2015. június 3., szerda

A nagy hazaszállítási lázban kiderülhet, hogy van-e (elég) arany a Fed széfjeiben

gold-repatriation
2015-ben Németország összesen 120 tonna aranyat szállított haza Franciaországból és a Fed-től

Az aranyfelhalmozás üteme igencsak felgyorsult az utóbbi időben, miközben egyre több ország és amerikai tagállam akarja hazaszállítani az Egyesült Államokban, illetve a Fednél tárolt aranyát.
A székfoglaló tehát elkezdődött, a kérdés csupán az, hogy ki marad hoppon a végén.
Texas állam a legújabb a jelentkező, a tét pedig 1 milliárd dollár.
A marháiról, a cowboy-okról és olajkutairól ismert amerikai állam egy merőben más termék által került a címoldalakra a napokban.
Ez a termék az arany.
Az egyik helyi képviselő ugyanis azzal a javaslattal állt elő, hogy hozzanak létre egy saját aranytrezort, ahol a University of Texas Investment and Mining Co. jelenleg New Yorkban tárolt 1 milliárd dolláros aranykészletét tárolhatnák.
Texas példája persze eltörpül más nemzetállamok hazaszállítási kísérletei mellett, mégis jól szemlélteti a tendenciát, vagyis azt, hogy egyre többen veszítik el bizalmukat a fiat valutákban és az azokat gyártó hatalmakban és új, szó szerint szilárdabb megtakarítások felé kacsintgatnak.
A kínai valuta készen áll a globális tartalékvaluta státuszra, ami hihetetlen következményekkel járhat az egykor hatalmas petrodollár számára, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Kína soha nem látott mértékben halmozza aranykészleteit.
Elméletben rövid időn belül egyenlő szinten lehetnek e téren az Egyesült Államokkal, már amennyiben hinni lehet a papíron nyilvántartott adatoknak, értve ezt mindkét országra.
A központi bankok aranyat vesznek… ami nagyon kivételes jelenség… a mi életünk során még nem fordult elő… mindig eladtak, most pedig vesznek… Azt hiszem, hogy a pénzvilág átállása érkezik…
Azt hiszem, hogy az amerikai kormány szándékosan hagyja, hogy Kína aranyat halmozzon fel… Úgy gondolom, hogy Kínának az Egyesült Államokkal megegyező mennyiségű aranyat kell felhalmoznia a reset előtt. Úgy látom, hogy  a színfalak mögött valamilyen megállapodás van születőben a központi bankok között és ezért látjuk azt, hogy a kormányok aranyat vesznek. (forrás)
Azzal a kivétellel, hogy a többség szerint a szóban forgó arany nem létezik. A nyomai felbukkannak néha itt-ott, némi rálátást adva arra, hogy hol lehet, vagy hová tűnhetett, de ez nem változtat azon a feltételezésen, hogy a Fed New York-i széfjei, ha nem is üresek, de sokak szerint lényegesen kevesebb aranyat tartalmaznak, mint amennyit papíron ott tárolnak. Ahhoz tehát, hogy a Fed visszaszolgáltassa Texas vagy bármelyik gyanakvó és aranyat hazaszállítani kívánó nemzetállam aranyát, először be kell szerezze azt.
Egyes szakértők szerint az ország sokkal több arannyal rendelkezik, mint amennyit az utoljára 2009-ben frissített hivatalos adatokból sejteni lehet. Mi történik majd, ha az adatokat nyilvánosságra hozzák?
Valószínűleg ez a bizonytalanság is hozzájárul ahhoz, hogy mindenki megpróbálja hazaszállítani az aranyát, amíg még lehet, hogy legyen mit letennie az asztalra az új globális valuta indulásakor.
Bár történelmi horderejű lépésekről van szó, a közvélemény általában vagy nem értesül róluk, vagy nem tulajdonít különösebb jelentőséget nekik.
