és keleti határáról a nyugati határinkra kerülnek, és megkezdjük az eurázsiai átmenetet, nem kell kétszeres vámköltséget fizetnünk az energiára, viszont az Európai Unió földgázellátása szempontjából meghatározó pozícióba kerülünk. Abban az esetben a magyarországi kormány kezében lesz az a zsaroló-tényező, ami mindeddig az ukrán kormány kezében volt.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/27/fuggetlen-gorogok-geopolitikai-fordulat-kell

Nyolcmilliárd a diósgyőri stadionra!

Az előzetesen már biztosított 4,5 milliárdon felül újabb 3,5, tehát összesen 8 milliárd forintot biztosít a Magyar Állam a diósgyőri stadion megépítéséhez!
evertekelo_sesztak_150127_ml.jpg
Mindezt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jelentette be Miskolcon, a Művészetek Házában tartott évértékelő és programadó ünnepségen.
(minap)

Chapman: "Soha nem kommentáltam kémügyeket. Ez nem szokás, és nem etikus eljárás"

New Yorkban a szövetségi bíróság három orosz állampolgárt vádol adatgyűjtéssel és kémek beszervezésével az Egyesült Államok területén az orosz külföldi hírszerzés számára. A gyanúsítottak tíz évi börtönbüntetést is kaphatnak kémtevékenység vádjával. Ugyanakkor a történtek egy korábbi eset jellegzetességeit mutatják. A kémügyek rendszerint nem kerülnek be a politikába, az érintett országok igyekeznek csendben rendezni a kényes eseteket. Az Egyesült Államok azonban láthatóan politikát csinál az ügyből, ahogy korábban a Chapman ügy esetében is tette. Ilyen lépésre rendre akkor kerül sor, amikor az adott országnak külső ellenségképre van szüksége, hogy saját belső problémáiról elterelje a figyelmet.
Chapmant 2010-ben tartóztatták le az amerikai hatóságok kémkedés vádjával. Az ügy nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, és az amerikai sajtó politikát csinált belőle (ellenségkép-gyártásra használta fel az esetet). Miután a kémügyet politikailag is hasznossá tették, az összes többi ügytől semmiben nem különböző módon, egyszerű fogolycserével rendezték azt, Chapmant pedig kiutasították és átadták Oroszországnak.
Hídfő.net.ru | Anna Chapman
Anna Chapman kedden a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ezúttal is egy hasonló esetről van szó, az amerikaiak olyan esetből csinálnak politikát, amit etikátlan bevonni a politikába. "Soha nem tettem kommentárokat a kémbotrányokra vonatkozóan. Ez nem szokás, és nem etikus eljárás."
Chapman nyilatkozata utalás arra vonatkozóan, hogy amennyiben az amerikaiak bevonják a politikába a kémügyeket, nem várhatják el a másik féltől, hogy az tartsa magát a kényes eseteknél megszokott diszkrécióhoz. Ha az amerikaiak kémügyeit bevonnánk a politikába, az minden bizonnyal nagyobb vihart kavarna az alapvetően nyugatellenessé váló Kelet-Európában, mint amennyire az orosz ipari kémkedés érdekli az embereket.
Nem egy esetben ugyanis azt láthatjuk, hogy egyes kelet-európai sajtóorgánumok az amerikai külpolitikának alárendelve cselekszenek. Az Index.hu liberális hírportál saját bevallása szerint egy Oroszországban halálra ítélt orosz-amerikai kettős ügynököt kérdezett meg Kovács Béla ügyéről, mikor megkezdték a Jobbik politikusa elleni lejárató kampányt. A karaktergyilkosságra a választásokat megelőzően került sor, vagyis aki információkat szolgáltatott a magyarországi sajtóorgánum számára, annak célja volt a választási eredmények befolyásolása.
Azt követően az Index.hu Szijjártó Péter ellen kísérelt meg egy újabb karaktergyilkosságot. Hetekkel később kiderült; Washington nem fogadja külügyminiszteri szinten Magyarország külügyminiszterét, és a lejárató kampány az amerikai külügy tevékenységével összhangban zajlott. Amerikai ügynökök tevékenységének nyilvánosságra hozatala minden bizonnyal robbanásszerű hatást gyakorolna a mindinkább nyugatellenesé váló Kelet-Európában, főként Magyarországon, ahol az elmúlt 25 évben a nyugati befolyás formálta a belpolitikát. Ha a sajtó az orosz kémügyekből politikát csinál, ez fordított irányba is megtörténhet. Chapman nyilatkozata jelzés értékű. Jobban teszik, ha komolyan veszik az elhangzottakat.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/27/chapman-soha-nem-kommentaltam-kemugyeket-ez-nem-szokas-es-nem-etikus-eljaras

USA és Törökország: "kiöregedett házasság"

