Utólagos becslések szerint több
mint két millióan vonultak utcára Barcelonában csütörtökön, hogy
követeljék a Spanyolországtól elszakadást és a függetlenséget
Katalóniának.
A Katalónia nemzeti ünnepe alkalmából
rendezett demonstráción az összes függetlenség-párti politikai vezető
részt vett. A több mint kétmilliós megmozduláson rengeteg "Itt az idő"
feliratú transzparens volt látható, a felvonulással ugyanis
felszólították a spanyol kormányt, hogy engedélyezze még idén november
9-én a függetlenségi referendumot.
A közvélemény-kutatások szerint a
katalánok mintegy 55%-a támogatja a Spanyolországtól elszakadást. Ennek
elsődleges oka, hogy a katalán régió az ország leggazdagabb vidéke, amit
visszahúz a magas munkanélküliséggel, egyre halmozódó államadóssággal
sújtott spanyol többségi régió. A katalán régió jelenleg évente mintegy
16 millió eurót fizet Madridnak különböző adók formájában, aminek
többségét a spanyol kormány az ország többi részének fejlesztésére
fordítja, Katalónia szinte semmit nem kap vissza. Ebből a szempontból
Katalónia esete hasonlít az Olaszországban szerveződő, a független
Velencei Köztársaság helyreállítását mostanra
referendummal is alátámasztó
venetoi függetlenségi mozgalom esetére; az ország egyik leggazdagabb
régiója akar kiszakadni, főként a központi kormány egyenlőtlen
forráselosztása miatt, ami gazdasági élősködés jelleget öltött.
Katalónia lakossága a fentiek miatt
elutasítja az egészségügy és oktatás terén beiktatott megszorító
intézkedéseket, Katalóniának ugyanis a kormány tevékenysége nélkül saját
erőből lenne lehetősége a szociális vívmányok fenntartására. A
Barcelona, Girona, Lleida és Tarragona tartományokból álló Katalónia
adja az ország gazdasági teljesítményének több mint egyötödét.
Mariano Rajoy miniszterelnök korábban
bejelentette; a központi kormány nem engedélyezi a függetlenségi
referendum megtartását. Áprilisban a spanyol parlament egy a katalán
képviselők által beadott törvényjavaslatot is visszadobott a
függetlenségi népszavazásra vonatkozóan.
http://www.hidfo.net/2014/09/13/ketmillioan-vonultak-fel-katalonia-fuggetensegeert
A katalán autonómiatörekvések tanulságáról
Katalónia ma az Európai Uniónak
egy olyan fejlett régiója, ami szinte "állam az államban". Nem csak
társadalmi, nyelvi kulturális hagyományait és jellemzőit tekintve
különül el a spanyol anyaországtól, hanem gazdasági fejlettsége is
kiemelkedő. A katalán modernizáció a huszadik század egyik
sikertörténete, ami Magyarország számára is több tanulságot hordoz.
A katalán nacionalizmus történelmi gyökerei,
Katalónia autonómiájaA katalán nemzeti
mozgalom már az 1833 és 1850 közötti időszakban irodalmi irányzatként
jelentkezett. Megélénkült a katalán nyelvűszínházi élet, sajtó, és sorra
alakultak az egyesületek. Míg Spanyolország többi részéta régi,
hagyományos életmód, az idegenkedés a felhalmozástól és a befektetéstől,
illetve a hidalgók és a hadsereg világa határozta meg, addig
Katalóniában az aktív polgárságnak köszönhetően kialakult egy jómódú
középréteg, amelyre a munkaszeretet, a takarékosság és az egyéni
erőfeszítés becsülete volt jellemző. Az öntudatra ébredés, a közös
érdek, mint például a helyi ipar védelme, társadalmi réteg szerinti
hovatartozástól függetlenül erősítette a helyi szolidaritást. Megjelent a
nemzeti szuverenitás gondolata és a politikaiönrendelkezés óhaja.
1892-ben a Katalán Unió nevű szervezet katalán parlament felállítását
követelte, és ezt támogatta mind a katalán nagytőke, mind a katalán
egyházi hierarchia. Alapító gyűlésén az Unió megfogalmazta a "Manresai
Alapelveket", amit a katalán regionális alkotmány alapjainak
tekintettek. Az önálló parlament mellett követelték az autonóm
végrehajtó szerv felállítását, a bírói jogkörrel rendelkező Katalán
Audiencia visszaállítását, saját közrendet, autonóm oktatási rendszert
és a katalán nyelv hivatalossá tételét. A XIX. század végén a politikai
nacionalizmus mellett új életre kelt a kulturális, művészi, irodalmi
vonulat is. 1906-ban létrejött a Katalán Szolidaritás nevű autonomista
szervezet, amely célja: tiltakozni a katalán sajtót ért elnyomás illetve
a központi állam antidemokratikus, autonómia-ellenes törvénye ellen.