Németország, Svájc, Hollandia és számos dél-amerikai és közel-keleti ország követeli aranytartaléka hazaszállítását. Vajon ki marad üres kézzel a végén? Kik lesznek kénytelenek arany helyett elfogadni a számukra felajánlott tartalékvalutát, például SDR-ok formájában, a hatalom által meghatározott értéken?
Németország például egyre erélyesebben követeli, hogy a Francia Nemzeti Bank a nála tárolt teljes mennyiséget, azaz 374 tonna aranyat szállítson vissza, a New York-i Fed-től pedig 300 tonnát kérnek vissza az (elvileg) ott tárolt 1500 tonnából.
Schacht, Benjamin Strong, a New York Fed akkori elnöke, Montague Norman és Charles Rist, a Francia Nemzeti  Bank elnöke a New York Fed előtt 1927-ben
Schacht, Benjamin Strong, a New York Fed akkori elnöke, Montague Norman és Charles Rist, a Francia Nemzeti Bank elnöke a New York Fed előtt 1927-ben
Hol van Németország aranya című, igen alapos és érdekfeszítő cikkében Vernon Silver leírja, hogy amikor Németország központi bankjának elnöke, Hjalmar Schacht a 20-as években meglátogatta a New York Fed hivatalát, hogy szemrevételezze országa aranykészletét (akkoriban ez még lehetséges volt), a Fed munkatársai hosszú várakoztatás után a következő üzenettel tértek vissza hozzá és a vele együtt várakozó Benjamin Stronghoz, aki a Fed elnöke volt akkoriban:
Mr. Strong, nem találjuk a Reichsbank aranyát.
Schacht nagylelkűen közölte velük, hogy „Semmi gond. Én hiszek Önöknek, amikor azt mondják, hogy az arany megvan, és ha esetleg nem is találják, az Önök személye garancia, hogy szükség esetén pótolják.”
A németek türelme azóta elfogyott. Amikor 2013-ban Németország, több évig tartó tárgyalások után, a tervezett 300 tonnából 5 tonnát végre hazahozhatott aranykészletéből, az aranyrudak egy részét újra kellett önteni, tehát az eredeti jelölések, amelyek segítségével azonosítani lehetett volna, hogy valóban az eredeti német aranyat küldik-e haza, megsemmisültek. A hivatalos magyarázat szerint erre azért volt szükség, mert az eredeti rudak nem feleltek meg a londoni szabványnak (London good delivery). Ennek a magyarázatnak már csak azért sincs értelme, mert a Fed elvileg 120 000 aranyrúd közül válogathatott (ennyi német aranyat tárolnak), tehát miért választott olyan rudakat is a Németországba való hazaszállításhoz, amik nem feleltek meg a hivatalos szabványnak? (Blomberg)
Sokan úgy gondolják, hogy a Fed azért húzza az időt, hogy beszerezze a hiányzó aranyat.
A CNBC cikke szerint egyes központi bankok spekulánsoknak és aranybánya tulajdonosoknak adják hitelbe a náluk tárolt aranyat, akik ebből finanszírozzák a bányáikat, tulajdonképpen kockázatmentesen, hiszen a kölcsönvett aranyat az újonnan kibányászott aranyból is vissza tudják fizetni, függetlenül attól, hogy mi történik közben az arany árfolyamával. Ez igen nyereséges vállalkozás a központi bankok számára, hiszen az arany különben csak tétlenül porosodna széfjeikben.
A CNBC azért hozzátette, hogy tudomásuk szerint a Bundesbank és a Fed nem folytat ilyen üzleteket. ( :D )
A nagyágyuk persze mindig először távoznak a játékból. Amennyiben további országok csatlakoznak a hazaszállítási lázhoz előbb utóbb mások is gyanút fognak.
Vajon így hal meg a dollár?
Forrás: shtfplan.com

Az Egyesült Államok Magyarország légterét is “megvédené”