Egy vezető amerikai politikai elemző szerint Washington felülvizsgálja Ankarával fennálló kapcsolatait, mivel érdekellentétek merültek fel a térségi politikában, és a török kormány amerikai-ellenes retorikája is "rontja a szövetségi viszonyt". Michael Werz a Hürriyet török napilapnak nyilatkozva egy "kiöregedett házassághoz" hasonlította az amerikai-török viszonyt, ami "már nem igazi szerelem többé". Az elemző szerint Washington felülvizsgálja a Törökországgal fennálló kapcsolatokat, mert "számos téren csalódniuk kellett".
Törökország továbbra sem engedi, hogy az amerikai légierő az Incirlik létesítményt használva indítson támadásokat szíriai célpontok ellen. Amerikai tisztviselők korábban arról nyilatkoztak, hogy a létesítmény átadásáról megállapodtak. A gyakorlatban azonban az amerikaiak állapodtak meg saját magukkal, mert török politikusok cáfolták, hogy a létesítmény használati jogai kapcsán bármi változás történt volna. Werz szerint ez az egyik oka annak, hogy a kapcsolatokat "felülvizsgálják".
Az elemző szerint egy másik ok, hogy Törökországot azzal vádolják, "nem tesz eleget az iszlám Állam elleni harc kapcsán tett vállalásainak". Törökország azonban már az amerikai vezetésű koalíció létrehozásakor nem vállalt semmilyen kötelezettséget ebben az "együttműködésben". Törökország ugyanis nem írta alá a koalíció céljait rögzítő szerződéseket (amiről a nyugati sajtó szintén elfelejtett beszámolni, ahogy a török-orosz gázüzlet dollárra vonatkozó részletéről, és Törökország eurázsiai csatlakozásáról is).
Werz elmondása szerint az amerikai politikusok most azzal vádolják Törökországot, hogy "félreértelmezik a török és amerikai tisztviselők által kötött megállapodásokat". Eközben a két ország viszonyában zavarokat okoz, hogy a török vezetők az amerikai hegemónia megtöréséről beszélnek, és Erdogan már állandó jelleggel amerikai-ellenes retorikát folytat.
Hídfő.net.ru | ErdoganErdogan - fordult a szélirány
"Legyen akár Hillary Clinton vagy egy republikánus elnök, arra számíthatunk, hogy a következő amerikai adminisztráció keményebb politikát folytat majd Törökországgal szemben mint most" - mondta. Werz szerint ez nem az amerikai és török vezetők közti személyes konfliktusra vezethető vissza, hanem, hogy Törökország a jövőben nem hajlandó a NATO térségi hídfőállása lenni.
Ankarában november végén összeült egy orosz-török kormányközi bizottság, ahol megállapodtak a Kék Áramlaton szállított földgázmennyiség sokszorosára növeléséről, valamint arról, hogy Törökország és Oroszország a kétoldalú kapcsolatokban átáll a nemzeti valuta használatára, vagyis megkezdik a dollár és euró kiszorítását. Az európai sajtó a dollárra és euróra vonatkozó részletek miatt hallgatott a történtekről, így hatalmas megdöbbenést okozott, amikor a megállapodást követően Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország kivonul a Déli Áramlat projektből, ehelyett Törökországon keresztül fognak Európába gázt szállítani.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/27/usa-es-torokorszag-kioregedett-hazassag

Kiütötték a Facebook-ot, közel egy órán át volt elérhetetlen

Kedden több mint 40 percen át volt elérhetetlen a Facebook és az Instagram - technikai problémák miatt -, a két oldal mobil verziói sem voltak elérhetőek. A közösségi médiafelület egészét kiütötte egy DDOS támadás, amiért a Lizard Squad nevű hackercsoport vállalta a felelősséget. A hackercsoportról korábban a Malaysia Airlines weboldalának támadása kapcsán lehetett hallani. Arról nincsenek információk, hogy a technikai problémát ténylegesen a Facebook oldotta meg, vagy a támadás figyelmeztető jellegű volt, és idővel leállították.
Hídfő.net.ru
http://www.hidfo.net.ru/2015/01/27/kiutottek-facebook-ot-kozel-egy-oran-volt-elerhetetlen

