Amerikai lobbisták törvényeket íratnak Magyarországon?

Egy amerikai lobbista el akarta intézni, hogy Magyarországon hozzanak egy az őt fizető cég számára kedvező törvényt. Nem sikerült neki. Az Egyesült Államok emiatt kitiltott valakiket, de nem mondják meg, kiket. Erre egy ellenzéki párt egy egész kampányt épített, a pártokat és újságíróikat pedig feltűnően nem érdekli, hogy amerikai cégek törvényeket akarnak hozni Magyarországon.

Az ügyészség vádat emelt egy egyelőre bizonytalan kilétű személy ellen, aki azt ígérte egy amerikai vállalatnak, hogy 2 milliárd forintért cserébe el tudja intézni az általuk várt törvénymódosítást. A főügyész elmondása szerint egy Magyarországon jelen lévő amerikai étolajgyártó cég, a Bunge szenvedett a piacon sebesen terjedő áfacsalt étolajok miatt, emiatt felkért egy lobbistát, hogy járjon közben az étolajáfa 27%-ról 5%-ra csökkentése érdekében, mert az értelmetlenné tenné az áfacsalást. A lobbista által felkeresett személy – a későbbi vádlott – közölte; kétmilliárd forintért elintézi a kívánt törvénymódosítást – mire az amerikai cég természetesen azonnal hátat fordított a kétes ügyletnek, és jelezte a nagykövetségnek, hogy itt korrupció zajlik.

Látható; ebben a történetben az amerikai cég a makulátlan szőke herceg fehér lovon, aki korrupciós ügyletbe még véletlenül se keveredik, sőt mi több, a korrupció bármely formája elűzi őt, mint fény a sötétet. A nyugati világ felvilágosult makulátlansága találkozott a korrupt félbalkáni magyarokkal. A sajtó pedig – balliberális és jobboldali egyaránt – megelégszik ezzel a magyarázattal. Pedig felmerülhetnek olyan kérdések, mint:

• Amerikai lobbisták rendszeresen megkeresnek befolyásos személyeket, hogy elintézzenek egy törvénymódosítást Magyarországon, és a sajtó ezt nem tartja említésre méltónak?
• Ezek a lobbisták általában milyen ellenszolgáltatást adnak, amikor épp hozni akarnak egy törvényt Magyarországon? Konkrétan ebben az esetben, kinek és mit intézett volna el az amerikai vállalat lobbistája, hogy cserébe meghozza az általa várt törvénymódosítást?
• Adnak-e egyáltalán az amerikai üzletfelek valamilyen anyagi ellenszolgáltatást, vagy Magyarországon vannak olyan vezetők, akik amerikai cégek kérésére feltétel nélkül elintézik egy törvény megszavaztatását?

Kétmilliárd forintért törvényeket árulni – az valóban korrupció. Emiatt is emeltek vádat a vádlott ellen. Tehát, miután a vádemelés megtörtént, és folyamatban van az ügy kivizsgálása, ennél sokkal égetőbb kérdéseket is fel kell tenni.

• Ez egy normális, elfogadott dolognak mondható ma Magyarországon, hogy amerikai vállalatok számukra kedvező törvényeket íratnak a magyar törvényhozókkal, az országgyűlés pedig megszavazza?

Egyelőre úgy tűnik, a jobboldali ellenzék számára sem zavaró tényező, hogy egy amerikai vállalat akar a mi hazánkban törvényeket hozni. Apáti István, a Jobbik alelnöke szerint a kormány működését jellemzi, hogy mindennek és mindenkinek megvan az ára. Ha valaki bizonyítottan korrupt, minden bizonnyal a párttársai is korruptak. Kiterjesztenék a korrupciós botrányt a politikai ellenfélre, miközben az amerikai cég által jelzett eredeti probléma – vagyis, hogy rengeteg vállalkozás elcsalja az áfát -, kivizsgálatlanul marad. Pedig az ügy akár egy olyan kérdést is felvethet:

• melyik politikus cége érintett áfacsalásban, és kin keresztül intézi el, hogy ezért büntetlen maradjon?

Ez egy kényes, nem csak a piacszerzésben érdekelt amerikai céget, hanem a magyar nemzetgazdaságot is érintő probléma, hiszen amennyi pénzt a cégek elcsalnak, annyival korlátozzák az állam mozgásterét. Az ügynek emellett nagyon lényeges vonatkozása – amit az ellenzék érthető okokból nem tesz szóvá -, hogy amennyiben az amerikai cégnek tudomása van arról, hogy valamely magyar vállalatok elcsalják az étolajáfát, ezekről miért nem tesz bejelentést? Az említett vállalatnak – Bunge – láthatóan bűncselekményekről van tudomása, ennek ellenére nem tett feljelentést, hanem kerülő-úton, egy lobbistán keresztül akar törvényt hozni Magyarországon.