Egy csehországi sajtóorgánum értesülései szerint az amerikai légierő fogja “biztosítani” Magyarország légterét, a terrorizmus elleni harcra és az “orosz veszélyre” hivatkozva. Az Egyesült Államok ugyanis “elkötelezett” amellett, hogy a Visegrádi Négyeket “megvédje”. Az Idnes online magazin úgy fogalmaz;
“Ha egy terroristák által eltérített repülőgép, vagy egy orosz katonai gép “véletlen” betéved a cseh légtérbe, az amerikai vadászgépek fogják kezelni a kialakult helyzetet.”
A lap a cseh védelmi minisztériumra hivatkozik, ahonnan saját forrásuk “szivárogtatta ki” az információt. A forrás szerint a következő néhány hónap során megállapodás születhet a Visegrádi Négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország) légtérvédelmének egyesítéséről. Ez a megállapodás azonban nem azt fogja jelenteni, hogy a négy ország közösen védi a légteret, hanem azt, hogy mind a négy ország átadja a saját légtere fölötti ellenőrzést az amerikaiaknak.
A németországi Rammstein légibázison állomásoztatott amerikai vadászgépek korábban csak Lengyelország fölött jelenhettek meg, majd az amerikai vadászrepülőgépek Lengyelországba telepítéséről 2014 márciusában született “megállapodás”. Ezt most a Visegrádi Négyek teljes légterére kiterjeszthetik, és az amerikai légierő szabad mozgásterének növelését “közös légtérvédelemnek” fogják nevezni.
http://hidfo.ru/2015/06/az-egyesult-allamok-magyarorszag-legteret-is-megvedene/

Egy képesség vonatkozásában mindenképpen vezető “ereje” vagyunk a latorszövetségnek. Az ülepnyalásban.

Ezen a héten 300 katona és csaknem 250 hadászati eszköz érkezik mintegy 20 országból. Felbukkanhatnak az M0-s, az M1-es, az M5-ös és az M7-es autópályát, valamint a 8-as, a 82-es és a 83-as úton.
Az év legnagyobb katonai gyakorlata zajlik Magyarországon, több mint 1700 hazai és külföldi katona mintegy 600 eszközzel vesz részt rajta a Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterein, tájékoztat a Honvédelmi Minisztérium.
A közlemény szerint a június 1-26. közötti Capable Logistician 2015 (CL15) a NATO tag- és partnerállamok logisztikusainak idei legnagyobb gyakorlata. A katonai gyakorlatra ezen a héten több mint 300 ember és csaknem 250 eszköz érkezik mintegy 20 országból.
A HM felhívja a figyelmet, hogy a közúti szállítások többek között érintik az M0-s, az M1-es, az M5-ös és az M7-es autópályát, valamint a 8-as, a 82-es és a 83-as utat. A gyakorlat célja a nemzetközi erők logisztikai támogatásának NATO-elvek alapján történő egységesítése, eljárások kidolgozása és a partnerországok közötti együttműködés erősítése.
A minisztérium szerint a közös gyakorlatok erősítik a Magyar Honvédség honvédelmi képességét, és elősegítik a szövetségesek közti hatékony munkát és együttműködést.
(MTI)

Újabb donbasszi katlan miatt nyerítenek a sarokba szorított valcmanisták!

Egyelőre még nem hivatalos donyecki szervek véleménye szerint Donbassz donyecki térségében új lendületet vett a függetlenségi háború. Valami “nem jól sült el” tegnap a minszki szócséplésen.
Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A latortüzérség rázendített-mint eddig mindig! Csakhát a folytatás ma már másként alakult. A DNR fegyveres erői aktivizálták magukat.

A Donyeck közelében kirobbant rendkívüli hevességű összecsapások nyomán Marinyka-Krasznogorovka térségében a népköztársasági erők irtózatos pusztítást vittek véghez a valcmanista brigantik soraiban, miközben teljesen eltakarították őket Marinyka környékéről.

