Maria Leptin, az Európai Kutatási Tanács elnöke arról beszélt a WEF-összejövetelen, hogy hogyan lehetne úgy beoltani az embereket, hogy ne kelljen holmi tudományos (vagy éppen tudománytalan) dolgokról beszélni.

“Talán érdekes, hogy azok közül az országok közül, melyeknek egy magas átoltottsági arányt sikerült elérni, két ország egyáltalán nem azzal indokolta ezt, hogy ők a polgárokkal megértették a tudományt.

Az egyik Bhután, ahol nagyon sikeres kampányt csináltak és figyelembe vették a polgárok igényeit, bevonták őket, megkérdezték őket. Informálták a vallási intézményt, sőt még a helyes időpont és dátum megtalálásába is bevonták. És egy fantasztikus tudósítást kaptak. De nem volt tudományosan elmagyarázva.

Példa, amit ismerek, Portugália, ahol a kampány egy nyugalmazott tábornokra lett bízva. És a tábornok úgy kezelte az országot, mint a csapatát és összedobolta a csapatot. Háborút hirdetett, melyet az ország hazafias szenvedéllyel együtt akart megvívni. És vezettek, azt hiszem, ők voltak Európában a legjobbak, ha nem az egész világon.

Tehát semmi tudomány! Ezt meg kell jegyeznünk!”


Jaja, emlékszem még, amikor itt Németországban és otthon Magyarországon is az a narratíva ment, hogy háborúban állunk a vírussal. Meg amikor az egyház Isten ajándékának nevezte a géninjekciót.

Manipuláció… Prof. Mattias Desmet pszichológus azt mondaná, hogy ez nem más, mint tömegképzés. Az emberek tömeggé, mégpedig tényekre rezisztens tömeggé formálása egy adott ideológia mentén. A tudomány nélkül… az emberi gondolkodás kikapcsolásával.


Biró Éva