1914-ben a négy katalán provincia spanyol parlamentbe delegált
képviselőiből létrehozták a Mancomunitatot, mely bizottmányból,
közgyűlésből és állandó tanácsból állt, tevékenységi köre pedig
kiterjedt a közigazgatás, az oktatás és a közegészségügy egyes
területeire. A Mancomunitatnak Primo de Rivera diktatúrája vetett véget
1925-ben. A katalán autonómia-törekvések 1931-ben, a második köztársaság
idején kerültek ismét napirendre. 1930. augusztus 17-én a
köztársaságiak elfogadták a San Sebastian-i Paktumot. Ebben szerepelt,
hogy Katalónia majd saját statútumot hoz létre, ami kijelöli a központi
hatalom és az autonóm kormány közötti hatáskörmegosztást. Az 1931-es
választásokon Katalóniában győztes Köztársasági Baloldal a katalán
köztársaságot az ibér népek föderációjában képzelte el. Kidolgozták az
autonómia statútumot, amelyet azonban a Cortes csak változtatásokkal
fogadott el. 1932-ben külön katalán választásokat tartottak, és
létrejött a Generalitat. 1934-ben kikiáltottáka katalán államot a
Spanyol Föderális Köztársaságban, ezt azonban a hadsereg leverte. Az
1936-ban kirobbantott polgárháború három évvel később Franco tábornok
győzelmével zárult, és megkezdődött a diktatúra időszaka. Spanyolország
történetét a diktátor haláláig az egységes spanyol nacionalizmus
ideológiája és a nemzetiségek el nem ismerése határozta meg. Franco
mindenben egységet hirdetett: nemzeti,vallási, társadalmi és politikai
egységet. Ennek ellenére az elnyomás tovább erősítette a különbözőség
érzését, és a régiókon belüli szolidaritást. Amire a század elején már
volt példa, 1971-ben is az ideológiai paletta különböző pontjain elhelyezkedők között összefogás jött létre
Katalóniában: a Katalónia Gyűlése (Assemblea de Catalunya)
szocialisták, kommunisták és a katalán jobboldal támogatásával. Így a
demokratizálódás, a szociális kérdések - itt kiemelkedett a déli
bevándorlók integrációja -, és a katalán autonómia ügye
összekapcsolódott. Négy főkövetelésük volt: (1)
általános amnesztia a politikai foglyoknak, (2) szólás-, sajtó-,
gyülekezési, egyesülési szabadság illetve sztrájkjog, (3) az 1932-es
autonómia statútum által biztosított intézmények helyreállítása és az
önrendelkezés joga, (4) a félsziget minden népének együttműködése a
demokrácia érdekében.
A Gyűlés fontos egyesítő és mozgósító szerepet játszott
az 1977. júniusában megtartott első demokratikus spanyol választásokig.
1977. szeptemberében királyi rendelettel ideiglenesen visszaállították a
korábban száműzetésbe kényszerült Generalitatot. Az autonómia statútum
1979 végén lépett életbe a katalán népszavazás, az országos Cortes
jóváhagyása és a király ellenjegyzése után. A spanyol alkotmány VIII.
cím III. fejezete (143-158. cikk) foglalkozik régiók szintjével.
Meghatározza az autonómia jog érvényesítésének két lehetséges módját
(143. és 151. cikk), melyek közül Katalónia a "gyorsabb" és
egyszerűsített lehetőséget választotta. A 148. és a 149. cikk
meghatározza az autonóm közösségek lehetséges jogkörét (melyek
felvállalása az adott közösségtől függ, ha ez nem történik meg
explicite, az állam fennhatósága az adott kérdésben fennmarad), és az
állam kizárólagos, elidegeníthetetlen jogkörét. Az előbbi csoportba
tartoznak azok, ahol a régió területi határain belül maradva, országos
érdeket nem érintve születnek döntések. Az állam kizárólagos jogkörébe
tartoznak többek között az alkotmányos jogok és kötelezettségek,
állampolgárság, idegenrendészet, nemzetközi kapcsolatok, honvédség,
fegyveres erők, igazságszolgáltatás. A katalán autonómia statútum
felépítése hasonlít a spanyol alkotmányéhoz. Mindenek fölött álló
alapértéknek tekinti a szabadságot, igazságosságot, egyenlőséget és a
Katalóniában élők megfelelő életminőségét.