Van azonban egy másik-rendkívüli fontosságú vetülete is a mai népköztársaságiak által véghezvitt csapássorozatnak. Peszki-Karlovka-Avgyejevka térségében egy katlanba kezdik zárni a Jobb Szektor latorzászlóaljait. Marinykából ugyanis-ahol villámgyorsan berendezkedett a népköztársaságiak nehéztüzérsége-a latorhad egyetlen mozgási lehetőségét biztosító M21-es út Krasznoarmejszkig terjedő szakasza belőhetővé vált. Ezzel pedig meg is pecsételődött a kijevi bűnbandák sorsa, és már csak a milicisták kegyelmében bízhatnak. A katlan gyakorlatilag kialakult. A jobbszektoros bérgyilkoshordák kétségbeesett segítségkérő üzenetekkel bombázzák Kijevet.
Gornyjak és Kurahovo között egy latortankkonvoj pontosan belefutott délelőtt a népköztársasági tüzérség célkeresztjébe. Legalább kéttucatnyi latorpáncélos és hiénaszemélyzete vált alaktalan ronccsá. De terítékre került három vagy négy lőszerszállító teherautó is. Pazar tűzijáték alakult ki.
Az avgyejevkai latortüzérség pedig gránátokkal Donyecket. A reggel óta vad dühvel lövöldöző latorhordák terrorjának legkevesebb nyolc civil áldozata van Donyeckben.
Gorlovkát ma ismét támadta a valcmanista latortüzérség, a népköztársaságiak pedig rohamcsapatokkal a várostól északra tanyázó bűnbandákat. Artyemovszkban pánik tört ki banditahad soraiban, és elkezdték evakuálni a sereglet sebesült ragadozóit Szvetlodarszkba.
A Donyeck melletti “Szkocsinszkij” bányaüzem területét lőtte a valcmanista latortüzérség. Az üzem külszíni fő villamosenergia-ellátó központja megsérült. Emiatt a bányaüzem működése leállt.

A mélyben közel négyszáz (375) bányász rekedt, akiknek most “létrázniuk” kell.
Magyar idő szerint délután háromnegyed-négykor kapott hír arról szól, hogy Nyikolajev katonai repülőteréről a junta több repülőgépe startolt Donyeck irányába.
https://balrad.wordpress.com/2015/06/03/ujabb-donbasszi-katlan-miatt-nyeritenek-a-sarokba-szoritott-valcmanistak/