Csődbe menő családok

Számos magyar család életét nehezíti meg, hogy nem látnak maguk előtt semmiféle kiutat tartozásaik szorításából. Fájdalmas, de lehetséges megoldás a magáncsőd bevezetése.
gond
A csőd a fizetésképtelen vállalkozás esetében olyan helyzetet jelent, amikor az adós és hitelezői független segítővel együtt próbálják az adósságokat átütemezni és a fizetőképességet helyreállítani. A csőd tehát, nem hétköznapi értelmében használva, éppen nem az elkerülhetetlen véget jelenti, hanem az utolsó lehetőséget arra, hogy a bajban lévő vállalkozás szabályozottan védett körülmények között próbálja meg elkerülni a fenyegető véget, amely senkinek sem válna hasznára az érintettek közül. A magyar csődtörvény személyi hatálya jelenleg csak a gazdálkodó szervezetekre terjed ki, természetes személyekre nem. Bizonyára nem véletlen, hogy az Igazságügyi Minisztérium 2015 tavaszára ígéri kidolgozni a magáncsőd intézményére vonatkozó jogszabályokat.
Esély a fennmaradásra
Vállalatok esetében a csődeljárás elindulhat az adós bejelentésére, ez az öncsőd. Ilyenkor a nehéz helyzetbe került adós meghatározott időre pénzügyi védelmet kér, feltételezve és remélve, hogy ez elegendő lesz helyzete rendezésére. De a hitelező is kezdeményezhet csődeljárást az adóssal szemben. A csőd bejelentése után a csődbe jutott adós és hitelezői kényszeregyezségre törekednek. Ennek keretében megállapítják az adós kötelezettségeinek mértékét, a hitelezők kielégítésének sorrendjét. Ha nem sikerül megállapodásra jutni, az adós gazdálkodó szervezetet felszámolják. A vállalkozás megszűnik, és végeredményben senki nem jár jól, mindenki bukik többet-kevesebbet. Válságos időkből szép számmal lehetne példákat hozni, milyen tragédiákhoz vezethet ez.
A csőd tehát, bár nem reménytelen, de mindenképpen kemény megpróbáltatásokkal járó helyzet, és ez a megállapítás a magáncsődre is áll. Vannak országok, ahol működik, lehet tapasztalatokat meríteni. Az adós általában csődgondnok felügyelete alákerül, aki éveken keresztül minden kiadásába beleszólhat, a szükségesként meghatározott költések feletti jövedelmet pedig a tartozás rendezésére kell fordítani. Írországban például az érintettnek meglévő vagyonából kell törlesztenie tartozása egy részét, a fennmaradó részt pedig átütemezve, 3–7 éven át olyan részletekben kell fizetnie, amely nem veszélyezteti a megélhetést. A szükséges kiadások szűk körét pontosan kijelölik, és fölöttébb szigorú korlátok közé szorítják, tételesen meghatározva, hogy mennyit lehet költeni például élelmiszerre, fűtésre.
Együtt sikerülhet
Magyarországon évek óta tervezik a magáncsőd megvalósítását. Az MSZP 2010-ben törvényjavaslatot is készített, minap a KDNP jelentette be, hogy pártjuk kidolgozta és átadta az igazságügyi tárcának a családi csődvédelemről szóló javaslatot, s kisvártatva a Magyar Nemzeti Bank is ismertette álláspontját, mely szerint mind a hitelezők, mind az adósok számára kedvező lenne egy jól működő családi csődeljárás intézményének bevezetése. Az elképzelés részletei egyelőre nem ismeretesek, de felélénkült a magáncsődről, családi csődvédelemről folyó beszéd.
Az új intézmény a néhány millió forintos tartozással küszködőknek jelenthet segítséget, akiknek nincs akkora vagyonuk és jövedelmük, amely a tartozást fedezné. Ha valaki huzamosan együttműködik, nem titkolja el a jövedelmét, nem költ luxuscikkekre, annak az adóssága egy részét elengedik. Miután a hitelezők sokszor 30-40 százalékos értéken eladják jelenleg is a behajthatatlan hiteleket, feltételezhető, hogy az elengedett rész akár a tartozás 60-70 százaléka is lehet majd.
(Nádasi Tibor)

Egy képes hír-ami komoly!

