2016. január 11., hétfő

Simicskó és a svájci milícia: társadalmi zavargások jönnek

Simicskó István honvédelmi miniszter január 12.-ére egyeztetést hívott össze a parlamenti pártok és a honvédelmi tárca között. Az egyeztetés Simicskó szerint az alaptörvény különleges jogrendi részének áttekintése és megfelelő módon leegyeztetett esetleges módosítása céljából szükséges. Ez a módosítás a Magyar Honvédség jogi kereteit bővítené a békeidőszak-béli terrorhelyzet kezelésére irányuló szándékkal, ahol a tárcavezető szerint “gyors döntésekre, hatékony végrehajtásra van szükség”.
Simicskó István egyeztetésre irányuló szándékát csupán biztonságpolitikai szempontból kedvezőnek is lehet ítélni. Kérdés azonban, hogy a Hende-féle örökségként hátrahagyott, szerkezetstratégiailag és mechanizmusában elavult, gyakorlati védelmi potenciálban pedig a nulla felé konvergáló hivatásos szerződéses és önkéntes tartalékos haderő működésének átszervezése milyen mélységben valósul meg az egyeztetés hatására. Valamint, hogy a pártérdekek polarizációja miatt lesz-e kétharmados kisegítő tábora a kormánypártnak egy a téma egyéb kérdéseit érintő parlamenti szavazáson.
Azonban mindemellett érdekes egybeesésként értékelhető az a tény, hogy a magyar honvédelmi miniszter a svájci fegyveres erők főparancsnokának sajtóban megjelent véleménynyilatkozata után közvetlenül kezdeményezett ötpárti érdekegyeztető megbeszélést a megváltozott biztonságpolitikai kihívások megvitatására. André Blattmann altábornagy, a svájci fegyveres erők főparancsnoka a Schweiz am Sonntag hetilap 2015 december 26.-i számában fejtette ki véleményét a közeljövő biztonsági fenyegetéseit illetően. Blattmann szerint:
“Svájc több mint 160 évnyi háború nélküli korszakot tudhat maga mögött, ami igazi privilégium. A balkáni háború mégis alig 15 éve történt. A tapasztalatok nagyon eltérnek.
…Az elmúlt két év eseményei az eddig szokásos biztonsági sztendereket meghaladták, a terrorfenyegetettség egyre növekszik, hibrid háborúk folynak világszinten, a gazdasági folyamatok képe borús, mert azok motorjai akadozva működnek. Az ennek eredményeképpen létrejövő migrációs hullám nem várt nagyságrendű tömegeket indított útnak.
…Nem zárható ki, hogy társadalmi zavargások jönnek, a közhangulat egyre agresszívabb. 1870-71, 1914-18 és 1939-45 tapasztalatai azt mutatják: “a csak már bekövetkezett katasztrófának van mozgósító ereje” – koncepció rossz tanácsadó. Így hát jól tesszük, ha felkészülünk konfliktusokra, krízisekre és csapásokra.
…ehhez az anyagi forrásokon túl elsősorban a bizonyított svájci milíciatagokra van szükség -felelősséget vállaló állampolgárokra, akik végül az életükkel állnak ki a szabadságért és a biztonságért. Ennek nincs más útja.”
A svájci hagyományos népi milícia rendszere, amely az ország védelmi ereje, Európában egyedülálló szervezet. A kötelező sorköteles katonai szolgálatot 18-20 éves kor  között letöltő személyek 30-42 éves korig a milícia kötelékében működhetnek tovább mint az ország katonai élőerő potenciálja, hagyományos civil foglalkozásuk gyakorlása mellett. A sorköteles időszak végén a milíciába átkerülő személy megtarthatja katonai lőfegyverét, amelyet félautomatává alakítanak át, és évente kötelező szintfelmérő, szinten tartó és továbbképző gyakorlatokon vesz részt, a szintén kötelezően minden fegyvertartótól elvárt éves lövészeti minősülésen kívül. Svájc lakosságának 33%-a szolgált így tovább a civil életvitel mellett a ’90-es években, és ezzel az ország a lakosság létszámához viszonyított hivatalos védelmi erejének nagysága Izrael után a második legnagyobb volt a világon.
A ’90-es évek előtt a 800.000 főnyi sorköteles létszámot is magába foglaló töbmilliós Svájci Milícia Fegyveres Erő állománya volt a védelmi élőerő potenciál csúcspontja. A XX-XXI. század fordulóján a szorgalmazott “kisebb létszámú, de professzionális hadsereg NATO minta” alapján ez az erő leépítésre került. Blatter 2009-ben vette át a fegyveres erők vezetését, és három év alatt teljesen leállította a milícia átszervezésére és további létszámcsökkentésére tett kísérleti mechanizmusokat. Ma 200 000 főnyi sorköteles állománnyal kiegészített, újragondolt szervezeti keretek között növekedhet ismét az aktívan szolgálók száma. Az altábornagy legutóbbi nyilatkozatából pedig a fent idézettek alapján egyértelműen levonható az a következtetés, hogy a svájci véderő főparancsnoka a volt milíciatagok újbóli aktivizálását, és minél több svájci lakos felfegyverzését tekinti prioritásnak a jelenlegi geopolitikai helyzetben.
160 éve béke honol Svájcban, és a védelmi erők főparancsnoka egy lehetséges háborúra készül. Talán nem véletlenül.