Szaakasvili amerikaiakkal töltené fel a bírói hatalmat

Mihail Szaakasvili javasolta, hogy Grúziában oszlassák fel a Legfelsőbb Bíróságot, és azt amerikai és brit bírákkal töltsék fel. A szökésben lévő atlantista politikus a Rusztavi-2 TV-csatornának adott interjúban mondta ezt.
Szaakasvili Grúziából elmenekülése óta úgy jeleníti meg magát az ukrán közéletben, mint a korrupcióellenes harc bajnoka. Ezt a javaslatát is nagy vonalakban azzal támasztotta alá, hogy szerinte kizárólag a nyugati országokból érkező bírák tudnak leszámolni a korrupcióval. Szaakasvili kijelentése szerint Grúziának arra van szüksége, hogy amerikai és brit bírókat alkalmazzon legalább tíz évig, akik kiemelkedően magas fizetést kapnak, hogy ne lehessen őket megvesztegetni. Szaakasvilit Grúziában hatalommal való visszaéléssel vádolják. Politikai ellenfelének beiktatását követően azonnal elhagyta az országot, és az Egyesült Államokba menekült – ahonnan mint az ukrán kormányfő tanácsadója és helyettese tért vissza. Az amerikaiak közbenjárásának köszönhetően nem csak Arszenij Jacenjuk helyettese volt, de épp a napokban nevezték ki az Odessza régió kormányzójának. Szaakasvilinek így igen nyomós indoka van arra, hogy megbízzon az amerikai bírókban; Grúzia bírói hatalmának nemzetközi ellenőrzés alá vonása garantálná, hogy ejtsék az ellene felhozott vádakat, és újra visszatérhessen az országba.
Szaakasvili azonban napokkal az előtt, hogy megkapta az ukrán állampolgárságot, majdnem egy másik országba vándorolt tovább. Május elején Moldova miniszterelnöke bejelentette, hogy Szaakasvili Moldovába érkezik, és ott egy korrupcióellenes testület tanácsadójaként fog működni. Szaakasvili akkori nyilatkozata szerint soha nem adná fel a grúz állampolgárságot azért, hogy egy másik ország állampolgára lehessen. Napokkal később ukrán állampolgár lett, és kinevezték az Odessza régió kormányzójának.
A politikus számára azonban mégis forróvá vált a talaj; Szaakasvili azt követően tette ezt a javaslatot, hogy Igor Korotcsenko biztonságpolitikai szakértő nyilvánosan kijelentette, most ideális helyzet állt elő arra, hogy az orosz különleges alakulatok Ukrajna területén elfogják a háborús bűnöst. A bukott atlantista politikus a bírói hatalom kiiktatásával akarja biztosítani, hogy Grúziában minél hamarabb leállítsák az ellene folyamatban lévő büntetőeljárást, és elhagyhassa Ukrajnát, ahol Korotcsenko kijelentését követően már nem érzi magát biztonságban.
A bírói hatalom nyugati ellenőrzés alá vonása nem lenne egyedüli eset. A radikális atlantisták politikájának egyik alapvetése, hogy a belföldi problémák megoldására mindig olyan javaslattal állnak elő, ami idegen hatóságok bevonásával jár. Gyurcsány Ferenc szintén ezt az irányvonalat képviseli az Európai Ügyészség felállításának támogatásával. Ukrajnában a kormány megdöntését követően nem volt semmilyen mérsékelt átmenet; a kijevi puccsot követően azonnal radikális atlantisták jutottak hatalomra, akik mostanra amerikai befektetők számára privatizálták az állami vagyon nagy részét, és idegen országok állampolgárait nevezték ki a kulcspozíciókba, hogy a haza iránti elkötelezettséget mint ellenálló közeget kiiktathassák. Ukrajna pénzügyminisztere amerikai, egészségügyi minisztere grúz, gazdasági fejlesztési minisztere litván állampolgár. A régiók élére nyugatbarát országokból Ukrajnába érkező oligarchákat neveztek ki. Szaakasvili is közéjük tartozik; elnöksége idején magánvagyona sokszorosára növekedett, ami minden bizonnyal nagy segítséget jelentett abban, hogy az Interpol – Grúzia kérése ellenére – máig nem adta ki ellene a nemzetközi elfogatóparancsot.


