2014. október 13., hétfő

A rubel: Oroszország gerince nem roppan össze, mint azt Nyugaton várnák

Feszesebbé váltak ugyan a hitelpiaci kondíciók Oroszországban az elmúlt hónapokban, annak azonban egyelőre nincs jele, hogy az ukrajnai konfliktus miatt foganatosított nyugati szankciók az orosz gazdaság banki hitelellátásának zuhanását okozták volna - állapították meg hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai szerint nem mutatkoznak jelei az orosz hitelpiac olyan mértékű összeroppanásának, mint amilyen a 2008-as pénzügyi válság nyomán bekövetkezett. A Capital Economics kimutatása szerint az orosz vállalati szektornak folyósított rubelhitelek átlagos kamata az év eleje óta 150 bázisponttal 11 százalékra, a dolláralapú hitelek kamata 200 bázisponttal 7 százalék fölé emelkedett.



A cég közgazdászai szerint ráadásul alapos okkal feltételezhető, hogy az orosz gazdaság hitelkondíciói a következő hónapokban még tovább szigorodnak. Ehhez várhatóan hozzájárul az orosz jegybank is, amely a Capital Economics előrejelzése szerint ebben a hónapban újabb kamatemeléssel reagál a rubelre nehezedő piaci nyomásra.

A ház várakozása szerint mindemellett a nyugati szankciók teljes körűen még csak ezután kezdik éreztetni hatásaikat az orosz gazdaságban. Igaz, hogy a nettó tőkekiáramlás az idei harmadik negyedévben 13 milliárd dollárra csökkent a második negyedévben mért 24 milliárd dollárról, de még így is meghaladta a harmadik negyedévi nominális orosz folyómérleg-többletet, amely 11 milliárd dollár volt. Tőkekivonással próbálják kihúzni a talajt a rubel lába alól a nyugati szankcionárusok.

A ház szerint ez különösen aggasztó, tekintettel arra, hogy Oroszország külső adósságtörlesztései emelkedni fognak az év vége felé, és ebben a helyzetben az orosz pénzügyi hatóságok arra kényszerülhetnek, hogy a devizatartalékok megcsapolásával segítsék a magánszektorbeli adósokat törlesztési kötelezettségeik teljesítésében. Ez a nyugat véleménye, azonban kifelejtik rendre, hogy a rubel mögött valós aranyfedezet van és tőkeerős feltörekvő kereskedelem

Más nagy londoni házak a romló pénzügyi környezetben érdemi kockázatnak tartják az orosz államadós-besorolások leminősítését is.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai legutóbbi tanulmányukban közölték: elsősorban arra látnak esélyt, hogy a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings minősíti vissza Oroszországot, összhangba hozva orosz besorolásaikat a Standard & Poor's osztályzataival.

A három nagy hitelminősítő közül az S&P tartja nyilván a leggyengébb, "BBB mínusz" devizaadós-osztályzattal Oroszországot. A Fitch egy, a Moody's két fokozattal jobb besorolást tart érvényben az orosz államadósságra.

Ha a Standard & Poor's az orosz devizaadós-osztályzatot tovább rontja, azzal Oroszország elvesztené befektetési ajánlású besorolását ennél a hitelminősítőnél.

Hírfigyelő Szolgálat

Hírmorzsák

Összecsapások Líbia nyugati részén;
- Líbia még mindig a nyugati felforgatás áldozata. Legalább 23-an meghaltak az iszlamista felkelők és a rivális zenteni milícia tagjai közötti összecsapásokban - közölték egészségügyi források tegnap.
A tájékoztatás szerint a Tripolitól 120 kilométerre délre fekvő Kikla városban zajló harcokban 43-an megsebesültek, közülük 10-en válságos állapotban vannak. A szekuláris erőkhöz húzó zenteni fegyveresek még szombaton indítottak offenzívát az iszlamisták egyik fellegvárának számító város ellen. A líbiai fővárost ellenőrzése alatt tartó Fadzsr Líbia (Líbia hajnala) nevű iszlamista fegyveres koalíció (ezek nem az ISIS-féle CIA-klón csapataiból vannak, ezek igazi helyi hazafiak) egyik parancsnoka közölte, hogy a több helyi törzs támogatását élvező zenteniek hatalmukba kerítették Kikla bizonyos részeit és rövid időre elvágták a várost a Tripolitól mintegy 80 kilométerre délnyugatra található Garjánnal összekötő utat. A neve elhallgatását kérő férfi elmondta, hogy később sikerült visszavonulásra kényszeríteniük a támadókat. Líbiában az atlantista bábként működő "központi" vezetés Moammer Kadhafi néhai Vezető hatalmának 2011-es megdöntése óta képtelen volt kiterjeszteni hatalmát az ország egészére, és nem tudta lefegyverezni vagy irányítása alá vonni a puccsista forradalom idején verbuválódott különböző Kaghafi-párti fegyveres hazafias csoportokat. Hála Istennek! De sajnos az országban teljes káosz uralkodik azóta. Még májusban Halifa Haftár nyugalmazott tábornok hadjáratot hirdetett az iszlamista hazafiak ellen, arra hivatkozva, hogy a bábkormány képtelen úrrá lenni a helyzeten. Azóta Tripoli mellett Líbia második legnagyobb városában, Bengáziban is heves harcok folynak a Haftárhoz csatlakozott erők és az iszlamisták között. Tehát az ottani miliciák belső harcok sorozatát szenvedik el, mind a bábkormány idegen zsoldosaival, mind a polgári seregek ellen. Az ENSZ nagy álszent emberszeretete szerint az országban tomboló polgárháború következtében csak az utóbbi három hét során százezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására.


NATO-konvojnál robbantott egy öngyilkos merénylő;
NATO-konvoj mellett, a Kabulból kivezető egyik főúton robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő október 13-án, hétfőn - közölték a helyi hatóságok. A detonációban legalább egy ember meghalt, de az első jelentések szerint nem világos, hogy a támadón kívül van-e más halálos áldozat. Az afgán fővárosban elkövetett merényletet a kormány ellen lázadó, szélsőséges tálibok vállalták magukra. A támadásnak három sebesültje is van, de egyikük sem külföldi katona.


Hármas robbantás Irakban;
A kurd biztonsági erők legalább huszonhat tagja vesztette életét egy hármas robbantásban az iraki fővárostól északkeletre vasárnap. A hármas öngyilkos merényletet az etnikailag és vallásilag vegyes Dijála tartományban fekvő, Bagdadtól 122 kilométerre északra található Kara Tappa településen követték el - közölték a hatóságok. A tájékoztatás szerint az első támadó a biztonsági erők egyik központjának kapujánál hozta működésbe a testére erősített robbanómellényt. Percekkel később két másik merénylő robbanószerrel megpakolt gépjárművekkel belehajtott az épületbe. A rajtaütésben legkevesebb hatvanan megsebesültek. Nevük elhallgatását kérő egészségügyi források megerősítették az áldozatok számáról szóló híreket. Ugyancsak vasárnap ismeretlen fegyveresek az út mentén elrejtett pokolgépeket hoztak működésbe egy rendőrségi konvoj elhaladtakor a nyugat-iraki el-Anbár tartomány fővárostól, Ramáditól északra. A merényletben a tartomány rendőrfőnöke életét vesztette, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy rajta kívül hányan haltak meg a terrortámadásban. A merényletek elkövetését eddig egyetlen csoport sem vállalta magára, a feltételezések szerint azonban az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai állnak a támadások mögött. Az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló csoportosulás már hónap óta ellenőrzése alatt tartja el-Anbár és Dijála tartomány egy részét. Az IÁ az elfoglalt területeken "kalifátust" kiáltott ki, és azóta is folytatja terjeszkedését.
Hírfigyelő Szolgálat

