2016. augusztus 16., kedd

Erdogan szerint az EU újra bevezetné a halálbüntetést

Recep Tayyip Erdogan török államfő azt mondta, Európa újra bevezetné a halálbüntetést, ha olyan terrortámadásokkal kellene szembenézzen, mint amik Törökországban történnek.
A török államfő júliusban, a bukott puccskísérletet követően jelentette be, hogy “ha az emberek azt akarják”, Törökország visszaállítja a halálbüntetést. Elmondása szerint az ország lakosságának 57%-a támogatná ezt az intézkedést. Az Európai Unió vezetői akkor figyelmeztették Törökországot, hogy a halálbüntetés visszaállítása a török EU-csatlakozás leállításához vezethet.
Törökország 2004-ben törölte el a halálbüntetés intézményét, hogy ezáltal megfeleljen az uniós csatlakozás elvárásainak. A puccsot követően azonban török vezetők már nyíltan beszéltek arról, hogy a halálbüntetés eltörlése 12 év alatt nem hozta közelebb az uniós tagságot, emiatt akár vissza is állíthatnák.
Törökországban az elmúlt egy év folyamán számos terrortámadás történt, melyeket részben az Iszlám Állam, részben a Kurdisztáni Munkáspárt szeparatista szervezet követett el. Erdogan szerint, ha az Európai Unió ehhez hasonló terrortámadásokkal kellene szembesüljön, azonnal bevezetné a halálbüntetést, és kijárási tilalmat rendelne el.


http://www.hidfo.ru/2016/08/erdogan-szerint-az-eu-ujra-bevezetne-a-halalbuntetest/

Oroszország iráni bázisról mér légicsapásokat a terroristák állásaira

Az orosz védelmi minisztérium kedden megerősítette, hogy Tu-22M3 bombázókat küldött Iránba, és ezeket a gépeket már használták az Iszlám Állam elleni légicsapásokra.
Kedden a Föderációs Tanács Védelmi és Biztonsági Bizottságának tagja kijelentette, hogy az orosz légierő az iráni Hamadan légibázist használja a Szíriában zajló terrorellenes művelethez. Viktor Ozerov a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ezáltal minimalizálják a terrorszervezet elleni harc kockázatait. Amennyiben csak egy szíriai bázist használnának a terrorellenes művelet során, ez bizonyos fokú kockázatokat hordozna, hiszen fennáll annak a lehetősége – ha alacsony valószínűséggel is -, hogy a terrorszervezet hirtelen nagy számú mobil légvédelmi eszközhöz jut. Ozerov szerint ennek minimális a valószínűsége, ennek ellenére az iráni bázis használatával igyekeznek több támaszra állítani a szíriai terrorellenes műveletet.
A nyilatkozat során egyúttal kitért arra, hogy a létesítmény használatát garantáló megállapodás az Irán és Oroszország közti kapcsolatok újbóli elmélyülését is hivatott hangsúlyozni. A Tu-22M3 hosszú távú stratégiai bombázó alkalmas nukleáris fegyverek hordozására. Hatótávolsága mintegy 5100 kilométer.
Ezek a gépek korábban az orosz légtérből indulva hajtottak végre légicsapásokat a terrorszervezet állásai ellen, ma már azonban Iránból teszik ugyanezt.


http://www.hidfo.ru/2016/08/oroszorszag-irani-bazisrol-mer-legicsapasokat-a-terroristak-allasaira/

Száz határőrt küld a Frontex Bulgáriába

Frontex Olaszország hidfo.ru
A Frontex uniós határügynökség száz embert küld Bulgáriába, hogy ott segítsenek a hatóságoknak a határok ellenőrzésében, az illegális határátlépések megakadályozásában.
Kedden a BNR Horizont hírportál arról számolt be, hogy 15 embert küldtek a határátkelőhelyekhez, a többiek pedig a török és szerb határszakaszokon járőröznek.
A lépés szimbolikus értékű; Bulgária és Törökország közös határa 259 kilométer hosszú, Szerbiával közös határa pedig 318 kilométer, így minden hat-hét kilométerre jut egy uniós határőr – nem beszélve a tengeri határszakasz védelméről, ahonnan szintén érkeznek migránsok.
Július 22-én Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök azt mondta, az ország egy újabb nagy migrációs hullámra kell készüljön, mert Törökország irányából egyre nagyobb számú illegális bevándorló próbál átszökni a határon. A határértések számának növekedésére Bulgária kormányának az volt a válasza, hogy döntést hozott egy kerítés építéséről a Törökországgal közös határszakaszra, melyre több mint 3 millió eurót különített el.


http://www.hidfo.ru/2016/08/szaz-hatarort-kuld-a-frontex-bulgariaba/