http://hidfo.ru/2015/06/szaakasvili-amerikai-birokat-nevezne-ki/

Gyurcsány ajándékával gyilkolnak a terroristák

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején Iraknak ajándékozott, magyar T-72-es páncélosok járulhattak hozzá az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elért katonai sikerekhez – írja az Alfahír. A volt miniszterelnök 2005-ben azzal kívánta bizonyítani a NATO iránti elkötelezettségét, hogy a Magyar Honvédség kalocsai raktárában álló T-72-es harckocsik felét átadta Iraknak, amit ott amerikai ellenőrzéssel állítottak hadrendbe. A harckocsik az iraki katonák visszavonulása során jutottak az Iszlám Állam kezére.
Moszul területéről 2014 június 9-én, egyik napról a másikra vonultak ki az iraki katonák. A vélhetően felsőbb utasításra végrehajtott visszavonulás eredményeként jutott az Iszlám Állam kezére több mint kétezer Humvee katonai terepjáró, és több száz harckocsi. Mint a fenti eset is mutatja, az iraki hadsereg az Egyesült Államok segítségével került újjáépítésre, vezérkarában az amerikai titkosszolgálatok embereivel, amerikai tanácsadókkal, akik azért is felelősek voltak, hogy az Iraknak küldött fegyverek a megfelelő kezekben maradjanak.
Most az ő döntéseiknek köszönhetően gazdagodott a terrorszervezet több ezer páncélozott harcjárművel.
Talán nem túlzás kijelenteni; az amerikai tanácsadók célja éppen az volt, hogy a hirtelen visszavonulás parancsba adásának köszönhetően a terrorszervezet jelentős páncélos haderőre tegyen szert. Az Egyesült Államok ugyanis az Iszlám Államra hivatkozva tud legitim látszattal katonai jelenlétet fenntartani a térségben, emiatt érdeke, hogy a terrorszervezet továbbra is komoly fenyegetést jelentsen a térségi országoknak. A fentiek ismeretében nem csoda, hogy az iraki hadsereg az utóbbi hónapok során elkezdett megszabadulni az amerikai tisztektől. Iraki katonai vezetők szerint a helyi lakosság arról számol be, hogy az amerikai kiképzésű katonák ugyanolyan kegyetlenségeket követnek el, mint maga a terrorszervezet. Mivel a helyi lakosság nem lát különbséget az iraki katonák és a terroristák cselekedetei közt, az emberek nagy számban csatlakoznak az Iszlám Államhoz, ami közvetlen kiváltó oka volt annak, hogy tavaly év végén Irak elkezdett megszabadulni az amerikai kiképzőktől.
Amit Gyurcsány átadott az amerikaiaknak, az amerikaiak átadták a terroristáknak. Az Egyesült Államok pedig a terroristákra hivatkozva “kérte fel” Magyarországot arra, hogy küldjön katonákat az Iszlám Állam elleni harcra. Ennek eredményeként a magyar honvédelem tovább gyengült, a terrorszervezet tovább erősödött, az Egyesült Államok pedig ürügyet szerzett arra, hogy fenntartsa katonai jelenlétét a Közel-Keleten.
Gyurcsány Ferenc – aki azóta újra politikusnak képzeli magát – miniszterelnöksége idején így fogalmazott:
“[…] elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.”
http://hidfo.ru/2015/06/gyurcsany-ajandekaval-gyilkolnak-a-terroristak/