Amennyiben az Egyesült Államok hozzá akarna járulni ahhoz, hogy a piaci ellenfelek ne kerülhessenek áfacsalással előnyösebb helyzetbe, nyíltan közölhetné, hogy melyek azok a vállalatok, amelyek tudomásuk szerint törvénytelenül működnek (bizonyítékkal, hogy az ügyben eljárás indulhasson).

• Amennyiben az Egyesült Államok le akarna számolni az őket – állítólag – zavaró korrupcióval, nyíltan közölhetné azoknak a nevét, akiket korrupciós ügyletek miatt kitiltott – ezáltal azon információkat is nyilvánosságra hozná, hogy az egyelőre meg nem nevezett személyek milyen korrupciós ügyletekben érintettek (tehát bizonyítékkal támasztaná alá a vádakat).

Ennek ellenére az Egyesült Államok nem szolgáltat információkat se a törvénysértő módon működő piaci ellenfelekről, se a kitiltott személyek korrupciós ügyleteiről, inkább elhallgatják az általuk bevallottan ismert bűncselekményeket. Mivel konkrét információt nem hoznak nyilvánosságra, érdemes feltenni a kérdést:

miért nem teszik, és mikor fogják mégis megtenni?

Az ügyészség által adott információk szerint ebben a korrupciós ügyben a nyomozást 2014. október 21-én rendelték el, a vádirat pedig 2015. december 11-i. A konkrét ügyről megjelenő információkat az ellenzék láthatóan arra használja, hogy visszahivatkozzon a “kitiltási botrányra”, majd találgatásokba bocsátkozzon, hogy vajon kit tiltottak ki az amerikaiak. Ez némileg megmagyarázza, miért nem mond az Egyesült Államok konkrét neveket:

• ameddig nem ismert a kitiltott személyek neve, az ellenzéki pártok ebből politikai előnyt tudnak kovácsolni. A kitiltott személyek nem megnevezését az Egyesült Államok éveken át politikai nyomásgyakorlásra tudja használni, aminek hatékonysága annál nagyobb, minél közelebb vagyunk időben az országgyűlési választásokhoz.

Washington egészen a választásokig a címlapokon tudja tartani a “valakit kitiltottunk, de nem mondjuk meg, kit”, témát, míg végül – közvetlen a választások előtt – közölheti a neveket, és ezzel előidézheti egy olyan kormánypárt bukását, amivel szemben láthatóan nyomásgyakorláshoz kell folyamodnia (vagyis nem mindenben szolgálja ki az amerikai külügyi érdeket). Eközben a napnál is világosabb, hogy amennyiben az Orbán-kormány újra minden téren és feltételek nélkül teljesíti az amerikaiak követeléseit, nem fognak nyilvánosságra jutni a nevek, a liberális sajtó és a jobboldali ellenzék egyaránt hiába várakozott a nagy korrupciós botrányra. Pedig – tekintve a Jobbik jelenlegi retorikáját – láthatóan ezzel számolnak.

Apáti bírálta, hogy nem tudni, a kitiltottak közt vannak-e a NAV-elnök munkatársai vagy Habony Árpád – és ezt egészen a választásokig folytathatják, különböző kormányközeli személyeket megnevezve -, tehát az Egyesült Államok egy éveken át használható politikai fegyvert szolgáltat azzal, hogy nem közli a kitiltott személyek nevét. A politikus azt mondja, “ha igazak a feltételezések, akkor ebbe a kormánynak bele kell buknia” – de mikor derül ki, hogy igazak-e a feltételezések? Minden bizonnyal a választások előtt. Hogy mindeközben bizonyos cégek továbbra is büntetlenül áfát csalnak, a magyarországi törvények pedig néha amerikai lobbisták “közbenjárására” születnek, azzal továbbra sem foglalkoznak a pártok, a fővonalú média pedig inkább nem feszegeti a kérdést. Ezidáig pontosan hány törvény született Magyarországon amerikai lobbisták” közbenjárására”, és ezek ellentétben álltak-e a magyar nemzeti érdekkel? Kik és milyen juttatásokat kaptak azért, hogy a lobbistákat fizető amerikai vállalatok kedvéért meghozzanak bizonyos törvényeket Magyarországon?


http://www.hidfo.ru/2015/12/amerikai-lobbistak-torvenyeket-iratnak-magyarorszagon/

Az energetikában kezdődik Európa belső átalakulása

A dél-európai országok nem részesülhetnek a tavaly év végén lemondott Déli Áramlat projekt előnyeiből, annak ürügyén, hogy “ne legyenek az orosz gáztól függő helyzetben”. Ehelyett az orosz gáztól és Németországtól is fokozott függésbe kerülnek, mert a Déli Áramlat helyett megvalósul az “Északi Áramlat 2”. Úgy tűnik, Berlin számára az orosz gáztól függés a gyakorlatban nem probléma, mindössze saját befolyását akarja fenntartani az Európai Unió tagállamai felett.

