2015. január 15., csütörtök

Az Európai Unió egy mocsár, amiből ki kell keveredni

Alexander Lukasenko belorusz államfő szerint Ukrajna azon döntése, hogy az Európai Unióhoz akar közeledni, azt jelenti, hogy egy mocsárba süllyednek, amiből az ukrán nép nem fog tudni kikeveredni, de nagyon hamar keresni fogja a kivezető utat. Az államfő ezt a nemzetgyűlés rendkívüli ülésén mondta január 15-én.
Hídfő.net.ru | Alexander Lukasenko
Lukasenko szerint Belorusszia számára se az Európai Unió, se az Egyesült Államok nem fogja tudni helyettesíteni az Oroszországgal fennálló kapcsolatokat, és minden próbálkozás ellenére továbbra is testvérnépekként össze fognak tartani. "Mikor nehéz helyzetbe kerültünk, mindig számíthattunk Oroszországra." Az államfő elmondása szerint a közelmúltban, amikor személyesen találkozott európai és amerikai vezetőkkel, nyíltan feltette nekik a kérdést: tudják-e helyettesíteni Oroszországot? A kérdést maga a belorusz államfő válaszolta meg: nem tudják. Akkor miért erőltetik?
A nyugat nem tudja helyettesíteni Oroszországot, és a nyugatra soha nem lehet számítani. Ezt az Európai Unió bármely tagállama elmondhatja, és Lukasenko szerint most Ukrajna is megtapasztalja ugyanezt. Szembesülnek a problémákkal, amiből a nyugat nem tudja kisegíteni őket, csak Oroszország. Lukasenko a rendkívüli ülésen azt is leszögezte; "soha nem voltunk, és nem is leszünk árulók".

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/15/az-europai-unio-egy-mocsar-amibol-ki-kell-keveredni

Svájci krakk - Nyílt lapokkal?



Svájc. Ez az oly gyakran a világ folyásában semleges kis ország...
Óriási felbolydulás, hatalmas devizapiaci átrendeződések, nem várt reakciók, kétes gazdaságpolitikai célok és eredmények - ez a svájci jegybank mai döntésének szerény eredménye. Aligha kell bizonygatni, hogy amit ma a svájci jegybank művelt, finoman szólva sem volt professzionális. Ha egy jegybanki lépés nem csak a forint-svájci frank, nem csak az euró-svájci frank, hanem még az euró-dollár árfolyamában is lefagyást okoz, akkor ott valami nincs rendben. Ha a világ devizapiaca órákig találgatja a döntés okait, és a jegybankelnöki magyarázkodás után is csak a fejüket vakargatva nézegetik egymást a szereplők, akkor minimum az időzítés és a lépés menedzselése gyalázatos színvonalú volt. A svájci jegybank gyakorlatilag néhány perc alatt dollármillárdos vagyonokat rendezett át, feltehetően piaci szereplőket küldött padlóra és emelt égbe. Az IMF vezére, Christine Lagarde azt nyilatkozta a CNBC-nek, hogy nem figyelmeztette őt a svájci jegybank elnöke a mai lépésre, amit "egy kicsit meglepőnek" nevezett. Egyébként nem csak őt, hanem egész világot meglepték azzal, hogy -1,25 és -0,25 százalék közé vágták az irányadó kamatsávot, és egyben bejelentették a 3 éve érvényben lévő 1,2-es frank/euró árfolyamküszöb eltörlését.

Egy ilyen lépést csak az lenne képes menteni valamelyest, ha a svájci gazdaságpolitikának valami irgalmatlanul sürgős igénye támadt volna a bivalyerős frankra. Ez már csak azért sem igaz, mert a jegybank a kurta-furcsa közleményében hangsúlyozta, hogy nem szeretne túlságosan erős monetáris kondíciókat - márpedig egy 15-20%-os árfolyamsokk nyugodtan nevezhető brutális szigorításnak. Nézzük csak meg, mit látunk Svájcról innen a távolból! Adott egy gazdaság, amelynek a menedék devizája a globális válság során olyan sokat erősödik, hogy a jegybank kénytelen egy küszöbbel megállítani a nem kívánatos árfolyammozgást. A következő évek az alkalmazkodás jegyében telnek, a gazdaság nyög, de erős, és végül megtanul együtt élni az 1,2-es euró-frank kurzussal. Igen ám, de azért Svájc gazdasága ettől még egyáltalán nincs olyan kirobbanó formában, hogy egy ilyen akcióval kelljen "megsegíteni". A gazdaság 2014-ben lassult (1,2% körüli lehetett a GDP-növekedés), és maga a jegybank ismerte el decemberben, hogy (az akkori!) változatlan árfolyammal az idén defláció (igen, defláció) vár az országra. Tegye fel a kezét, aki ebből arra következtet, hogy el kell engedni a svájci frankot, hadd erősödjön! Tegye fel a kezét az is, aki együtt aggódik a svájci jegybankkal amiatt, hogy az euróval de facto rögzített frank túlságosan sokat gyengült a dollárral szemben!

Az egyetlen épkézláb gondolatmenet, ami magyarázatul szolgálhat, a következő: Svájc versenyképes gazdaságának köszönhetően a frank hosszú távon felértékelődő pályán mozog. Éppen ezért csak idő (bár meglehet, jó hosszú idő) kérdése, hogy a frank erősödjön, ennek hosszabb távon ellenállni nem lehet. Akkor meg miért harcolna az elkerülhetetlennel? Csakhogy ez az érvelés is sok sebből vérzik. Egyrészt ha tényleg igaz, hogy valamikor a jövőben felrobbanhat egy atombomba, attól még nem kell most nyomogatni a piros gombot, mert az nem megoldás. Akkor inkább érdemes megpróbálni szétszerelni a szerkezetet: mondjuk érdemes olyan konstrukción törni a fejünket, ahol az árfolyam erősödése kontrolláltabban, kisebb kilengésekkel valósul meg. Másrészt az indokoltnál gyengébb árfolyam elsősorban az infláción keresztül okozna költséget a gazdaságnak, az pedig erős "understatement", hogy ennek semmi nyoma az országban. Vagyis az sem biztos, hogy van atombomba.

Éppen ezért a svájci jegybank döntéshozóinak a mostani lépés után azért kell küzdeniük, hogy a történelemkönyvek évek múltán ne az ő arcképüket mutogassák a recesszió és a defláció felelőseiként.

Frissítések: http://www.20min.ch/finance/news/story/Kunden-stehen-Schlange-fuer-billigen-Euro-28422104
Hírfigyelő Szolgálat

Emberi titkok lélektana - Ki a terrorista?

Az Europol az EU-tagállamok biztonsági szolgálataitól eddig 2500 olyan uniós állampolgár nevét gyűjtötte össze, akikről gyanítható, hogy külföldön harcoltak, és képesek Európában terrorcselekmények elkövetésére. Tehát ennyit képeztek közvetve vagy közvetlenül ki a világ sorsát egyengetők.


Képtalálat a következőre: „cia kép” Képtalálat a következőre: „moszad kép”

Az előkészítő bizottság....

Összesen hányan utazhattak a közel-keleti háborús övezetekbe az EU-ból?


3-5 ezer EU-állampolgárról lehet beszélni, olyan fiatalemberek meglehetősen népes csoportjáról van szó, akikről feltételezhető, hogy hazatérvén a párizsihoz hasonló merényleteket akarnak és tudnak is elkövetni. Súlyosbítja a veszélyt, hogy az európai biztonsági szolgálatoknak nincs meg a teljes eszköztáruk minden egyes ilyen támadási kísérlet meghiúsítására. Erről szólnak a nyugati médiák új tálalásban. Feltűnő módon most az oroszellenességet a párizsi mészárlás óta egy elhallgatott állapotba lejegelték...
Talán nem jött be. Talán a végkifejletbe belefáradt - ez az emberiség igazi apokalipszise lélektan szempontjából, ami megsemmisíti és majd főnixként átlendíti a hamvakon - , egyszerű ember még mindig a kisebbik rosszat látja Putyin rendszerében, mint a már majd két (de)generációt kinevelt, erkölcstelen Nyugatban? Hiszen ennek ma már az épeszű számára jól kivehető, körvonalazódó saját környezetében, bőrén tapasztalt hatástanulmánya van! És itt a tapasztalton van a hangsúly!

