2023. május 21., vasárnap

Erőszak a sportban, a vakcinák erőszakot is szülnek és megosztják a társadalmat VI. rész

Az erőszak ellenőrizhetetlenül terjed a beoltott játékosok, szurkolók és menedzserek között. Amit látunk, az az elit napirendjének következménye, amelynek célja, az egészségkárosítás mellett, káosz, és erőszak kiváltása, és ezáltal az emberek szembeállítása és megosztása.

Az ENSZ "globális vészhelyzeteken" keresztül próbál irányítani: éghajlatváltozás, biológiai támadás

Létezik egy olyan javaslat, hogy az ENSZ rendelkezzen globális vészhelyzeti hatáskörrel, bár az nincs pontosan meghatározva, hogy mi is az a globális vészhelyzet, így aztán bármi az lehet, és így az ENSZ elnöke a világ diktátorává válhat. Ezen kívül az ENSZ szorgalmazza egy olyan jelentés összeállítását , amely a pedofíliát emberi jognak nyilvánítaná.

Oltásellenes hírességek CIII. rész

Sok híres ember ellenzi a gyilkos vakcinákat, akik ezt nyilvánosan is kijelentik, köztük van: Tucker Carlson, Clint Eastwood, Jedediah Bila, Kevin Sorbo, Trevor Hendy, Alice Santos és mások.

Dr. Tess Lawrie: A WHO 2030-ig 500 új vakcinát akar bevezetni

Dr. Tess Lawrie elítéli, hogy a WHO "teljes egészségügyi monopóliumra" törekszik. Megnövelték a felügyelet szintjét, és ehhez elengedhetetlenek a Nemzetközi Egészségügyi Szabályok; ezekre szükségük van, hogy ránk kényszeríthessék az teljes felügyeletet és céljukat, a transzhumanizmust.

David Icke: A hajdani emberáldozatok máig folytatódnak, a rituálék is ugyanazok

David Icke azt állítja, hogy a régi időkben mindenhol áldoztak embereket és gyerekeket, de egy ponton az emberi faj érettebbé vált, és ez gyakorlat immár nem volt elfogadható. Azonban nem szűnt meg, csak a föld alá került. A politika és a bankszféra hírességei és több világszerte ismert személy is részt vesz sátáni rituálékban, és ugyanazzal a láthatatlan erővel lépnek kölcsönhatásba.

Általános a halálozások túlzott növekedése és a születési ráta csökkenése. Népességfogyási program

Ausztráliának többlethalálozással kell szembenéznie, amelynek oka voltaképpen bármi lehet. Rennick szenátor azt a vádat hangoztatta, hogy a lakosság biztonsága érdekében, az embereket bezárták, a határokat lezárták, és a polgároktól megtagadták az alapvető emberi jogokat, de a vakcina csak a halálesetek számát növelte. A 2022-es évben 30 000-rel volt több a halálesetek száma, mint a 2019-es évben, ezért vizsgálatot követel.

Európai parlamenti képviselők ellenzik a WHO szerződését: ez az egészségügyi szuverenitás eltörése

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Ivan Vilibor Sinčić, horvát európai parlamenti képviselő szerint, az a szerződés, amely jövőre lépne életbe, nem más, mint eszköz egy olyan szervezet kezében, amely a Covid-válság során már csúfos kudarcot vallott, és amely lehetővé tenné számukra, hogy még nagyobb ellenőrzést gyakoroljanak a lakosság felett, ezúttal nem csak a nyugati világban vagy a világ nagy részén, hanem az egész világon.

A texasi főügyész polgári jogi vizsgálatot indít a gyógyszeripari vállalatok ellen

Ken Paxton, texasi főállamügyész, polgári jogi vizsgálatot indít a Pfizer, a Moderna és a Johnson&Johnson gyógyszeripari vállalatok ellen, hogy kiderítse, hazudtak-e az amerikai népnek, vagy visszatartottak-e az oltóanyagok hatásaival kapcsolatos információkat.

A WHO világszintű összeesküvését törvénybe iktatják, ha nem akadályozzuk meg az új világjárványügyi egyezmény létrejöttét! (Ivo Sasek)

Szeretnénk, hogy a WHO határozza meg, hogy utazhatunk-e vagy sem? Vagy megszabja, hogy milyen gyógyszereket használhatunk, és melyeket tiltanak be – ha éppen „vészhelyzetet” hirdetnek ki? Ezen a héten, 2023. május 21. és 28. között zárt ajtók mögött ezzel kapcsoldatos törvényeket alkotnak. A WHO ugyanis az eddigi nem kötelező érvényű ajánlásait épp most változtatja át kötelező érvényű nemzetközi egészségügyi törvényekké (International Health Regulations = IHR). A Kla.TV alapítója, Ivo Sasek elmagyarázza, hogy mit jelent mindez, és hogyan védekezhetünk a WHO világméretű összeesküvése ellen.

2023. május 21. és 28. között ugyanazok a bűnözők tárgyalnak egészségügyi törvényekről, akik nem sokkal ezelőtt egész népeknek okoztak kárt kísérleti mRNS vakcináikkal. Mindezt zárt ajtók mögött, parlamenti egyeztetések mellőzésével, a nép megkérdezése, és mindenféle felhatalmazása nélkül teszik. A WHO mindannyiunkat érintő, világszinten fenyegető összeesküvésének a problémájáról beszélünk.

Közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy a WHO jelenleg egy új világjárványügyi szerződésen dolgozik: Vizsgáljuk meg, hogy pontosan mit is módosítottak a régi változaton, és milyen megdöbbentő dolgokat tartalmaz az újonnan kidolgozott „pandémia-szerződés”. Idézem ifjabb Robert Kennedy-t és szervezetét. https://apps.who.int/gb/wgihr/pdf_files/wgihr2/A_WGIHR2_7-en.pdf https://childrenshealthdefense.org/community-forum/the-great-freeset/
„A WHO épp most módosítja a 2005-ös Nemzetközi Egészségügyi Szabályzatát. (International Health Regulations = IHR). Ez egy olyan átfogó jogi keretet alkot, amely meghatározza az országok jogait és kötelezettségeit a közegészségügyi események és vészhelyzetek kezelésére vonatkozóan. Ez az új nemzetközi Egészségügyi Szabályzat azonban alkalmas arra, hogy bizonyos határokat áthágjon.“ Ha elfogadják, akkor a benne szereplő módosítások átalakítják a korábban nem kötelező érvényű nemzetközi egészségügyi szabályokat jogilag kötelező érvényű rendeletekké. Egyszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy a jövőben a WHO-nak mind a 194 tagországa - vagyis szinte az egész világ - kénytelen lenne betartani az új rendeleteket.
Raádásul egy olyan helyzetben, amikor a legtöbb ember még soha nem hallott a globális kormányzás ilyen „eszközeiről“. A WHO a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat új kiadását egy alapvetően névtelen „munkacsoport" bizalmas tárgyalásai révén tervezi bevezetni. Ezek aztán a WHO főigazgatójának adnának ellenőrzési jogkört arra, hogy milyen ellenintézkedéseket alkalmazhatnak az egyes országok egy világjárvány esetén. Mit kell felismernünk ebben a folyamatban: A Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat javasolt kiegészítései a következők: - A korábbi „nem kötelező érvényű" egészségügyi ajánlások helyébe „jogilag kötelező erejű" rendeletek lépnek, melyeket minden tagállamnak kötelező követni és végrehajtani (2. oldal, 1.1. cikk) - A digitális oltási igazolványok kötelező bevezetése, amelyekkel a belépés bizonyos helyekre és a szabad utazás a WHO belátása szerint korlátozható. (19-20. oldal, 23. cikk, 24. cikk, 27. cikk) - Az online információk szigorúbb ellenőrzése és a félretájékoztatásnak és dezinformációnak minősülő információk azonnali elnyomása. (25. o., 44. cikk (1) bekezdés h) pont: A félretájékoztatás és dezinformáció elleni küzdelem) - Szélsőséges lezárási intézkedések végrehajtása, beleértve „karanténállomások felállítását gyanúsnak vélt utazók számára, lehetőleg a belépés helyétől távol eső létesítményekben", más néven „karanténtáborokban", amilyenek a COVID-19 világjárvány idejéből ismertek és amelyeket Kínában és máshol is megfigyeltek. (41. o., d) szakasz) - A WHO főigazgatójának felhatalmazása arra, hogy saját belátása szerint vészhelyzetet hirdessen. (9. oldal, 12.1. és 12.2. cikk) - Bizonyos gyógyszerek használatának előírása az egyes országok számára vészhelyzetekben, mások használatának pedig betiltása. (20. o. 35. cikk (2) bekezdés) - Ha nem akadályozzuk meg időben az új Nemzetközi Egészségügyi Szabályozás elfogadását, lehetővé tesszük a WHO számára, hogy a jövőben bármely országban lefoglalhasson egészségügyi termékeket, más országokba továbbítsa azokat, és megkerülje a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó törvényeket. (13. oldal, 13A. cikk) - Törlésre kerülne a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat jelenlegi szövegének egy része, amely garantálja „az emberi jogok méltóságának és az emberi szabadságjogoknak a teljes körű tiszteletben tartását“. (3. oldal, cikk 3.1. cikk). - Szándékosan próbálják törölni a „méltóságot, az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat" a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzatból. Így nem meglepő, hogy minden ilyesmit elrejtenek és titkolnak a nyilvánosság előtt. Források: A törvény eredeti angol nyelvű szövege: https://apps.who.int/gb/wgihr/pdf_files/wgihr2/A_WGIHR2_7-en.pdf https://childrenshealthdefense.org/community-forum/the-great-freeset/ https://www.consilium.europa.eu/de/policies/coronavirus/pandemic-treaty/ https://www.youtube.com/watch?v=OeUpwpeoZjc https://childrenshealthdefense.org/defender/pandemic-treaty-world-health-organization-cola/ -
Csak egy dolgot mondok ezen a ponton: minden ember aki ezen a Földön él, és nem akarja, hogy néhány nap leforgása alatt ilyen új törvények hatálya alá kerüljön, még ma, holnap vagy legkésőbb holnapután keresse fel a lakóhelye szerinti parlamenti képviselőt és rázza fel, hogy mindannyian hangosan kiabáljanak "NEM"-et erre a sátáni tervre!

ettől is.

Források/Linkek: https://apps.who.int/gb/wgihr/pdf_files/wgihr2/A_WGIHR2_7-en.pdf
https://childrenshealthdefense.org/community-forum/the-great-freeset/
https://www.consilium.europa.eu/de/policies/coronavirus/pandemic-treaty/
https://www.youtube.com/watch?v=OeUpwpeoZjc
https://childrenshealthdefense.org/defender/pandemic-treaty-world-health-organization-cola/

Megölték Dr Rashid Buttart.

 https://davidicke.com/2023/05/21/rashid-buttar-who-has-died-aged-57-said-a-few-days-ago-that-he-was-poisoned-after-cnn-interview/

2000 éves Tóra