Angela Merkel mindinkább célkeresztbe kerül az Európai Unió tagállamainak vezetői körében. Ezúttal nem a migrációs válság kezelése, hanem a Berlin által használt kettős mérce okoz gondokat; több mint egy éve egyértelmű, hogy a Déli Áramlat gázprojekt nem valósul meg, miközben a német vezetők hangsúlyozzák, hogy az Európai Uniónak csökkentenie kell függését az orosz gáztól. Ennek okán számos, a Déli Áramlathoz kötődő projekttől estek el a déli tagállamok, az oroszellenes szankciók pedig további károkat okoznak ugyanezen országoknak. Németország megakadályozta, hogy a déli országok közvetlen az orosz gázmezőkről jussanak hozzá a földgázhoz – ehelyett maga felvásárolja az orosz gázt, hogy továbbértékesíthesse azt a déli tagállamok számára. A helyzet alakulásából egyértelműen látható; ma Európában nem kérdés, hogy szükség van-e az orosz földgázra. Németország maga is az orosz gázt vásárolja fel, mert a gazdasági realitásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.

• A függés felszámolása mint retorikai elem az Európai Unió belső átalakulásának tünete; amennyiben egyes tagállamok közvetlen az orosz gázmezőkről jutnak az energiahordozóhoz, csökkenne a Németországtól való gazdasági függésük, ezért Berlin politikai befolyása is erodálódna ezekben az országokban. Az Európai Unió többpólusúvá válásának lehetősége fenyegeti a német befolyást, ezért a tagállamokat az “orosz függés” felszámolásával hitegetik, miközben ezeket a gazdasági kapcsolatokat Berlin nem felszámolná, hanem saját kezében összpontosítaná.

Az “Északi Áramlat 2” gázprojekt Oroszországból – a Balti-tengeren keresztül – közvetlen Németországba fogja eljuttatni az orosz gázt, ami – nem nehéz mindezt belátni – nem az orosz gáztól való függés csökkentése. A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német lap azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy Berlin kettős játszmája újabb vitát robbantott ki az Európai Unió tagállamai közt, és az “Északi Áramlat 2” projekt körül kibontakozó vita az EU mindinkább mélyülő megosztottságát mutatja. Matteo Renzi olasz kormányfő az uniós vezetők hétvégi találkozóján élesen kritizálta Merkel újabb kettősmércéjét, és hangsúlyozta, hogy amennyiben az “Északi Áramlat 2” megvalósul, a Déli Áramlat elgáncsolása semmivel nem indokolható. Az Európai Unió éppen most hosszabbítaná meg az Oroszország elleni szankciókat, de ennek ellenére Németország olyan gázüzletet köt, amire láthatóan nem vonatkozik ugyanez a rendelkezés. Miközben a Déli Áramlat elgáncsolása gyakorlatilag a déli tagállamok egy jelentős gazdasági lehetőségének eltulajdonítását jelenti, az oroszellenes szankciók minden más szektorban is komoly károkat okoznak az európai gazdaságoknak. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke maga is elismerte; Európa nem csökkenti az orosz gáztól függést, hiszen az “Északi Áramlat 2” projekttel a Gazprom piacvezetővé válik Németországban.

A DWN jelentése hangsúlyozza, hogy a német kormány döntése egy újabb szektorban is felszínre hozza az Európai Unió megosztottságát, és mostanra egyértelmű; Európa az energetikában is végletesen megosztott. Harc kezdődik a német monopólium és periféria-országok közt, ami egy újabb, az EU dezintegrálódása irányába ható centrifugális erővé válhat.


http://www.hidfo.ru/2015/12/az-energetikaban-kezdodik-europa-belso-atalakulasa/

Az EU-csatlakozás nem segít Ukrajnán, de társadalmi problémákat okozhat

Nem segít Ukrajnán, ha csatlakozik az Európai Unióhoz, ehelyett további gazdasági gondok és társadalmi problémák előidézőjévé válhat. Sahra Wagenknecht szerint korábbi példák mutatják, hogy az EU-csatlakozás csak az ország megosztottságához vezet.

A német országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajna és az eurozóna számára egyaránt negatív következményei lehetnek, ha az Európai Unió további gyenge országokat vesz tagjai közé. A Die Linke politikusa kijelentette; Ukrajnában egy szűk közösségen kívül senki nem gondolja komolyan az uniós csatlakozást, és ugyanez mondható el az Európai Unió vezetőiről; senki nem akarja felvenni Ukrajnát, leszámítva azokat a gazdasági érdekköröket, akik ezzel próbálnak új belső piachoz jutni. Mivel ez az egy motiváció létezik Ukrajna Európai Unióba történő felvételére, a csatlakozás szükségszerűen nem jár majd gazdasági növekedéssel és az életszínvonal emelkedésével.