A brit belső elhárítás (MI5) főnöke, Andrew Parker az MI5 londoni székhelyén, szakértőknek tartott múlt heti előadásában részletek nélkül elmondta: a brit elhárító szolgálatok csak az elmúlt néhány hónapban három olyan, Nagy-Britanniában tervezett terrorcselekménynek vették elejét, amelyek minden bizonnyal halálos áldozatokkal jártak volna. „Ez azonban nem adhat okot elbizakodottságra, mert nem tudunk minden ilyen kísérletet megakadályozni” - tette hozzá. Az MI5 szerint a szíriai konfliktusövezetben tartózkodó brit állampolgárok közül hozzávetőleg hatszázról tudható, hogy szélsőséges nézeteket vall, jelentős részük csatlakozott az Iszlám Állam nevű, brutalitásáról hírhedté vált milíciához, és többen közülük már meg is próbáltak terrortámadásokat végrehajtani brit földön és máshol. Ezen szélsőséges csoportok a közösségi portálokat toborzó és propagandaeszközként használják. Ennek megakadályozására a jelenleginél sokkal szorosabb és sokkal hatékonyabb együttműködésre van szükség a bűnüldöző hatóságok és a közösségi médiaportálokat fenntartó technológiai cégek között. Szorgalmazzák, miszerint megfelelő törvényekre is szükség lenne ahhoz, hogy a hatóságok figyelni tudják a terrorgyanúsítottak tevékenységét. Tehát mint a napokban már kifejtettük, készítik elő a totális ellenerzőrendszert a nagy titkosszolgálatok hathatós segítségével, akik vazallus zsoldosaikkal végeztetik el a piszkos munkát annak álcázva, aminek éppen kell. Lázár János is azt hangsúlyozta tavaly nyáron, hogyha néhány éven belül a miénk lenne a legjobb Információs Hivatal és fontosnak tartja a CIA-val és az izraeli titkosszolgálattal való szoros kapcsolattartást. Tehát ő is ezeket nevezi meg stratégiai partnerként.
Nem érdekes?
Ez nagy veszélyt jelent az európai hazafias sejtekre, szervezetekre is. Hiszen ne feledjük, amikor ezek nincsennek porondon, akkor a hazafias mozgalmak jelentik a terrorveszélyt úgy itthon, mint Európában. Mivel az Isteni-nemzeti értékrendek nem összeegyeztethetőek semmi szín alatt ezen alantas, állatias trónbitorlók tobzódó portyáival.


Várhegyi Kálmán

PUTYINNÁL VAN A HELYZET KULCSA

ORBÁN NEM FOG KIOKTATÁST KAPNI MERKELTŐL
Merkel valójában azért jön, hogy kipuhatolja az EU szempontjából, hogy Orbán mennyire megy előre, milyen terveket szövöget. Meg kell szelidíteni vagy esetleg Orbán előjön megint valami EU-reform javaslattal. Azt is közvetlen közelről szeretné megtudni, hogy a magyar-orosz viszony milyen irányba fog alakulni. Nem valószínű, hogy Merkel olyan EU-csomaggal jön, amit Orbán nyakába szeretne akasztani...Merkel mint egy tanítónéni azt is szeretné kipuhatolni, hogy Orbán politikája elszigetelt eset lesz a jövőben, vagy ragadós lesz más országoknál is. Tehát az egész látogatás Orbán megmérettetéséről szól majd, mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból.
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/putyinn%C3%A1l-van-helyzet-kulcsa

Terrorellenes akció halottakkal – Belgiumban

Terrorellenes akciót hajtott végre a rendőrség csütörtök délután a kelet-belgiumi Verviers-ben, a német határ közelében. A belga államügyészség szóvivőjének esti brüsszeli tájékoztatása szerint két ember életét vesztette, egy személy megsebesült. Hozzátette: az érintettek azon voltak, hogy jelentős terrorcselekményt kövessenek el Belgiumban.
Nincs rendőr az áldozatok között – közölte Eric van der Sypt szóvivő, és egyben megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, miszerint Szíriából visszatért iszlamista radikálisok ellenőrzése során dördültek el a lövések. Az ilyen, “külföldi harcosoknak” nevezett visszatérőket nagyon veszélyes személyeknek tekintik Nyugat-Európában, hiszen az érintettek a harci tapasztalatok megszerzése mellett terrorista akciók kivitelezésének a módszereit is elsajátítják.
Beszámolója szerint a gyanúsítottak ellen már korábban vizsgálat indult. Amikor a rendőrök megközelítették őket Verviers-ben, azonnal tüzet nyitottak. Nagyon alaposan fel voltak szerelkezve automata fegyverekkel – tette hozzá Van der Sypt.
A terrorellenes akció helyszíne a város központjának közelében volt, nem messze a pályaudvartól, egy pékségnél.
Belga médiabeszámolók, illetve közösségi médiafelületeken megosztott értesülések szerint robbanások, illetve lövések hallatszottak. Egy szemtanú a Le Soir című lapnak azt mondta: este hat óra tájban a város igazságügyi hivatala közelében két robbanást hallott, és két, 25-30 év körüli, “észak-afrikainak látszó”, fekete ruhát viselő férfi szaladt át az úton. A rendőrség ezután lezárta a környéket.
Az államügyészség közölte, hogy további terroristaellenes hatósági akciók folynak szerte Belgiumban, médiaértesülések szerint egyebek közt Brüsszelben, valamint a főváros közelében fekvő Vilvoordéban. Egy brüsszeli metróállomáson egy – állítólag felfegyverzett – férfi muszlim jelszavakat kiáltozott, de sikerült kereket oldania az érkező rendőrök elől. A terrorkészültséget a második legnagyobb szintre emelték az országban.
A fővárostól délre található Charleroi-ban őrizetbe vettek egy embert, aki azt állítja, hogy autót tervezett vásárolni annak az Amedy Coulibalynak a feleségétől, aki egy párizsi kóser élelmiszerboltban a múlt héten vérengzést követett el, és akit a rendőrök agyonlőttek. A hatóságok illegális fegyverügylet nyomára bukkantak az őrizetbe vett személlyel kapcsolatban.
(Híradó)
Bal-Rad komm: Nyugat-Európa egésze-lassan-műveleti területté válik. “Észak-afrikai kinézetű” terroristák elleni hadjárat köti le a kontinens országainak több mint felét. Elkényelmesedett, egykori gyarmattartó országok vívnak mostmár saját földjükön egyre elkeseredettebben az eddigi “dolce vita” mára alaposan megnőtt árnyékával. Amely árnyék viszont már nem hagyja magát.

A spanyol rendőrök igazoltatnak minden bevándorlót

Spanyolországban a hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy fokozott figyelemmel járjanak a nyilvános helyeken, és ha valaki gyanúsan viselkedik, emellé még arab külleme is van, vagy videokamerával filmezi a környéket, esetleg turista övezetekben nagy mennyiségű készpénz van nála, azt mindenféleképpen jelezzék a rendőrségnek. A "20 Minutos" napilap szerint a rendőrök a bevándorló-küllemű személyektől útlevelet fognak kérni abból a célból, hogy ellenőrizzék, az igazoltatott személy korábban milyen országokban járt.
Hídfő.net.ru | Spanyolország rendőr
A program egyelőre Andalúzia tartományra érvényes, de a napilap szerint nemsokára kiterjesztik azt az arabok által sűrűn lakott területekre, mint például Katalónia vagy Madrid területe. Az ország észak-afrikai enklávéi első helyen vannak a listán. A reptereken fokozott ellenőrzésnek vetnek alá minden, Szíriából, Irakból, Libanonból, Törökországból és Szaúd-Arábiából érkező személyt, emellett különleges figyelmet fordítanak az Algériából érkező utasokra, őket eleve potenciális terroristaként kezelik.
A hatóságok gyanúsnak tartanak mindenkit, aki ezer eurónál több készpénzt hord magánál. A lap szerint a rendőrök azonnal megállítanak és igazoltatnak minden arabnak kinéző személyt, aki nyilvános területen laptopot hord magánál.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/15/spanyol-rendorok-igazoltatnak-minden-bevandorlot

Államcsőd lehet a beszakadó forintból

Néhány napja Varga Mihály gazdasági miniszter még áldásnak nevezte a gyenge forint-árfolyamot, mivel szerinte az jót tesz a turizmusnak. Most vélhetően már nem annyira boldog, hisz akár az államcsőd rémével is fenyegethet a forint beszakadása a dollárral szemben. Minden az amerikaiakon múlik most.

