A NATO kelet-európai terjeszkedése által jelentett fenyegetésről egyeztetett az orosz biztonsági tanács és Belorusszia biztonsági tanácsa. A téma szorosan összekapcsolódik a nemzetközi terrorizmus kérdéskörével; mindkét biztonsági fenyegetésre a térségi országok szorosabb katonai együttműködése lehet válasz.
Orosz részről Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács vezetője, Belorusszia részéről pedig Sztaniszlav Zas, Belorusszia biztonsági tanácsának vezetője irányította a Minszkben zajló tárgyalásokat. Kedden a felek közös közleményt adtak ki, miszerint a találkozó során elsősorban a NATO kelet-európai terjeszkedése által jelentett fenyegetéssel, illetve kihívásokkal foglalkoztak, emellett kiemelten foglalkoztak a nemzetközi terrorizmus kérdéskörével.
A találkozó során annak lehetőségéről értekeztek, hogy a térségi országok szorosabb katonai együttműködéssel, és a nemzetközi katonai jelenlét fokozásával reagáljanak a NATO és a terrorizmus terjeszkedésére. Ennek részeként fokozni fogják az együttműködést a békefenntartó alakulatok kiképzése és eszközellátása terén. A két ország szakértői emellett megvitatták azokat a jogi változtatásokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy megvalósuljon a nyomozóhatóságok és a bevándorlást kontrolláló intézmények közti hatékonyabb együttműködés.


http://www.hidfo.ru/2016/08/a-nato-rol-es-a-terrorizmusrol-ertekeztek-minszkben/