Wagenknecht emlékeztetett, hogy Ukrajnában a társadalmi struktúrát minden vonatkozásban néhány oligarcha érdekei határozzák meg, emiatt az Európai Unióhoz csatlakozás is csak az ő számukra járna előnyökkel, hozzájuk jutna a profit és valamennyi uniós forrás. A politikus kijelentette, hogy az ukrán EU-csatlakozás egy érdekegyezés ugyan, de nem az európai és ukrán lakosság közt, hanem az EU új piacok szerzésében érdekelt nagyobb gazdasági szereplői és tucatnyi ukrán oligarcha közt, akik profitként zsebre tennék az uniós forrásokat, miközben a csatlakozás gazdasági előnyei is annyit jelentenének, hogy ugyanezen oligarchák néhány cége exportálhat az EU területére.

Ugyanakkor a politikus ennek távolabbi következményeire is felhívta a figyelmet; az EU-csatlakozási folyamat korábbi példái mutatják, hogy a szegény országok csatlakozása csak polarizálódáshoz vezet az Európai Unióban, ami a csatlakozó szegény ország esetében nem gazdasági fellendülést, ehelyett a nemzetgazdaság teljes leromlását, a megélhetési viszonyok romlását és a lakosság csökkenését vonja magával. Összességében, néhány ukrán oligarcha minden bizonnyal jelentős vagyonnövekedést produkálhat, mielőtt az ukrán lakosság egésze meggyőződik arról, hogy nem kellett volna csatlakozni az Európai Unióhoz.

Az ukrán csatlakozási tárgyalások létének oka is egyértelműen mutatja, hogy ebben a folyamatban elsősorban ki érdekelt. 2013-ban még egy demokratikus legitimitással bíró kormány működött Kijevben, ami megkezdte ugyan az EU-csatlakozási tárgyalásokat, de annak során úgy értékelte, hogy az katasztrofális következményekkel járna Ukrajna számára. Viktor Janukovics 2013 szeptemberében emiatt úgy döntött, hogy mégsem írja alá a csatlakozási szerződést, és ezzel saját országa érdekeit tartotta szem előtt. Hetekkel később “civil” tüntetések kezdődtek Kijevben, amire rákapcsolódtak bizonyos radikális jobboldali szervezetek. A rendőrök és tüntetők százainak halálával végződő forradalmi helyzet után egy olyan kormány jutott hatalomra Kijevben, ami hajlandó aláírni az uniós csatlakozási szerződést.

http://www.hidfo.ru/2015/12/az-eu-csatlakozas-nem-segit-ukrajnan-de-tarsadalmi-problemakat-okozhat/

Polgárháború Európa megmentőjénél: mi lesz, ha elindulnak 11 millióan?

Berlin és Brüsszel elhallgatása övezi a polgárháborús állapotokat az EU-tagjelölt Törökország kurd vidékein. De mi lesz, ha majd a 11.4 millió törökországi kurd is egy nap elindul Európa felé?Erdogan elnököt az őrületbe kergeti szír pozícióinak az összeomlása és diplomáciájának beszorulása a térségben. Ezért váratlanul új játszmába kezdett Izraellel és Katarral.

A teljesen felbolydult Közel-Keleten érdemes egy pillantást vetnünk Ankara lépéseire. A júniusi választást követően, amikor Erdogan-féle AKP elvesztette az abszolút parlamenti többségét – köszönhetően részben a pro-kurd HDP fényes szereplésének – a török politika életveszélyes játszmába kezdett. Erdogan török elnök szeretné újonnan bebizonyítani, hogy ő az erős ember a térségben és az országban, de felelőtlen játszmájával olyan démonokat szabadított magára – PKK, török nacionalizmus – amelyek a végén erősebbnek bizonyulhatnak nála.

Az EU tagjelölt ország polgárháborús hétköznapjai

Bár Brüsszel és Berlin mélyen hallgat róla, jelenleg mintegy 10 ezer török katona és rendőr – megtámogatva tankokkal és helikopterekkel – lép fel egyre erőteljesebben a kurd tartományokban (Diyarbakin, Mardin és Szirnak). A nyár óta kiújult harcok miatt mintegy 200 ezer ember kényszerült otthonának elhagyására, és 17 körzetben mintegy 1.3 millió ember él kijárási tilalom alatt. Ez a legnagyobb belső kurd menekülthullám az 1990-es évek óta, amikor a török hadsereg hozzávetőleg 2000 falut rombolt le „biztonsági okokból”. Nos, így zajlanak a hétköznapok az EU tagjelölt országban, amellyel egy hete több csatlakozási fejezetet is megnyitott Brüsszel. És mi lesz, ha majd a 11.4 millió törökországi kurd is egy nap elindul Európa felé?