Még tegnap este is kijelentette Varga Mihály gazdasági miniszter a köztévében, hogy a gyenge forintot a turizmus szempontjából áldásnak tartja, ugyanis felmérések szerint Thaiföld után ár/érték-arányban Magyarország a legkedveltebb célpontja a nemzetközi turizmusnak. Ezen ugyan tovább javít a beszakadó magyar fizetőeszköz – ám egyéb hatásai miatt akár az államcsőd réme is felmerülhet, ha nem csillapodnak a kedélyek, elsősorban a forint-dollár relációban, de többi keresztárfolyamnak is bőven akadnak vesztesei.
Mindenek előtt a devizahitelesek a kárvallottjai a mai eseményeknek. A tavaly elfogadott forintosítási törvény értelmében a lakáscélú és a szabad felhasználású jelzáloghiteleket, illetve a pénzügyi ingatlanlízing szerződéseket már nem érinti az árfolyam-mozgás, mivel azokat a korábban meghatározott szinten – frank esetén 256,5, euró esetén 309,5 forinton – számítják át. A jelzálogfedezettel nem rendelkező, praktikusan gépjármű- és személyi hitelesek azonban most foghatják a fejüket. Ugyan egyetlen napnyi árfolyam-katasztrófától még nem száll el a törlesztő-részletük, de semmilyen jel nem mutat ebben a pillanatban arra, hogy rövid távon érdemben visszanyerné az erejét a forint.
A gazdasági minisztérium legfrissebb közleményében a tárca roppant büszke is magára: “Mindez megerősítette annak a kormányzati döntésnek a megalapozottságát, amellyel múlt év decemberében a jelzálogalapú devizahitelek törlesztési árfolyamát a kormány rögzítette.” Tegyük azonban hozzá: senki nem sejtette előre a svájci jegybank mai, a lavinát elindító lépését. Az alpesi ország jegybankjának alelnöke, Jean-Pierre Danthine ugyanis még hétfőn is kijelentette: az euróval szembeni árfolyamküszöb továbbra is a monetáris politikájuk központi eleme marad. Ehhez képest érte a piacokat villámcsapásként a ma délelőtti bejelentés a küszöb eltörléséről.
A forint-katasztrófa továbbra is erősíti az exportra termelő vállalatokat, hisz az euróban kapott, de forintban elszámolt bevételeik folyamatosan emelkednek az árfolyamváltozásoknak köszönhetően. Azonban azok a termelő üzemek, amelyek külföldről szerzik be a gyártáshoz szükséges nyersanyagokat, már el is bukják az esetleges elszámolási nyereségüket. Szintén rezeg a léc ilyen dollár-árfolyam esetén a további benzinár-csökkentés alatt. Bár a nyersolaj ára tovább esik a nemzetközi piacon, idehaza egyre több forintot kell adni egy dollárért – e két folyamat kiolthatja egymást.
A legnagyobb veszélyt azonban nem ezek a piaci folyamatok jelentik, és nem is elsősorban a svájci frank erősödése akár a forinttal, akár az euróval szemben. Amiről viszonylag kevés szó esik, az a dollár hihetetlen ütemű felértékelődése az egységes, európai devizával és ezzel párhuzamosan a forinttal szemben is. Egy évvel ezelőtt még 220 forintot kértek átlagosan azért a zöldhasúért, amiért ma 277-et kell adni. Korábbi cikkünkben már jeleztük: a magyar államadósság legnagyobb finanszírozója, az amerikai Templeton befektetési alap már 2014 nyarán kénytelen volt 850 millió dolláros (235,5 milliárd forintos) veszteséget elkönyvelni az akkor még “csak” 245-ig csúszó árfolyam miatt. A templeton esetében a folyamat nagyon hasonló a magyar exportcégekéhez – csak épp fordított. A forintért vásárolt magyar államkötvények egyre-egyre kevesebb dollárt érnek az otthoni elszámolásnál.
Bár piaci hírek szerint a Templeton vezetősége igen jó viszonyt ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a befektetési alap nem a saját pénzét kockáztatja, hanem befektetői vagyonát hivatott gyarapítani. Amennyiben tartós marad – márpedig, jelezzük újra, semmi nem utal a helyzet konszolidációjára – a jelenlegi árfolyam-trend, úgy a Templeton kénytelen lesz felülvizsgálni magyarországi kitettségét. Márpedig jelen pillanatban ez a vállalat a teljes magyar adósságállomány 12 százalékát tulajdonolja.
Amennyiben a befektetési alap szabadulni szeretne a magyar papírjaitól – veszteségei minimalizálásának érdekében – akkor olyan piaci folyamatokat indukálna, amelyek a magyar állam csődközeli helyzetét eredményeznék. Az amerikai cég hozzávetőleg 3640 milliárd forintot kölcsönöz jelen pillanatban Magyarországnak – a teljes nominális hitelállomány 25 ezer milliárd körül alakul. A központi költségvetésnek nincs lehetősége e kötvény-mennyiséget (a kamatokat még nem is számoltuk) visszavásárolni, ha a cég ezt kezdeményezné. Ez technikai csődöt jelentene Magyarország számára.
Amennyiben a Templeton a másodlagos kötvénypiacon szabadulna a magyar papírjaitól, úgy a kamatok szállnának el, és térnének vissza a 2008 őszi, ugyancsak államcsőd közeli szintre. (Nem jelez sok jót azt sem, hogy a mai napon alig volt kereslet az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett kincstárjegyekre. A 60 milliárd forintnyi, megvételre kínált állampapírnak kevesebb, mint a fele talált vevőre.) A helyzet ez esetben a 2011 novemberi állapotokat reprodukálná, amikor a magyar állam csődkockázata elérte történelmi csúcspontját, az Orbán-kormány pedig csak az IMF-tárgyalások felújításának ígéretével tudta elkerülni a tényleges összeomlást.
(Abba már bele sem merünk gondolni, mekkora zsarolási potenciált jelent a kialakult helyzet az Orbán-kormánnyal jelen pillanatban nem szimpatizáló Washington kezében. Az amerikai kormány bármikor képes lehet informális nyomást gyakorolni egy amerikai befektetési alapra, a számára éppen politikailag kedvező piaci folyamatok beindítására.)
(sztarklikk)

Párizsi anomáliák - balról -jobbról

Miközben a világ számos pontján ezrek halnak meg (javarészt a nyugati világ által szított) háborúkban, polgárháborús konfliktusokban, a világmédia továbbra is a párizsi eseményeket ragozza. Egyebek mellett úgymond a tragédia okaira keresik a magyarázatot. Nem sok sikerrel. Segítünk kicsit.
A sajnálatos, de cseppet sem meglepő események okaiként két fő pontot lehet megjegyezni.
Az egyik az Európát sújtó, mértéktelen bevándorlás. Az olcsó munkaerő, és nem utolsó sorban a multikulturális népességtervezés (fajkeverés) érdekében a nyugati világ felelős irányítói bevándorlók tömegét szabadították Európára. Akiknek - ha tetszik, ha nem - más a kultúrájuk, más az értékrendjük, más a vérmérsékletük. Egy részük beilleszkedik, más részüknek eszükben sincs. Nem egészséges tendencia, idő kérdése, hogy mikor lesznek ebből óriási problémák. (Még nincsenek...!)
A másik ok hogy a kulturális katyvasz urai nemcsak faji, de szellemi szinten is valami jellegtelen, homogén masszát képzelnek el. E cél szerint igazgatják a "rendet", sőt, úgy viselkednek, mintha ez az állapot már fenn is állna. Nincsenek értékek, pláne nem különböző értékek, mindent lehet, semmi sem szent. Így nem kell tiszteletben tartani a különböző értékeket, a vallást, stb. A massza azonban még eléggé heterogén. És teljes egészében soha nem is lesz ez másként, bár a "Je suis Charlie" tömeges idiotizmusa efelé mutat.
Tehát a bevándorlás és az értéktisztelet hiánya az egyenes okozói a katasztrófának. (Nem a párizsi eseménynek, mert az csak egy epizód. A java még ezután jön!) Összességében: a liberalizmus! Mely történetesen Franciaországban született...