A multikulturalizmus megbukott

Manuel Valls, Franciaország miniszterelnöke szerint mostanra több mint 100 francia állampolgárt öltek meg, akik az Iszlám Állam soraiban harcoltak, Irak és Szíria területén. A hatóságok ugyanakkor összesen 860 személyt azonosítottak be, akik Franciaországból utaztak a konfliktusövezetbe, és ott huzamosabb ideig tartózkodtak. A kormányfő elmondása szerint közülük 471 személy azóta is ott van. Összesen 110-en bizonyíthatóan halottak, a többiek tartózkodási helyéről azonban nincsenek információk, és lehetséges, hogy visszautaztak az Európai Unióba.
A parlament felsőháza most erre hivatkozva tárgyalja azt a törvényt, ami a korábbinál kiterjedtebb jogköröket biztosít a francia titkosszolgálatoknak, hogy az ország állampolgárait a külföldi utazásokat követően megfigyeljék.
Franciaországból elsősorban olyan személyek utaznak a Közel-Keletre az Iszlám Állam oldalán harcolni, akik azonosulni tudnak a terrorszervezet által mozgósításra használt radikális iszlám ideológiával. A terrorszervezet oldalán harcoló európai uniós állampolgárok többsége pedig nem bevándorlóként érkezett Európába, hanem már az Európai Unió területén született, abban a közegben, amiről a nyugati vezetők úgy gondolták, hogy sikeres multikulturalizmus. A már Európában születő, később a terrorszervezethez csatlakozó arabok esete ugyanakkor azt mutatja, hogy a multikulturalizmus a gyakorlatban kudarcot vallott. Miközben az európai ember hajlandó volt saját gyökereit kitépni és feláldozni a multikulturalizmus ideológiája érdekében, az Európában születő, “sokadik generációs bevándorlók” továbbra is saját civilizációs hagyatékukat képviselik, és nem hajlandók elszakadni attól. A sokadik generációs bevándorlókat továbbra is mélyen érintik az Európába 3-4 generációval korábban érkező elődeik származási országának történései, emiatt történhet meg, hogy az Európai Unió állampolgárai feláldozzák a relatív európai jólétet, hogy a Közel-Keletre visszatérve egy terrorszervezet soraiban harcoljanak.
A multikulturalizmus ideológiájának képviselői megfeledkeznek arról, hogy
  • az európai ember Európában, saját civilizációs bölcsőjében mondott le saját gyökereiről (pontosabban; szándékosan kitépték azokat, a multikulturalizmus nevében), és nincs semmilyen más környezet, amivel újra kapcsolatba kerülve az európai kultúra helyreállítható.
  • Eközben az Európába érkező bevándorlók civilizációs bölcsője továbbra is érintetlen, és a globalizáció, az információs technológiák együttese lehetővé teszi, hogy az Európában élő arab lakosság saját kulturális környezetével továbbra is kapcsolatban maradjon.
Az európai civilizáció gyökereinek kitépése ahhoz vezetett, hogy a befogadó társadalom mostanra nem rendelkezik semmilyen kényszerítő erővel, ami az idegen kultúrájú közösségeket integrálni tudná. Gyakorlatilag az Európában élő sokadik generációs bevándorlók erősebb kapcsolatban vannak saját gyökereikkel, mint az európai ember, emiatt történhet meg, hogy az európai arab lakosság tömegével mozgósítható a radikális iszlám segítségével. A CIA jelenleg közel tízezer főre becsüli a közel-keleti országokban, az ISIS soraiban harcoló, az európai országokból érkező terroristák számát.

http://hidfo.ru/2015/06/a-multikulturalizmus-megbukott/

Az ukrán hadsereg rakétája lőtte le a malajziai utasszállítót

Oroszország légvédelmi rendszereinek gyártója, az Almaz-Antej kedden nyilvánosságra hozta az MH17 utasszállító repülőgép katasztrófájáról készült jelentését. A jelentés szerint az Ukrajnában 2014 július 17-én történt, 298 halálos áldozattal járó katasztrófa kiváltó oka egyértelműen megállapítható, a repülőgépet ugyanis egy Buk-M1 légvédelmi rendszerrel lőtték le, 9М38-М1 rakétával. Ilyen rakétát az orosz hadsereg viszont nem használ, náluk a Buk 9M37 rakéták vannak rendszeresítve. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az ukrán hadseregnél van használatban a 9М38-М1, 2005-ben Ukrajna összesen 991 ilyen rakétával rendelkezett. Az Almaz-Antej vezérigazgatója, Jan Novikov szerint Ukrajna még mindig ezeket a rakétákat használja. Ezen információk alapján azonban akár az ukrán hadsereg, akár a felkelők is lelőhették a gépet.
A jelentés ugyanakkor kiemeli, hogy a rakétát olyan területről lőtték fel, ami a katasztrófa idején az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt állt. Zaroscsenszkoje és környéke július 17-én az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt állt, ami akár bizonyítéknak is tekinthető, a katasztrófa felelősének kiléte azonban nem állapítható meg egyértelműen. Novikov elmondása szerint a Védelmi Minisztériumtól engedélyt kapott a teljes jelentés nyilvánosságra hozatalára, és az Almaz-Antej független szakértők bevonásával helyszíni tesztelést fog folytatni, hogy a vizsgálati eredményeket alátámasszák.
A cég vezérigazgatója ugyanakkor hozzátette, tudomásuk van róla, hogy a katasztrófa napján az Egyesült Államok műholdjai jelen voltak a terület fölött. Az amerikai hatóságok azonban valamilyen okból kifolyólag nem hozzák nyilvánosságra a műholdas felvételeket, pedig – Novikov elmondása szerint – ez nagyban segítené az ügy kivizsgálását.