Eurázsia országai hálásak lehetnek az amerikai szankciókért

Az USA Oroszország ellen hozott szankcióinak legutóbbi köre október 10.-i határidővel arra kötelezi az amerikai olaj és gázipari vállalatokat, hogy orosz partnereikkel való technológiai együtttműködésüket beszüntessék. Az USA politikai vezetése által elrendelt kötelező kivonulás fő célja az ExxonMobil és az orosz Rosznyeft vállalat északi-sarkköri területeken végzett közös projektjének befagyasztása lett volna. Ám az Universiteskaya-1 elnevezésű kút kialakítása az ExxonMobil történetének legdrágább fúrási művelete volt, 600 millió dollárjába került az amerikai olajipar óriásának. A kúttal kitermelhető mennyiséget a szakemberek 750 millió-1 milliárd hordónyi kiváló minőségű nyersolajra becsülik. Az oroszok által Győzelem névre keresztelt geológiai formációban, ahol a kút fekszik, ennek a mennyiségnek még 9-10-szeresét sejtik.
Hídfő.net | ExxonMobil és Rosznyeft közös fúrásExxonMobil és Rosznyeft, közös sarkvidéki fúrás
Miután az ExxonMobil elvégzte az északi-sarkköri olajkitermelés technológiai részének úttörő munkáját, saját kormánya egyszerűen megfosztotta a lehetőségtől, hogy a befektetett anyagi és technikai erőforrásokat megtérülő gazdasági haszonra válthassa. Az oroszok pedig köszönik szépen az elvégzett munkát. Az úttörő fúrás összes tapasztalatát felhasználva - kínai állami olajvállalatokkal közös finanszírozásban - jövő tavasszal elkezdik az újabb fúrásokat a blokkban.
Eurázsia vezető országai hálásak az USA politikai elitjének a szankciókért.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/eurazsia-orszagai-halasak-lehetnek-az-amerikai-szankciokert

Vigyázzon a pénzére, ha kitör a háború!

Az ukrajnai és a közel-keleti háború globális folyamatokra gyakorolt hatása egyelőre korlátozott, de kellően mély gócpontok ahhoz, hogy befolyásolják a pénzpiacokat. Főleg, ha egyik vagy másik konfliktusban komolyabb, nyíltabb szerepet vállal Oroszország, illetve az Egyesült Államok. Adunk pár tippet, mit vagy mit nem tanácsos tenni a pénzünkkel háborús időkben.
Nehéz lenne vitatni, hogy egy háború nem tesz jót a gazdaságnak. A háborúzó államok a rendelkezésükre álló pénzt fegyverkezésre fordítják, ahelyett, hogy beruházásokra költenék, a munkásokat pedig a gyártósorok helyett a lövegek mellé osztják be. De még a háborúnál is többet árthat egy ország gazdaságának a háború közelsége. A jövő bizonytalansága.
A hosszú távú piaci folyamatokat tanulmányozó szakértők szerint a befektetők bizalma mindig a tényleges fegyveres konfliktus kirobbanása előtti utolsó órában volt a legalacsonyabb, ám vállalkozó kedvük rögvest visszatért, mihelyst országuk hadi ösvényre lépett. Így volt ez a második világháborúban az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, ahol a hadba lépés idején mélyponton voltak a részvényárak, és ez történt Németországban és Japánban is, ahol 1942-43-ban – a háború fordulópontján – szárnyaltak leginkább a tőzsdék.

A vihar előtti csend?

Várhatóan így lesz ez Oroszországban is, ahol a háborús kilátások miatt a devizapiac és a részvénypiac is történelmi mélypontra zuhant. A jövő bizonytalansága visszavonulásra késztette a pénzembereket – hiszen jelenleg lehetetlenség, de legalábbis megfontolatlanság lenne meggyőződéssel állítani bármi biztosat a Kreml következő lépéséről –; ennél már az is tisztább, kezelhetőbb helyzet lenne a számukra, ha a mostani konfliktus nyíltabb háborúvá mélyülne.

Az orosz rubel az 1998-as devizaválság óta nem volt ilyen gyenge, az orosz jegybank beavatkozásai pedig csak a devizakészlet apadásából észlelhetők, az árfolyam korrekciójából nem. Az orosz valutánál csak az újabb államcsődbe sodródott argentin peso teljesít gyengébben az idén. Olyannyira, hogy a Rosszija Bank (az orosz jegybank) minden cáfolata ellenére makacsul tartja magát a pletyka, hogy Oroszország hamarosan korlátozni fogja a tőkekiviteli lehetőségeket.

A tőke valóban menekül az országból (a becslések szerint idén összesen 100-120 milliárd dollárt vonnak majd ki a befektetők az orosz piacról), az egyre valószínűbb kamatemelés pedig még inkább megnehezíti majd a beruházásokhoz szükséges források előteremtését. Az orosz cégek a szankciók miatt nem férnek hozzá a nyugati hitelekhez, így egyre inkább az államra vannak utalva. Az orosz gazdaság idén még fél százalékkal bővülhet ugyan, de a körülmények érdemi változása nélkül jövőre már nyakig fog ülni a válságban.

A kilátások felmérhetetlenek. Nem egyértelmű, Moszkva vállalja-e a nyílt katonai beavatkozást Kelet-Ukrajnában az elszakadásért küzdő térségeket uraló milíciák mellett. Nem kizárható, hogy Vlagyimir Putyin végül úgy dönt, a Krím annektálásakor alkalmazott érvek a Baltikumban is beválhatnak, és oda is kiterjeszti az etnikai alapú konfliktust. Egyáltalán nem valószínű, hogy Kijev feladja az ország keleti részét a szakadárok javára. Sokkal nagyobb az esély arra, hogy a háború legalább tavaszig elhúzódik, de az sem kizárható, hogy az Egyesült Államok hidegháborús fenyegetései válnak valóra, miszerint hosszú gazdasági háborúnak nézünk elébe.

Háborús stratégiák


S hogy mi a legjobb befektetési stratégia egy háborús gazdaságban? Ami a legtöbbünknek először eszébe jut, hogy készpénzzé tegyük minden befektetésünket. Sokak szerint azonban épp ez a legrosszabb stratégia, amit követhetünk. A készpénz az első, ami elveszíti az értékét egy háborúban. A háborús infrastruktúra fenntartásához ugyanis rettenetesen sok pénz kell, ezt pedig termelés nélkül csak pénznyomtatással, azaz az ország fizetőeszközének elinflálásával lehet elérni (ennek nagyon halvány jelei már mutatkoznak Oroszországban, ahol az élelmiszerárak idén majdnem 12 százalékkal drágultak) . A háborúban vesztes országok pénze pedig gyakran annyit sem ér, mint a papír, amelyre nyomták.

A válságok pedig a legkevésbé veszik figyelembe az országhatárokat. Az elmúlt száz év háborúiból kiderült: a háborúzó országok szomszédai alig nyújtottak nagyobb biztonságot a vagyonoknak, mint maguk a harcoló felek: a befektetések megtérülése alig 2 százalékkal volt jobb, a piac volatilitása (áringadozása) pedig mindössze 1 százalékkal volt alacsonyabb a háborús országok közvetlen közelében. Így az sem feltétlenül jelent megoldást, ha a határokon túlra menekítjük a pénzt.


Az ezüst, az arany és a platina – hasonlóan a műtárgyakhoz – sem tűnnek elég jó választásnak, hiszen nehezen értékesíthetők és könnyen ellophatók – és még csak nem is ehetők. Épp ezért lehet viszont jó ötlet egy vidéki birtok, főként, ha művelésre vagy állattartásra is alkalmas. A háborús gazdaságban az élelmiszer-utánpótlás aranyat ér, és a háború végével egy működő birtok nyereséggel értékesíthető. Bizonytalan befektetés lehet viszont az olaj, annak ellenére, hogy az árakon egyelőre nem látszik, hogy a Közel-Keleten háború van. A kínálat és kereslet kényes egyensúlya könnyen megborulhat, ha a szunnita radikálisok szélesebbre nyitják a hadszínteret.