A párizsi eseményeket illetően a (nyugati és hazai) szélsőjobb egy részének sikerült átesni a lovon. Bár a problémát részint jól látják, azonban az ok-okozati összefüggéseket szem előtt tartva, nem ártana elvakultság nélkül, magasabb szellemi síkról megközelíteni a kérdést.
Nevezett körök a párizsi történéseket ugyanis, bár az áldozattá vált szennylappal ugyan nem vállalnak közösséget, és el is utasítják azt, a történéseket az iszlám térhódításra hegyezik ki, szinte keresztes hadjáratot hirdetnek.
Fenti megközelítés, bár valós problémákat feszeget (és nyugati viszonylatban taktikailag valahol érthető is), nem a lényeget fogja meg.
Mondani sem kell, hogy a más vallású, más fajtájú tömegek megjelenése csupán okozata a mesterségesen kialakított, multikulturális világrendnek. Amit mellesleg sokkal inkább megjelenít a figyelem középpontjába került másik fél: az istentelen, vallásgyalázó szennylap. Tehát a kettő közül sokkal inkább ennek a szegmensnek kellene célkeresztbe kerülni.
Annál inkább, mert elég visszás képet ad, mikor valaki, emezek eltakarítása után (még ha őket sebtében elítélve is), amazok ellen hirdet keresztes háborút! Az eltakarítók ellen. Akik eltakarították, amit ők nem...
Arról nem is beszélve, hogy a nagy buzgóságban (ami Charliék ellen nem mutatkozott) elfelejtik megkülönböztetni a bevándorlás és az iszlám kérdését (még ha azok között fedés is van). Így a bevándorlás jogos kritikája helyett a "keresztes hadjárat" olykor kifejezetten a keleti tradicionalitás ellen irányul.
Az istentelenek, a kereszténység és az iszlám közös ellenségei, a sátán szolgái pedig csak egy kávét kérnek...
Szomorú, hogy akinek kellene, azoknak sem sikerül felismerni a történelem mozgatórugóit, átlátni a világ történéseit, helyén kezelni (pl. a tradicionalista útmutatásokat szem előtt tartva) a szellemi erőket, vagy csupán megérteni az ősök üzenetét.
"Minden felesleges érzelgősség nélkül megállapítható, hogy gyenge nép számára mindaz veszedelmet jelent, amivel nem tud megbirkózni. Életképes, erős nép tudja, hogy veszedelem mindig van és hogy ellene egyedül életereje, életakarása védi és menti meg. (...) Ellenben ugyancsak minden felesleges érzelgősség nélkül és ridegen, de tudomásul kell vennünk a tényt, hogy abban az esetben,ha az európai nem fogja tudni beállítani a szükséges nacionalista szocialista rendszerét, mert erre képtelen, úgy ne csodálkozzék, ha földgömbünk másik két nagytere fog nálunk rendet teremteni. Ahogyan a nagytéren belül sem tűrhető az állandósult vagy életképtelenségből származó bármely vonatkozású zűrzavar, éppúgy nem tűrhető az egyetlen nagytérben sem."
Bánfalvi Béla

Párizsi terror: jöhet az európai Nagy Testvér

A párizsi merénylet nyomán hirtelen megnőtt az Európai Parlamentre nehezedő nyomás, hogy módosítson álláspontján és adjon szabad utat az európai légiutas-nyilvántartási rendszer (PNR) elfogadásának. A Néppárt (EPP) és a konzervatív frakció (ECR) támogatná, míg a szocialisták és demokraták (S&D) csoportja megosztott. Nélkülük továbbra sincs esély az áttörésre.

Az európai PNR-ra vonatkozó jogszabálytervezetet 2013 áprilisában vétózta meg az EP állampolgári jogi szakbizottsága (LIBE), úgy ítélve meg, hogy a személyi adatok tömeges begyűjtése, átadása és tárolása aránytalan intézkedés, amely megengedhetetlen mértékben sértené a személyiségi jogokat.

A PNR a Passenger Name Record angol kifejezésből származó betűszó, amely magában foglal minden olyan adatot, amit az utasnak meg kell adnia ahhoz, hogy repülőjegyet vásárolhasson. Ennek megfelelően a légitársaságok egy-egy foglalás után regisztrálják az utas nevét, lakcímét, elérhetőségét, bankkártya-számát, az utas által megadott információk alapján pedig adott esetben egy sor szokását. (Pl. étkezési szokások).


A javaslat a tagállamok közötti együttműködési mechanizmus megteremtése mellett bevezette volna azt a szabályt is, hogy a bűnüldöző és bűnmegelőző hatóságok kérésre fel is használhatnák az adatokat, ha gyanújuk van arra, hogy az egyik utas valamilyen súlyos bűncselekményt készül elkövetni, vagy követett el.

A leszavazott európai parlamenti véleményben Timothy Kirkhope (ECR, brit) jelentéstevő azt írta, számos bizonyíték létezik annak igazolására, hogy az utasadatok továbbítási kötelezettsége és a hozzáférés lehetősége megakadályozott bűncselekményt, vagy utólag segített annak felgöngyölítésében.

Utóbb látszólag tovább nehezítette a PNR helyzetét, hogy tavaly áprilisban a luxemburgi Európai Bíróság a személyiségi jogok védelmére hivatkozva törölte az adatok megőrzéséről szóló irányelvet. A luxemburgi bírák előtt emellett a jelenleg a tervbe vett EU-kanadai PNR-megállapodás ügye is ott van, nem mellesleg az EP hivatalos megkeresésére.

A múlt heti párizsi merénylet után ugyanakkor láthatóan minden korábbinál jobban megnőtt a nyomás az Európai Parlamentre, hogy „engedjék el” a befagyasztott jogszabálytervezetet. (Az EP plenárisa ugyanis 2013-ban úgy döntött, hogy nem visszadobja a jogszabálytervezetet, hanem felhatalmazza a LIBE-bizottságot, hogy „folytassa a munkát” – azaz az egyeztetést a tagországokkal és a Bizottsággal - a kérdésen.)

Az említett nyomás voltaképpen már a párizsi merénylet előtt érezhető volt: Donald Tusk, EiT elnöki hivatalát elfoglalva tavaly decemberben egyik első kérését az EP felé intézve, kezedményezte, hogy tegyenek lépéseket a PNR reaktiválására. Tusk mindezt a Parlament keddi plenárisán most megismételte, hangsúlyozva, hogy egyfelől nagyra értékeli azt a komolyságot, amivel a képviselők éveken át a személyiségi jogok védelmét kezelték, de kéri, hogy most hasonló körültekintéssel legyen gondjuk a polgárok biztonságára is, ami nélkül egy sor egyéb dolgot is kockáztatnak, „beleértve a schengeni vívmányok megőrzését is”.

Tuskhoz hasonló kéréssel fordult az EU képviselőtestületéhez Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter – aki egyébként vasárnap tagállambeli kollégáit informális beszélgetésen látta vendégül Párizsban, és ez utóbbiak szintén támogatták kezdeményezését -, hangsúlyozva, hogy „felbecsülhetetlenül hasznos” volna egy összeurópai rendszer működése.

Hasonló szellemben nyilatkozott már múlt csütörtökön, a merénylet hírére Edgars Rinkevics, a soros EU-elnökséget ellátó litván kormány belügyminisztere is, aki szerint feltétlen szükség volna mielőbb a PNR-ra. (Utóbb európai bizottsági részről is megerősítették, hogy a brüsszeli testület is „teljes súlyával támogatja” a lett felvetést, közölte a téma illetékes szóvivője).

Kirkhope, úgyis, mint a téma eredetileg ezzel megbízott jelentéstevője, azonnal reagált, üdvözölte a parlamentnek címzett megkereséseket, és úgy vélte, hogy érdemes és lehetséges is volna ezúttal haladást elérni. „Nem kért volna (minket) Tusk elnök, meg a soros elnökség, ha nem volna igazán fontos dologról szó” – jegyezte meg a brit konzervatív politikus, és ismét emlékeztetett, hogy egységes rendszer híján jelenleg máris 16 különféle nemzeti rendszer létezik az ügyben, ami hatékonyságában csakis gyengébb lehet.

Kirkhope ugyanakkor kész volt annyi engedményt tenni az eredeti irányelvtervezet bírálóinak, hogy elismerte: „azon még voltak bizonyos rések”, amelyek azonban úgymond könnyen kijavíthatók. Brüsszeli sajtójelentések ennek kapcsán tudni vélik, hogy egyebek között az elképzelések között van egy független ügynökség felállítása, amelyik az adatok megőrzésének szabályszerűségét felügyelné, miközben magát a megőrzés idejét négyről két évre csökkentenék.

A keddi plenáris vitájában viszonylag kevés derült ki várható EP-álláspontról. Manfred Weber néppárti frakcióvezető – a korábbi álláspontot követve – úgy fogalmazott, hogy az adatvédelem „nagyon fontos dolog”, „de a biztonság még inkább”. A S&D vezérszónoka ugyanakkor óvott attól, hogy a pillanatnyi pánikhangulat hatására elsietett intézkedéseket hozzanak, és meggondolatlanul meglévő vívmányokat dobjanak ki az ablakon. Viszont kategorikusan el sem vetett semmit.