hír

Moldova nem csatlakozik az Európai Unióhoz

Nem igazak azok az állítások, miszerint Moldova a következő két-három évben az Európai Unió tagállamává válhat, a tagságról tartott szavazás pedig értelmetlen lenne - ezt nyilatkozta Marian Lupu, a moldovai Demokrata Párt elnöke.
Moldovában november 13-án zajlottak le az országgyűlési választások, ahol a legtöbb mandátumot a Szocialista Párt (25) kapta, azt követően pedig a Liberális Demokrata Párt (23). Őket követte a Kommunista Párt, ami 21 helyet szerzett a parlamentben, valamint a Demokrata Párt (19) és Liberális Párt (13).
Hídfő.net.ru | Moldova parlament
A szocialisták és a kommunisták Moldova eurázsiai integrációját támogatják és az Oroszországgal ápolt kapcsolatok szorosabbra fűzését. A másik három párt - beleértve a Demokrata Pártot is - az EU-csatlakozást képviseli.
A nyilatkozat tehát azt jelenti, hogy az EU-barát pártok erős jelenléte ellenére sem valószínű, hogy az ország ténylegesen csatlakozna az Európai Unióhoz. Lupu elmondása szerint egy ilyen javaslatot értelmetlen lenne szavazásra bocsátani, mivel elutasítanák, nem lenne meg a többség az elfogadásához. A pártvezető szerint ennek tudatában az EU-párti politikusok nyilatkozatait sem lehet megbízhatónak tekinteni, mert az EU-csatlakozás megszavazásához nincs többségük a parlamentben.
Pénteken a LDP és a DP bejelentette, hogy létrehoznak egy szövetséget "Az európai Moldováért" néven, amihez a tervek szerint a liberálisok is csatlakoznak. Mindeddig azonban ez nem történt meg, mert a kormánypozíciók elosztását két hónappal a választásokat követően még nem sikerült letárgyalni.
A választásokat megelőzően, október 20-án Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy abban az esetben, ha a nyugati szövetségi rendszer kiterjeszti magát Moldovára, Oroszország el fogja ismerni független országnak a Dnyeszter Menti Köztársaságot. A területen jelenleg is több ezer orosz katona állomásozik békefenntartóként. A nyugati országok készülnek erre a forgatókönyvre, Ukrajna nemrég mozgósította a Nemzeti Gárdát a Dnyeszter Menti Köztársaság mentén, amit a világpolitikában mindeddig Moldova részeként ismertek el. A Szovjetunió összeomlását követően a Dnyeszter Menti Köztársaság azzal a feltétellel maradt Moldova része, hogy az ország külpolitikailag semleges marad. A feltétel megszűnése esetén a Dnyeszter-melléknek jogi alapja van a függetlenedésre, Oroszország pedig a nemzetközi joggal összhangban elismerheti az ország függetlenségét.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/27/moldova-nem-csatlakozik-az-europai-uniohoz

Oroszország és Újoroszország “terroristává” nyilvánítva!

Ma délelőtti RENDKÍVÜLI ülésén Maradék-Ukrajna “népképviselői”-a hatalmas legitimitással bíró Verhovna Rada Nyugat által kibérelt és jól apanázsolt nacionalista és neonáci-cionfasiszta “képviselők”-fölállva, tapsolva-tombolva köszöntötték legújabb művüket: AGRESSZORRÁ NYILVÁNÍTOTTÁK OROSZORSZÁGOT!
rada
Ma amúgy nem ülésezett volna az udvaroncsereglet, de hát így hozta az élet! Nyilatkozatot kellett elfogadni “oroszagresszióilag”! Habként a tortára még odabiggyesztették a Donyecki Népköztársaságot és a Luhanszki Népköztársaságot mint terrorállamokat.
Nagyívű művükben pedig a világ közvéleményét, és a vezető szerveződéseket szólítják fel határozatuk támogatására, és hasonló szellemű elitélő nyilatkozatok megtételére.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/27/oroszorszag-es-ujoroszorszag-terroristava-nyilvanitva/