http://www.hidfo.ru/2016/01/simicsko-es-a-svajci-milicia-tarsadalmi-zavargasok-jonnek/

Svédországban is elhallgatták a tömeges nemi erőszakot

A Kölnben történt újévi erőszakos bűncselekmények híre sokkolta az európai közvéleményt, de az is közfelháborodást váltott ki, amiről a német sajtónak névtelenül nyilatkozó volt rendőrök beszámoltak. A hatóságok éveken át elhallgatták a migránsok által elkövetett bűncselekményeket – de nem csak Ausztriában, Svájcban történtek ehhez hasonló esetek. Svédországban most újabb botrány robbant ki, mert nyilvánosságra jutott, hogy a sajtó elhallgatott egy másik, arab bevándorlók által elkövetett tömeges nemi erőszakot.
A Nyheter Idag svéd napilap arra hívta fel a figyelmet, hogy egy a Kölnben történtekhez nagyon hasonló eset történt Svédországban, tavaly augusztusban. A “politikailag korrekt” médiacenzúra alatt működő fővonalú sajtóorgánumok mindezidáig elhallgatták a történteket, a lap azonban beszámol arról, mi történt nyáron egy Stockholm központjában zajló fesztiválon: Augusztus 15-én több ezer fiatal vett részt Stockholm központjában a “We Are Sthlm” elnevezésű rendezvényen, ahol többek közt egy Zara Larsson nevű “feminista művész” lépett fel. A koncert a kezdeti szórakozást követően azonban rémálommá vált rengeteg fiatal lány számára. A lap egy szemtanút idézve így fogalmaz:
“Fiatal férfiak hordái jelentek meg, és molesztálni, fogdosni kezdték a nőket. Benyúltak a szoknyák, nadrágok, ingek alá, ruhákat téptek le. Több nyilvános nemi erőszak történt közvetlen a színpad előtt, ahol Larsson és más előadók fellépése zajlott.”
A rendőrök és biztonsági őrök egyetlen éjszaka alatt 90 “fiatal férfi” ellen kellett intézkedjenek, de idősebbek is részt vettek a zaklatásokban. A lap egy a stockholmi rendőrségen pszichológusként alkalmazott szakértőt idézve számolt be a történtekről, aki maga is részt vett a rendezvényen, és szemtanúja volt a bűncselekményeknek. A Dagens Nyheter szintén felvette a kapcsolatot a szemtanúval, aki megerősítette, hogy jelen volt a rendezvényen. A későbbiekben azonban nem akart nyilatkozni, és “érezhetően hangnemet váltott”, amikor az újságíró abba az irányba terelte a beszélgetést, hogy információi szerint az összes bűnelkövető Afganisztánból és Szíriából érkezett “menedékkérő” volt. Az újságíró megkapta a telefonszámát azon rendőrök egyikének, akik az említett rendezvényen szolgálatban voltak. A beszámoló szerint azonban a megkérdezettet nem különösebben érdekelte az eset kapcsán folytatott információgyűjtés, mert a Dagens Nyheter stockholmi szerkesztője egyszer már letiltotta a témát, alaptalan hangulatkeltésnek minősítette a történteket.
A lapnak nyilatkozó rendőr azonban beszámolt a rendezvényen történtekről, és megerősítette a más forrásból kapott információkat: augusztus 15-én ő és kollégái számos “fiatal férfi” ellen kellett intézkedjenek, akik szexuális zaklatást folytattak fiatal lányok ellen. Elmondása szerint a támadók többsége Afganisztánból érkezett “menedékkérő” volt. A lapnak nyilatkozó rendőr hangsúlyozta, hogy 20 éve dolgozik a rendfenntartásban, de azon az említett rendezvényen történtek minden korábban tapasztalat esetet alulmúltak: a fiatal afgán férfiak szisztematikusan keresték a tömegben a férfi kísérő nélküli nőket, akiket csoportosan támadtak meg és próbáltak velük erőszakosan közösülni. Elmondása szerint augusztusban semelyik sajtóorgánum nem mutatott érdeklődést a történtek iránt, az eset csak a Kölnben történtek után kezdte aktívan foglalkoztatni az újságírókat.