Kijelentése mögött bennfentesek szerint a baloldali pártcsoport megosztottsága áll. A francia képviselőkön például hatalmas az otthoni nyomás, hogy tegyenek meg mindent a PNR mielőbbi elfogadása érdekében, míg a személyi adatvédelemre különösen finnyás német szociáldemokraták finoman szólva is elutasítóak. A brüsszeli Europolitics ennek kapcsán idézte Birgit Sippelt (S&D, német), aki úgy vélte, hogy az egész mostani találgatás felesleges, a labda ugyanis szerinte nem az EP, hanem a Bizottság térfelén pattog: az EP ugyanis már eldöntötte, hogy nem kér az eredeti javaslatból, úgyhogy most a testületen áll, hogy új verzióval álljon elő. (Még sarkosabban fogalmazott Jan Philipp Albrecht (Zöldek, német), aki szerint "azzal, hogy a tagállami belügyminiszterek készek volnának a Big Brother szerepére, voltaképpen belemennek a terroristák által diktált játékba.")

Ahhoz, hogy a téma formálisan is az EP napirendjére kerüljön megint, mindenekelőtt az kell, hogy a LIBE maga újból elővegye a témát (erre elvben a szakbizottság január 21-22-én esedékes újabb ülése kínálhat alkalmat). És persze még akkor is kérdéses, vajon mennyiben módosultak a bizottságon belüli - eredetileg többségi elutasító - álláspontok. 2013 tavasza óta történt egy és más, és nem csupán a PNR megítélésében, de az EP összetételében is: tavaly június óta új összetételű az EP, köztük az LIBE is. Igaz, sok régi tag visszatért, de bőven akadnak újak is.

A jelenlegi politikai becslések azzal számolnak, hogy a zöld és szélsőbaloldali képviselők esetében szinte biztosra vehető a PNR változatlan elvetése (ezt a zöldek társelnöke Rebecca Harms kedden meg is erősítette). Sokak szerint hasonló lehet a liberálisok többségének az álláspontja is, bár ők nyitottságot jeleztek kedden, igaz hangsúlyozva, hogy a a Bizottság térfelén pattog a labda és új javaslatra várnak. A tervezet valószínű támogatója az EPP és az ECR (az első és a harmadik legnagyobb frakciók), minekutána a döntés kulcsa láthatóan a második legnagyobb frakcióból érkező szocialista álláspontban van – ami tehát még nem végleges.
BruxInfo

Iszlám-szakértő élesen bírálta Merkel kancellárt

Az ismert iszlám-szakértő és politológus, Hamed Abdel-Samad élesen bírálta Angela Merkel német kancellárasszony kijelentését. Merkel pár nappal ezelőtt egy beszédében úgy vélekedett, hogy az iszlám Németországhoz tartozik.
Abdel-Samad, aki maga is mohamedán, Merkelnek írt nyílt levelében a Facebookon ezt írta: „Nem feladata egy politikusnak, hogy egy vallást rehabilitáljon vagy értékeljen. A politikusok az emberekért vannak és nem ezen emberek ideológiájáért. Mielőtt Ön ezt az állítást világgá kürtöli, kötelessége, hogy ezen ország polgárainak megmagyarázza, hogy mi az iszlám!”
Ezt követően a politológus feltette azt a kérdést, hogy vajon a világ felosztása hívőkre és nem hívőkre szintén Németországhoz tartozik-e, és mi van a szent háborúval, és a többnejűséggel? „Mi van az aposztatákra kiszabott halálbüntetéssel? Mi van a tolvajok, a házasságtörők és az alkoholt fogyasztók testi büntetésével? Mi van a nők jogaival, ami az iszlámban nincsen?”
Majd arról írt Abdel-Samad, hogy Merkel vagy nem tudja, hogy mindezek az iszlámhoz tartoznak, akkor pedig nem kvalifikált véleményt mondani. Vagy a másik lehetőség, hogy Merkel tudja ezt, és csak becsapja Németország polgárait, hogy továbbra is páncélos tankokat küldhessen Szaúd-Arábiába és ne bosszantsa fel a török kereskedelmi partnereket.”
„Én is ennek az országnak vagyok a polgára, és azt mondom Önnek: Ön téved. És nem tesz szívességet a mohamedánoknak azzal, hogy olyasmit állít, ami nem felel meg a valóságnak, és amit a németek többsége másképp lát, egyébként sok német mohamedán és volt-mohamedán is, akinek menekülnie kellett az iszlám elől egykori szülőföldjéről.”


forrás: www.kath.net
http://katolikus-honlap.hu/1501/parizs.htm

Soros György pénzeli az álcivil csoportokat, de a gittet Bajnai rágja

Elismerte az Együtt-PM országgyűlési képviselője, Szelényi Zsuzsa, hogy az egyik tanácsadójának felesége jelentette be a január 2-ára szervezett, a sajtóban civil megmozdulásként bemutatott kormányellenes demonstrációt. A Magyar Nemzet információi szerint a magánnyugdíj-pénztárak megszüntetése elleni, szintén civil tüntetésként tálalt demonstrációt Vajda Zoltán, az Együtt-PM önkormányzati képviselője szervezte, az internetadó elleni tüntetést pedig Gurmai Zita MSZP-s politikus fia.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy a Budapesten zajló tüntetések egyáltalán nem civil megmozdulások, és egyben javasolta is, hogy egy új törvényt kell hozni az álcivil megmozdulások anyagi hátterének ellenőrzésére. Az MNO információi szerint a Bajnai Gordonhoz közel álló civil szervezeteket Soros György pénzeli, aki egyben közvetlen anyagi támogatója annak a "Human Right First" nevű amerikai alapítványnak is, amely javaslatokat tett az Obama-adminisztrációnak arra vonatkozóan, hogy kezdjen el támogatni magyarországi "civil" szervezeteket, mert az Orbán-kormány miatt veszélyben a demokrácia.
A demokrácia olyannyira veszélyben volt Magyarországon, hogy Bajnai Gordon meghívást kapott a Bilderberg-csoport 2014. május 29-én, Koppenhágában tartott konferenciájára, ahol ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy az európai baloldali sajtó támogatni fogja a magyarországi kormány megdöntését, és a radikális atlantista pártok kormányra jutását.
Hídfő.net.ru | Bajnai Gordon
Az információt ugyan senki nem erősítette meg és névtelen forrásokra hivatkozva terjedt a sajtóban, az utána történtek ennek ellenére mind alátámasztják ezt a híresztelést. A német és francia baloldali sajtó tavaly az év második felében napi szinten hozta a magyarországi kormányt kritizáló publicisztikákat. A Libération francia napilap egy alkalommal azt terjesztette, hogy a kormány életveszélyesen megfenyegette az RTL-Group igazgatóját, aki azóta kénytelen testőrrel járni.
Bajnai Gordon a Bilderberg-konferenciát követően cinikus választ adott a sajtó erre vonatkozó kérdéseire, és bejelentette, hogy Koppenhágában csak a gittet rágta. Azt követően a hazai liberális sajtó is az ott elhangzottaknak megfelelően járt el, és karaktergyilkosságok sorozatát hajtották végre kormánytisztviselők ellen. Az Index.hu liberális sajtóorgánum karaktergyilkosságot próbált végrehajtani a külügyminiszter ellen, közvetlen az előtt, hogy Szijjártó Péter Washingtonba látogatott, és ott kiderült, hogy az amerikai külügy nem fogadja őt külügyminiszteri szinten, vagyis Washington nem fogadja el a magyar külügyminiszter személyét.
A történtek azt mutatják, hogy nem csak a kormányellenes tüntetések nem civilek, de a hazai sajtó aktívan közreműködik abban, hogy Magyarországon Bajnai Gordon rágja a gittet a Bilderberg-csoportnak. Ha a civil megmozdulások hátterét ki kell vizsgálni, azt is elkerülhetetlenné válhat leellenőrizni, hogyan lehet az, hogy a magyarországi fővonalú média ilyen nyíltan együttműködik az amerikai külüggyel. Ha az egyik legnagyobb magyarországi sajtóorgánum Washington szolgálatában áll, az - függetlenül attól, hogy éppen ki van kormányon - fokozott biztonsági kockázatot jelent a mindenkori magyar kormány számára.


http://www.hidfo.net.ru/2015/01/15/soros-gyorgy-penzeli-az-alcivil-csoportokat-de-gittet-bajnai-ragja