Vitanapot tartanak a bevándorlásról

Parlamenti vitanapot kezdeményez a Fidesz a menekültkérdés és bevándorlás kapcsán - Rogán Antal, a párt frakcióvezetője az M1 műsorában elmondta, hogy a vitanapon minden párt világossá kell tegye véleményét ez ügyben. A frakcióvezető elképzelhetőnek tartja azt is, hogy "bizonyos körben erről az embereket is megkérdezik", ami egyfajta utalásnak tekinthető egy esetleges népszavazásra.
Ha egy a témában tartott referendum megerősíti, hogy a lakosság támogatja a bevándorlás korlátozását, abban az esetben el kell gondolkozni a határok lezárásáról a schengeni övezet felé is. A spanyol belügyminiszter bevallása szerint már több száz terrorista érkezett Szíriából Európába. Emellett a franciaországi terrortámadás is rámutat, hogy a terroristák már Európában vannak, és bármelyik pillanatban történhetnek újabb terrorcselekmények. A mi helyzetünket pedig nagyban megnehezíti, hogy aki már átjutott a schengeni határokon, az szabadon mozog az Európai Unió területén. Ebből a szempontból Magyarország számára nem csak a déli bevándorlók hulláma jelenti a biztonsági kockázatot - az Európai Unió nyugati tagállamaiba hivatalosan elismert adatok szerint is több száz ember tért vissza, akik korábban valamelyik közel-keleti országban harcoltak. A Szerbia felől érkező menekültek áradata sok esetben egyszerű civileket jelent, ellenben az Európai Unióból több száz olyan személy érkezhet, akik korábban valamelyik konfliktus-zónában harcoltak, vagyis potenciális terroristák.
A két határvonalat mérlegre téve egyértelmű, hogy az Európai Unióból esetleg érkező személyek jelentik a nagyobb fenyegetést. Esetleg, mert egyáltalán nem valószínű, hogy a Franciaországba vagy Spanyolországba "hazatérő" terroristák később Magyarországon jelennének meg. Ha mégis, arról viszont nem fogunk tudni, csak utólagosan, ha már megtörtént a tragédia. Határellenőrzés nélkül ugyanis az egyik pillanatban még Párizsban vannak, majd órákkal később Budapesten. A franciaországi eset pedig rámutatott, hogy a titkosszolgálatok képtelenek megakadályozni egy esetleges terrortámadást, nem tudják megvédeni az állampolgárokat. A schengeni övezet felé a határok lezárásával azonban ki lehet küszöbölni ezt a kockázatot.
Hídfő.net.ru | TerrorunióTerrorizmus, határok nélkül. Meddig még?
Hazánknak biztonságpolitikai szempontból most kiemelkedően fontos, hogy a pártok a bevándorló-kérdést ne országos szinten véleményezzék, hanem európai viszonylatban. Ha országos szinten tekintünk a bevándorlás helyzetére, háború sújtotta országokból érkező civileket látunk, akiknek eltérő társadalmi értékrendje gondot okozhat, de nem jelenthető ki, hogy terroristák lennének. Aki a háború idején a török határon át Szíriába utazott, közülük több száz személyről tudják a hatóságok, hogy a kormány ellen fegyveres harcot folytató csoportokban működött és valós harctéri tapasztalattal rendelkezik. Ezek a terroristák pedig azokból az országokból érkeznek, ami felé nincs határellenőrzés.
A bevándorlás valós korlátozása jelen helyzetben elsősorban azt jelentené, hogy le kell zárni a határokat az Európai Unió tagállamai felé, hogy a bizonyíthatóan terroristák ne mozoghassanak szabadon Madridból, Párizsból, vagy Bécsből Budapestre. Nem az Európai Unió állampolgárait kell kizárni, bőven elég, ha beutazási tilalmat vetünk ki minden olyan uniós állampolgárra, akiről tudható, hogy korábban a konfliktuszónában fegyveres szervezetekben harcolt, a nyugati hatóságok azonban valamilyen érthetetlen okból mindeddig nem tartóztatták le őket. Ha ez a biztonsági kockázat megoldódott, akkor lehet vitatkozni arról, hogy milyen politika legyen érvényben a menekültként érkező civilekkel kapcsolatban.
Ezen felül az sem egy utolsó szempont, hogy a kormány keleti nyitás politikája további biztonsági kockázatokat hozott létre. Az Ukrajnával közös határon van határellenőrzés, így kitudódott, hogy amerikai zsoldosok átlépték az ukrán-magyar határt. Az Európai Unió felől azonban annyi amerikai zsoldos érkezik, amennyi csak szükséges a "demokráciaépítéshez". Határ híján senki sehol nem ellenőrzi őket. 67 ezer amerikai katonát érintett az USA európai parancsnoksága által kiadott utasítás, miszerint szolgálaton kívül nem hordhatják az egyenruhát. Tehát a bevándorlás kérdése igen aktuális téma, éppen csak más szempontból, mint a politikai fősodor azt gondolja.
Belpolitikai viszonylatban viszont a bevándorlás kérdésének felemlegetése a kormánypártnak kedvez. A Fidesz megerősítheti a centrumban uralkodó pozícióját, miközben mindkét "szélsőséget" a periféria felé taszítja. A bevándorlás kapcsán egy populista, ám drasztikus lépéseket nem tartalmazó megközelítéssel a Fidesz a perifériára szorítja a baloldali ellenzéket, ami a bevándorlás korlátozásában egyáltalán nem érdekelt. Eközben pajzsként maga előtt tolja a jobboldali ellenzéket, ami kénytelen megfelelni saját szavazói radikálisabb elvárásainak, így a kormánypárt számára alkalmas eszközzé válik arra, hogy Brüsszel felé felmutatható legyen: a Fidesz bevándorlással kapcsolatos álláspontja egyáltalán nem radikális, hiszen van a Fidesztől jobbra egy másik, radikálisabb alternatíva.
A bevándorlás kérdése tehát jelenleg egy kettős hasznosítású politikai fegyver: a kormánypárt ezzel bebiztosítja saját pozícióját a politikai fősodorban, miközben a schengeni határok lezárása is bekerülhet a közéleti vitába. Utóbbira hamarosan szükség lesz, és a nemzetközi piacokon némileg kisebb gazdasági vihart kavar, ha Magyarország EU-határainak lezárása egyelőre nem az Európai Unióból kilépés, hanem a terroristakérdés miatt következne be.


http://www.hidfo.net.ru/2015/01/27/vitanapot-tartanak-bevandorlasrol

Fidel Castro nem bízik az Egyesült Államokban

Fidel Castronak legutóbb pár hete keltették halálhírét, de az idén 88 éves Commandante most megszólalt a kubai-amerikai békülés kapcsán. Egy levélben azt írta: nem bízik az Egyesült Államokban, de attól még nem mondott le a konfliktusok békés rendezéséről. Összességében úgy gondolja, hogy öccse helyes lépést tett, mikor a közeledés mellett döntött.