http://www.hidfo.ru/2016/01/svedorszagban-is-elhallgattak-a-tomeges-nemi-eroszakot/

Szíria

Aleppo tartományban Az-Zahra, Nublo településeken és Aleppo Ar-Rashidin, Al Lermon, Beni Zeid és Karm al-Dzhezmati kerületeiben a kurd “Tigrisek” mílica nagyszabású akciója zajlik tegnap délelőtt óta. Természetesen a kormánycsapatokkal karöltve.
Hama tartomány Mardi településénél az orosz légierő csapott le egy banditák által működtetett javítóbázisra, ahol tankokat meg égyéb ilyen kellékeket javítottak a terroristák.
Latakia tartományban a komplex-összehangolt légi-földi offenzíva eredményeként a kormányerők megszerezték Ruveyset Al-Kamo falut és a környező hegyeket, valamint Al-Mughir, Hosh al-Mughir, Ruveyset bin Jazz, és Kadin településeket.
Kelet-Gutában viszont nehezen halad a tisztogatás. A városi harc körülményei kedveznek az épületekben-alagutakban megbúvó terrorbandák pribékjeinek. A sokszor helységről-helységre zajló harc már-már Sztálingrádra emlékeztet.
Lassan kezd komoly hullámokat vetni a “BBC-botrány” Madayya város kapcsán. Mint ismert, a fősodratú világmédiákban a BBC tudósítása levél, fű, és macskaevő városlakókról szól, akik éhségükben megesznek már bármit. A BBC csak egyetlen dolgot felejtett el közölni.
“Tudósítói” a terrorbandák által megszállt, és a kormánycsapatok által körülzárt városba a szír kormány segélyszállítmányával jutottak be. Ahol a városlakók éppen a települést megszállva tartó martalócbandák-az “Ahrar al-Sham” a “Dzshabhat al-Nusra” és az úgynevezett Szabad Szíriai Hadsereg-ellen tüntettek. Követelve, hogy adják át Madayyát a szír kormányerőknek.
Ezzel szemben az “tárgyilagosságáról és őszinteségéről” elhíresült BBC úgy adta elő a dolgokat, hogy az ő “hiteles” helyszíni beszámolói után küldött élelmiszert a damaszkuszi kormány Madayya kiéhezett lakóinak.
Idlib tartomány nyugati részén a Kfrayya – Rami közötti úton tegnap este levadászták valakik az “Ahrar al-Sham” nevű banditahorda vezérét. “Abu Ablin” zsiványvezért eléggé megviselte az út szélén fölrobbantott pokolgép, ami éppen akkor lépett működésbe, amikor a főbandita odaért autójával. Ki is adta a páráját ott helyben. A tudósítás szerint sérülései az élettel összeegyeztethetelenek voltak. Több is.
abua
A szír-libanoni határtérségben hullott hó és a kemény mínuszok elvették a dzsihadista kutyák kedvét a hartól. Nem voltak ugyanis hozzászokva eddig, hogy a kemény téli időszakot háborúskodással töltsék el. Az orosz fellépésig háborítatlanul rémisztgethették a terrorjuk alatt tartott terület lakosságát, és a városok melegében teleltek ki.
De az orosz légierő fölbukkanása, és a szír kormányerők offenzívája véget vetett a számukra idilli állapotoknak, és a zord hegyek közé voltak kénytelenek menekülni. Ott meg hiányzik a megszokott kényelem, és vad hideg szelek fújnak.
Nem is fűlik a foguk a sátánfattyaknak ez a fajta megpróbáltatás. Százával húzódnak át Libanonba, ahol viszont menekülteknek álcázzák magukat, és igyekeznek Európába. Bundesmutti meghívottjaiként. Sorra hagyják el a pozícióikat, felszereléseiket, és adják át harc nélkül a kormányhadseregnek a területeket. Jónéhány dzsihadista martalóc már a hidegtől megmerevedve esett fogságba.
http://www.balrad.com/2016/01/11/sziria-33/