Az iraki háború mégis megfontolandó tapasztalatokkal szolgál azoknak, akik hisznek az Egyesült Államokkal koalícióra lépett országok Iszlám Állam feletti gyors győzelmében. Az olajipari technológia iránti kereslet a háborút követő újjáépítés során, az olaj árfolyama pedig a háború alatt volt magas.

A békeidőben egyik legbiztonságosabb befektetési lehetőséget kínáló kötvénypiac is jóval az átlag alatt teljesített a háborús időkben. A győztes országok kötvényeinek hozama az inflációval még csak lépést tudott tartani, de a veszteseké akár 90 százalékot is veszíthetett az értékéből. A bátrabbak mellé azonban jóval nagyobb eséllyel társult a szerencse. A második világháborús amerikai tőzsdét tanulmányozó elemzőknek feltűnt, hogy a közvetlenül a háború előtt felkapott szektorok (energiaipari, nehézipari, hadászati cégek részvényei) a háború során sokkal gyengébben teljesítettek; míg azok az iparágak, amelyek a harcok előtt megfeneklettek (szórakoztatóipar, egészségügy, háztartási cikkek), a háborúban feltűnően jól szerepeltek.

Mibe fektessem a pénzem?

A háborús befektetéseket tanulmányozók szerint az elmúlt évszázad legnagyobb tanulsága, hogy sajnos nincs egyetlen biztos hely az unokáinknak szánt megtakarításoknak. A párnacihába varrt bankók éppúgy elértéktelenedhetnek, mint a „tuti” részvénybe fektetett vagyonok.
A 19Az 1914-es amerikai tőzsde tíz legnagyobb cégéből 2014-re mindössze kettő működik még, a GE és a US Steel, de utóbbit már rég nem a blue chipek közt tartják számon (a száz legnagyobb cégből a század végére mindössze 18 maradt fenn). A legnagyobb cégek papírjait összefogó Dow Jones Ipari Indexben már jó ideje nem a gyáripari részvények vannak túlsúlyban, ahogy 1914-ben, az akkor menő cégek 80 százaléka pedig rég bezárt.
A tőke és így a kockázat megosztása tehát nemcsak békeidőben, de háborúban is jó stratégia lehet. A vidéki ingatlanvásárlás mellett a nem ciklikus szektorok – gyógyszeripar, vegyipar, dohányipar – részvényeibe történő befektetés is jó eséllyel értékálló lehet. A hadiipari papírok – bármennyire vonzónak is tűnhetnek egy háború előestéjén – gyorsan értéküket vesztik a háború során, így azoktól jobb távol maradni. A részvénypiaci mélyponton viszont akkor is érdemes bevásárolni, ha még nem látszik a konfliktus vége. A fundamentumaikban meggyengült, de a háború utáni újjáépítés során fontossá váló cégek – például nehézipar, gyáripar, energiaipar, építőipar – részvényei jó eséllyel megtérülő befektetések lehetnek.


Pápai Csaba

Mennek a rendőrök Kárpátaljáról Donbasszba!

Nyalókakirály ma kinevezte udvari mészárosává Sztyepan Poltorakot, aki a Nemzeti Gárda főparancsnoka volt eddig.
Mint tudott, Valerij Heletej már nem bírta a gyűrődést mint (alá nem írt) miniszter, és inkább “lemondott”!
Elbúcsúztattak Ungváron tizenöt közlekedési rendőrt, akik önként és dalolva vállalták a valcmanista trón szolgálatát Donbasszban. Jó kis fizetéskiegészítésért vállalták persze a nemes ügy szolgálatát, amit állítólag közlekedési csomópontokon és ellenőrzőpontokon kell(ene) ellátniuk.
Закарпатские гаишники отправились в зону «АТО» (фото) | Русская весна
Búcsúztatásuk ünnepélyes külsőségek között lett megejtve. Személyesen a kijevi belügy regionális osztályának helyettes vezetője -Vaszilij Ruszin – vett tőlük érzékeny búcsút, és küldte őket meleg szavakkal a ZÓNÁBA – a már ott ténykedő négy másik cimborájukhoz.
Закарпатские гаишники отправились в зону «АТО» (фото)
Természetesen a családtagok is megjelentek a pompázatos eseményen.
Закарпатские гаишники отправились в зону «АТО» (фото)
A Bal – Rad információi szerint magyar nemzetiségű nincs ezek között a latrok között.

Dél-Oszétia elismeri Újoroszországot és választási megfigyelőket küld

Dél-Oszétia készen áll, hogy államközi megállapodást kössön Újoroszország parlamentjével a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaságban tartott választások megfigyeléséről. Anatolij Bibilov képviselő és Oleg Carev, az újorosz parlament szóvivője hétfőn tartottak megbeszélést a választások kölcsönös megfigyeléséről. Az Ukrajnából kiszakadó Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság november 2-án tart országgyűlési választásokat. Dél-Oszétia elismeri a két országot független államként, és számos egyezményt írtak már alá a jövőbéli együttműködésről, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről.
Bibilov bejelentette, hogy a novemberi választásokra már küldenek egy delegációt, ami felügyelni fogja a szavazás törvényes lebonyolítását. Mivel a két köztársaság lakosai nem ismerik el a februárban, puccsal hatalomra jutott rezsimet legitim kormánynak, Donyeck és Luganszk régió saját vezetést választ, az illegitim kijevi kormány által kiírt, nyugati szoftverrel lebonyolított országgyűlési választásokat pedig nem tartják meg az Ukrajnától elszakadó régiókban. Dél-Oszétia az elszakadó régiók független elnökválasztására is delegációt küld, és a megválasztott elnököt Újoroszország legitim államfőjének elismeri.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/del-oszetia-elismeri-ujoroszorszagot-es-valasztasi-megfigyeloket-kuld

Leszavazta a Fidesz az élelmiszerárak csökkentését

Tárgyalni sem hajlandó a parlamenti többség az élelmiszerek áfájának csökkentéséről. A kormánypárti képviselők némák maradtak a rövid vitában, nem indokoltak, csak egységesen leszavazták a valaha még általuk is támogatott ötletet.
Nem vette tárgysorozatba az Országgyűlés hétfőn délután azt az MSZP-s törvényjavaslatot, amely jelentősen csökkentette volna az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adóját (áfa). A szavazáson összesen 107 kormánypárti képviselő nyomta meg a nem gombot, míg 45 ellenzéki (mindegyik pártból) voksolt igennel, így a parlament nem is tárgyal majd az áfacsökkentésről.
Harangozó Gábor és képviselőtársai az áfatörvény módosítását javasolták, hogy a jelenlegi 27 százalékról csökkenjen 5 százalékra az alapvető élelmiszerek (tej, kenyér, sertés-, csirke- és pulykahús, tojás, édesvízi halak, illetve a Magyarországon is termő zöldség- és gyümölcsfélék) áfája. Az indoklás szerint ez a szociális szempontok mellett segítene visszaszorítani az áfacsalásokat, és segítené a hazai termelőket is.
A költségvetési bizottság szeptember közepén utasította el a javaslat tárgysorozatba vételét, vagyis úgy döntött, hogy tárgyalni sem kíván róla. Az MSZP frakció a plenáris ülés elé vitte az ügyet, ilyenkor egy rövid vitára is lehetőség van, mielőtt szavaznának a tárgysorozatba vételről. A hétfői vitában valamennyi ellenzéki párt támogatta az ötletet, a kormánypárti képviselők viszont egy szót sem szóltak.
Az élelmiszerek áfájának csökkentése régóta napirenden van, ellenzékben a Fidesz és a KDNP is követelte. 2009 februárjában, a Gyurcsány-kormány utolsó heteiben például Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője, mai miniszterelnök-helyettes követelte, hogy „az alapvető létfenntartáshoz szükséges” árucikkek áfáját csökkentsék 5 százalékra. Azt a kérdést szegezte a kormányfőnek, hogy helyes-e, ha „a kaviár, a helikopter, az uszoda, a jacht azonos áfakulcs alá esik, mint a tej, a kenyér, a szalonna és az étkezési zsír?”
A 2010-es kormányváltás után is előjött időről időre a az áfacsökkentés kérdése, de előterjesztés soha nem lett belőle (kivéve az egész és fél sertés esetében, de ez a fogyasztókat nem érinti közvetlenül), a kormány pedig mindig kitért az ezt firtató ellenzéki kérdések elől. A nem hivatalos magyarázat szerint egyelőre még a költségvetésből hiányozna a kieső bevétel, illetve az áfacsökkentés nem lenne valódi segítség, mert a kereskedők lenyelnék az árkülönbözetet.
(vs)

Christina igent mondott Vologyának!