Nem rég ismét felröppentek Fidel Castro korábbi kubai elnök halálhíréről, de a politikus erre rácáfolt, mikor véleményt mondott az amerikai-kubai közeledésről.
A 88 éves Castro egy diákszervezetnek írt levelében azt írta: „Nem bízom az Egyesült Államok politikájában, egyetlen szót sem váltottam velük (a washingtoni vezetőkkel), de ez egyáltalán nem jelenti a konfliktusok és fenyegetések békés rendezéséről való lemondást”

A békülésről azt is leszögezte: öccse, Raúl Castro helyes lépést tett, és erre a parlamenttől és a kommunista párttól is volt felhatalmazása.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/27/fidel-castro-nem-bizik-az-egyesult-allamokban/

Putyin: az ukrán hadsereg a NATO idegenlégiója

Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn azt mondta, az ukrán hadsereget elrettentő eszközként használja a NATO Oroszország ellen. "Lényegében ez nem egy hadsereg többé, hanem egy idegenlégió, egy a NATO által irányított idegenlégió, ami nem Ukrajna nemzeti érdekeinek szolgálatában áll." Putyin ezt szentpétervári egyetemi hallgatók előtt jelentette ki. "Más célokat szolgálnak, melyek Oroszország elrettentésének geopolitikai törekvésével vannak kapcsolatban, mindez azonban ellentétes az ukrán nép érdekeivel."
Hídfő.net.ru | Vlagyimir Putyin
Putyin megállapításait az amerikai vezetők nem is igyekeznek cáfolni, nemrég épp az amerikai pénzügyminiszter adott alapot arra vonatkozóan, hogy nem csak gazdasági és politikai, hanem más típusú eszközökkel is dolgoznak Oroszország ellen. Az ukrán válság kommentálásaként Jack Lew hétfőn kijelentette, hogy Washingtonnak "további eszközei" is vannak, hogy nyomást fejtsen ki Moszkvára. "Úgy gondolom, láthattuk, hogy a szankciók valós sokkot okoztak a gazdaságban. Vannak további eszközeink is. Nem fogom számba venni, hogy milyen eszközök ezek, de vannak további eszközeink." Az amerikai pénzügyminiszter egy brüsszeli konferencián mondta ezt.
Az orosz elnök szerint Kijev eközben nem mutat hajlandóságot arra, hogy békés megoldást találjon a válságra, és arra használta a tűzszünetet, hogy újra összevonja csapatait. "Sajnálatos módon Kijev visszautasította a békés, politikai eszközökkel történő rendezést."
A kormány eközben "vészhelyzetnek" nyilvánította a Donyeck és Luganszk régiókban történteket, és megemelte a készültség szintjét országszerte. Az utóbbi hetekben Kijev újrakezdte a háborút, és az újabb offenzívákban tovább nőtt a civil áldozatok száma. Január 13-ára a Donyeck régióban 13 civil halt meg, nyolc donyecki lakos az ukrán hadsereg rakétatámadásában vesztette életét, miközben a buszra várva álltak a megállóban. Mariupolt január 24-én vették tűz alá, a tüzérségi támadásoknak több mint 30 civil halálos áldozata volt, és megközelítően 100 sérültről tudni. Ugyanakkor a nyugati sajtó szerint a felkelők felelősek a halálesetekért.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/27/putyin-az-ukran-hadsereg-nato-idegenlegioja

Maradék-Ukrajna egy lépésre a katonai közigazgatás bevezetésétől!

Maradék-Ukrajna szerte mozgolódik az alattvaló nép a kijevi udvar mozgósítási akciói miatt.
Volinyban több helyen blokád alá vették a katonai kiegészítő parancsnokságok irodáit, és “táskavizeteket” tartanak. Kézbesítendő behívókat keresnek diplomatabőröndtől a ridikülig mindenben. Ha ilyesmire lelnek-azonnal elégetik a tetthelyen. Információink szerint a mai naptól már fegyveres katonai vagy rendőri biztosítás “fedezi” a behívók kézbesítését.
A Volíny-régióból származó értesüléseink szerint a belorusz határtól már húsz kilométerre megerősített közúti ellenőrző pontokat állított fel a rendőrség. A DAI már nem csak a sofőrök okmányait ellenőrzi, hanem az utasokét is. A “szemmel láthatóan hadrafogható korú férfiutasok” alapos okmány és “egyéb” ellenőrzéseken esnek át. A belorusz határszakasz őrzését is alaposan megerősítették.
Egyelőre meg nem erősített hasonló tartalmú híreink vannak Kárpátaljáró is. Ungvártól a moldvai határig valami hasonló a helyzet.
A kijevi udvar kétségbeesésében-hogy NATO-tag nem lesz a héten, pénzt-paripát-fegyvert kunyerál a latorszövetségtől, és Jacenyjuk ismét pénzügyi segítségért könyörög az IMF-EU duónál. Szépen ürül a volt szocialista országok arzenálja, ami az egykori szovjet fegyverzetet illeti. A maradék haditechnika özönlik Maradék-Ukrajna területére, és irány a donbasszi kohászati előkészítő.
Ma reggelre-mint kiderült-a tegnap meghirdetett “vészhelyzet” nem csupán Donbassz területére lesz hatással! (Sőt! Arra lesz a legkevésbé hatással!)
Maradék-Ukrajna egy lépésre van a katonai közigazgatás bevezetésétől, és félúton a szakadék alja felé-szabadesésben! Márpedig ez nem jelent semmi jót a kijevi udvar alattvalóinak a számára!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/27/maradek-ukrajna-egy-lepesre-a-katonai-kozigazgatas-bevezetesetol/