Kiszorulás Szíriából

Moszkva vonatkozásában is csak romhalmazzal találkozunk. Az orosz vadászbombázó lelövése óta eltelt hónapban Moszkva felfüggesztette a vízummentességet és a charter-járatokat Törökországgal, figyelmeztette polgárait, hogy ne utazzanak oda, leállították a turistautakat, megtiltotta számos élelmiszer – zöldségek, gyümölcsök, szárnyasok – importját és betiltotta török állampolgárok foglalkoztatását. A török egyetemistákat hazaküldik, éppen úgy, ahogy 90 ezer vendégmunkást is. Putyin elnök pedig múlt héten elrendelte – világosan a török erőkre utalva -, hogy minden célpontra azonnal lőni kell, amely orosz csapatokat vagy infrastruktúrát veszélyeztet Szíriában.

A török pozíció összeomlása Szíriában őrületbe kergeti az ankarai kormányzatot. Az ENSZ BT múlt pénteken egyhangúlag elfogadott egy határozat-tervezetet a szír polgárháború lezárásának időbeli lefutásáról. A kulcskérdéseket a tervezet mind megválaszolatlanul hagyja, példának okáért hogy ki vesz majd részt a béketárgyalásokon és a tűzszünetben, kit foglal magában az átmeneti kormányzat és ki vehet részt a választásokon?

Erdogan számára viszont teljesen elfogadhatatlan az a tény, hogy nem született döntés a szír Asszad elnök jövőjéről, hiszen így a török pozíciók Irakban és Szíriában veszélyeztetve vannak. Davutoglu miniszterelnök szombaton megismételte a török álláspontot, hogy „ a szír válságot csak úgy lehet megoldani, ha Asszad elnök távozik a hatalomból”. Biztos, ami biztos, Ankara ezért nem vonja továbbra sem vissza csapatait Észak-Irakból, holott erre már mind Biden alelnök, mind Obama elnök nyomatékosan felszólította.

Új játszma az orosz gép lelövése után

Múlt szerdán Ankara bejelentette, hogy katonai bázist hoz létre Katarban és mintegy 3000 katonát fog ott állomásoztatni. Ez lesz a Közel-Keleten az első hivatalosan létrehozott külföldi katonai missziója Törökországnak. Katar egyben helyszíne a térség legnagyobb amerikai légibázisának, ahol 10 ezer katonai személyzet állomásozik.

De az igazán nagy diplomáciai fordulatot Izraellel produkálta, szintén múlt szerdán. Az orosz, iráni és egyiptomi kapcsolataiban teljesen beszorult török diplomácia egy zürichi titkos tárgyaláson váratlanul kiegyezett az évek óta démonizált Netanjahu-kormányzattal. Ennek értelmében a nagykövetek visszatérnek Ankarába és Tel-Avivba, Izrael 20 millió dollár kártérítést fizet az öt évvel ezelőtti tengeri incidens miatt, a törökök pedig kiutasítják a palesztin Hamász katonai szárnyának vezetőjét Isztambulból és korlátozzák a Hamász tevékenységét az országban.

Hazánkat is érintő fejlemény, hogy az egyezmény végleges aláírása után a két ország megvizsgálja a török földgázvásárlás lehetőségét Izraelből is, s egy gázvezeték lefektetését, melyen keresztül az Iszlám Államtól és Izraeltől vásárolt földgázt (az USA hallgatólagos jóváhagyásával) Törökország érintésével Európába lehetne exportálni.
(Káncz Csaba jegyzete)

Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy Törökország egyre inkább belesodródik egy polgárháborúba. (Ami-amúgy-már javában zajlik.)

A magát Törökország fölkent vezérének tekintő szélhámos maffiózó Kardigan pedig vélhetően ennek romjai alatt végzi majd!

A vele kötött migránsbiznisz pedig az EU szűklátókörűségének bizonyítéka! Kecskére bízták a káposztát.

Nekünk jut a torzsája!

Magyar katonák Afrika tengelyén a nemzetstratégia érdekében

A Magyar Országgyűlés múlt heti – szerdai – vitanapján a szomáliai biz­ton­sá­gi erők kép­zé­se, va­la­mint a Kö­zép-Af­ri­kai Köztársaság területén bé­ke­te­rem­tés ér­de­ké­ben el­in­dí­tott ka­to­nai misszi­ók­ban va­ló sze­rep­vál­la­lási je­len­té­se­it taglaló témákban a Jobbik kivételével minden párt a két afrikai országra vonatkoztatott nemzetközi katonai stabilizációs missziókban való további magyar szerepvállalás mellett foglalt állást. A támogató pártok indokai azonban különbözőek, és ez a felszólalásokban hangsúlyozott retorika alapján nyilvánult meg.