Ez év februárjában Putyin elnök meghányta – vetette Sojgu védelmi miniszterrel a gondolatot, hogy mi lenne, ha Oroszország katonai bázisokat rendezne be az USA “hátsó udvarában? Latin – Amerikában.
Sojgu miniszter nagyon nem ellenkezhetett a jelek szerint, mert Putyin elnök futott az ötlettel egy kört Kubában, Nicaraguában, Venezuelában és Argentínában. Nem hiábavalóan.
Kuba, Nicaragua, és Venezuela azonnal rábólintott az elgondolásra. Argentina elnökasszonya sem sokáig váratta meg a boldogító IGEN válasszal Oroszország elnökét. Christina Kirchner is pozitív választ adott.
ARGENTINA-BOLIVIA-KIRCHNER-GAS
Az argentin elnökasszony beleegyezése az orosz ötlet megvalósításába rettenetes fejfájást okoz a főlator USA – nak, hiszen eddig a “hátsó udvart” a Szovjetunió megszűnése óta biztonságosnak érezte. Amerikában az utóbbi közel negyedszázadban túlzottan hamis biztonságérzet hatalmasodott el, és déli végeinek rakétavédelmére nem gondolt. A kiépítésre meg mostanság nemigen lesz pénz!
Márpedig az orosz katonai bázisok megjelenése Dél – Amerika szerte roppantul megerősíti Moszkva befolyását nem csak Közép és Dél – Amerikában, hanem lesz hatással a latorbirodalom egyre féktelenebb viselkedésére is! Mégpedig erősen lecsillapító hatása lesz!
De nem elhanyagolható ez a hatás az egész nyugati féltekére sem!


http://balrad.wordpress.com/2014/10/13/christina-igent-mondott-vologyanak/

Német drónokat küldenek a Donyeck régió határába

Németország és Franciaország fegyvertelen pilóta nélküli repülőgépeket ajánl fel Ukrajnának, hogy megfigyeljék a nyugtalan keleti részeket – mondta Frank-Walter Steinmeier, német külügyminiszter. Steinmeier nyilatkozata szerint Berlin két megfigyelő dróngépet küld, ezzel segítve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) erőfeszítéseit, hogy megfigyeljék a tűzszünet betartását Kijev és az újoroszországi fegyveres erők közt.
Hídfő.net | RQ4 EuroHawk
A gépeket irányító személyzet helyi védelmére pedig megfelelő létszámú német katonát vezényelnének a térségbe. A tervvel az EBESZ ukrajnai missziójának vezetője, Ertugrul Apakan török diplomata nem ért egyet. Steinmeier a Pavlo Klimkin, kijevi külügyminiszterrel való találkozó után tett bejelentése valójában arról szól, hogy a NATO tankok és lövegek után, immár felderítéssel is támogatná a kijevi csapatokat a térségben.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/nemet-dronokat-kuldenek-donyeck-regio-hataraba

Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek Pavel Gubarjev állapotáról. Donyeck régió népi kormányzója az egyik rosztovi kórházban fekszik – sérülésekkel.



Az Újoroszország Mozgalom vezetőjét szállító autót egyes hírek szerint támadás érte a DNR erői által ellenőrzött területen, Donyeck és Rosztov között. Ezen hírek szerint Gubarjev a fején és a kezén sérült súlyosan, és Rosztovba szállították kórházba. Állapota súlyos, életveszélyes.
Más források Gubarjev feleségére – Jekatyerinára hivatkozva – azt állítják, hogy Pavel Gubarjev csak könnyebben sérült egy sima közúti balesetben, és ezért került kórházba, állapota pedig semmiféle aggodalomra nem ad okot.
Ugyancsak más információk szerint Gubarjev traumás agysérülést szenvedett. Ez a hírforrás orvosi közlésre hivatkozik.
A hírek egyetlen dologban csengenek csak össze: Pavel Gubarjev megsérült, és egy rosztovi kórházban ápolják.
A donyecki repülőtéren Motorola beszámolója szerint kevés híján Tom és Jerry jelenetek játszódnak le. A romok között előbújik a föld alól egy valcmanista bérgyilkos, de mire a milicistáklokalizálnák – eltűnik a föld alatt. Most azt találták ki a népköztársaságiak, hogy lesz ami lesz, föltakarítják az egész repülőteret. A romokat kibuldózerezik a kifutópályára, “felsörik” a területet, hátha megtalálják a búvónyílásokat. Már maga ez a feladat kedvetlenséget okoz a milicistáknál, de már gyülekeznek a tolólapos munkagépek a “söprögetés” hadművelethez.
Ám a jelek szerint a söprögetéssel még várni kell egy kis ideig.
Magyar idő szerint délután fél egykor Nyalókakirály mintegy 200 – 300 latorja megpróbált behatolni a donyecki repülőtérre. Meglehetősen heves harc bontakozott ki, ami a tudósításunk idején is tart még. A latrok nagyon komoly veszteségeket szenvedtek. Ezidáig viszont három milicista is elesett.
A mai nap reggeltől – magyar idő szerint délután fél kettőig – a már megszokott csendháborításokkal tarkított donbasszi “tűzszünet” – az összes jellemzőivel.
Mariupol “szomszédságában” viszont komoly tüzérségi aktivitást fejtettek – fejtenek ki a valcmanisták. A várostól keletre Talakovka környékén záporoznak a latorgránátok. Meg van szórva általuk rendesen a Mariupol – Donyeck út Zarja és Kalcsik közti szakasza is.

Válaszul a népköztársaságiak tüzérsége telibe kapott egy Mariupol határában lévő latorposztot. Roman Szokolov valcmanista városparancsnok most kilenc latorja miatt sápítozik.
Novoazovszk és Kominternovo között dél tájban kezdődött heves lövöldözés kézifegyverekkel.
A donbasszi helyzetre jellemző az alábbi videofelvétel. A harcok elcsitultával – de az ellenségeskedés közepette – egyre több nyugat – ukrajnai szülő keresi kétségbeesetten a Nyalókakirály zsoldjába szegődött, és Donbasszban meghalt gyerekét.
Ott, ahol a népköztársaságiak temették el az ellenség halottait, általában lelkiismeretesen adminisztráltak is. A halottakat “névvel – címmel” megjelölt sírokba temették, és értesítették is a hozzátartozókat. Úgy, mint az augusztus 16 – án Zsdanovkánál meghalt Jevgenyij nevezetű zsoldos szüleit is. Ennek a Jevgenyijnek az édesanyja jelentkezett fia holttestéért. Miután teljes bizonyossággal meggyőződhetett a sír lakójának kilétéről – hogy az az ő fia – helybéliek kiásták a sírt, és átadták a fiú maradványait az anyának.
A felszabadított és a latroktól megtisztított területeken pedig elkezd megkapaszkodni az élet! Ez a “Tocska -U” rakétamaradvány így már nem nagyon veszélyes!  Felfedezni való. Játszani is lehet vele alkalomadtán.
13.10.14. Украинская ракета Точка-У
Vannak Donbasszban olyan házaspárok szép számmal, ahol az asszony nem nagyon meri urát egyedül elengedni a háborúba. Még huncutkodna a betyárja! Inkább árnyékként követik őket oda is. Mint Olga az ő Aljosáját. (Aljosa nem látszik különösebben boldognak a családi fotón, ráadásul az asszony kezében van a “fenyítő”!
13.10.14. Фото от Егора Земцова

http://balrad.wordpress.com/2014/10/13/merenylet-vagy-baleset-haboru-es-beke-donbasszban/

A kormányfő kollégiumi szobatársa is állami pénzből kampányolt?