A katalán szimbólumokat és a katalánok
alapvető jogait és kötelezettségeit összefoglaló rész után a Generalitat
hatáskörének felsorolása következik. A hatáskörök négy nagy csoportba oszthatók aszerint, hogy az autonóm közösségi szerv illetékességének mi szab határt. Az első csoport
a kizárólagos jogokköre. A katalán statútum szerint ezen tárgykörökben a
Generalitatot megilleti a törvényhozás, a szabályozás, a végrehajtás és
az ellenőrzés joga. A második és harmadik csoportba
tartoznak a megosztott kompetenciák. Ezek olyan témaköröket ölelnek fel,
amelyekbe mind a központi államnak, mind az autonóm közösségeknek
beleszólása van. A megosztott hatáskörökhöz hasonló módon illeti
fennhatóság a Generalitatot a gazdaság, a jog, az oktatás, a
telekommunikáció és az egészségügy terén. A negyedik csoportot
alkotják a végrehajtói jogkörök, ahol az állam törvénykezik, a
Generalitat pedig a végrehajtásért felelős. Az 1978-as alkotmány tehát a
szimmetria elve alapján biztosította a széleskörű autonómia
lehetőségét, mind a nemzetiségeknek, mind a többi régiónak. Az azóta
működő rendszer mindenképpen pozitívnak tekinthető.
Habár a kompetenciák valós köre, az
autonómia határa a mai napig feszültség forrása a központi hatalom és a
Generalitat között, és a delegálás folyamatának nincs vége, ezen viták
azonban mindvégig a demokrácia játékszabályait tiszteletben tartva, az
alkotmányosság keretén belül zajlanak, ebben is különbözve a baszk
példától. Érdemes megvizsgálni, hogy ma hogyan határozzák meg önmagukat a
katalánok, hogyan kezelik a más spanyol régiókból érkezett bevándorlók
beilleszkedésének kérdését, hogyan látják helyüket és szerepüket
Spanyolországon belül.
Jordi Pujol,
aki 1999. októberében már hatodszor
nyert a katalán választásokon, és így 1980 óta megszakítás nélkül ő a
Generalitat elnöke, de aki az aktív politizálást ellenzékiként már a
diktatúra évei alatt elkezdte, a következő meghatározást adja arra a
kérdésre, hogy ki a katalán: "Katalán minden ember, aki Katalóniában él
és dolgozik, és aki munkájával és erőfeszítésével hozzájárul Katalónia
építéséhez. Katalán minden ember, aki Katalóniában él és dolgozik, és
katalán akar lenni." Ez a megfogalmazás nem hivatkozik sem vérségi
kötelékre, sem az ősök dicsőségére, tehát alkalmas a nem katalánnak
születettek befogadására és integrálására. A katalán nacionalizmusnak
két főáramlata különböztethetőmeg: az egyik, amelyik Katalóniát - saját
identitása megőrzésével - Spanyolország részeként képzeli el, és ami
mindig a többségi, uralkodó vélemény volt. A másik, inkább marginális
áramlat teljes függetlenséget akar. A katalán nacionalizmus igazi
kérdése nem az, hogy mi Katalónia, hanem hogy mi Spanyolország. Pujol
szerint Katalóniát három kötődés: az európai, a spanyol, a mediterrán,
és az integrálóképesség határozza meg. Az európai alkotóelemet a Frank
Birodalomig vezeti vissza a "déli védőbástya" szerepre utalva, és a
félsziget többi részétől elvitatja ezt az ősi európai kötődést.
Fontossági sorrendben a mediterrán elem következik, az aragón birodalom
alapján, majd az ibériai szál megkésve, és kisebb jelentősséggel. Az
átfedések a földrajzi elhelyezkedéssel indokolhatóak, és ez a
magyarázata az "olvasztótégely" szerepnek, hiszen ez a terület az
évszázadok során jelentős migrációt viselt el és fogadott be. Arra a
kérdésre, hogy Katalónia miben különbözik a félsziget többi részétől,
azt a választ kapjuk, hogy itt nagyobb hagyománya van a civil
társadalomnak, ami ezért erősebb; jellemző a kezdeményezőkészség, a
gazdálkodó beállítottság; létezik társadalmi, gazdasági és kulturális
kohézió; jelentős a nemzetközi nyitottság; és erős a közösségi érzés.
Spanyolországot mint többnemzetiségű államot ismerik el, amin belül
Katalónia önálló közösséget, nyelvet, kultúrát, történelmet és élni
akarást képvisel. Éppen ezért Katalónia szerepe Spanyolországon belül
bizonyos értékek közvetítése, átadása: mint például a civil társadalom
szerepe, az autonómia eszménye, a gazdasági fejlődés, a modernizáció, a
demokrácia, az európaiság és az optimizmus. Pragmatizmusával a "Dél
Hollandiája" szerepet próbálta és próbálja betölteni.
Várhegyi Kálmán gyűjtése