Az MSZP a missziók támogatásán keresztül a honvédségi eszköztár modernizálásának sürgősségét hangsúlyozza, ami a liberális médiában intenzíven megindult amerikai fegyverlobbi propagandatevékenységével teljesen összhangban van, és a lehasznált amerikai fegyverrendszerek magyar védelmi eszköztárra erőltetését jelentik. Az LMP felszólalása az Európai Unió nemzetállamok feletti hatalomgyakorlási ideológiájának feltétlen támogatásának retorikája volt, mert az a kijelentés, miszerint “az Európai Uniót fő partnernek, humanitárius segítségnyújtónak” tartják, arra utal, hogy az LMP – az MSZP-vel ellentétben – nem egy az amerikai hatalompólus dominanciáját gazdaságilag biztosító, globális korporációk által irányított USA-EU szövetségi formában, hanem egy brüsszeli bürokrácia-központ abszolút technokrata irányítása alá helyezett, és nemzetközi civil szervezeteken keresztül kiterjesztett egységes európai liberál-demokrata területi ideológiában gondolkodik. A Jobbik saját magához konzekvensen nem támogatta a két afrikai misszióban való részvételt. A párt felszólalója szerint a hadászati szempontok mellett figyelembe kellene venni a külügyi és nemzetbiztonsági szempontokat is, emellett azt is kijelentette, hogy a szomáliai szerepvállalásban a magyar érdekeket még nagyítóval sem lehet felfedezni. Ezzel a kijelentéssel azonban saját stratégiai rövidlátásának adott hangot.

Miért külügyi, nemzetbiztonsági és konkrét magyar érdek a közép-afrikai és szomáliai missziókban való részvétel?

A Szomália területét is felölelő, “Afrika szarvaként” is titulált régió a Föld egyik legjelentősebb geostratégiai pontja. Itt található a Bab-el-Mandeb tengerszoros, amely a Vörös tenger Szuezi-csatornához vezető hajózó útvonalának a bejárata, és ilyen minőségében az Európát a Távol-Kelettel és Dél-Ázsiával összekötő áruszállító útvonal kiemelt kapcsolódási helye. A régiónak a szoros közvetlen határában fekvő országai kiemelt geopolitikai súlyozásuk miatt sorozatos kívülről irányított destbilizációs és restabilizációs folyamatokon mentek keresztül, a nagyhatalmi pólusok közötti erővonalak változásának függvényében. Az ezeket a periodikus változásokat generáló hatalmi pólusok köre azonban az elmúlt években az addig hegemón euroatlanti pólus, és az azzal alárendelt szövetségi függőviszonyban álló Öböl-államok (GCC) mellett Kínával bővült.

Kína erősödő regionális jelenléte ma már nem csak gazdasági vonalon számottevő, mert a térségben történt gazdasági és infrastrukturális hosszútávú befektetéseinek védelmét az ázsiai nagyhatalom katonai erő állomásoztatásáról kötött szerződéssel kívánja szavatolni, amely Dzsibuti stratégiai pontján történik. A hosszútávú befektetések közé tartozik a Dzsibuti kikötőt Etiópiával összekapcsoló sebes tehervasútvonal kiépítése, amely már most üzemel, és 2016-ra a teljes kivitelezés befejeződik. Etiópia az Afrikai kontinens második legnépesebb országa, és a világ jelenleg harmadik leggyorsabban fejlődő gazdasága, amiben Kínának óriási szerepe van. Az etióp mezőgazdaság még mindig a nemzeti össztermelés felét teszi ki – Afrika legnagyobb állatállományával és a világsorrendben harmadik helyen álló kávéexporttal -, de az ország feltáratlan arany- és tantáltartalékai miatt további ugrásszerű gazdasági növekedés előtt áll. A rendkívüli aszály miatt kieső élelemzési és takarmánygabona mennyiségi csökkenése vészhelyzetet teremtett idén Etiópiában, és Kína a dzsibutii tengeri kikötőből Addisz Abebába vezető teherszállító vasútvonal építési ütemének nagyfokú meggyorsításával, idő előtti beüzemelésével, és az azon keresztül lefolytatott gabonaexporttal hárította el egy olyan helyzet kialakulását, amely hasonló okok miatt 2011-ben egy mai napig tartó polgárháború kitörését eredményezte Szíriában. Ez a művelet egy magas fokú erkölcsi alapokra helyezett kínai érdekpolitika megelőző válasza volt egy fokozódó krízishelyzet kezelésére.