A Demokratikus Koalíció felszólította az önkormányzati választáson induló pártokat, hogy hétfőtől számoljanak be arról, mennyi pénzt költöttek a kampány során. A párt szóvivője, Gréczy Zsolt szerint  a Fidesz "brutális túlerőben" volt, mert közpénzből folytatott plakátkampányt. A DK ugyanakkor gyanúsnak tartja, hogy az ellenzéki pártoknak feltűnően kevés hely jutott a közterületeken, főként Budapesten, amit szerintük Simicska Lajos érdekeltségei felügyelnek és az ellenzék kampányát tudatosan ellehetetlenítették.
A radikális atlantisták ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy valamiféle együttműködés lehet a Fodor Gábor féle Liberálisok és a Fidesz közt. "Nem kizárható, hogy valamiféle együttműködés is kialakulhatott a két szervezet között" - a szóvivő szerint a mérhetetlen támogatottságú liberális pártnak még hitelből sem lehetett annyi pénze, hogy a Fidesz után második legnagyobb kampányoló erőként léphessen fel.
Tekintve, hogy Fodor Gábor a Fidesz alapító tagja (1993-ban még a Fidesz alelnöke is volt), az lenne alaptalan feltételezés, ha valaki azt mondaná, hogy a Fidesz és a Liberálisok közt nincsen semmiféle együttműködés.
Hídfő.net | Fodor GáborKollégiumi szobatársak
Ezek a pártok pusztán külsőségeikben különböznek, egy-egy alternatív politikai erőt jelentenek a nyugati érdek kiszolgálására.
Minden olyan párt, amely nem jelenti ki egyértelműen, hogy Magyarország ki kell lépjen a NATO-ból és az Európai Unióból, az atlantizmust képviseli. Ennek alapján a választásokon induló összes párt az atlantizmust, annak radikális vagy mérsékelt, visszafogottabb formáját képviseli. Miért ne működne együtt az atlantista az atlantistával, a liberális a liberálissal? Főleg, ha szobatársak voltak a kollégiumban.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/kormanyfo-kollegiumi-szobatarsa-allami-penzbol-kampanyolt

Ukrajna továbbra is hadügyminiszter nélkül

Petro Porosenko ukrán államfő aláírta a védelmi miniszter, Valerij Geletej lemondását, amit mostanra Geletej weboldalán is bejelentettek. Az elnök hangsúlyozta; különösen fontos, hogy a katonai vezetésben változtatások történjenek. Még a mai nap folyamán egy új személyt jelöl ki a védelmi minisztérium élére, aki már sorban a negyedik védelmi miniszter lesz az atlantista puccs utáni időszakban.
Valerij Geletej júliusban foglalta el a posztot, azonban jogi értelemben véve nem volt védelmi miniszter. Bár a média védelmi miniszterként beszél róla, és az ország politikusai is akként kezelték, Geletej júliusi beiktatását követően nem írta alá a vonatkozó dokumentumokat az eskü elmondását követően. Az újságírók akkori felvételein tisztán kivehető volt, hogy Geletej olyan tollal "írta alá" a dokumentumot, melynek még a kupakját sem vette le, csak utánozta az aláírás mozdulatait a papír felett. Az ukrán törvények szerint a miniszternek a kinevezését követő 24 órában alá kell írnia kinevezésének dokumentumait, ha ez nem történik meg, az automatikusan lemondásnak minősül.
Hídfő.net | Valerij GeletejA védelmi miniszter, amint épp nem írja alá saját kinevezését
Jogi értelemben tehát Ukrajnának július óta nincs védelmi minisztere, még az illegitim Jacenyuk-kormány törvényei szerint sem. Kinevezésekor előrevetítettük, hogy Geletej valószínűleg olyan cselekedeteket kell majd végrehajtson a védelmi miniszteri poszton, aminek kapcsán ő is tisztában van vele, hogy utólag a törvény előtt háborús bűnösként kell majd felelnie. Utólag ez a feltételezés bebizonyosodott. Geletej lemondásához ugyanis nem az államfő döntése vezetett.
Szeptember elején a Nemzeti Gárda zászlóaljparancsnokai közös nyilatkozatot adtak ki, amiben követelték a védelmi miniszter és a vezérkari főnök azonnali leváltását, valamint törvényszék elé állítását. A zászlóaljparancsnokok szerint a katonai vezetés szándékosan küldte a harcoló alakulatokat olyan helyszínekre, ahol a népfelkelők bekerítik őket, a frontra vezénylés után pedig se ellátmányt, se parancsokat nem kapnak, vagyis saját vezetőik árulják el és küldik vágóhídra az ukrán katonákat.
Az is tény, hogy az ukrán hadsereg eszközállományának több mint 64%-át elveszítette. Ezeket a vezetőket kivétel nélkül a kijevi junta nevezte ki, ami abban érdekelt, hogy az ukrán hadsereg minél nagyobb létszámbéli és hadianyag béli veszteséget szenvedjen el. Nyugati megbízóik ugyanis az ukrán hadsereg gyors felszámolását követően jelentős számú haditechnikát adnak majd el Ukrajnának, amit a puccsal hatalomra juttatott kijevi junta feladata lesz megvenni. A NATO szeptember 5-én már "engedélyezte", hogy a tagállamok fegyvereket adjanak el Ukrajnának. A fegyveres konfliktusnak mindvégig ez volt a célja, mostanra jutott el a háború abba a szakaszába, hogy az ukrán hadsereg újrafegyverzésére van szükség és a nyugati országok ebből jelentős bevételre tehetnek szert.
Geletej lemondása a katonai gépezet alsóvezetői körében mutatkozó általános elégedetlenség következménye. A problémát azonban tetőzi, hogy Geletej jogi értelemben véve soha nem is volt védelmi miniszter: mivel sehol nem szerepel az aláírása, az ukrán törvények szerint a kinevezését követő napon lemondott. Jogi értelemben tehát nem felelős azokért a parancsokért, melyeket a fronton harcoló alakulatoknak adott ki, és melyek súlyos károkat okoztak az országnak, ukrán katonák ezreinek halálához vezettek. Geletej júliusban úgy vette fel a hadügyminiszteri posztot, hogy tisztában volt vele; azokért a dolgokért, melyeket majd el kell követnie, háborús bűnössé fogják nyilvánítani.
A kormány most feltehetően a szőnyeg alá söpri az ügyet, és senki nem fog bűnhődni a katonák értelmetlen haláláért, a civil lakosság ellen elkövetett bűnökért, a Donyeck régióban történt népirtásért.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/ukrajna-tovabbra-hadugyminiszter-nelkul