http://hidfo.ru/2015/06/az-ukran-hadsereg-raketaja-lotte-le-a-malajziai-utasszallitot/

Lavrov: normalizáció jöhet

Szergej Lavrov John Kerry hidfo.ru
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott a John Kerryvel, Szocsiban folytatott találkozó eredményeiről, aminek kapcsán egyértelműen kijelentette, hogy az elősegítette a normalizációt, és a kapcsolatok javulásához vezet.
Az amerikai külügyminiszter május 12-én, Szocsiban tett látogatása intenzív találgatások középpontjába került, Kerry ugyanis nem csak az orosz külügyminiszterrel, hanem Vlagyimir Putyin orosz államfővel is találkozott, azt követően pedig egyes területeken feltűnő változások történtek.
Közvetlen Kerry Szocsiban tett látogatását követően a Radio Free Europe hatalommal való visszaéléssel vádolta Petro Porosenkot. A vádak szerint Kijev megszegte a minszki egyezmény számos pontját, és Porosenko visszaélt elnöki hatalmával annak érdekében, hogy a bizonyítékokat eltüntesse. Emellett kifejtette, hogy Ukrajna új elnöke regnálása idején nem gyengítette az oligarchák uralmát, hanem épp ellenkezőleg, azok vagyona sokszorosra nőtt az elmúlt egy év során.
A találkozót követően John McCain amerikai republikánus szenátor bejelentette, hogy bár meghívást kapott, nem vesz részt az ukrán kormány nemzetközi tanácsadói testületében, ami az ország “demokratikus jövőjére” vonatkozóan ad javaslatokat, és a kormány reformprogramjának kidolgozását folytatja. McCain gyakran támogat ellenzéki csoportokat nem-nyugati országokban, tevékenysége rendszerint közvetlen előzménye az államhatalom megbontásának. A Szocsiban lezajlott találkozót követően azonban elkezdett távolságot tartani az ukrán kormánytól.
Így történt ez Victoria Nuland, az USA európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyi államtitkára esetében is, aki az atlantista puccsot megelőzően még süteménnyel “kedveskedett” egy külföldről irányított kormányellenes megmozduláson. Hatalomra jut(tat)ásukat követően azonban már nem mutatott engedékenységet. Nuland május elején Kijevbe látogatott, ahol Arszenij Jacenjuk ukrán kormányfőt a hitelekért cserébe “vállalt” reformok előrehaladásáról faggatta, és nem volt hajlandó a tartozások egy részének elengedéséről, vagy az adósság átstrukturálásáról beszélni.
Az orosz külügyminiszter most a Bloombergnek nyilatkozva kifejtette, hogy a Szocsiban történt találkozó egy esély az amerikai-orosz kapcsolatok helyreállítására. Lavrov nyilatkozatából valószínűsíthető, hogy Ukrajna kapcsán valamiféle paktum született a két nagyhatalom közt, ami a gyakorlatban egyelőre még nem lett végrehajtva, de a közeljövőben ennek megfelelő változások történhetnek Ukrajnában. Egy másik konfliktusgóc, Szíria kérdése azonban továbbra is megoldatlan. Lavrov elmondása szerint az amerikai fél valamiféle “megszállottságot” mutat az Asszád-kormány eltávolításával kapcsolatban, és nem hajlandó a kompromisszumra a szíriai konfliktus rendezésére vonatkozóan.
A külügyminiszter emlékeztetett, hogy ahogy számos más esetben is, az Egyesült Államok az ENSZ BT felhatalmazása nélkül kezdett katonai beavatkozást (légicsapások) Szíria területén, aminek súlyos következményei lehetnek.

http://hidfo.ru/2015/06/lavrov-normalizacio-johet/