Miller: Európa csak Törökországon keresztül juthat orosz gázhoz

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatójának bejelentése szerint Európa csak Ukrajna megkerülésével, a "török áramlaton" keresztül juthat majd orosz gázhoz, - ez lesz az egyetlen útvonal, amin a 63 milliárd köbméter gáz eljuthat az Európai Unió területére. Miller szerint Európának ez az egyetlen lehetősége arra, hogy megvédje magát attól a kockázattól, amit az Ukrajnán keresztüli szállítás jelent.
Az Európai Unió tagállamai eredetileg a Déli Áramlat megépítésével fokozták volna a gázellátás biztonságát azzal, hogy így Ukrajnát megkerülik. Brüsszel azonban mindig ügyelt arra, hogy a Déli Áramlat megvalósítása előtt akadályok legyenek, és ebben a tekintetben nem riadt vissza a tagállamok kormányának megfenyegetésétől és fokozott nyomásgyakorlástól sem, ahogy az Bulgária esetében történt.
Hídfő.net.ru | Alekszej Miller
Mivel Brüsszel mindvégig a Déli Áramlat meghiúsítására törekedett, az orosz cégek most a török áramlat építésén dolgoznak, ami a Fekete-tengeren keresztül először Törökországba juttatja el a földgázt, majd onnan Görögországon keresztül Európába.
Az új gázvezeték-hálózatban hazánk igen jó pozícióban van, a kilépés szélén táncoló Görögországot leszámítva ugyanis Magyarország lesz az első tagállam, amin keresztül az Európai Unióba érkezik majd az orosz földgáz. Nem túlzás azt mondani, hogy néhány év múlva Brüsszel Európa ütőerének szegez kést, ha a magyarországi kormányra nyomást gyakorol.
Az Európai Unió tehát egyre rosszabb pozícióba jut Brüsszel hibás döntései miatt. Eddig elérhető lett volna az orosz földgáz közvetlen az orosz gázmezőkről. Tíz évi akadályoztatás miatt mostanra ez már csak Törökország közbeiktatásával történhet meg. Miller bejelentése szerint azonban az Európai Unió most azonnal el kell kezdje az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítését, vagy a Gazprom talál más piacokat Európa helyett.
Az Egyesült Államok ugyan érdekelt az európai gázpiac megszerzésében, de a szakértők becslései szerint is az amerikai földgázbehozatalhoz szükséges infrastruktúra kiépítése évtizedeket venne igénybe. Tehát, amennyiben a Gazprom más piacok után néz, Európa egyszerűen földgáz nélkül maradhat, az amerikaiak lazasága pedig nem fog gondoskodni a tározók megtöltéséről.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/15/miller-europa-csak-torokorszagon-keresztul-juthat-orosz-gazhoz

Egy liberális ügynököt Putyin elnök “kiiktatott”!

Leváltották az orosz jegybank monetáris politikáért felelős vezetőjét, mert állításuk szerint nem sikerült megfelelően kezelnie a kialakult rubelválságot. Vlagyimir Putyin orosz elnök kritikája szerint nem reagáltak kellően gyorsan a helyzetre.
Az orosz jegybank monetáris politikájáért felelős vezetőjét, Ksenia Yudaeva-t leváltották azt követően, hogy az intézménynek nem sikerült megfelelően kezelnie a kialakult rubelválságot – számoltak be a fejleményről hírügynökségi források. Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban erősen kritizálta az intézményt, amiért szerinte nem reagáltak kellően gyorsan a helyzetre.
(portfolio)
Bal-Rad komm: Az Orosz Kommunista Párt (KPRF) elnöke – Gennagyij Zjuganov – már november végén követelte a “kártékony liberális” Kszenia Judajeva leváltását, aki nyugati megbízói elvárásainak megfelelően cselekszik, nem pedig Oroszország érdekében.

Az ISIL terrorkalifátus a Nagy-Izrael projekt része, állítja az amerikai ex-tengerészgyalogos, Ken O Keefe

A volt amerikai tengerészgyalogos, publicista és békeaktivista szerint az Egyesült Államoknak nem áll szándékában az ISIL tafkiri terrorista hadsereg megsemmisítése, hiszen Washington azzal a céllal hozta létre, hogy fenntartsa az örök konfliktust a Közel-Keleten. A veterán telefonon azt közölte Londonból, hogy a terrorkalifátust az USA megbízottjai és szövetségesei finanszírozzák, mint Szaud-Arábia vagy Katar.

"Tehát az az elképzelés, hogy Amerika valóban küzdeni az általa teremtett szörny (ISIL) ellen, teljesen nevetséges" - fogalmazott. Az ISIL egy monumentális terv része, hogy destabilizálja a régiót Izrael érdekében a Nagy-Izrael projekt megvalósításáért - állította Ken O Keefe.

Kapcsolódó:
A globális elit terve: közel-keleti unió
Német hírszerzők titkos listájához juthatott a CIA
Edward Snowden: Az ISIL terrorszervezet vezére a MOSZAD által lett kiképezve!
Moszad ügynök a terrorszervezet vezére
A maszturbálást a túlvilágon orális szexszel folytató apáca, a kereszten napozó Jézus - ez mellett állnak ki a vonulgató "Charlie-k"

Heves harcok Donbasszban!

A Bal-Rad-ot “lelkesítéssel” vádolók ingerküszöbét valószínúleg megint átlépjük ma reggeli donbasszi összefoglalónkkal, de hát a harci cselekményekről be kell számolnunk. Az pedig a fanyalgóknak mára nem ígér jó hangulatot.
térk
Szóval senki nem beszél népköztársasági invázióról Donbasszban-csak éppen valami milicista szorgoskodásnak tudható be a ma reggelre bekövetkezett irdatlan latorveszteség.
Elsősorban is (Новотошковкa)Novotoskovka és (Дебальцево)Gyjebalcsevo martalócai közül rengeteg nem érte meg a mai-amúgy szép-napfelkeltét.
(Бахмутке)Bahmutkánál és (Золотoe)Zolotoje térségében szintén emlegetett lesz a mára virradó éjszaka néhány túlélű valcmanista pribék számára. Csak a technikai vesztesége a latorhadnak mintegy ötven ilyen-olyan tank, számtalan tüzérségi löveg, és rengeteg teherautó. Az összecsapásokban a népköztársasági erők ma reggelre 5 db. tankot, 9db. egyéb páncélost, 5db. aknavetőt vesztettek, és mintegy száz milicista sebesült meg. Huszonöt népfelkelő elesett.
(Чернухино)Csjernuhinonál éjfél után “mozdult be” igazán a milicia. (Миус)Miusz banditái velük együtt rettehetnek. A jelek arra utalnak, hogy a gyjebalcsevoi katlannak alágyújtott ismét a milicia.
(Никишино)Nyikisino banditái vannak pillanatnyilag a katlan legveszélyeztetettebb fajai közé sorolva.
(Горловка)Gorlovkát továbbra is lőtte az éjjel a latortüzérség, viszont a város felé csörtető latortankok ismét pórul jártak. Fél tucatnyi pusztult el.
Donyecket továbbra is lövi a latortüzérség, és megpróbálkozik közelebb lopózni a városhoz az ordashad. Több északnyugati-nyugati peremkerületbe megpróbáltak beszívárogni diverzánsbandák. Velük kézifegyverekkel vívott tűzharcot a milicia, amelynek tagjai kiváló helyismerettel rendelkeznek. Ezeknek a harcoknak a kimenetele nem is kétséges. Hullanak a banderisták.
rom
A repülőteret késő estére megtisztították a népköztársaságiak a latorélőerőtől. Most a fagyban egyelőre nem zavarja őket a sok latortetem.
Peszkinél akkora a latortüzérség technikai vesztesége, hogy az éjszaka már csak hébe-hóba tudtak lőni.
(Первомайск)Pervomajszkot, (Металлист)Metallisztot, (Дзержинск)Dzserzsinszket, (Путиловкa)Putyilovkát, és (Макеевкa)Makejevkát egész éjjel lőtte a latortüzérség.
(Орлово-Ивановкa)Orlovo-Ivanovka felszabadítása szinte tényként kezelhető ma reggelre.
Némi magyar vonatkozású hír: Mintegy háromezer 20 és 60 év közötti katonaviselt vagy katonai szakképesítéssel rendelkező hadköteles személyt hívnak be Nyalókakirályhadseregébe Kárpátaljáról a negyedik mozgósítés keretében 2015. január 20-tól kezdődően – közölte tegnap ungvári sajtótájékoztatóján Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja valcmanista hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka.
Vaszilcjun elmondta, hogy a múlt évi három mozgósítás során ugyancsak háromezer főt hívtak be Kárpátaljáról a latorhadba, ám több mint ötszázan nem hajlottak az USA-NATO-EU-Kijev latorszövetség érdekeiért fegyvert fogni! Ezen parancsmegtagadók ellen eljárás indult, és Turcsinov vezérhiéna “törvényjavaslata” alapján 12 évet is kaphatnak. Börtönt.
A hadkiegészítő parancsnokság közlése szerint a múlt évben Kárpátaljáról 49 katona (köztük két beregszászi magyar), négy határőr és az “Ajdar” nevű bűnbandában gyilkolászó két önkéntes pribék harapott fűbe Donbasszban. (A szovjet-afgán háború közel tíz éve alatt 53 kárpátaljai sorkatona és tiszt esett el.)