Orbán szerint is vége a kampány-üzemmódnak

Orbán Viktort megkérdezték a közrádió reggeli műsorában arról, hogy más időszak jön-e az önkormányzati választások után. A miniszterelnök igennel válaszolt a kérdésre, majd nagyon hamar kiderült, amit eddig is tudni lehetett, hogy mostantól vége a kampány-üzemmódnak. "Új helyzet lesz hétfőtől. Magyarországon 3,5 évig nem lesznek választások. Nem kampány üzemmódban működik majd az ország. Remélem, mindenki nyugodtabb lesz" - vázolta fel Orbán Viktor.
Hídfő.net | Orbán Viktor, Soros György friss beavatottjakéntOrbán Viktor, Soros György frissen hazaküldött neofitája (1989)
Azonban a "nem kampány üzemmód" közel sem a nyugodtságot jelenti. A Fidesz-kampánynak tulajdonítható ugyanis a legtöbb olyan intézkedés, amit az elmúlt évek során kormányzási eredményként tudnak felmutatni. A kampány része volt a közmunkaprogram, vagyis a kampány része volt az is, hogy a KSH szerint nőtt a foglalkoztatottság. Mit jelent az, hogy vége a kampány-üzemmódnak? Most 3 és fél évig nincs szükség szavazatokra, vagyis következmények nélkül felszámolhatnak minden olyan, a következő 3 és fél évben szükségtelen intézkedést, aminek egyetlen célja a szavazatszerzés volt. Így a többszázezer közmunkás száma feltehetően nagyon hamar megtizedelődik majd. Ők lesznek az elsők, akik ellen a kormány megtorlásba kezd, mert az ő szavazataikat több havi munkabérrel kellett megvenni. Mivel a közmunka nem termel semmilyen kézzelfogható profitot, ráfizetéses az államnak. Pont annyit fognak megtartani belőle, amennyi az általános elégedetlenség küszöbét még éppen nem haladja meg.
Orbán elmondta, hogy egy-másfél éven belül munkaerőhiánnyal fog szembenézni az ország. Ezzel indirekt módon azt is bevallotta, hogy a következő másfél évben sem fognak valós munkahelyeket teremteni, vagyis a munkanélküliek tömege kénytelen lesz külföldre menni munkát vállalni. Legközelebb 3 és fél év múlva lehet görbe keresztet rajzolni a magyar demokrácia papírosaira, addig legfeljebb akkor lesz véleménynyilvánítási lehetőség, ha a kormány hibáit kihasználva előrehozott választást követelnek a liberálisok. Most jön csak a kemény időszak, mert vége a kampánynak, innentől a kormány teljes érdektelenséget mutathat a választók gondjaival kapcsolatban, mert ennek az érdektelenségnek nem lesz semmilyen következménye.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/orban-szerint-vege-kampany-uzemmodnak

Elbocsájtások a NATO – “vállalások” teljesíthetőségéért!

Újra bedobta a rég óta dédelgetett bürokráciacsökkentő tervét a Fidesz. Az önkormányzati választások után egy nappal a párt ügyvezető alelnöke a közrádióban azt mondta, foglalkozni kell azzal a deregulációs tervvel is, amelynek eredményeképpen a GDP-arányosan 10 százalékos, “bürokráciára költött pénz” a felére csökken. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára, Boros Péterné a Klubrádiónak nyilatkozva értelmezhetetlen az arány. Nyelvbotlásnak tudja értelmezni. Szerinte nem a hivatalnokok létszámának csökkentése jelenti a bürokrácia csökkentését. Hozzátette, már most is jelentős létszámfeszültség van a közszférában és ezt nem lehet tovább fokozni.
Kósa Lajos jelezte: a közigazgatási reform folytatása is kulcskérdés, mivel felálltak az új intézményfenntartó rendszerek – például a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) -, de ezek munkáját össze kell hangolni, ésszerűsíteni kell.
Kósa Lajos a bürokrácia radikális csökkentéséről már júliusban is beszélt. Akkor a Figyelőnek azt mondta például a közbeszerzések kapcsán, hogy az országnak súlyos milliárdokba kerül, hogy van kötelező tervellenőr.
Kósa Lajos a dereguláció nyomán állásukat vesztő bürokraták sorsával kapcsolatban azt mondta: a szaktudásukkal, rátermettségükkel kitűnően el tudnak majd helyezkedni.
Szeptemberben már Lázár János is az állami rezsicsökkentésről beszélt. Egy interjúban bürokrácia- és adminisztrációlebontó csomagként” jellemezte az Államreform 2-t, mert el kell érni, hogy “jóval kevesebb hülye szabály, kevesebb bürokrácia legyen az életünkben”.
Kósa Lajos a közrádióban ma reggel arról is beszélt, hogy a bankok elszámoltatásának költségvetése lesz a jövő évi büdzsé, amelynek tervezete már nagyjából elkészült, de a vitája a hétfő-keddi kormányülésen kezdődik.
Kósa Lajos azt is mondta, hogy a NATO-vállalások hosszú távú megtervezése is kulcskérdés, hiszen 0,75 százalékról 2 százalékra kell emelni a 10 év alatt a honvédelmi kiadásokat.
(MTI)
Bal-Rad komm: Lement a helyhatóswági választás – megnyíltak a döbrögista szájak! Már első körben sem mondtak a tegnap még szavazatszámlálókként közreműködő – nem egy helyen FÖLÖTTÉBB LELKESEN KÖZREMŰKÖDŐ – polgármesteri hivatalok dolgozói szívének kedves dolgokat. Mr. 20% “…a dereguláció nyomán állásukat vesztő bürokraták sorsával kapcsolatban azt mondta: a szaktudásukkal, rátermettségükkel kitűnően el tudnak majd helyezkedni.” – Várja őket a közmunka!
De mást is – még ettől elszörnyesztőbb dolgot is – mondott a Horda II. számú embere: “…a NATO-vállalások hosszú távú megtervezése is kulcskérdés, hiszen 0,75 százalékról 2 százalékra kell emelni a 10 év alatt a honvédelmi kiadásokat.”
-Ha ezt ŐK VÁLLALTÁK! – hát fizessék a vállalásukat! Merthogy ORSZÁGUNK AZ Ő VÁLLALÁSAIKAT MÁR NAGYON NEM TUDJA, DE TÁN’ NEM IS AKARJA FINANSZÍROZNI!

Oroszország létrehozza a SWIFT alternatíváját

A VTB Group tárgyalásokat folytat a Sberbankkal egy bankok közti adtacsere rendszer kialakításáról, ami a SWIFT alternatívája lesz. Andrej Kostin, a VTB Bank feje elmondta, hogy a Központi Bankon felül számos pénzintézetet bevonnak a tárgyalási folyamatba, hogy egy nemzetközileg és versenyképes alternatívát hozzanak létre. Ugyan a Központi Bank alternatív rendszere már létezik, Kostin szerint túl drága a használata és emiatt a bankok nem részesítik előnyben a használatát. "A használat költségei többszörösei annak, mint ami a SWIFT rendszer esetében volt. A tárgyalási folyamat végére azonban kialakítjuk az új rendszert, ami a résztvevő feleknek a SWIFT rendszernél kedvezőbb feltételekkel lesz elérhető."
Hídfő.net | Andrej Kostin

Kostin elmondása szerint a probléma az, hogy lehetett volna egy nemzeti megoldást találni a SWIFT rendszeren belül, azonban abban az időszakban a másik fél politikai okból kifolyólag nem volt hajlandó ezt a lehetőséget megtárgyalni. Ugyanakkor a SWIFT rendszerének mindeddig a gyakorlatban nem volt alternatívája, és az alternatívák egy része még mindig csak elméletben létezik.
Október elején a SWIFT bejelentette, hogy a vállalatra nehezedő politikai nyomás ellenére sem akarja elhagyni az orosz piacot. Igaz, ez a bejelentés azután történt, hogy bebizonyosodott, Moszkva nem adja be a derekát és kidolgoz egy saját rendszert, ha a nyugati vállalat politikai okokból elérhetetlenné teszi a szolgáltatásait. Ugyanakkor a SWIFT visszakozása nem jelenti azt, hogy felhagynának a politikai nyomással.
A SWIFT az Oroszország elleni szankciók első hullámaként tette elérhetetlenné szolgáltatásait. Mivel az orosz bankok is a SWIFT rendszert használták többek közt a bankok közötti tranzakciók lebonyolítására, az ország pénzrendszere megbénulhatott volna a nyugati szankciók miatt. Moszkva azonban bejelentette, hogy már egy ideje fejlesztés alatt áll a SWIFT rendszer hazai alternatívája, amivel behelyettesítheti a nyugati vállalat működését. A bejelentést követően a SWIFT visszakozott, de ez nem teszi meg nem történtté, hogy a vállalat adott esetben a nyugati országok eszközeként működik és megbéníthatja annak az országnak a pénzmozgásait, amely az ő adatforgalmi rendszerét használja.
A SWIFT-hálózat bankközi hálózat, amely a szolgáltatások széles spektrumát biztosítja: számláról számlára történő átutalások, elszámolások, devizapiaci- és értékpapír-ügyletek, beszedési megbízások (inkasszó) stb. Az Egyesült Államok után Oroszországban van legtöbb tagja ennek a rendszernek, ezért gondolták a nyugati országok, hogy a SWIFT hálózat blokkolásával térdre lehet kényszeríteni az orosz pénzrendszert. A korábbi eset azonban egyértelművé tette, hogy a hálózat nem megbízható; a SWIFT rendszer irányítását vagy többpólusúvá kellene tenni (nem lenne kizárólagos nyugati irányítás alatt a vállalat), vagy a keleti országok saját alternatívát kell kidolgozzanak helyette, amire a nyugati országok nem tudnak politikai eszközként felhasználni.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/oroszorszag-letrehozza-swift-alternativajat

