Új befektetési eszköz-kategória létrehozásán dolgoznak a Wall Streeten, ami nem lenne más, mint a természeti javak monetizálása. Az indoklás szerint ez a megoldás a természeti kincsek megőrzése és védelmét szolgálná.

Attól eltekintve, hogy akinek kalapácsa van mindent szögnek néz, vagyis a tőzsdézők mindent monetizálni szeretnének mert csak ebből a szemszögből értik a világot, ez még ráadásul az ördöginél is ördögibb terv az emberek szabadságtól való megfosztására.

Szóval, a Wall Street fő korifeusai létrehoztak egy "Intrinsic Exchange Group" (IEG) nevezetű társaságot, ami a befektetési eszközökké monetizált természeti javak tőzsdei jegyzését bonyolítaná. A különféle befektetési eszközöket, mondjuk például az amazonasi esőerdőt mint befektetési eszközt "bocsátanák ki" a tőzsdén és - ugyanúgy mint minden rendes részvénykibocsátás esetén -, adható-vehető, osztalékot fizető részesedést lehetnek vásárolni belőle. Az osztalék pedig abból származnak, hogy az őserdőhöz való hozzáférésért, például ha túrázni szeretnél, vagy kenuval felevezni az Amazonason, azért egyfajta "idegenforgalmi adót" kellene fizetnek az IEG-nek.

A befektetési konstrukció megalkotói szerint ez a díjfizetés lenne az, amivel meg lehetne védeni a természeti javakat a pusztulástól. Nem, a konstrukciót nem nyereségvágyból, hanem környezetvédelmi tudatosságból hozták létre. Ők jó és felvilágosult emberek, a szívük szakad meg a Föld sorsáért. Ezért is vásárolnák fel. Hogy ne férhessenek hozzá a kártevő tömegek.

Ebből a megoldásból pedig az következik, hogy természeti környezetünknek minden eleme fizetőssé válik. Fizetned kell az életedért. Az nem jár, nem Istentől való, hanem meg kell vásárolnod a Wall Street befektetőitől.