A varsói csata néven ismert, lengyel
győzelemmel végződő ellentámadás (hadművelet) az 1920-as szovjet-lengyel
háború egyik ütközetsorozata volt, melynek fő eseményét 1920 augusztus
15.-ére teszik. Ez a katolikus egyház által Mária mennybemenetelének
szentelt ünnepnap, Lengyelországban emellett a Lengyel Fegyveres Erők
ünnepe.
Az 1920-as konfliktus előtt a szovjet
kormány két alkalommal ajánlott - a háborút megelőzendő - béketervet a
lengyeleknek, amit a lengyel vezetés elutasított. A lengyelek a béketerv
elfogadása esetén 388 ezer km2-el nagyobb területhez jutottak volna,
mint amit végül a háborút lezáró rigai egyezmény megítélt számukra. A
szovjet vezetés egyezkedési terveinek oka a még le nem zárt fehérek és
nyugati szövetségeseik ellen vívott háború volt, melyet oroszországi
polgárháború néven ismerünk. A szovjet vezetés nem akart két fronton
harcolni egyszerre. Mégis kénytelen volt, ugyanis a Pilsudski vezette
lengyel állam 1920 április 24.-én támadást indított a Moszkva szövetségi
rendszerébe betagolt Ukrán Szovjet Szocialista Népköztársaság ellen,
azzal a céllal, hogy saját vezetése alatt egy egész Közép-kelet Európára
kiterjedő hatalmi rendszert hozzon létre. Ezt lehet az ujjáéledő
lengyel államszervezet soviniszta túlburjánzásának is tekinteni,
Pilsudski többször is kijelentette, hogy „Egy nap majd Moszkvát is
elfoglaljuk, és parancsot adok arra, hogy a Kreml falára
felírják:Oroszul beszélni tilos!”
A háború váltakozó sikerekkel zajlott, a
Vörös Hadsereg Kijev visszafoglalása után ellentámadásba ment át, és
augusztus elején már csak 90 km választotta el az orosz csapatokat
Varsótól. Miután bevették a lengyel fővárostól északkeleti irányba 25
km-re fekvő Radzymint, 10 km-re Varsó fölé nyomultak, és különösen heves
harcok után a lengyel erők augusztus 15.-én visszaszorították az
oroszokat. A háborúban ezután az oroszok a
visszavonulás-harcfelvétel-visszavonulás taktikát alkalmazták. A szovjet
vezetés rájött, hogy az orosz katonák harci morálja távol az
anyaföldtől jelentősen csökken, ezért fokozatokban rendelte vissza a
csapatokat a mai fehérorosz-lengyel határra. A lengyelek egy megkerülő
támadással 1920 október 12.-én elfoglalták Minszket, azonban
erőforrásaik annyira kimerültek, hogy nem vállalkoztak egy orosz télbe
nyúló háború folytatására. Október 18.-án tűzszünet jött létre a felek
között, majd 1921 március 18.-án Rigában békeszerződést kötöttek,
melyben a lengyelek a saját tárgyalódelegációjukon belüli törésvonalak
miatt érdekeiket nem tudták érvényre juttatni. Végül csak elenyésző
töredékrészét kapták meg a háború előtt, annak elkerülése érdekében
Moszkva által felajánlott területeknek.
Ezek a történelmi tények.
A lengyel-szovjet háborúnak azonban van egy másik oldala is, amiről minden nyugati történész szeret mélységesen hallgatni.
Az 1919-1920-as háborúban - az eddig
feldolgozott adatok szerint - a fogságba esett mintegy 215 000 orosz
katonából 160 000 került különböző hadifogoly táborokba. A többi katonát
a lengyelek a fogságba esés helyszínén lemészárolták. A legkedveltebb
módszer a legéppuskázás volt. A hadifogoly, vagy koncentrációs táborokba
került katonák sem néztek sokkal jobb sors elé. Történészeti kutatások
során feltárt dokumentumok támasztják alá, hogy a Pulawy, Strzalkowo,
Tuchola és Dabie területein fekvő haláltáborokban a lengyel lovasság az
orosz foglyokon gyakorolt. Ezeket a gyakorlatokat szó szerint kell
érteni, mert a források olyan ”edzésekről” számolnak be mint pl. hogyan
kell egyetlen szablyacsapással levágni egy embert. Rendszeresek voltak a
szögesdróttal való megkorbácsolások, vagy az agyonverés. A foglyokról a
megérkezés után leszedték az összes ruházatot, és akinek nem volt
alsóneműje, az akár hónapokig is meztelenül maradt.
Az ebből a korszakból származó
dokumentumok, melyek az akkori szovjet kormány hivatalos diplomáciai
tiltakozásait is tartalmazzák az orosz hadifoglyokkal való embertelen
bánásmóddal szemben, valamint szemtanúk beszámolói, nemzetközi
szervezetek, katonai missziók leiratai, és egykorú lengyel újságcikkek,
bőven alátámasztják ezeket a tényeket. Az 1919-es lengyel újságcikkek,
és az azokat követő lengyelországi és külföldi tiltakozások miatt az
akkori lengyel parlament kénytelen volt vizsgálatot elrendelni az
ügyben, különben az antant hatalmak megvontak volna minden támogatást. A
vizsgálóbizottságot 1920-ban, az oroszok elleni lengyel támadás előtt
feloszlatták. A vizsgálat eredményeként hivatalosan annyit közöltek,
hogy a „bizottság megállapítása szerint a hadifogoly táborokban az
egészségügyi-higéniai körülmények elviselhetetlenek, a foglyok éheznek,
és a katonai igazgatás felelős a kiugróan magas vérhas miatti halálozási
arányért a foglyok körében. Mindemellett a lengyel belügyminiszer 1920
június 21.-én kelt. rendelete megtiltotta a megkorbácsolást és a
szükségesen túli fizikai erőszak alkalmazását a foglyokkal szemben. A
fogolyszállító vasúti útvonalak gyűjtőállomásain azonban a halálozási
arány meredeken emelkedett, ezért a belügyminiszter 1920 december 8.-án
nemzetközi nyomásra újabb vizsgálatot rendelt el, melynek eredményei
arra késztették a lengyel katonai igazgatást, hogy csapataikat arra
bátorítsák: ne ejtsenek foglyokat.
Akik életben maradtak - orosz katonák az 1921-es szabaduláskor
Ezek a tények az akkori kor
legembertelenebb táborrendszerét tárják elénk. Mivel ebben a háborúban
Lengyelország volt a támadó és kegyetlenebbik fél, és mert az
emberiségre vonatkozó mechanikus törvények szerint kegyetlenségre
kegyetlenség a válasz, nincs semmi meglepő abban, ahogy a Sztálin
vezette Szovjetunió a legközelebbi alkalommal törlesztette ezt a
számlát.
A jelenlegi lengyel kormány az
odaküldött zsoldosokkal és nehéztüzérséggel nyakig benne van az
orosz-ukrán határ mentén az oroszajkú lakosság elleni népirtássá
elfajuló harci cselekményekben. A mostani lengyel döntés hátterében
azonban az 1920-as támadással ellentétben, nem a lengyel nacionalizmus,
vagy bolsevikellenesség az indíték, hanem a radikális atlantista érdekek
gátlástalan kiszolgálása. Ebből a szemszögből nézve az 1920-as varsói
csata, és az oroszellenes lengyel vezetés atlantista elemekkel
kiegészített felvonulásának dicsőítése a mostani geopolitikai
helyzetben nagyon nagy hiba. A politikában a hibákért pedig előbb vagy utóbb, de mindig fizetni kell.
Gergely deák