A vasútvonal kapacitása 3500 t/nap mindkét irányon, és két napi rendkívül veszélyes és leromlott állapotú kamionút helyett 10 órányi biztonságos utaztatásra rövidíti le az árucsere-forgalmat, a kapacitási szintet hétszeresére emelve. A vonal továbbépítésére Kína tárgyalásokat folytat az Etiópiától egy tengelyen nyugatra fekvő országokkal; Dél-Szudánnal, a Közép-Afrikai Köztársasággal, és az Atlanti Óceán partján fekvő Kamerunnal.

Ezekben az országokban Kína főként a könnyűipar fejlesztésében, a nyersolaj kitermelési és feldolgozási ágazatokban, az ipari gyémánt és a ritkaföldfémek bányászatának területén érdekelt. Mindezen különböző területek országonkénti fejlesztési lehetőségeinek felgyorsulása egy az egész fent megnevezett közép-afrikai régiós országokat közvetlenül összekötő infrastrukturális rendszer megvalósítása esetén óriási távlatokat nyit az eddig az euroatlanti hatalmi központtól félgyarmati függésben létező területen. Ez az infrastruktúra az ipari energiahordozó vezetékhálózatok, kikötőkapacitások bővítése, logisztikai és személyforgalmi út és vasútvonal fejlesztéseken keresztül valósulna meg. Ezzel Afrika óceánok közötti központi szélességi tengelye hosszútávon stabilizálódna, és magában hordozná a tengelyről kiindulva a stabilizáció észak-déli irányú kiterjesztésének lehetőségét. A Kenyát érintő USA-Kína közötti gazdasági dominanciaharc ebben a folyamatban a multipoláris világrend számára rejlő lehetőségek lekorlátolási szándékát jelzi Washington részéről.

Míg az USA itt közvetlenül nyílt gazdasági érdekháborút folytat az Afrikára irányuló kínai geopolitikai célok érvényesítése ellen, addig a Dzsibuti-Kamerun tengely mentén ugyanerre a hibrid hadviselésre proxy-államait ösztönzi. Az eritreai vezetés a katari elit pénzügyi támogatásával egyre erősebb Etiópia-ellenes háttérműveleteket folytat, az etióp határterületeken is intenzíven operáló szomáliai iszlamista terrorcsoport, az Al-Shabaab fegyveres és anyagi segítségét biztosítva. Az Al-Shabaab a Közel-Kelet (ebben az esetben Katar) központú szunnita iszlamista világkalifátus ideológia regionális szárnya. Ez a földrajzi szerkezetbe helyezett iszlamista kalifátus a regionálisan operáló radikális terrorcsoportok alapján egy az Atlanti-Óceántól a Csendes-óceánig terjedő, folytatólagosan kapcsolódó térségben rajzolódik ki, melynek az Al-Shabaab az első déli kiterjesztése és melynek egyéb fő szervezetei térségenként:

• Boko Haram – Niger, Nigéria, Csád
• Daesh (Iszlám Állam) és az ugyanezen területeken a forrásokért a Daesh-el rivalizáló Muszlim Testvériség – Tunézia, Líbia, Sínai-félsziget, Szíria, Irak, Kína (Xinjiang tartomány)
• Al-Kaida – Jemen, Szíria, Pakisztán, Afganisztán
• Moro és a JAT – a Daesh és az al-Kaida kiterjesztett helyi szárnyai Indonéziában, a világ legnépesebb muszlim országában.

A Szomáliából gyökerező és hektikus jelleggel Etiópiában, Dzsibutiban és Kenyában felbukkanó Al-Shabaab szervezetet az USA-Katar-Eritrea érdekkör Etiópia destabilizálására használná fel, habár az egyes szereplők érdekcéljai a destabilizálásra nézve különbözőek. Ennek az érdekkörnek a tagjai közé sorolható Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is, mert Eritrea a Jemen területén háborút vívó nagykoalíció katonai szervezetébe történő beintegrálásával minden etióp-eritreai konfliktus esetén az összes öböl-béli arab ország Etiópa ellenében fellépő katonai blokádjához vezet, és a szudáni-egyiptomi neutralitás is kérdéses lenne egy ilyen konfliktus folyamatában. Ez a destabilizáció, a szíriai minta nyomán az Etiópián belüli szomáliai etnikum felszabadítására irányuló tevékenységként tüntetné fel az Al-Shabaab kelet-etióp régiókban végrehajtott támadásait.

Ennek megakadályozására szükséges a központi szomáliai kormányzat helyzetének megerősítése és Al-Shabaab elleni harcának támogatása egészen a szervezet felszámolásáig. Erre hivatott az ENSZ szervezeti kereteiben jelenleg az UNSOM, mint fegyveres kontingens nélküli támogató mechanizmus, az Afrikai Unió fegyveres béketámogató kontingense és az EU szomáliai biztonsági alakulatokat kiképző missziója – ez utóbbiban vesznek részt a magyar katonák is.