A feministák nem a nőket védik, hanem a nem-európai férfiakat

Több mint egyhetes késéssel reagáltak a feministák a Kölnben történt támadásokra; a nők jogvédőjének szerepében tetszelgő csoportok végül a migránsok védelme mellett döntöttek, és a német férfiak ellen intéztek kirohanást.
Kölnben az újévi utcai ünnepségek alatt egy több mint ezer afrikai és arab migránsból álló tömeg a nyílt utcán követett el erőszakos bűncselekményeket nők ellen; az egyetlen éjszaka alatt történt közel ötszáz támadás mintegy fele szexuális zaklatás volt – a nyílt utcán több nemi erőszak is történt. A német rendőrség és a sajtó egy héten át elhallgatta a történteket, mielőtt az esetekről lassan kiszivárgó információkkal elkezdett nyilvánosságra jutni a migránsok által elkövetett bűncselekmények tömeges jellege. A hét végére már tudható volt, hogy nem csak Kölnben, valamint számos német nagyvárosban, de több európai országban is történtek hasonló bűncselekmények: egyetlen éjszaka leforgása alatt több száz európai nő válhatott a csoportokba verődött afrikai és arab migránsok áldozatává. Ausztriában, Svájcban szintén történt nemi erőszak, miközben az utólagos rendőrségi beszámolókból kiderült, hogy valamennyi bűncselekményt frissen érkezett bevándorlók követték el.
A német feministák egy héten át nem adtak reakciót a történtekre. Más esetekben egy középkorú férfipolitikus elejtett egy-két mondata is okot ad nekik a tüntetésre és felháborodásra, de a migránsok által elkövetett nemi erőszakot szó nélkül hagyták, mert nem tudták eldönteni, hogy a bevándorlás-párti propaganda, vagy a nők jogvédelme legyen fontosabb számukra. Egy hét késéssel megfogalmazták a választ, és a német férfiak elleni gyalázkodással reagáltak a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményekre. A Deutsche Welle leközölt egy aktivistával közölt interjút, aki már a baloldali feminista válaszreakció részeként vonult utcára: a Mülheim multikulturális központjában kezdődő tüntetés résztvevői megpróbálták hárítani a felelősséget a migránsokról, és azt hangoztatták, hogy “a szexuális jellegű támadások már jóval azelőtt problémát jelentettek, hogy akár egy menekült is érkezett volna”. Egy Tanja néven hivatkozott feminista az újságíró kérdésére kijelentette: szerinte nem a menekültekről kellene szóljon ez a beszélgetés, hanem a német férfiakról. Az aktivista annak ellenére mondta ezt, hogy a Kölnben történteket követően elfogott 15 elkövetőből 14 személy szíriai menekült volt. Később rendőrségi beszámolókból kiderült, hogy 32 bűnelkövetőből 29 alig néhány hónappal ezelőtt, a nagy bevándorlási hullámmal érkezett Németországba. Az aktivista válasza a következő volt:
“Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a német születésű férfiak is zaklatnak és erőszakolnak.”
A Tanja nevű feminista nem is ítélte el a kölni dóm közelében történteket, és arra sem volt hajlandó reakciót adni, hogy a város polgármestere arra kérte a nőket: legközelebb a nyilvános rendezvényeken “tartsanak egy méter kartávolságot, hogy ezzel távol tartsák a potenciális nemierőszak-tevőket”. Eközben egy megrögzött baloldali újságíró, Ian Dunt a jelenlegi helyzet kapcsán leginkább a fokozódó iszlámellenességtől tart.
A bűnös hallgatással, és a felelősök mentegetésével a rendszerint minden rossz tekintetre aktivizálódó feminista szerveződések bebizonyították: nem a nők érdekeit védik ők, hanem eszköznek tekintik a nőket az európai népek felszámolásához. A baloldali feminizmus annak érdekében szólítja meg a nőket, hogy ezzel elérjék: az európai nők lehetőleg ne akarjanak gyermeket vállalni, ezzel is tovább fogyjon az őshonos lakosság. Ugyanakkor megmutatták: ha választani kell az európai nők és az afrikai-arab férfiak érdekvédelme közt, ők az utóbbit választják. Európa árulói ők, akik a nőkre eszközként tekintenek, mert valaki az európai lakosság “sokszínűvé” tételéért fizeti őket. Azok a nőjogi szervezetek, melyek a Kölnben történtek után hosszú napokon át hallgattak, végleg elveszítették hitelességüket.


http://www.hidfo.ru/2016/01/a-feministak-nem-a-noket-vedik-hanem-a-nem-europai-ferfiakat/