https://balrad.wordpress.com/2015/01/15/heves-harcok-donbasszban-3/
csop
A kijevi udvar “aggasztónak és feszültségektől terhesnek” minősítette ma kora délután a Donbasszban kialakult helyzetet. Nagy a zokogás, hogy a népköztársasági erők-az udvar szerint-129 alkalommal támadtak hordáikra.
Donyeck lakótelepeit továbbra is intenzíven támadja a valcmanista latortüzérség. Ma nyolc civil halt bele a terrortámadásokba. Ma ismét gíyújtógránátokat lőtt a pribékbanda Donyeckre.
A repülőtér is ismét szabad préda a kijevi bérgyilkoshordának. Ott ugyanis élő cimbora már nincs. Lövik is a repteret bőszen.
Gorlovkát szintén ostromolják. A városban négy civil súlyosan megsebesült. (Травневое)Travnevoje és (Доломитное)Dolomitnoje milicista ostroma ugyanakkor észrevehetően meggyérítette a Gorlovkát ért támadásokat.
Augusztus óta nem látott hevességű harc bontakozott ki Gyjebalcsevo környékén. A DNR erői minden rendelkezésükre álló fegyverzettel sorakoztak fel, de még csak a “kóstolgatásnál” tartanak a felek, miközben azért a katlan mélyén-Nyikisinonál-már kritikusra fordult a valcmanista latorbanmda helyzete. (Редкодуб)Redkodubból való kiverésük ugyanis új frontot nyit a végső leszámolástól rettegő bezárt hiénákra. Most kétségbeesetten lövöldöznek mindennel, ami a kezeik ügyébe kerül. A (Могила Острая)Mogila Osztraja dombon lévő martalósbandák ellen folyamatossá vált népköztársasági tüzérségi támadások alaposan ritkítják a latorbandát.
Volnovahából a valcmanisták Dokucsajevszket lőtték ma egész nap.
(Новый Марьевкa)Novüj Marjevkát latortankok lőtték.
Mariupol északkeleti peremén viszont a DNR-tüzérsége megsemmisítette a valcmanisták egy blokkposztját kora délután.
(Ясиноватaя)Jaszinovataja blokkposztjára fáj Nyalókakirály dúvadseregletének a foga-ám jelen állás szerint bele is vásol. Miután “Grad” sorozatokat lőttek az ellenőrző pontra, tankokkal próbálkoztak. Ám a sorozatvető-tűz nem bizonyult hatásosnak. Ezért aztán a nyolc latortankból most hat “természetes” akadályt képez Jaszinovataja és Donyeck között.
(Новоорловкa)Novoorlovkából az utolsó élő bandita is kitakarodott ma délelőtt, és a népfelkelők átvették a település irányítását.
A kozákok is teljes egészében bevették (Полевое)Poljevojét, ami rettentő fenyegetést jelent a közeli nagy latorbázisra, ami (Санжаровкa)Szanzsarovkánál lett kiépítve.
A (Северский Донец)Szeverszkij Donyec folyó teljes Luhanszk-régióbeli szakasza mentén dúlnak a harcok.
Artyemocszk határában a DNR felderítői 18db. “Tocska-U” hordozót láttak.
(Старобельск)Sztarobelszk és (Новоайдар)Novoajdar határában észveszejtő tempóban építik-erősítik állásaikat Nyalókakirály martalócai. Ide új erőket is átcsoportosítottak a mai nap folyamán. Ebbéli munkálataikat több alkalommal is megzavarta a népi erők tüzérsége.
(Станицa Луганскa)Sztanyica Luhaszka térségében ma délelőtt elmérgesedett a helyzet. Nagyon heves összecsapások zajlottak-zajlanak.
(Бахмутка)Bahmutka híres-hírhedt útszakaszának szinte teljes hosszát lövi a népfelkelők tüzérsége. A 27. a 29. és a 37. számú latorposztok ma egyfolytában tűz alatt voltak tartva. A 32. blokkposztot viszont a kijevi zsoldosok kerülgetik. (Крымское)Krimszkojéból és (Трёхизбенки)Trjohizbenkiből kapnak hozzá tüzérségi támogatást.
A donyecki repülőtéren rovancsolnak a népfelkelők. Elég szép számban találtak amerikai gyártmányú fegyvereket. Páncéltörő rakétákat, kézifegyvereket-a hozzájuk való holmikkal. Nem is akármilyenekkel. Az M-16-os gépkarabélyokhoz “dum-dum” lőszerekkel. Az EBESZ helyszínre látogatott megfigyelői csak hümmögtek a tiltott holmik láttán!
Jah! És még valami! A donyecki reptéren találtak két elhullott amerikai latort. Valami “Tengeri Oroszlán” nevű bűnbanda tagjai voltak életükben. Styepan Poltorak-aki amúgy Nyalókakirály hadügyére-úgy nyilatkozott a dologról, hogy szerinte az amerikaiak véletlenül keveredtek a donyecki reptérre, és véletlenül a valcmanisták nyírták ki őket!
Alekszandr Turcsinov Kijevben riadót fújt! Ötvenháromezer szuronyait élező, vérszomjas orosz “fenevadat” álmodott Maradék-Ukrajna keleti határai mentén! Igaz orosz területen álmodta őket, de ez pontosan elég volt őneki ahhoz, hogy hideglelést kapjon, és egy hamarosan meginduló orosz inváziót rikkantson.
Megszületett ma a Luhanszki Népköztársaság Légiereje. A készletlistán meg nem nevezett számú L-29-es kiképzőgép, és egy darab SzU-25-ös gép szerepel.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/15/durvulo-helyzet-donbasszban/


Több ponton ellentámadásba ment át a milícia Új-Oroszországban. Az ukránok a fegyvernyugvás ellenére újabb támadásokat hajtottak végre, és tovább folytatják a Donbassz régió ágyúzását, emiatt Zaharcsenko parancsára az ukrajnai orosz katonai egységek január 13-án már több ponton ellentámadásokba kezdtek, harckocsikkal megtámogatott gyalogsági támadást végeztek az ukrán állások ellen. A legnagyobb csapást a donyecki reptéren hajtották végre, ahol két hullámban harckocsikkal támadták meg az ukrán erőket. A támadás előtt a reptér irányító tornyára önjáró lövegekkel és tankokkal zárótüzet lőttek, aminek hatására az irányítótorony pillanatok alatt összeomlott, maga alá temetve az ott megfigyelő állásban lévő ukrán katonákat.
Hídfő.net.ru | Donyeck repülőtérA Szergei Prokofjev Nemzetközi Repülőtér az összecsapás idején
Ezután két hullámban hatoltak be a reptérre a tankok és a gyalogság. Estére az egész repteret megtisztították az ukrán zsoldosoktól. Úgy tűnik, az irányítótorony összeomlása után már nem érdekli az ukránokat a reptér, nem próbáltak ellenlökést végrehajtani. A DNK önjáró löveges egységei pedig azonnal választüzet nyitottak azokra az ukrán tüzér egységekre, amelyek a lőteret kezdték lőni. Január 13-án 22.30-kor az utolsó ukrán erők is kivonultak a reptérről. 23.00-kor még erős robbanások hallatszódtak, valószínűleg tüzérséggel próbálták lőni a repteret, amelyre az orosz lövegek azonnal válaszoltak, célba véve az ukrán tüzérségi állásokat.
Szintén tankokkal megerősített támadásokat hajtottak végre Luganszk környékén is. Több ukrán ellenőrzőpontot semmisítettek meg. Az ukránok egyedül itt próbáltak meg ellenlökést végrehajtani az elfoglalt 29-es ellenőrzőpontnál, de pillanatok alatt három tankot vesztettek, így visszavonultak. Nagyon komoly ütközet zajlott Sanzarovka településen. Itt a milícia is vesztett két tankot, de elsöpörték az ukrán erőket. Az élőerő veszteség mellett 10 aknavetőt, 4 tüzérségi löveget, 12 BTR-t, 4 BMP-t, valamint egyéb katonai felszereléseket vesztettek az ukránok. Az ukrán hadsereg Debalcevóból kiindulva dél-keleti irányba támadott, ezzel szemben a DNK hadserege Gorlovkából kiindulva lendületes támadást hajtott végre északi irányba. Ha ez a hadmozdulat sikeres lesz, akkor lezárják és katlanba szorítják a Debalcevóban lévő ukrán erőket. Ilyen katlanba zárást eddig egyetlen ukrán csapattest sem vészelt át, valamennyi felmorzsolódott a harcokban.
A milícia jelentései szerint ezen az egy napon az ukránok nagyon jelentős veszteségeket szenvedtek. Ötvennél is több páncélozott eszközt, közötte sok tankot, BMP és BTR páncélozott harcjárműveket, emellett 19 Ural teherautót, sok más szállítóeszközt és terepjárókat, valamint két Hammert és 4 Puma terepjárót. A halottak számáról egyelőre nincs jelentés. A milícia 5 tankot, 9 páncélozott harcjárművet, 2 teherautót, és 17 embert veszített.
A DNK vezetése jelentette, hogy véget ért egy gépesített gyalogsági ezred, és egy harckocsi ezred (a régi orosz rendszer szerint ez kb. 70 tank) három és fél hónapos kiképzése, őket a frontokra vezénylik.