A Dzsibuti-Kamerun tengely megelőző széttördelésének, és így az összafrikai stabilizáció megakadályozásának másik pontja a Közép-afrikai Köztársaság, ahol a 2012-ben kiújult polgárháborút lezáró békefolyamat egy 2015 december végi általános választással stabilizálná az országot. December 13.-án a stabilizáció első lépéseként tartott alkotmányos népszavazást kísérő véres fegyveres provokációk, és a szavazás eredményességének hivatalos kihirdetése után a Noureddine Adam vezette minimális támogatással rendelkező fegyveres frakció azonnali területi elszakadási kísérlete egy kívülről vezérelt destabilizációs manőverre utalnak. Az Afrikai Unió ezért 5000 katonát küldött azonnali mozgósítással az ország területére a 18 hónapos politikai stabilizációs mechanizmus biztosítására, és az EUFOR missziót felváltó, ENSZ kereteken belül létrehozott békefenntartó kontingens maximális létszámának rövidített felfejlesztéséről határoztak. A magyar kontingens így az EUFOR alól az ENSZ kereteibe tevődik át.

Magyarország mind a Szomália, mind a Közép-afrikai Köztársaság területén folyó támogató mechanizmusokban részt vesz, és a kormány a létszám növelése és a missziók megerősítése mellett kötelezte el magát.

Az az általánosítás, ami az afganisztáni és iraki missziókkal egy kalap alá veszi a magyar részvételt a fent említett országokban, azért hibás, mert ezekben a különös esetekben (Szomália és a Közép-afrikai Köztársaság esetében) a kormány részéről a direkt reláció szintjén megnyilvánuló akció nem ideológiai alapokon, a szervezeti struktúra rendjében alárendelt szervilis függőségi viszonyból eredően cselekszik, hanem reális nemzeti és nemzetgazdasági érdekek mozgatják. Ugyanis a kínai közép-afrikai stabilizációs tengely létrejöttének magyar megtámogatása nemzetközi missziódiplomáciai eszközökkel a szintén kínai elgondolású és kivitelezésű balkáni selyemút projekt megtámogatása is egyúttal, amely nemcsak Magyarország, hanem az egész kelet-európai régió Balkánig terjedő gazdasági stabilizációs lehetőségének a záloga.

Így a magyar kontingensek jelenléte, ha máshol nem, de a közép-afrikai tengelyen teljesen jogos, és egy az unipoláris világrendtől lassan elvonatkoztató magyar külpolitika útkeresési lehetőségeinek kibontakozását jelzik. Ennek felfedezéséhez pedig nem kell nagyító, elég a nemzetstratégiai gondolkodás művelése.

http://www.hidfo.ru/2015/12/magyar-katonak-afrika-tengelyen-a-nemzetstrategia-erdekeben/

“Nincs ebben semmi túlzás”

„Csakis egy dologból indulunk ki, éspedig abból, hogy nem hagyhatjuk sorsukra a Donbasszban élő embereket és nem engedhetjük, hogy a nacionalistáknak essenek martalékául” – hangoztatta. “Nincs ebben semmi túlzás” – tette hozzá az orosz államfő.

“Nem fogjuk kiszolgáltatni az ukrán nacionalisták kénye-kedvének a DÉLKELETI ORSZÁGRÉSZBEN ÉLŐ nem csak orosz nemzetiségű, hanem oroszajkú lakosságot sem, akik Oroszországhoz tartozóknak vallják magukat” – nyilatkozta Vlagyimir Putyin tegnap, kommentálva a hírt, miszerint az EU további fél évvel meghoszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat arra hivatkozva, hogy a minszki megállapodás végrehajtása Oroszország miatt megtorpant.

Az orosz államfő ugyanebben a nyilatkozatában megjelölte a valós okot is. Ez pedig nem más, mint a kijevi “törvényhozás” szabotázsa a Minszkben megállapodásba foglalt ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS ügyében!

Tegnap este Kijevben Valcman arról böfögött, hogy szerinte már 2016-ban DONBASSZ ÉS A KRÍM…

-Ami kétségkívül igaz lehet, amennyiben Vlagyimir Putyin nem csak “jácciból” beszélt a DÉLKELETI ORSZÁGRÉSZ oroszajkú és orosz nemzetiségű lakosságának…stb.

Viszont ebben az esetben már a DÉLNYUGATI ORSZÁGRÉSZRŐL beszélhetünk. Oroszország délnyugati országrészéről.

Putyin elnök meg politikai reakciói során nem szokott “jácciból” beszélni!


http://www.balrad.com/2015/12/21/nincs-ebben-semmi-tulzas/