Megsemmisítjük a görög oligarchiát - interjú magyarul a Sziriza kormány pénzügyminiszter-jelöltjével

Donbasszban lassan “lefő a kávé”

Újoroszország frontjain a kijevi junta latorerői az összeomlás szélén állnak. Mára virradóan  Donbassz jónéhány pontján kritikussá vált a kritikán aluli kiképzettséggel és harci morállal bíró latorhad helyzete.
mét
(Красный партизан)Krasznyij Partizán térségében hat tankjukat és egy BMP-jüket olvasztotta le a milicia egy kora estétől majdnem hajnalig tartó “csetepatéban”. A latoregyed-veszteség nem ismert, de általában 1:6 szokott lenni, páncélosokhoz viszonyítva.
Ugyancsak hasonló mértékű csapásban volt részük ma reggelre a valcmanistáknak a (Мироновкa)Mironovka– (Веселогоровка)Veszelogorovka térségben. Az itteni népköztársasági attakban négy latortank, és két önjáró löveg pusztult el, és egyelőre meghatározatlan számú lator harapott fűbe.
koty
Gyjebalcsevo irányából az éjjel (Троицкоe)Troickojét tovább ostromolják a népfelkelők.
(Счастье)Szcsasztyje teljes mértékben ki lett takarítva az ukrowerhmacht-bandáktól.
(Докучаевск)Dokucsajevket állandó “műsorra” vette a valcmanista latortüzérség. Egész éjjel bombázták a várost.
ostr
(Еленовкa)Jelenovkánál a martalócok ellentámadással próbélkoztak valamivel éjfél után. Rövid ideig tartó próbálkozás volt-nagy veszteségekkel. Jelenovkánál az éjjel négy milicista elesett.
(Пески)Peszkiben már abszolút a népköztársaságiak az “urak”!

Eddig még hivatalosan meg nem erősített hírek szerint Nyikisinonál ma reggelre “lefőtt a kávé” a katlanban.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/27/donbasszban-lassan-lefo-a-kave/

Az Avgyejevkánál tegnap összevont valcmanista tankerősítés hiábavaló kisérletnek bizonyult. Ma délelőtt a népköztársaságiak “Grad”-tüzérsége nem is álmodhatott volna pompázatosabb célpontot, mint az avgyejevkai tanktoporzékolás. Az összes előkészülettel együtt nem kerülhetett a népfelkelőknek fél óránál több időbe, és a tegnap este érkezett latorerő havárialistára kerülhetett. No meg a kijevi zsoldlista is alaposan megkurtulhatott.
(Ласточнико)Lasztocsnyikonál délelőtt tíz körül csapott le a milicia egy valcmanista blokkposztra, és a környékén lévő-a jelentés szerint “disznóólhoz hasonlító neonáci táborra”! Nyalókakirály zsoldfolyósító kincstárnoka itt is komoly összegű megtakarítás miatt dörzsölheti markát. Legalább egy sor betelne a dnyepropetrovszki haditemetőben-ha lenne aki odafuvarozná a latortetemeket. De hát a néhány megmaradt martalóc nincs olyan állapotban, bombatölcsér meg van elegendő helyben is.
(Озеряновка)Ozerjanovkából CSAK huszonnégy lator nem tudott elinalni a népfelkelők érkeztekor. Bár már nekik nem volt sürgető az idő múlása. A többiek időben még időben elszeleltek. Mindent hátrahagyva.

