Azokat köszöntöm, akik ma este
egyedül vannak, akiket nem szeretnek. Azokat, akiket kifosztottak,
megnyomorítottak, elvették mindenüket; otthonukat, utolsó pénzüket.
Akik vesztesnek érzik magukat.
Azokat köszöntöm ma este, akik
elvesztették az emberekben a hitüket, mert elvesztették családjukat,
barátaikat. De higgyétek meg, Isten még mindig szeret benneteket,
bennünket. Ez biztos. Ezért nem szabad elkeseredni, nem vagytok
vesztesek. Hosszú távon legalábbis bizonyosan nem.
És nem vagytok egyedül sem. Isten nem fogja hagyni, hogy örökké szenvedjetek. Eljön még a nap, amikor ennek vége lesz.
Hiába a hatalom és a rendszer
álságossága, hiába minden igyekezete, hogy tisztára mossa magát.
Akármennyire is szeretné, ez nem sikerül, minden mozdulatával elárulja
önmagát.
Az idei adventi időszakban soha nem
látott adakozási kedv dúlt az országban. A jótékonysági szervezetek
szóvivője szerint, ez az adakozási kedv akkora volt, mint eddig a
természeti katasztrófák idején.
Büszkén mondták be egymás után, hogy a
kormányzaton kívül még ez és ez is, meg még számtalan szervezet,
vállalat, multi, s nagyvállalkozó adakozott a szegények javára.
Ostobán nem gondolván arra, hogy ezzel a
nagy igyekezetükkel lényegében fellebbentik a fátylat arról a szörnyű
titokról; hogyan nyomorította meg a magyar népet a kapitalizmus. Ennyi
szegény, talán még a Horthy-rendszerben sem volt, – nem 3 millió, hanem
legalább 5 millió koldus országa vagyunk.
Persze a multik, s a nagyválllakozók,
legyen az külföldi, vagy akár magyar, csak ugyanazt csinálják, mint
maga a hatalom. Éhbérért dolgoztatják az egyszerű melósokat, s nem
szégyenlik ezért magukat, hiszen az állam is elvesz a munkásoktól,
alkalmazottaktól, – simán lenyúlja a kevéske fizetésük minimum egy
harmadát is, ha nem többet. A fogyasztói árak pedig lassan az eget
verik.
Micsoda dolog az, hogy 500 Forint egy
doboz tojás, micsoda dolog, hogy 2700 Ft. egy kiló vaj, vagy ennél is
több, s micsoda dolog az, hogy a régi magyar hungarikum, a Téli
szalámi, 7-8000 Forint, s van, ahol még ennél is több. (Köszönjük
Csányi úr).
És micsoda dolog az, hogy a melós, aki
lehúz a munkában nem 8, hanem minimum 9-10 órákat, vagy akár 12-őt,
16-ot, s ezért csak 120-130-ezret kap, vagy még ennyit sem, s komoly
gondban van ilyenkor karácsonykor, mert épp, hogy elég ételre, rezsire a
fizetése, s a törlesztőket még (ha van), nem is számoltuk.
Mindeközben az adventi adakozással a
saját lelkiismeretét elaltató burzsoázia dúskál a jóban, s
százmilliókat vesz föl osztalék gyanánt, miközben saját melósai éppen
csak nem éheznek.
De bizony nem mehet ez sokáig már, mert a
gazdaság növekedésének egyvalami szab gátat, de igazán; ez pedig a
kapzsiság és a pénzéhség. Mert a gazdaság csak úgy növekedhet, ha az
abban résztvevők összességének, vagyis mindenkinek jó, mindenkinek
nyereséges. És nincsenek ilyen éles ellentétek a burzsoázia és a nép
között.
‘Sol lucet omnibus’ – A nap mindenkinek
süt. És nemcsak karácsonykor, hanem mindenkor. A gazdagoknak most már
nemcsak fizetniük kell a népnek a magas nyereségükből, hanem el is kell
hagyniuk a gőgjüket. Hiszen elvégre a melós keresi meg az ő pénzüket
is, s netán mi lesz akkor, ha ezt nem akarná megtenni? Ki fog akkor
dolgozni? Vagy esetleg azt mondja; “amit én keresek meg, az az én
pénzem. S nem hagyom, hogy elvegyék tőlem…”
És a végén mindig ők döntenek, nem a
gazdagok. Mert ők az ország gerince. Ők, akiket nem sokra tartanak, s
éppen ezért komoly meglepetést okoznak majd, amikor minden megváltozik.
A jövő Magyarországán, sőt
Közép-Európájában csak akkor lesz stabil a nemzeti, s egyben szilárd a
közép-európai hatalom, ha nem lesz éles ellentét a dolgozó rétegek, s a
burzsoázia között. S lesz egy olyan vezető osztály, mely felvállalja a
nép gondjait, s igyekszik mindenkin segíteni.
Akkor az egyszerű emberek tűzbe mennek majd értük.
“A bölcsnek nincs önnön szíve.
Szíve a nép valahány szíve…
A bölcs az ég alatt békében lakik,
megjegyzi az emberek mondásait,
s úgy nézi a népet, mint gyermekeit.”
Szíve a nép valahány szíve…
A bölcs az ég alatt békében lakik,
megjegyzi az emberek mondásait,
s úgy nézi a népet, mint gyermekeit.”
(Lao-Ce; Az Út és Erény könyve / 49. – Weöres Sándor fordítása)
***
Nyakamban egy fából készült kis
feszület, egyenesen Medjugorjéből hozta egy nővér, aki jó barátom.
Mikor pár napja ismét a nyakamba akasztottam, érzékeltem melegét, s már
nem is éreztem magam olyan egyedül.
Boldog, s boldogabb Karácsonyt kívánok minden olvasónknak!
Fort András / Szabad Riport