Megint meghalt egy egészséges lány a HPV oltás után


Egy másik fiatal lány halt meg a Gardasil oltás után. Ez az a hírhedt HPV vakcina amit a Merck & Co. gyárt.
Az egészségügyi létesítmény pedig állítja, hogy kivételesnek tekinthető ez az eset. A wisconsini tizenkét éves Meredith Prohaska Waukesha pár órával azután halt meg, hogy megkapta a Gardasil injekciót.
A FOX6Now.com szerint Meredith egy egyébként egészséges, vidám lány volt. Halála napján fájt a torka, ezért a szülei elvitték orvoshoz. De ez a kisebb betegség nem okozhatta halálát.
A jelentés szerint Meredithet szülei orvoshoz augusztus 7-én a reggeli órákban vitték. Reggel 10:30-kor kapta az első HPV oltását, amely körülbelül 30 perccel később mély álomba ejtette. Meredith édesanyja: Rebecca elmondása szerint többször is felébresztette lányát a nap folyamán, de amikor fél órára elhagyta a házat azért, hogy bevásárolni menjen, a lányt eszméletlen állapotban, a padlón fekve találta.
Rebecca rögtön elkezdte az újraélesztést. Tudta mit csinál, mert 14 éven át volt a Nemzeti Gárda sürgősségi orvosi technikusa.
Amikor az újraélesztés sikertelen volt, Rebecca azonnal hívta a mentőket. Már túl késő volt. A lányt a kórházba érkezéskor halottá nyilvánították, mindenféle magyarázat nélkül.
“Az volt a legnehezebb, amikor felhívtak, és azt mondták, hogy nem tudják miért halt meg”- mondta Rebecca a FOX6Now.com-nak. “Halálának semmi oka nem volt. Ő volt a legegészségesebb 12 éves. ”
Rebecca másra sem tudott gondolni csak arra, hogy megnézze a HPV oltóanyag tájékoztatóját. Ott találta meg a lányára vonatkozó ritka mellékhatást. De amikor a média felkapta a történetet, a kárelhárítást nagyon gyorsan elkezdték. Egy professzor és egyben orvos a Milwaukee Egészségügyi Minisztériumból azt állította, hogy az oltóanyag egyáltalán nem volt hibás.

Dr. Swain több mint 1 millió dollárt kapott az oltóanyagok támogatására

Ez az orvos és professzor, a jól ismert Geoffrey Swain korábban több mint 1 millió dollárt fogadott el annak érdekében, hogy a vakcinákat promótálja.
Több mint 900.000 USD-t ebből a CDC, az Amerikai Járványügyi Hivatal adott, azzal bízva meg az orvost, hogy tanulmányozza az immunizálás arányát. A másik közel 160.000 USD-t a Robert Wood Johnson Alapítványtól, egy non-profit szervezettől kapta, amely megintcsak a vakcinák promótálásán dolgozik.
A pszichopata kinézetű orvos, aki több mint 1 millió USD-t vett fel az oltóanyag promótálására.
A pszichopata kinézetű orvos, aki több mint 1 millió USD-t vett fel az oltóanyag promótálására.
Dr. Swain önéletrajza megtekinthető itt:
CUPH.org [PDF].
Aligha meglepő tehát, hogy Dr. Swain nyilvánosan elutasította a Prohaska család aggodalmait. Dr. Swain gyorsan megnyugtatta a közvéleményt, hogy a Gardasil “nagyon, nagyon biztonságos” , kihangsúlyozva azt, hogy ez egy “nagyon biztonságos vakcina és nagyon hatásos.” Szavainak pontos fordítását láttátok.
Jelenleg Magyarországon a HPV védőoltás ajánlott státuszú. A kötelező PCV oltás bevezetése viszont pont nagyon jó példa arra, hogy a gyógyszeripar és a kormány bármit megtehet, nem csupán a járványt okozó betegségek elleni, hanem már az egyéb, teljesen értelmetlen védőoltásokat is kezdik forszírozni.
Hány lánynak kell még meghalnia például a Gradasil oltóanyagtól? Jelenleg ajánlott. Megváltozhat. Kérek mindenkit ossza meg a cikket, hogy minél több emberhez eljusson az információ.
Források:
http://vactruth.com
http://fox6now.com
Hasonló cikkünk:
A Gardasil oltás átverés-  aminek eddig már több millió fiatal bedőlt


http://naturahirek.com/megint-meghalt-egy-egeszseges-lany-a-hpv-oltas-utan/

Hongkong felszámolja a demokráciaexport barikádjait

A hongkongi rendőrség megkezdte a barikádok felszámolását, amit több mint két héttel ezelőtt emeltek az "Occupy Central" mozgalom tüntetői. Az amerikai demokráciaimportot követelő tömeget a rendőrség elkezdte kiszorítani a tüntetések főbb helyszíneiről, a kiszorítást követően pedig - ellentétben a működésképtelen ukrán példával - azonnal a barikádokat is eltávolítják.
Hídfő.net | Hongkong barikád eltávolítás
Tegnap éjjel megint jelentősen megfogyatkozott a tüntetők száma, ahogy a múlt héten is történt a munkanapok előtt. A hongkongi kormányzó szerint közel nulla az esélye annak, hogy a tüntetéseknek hatása legyen a hivatali pozíciókra. Ezt azután jelentette be, hogy félbeszakította a diákmozgalmakkal folytatott tárgyalást, mivel a tüntetők tömeg nem oszlott fel, ami előfeltétele lett volna az érdemi tárgyalások megkezdésének. Ehelyett a tüntetések kiterjesztésére adtak felszólítást, így a kormány küldöttei a feltételek be nem tartása miatt abbahagyták a tárgyalást.
Korábban mintegy 800 ezer tüntető vonult ki az utcákra az úgynevezett "Occupy Central" mozgalom szervezésében, ami kísértetiesen emlékeztet az Occupy Wall Street fedőnevű gőzlevezetésre. Nem csak elnevezésében, hanem a tüntetések célja is éppen ugyanaz, blokkolni Hongkong pénzügyi központjának működését azzal, hogy az utcákon állandó a tömeg és a hivatalokat az alkalmazottak gépjárművel nem tudják megközelíteni. A tüntetők azt követelik, hogy közvetlen választhassák meg a város kormányzóját, valamint az ügy rendkívül érdekes mutatványa, hogy a demonstrációkon nem csak a többség számára érthető kínai feliratú plakátok vannak, hanem minden plakáton angol felirat is van, sőt, vannak plakátok, melyeken csak angol feliratok vannak. Így a nyugati média közérthetően tudja bemutatni az angol nyelvű olvasónak, Hongkongban bizony demokratizálás zajlik.
A kínai külügy már megvádolta azzal az Egyesült Államokat, hogy közvetlen irányítja a tüntetéseket, és nyilvános diplomáciai csatornákon is felszólította az amerikai külügyet, hogy hagyjon fel a felforgató művelettel. A kínai hatóságok azt követően alapítványok hálózatát számolták fel, amin keresztül a nyugati országok támogatták a tüntetésekben érintett civil szervezeteket.
A tüntetés első hetében a tömeg megrohamozta a kormányépületet, ahol sikertelenül jártak és a rendőrök több tucatnyi tüntetőt letartóztattak. Azt követően a provokátorokat is kiemelték a tömegből, majd a civil szervezetek anyagi támogatásaira csaptak le. Így a kezdetben gyorsan radikalizálódó 800 ezres tömegből egy csak hétvégén tüntető békés megmozdulás lett, hétköznap pedig kisebb csoportokat leszámítva kiürültek az utcák. A kormánnyal tárgyalni akaró civil szervezetek pedig elsősorban nem a tárgyalóasztalnál akartak eredményt elérni, hanem a már ismert nyugati forgatókönyv alapján a "minél nagyobb tömeg", "minél radikálisabb tömeg" módszerével akartak eredményt elérni, így látható, valójában ki is mozgatta a szálakat.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/hongkong-felszamolja-demokraciaexport-barikadjait