http://www.hidfo.net.ru/2015/01/15/kiujultak-harcok-ukrajnaban-ellentamadasban-milicia

„Meg akarják hódítani Európát?” – „Nem, meg fogjuk!”

Jürgen Todenhöfer német publicista – az RTL tévécsatorna számára – néhány nappal ezelőtt interjút készített Christian Emde német IS-harcossal az iraki Mossulban. Christian David Emde 2003-ban tért át az iszlám vallásra és csatlakozott a terrorista milícia kegyetlen hadjáratához Szíriában és Irakban.
Arra kérdésre, hogy vajon az IS egy nap meg szeretné-e hódítani Európát, Emde így reagált: „Nem, nem .. Mi egy nap meg fogjuk hódítani Európát. Nem, akarjuk, hanem fogjuk! Ebben biztosak vagyunk.”
Arra a kérdésre, hogy vajon Németországban is kell-e merényletekkel számolni az IS oldaláról, Emde ezt válaszolta: „A német állam harcol ellenünk, hiszen fegyvereket szállított a Paschmergának. .. És már nagyon, nagyon hosszú ideje harcol az iszlám ellen. Ezért számolniuk kell ezzel – definitív!”
Emde vissza akar térni Németországba, de csak Allah tudja, hogy megéli-e ezt. „De mi definitív vissza fogunk térni, és az nem egy barátságos látogatás lesz vagy valami ilyesmi, hanem az fegyverrel lesz és a harcosainkkal. És aki nem tér át az iszlámra vagy nem fizet védelmi adót, azt megöljük.”
Az RTL-interjú itt látható:
http://www.rtl.de/cms/news/rtl-aktuell/juergen-todenhoefers-interview-mit-einem-deutschen-is-kaempfer-im-irak-wer-uns-nicht-anerkennt-den-werden-wir-toeten-4468b-51ca-65-2176670.html

Nincs több állami abrak?

Több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, hogy Orbán Viktor múlt pénteken találkozóra hívta a kormánypártinak tartott médiumok vezetőit. Úgy tudjuk, azt közölte velük, hogy a jövőben a közmédiára támaszkodik a kormány, őket pedig nem kívánja tovább támogatni.
Személyesen közölte Orbán Viktor a kormányhoz közel állónak tartott médiumok vezetőivel, hogy a jövőben nem tekinti szükségesnek a támogatásukat, megszűnik az eddig megszokott viszony a Fidesz és köztük – értesült több, egymástól független forrásból is a VS. Úgy tudjuk, a találkozót múlt pénteken tartották, és a miniszterelnök mások mellett Gajdics Ottót, a Lánchíd Rádió főszerkesztőjét, Borókai Gábort, a Heti Válasz vezetőjét, Liszkay Gábor és Élő Gábor Magyar Nemzet, illetve Mno.hu főszerkesztőt; valamint Bencsik Andrást, a Demokrata első emberét hívta meg.
A találkozón elhangzottakat ismerő források szerint Orbán Viktor arról beszélt, hogy a jövőben a közmédiát tekinti a legfontosabb csatornának a kormány és a Fidesz üzeneteinek közvetítésére. (Az MTVA a múlt hét elején jelentette be, hogy az M1-et hírcsatornává alakítja.) Orbán azt is mondta, hogy a meghívottak ne számítsanak arra, hogy jelentősebb mértékű állami hirdetéshez jutnak a következő időszakban, a saját lábukon kell majd megállniuk. A Demokratát illetően egyelőre ellentmondó információink vannak, volt olyan forrásunk, aki úgy tudja, Bencsik Andrást arról biztosította Orbán Viktor, az ő lapjának helyzete nem változik, mások ennek ellenkezőjéről számoltak be.
Jóval szélesebb kör
Értesüléseinkről megkérdeztük az érintetteket. Borókai Gábor emailben a VS-nek azt írta, a találkozón az általunk megnevezetteknél “jóval szélesebb kör vett részt”, de erről részleteket nem árult el. Az elhangzottakról azt írta: “elégséges végigtekinteni a kormányközelinek mondott sajtó oldalain, és megtapasztalható, hogy azokon ősz óta állami hirdetés csak nagyon szórványosan jelent meg, míg a mostani miniszterelnökségi kampány egyáltalán nem érhető tetten”.
Liszkay Gábor azt mondta: nem tudja megerősíteni a találkozóról szóló információkat. Élő Gábor annyit mondott, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja értesülésünket.
Megkerestük Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjét is, aki annyit válaszolt, “a miniszterelnök nem nyilvános vagy magánjellegű találkozóiról eddig sem állt és ezután sem áll módomban tájékoztatni, így az Ön értesüléseit sem tudom megerősíteni vagy kommentálni”.
A tavalyi választások után, nyáron már érezni lehetett, hogy egyre feszültebb a viszony Orbán Viktor, és a jobboldali média egyik legfontosabb tulajdonosi szereplője, Simicska Lajos között. Az ő érdekeltségébe tartozik a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió is.
A Magyar Nemzet szeptemberben árat emelt, az erről szóló vezércikkben Liszkay Gábor nem mulasztotta el megjegyezni, hogy erre utoljára a Medgyessy-kormány alatt kényszerültek. Ezután létszámot csökkentettek a lapnál, és a Hír TV-nél is. A Hír TV az utóbbi időben egyre kritikusabb hangnemben számol be a kormány, vagy a Fidesz ügyeiről, egy forrásunk szerint a szerkesztőségben olyan hangulat uralkodik, hogy “most megmutatjuk, hogy lehet profi tévét csinálni így is”, egyre több baloldali politikust hívnak be, egyre inkább elvárás, hogy az ellenzéki vélemények is megjelenjenek.
Információink szerint a Simicska-birodalomban úgy számolnak, a már megtett takarékossági intézkedésekkel valóban tisztán piaci alapon is tartósan működni tudnak majd a médiumok, és a Közgép-vezér fő tulajdonosban is megvan a szándék erre. Ennek ellenére, mint a hvg.hu megírta, a Hír Tv-nél tavaly ősszel életbe léptettek “óvintézkedéseket”, amikor az első hírek megjelentek a lehetséges új állami hírcsatornáról: a szerkesztők és riporterek munkaszerződését úgy módosították, hogy ha valaki távozik a csatornától, 18 hónapig nem vállalhat munkát konkurens tévéknél, különben hat havi bért vissza kell fizetniük.
Mindezt forrásaink szerint elsősorban az indokolta, hogy a tévé vezetői attól tartottak: a beinduló új állami hírcsatorna – akkor még erről szóltak a hírek – esetleg megpróbál átcsábítani néhány ismertebb munkatársat. Mint később kiderült, az MTVA vezetése végül úgy döntött: az eddigi M1-et alakítják át tisztán közéleti-, háttér és hírműsorokat sugárzó csatornává, az M1 eddigi magazinos tartalmai, és a filmek pedig a Duna Tv-re kerülnek, elindul ugyanakkor a sportcsatorna is.
(vs)