(Майорск)Majorszk latorjaira ebédidőben csapott le a milicia. Akárcsak (Павлоград)Pavlográdnál. Ez utóbbi helyen kilenc latortankból vált alig fél óra alatt kohászati adalékanyag.
(Попаснaя)Popasznaja elvesztésébe nem nagyon akarnak belenyugodni a valcmanisták. Erősítés érkezett a pribékek számára, és megpróbálkoznak utcai harcokban visszakaparintani a várost. Jelenleg is dúlnak a harcok. Nagyon úgy néz ki, hogy Popasznajánál nagyon sok zsoldosnév fog törlődni a zsoldlistáról.
Gorlovkánál is nagyon erőlködnek a kijev által felbérelt martalócok. Ám minden igyekezetük hiábalónak bizonyult. A veszteségeik óriásiak.
(Дзержинск)Dzserzsinszkben nagyon sok valcmanistát már csak a jobbszektoros különítmények tudnak visszatartani a gyors távozástól. Már szabad szemmel látható, hogy a város alá újabb és újabb népfelkelő erők érkeznek, és az eddigi valcmanista erőfölény kiegyenlítődni látszik. Ez pedig több martalócban is a mehetnék vágyát táplálja.
A gyjebalcsevoi kazán pedig rotyog, mint a kénköves pokol.
Новолуганск Мироновкa(Mironovka), (Лозовa)Lozova, (Новогригорeвкa)Novogrigorjevka, (Красный Пахар)Krasznyij Pahar, (Троицоe)Troickoje, (Санжаровкa)Szandzsarovka, (Каютино)Kajutino és (Доломитноe)Dolomitnoje környékén minden martalócfészek csapást-csapásra szenved. A népköztársaságiak csapkodják őket.
Katlankép
Gyjebalcsevo kapcsán egyébként a kijevi lakájmédia mély hallgatásba burkolózik. Hang nincs arról, hogy ott egyáltalán harcok lennének. Maradék-Ukrajna alattvalóinak fogalmuk sincs arról, hogy ott az ilovajszkinál nagyobb katasztrófa készül.
Utánpótlás-berakodás Csehországban! Irány Maradék-Ukrajna, irány a donbasszi “kohászati alapanyagellátó”!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/27/donbassz-minden-keszen-all-ilovajszk-ii-hoz/




Donbassz középnyugati és északi térségeiben szakadatlanul dúlnak a harcok. A déli összefoglalóhoz képest a helyzet annyit változott, hogy Donyeck ismét a valcmanista latortüzérség figyelmének középpontjába került. A város külső kerületeit érte tüzérségi támadás kora délután. Kijev, Kujbisev, Petrovszkij és Kirov kerületek szenvedték meg leginkább a belövéseket, amelyek mindenféle tüzérségi csőből érték őket. A repülőteret azt reggel óta több alkalommal is gránátozták Avgyejevka és Opitnoje térségéből.

don6
Gorlovka már valóban kezd Sztálingrádhoz hasonlítani. Ma is szünet nélkül hullottak a latorlövedékek a városra. Leginkább a Besszarábia lakótelep, és az északi oldal kapta az “Uragan”-rakéták többségét. Csodával határos, hogy “CSAK” kilenc helyi civil halt bele a tüzérségi terrorba.
(Крымское)Krimszkojét “hermetikusan” körülzárta a milicia.
A gyebalcsevoi katlan légterét már a varjak is elkerülik, mert félnek, hogy valami rakétába vagy gránátba ütköznek.
A Bahmutka “autópálya” mentén reggel óta hullanak a gránátok.
Az alábbi videon az “Azov” latorzászlóalj hírszerző alegységének parancsnoka elmondja a 24-i mariupoli támadás lényegét. Beszámolója szerint a célterületen már nem tartózkodtak katonai személyek, csak civilek, amikor elkezdték lőni a kerületet,ahol zömmel oroszbarát és orosz nemzetiségű civilek tartózkodtak. A cél Mariupol lakosságának a megfélemlítése, a népfelkelők elleni hangulatkeltés, és a kicsikarandó ENSZ-határozat (DNR-LNR terrorállamokká nyilvánítása) támogatásának a “megalapozása”.

(Артемовск)Artyemovszkból elindult rohamtempóban az éjszaka vasúton érkezett juntaerősítés a frontvonal felé. 10db. tankot, 15 db. gyalogsági páncélozott szállítójárművet, és három önjáró löveget jelentett a milicia felderítése.
(Новгородкa)Novgorodkába jobbszektoros hiénahorda érkezett. A helyi 63. számú iskolába fészkelték be magukat.
Avgyejevkánál és (Водяное)Vodjanojenál ráadásul kora délután páncélostámadással kísérleteztek a martalócok, de három tankjuk és négy darab BMD-jük odaveszett hordaegyedestől. Ekkor felhagytak a kísérletezéssel.
270
Krasznyij Paharnál és Novoluhanszknál három volt valcmanista alakulat-új parancsnoki állománnyal-igen vitézül verekednek Újoroszország oldalán. Ráadásul fűti őket a bosszúvágy a jobbszektoros ordasbandák ellen!
https://balrad.wordpress.com/2015/01/27/donbassz-ma-15/