Úgy törölhetik el az emberiséget a robotok, mint valami ócska spamet

A mesterséges intelligencia sokak által fel nem mért veszélyére figyelmeztetett mindenkit a következő Steve Jobs-ként is emlegetett Elon Musk.

aelonmusk.jpg

A PayPal és a Tesla alapítója a Vanity Fair New Establishment Summit című rendezvényen úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy bárki is valóban fel tudja fogni, milyen gyorsan fejlődik a mesterséges intelligencia. (A fejlődés elképesztő sebességéről itt olvashat.) Musk szerint különösen az önmagukat fejlesztő gépekkel lehet probléma, ezek fejlődése kifejezetten káros következményekkel járhat az emberiség számára.
A következő Steve Jobs-ként is emlegetett Elon Musk egy példát is hozott a tiszta logika mentén gondolkodó robotok fejlődésére: ha egy elég intelligens gép funkciója a spam e-mailek minél hatásosabb eltakarítása lesz, minden további nélkül dönthet úgy, hogy a világ összes spamjétől a leghatékonyabb úton úgy tud megszabadulni, ha megszabadul az emberektől. És valljuk be, ha figyelmen kívül hagyjuk a magunkkal szembeni elfogultságunkat, ez egy teljesen logikus lépés lehet: ha nem lesznek emberek, nem lesznek spamek sem.
Ha érdekli, hogy ki is ez az Elon Musk, aki ilyeneket mond, korábbi cikkünkből minden érdekeset megtudhat róla.
HVG

Se háború! – se béke! Ez a jelenlegi donbasszi fronthelyzet!

Egész donbasszban voltak és vannak összecsapások Szeverodonyecktől Novoazovszkig, Kalasnyikovoktól kezdve rakéta sorozatvetőkig bezáróan mindenféle fegyverrel, ám “csendes üzemmódban”!
Donyeck repülőterén a helyzet semmit nem változott. Fölül a népköztársaságiak, alul a latrok. Totális patthelyzet, amit a milicia próbál felszámolni – de amíg a búvólyukakat mind fel nem derítik, marad ez az állapot. (Mindenesetre a “békemegállapodás” érvényesítésének érdekes színtere marad így a repülőtér!)

A valcmanista latortüzérség tegnap nem volt tekintettel a magyarországi helyhatósági választásokra! Donyeck általuk elérhető kerületeit (márpedig jónéhányat el tudnak érni!) lőtték tegnap egész nap – bár szerencsére csak szórványosan. Ez mondjuk nem vigasztalta a város “Kujbisev” és “Kijev” kerületeinek lakóit, akik közül tegnap a kora esti órákban hatan haltak meg a gránátbecsapódásoktól. “Grad” sorozatvetőkbő, és önjáró lövegekből bombázta Donyecket Nyalókakirály bérgyilkostüzérsége.
A Donyeck elővárosának számító valcmanista kézen lévő Avgyejevka megszállói arról panaszkodtak ártatlan pofával, hogy nincs egy nyugodt percük a milicistáktól, akik folyamatosan piszkálják őket. Megesett ez mára virradó éjjel is. Északi és déli irányból is egyszerre zaklatta őket a népfelkelők egy – egy csoportja. Aknavetőkkel és kézifegyverekkel támadták az éjszaka sötétjében általában rettegő latorbandát.
Gyjebalcsevo déli peremeit tegnap délután a katlanban lévő latrok tüzérsége lőtte. A viszonylag türelmes népköztársaságiak ezen igencsak felidegesedtek, és visszalőttek. Tették ezt egy “Grad” üteg megszólaltatásával. Ezt követően – magyar idő szerint ma reggel hat óráig – halálos csendben maradtak a katlan pribékjei. Jobbára a tüzek eloltásával foglalkoztak, amiből viszont akadt szép számmal. Arról nincs hír, hogy a napfelkeltét mennyi nem érte meg.
Tegnap este Kirov lakott területeit is gránátozta a latortüzérség. Négy civil meghalt.
Oszikovonál egy milicista blokkposztot lőttek kora este Valcman latorjai. Egy milicista elesett.
Nyikisinoban tegnap délelőttől ma reggelig megállás nélkül dúlt a harc, és jelenleg is tart. A falu egyik felét a népköztársaságiak, a másik felét a Valcman – pribékek uralják. A csatározásban ezidáig csak kézifegyvereket vetettek be a felek. Ebben a milicisták sokkal jobbaknak bizonyultak eddig. A halottak aránya 1:24 a népköztársaságiak javára.
Kamenyka térségében kora este a népfelkelők tüzérsége talált magának könnyű célpontokat. Négy kijevi tank, és személyzete pusztult el.
Peszki környékén tegnap délután tüzérségi lőpárbajban mérte össze tudását a milicia és a latortüzérség. Itt az eredmény eldöntetlen lett.
Szcsjasztyjénál a Szevero Donyec hídjáért zajlik jelenleg is az este újból kirobbant harc. Súlyosbitja a pribékek helyzetét, hogy a Veszelaja Gora hegyen lévő népköztársasági tüzéreknek remek rálátásuk van az egész terepre. Így aztán a hidat megközelíteni sem nagyon képesek, viszont hullanak rendesen.
Késő este a milicisták tüzérsége mért csapást a Popasznaja határában lévő latorerőkre.
Sztanyicja Luhanszka határában a pribékek az este tarackokkal lőttek volna egy milicista útzárat, de a cél kicsi volt, a latortüzérség közelében pedig milicisták lapultak. Három tarack biztosan elpusztult, a kezelőszemélyzet sorsa nem ismert.
A Novoajdarszk határában fészkelő valcmanista latrok számára a tegnapi este emlékezetes marad. Legalábbis azoknak, akik látták fűbe harapni kilenc cimborájukat, amikor a népköztársaságiak egyik rohamcsapata meglepte őket.
Összességében viszont megállapítható, hogy a frontok megmerevedtek Donbasszban, és a helyzet változatlan.
Kijevben tegnap Nyalókakirály elfogadta Heletej hóhérmester lemondását. Az esküjét “lányos zavarában” lekupakolt pennával “alá(nem)író” Heletejt tartják a kijevi udvarban felelősnek Maradék – Ukrajna eddigi legnagyobb katonai vereségéért, az ilovajszki trgédiáért. Szerény becslések szerint az ilovajszki katlanban hétezer lator pusztult el.
Kárpátalja Szégyenének (Heletej) utódját Nyalókakirály még nem nevesítette, de várhatóan ez is megesik a mai napon.

http://balrad.wordpress.com/2014/10/13/se-haboru-se-beke-donbasszban/

A következő viszont aki meg fog bukni, az a török neo ottomán Muszlim Testvériség

"Tényleg még mindig nem fogták fel azok akik beszélnek, vagy valaha is beszéltek, Assad elnök hatalmának megdöntéséről, hogy az ő hatalmuk fog megdőlni? Tényleg nem fogták még fel azok a rendszerek és kormányok, akik még mindig a szíriai kormány megbuktatásáról beszélnek, hogy ők fognak megbukni, és a történelem szemetes ládájába kerülni? A következő viszont aki meg fog bukni, az a török neo-ottomán muszlim testvériség. Aki ezt nem hiszi el, az csak várja ki a végét, a napok befogják bizonyítani, és az emberek látni fogják a saját szemeikkel azt, amit képtelenek voltak elhinni."

Bahjat Suleiman szíriai dandártábornok - orientalista.hu